Észak-Magyarország, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 8. szám
E5ZAK -MAG Y ARQRSZAG 4 m T9S4. Január TI., stswda Külfurálls demokrácia - a kultúra demakráciája K evés olyan kérdés van, amely ma jobban izgatná a társadalom- tudósokat és a művelődéssel foglalkozó szakembereket, mint a kultúra és a demokrácia összefüggésrendszere. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a társadalom általános demokratizálásának programját végre kell hajtani. a kultúra területén is, hanem lényegi, a dolgok tartalmát érintő kapcsolódásokról. Legalább két egymással összefüggő, de lényegét tekintve jól elkülöníthető kérdés vetődik fel a probléma vizsgálatakor: megvalósul-e kultúra, az alkotás demokráciája és demokratikus-e a kultúra javainak „elosztása”. Nem véletlen, hogy minden társadalmi rendszer létrehozza, kialakítja azt a kulturális mechanizmust, amely érdekeinek és céljainak legjobban megfelel. Nem történt ez másként Magyarországon sem a felszabadulást követő időkben. Átalakult, átrendeződött a művelődés intézményrendszere és irányítása. A koalíciós idők egyik legfontosabb harci terepe éppen az iskolák egységes állami kezelésbe vétele volt. De hasonló konfliktusok zajlottak a művelődés egyéb intézményei és irányítása kapcsán is. Ezek a kérdések néhány év alatt eldőltek. Üj demokratikus művelődési, művelődéspolitikai rendszer alakult ki. A legfontosabb feladattá a kultúra javainak tömeges terjesztése, a néptömegek művelődési lehetőségeinek megteremtése vált. Az általános iskolai oktatás kötéle- r.ö bevezetése, a munkásfiatalokat a főiskolákra segítő szakérettségi rendszer, a politikai oktatás elterjedése nyomán létrejött az ország, a gazdaság irányítására kész és alkalmas új értelmiség és számottevően javult a műveltség általános színvonala. Ekkor alakult ki egyebek között a művelődési otthoni rendszer is, amelynek a közösségi kultúrálódás gondjainak megoldása volt a feladata. Eredményei mellett szólni kell arról is, hogy ez az intézménytípus nem az akkor meglevő, sok szempontbői demokratikus, az ön- tevékenységre épülő művelődési formák — egyletek, kultúrkörök stb. — mellett alakult, hanem helyettük. Ez tökéletes összhangban volt azzal az elképzeléssel, hogy az állam hivatott polgárainak minden művelődéssel kapcsolatos szükségleteit is kielégíteni. ■ Napjainkban mind pohti- kaif mind ideológiai szempontból fontos kérdéssé vált a társadalom általános demokratizálása. Ez a folya- 4 mai nem lehet eredményes a kultúrától függetlenül. A demokrácia feltételezi, hogy az állampolgárok ismerik és alkalmazni tudják jogaikat. Ennek előfeltétele, hogy az egyén pontosan felmérje helyzetét, tudatosan kezelje érdekeit, képes legyen az érdekkonfliktusok egyeztetésére. Ennek művelődési, műveltségi feltételei is vannak. Minden olyan művelődési lörma üdvözlendő, amely tagjainak öntevékenységére épít, mert lehetővé teszi, hogy a társuló állampolgárok mintegy gyakorolják a de- mokrat ikus együttműködést. A demokratizmus iskolájának tekinthető mindén jól működő amatőr művészeti csoport, szakkör vágy klub. S ez utóbbi területen minőségében is új jelenségek tűntek fel, az elmúlt években például a lakóklub-mozgalom. Azokon a területeken, ahol a közművelődés központi intézményrendszere anyagi vagy egyéb okokból nem épült ki, kisebb-na- gyobb csoportok maguk kezdtek klubokat, művelődési és sportegyesületeket alakítani. És mi lehet demokratikusabb annál, minthogy felnőtt emberek saját problémáikat maguk akarják és tudják megoldani, munkát — és ha kell — pénzt fektetve ebbe. Ugyanide sorolhatók a napjainkban mind nagyobb •számban alakuló városszépí- lö, azonos érdeklődési körökre épülő kulturális egyesületek is. Ez a folyamat még nem zökkenőmentes. A kulturális igazgatás nem készült fel arra, hogy partnerként fogadja a maga sorsáról dönteni képes állampolgárt, ezért sok az adminisztratív kötelem. Ezek oldódása, az állami és az önteyékeny szervezetek együttműködése hozhatja létre az igazán demokratikus közművelődési rendszert. Az oktatásnak és a művelődésnek igen szorosak a kapcsolatai a gazdasági szférával is. Lassan, de terjed az a felismei'és is, hogy ez a kapcsolat kölcsönös függőségre épül. Egyelőre él az a mindennapi gyakorlatot meghatározó szemlélet, amely a művelődés ügyét a gazdaság „maradványérdekeltségi” területére utalja. Ez tömören annyit jelent, hogy a költségvetés elosztása a fontosabb, s csak a maradékból jut, a kultúrára. Ezt a magatartást azonban csak részben mentik a nehéz gazdasági viszonyok. A kultúra nemcsak „viszi á pénzt”, hozzá is járul előteremtéséhez. Még akikor is így van, ha az eredményeik nem egyetlen ötéves terven belül mérhetők. Az általánosan művelt ember könnyebben és alaposabban sajátítja el a szakmai — tehát a termelésben közvetlenül értékesülő — ismereteket. A kultúrára fordított pénz hosszú távon sokszoros nyereségként jelenik meg, Ezért kell a kultúrát egyenrangú, az alaphoz és a felépítményhez egy időben tartozó alakulatként kezelni. Társadalmi adaptációja lehetővé, teszi későbbi gazdasági, társadalmi fejlődésünket. P. Sz. F. Kertészeti gépszmiiitek Tanfolyam Sárospatakon Az idei tél eddig eltelt szakaszában három alkalommal rendezett egy-egy hetes bentlakásos tanfolyamot Sárospatakon a Borsodi Gyümölcstermelési Rendszer vezetősége. Erre az ország közeli és távolabbi tájain működő gyümölcstermelési rendszerek taggazdaságai elküldték azokat a szakmunkásaikat, akik a különböző kertészeti gépek üzemeltetésével, javításával foglalkoznak. A dr. Muha Miklós szakmérnök szervezésében indított tanfolyamon a gépek beállításáról, karbantartásáról, a főbb szerkezeti egységek megismeréséről szóló elő- {bdásokat a bocsodi rendszsb mérnökein kívül, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium gödöllői Műszaki Intézetének és a Debreceni Mezőgép Vállalatnak a szakemberei tartották. Az elméleti ismeretszerzést gyakorlati bemutatók követték. A tanfolyam résztvevői a rendszer növényvédőgép-ja- vító állomásán gyakorolták a gépek tesztezését, a különböző szerelési' fogásokat, a nagyjavítási munkák elvégzését és ellenőrzését. A szakmai ismeiietszerzé- í>en kívül mindhárom tanfolyam hallgatói megtekintették Sárospatak történelmi és múv-etedéstóríéneü emlékeit á*. Shakespeare és a veronai szerelmesek története A címben idézett — kétségtelenül rajongó, ám nem túlzó — mondat Ben Jonson (a Volpone írója) 1623-ban írt „Szeretett mesteremnek, William Shakespeare-nek és annak emlékezetére, amit ránk hagyott” c. tisztelgő verséből, ódájából való. A vers születése óta eltelt 360 év az „ünnepelt” számára valóban beteljesítette, sőt, túl is teljesítette a vers e kijelentő jóslatát. William Shakespeare ma a világ minden színpadán — király. Zsenije, megdöbbentő mélységű élet- és emberismerete, kiapadhatatlan bőséggel áradó képi és nyelvi fantáziája ma is hot csodált, hói irigyelt; * a maga nemében utolérhetetlen és utánozhatatlan. Shakespeare a Rómeó és Júliát az 1590-es évek elején írta; színpadon 1504-ben mutatták be először, s nyomtatásban 1597-ben látott napvilágot. A drámaíró korai pályaszakaszából való alkotás tehát, amelyben vonzóan együtt van Shakespeare művészetének minden erénye, értéke olyan szerkesztésbeli poniatJanságokkal, a költői nyelv fiatalos nil áradásával, amelyek miatt még inkább közelállónak érezzük magunkhoz e drámát, mint a későbbi kiforrott, veretes és távolságtartó ümmepiségű tragédiákat. A veronai szerelmesek históriája Shakespeare korához képest is a „messzi múltba” visszavezető, ám kétségtelenül valóban megtörtént eseményekre épült mese. Motívumai — a vagyon, a gőg és a hatalmi vetélkedés miatt szemben álló családok gyermekeinek végzetszerűen tragédiába torkolló szerelme — az időszámítás, utáni 6. században élt Xenophon egyik történeti munkájában már felbukkannak. Dante pedig a Purgatórium VI. énekének 106. versében megemlékezik a Montecchi és Capelletti család viszályáról. Luigi da Porto az. aki 1524-ben születeti művében — A két nemes szerető története — Veronát választja az események színhelyéül, á ugyancsak ő. adja a szerelmeseknek a Romeo és Giulietta nevet. Tőle veszi át novelláiba a történetet Ban- dello, akinek elbeszélése francia közvetítéssel — Boistuau fordítása nyomán — kerül az an gól Wi ntern Painter A gyönyör palotája című, 1565- ben kiadott elbeszélésgyűjte- ményéhe. Ez s Arthur Brooke 1562-ben megjelent költeménye, a Rómeó és Júlia tragikus története Shakespeare közvetlen, forrása a tragédia írásakor. A Rómeó és Júlia első hiteles —■ az angol eredeti nyomán készült magyar fordítása 1839-ből való, s Ná- ray Antal munkája. 1844- ben játszották először a tragédiát a pesti Nemzeti Színházban; a korabeli kritika elsősorban Lendvayné Júlia-alakítását és László Mer- cutiójét emelte ki, A 900-as évek elején nálunk a legnépszerűbb Sbiakespeare- dráma, kedveltségi, s előadásainak szama fel ti lmúl ja a Hamletét A felszabadulás után, 1946-ban a Belvárosi Színházban tűzték, először műsorra, Kosztolányi Dezső fordításában; Rómeót akkor Kállai Ferenc, Júliát Fényes Alice alakította. Kiemelkedett minden idők magyar Rómeó és Júlia-előadásai közül az 1953-as Madách színházi produkció, amelyben Totnay Klári volt Júlia, a Ladányi Ferenc Rómeó, míg Mereutiót Tímár József, a dajkát pedig Dayka Margit játszotta. Tíz évvél később a Vígszínház Várkonyi Zoltán rendezte Rómeó és Júliája folytatta a sort a főszerepekben Ruttkai Évával és Lalinovits Zoltánnal. Érdekes és sok vitát kavart előadás volt a Nemzett Színházé, Major Tamás rendezésében ; itt Töt őcsiK Mari játszotta Júlia és Sztankay István Rómeó szerepét. A Miskolci Nemzeti Színház emlékezetes Rómeó és Júlia-előadása volt' az 1961 márciusi. A tragédiát Szilágyi Albert rendezésében vitték színre, s emlékezetes sikert aratott benne Rómeóként La ti növi ts Zoltán. Rómeó szerepét második szereposztásban Verdes Tamás .játszotta, Júlia alakítói Balogh Emese és Szekeres Ilona voltak, Mereutiót Ruttkai Ottó játszotta. Huszonhárom év múltán, január 13-án ismét a két veronai szerelmes tragédiája kerül színre a Miskolci Nemzeti Színházban. Idézzük e kedvcsinálónak szánt sorok befejezéséül a prológust: „Szörnyű szerelmüket, mely hírhatatlan, Szülők tusáját, mely sosem apad, Csak amikor már sarjuk föld alatt van: Ezt mondja el a kétórás darab. Néző, türelmes füllel jöjj, segédkezz, És ami csonlai itten, az egész lesz.” Fapp Lajos ,,Jó hallású káderek kellenek' Az elmúlt év vége felé megyén« kuzmúvelouesi intézményeinek vezető munkatársai Diósgyőrben találkoztak azon a fórumon, amelyen a megyei tanács művelődésügyi osztálya elemezte az elmúlt évek munkáját, s felvázulóütük u jüvouch i legiontusabb leendők is. Ez utóbbiakat természetesen nem úgy kell érteni, hogy a gyakorlatban dolgozók megkaplak a cselekvési listai. Képletesen szólva: ha a közművelődés területein dolgozó szakemberek „felnyitották a borítékolt feladatokat” — valamennyien ugyanazt a „lépést” találták: „politikusabb, demokratikusabb, rugalmasabb, gyorsabb munka kell!” Ezen az emlegetett fórumon a megyei .pártbizottság munkatársa is szót kért, néhány gondolatával talán alkalmasan ' megvilágíthatjuk itt, a fenti, tömören megfogalmazott leckét: „Csak akkor fogunk tudni az élet szabta követelményeknek megfelelni, ha a mai meglevő intézményrendszert a kevesek intézményéből a mindenki intézményévé tesz- sziik! Ehhez az is szükséges, hogy a közművelődésben dolgozók a közönség alkalmankénti befogadása helyett — a közösségek szervezésére koncentrálják erejüket,. A kultúra közvetítése mellett a kulturális igény felébresztésének a munka szerves ré- szévé-elemévé kell válnia. Mindehhez — tette hozzá a megyei pártbizottság munkatársa — „jó hallású káderekre van szükség.” Abban az időben, amikor ezek a gondolatok megfogalmazódtak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya egy korábbi felmérés alapján már elkészítette a tanácsi közművelődésben dolgozók élet- és m,unlcakörül- ményeiről szóló tájékoztatót. A napokban ezt ismertette Miskolc város közművelődési intézményeinek képviselőivei a megyei tanács illetékes munkatársa. Amikor tehát a fda«daiak~ ról, az „elvárásokról” sűrűn szólunk mi magunk is, nem árt bepillantani az említett felmérés néhány részletébe. A múzeumi szervezet, a levéltár, a könyvtári és a művelődési otthoni hálózatban dolgozók sem kivételes emberek; az ő tevékenységűiket is befolyásolják — pozitívan vagy negatívan — „a körütmények”. összefoglalóan ászt olvashattuk és hallhattuk ts minap a „munkatérről”: „A közművelődési intézményhálózat fejlesztésének eredményeként az elmúlt tervidőszakban négy új intézmény épült és több mint 40 felújítására, korszerűsítésére került sor. A legszámottevőbb fejlesztés a megye múzeumi hálózatában valósult meg. A közművelődési intézményhálózat fejlesztése ellenére a megye településeinek többsége nem rendelkezik a korszerű közművelődési tevékenységhez szükséges feltételekkel.” És ugyancsak összefoglalóan, az e körülmények között dolgozókról: „Az intézményekben dolgozó szakemberek szakmai, társadalmi és politikai tevékenysége rendkívül sokszínű. Az alacsony szakmai képzettségűektől a tudományos szinten alkotókig dolgoznak a megye közművelődésében. Különösen a kisebb települések korszerűtlen művelődési intézményeiben kedvezőtlen a szakképzettek aránya.” Általánosságban tehát itt tartunk 1984 elején, ezek ismeretében kell értelmezni a teendőt; a cselekvési kulcsszavakat: „politikusab- ban, demokratikusabban, gyorsabban,. rugalmasabban”. S hogy ezeket másodszor is papírra vetem, már az „emberi háttér ismeretében, szabad legyen leírni azt is: a közművelődésben dolgozok ugyanezt joggal igényelhetik és várhatják el az irányítástól, a helyi és a felsőbb vezetéstől ... De ne vágjunk a dolguk elébe; vegyünk szemre . néhány számadatot. Borsod- Abuúj-'demplén közművelődési /illetményeiben az elmúlt év derekán — a felmérések szerint — 533-an do Igoz la k szakalkalmazottként: 11 levéltáros, 41 múzeumi szakalkalmazott, 247 népművelő és 243 könyvtáros. Vagyis: amikor a megye több mint 860 ezer lakójának általában emlegetett közművelődéséiül beszélünk; ehhez az is hozzátartozik, hogy „tanácsi vonalon” félezer embertől várjuk a gyakorlati tevékenységet. (Tudom, ez a beidegződések „falsa”, hiszen az ismeretterjesztő társulatokban, a művészeti Intézményekben is dolgoznak e célért szakemberek). És a beidegződés rossz hatásaként többnyire a népművelők, * a művelődési otthonokban dolgozók jelennek meg képzetünkben —• amikor azt halljuk: közművelődés ... Mindenesetre maradjunk a íélezres „seregnél”: átlagban 4975 forint a havi jövedelmük. Ez persze már úgy is „szóródik”, hogy a legmagasabb (a levéltárosok) jövedelemátlag és a legkisebb (könyvtárosok) között 1383 forint a különbség havonta. És természetesen — hiszen számokról és átlagokról van szó —, nagyon nagy a szóródás intézménytípusonként, szakáganként is. Az jól kiderült a szóbeli tájékoztatóból is, hogy az életkornak jelentős szerepe van a jövedelemben. (Persze itt megint magyarázkodni kell: a közművelődésben dolgozók döntő többsége a munkahelyén és munkaidejében jut jövedelméhez, s még itt is: „Az értelmiségen belül szinte kizárólagosan olyan helyet foglalnak el, ahol alapvetően rendezetlen a túlmunkavégzés, az ünnepnap, egyéb többletteljesítmény díjazása.”). Amíg a múzeumi szervezetben és a levéltárban a szakalkalmazottak rendelkeznek a munkakörükhöz előírt végzettséggel-képesí- téssel, addig a könyvtári é« a művelődési otthoni hálózatban gondok mutatkoznak: „Az egyetemet vagy főiskolát végzettek száma az összes könyvtári szakalkalmazottnak mindössze 48 szár zaléka... A foglalkoztatottak 56 százaléka rendelkezik a művelődési otthon-hálózat- ban az előírt felsőfokú iskolai végzettséggel. A képzettségi arányt itt rontja, hogy a középfokú végzettségűek számára á jelenlegi rendszer nem ad módot elfogadható szakmai képzettség megszerzésére.” Ismétlem: az átlagok ez esetben is nagy szóródással mutatják a közművelődésben dolgozók jövedelmi viszonyait, ami pedig a képzettséget illeti, az úgy áll; hogy a kistelepüléseken, a mostoha körülményű intézményekben vannak a hiányok. (Ott jobban számítunk a lelkesedésre!?) Manapság sok szó esik o presztízsről; egy-egy pálya társadalmi közösségi megítéléséről, megbecsüléséről. Erről a megyei felmérés ezt mondja: „Az utóbbi időben érezhetően veszített népszerűségéből a közművelődési pálya. A presztízscsökkenés csak részben vezethető visz- sza anyagi, vagy a jövedelmi viszonyok kedvezőtlenebbé válására. Legtöbb esetben az elavult, az emberek valós művelődési törekvéseit, igényeit, szükségleteit sokszor figyelmen kívül hagyó gondolkodás, a szakmai elképzelések kudarca, a munkájuk iránti közömbösség az oka.” Téoagy József
