Észak-Magyarország, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-13 / 10. szám
1984. január 13., péntek ESZAK-RAGYAROftSZAG S SPORT SPORT SPORT IV. cselgáncs Vasutas Kupa Szombaton judósok népesítik be , a miskolci városi sportcsarnokot, ahol az MVSC szakosztálya rendezi meg ne- ,- gyedik alkalommal a Vasutas Kupa küzdelmeit. Az esemény ezúttal is nemzetközi, négy k'ültoldi gárda próba' szerencsét. A lelje« magvai élgárda mellett rajthoz áll a román Rapid Oradea, valamint a jugoszláv Partizán Növi Sad é.s a Dubrovnik együttese, illetve az NDR'-be- li Leipzig. — Jött volna a. Wisla Krakkóul csapata is, de a lénnyel szövetség as olimpiai falkészülés miatt nem engedélyezte utazásukat — tájékoztatott Braskó Péter, az MVSC Vezető edzője. Tőle tudtuk meg, hogy nagy nevekben nem lesz hiány. Láthatja a közönség például az Európa-bajnoki helyezeti NDK-beli StoÜber- get, de a 95 kilósok között rajthoz áll Castena is. — Melyik szakosztály indítja a legtöbb versenyzőt? — A Bp. Spartacus, szám szerint csaknem húszat. — Ki őrzi a kupát? — A Kecskeméti SC. Tavaly szoros küzdelemben előzték meg a. szövetkezetieket, 25 ponttal végeztek az első helyen. Most hatalmas küzdelemre van kilátás, jósolni sem lehet a győztes együttesre. — Mennyi indulóra számítanak? ■ — Az biztos, hogy kétszáznál többen lépnek tatamira szombaton a városi sport- csarnokban. Újság, nogy eg.v szakosztályból többen is indulhatnak azonos súlycsoportban, de a csapat versenybe csati a legjobb eredménye számit! Ez lehetővé teszi a külföldiek számára is a kupa elnyerését. Ebben az évben a Vas- uLas Kupa jelenti a csel- gáncsidény nyitányát, így valószínűleg aki számít, az rajthoz áll. A válogatott keret, tagjainak nem kötelező a fogyasztás, mert a hónap végén rangos külföldi viadalokon indulnak, s ott viszont már hozniuk kell súlyukat. Az MVSC 14 sportolót indít az eseményen, közülük Orosz és Gercsák rajthoz állása egyelőre kérdéses sérülés miatt A szakvezetés kiváncsi arra, hogy mire lesz képes műtét után Varga Dénes és Horváth Csaba?! Hajtás, Balogh és Schulhóf a válogatott mátraházi táborából érkezik a versenyre, amely szombaton 10 órakor kezdődik. Az érdeklődők díjmentesen tekinthetik meg az eseményt, a döntők előreláthatóan délután 3 órakor kezdődnek. Remélhető, hogy a fináléban a magyarok játsz- szák majd a főszerepet. n. u Sportműsor SZOMBAT » Cselgáncs. Vasutas Kupa — nemzetközi felnőtt verseny. Miskolc,' városi sportcsarnok, 10 óra. Asztalitenisz. NB I., férfi: Miskolci BMTE—EGSZÖV. Miskolc, MÉMTE-csarnok, 11 óra. VASÁRNAP Jégkorong. Területi bajnoki mérkőzés: Miskolci Kinizsi—Strazske. Miskolc, városi műjégpálya, 12 óra. Labdarúgás. Teremkupa — villámtorna. Kazincbarcika, főiskolai csarnok, 8 óra. Asztalitenisz. Miskolc városi ifjúsági egyéni és páros- bajnokság. Miskolc, MEMTE- csarnok. 9 óra. Tömegsport. Kőhalmi Kupa — kispályás labdarúgótorna. Miskolc, városi sportcsarnok, 8 és 17 óra. Események a SporfVÜágbÓI PÁRIZS: Férfi röplabda BEK-mérkőzósen lépett pályára a Bp. Honvéd együttese. A kispestiek a francia As- niers csapatától 3-1-es vereséget szenvedtek. KOPPENHÁGA: A magyar származású, angol 'színekben versenyző, korábbi hivatásos nehézsúlyú ökölvívó Európa- bájnok Joe Bugner hosszabb szünet után ismét szőri tóba lép. A 33 éves bajnok pénteken Koppenhágában mérkőzik, ellenfele az a svéd Anders Eklund lesz, akit Lévai István a moszkvai olimpián legyőzött, és így nyert olimpiai bronzérmet. MANSFIELD. Nagy érdeklődés kísérte az Anglia-—Jugoszlávia Szuper Liga mérkőzést. amelyen a hazai környezetben szereplő angolok megfosztották veretlenségétől a jugoszláv csapatot. Anglia 4-3 arányban győzött. A Szuper Ligában jelenleg Jugoszlávia vezet Csehszlovákia, Svédország, Lengyelország és Magyarország előtt. NEW YORK: Megkezdődött a férfiteniszezők Mesterek tornája. A nyitóforduló eredményei: Gomez—Teltscher' %át, 6:2. Sárád—Noah fial, Goi. CARACAS: A »portújságírók a Forma—1-es világbajnok brazil Nelson Piquet-1. választották meg 1983 legjobb dél -a merik'ai sporto ló j á n a k. BERLIN: A Szovjetunió jégkoron g-vá lógató tt j a újabb mérkőzésen Ü-0 arányban győzött az NDK ellen. Az első összecsapást a szovjet gárda 8-1 arányban nyerte. VERONA: Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság ban szereplő Verona egyik tisztségviselője Brazíliába re-1 púit. hogy tárgyalásokat lob - lásson a válogatott Socrates szerződtetéséről, jelentette az egyik olasz napilap, az 11 Giorno. A lap hírt adott arról is. hogy a Torino is erősítést tervez, ők az Austria Wien játékosát. Prohaskát szeretnék leigazolni. MILANO: A kapott levelek alapján Zico, az Udinese és a brazil válogatott kiválósága Olaszország legnépszerűbb labdarúgója. A népszerű sportújság, a Gazzetta Dello szerint Zicónak naponta több tucat levelet írnak, többek között olyan távoli országokból is. mint Japán. Thaiföld, a Fülöp-szigetek és természetesen Dél-Ameri kából is «endsaeresn kap postát. Witt u ercűaéiyre vár A műkorcsolya és jégtánc Európa-bájnokságon a nőknél Vodore- zova visszalépését követően ihegnyiít az út az első helyhez az NDK-beli Katarina Witt előtt. A képen: Witt edzői társaságában a rövid program bemutatását követően az eredményre vár. Csak röviden... ELMARAD A VÁROSI VERSENY! Úgy látsiik, kísértetiesen ismétlődik h múlt. legalábbis a hóhiány erre enged következtetni. Tavaly elmaradt az országos úttörő- olimpia havas számainak a döntője, most pedig a hétvégén a Miskolc városi últörö- olimpia versenyeire nem kerülhet sor... TÉLI CSÚCSTÚRA. Január 21-én, szombaton ismét pró- bázók népesítik be a Bükk hegységei. A téli csúcstúrára kerül sor 30 kilométeres távon, a szintkülönbség 880 méter. A szervezők 5000 résztvevőre számítanak, nemcsak Borsodból jönnek, hanem a szomszédos megyékből, sőt Békésből is. Indulás reggel 6—3.30 óra között a csanyiki KISZ-iskola elől, az útvonal a következő: Csókás-forrás — Sólyomkút — Farkasnyak — Bánkút — Csipkéskút — Vad ász-völgy — Ösf enyves — Jávorkút — Létrás — Garadna-völgy — DoTka-germc — Kaszás-forrás — Forrásvölgy — KISZ-iskola. CSELGÁNCS TOBORZÖ. Az MVSC cselgáncs szakosztálya toborzót hirdet 1964— 74 között született nők részére. Az érdeklődők január 16-án. 18-án és 20-án ax MVSC-sporttelepen Markovi cs Lászlónál jelentkezhetnek. JÉGKORONG.. Vranov— Miskolci Kinizsi 20-5. Vranov, Kelet-szlovákiai területi bajnokság. A miskolciak góljait Agárdv Cs., Cziákv. Sep- si. Gőz és Imre P. szerezték.- KOSÁRLABDA MNK. BB- AC—DVTK 89-84. Miskolc, városi sportcsarnok, női mérkőzés. Nyíregyházi MGFSE— Miskolci Postás 7S -71. Miskolc. egyetemi csarnok férfi- találkozó. ÁI la torvostudomá - nyi SE—Miskolci EAFC 94-73. Miskolc, egyetemi csarnok, férfimérkőzés. A győztes csapatok jutottak tovább. T urak DVTK: Találkozás vasárnap reggél 9 órakor a Ság- vári lakótelepnél levő autóbuszmegállóban. Az útvonal: Vadas Jenő-forrás — Áfonya* — Fehérkő — DVTK turistaház — Gulicska — Papírgyári autóbuszmegálló. Témavezető: Kai as István. A diósgyőri természetbarátok egy másik csoportja vasárnap reggel 9 órakor találkozik a Majális-parkban. Ök (éh' sétára indulnak Lillafüredre. A túrát Bárdos István vezeti. MISKOLCI HELYI1PAR: Találkozás vasárnap reggel fél 9-kor a Majális-parkban levő autóbuszmegállóban. Az útvonal: Lillafüred — .Lencsés-forrás — Kaszásréti visz- szafolyó — Andókút — So- losteber — Csókástető —Helyiipari forrás. A távolság 10 kilométer. Túravezető: Gallo- vách Éva. MVSC: Találkozás vasárnap reggel 9 órakor a Majá-' Fis-parkban levő autóbuszmegállóban. Az útvonal: Kö- zép-Garadna — Csókás-forrás — Lencsés-forrás — Lillafüred. A távolság 10 kilométer. Túravezető: Zámbor- szky Zoltán. A szakosztályok szívesen látnak vendégeket is. fiiakul a VB-seiejtezők műsora December 7-őn sorsolták ki az 1986. évi mexikói labda rúgó-világbajnokság selejtezőit, s az.azóta eltelt több. mint egv hónap alatt sok minden történt. Alakul az egyes csoportok műsora, az európai 2., 3., 4. és 7. csoportban már megegyeztek a felek. Az elkövetkezendő hetekben egymásután ülnek össze a további csoportok illetékesei is. A „magyar csoport” műsorát február 6-án készítik elBécs- ben. Az európai 2. csoportban (NSZK, Svédország, Portugália, Csehszlovákia, Málta) a küzdelem már május 23-án megkezdődik a Svédország— Málta mérkőzéssel. A 4. csoportban Franeiaor- *rag, Jugoszlávia, Bulgária, az NDK és Luxemburg küzd majd két helyért. Akárcsak a nyári EB-döntöben, a VB-se- lejtezö csoportban is összekerül a francia és a jugoszláv együttes. Itt csak ősszel, szeptember 29-én lesz a rajt és 1985. november 16-ón fejeződik be a versengés. Az európai 7. csoport résztvevői: Spanyolország, Skócia, Wales, Izland. Szeptember 12- én az Izland—Wales mérkőzéssel kezdenek és jó egy évvel később a Spanyolország —Izland selejtezővel zárnak. Az európai 3. csoport együttesei (Anglia, Észak-ír- ország, Románia, Törökország és Finnország) május 27-én kezdik a selejtezőket. A nyitány: Finnország— Észalc-írország és a zárás: Törökország—Románia. Naptár _________ 1 984. január 13., péntek A nap kelte 7.29. nyugta Ib*.i6 órakor A hold kelte I2.t0, nyugta 1.48 Órakor Névnap: Veronika Évforduló_________ K étszázharininc évvel ezelőtt. 1754. január 13-án született . Szentlőrinckátán, és 41 éves korában. 1795-ben halt mártírhalált Budán Laczkovics "János költő, a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetője. időjárás_________ V árható időjárás az ország területére ma estig: az ország I nng/ részén marod o borult, párás, ködös idő. Zúzmara és I ' többig,'é bószállingózás várható. Inkább csak északnyugaton lesz élénk a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén —5 fok körül, ahol felszakad a felhőzet, ott 0 tok körül várható. — Nyílt napot tartanak ma, január 13-án. délután 2 órai kezdettel a Nehézipari Műszaki Egyetemen. Az érdeklődő középiskolások a bányász, a kohász, a gépész és a jogi kar felvételi követelményeiről kapnak tájékoztatót és sor kerül egy olyan bemutató órára is, amely hasznosítható a középiskolai fizikatanulásban. — Fogas kérdések című cikkünkben két számot ezúton pontosítunk: a fémle- mezes fogpótlás ára 350 forintról 250 forintra csökkent, és az ötfogú, ideiglenes híd ára 150 forintba kerül. — Szakmunkásképző tanfolyam kezdődött felnőttek részére a miskolci Avas Bútorgyárban. Két év alatt 16 betanított munkás szerez szakmunkásbizonyítványL A tan folyam részvevőinek többsége nő. — A hulladék kiőr hasznosítására Ongrofor márkanéven új vízkezelőszer gyártását tervezik a Borsodi Vegyi Kombinátban. A különféle felszíni vizek, benne az erősen szennyezett vizek kezelésére is alkalmas vegyszerből az idén már mintegy 10—15 ezer torma készítését tervezik. — A murai Kőolajipari Vállalat és a Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat eddigi eredményes együttműködésének továbbfejlesztése, a termékválaszték további bővítése. az export növelése érdekében külkereskedelmi társasági szerződést; kötött. A társasági szerződés előirányozza, hogy a tovább feldolgozott hagyományos kőolajtermékek 1984. évi forgalmát a múlt évhez képest a nem rubel elszámolású piacokon mintegy tíz százalékkal növeljék, s így a többletexport: értéke elérje a négymillió dollárt. — Jaaaár thejtH megszűnt a Szeszipari Vállalatok Trösztje, g az iparág hat vállalata önállóan kezdett tevékenykedni. A szervezeti korszerűsítés eredményeként az üzemek várhatóan a korábbinál rugalmasabban követhetik a piaci változásokat, és a nyereségérdekeltség fokozásával eredményesebb gazdálkodásra törekednek. — Közös gazdálkodás folytatására hat termelőszövetkezet és egy állami gazdaság, továbbá a Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat gazdasági társaságot alapított, A Szolnok —kispesti Sertésfeldolgozó Gazdasági Társaség — ez az új szervezet neve — évente 300 ezer sertést dolgoz majd Col. A vagyoni alapot közösen adták össze. — Kazincbarcika külterületén Kovács Béla, 56 éves nyugdíjas, helyi lakos kerékpárjával felborult egy lejtős úton, és a helyszínen meghalt — Csütörtökön a Szovjet Kultúra és Tudomány Házá- ban bemutatták a „Közép- Ázsia művészeté Avicenna korában” című könyvet. A mű — az Üzbég Tudományos Akadémia munkatársainak közreműködésével — látott napvilágot. A kötet a közép-ázsiai népek IX—XI. századi képző- és iparművészeti, valamint építészeti emlékeiből kínál válogatást. — A Balatoni Intéző Bizotte ság programot készített — az , üdülőkörzet regionális rendezési tervével összhangban — a balatoni sporthajókl kikötőhálózatának f e j lesz lésére. , A fejlesztési tervek szerint tovább gyarapítják a vitorláshajó-állományt, aminek viszont eddig akadálya volt a kikötőhálózat szűkös volta, a tárolók és javítóbázisok kis fogadóképessége. Ezért a következő évekbe* három ütemben 21 sporthajó-kikötő építését tervezik. — Csellisták részére próbajátékot hirdet a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. Meghallgatásukra február első felében kerül sor. Az írásbeli jelentkezéseket — életrajz, zenei végzettség, zenekari gyakorlat feltüntetésével — január 25-ig ▼árják a Magyar Rádió Zeitet Főosztályán: 1800, Buda-! pest, A borítékra kérik ráírni: Próbajáték. — A Magyar Kereskedelmi Kamara új kiadványt jelentetett meg, melyben ismerteti a külföldi partnerekkel közös vállalatok létrehozására és működésére vonatkozó jogi kereteket, s azokat a jogszabályokat, amelyeket figyelembe kell venni közös vállalat alapításakor. Az ismertető füzet, amely a harmadik piaci együttműködés- séd is foglalkozik, egyelőre három nyelven, angolul, franciául és németül jelent meg, de további nyelveken, így arabul is kiadják. — Tizenegy magyar asszony, élete, munkásmozgalmi ■ tévé-' kenysége elevenedik meg a televízió legújabb dokumen- tumfilm-sorozatá ban. amelynek forgatása a közelmúltban fejeződött be. „Hittünk a magunk igazában” címmel Hollós Ágnes szerkesztő-forgató- könyvíró, Kazinczky László operatőr és Radó Gyula rendező készített négyrészes filmet, amely a szereplők vallomásaival öleli fel a munkásmozgalom történetét a húszas évektől 1945-ig. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1984. január 13-án (pénteken) 15.30 órától 1984. január 16-án (hétfőn) reggel 7.30 óráig ügyeletes: cir. Gönczi Károly körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc. Sze- beni u. 8. sz. Telefon nincs. Betegbejelentés: 8—9 .és 13—14 óra között a Miskolc, Csaba vezér u.' 58. sz. alatt levő állqtorvosi re«*» öeiőben. Telefon: 60-875.