Észak-Magyarország, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-16 / 113. szám
ESZAK-MAÜYARORÜAO 4 1984. május 16., szerda Szinetór Miklós és a vita résztvevőinek egy csoportja A fesztivál utolsó munkanapján délelőtt szakmai vita lolyt a Kónai Sándor Művelődési Központban, mint arról már lapunk első oldalán szóltunk. Szinctár Miklós bevezetőjéből és a hozzászólásokból érdemes néhány gondolatot följegyezni, amely a nagyközönség számára is erdekes lehet, nemcsak a televíziósoknak tanulságos. Így például mindjárt egy rövid statisztikát. Az egyik felszólaló — sorrendben éppen ő volt az utolsó — gyors statisztikát készített, amely szerint a negyvenöt versenymunka közül húsz volt műveszeti és szórakoztató témájú, négy történelmi, öt szólt a privát életről, három volt külpolitikai, három ismeret- terjesztő és a maradék tíz foglalkozott a mai magyar társadalom kérdéseivel. Ez a tematikai megoszlás arra utal, hogy a politizálás áttételesebbe vált, kevésbé közvetlen, mint korábban. Jóllehet, ez a megállapítás a vita végén hangzott el, az azt megelőző bevezető és több hozzászólás szinte előre választ adott arra a kérdésre, vajon miért csak ilyen arányban találhatók mai társadalmi kérdésekkel foglalkozó művek? Szó került arról is, mit jelent egyáltalán az, hogy politikai műsor és ezzel kapcsolatban az is, hogy ezt a jelzőt igen sok műsorra ráillesztjük, hellyel-közzel el is koptatjuk. A tömegtájékoztató műsorok nehézségeit, mint realitásokat tudomásul kell venni, és azt is, hogy igen sok befolyásoló tényező határozza meg azok milyenségét. Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy nagyobb, tagabb értelemben viszont minden műsor politikai, mert közvetve, vagy közvetlenül áttételesebben befolyásolja a nézőt. Alapvetően az a feladat, hogy ami az életet szebbé, jobbá, mozgalmasabbá teszi, a homo ludens- nek teret ad, azért kell a televíziónak tenni; annak a megtétele a feladata, s ez egyben politikai feladat. Több felszólalásban szóba került a tévészemélyiségek szükségessége mellett a politikus személyiségek televíziós jelenlétének követelménye. Olyanoké, akik tudnak is szerepelni és tudnak is hatni a nézőre. Nem a protokolláris látogatások és egyéb hasonló adások szereplőiről van szó, hanem az aktívan tevékenykedőkről. Nem jó az arcnélküli politika jelenléte. Igen sokféle nehézséget megemlítettek a felszólalók. Érdemes kiemelni azt a megállapítást, hogy a helyi intézkedések bírálata nem jelenti és nem jelentheti az általános magyar politika bírálatát. Ugyanakkor a politikai műsor készítésénél az sem hagyható figyelmen kívül, hogy hazánk eléggé nyitott ország, amelynek lakói sok mindenről tudnak, értesülnek, ha nem a magyar hivatalos hírszolgálattól, úgy más úton. Végezetül még egy fontos gondolat: a javuló külpolitikai tájékoztató, megnöveli az igénirt a belpolitikai tájékoztatással szemben is. Érdekes, sokszínű voft a vita, amit akárcsak a tegnapit, érdemes lesz a televízió műhelyeiben továbbfolytatni. Annál inkább is, mert a Magyar Televízió politikai adásainak vezetői közül senki sem tisztelte meg jelenlétével e tanácskozást. Az utolsó versenynapon hét versenymű pergett meg a képernyőn, közöttük a Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesével készített és nagy érdeklődésre számot tartó beszélgetés, amelyben Baló György volt a beszélgető- partner, és kilenc helyen várták még a tévéseket találkozóra szerte a megyében. Ma este a záróünnepséget 18 óra 30-kor tartják, s azt a 2-es műsor is közvetíti. Igen sok helyen vett reszt közönségtalálkozón a lógj esetek stábja A miskolci színház gon- • doskodott róla, hogy pontosan tudja a néző, miiyennek képzelte el a szerző, Leonyid Andrejev darabja,szereplőit. Hacsak nem valamiféle irodalomtörténeti ismeretterjesztésre vállalkoztak. amikor részletesen közreadták a szerző kél levelét is. amelyet az ősbemutatón a Consuellát játszó J. A. Poli- veckajahoz. illetve a színházigazgató I. E. Duvan-Torcov- hoz írt, arra kell gondolnunk, hogy amolyan mankót akarlak adni a nézőnek az andre- jevi szenvedélyek megértéséhez, A halandó színházlátogató már csak olyan, hogy ha beül egy számára ismeretlen szerző darabját megnézni, puszta kíváncsiságból is fellapozza a műsorfüzetet, azután vagy okosabb lesz tőle, vagy sem. E kis eszmefuttatással egyébként a kritikus csak azt akarta jelezni, hogy személy szerint öt zavarba ejtette az andre- jevi vallomás (mondhatjuk rendezői utasításnak is), mert az előadás során egyre inkább úgy érezte, hogy Szőke István semmi mást nem csinált, mint megpróbálta követni a régen elhunyt szerző utasításait. Ami lehet rendezői bravúr — ha sikerül! —, de oktalan és időszerűtlen is! De a rendezői bravúr nem sikerült! Ennek több oka is lehet. Ha az Andrejev—Szőke koncepciót tekintem alapnak, akkor (minthogy fontossági sorrendben így állnak lel a szereplők: Consuella, Aki, a báró) alighanem a Consuellát alakító Fráter Kata nem gyermeki isten- nösége a ludas. Butuska kislány szaladgál a színpadon, nem egy naiv istennő, így azután az amúgy sem kellően motivált öngyilkossággal és gyilkossággal (a báró főbe lövi magát a színfalakon kívül, Aki pedig méregpoharat nyújt a grófkisasszony műlovarnő Consuellának, hogy azután a maradékot ö maga is felhörpintse) igazán nem tudunk mit kezdeni. Igazságtalanok lennénk persze, ha most Fráter Kata nyakába varrnánk e darab kudarcát, mert bizony a rendező is ellenpontozta magát, és az andrejevi koncepciót, amikor Zinida szerepét Tímár Évára bízta. Amikor ugyanis ő ott van a színpadon, forró a levegő, feszültséggel és vibrálásokkal teli. Szeretetre és szerettetésre éhes, hús-vér asszony, kegyetlen és esengő, undorító es szánalmunkra egyaránt méltó. Zinida szerepe szinte az egyetlen tökéletesen megformált, megrajzolt jellem, s nyilván rendezői utasításra Tímár Éva ezt tökéletesen ki is használja. így azután fölébe nó az egyébként kitűnően játszó Bregyán Péternek is (ő Aki, Aki a pofonokat kapja), aki e zavarosan talányos figurából — végül is nem eléggé meggyőző számunkra kiábrándultsága — fel tudja mutatni az emberi hitet. Ha Consuella Aki a pofonokat kapja eleg meggyózó partnere lenne ebben, akkor elhinném, hogy azért mérgezi meg szerelmét, s önmagát, meri nem tudja elviselni, hogy az istennő ártatlansága már a romlottsággal egyenlő. A báró szerepében Malus György lépett a színpadra, kemény, kegyetlen, önzó, gonosz arca mögül ki-kivil- lantva örült szenvedélyét, mindent — akár önmagát is megsemmisítő — birtoklási vágyát. A velejéig romlott, emberronesnak sem nevezhető Mancini gróf szerepében — ő Consuella apja — Körtvélyessy Zsolt a kelleténél harsányabb, túlságosan is a széles gesztusokra bízza magát és a hangerőre. Ez utóbbi egyébként sajnos túlteng a színpadon az egész előadás alatt, jószerével csak Bregyán Péter és Tímár Éva szövegmondása-értelmezése nem hagy kívánni valót maga után. Kár, mert a hangerő és a hadarás nem minden, és legfőképp nem pótolja az árnyaltabb színrészi játékot. Mert igaz, hogy a darab a cirkuszban játszódik, de a porond a színfalakon kívülre szorult. Mi azokkal az emberekkel találkozunk — emberekkel, akik a porondon persze lehetnek oroszlánszelídítők, bohócok, akrobaták, zsokék vagy műlovarnők —, akik éppen úgy éreznek, mint bárki más; ha kilépnek a rivaldafényből, éppen úgy gondolkodnak, cselekszenek. szenvednek, örülnek, gyűlölnek és imádnak, mint azok, akik csak kívülről nézik a rivalda fényét. Legfeljebb csak öltözékükben. s nem lényükben van különbség. Ott van például Briquet papa — Polgár Géza —, számításaival és kiszolgáltatottságával semmiben sem különbözik a Simon György megformálta Ür-tól, akinek közreműködésével tudjuk meg végül, hogy miért is menekült Aki — ez a valaha disztingvált, talán akadémiai babérokra is pályázó író (?) a cirkusz világába. Ö is számító — ellopta Aki gondolatait és feleségét — es reménytelenül szerelmes, mert a hitves változatlanul elhagyott férjét szereti... A történetből azonban legyen ennyi elég, a cirkalmas filozofálgató andrejevi szövegből a lényeget végül is minden néző ki tudja hánta- ni. Bizony szenvelgő kis história ez, megpakolva rengeteg melodrámával és szenti- mentalizmussal. Ma legalábbis ez annak tűnik, s hogy annak tűnik, abban felülmúlhatatlan „érdemei” vannak a nem napjainkra adoptált rendezésnek. Ámbár az is meglehet, úgy se tudnánk mit kezdeni ezzel a darabbal. Andrejev a maga korában kétségtelenül izgalmas, Az előadás egyik jelenetében Tímár Éva, Körtvélyessy Zsolt, Polgár Géza és Bregyán Péter érdekes jelenség lehetett — aki, ismét öt idézve —, nem tipikus jellemeket, hanem tipikus helyzeteket teremtett a színpadra. Volt benne nihilizmus is, meg anarchizmus is, egzaltált szenvedélyek dolgoztak benne Nyilvánvalóan és merészen saját korának ilyen életérzéseit vitte színpadra — * ezért óriási volt a hatása. De azok, akik belőle tanultak vagy tanulhattak — végül is többre vitték. Ok fennmaradtak az irodalomtörténet és a színháztörténet világában, Andrejev pedig fe- lejtödött. Az újrafelfedezéseknek van létjogosultsága, de Andrejev ideje még nem jött el. S úgy színpadra állítani, hogy változatlan lényegét is adoptáljuk — nos, ez talán sohasem jön el. A miskolci előadáson egyébként a mór említetteken kívül Mihályi Győző, Teszáry László, Kuna Károly, Bánó Pál, Szegedi Dezső, Farkas Szilvia, Sárosi Attila, Bodor László, Farkas Sándor, Pécskay Tibor tette meg, amit tehetett, ki- sebb-nagyobb szerepében. Fekete Mária csillogó jel- ■ mezeket tervezett, meghívott vendégként pedig Kerényi József teremtett racionális, bár kissé talányos játékte-' rét. Az évad sajnos egy zavaros és zavarba ejtő, nem kellően átgondolt produkcióval búcsúzik. Kár. Csuiorás Annamária Nemzetközi dixieland-találkozó Saiptariánlan Kétnap'W nemzetközi dixieland-találkozót rendezjiek május 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. A Blaskó, a Molnár dixieland együttes, egy ózdi, sárvári, kaposvári és soproni zenekar mellett részt vesz a találkozón a prágai Senior, a brémai Six Sound együttes, továbbá John Mortimer londoni Ox Trom- bonos, aki a Molnár dixieland együttessel játszik. Az együttesek május 19-én,' szombaton 16, 20.30 és 24 órai' kezdettel három műsort adnak, vasárnap pedig a rr űve- lödési központ előtt szabadtéri koncertet. — Nos. akkor talán tekints Ok me« a gyereksebészetet a látogató szemével is — invitálta a csoportot udvariasan az osztályvezető főorvos, és szélesre tárta előttünk a függő- folyosóra vezető ajtót. Balra, lenn a mélységben szépen nyírott pázsit, jobbra, a nagy üvegablakokon túl, mint egy szomorú némafilm főszereplői, rácsos ágyakban fekvő gyerekek. A kórtermek mellett kívülről elhaladva látunk néhány hetes csecsemőt, bepólyált fejű, frissen operált négyévest, és Pajtást olvasgató tizenévest is. Sors- azonosságuk szerint súlyos és kevésbé súlyos műtéten estek át, a legtöbbjük már jó állapotban, gyógy ulóban. De látunk valami mást is, ami még a laikus szemével nézve sem illik bele a képbe. A nagy ablakok mellett felfutó, keskeny szellőzőablakocskák mindegyikén feltépve éktelenkedik-kun- korodik a zöld műanyag szúnyogháló. Az egész folyosón nem akadt egyetlenegy ép sem. A főorvos észrevéve csodálkozásunkat, fanyarul aprókat kóhint, de pedáns ember lévén, ezt a látvánvt is kommentálja. Tépések — Ez kérem a szülői gondoskodás eredmenye. A látogatások nálunk, ugyebár nem véletlenül szigorú rendhez kötöttek — egy frissen operált betegnek nem ülhetnek az ágya szélére. Az itt látható falra akasztott telefonok szolgálnak a „kommunikálás” céljára. A szülő azonban nem tud beletörődni abba, hogy gyermekétől egy üvegfal választja el, és csak telefonon beszélhet vele. Választja a legcélravezetőbb megoldást; feltépi a szellőzőnyílást, és ott adagolja be az apai és anyai puszik mellett mindazt, ami egyébként szigorúan tilos: házi sültet, hurkát, kolbászt, szénsavas üdítőt, nagymama süteményét... Mi ezt már éppúgy tudomásul vesszük, mint a földművelő az elkerülhetetlen természeti csapást. Egy látogatás felér egy jégveréssel. Utána sorra járjuk a kórtermeket, kiszedegetjük a szekrénykékből a tiltott ételeket, s újracsináltatjuk az ablakokat. Aztán kezdődik minden elölről. — Hogy lehet ezt győzni? — kérdezi valaki hökkenten, főként az ablakokra célozva. A főorvos vállat von. — Ebből a szempontból a szülők visszaeső, sőt, gyógyíthatatlan „betegek”. Nem tudunk velük mit kezdeni. Most azt tervezzük, hogy műanyag helyett fémhálókat tetetünk fel. Azok valamivel erősebbek. — És aki felsérti vele a kezét? — kuncogott fel egy látogató hátul. A főorvos humortalan. — Annak majd helyben ellátjuk a sebét... Hírül adtuk a napokban, hogy az ország minden tájáról érkeztek újságírók az egészségügyi világnap alkalmából a Borsod megyei Gyer- mekegészségügyi Központba. A tanulmányút kapcsolódott az idei jelmondathoz: Gyermekeink egészsége — a jövő gazdagsága. Nem véletlenül rendezték Miskolcon. Merthogy itt példamutató egységben valósul meg mindazon szellemi erőfeszítés és gyakorlati munka, ami gyermekeink gyógyítása, a jövő generációjának egészsége érdekében történik. S ehhez az egységhez — annyiszor hallhattuk aznap — aszúiéi viszonyulás is nélkülözhetetlen. Keresztény Gabriella
