Észak-Magyarország, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

1964. március 6., kedd ESZAK-MAGYARORSZAG 3 A Boovina mérlege A mostoha damiitfidék hasznos jószágai Az elmúlt év kedvezőtlen időjárása nemcsak a növény- termelés kieső mázsáiban, hanem az állattenyésztési ágazatokban is éreztette ha­tását. Jóval többe került a takarmányozás, a . tervezett­nél kevesebb lett a legelőn való tartási napok száma, sőt, sok helyen épp a gyen­ge legelő miatt pótlakar- mány felhasználása is indo­kolt volt, hogy megelőzzék a ' nagyobb kondícióromlást. A kedvezőtlen- előjelek el­lenere mégsem volt tapasz­talható valamiféle elkesere­dés azon az év végi mérleg­tanácskozáson, amit az el­múlt napokban Szikszón tar­tott a Boovina Gazdasági Társaság igazgatósága. Dr. Békési Gyula elnöki megnyi­tója után a gazdasági társa­ság vezetője, dr. Kertész István ismertette az 1983. év eredményeit, és az 1984. év legfontosabb feladatait. Egyik, talán legfontosabb eredményként értékelte, hogy Sikerült a társaság alapvető célkitűzéseiben előbbre lép­niük; tovább szilárdult a taggazdaságok szakmai tevé­kenysége, és ha nem is lát­ványosáéi, de tovább nőtt a húsmarhatartás ágazatainak gazdaságos fejlesztési lehe­tősége. A Boovina Gazdasági Tár­saság, amely, ma már Bor­sod, Nógrád, Szabolcs, Haj­dú és Pest megye területére kiterjed, eredményes munká­jával elérte, hogy újabb gaz­daságok csatlakozlak hozzá­juk és jelenleg 54 üzemben fejtenek ki különböző tevé­kenységet. A munka jelentős része a szarvasmarhatartás és hústermelés mellett, a még mindig indokolatlanul mostohán kezelt juhászat fejlesztésében, valamint a gyepgazdálkodási szaktanács- adásokban nyilvánul meg. Az igazgatóság beszámolója kü- Jiön hangsúllyal emelte ki, •hogy a taggazdaságokkal kö­zösen sikerűit tovább növel­ni az induló anyalehénlét- számra vetített szaporulatot. Bár az itt elért eredményt nem tekintik látványosnak, mégis kiemelhető, hogy az 1982. évi 73,8 százalékos sza­porulatot tavaly 2 százalék­kal növelték. Hasonlóan ked­vezően alakult a borjúelhul­lás aránya is, amely az 1982. évi 5,2%-os arányról 4,6%-ra alakult. A húsmarhalartás és -ter­melés mellett, bár a szerény eredmények itt sem marad­lak el, több gondol és prob­lémát vet fel a gazdasági társuláson belül a juhászati ágazat jelene és sorsának to­vábbi alakulása. Azt a be­számoló is megállapította, hogy jelentős anyalétszám- visszaesés tapasztalható a taggazdaságoknál 1982-höz viszonyítva. A kedvezőtlen közgazdasági viszonyok, a rendkívül gyenge ágazati eredmény több üzemet - arra kényszerűéit. hogy_ felszá­molják a juhászati ágazatu­kat, míg más üzemnél je­lentős mértékben csökkentet­ték az állományukat. A te­nyészkosoknál a brucella ovis és ahorlus fertőzöttség az eddigi tapasztalatok alap­ján nagyon rossz képet mu­lat. Átlagosan több, mint 15°/0-os a fertőzöttség, míg egyes üzemeknél ez az arány eléri az 50%-ot is. Mind­ezek ellenére, különösen a vitában, elhangzottak az ága­zat továbbfejlesztésének már ma is meglevő tartalékai. Ilyen többek között az állat­egészségügyi kérdések mi­előbbi tisztázása, a szabadle­geltetés időtartamának jelen­tős növelése, a jelenleg ma­gas elhullás! arány csökken­tése, nem utolsósorban az ellető-juhász, illetf’e általá­ban a juhászképzés minél előbbi megoldása. Az ágazat továbblépésének’ sarkalatos pontja, hogy minden üzem­ben a legsürgősebben olyan szakképzett juhászok állja­nak rendelkezésre, akik nem elsősorban munkahelynek, hanená hivatásnak tekintik a juhászától. V. M. Munkatér a II-es számú kohónál Folyamatos munkarend, jó minőség Kemencekőművese Szűk-munkatéren kell jó minőséget produkálni Mészáros János felvételé Már harmincharmadik # esztendeje dolgoznak Úzdon is a Kohászati Gyárépítö Vállalat szakem­berei. A Miskolcon végzett okleveles kohómérnök Hal­los József irányítja negyed- százada a vállalat ózdi fö- építesvézelőségét. Ide tartozik a vállalat salgótarjáni épí­tésvezetősége. valamint az építőipari, a karbantartó és a szerelési részleg is. A kö­zel hétszáz fős szakmunkás és segédmunkás gárdából halszázan tartoznak a ke- menceépítő részleghez. Az ózdi fő-építésvezetőség kapa­citásának kétharmadát az Ózdi Kohászati Üzemek acélművével kapcsolatos munkák kötik le. Emellett jelenleg a II. számú vaskohó rekonstrukciós munkálatainál kétszázan dolgoznak. még­hozzá folyamatos, négy mű­szakos munkarendben szom­baton. vasárnap és ünnepe­ken is — végig dolgozták a karácsonyi és az újévi napo­kat is. A fő-építésvezető nem pa­naszkodik különösebben, de sorolja azokat a lényeket, amelyek időnként akadályoz­zák a zavartalan munkame­netét. Ezek közül első he­lyen áll a létszámhiány; kö­rülbelül húsz kemencekömű- ves hiányzik és a kisegítők száma is kevés; a múlt évr ben például háromszáz se­gédmunkás fordult meg ná­luk, igen nagy a fluktuáció. Az importból származó sa- mott-téglából és az úgyneve­zett bázikus téglából a kész­letük . jelenleg csak az első. fél évre elegendő. A most folyó munkálatok közül kiemelkedik a 800 köbméteres kohó tűzálló fa­lazatának építése. Genest L/ássló főművezető elmon­dotta. hogy a tervnek meg­felelően és jó minőségű munkát végeznek á kemen- cekőművesek. Andrészki I^a- jos művezető és Dobos Im- jos kemencekőműves cso­portvezető mutatta be a ko­hó belsejében levő szűk munkateret. Itt dolgozik Hath Sándor vezetésével a Szőnyi Márton nevét viselő kemencekőműves szocialista brigád. Mint megtudtuk, a kohászat rendkívül szigorú módon ellenőrzi az új tűzál­ló falakat, mindennap reggel 7 óráig ellenőrzik a minősé­get, és az erre rendszeresí­tett ellenőrző lapokon teszik meg észrevételeiket. Eddig komolyabb minőségi kifogás nem merült fel. Pedig nem könnyű a kemencekőműve­sek munkája. Szűk helyen, sokszor nagy hőségben is, por, gáz, gőz, zaj szennyezte környezetben kell úgy elhe­lyezni a samott-téglát sa- mott-téglára, hogy az hosszú ideig állja majd több mint 1000 Celsius-fok őst romát. A tűzálló falazat építésé­vel párhuzamosan folyamat­ban van az úgynevezett to­rok védő öntvények előkészí­tése és szerelése, valamint a hűtőtáskák rögzítése. A la­katosok, a hegesztők, a sze­relők munkája sem könnyű, sokszor akrobatikus ügyessé­get kívánó helyzetben lehet csak dolgozmuk. Éppen ezért fokozottan ügyelnek a bal­esetvédelmi szabályok betar­tására, betartatására és szi­gorúan ellenőrzik a munka- védelmi felszerelések hasz­nálatát. A kohó rekonstrukciójának költségei elérik a 100 mjllió. forintot. Jellemző, hogy a Kohászati G.várépítő Vállalat, több alvállalkozóval teljesíti vállalt feladatait. A gyárépí­tők a 11-es számú kohónál körülbelül 70 millió forint értékű munkát végeznek el.’ Az anyagi ösztönzörendszert egyértelműen arra használ­ják, hogy minden feladatu­kat a tervben rögzített ha­táridőre és jó minőségben teljesítsék. <). J. — Miért volt első ko­9 molj abó beruházá­sunk a gépjavító mű­hely építése akkor, amikor még fedetlen helyen tároltuk például a búzát? Nos, úgy gondoltuk, hogy ha a gépe­sítés emberi feltételeit nem javítjuk és nem fejlesztjük gépi kapacitásunkat, akkor nem lesz mit a szabad ég alatt tárolni. Ebben a kér­désben az idő bennünket igazolt, mivel az öregedő gé­peink ellenére sikerült év­ről évre magasabb szinten elvégezni a munkákat. Mind­ezek után, illetve közben egv percig sem feledkezhet­tünk meg arról, hogy a ter­meléshez szükséges gépi fel­tételeket biztosítsuk. Az el­múlt évben is több, mint 12 millió forintot fordítottunk erő- és munkagépek vásár­lására. (Riezkó Attila, a mezőkövesdi Matyó Tsz el­nök helyettese.) * A három éve átadott ezer négyzetméter alapterületű, hatalmas műhelyben minden kihasználható hely' foglalt. Erő- és munkagépek külön­böző fajtái, típusai sorakoz­nak itt. megbontva, szerelés közben, vagy már éppen túl a „gyógyításon”. -Bent a csarnokban kellemes meleg van és fényár. A gépjaví­táshoz is nélkülözhetetlen kedvező klímafeltételek te­hát biztosítottak az itt dol­gozó, mintegy ötven szerelő, gépkezelő számára. ­£s az egyéb feltételek? Gyorsan és hibátlanul A gépnek tavasztól határban a helye „Gépgyógyitás" a Matyó Tsz-bra Kriston Pál. a Matyó Tsz gépműhelyének főnöke; — Ha az alkatrészellátásra gon­dol, az olyan, mint évek óta: se jobb, se rosszabb.. Hi­ánycikkek idén is akadnak. Az MTZ-traktorokhoz példá­ul nincs mellső könyökten- gelv, feszítőfákat, a T—174- es rakodóhoz motoralkatré­szek hiányoznak: henger­hüvely, dugattyú, gömbcsé­szék.* De a Lajla-vetögé- pekhez sincsenek gumi por­védők, filckarikák ... — Ezek a hiánycikkek mennyiben akadályozzuk a javítás ütemet? — Gátolni gátolják, de meg nem állítják. Próbál­kozunk mindenféle megol­dással. Az utánajárástól a felújításig minden lehető­séggel élünk. Ennek tudha­tó be, hogy a tavasszal szük­séges gépeknél a javítások több, mint 80 százalékát már elvégeztük. ’ Ez, úgy gondolom. természetes is, várja tőlünk mindenki, hi­szen a gépnek tavasztól a határban a helye... A nyüzsgésből, a műhelyt betöltő szerszámzajokból, ke­veredő emberi hangokból nem nehéz rájönni, finisé­hez érkezett a téli időszak legfontosabb munkája. Szer­teágazó munka e/., hiszen ahány szerelőt figyelünk meg. az mind más gépen dolgozik, másféle műveletet végez. Eütő Imre például a harminckét soros Lajta-ve- 1őgép bütykös vetőelemeit szereli be. Nagy-György Já­nos az MTZ fi 2 -es traktor kompresszorán végez tömi- téseserét. Pite Szilveszternek es társának. Gáspár Gás­párnak egy Haba-Steiger mo­torcseréje köti le az idejét. Sőt. az apró műhelvirodk mellett még könyv fölé ha­joló szerelőket is látunk! — A műhelyfőnök épp most említette maguknak, hogy az alkatrészellátás idén sem kifogástalan. Épp ezért mi már előre, az aratásra gondolunk — mondja Kiss Pál kombájnos brigádveze­tő.-— Két kollégámmal. Bol­dizsár Gyulával és Pacza Al­bertiéi a John Deere 970-es kombájn katalógusát tanul­mányozzuk és ez alapján ké­szítjük a második negyed­évi alkatrész-megrendelést... A kettő • — az alkatrész, meg az emberi előrelátás, szóval az emberi munka — szorosan összefügg. Termé­szetesen ez utóbbit lehet serkenteni is még jobb, meg nagyobb, teljesítményre. — Itt a Matyó Tsz-ben ez hogyan történik? — kérdez­tük ismét Kriston Pált. — A tehergépkocsiknál és pótkocsiknál a sikeres mű­szaki vizsga után a szere­lők hét-, illetve háromezer forint prémiumot kapna a. Ez arra ösztönzi az együtt dolgozó kis stábot, hogy mi­nél hamarabb, de ugyanak­kor hibátlanul fejezzék be a munkát. A mezőgazdasági gépeknél órabért illetve 20 százalékig terjedő mozgóbért kapnak a szerelők. Ez utób­bi ugyancsak a teljesítmény, munkafegyelem függvénye. — A tapasztalat mit mu­tat. ösztönöz ez a oerezés? — Van még rajta javíta­ni, finomítani való. A -jövő­ben még inkább el kell is­merni anyagiakkal . ? na­gyobb. a jobb teljesítményt... Egyébként nem dolgoznak rosszul a fiúk. Hadd dicse­kedjem! Most egy hete pél­dául a műszaki vizsgára hu­szonöt járművet vittünk, s valamennyi sikeresen le- V--ss rázott. Hajdú Imre Eotú; Eaczó József

Next

/
Oldalképek
Tartalom