Észak-Magyarország, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-15 / 89. szám
Ma délután a képernyőn Gertler Viktor rendezői 0 sorozatában ma délután 15.45-kor az első műsorban látható az 1955-ben készült Gázolás című film, amely egyik előrelépést jelentette akkor a korszak sematikus művészetében (Fábri Zoltán müveivel együtt). Története, mondandója messze eltért az akkoriban szokásostól: egy dek- lasszált úrilányból lett taxisofőr és egy fiatal bíró szerelméről szól, -illetve arról, hogy e kevesek által ismert kapcsolat milyen konfliktust szül. Ugyanis a sofőrnő gázolási ügye éppen szerelmeséhez, a bíróhoz kerül, aki maga is nyomozni kezd az ügyben. A filmben a bírót Darvas Iván alakítja — ő látható a kép jobb oldalán, szemben Sütő Irénnel -, a soförnöt pedig Ferrari Violetta. Vonópárbaj ’84 r Á Magyar Média és ar. Országos Szórakoztató Zenei Központ Vonópárbaj '84 címmel zenei vetélkedőt hirdet fiatal prímások, hegedűsök részére, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által felajánlott Ezüstvonó Nagydi- jért. A verseny fő védnökei a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a Művelődési Minisztérium államtitkára, a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, a Belkereskedelmi Minisztérium államtitkára, a Magyar Rádió elnökhelyettese és a Minisztertanács elnökhelyettese. A szervező bizottság várja azoknak a 18— 35 év közöttíl prímásoknak, hegedűsöknek a jelentkezését, akik előadóművészi működési engedéllyel rendelkeznek, illetve hivatásos művészeti együttesek tagjai, és magas színvonalon művelik műfajukat. Jelentkezni ajánlott levélben lehet május 17- ig a következő címre: Országos Szórakoztató Zenei Központ, 1068 Budapest, Gorkij fasor. 38. A rendező szervek kérik a borítékon feltüntetni: Vonópárbaj ’84. A jelentkezésnek tartalmaznia kell: a jelentkező nevét, születési idejét, pontos lakcímét, jelenlegi munkahelyét. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió közvetíti a verseny középdöntőit és döntőjét. Felvilágosítást az OSZK Igazgatósága ad a 425-547 telefonszámon. Városszépítés Vórossrépitő hónapot render Sárospatakon a Hazafias Népfront városi bizottsága a KISZ-szervezettel és a Városszépitő Egyesülettel karöltve. Ez alatt a négy hét alatt több utcában iá. silónak, s az egész városban megtisztítják a parkokat, tereket, lemossák a szobrokat, emléktáblákat. A városgazdálkodási üzem nagyarányú lomtalanítást végez, tervszerű ütemezéssel, díjtalanul elszállítja a tél folyamán felgyülemlett háztartási hulladékokat és o feleslegessé vált limlomokat. Keresse fel a HOLLÓHÁZI PORCELÁNGYÁR MÁRKABOLTJÁT, ahol a szép ajándéktárgyak között megtalálja az 1983. évi BNV-díjas étkészletet is. Miskolc, Tanácsház tér 11. Új gyógyszertár Elkészült, és a közönség rendelkezésére áll Borsod- ivánkán a község új gyógyszertára, mert eddig csak ideiglenes jelleggel működött egy régi lakóházban egy kisebb gyógyszertár. A felügyeleti szervek, a községi tanács, és a megyei Gyógyszertári Központ összefogásával megvalósított épületre összesen 3 millió forintot költöttek és abban összesen 120 négyzetméternyi hasznos alapterületen, kiszolgáló helyiséget, a szükséges tárolótereket és a helyben készíthető medicinákhoz szükséges helyiségeket is kialakították. Az új létesítmény nemcsak az anyaközség, hanem a társközségek lakóinak gyógyszerigényét is kielégíti. Az új egészségügyi létesítmény hétfőtől péntekig tart nyitva és éjszakai ügyeletet is tart; szombaton és vasárnap pedig sürgős esetekben a körzeti ügyeletén szerezhető be a szükséges gyógyszer. ünnepi forgalom a MáV sál ítéletidő az Egyesüli Államokban Az elmúlt hét végén a vihar következtében víz öntötte el Wayne utcáit. A karácsonyi mentesítő vo- [ nalok meglehetősen kihasználatlanok voltak. E tapasztala- j tok alapján húsvétkor a MÁV j kevesebb mentesítő vonatot j indít. Főleg a menetrend- szerű gyors- és expresszvonatok mellett indít kis idő- eltéréssel vonatokat. Április j 20-án este 2 gyorsvonat in- • dúl Budapestről Miskolcra és Özdra. Április 21-én, reg- j gel a Tokaj expressz mellett Nyíregyházára indul mentesítő expresszvonat. Április 23-án, Nyíregyhá- t zárói indul Budapestre dél- j után mentesítő expressz, ! Ezen a napon délután sze- j mély vonat indul Füzes- [ abonyból Budapestre. 1 Május elsején hasonló arányú mentesítő vonatokat indít a MÁV. Április 28-án este a Borsod expressz-szel párhuzamosan lesz mentesítő expressz, Budapest—Miskolc között. Április 29-én, Budapestiül reggel és délben indul gyorsvonat Sátoraijaúj- I helyre. Május elsején Nyír- j egyházáról indul délután toiM\ a pacsi Széchenyi tér Ismét hírt adott magáról a pécsi „alvilág”: egy pontján beszakadt a város főtere, a Széchenyi tér. A Mecsek cukrászda előtt — közvetlenül az egyik autóbuszmegálló mellett — megnyílt az úttest és egy kútszerű üreg tárult fel. Az elemi csapásként jelentkező l'öldszakadás szerencsére nem okozott balesetet. A csaknem szabályos ■ kör alakú gödör nem nagy kiterjedésű, de három méter mélységű. A szakértők nyomban megkezdték a vizsgálatot és megállapították, hogy vízmosás jellegű üregről van szó, csőtörésre utaló jeleket azonban nem találtak. Pécsett az ötvenes és a hatvanas években viszonylag gyakoriak voltak a mostanihoz hasonló útbeszakadások; addig ismeretlen üregek, pincék rogytak be a megnövekedett járműforgalom súlya alatt. A tíz évvel ezelőtt kezdődött úgynevezett pince- program eredményeként sikerült felkutatni a történelmi belváros alatt rejtőző üregeket és pincéket, s részben betömték, részben — a további hasznosításra alkalmas pincék esetében — megerősítették őket Budapest legkorszerűbb áruháza a Nyugati pályaudvar szomszédságában felépült Skála-Metró május 2-től fogadja a vásárlókat. A 131)00 négyzetméter alapterületű, ötszintes, 300. millió forint induló árukészlettel rendelkező kereskedelmi létesítményben naponta 30 000 vásárlót várnak. Jelenleg az élelmiszer, ruházati és vegyes iparcikk osztályokat rendezik be, töltik fel áruval. A l<onfel<cióo<;*tál"''n „Iskolában” a tokaji aszú Befejeződött a múlt esztendei — az évszázad aszús évének számító 1872-cs termést is meghaladó mennyiségű — aszúszemek feldolgozása Tokaj-Hegyalján. A 3—5 puttonyos új aszúborokat a hagyományos érlelés után lefejtették az ősszel még a tőkéken betöppedt szőlőszemekből készített aszútészíá- ról. A drága nedű, miként évszázadok óta mindig, ezúttal is gönci, illetve szerednyei hordókba került, s most már nemespenésszel bevont falú pincékben érlelődik tovább. Ezekben — a 3—5 évig tartó „iskolázás” alatt — fejlődnek ki azok az íz-, illat- és zamatanyagok, amelyek világszerte ismert természetes esemegeborrá teszik a tokaji aszút. mentesítő Tokaj expressz. Füzesabonyból személyvonat indul ezen a napon délután Budapestre. Az ünnepek alatt a MÁV megerősíti a menetrendszerű szerelvényeket. Mindkét ünnep alatt megváltozik a vonatok közlekedési rendje, ezért hosszabb utazás előtt tanácsos a pályaudvarokon tájékozódni. Hasznos a torlódás miatt, a menetjegyet, helyjegyet elővételben megváltani. Az új Skála-Metró Áruház a Marx téren Nyitás előtt Kifutott a Szőke Tisza íltarista épület Szombaton tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Akva- rista-Terrarista Ország oS Egyesület a fővárosban. Al egyesület keretében különféle szakmai programokat, csereberét szerveznek. A tavasz beköszöntésével megélénkült a vízi élet a szegedi Tisza-parton: a bét végére egymás után kivonultak a tápéi téli kikötő védett öbléből a folyó vizére a na- pozótera.szos, fürdőkosaras úszóházak, csónakgarázsok, s kikötöttek megszokott helyükön, a Tisza város felőli partjain. Kifutott téli szálláshelyéről a város úszó szórakoztató kombinátja a Szőke Tisza is. A városi közműhálózatba való bekötése után hamarosan megnyílik majd az étterme, bárhelyisége, színes napéi lenzős fedélzeti terasza, valamint a hajóhoz kapcsolt fürdökosár és napozó is. TORINÓI LOPÁS Egyelőre csupán feltételezésekre szorítkozik az olasz nyomozóhatóság a torinói Risorgimento múzeumban végrehajtott rablást illetően. Úgy vélik, hogy a 300 érem közül kiválasztott és ellopott 40, szakértelemre vall, még inkább megrendelésre végrehajtott akcióra utal. A tárlókból ugyanis a legértékesebb példányokat vitték el pénteken. TÜNTETŐ KÖRNYEZETVÉDŐK Gumi botokkal és vízágyúval felfegyverzett nyugatnémet rohainnendőrök pénteken összecsaptak mintegy 400, a frankfurti repülőtér harmadik kifutópályájának megépítése ellen tiltakozó környezetvédő tüntetővel a repülőtér közelében. Számos felvonulás volt Frankfurtban is — tiltakozásul a szerdán átadott harmadik kifutópálya ellen. TERRORAKCIÓ A mozambiki fővárosban ellenforradalmi bandák megrongálták a távvezetéket, ezért pénteken reggel áram nélkül maradt Maputo. Az áramellátást azóta egy tartalék vezetéken biztosítják. Az AIM mozambiki hírügynökség jelentése szerint a Nemzeti Ellenállási Mozgalom (MNR) tagjai tönkretették a távvezeték egyik tartóoszlopát. Nyolc napon belül ez volt a második ilyen felforgató akció. HAEÁERA ÍTÉLT GYILKOS Halálra ítélték pénteken Henry Lee Lucast, aki azt állította magáról, hogy az Egyesült Államokban összesen 360 személy életét oltotta ki. A hatóságok ,,mind. össze” 103 gyilkosság elkövetésében találták vétkesnek, akire egy texasi bíróság 40 perces tárgyalás után mondta ki a halálos ítéletei. ESZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WERTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067, sportrovat: 16-049, levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telelőn: 16-213. Terjeszti s Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesf tőknél Az előfizetés dija egy tón apja: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari .'Vállalatnál... Felelő# vezető: KILIÁN BÉLA. I