Észak-Magyarország, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-06 / 287. szám
1983. december 6., kedd ÉSZAK MAGYARORSZÄG 5 Elzárva, nem kirekesztve (I.) Találkozások a (egyházban Okkerre festett épület a város főutcáján. Nyílik a távvezérlései rácsos kapu, aztán a jellegzetes fémes dörejjel bezárul mögöttem. Mi tagadás, a torkomban érzem dobogni a szívemet, hiszen egy csomó előítélettel, olvasmány- és filmélmérinjlel érkeztem ide. Életemben először lépek át egy olyan küszöböt, amelyről tudom, hogy ezrek, álmodnak hol rettegéssel, hol meg a legszebb álmaikban — a szabadulás reményében. Elegáns lépcsősor visz az emeletre, a parancsnokság irodáihoz. A falakon értékes festmények. Zemplén vármegye törvényszéke működött itt egykoron. Az épületet a századelőn emelték, 1909-ben adták ál rendeltetésének. A hátsó traktus — két év kivétellel — mindig börtön és fegyház volt. Néhány héttel ezelőtt megszüntették a börtönjelleget, azóta az intézet neve: Sátoraljaújhelyi Fegyház. A fegyház a legszigorúbb büntetés- végrehajtási fokozat. A parancsnok, dr. T. J. őrnagy fogad. — Járt már büntetésvégrehajtási intézetben? — kérdi, mert nyilván látja zavaromat, s hogy segítsen az oldódásban, kávéval, cigarettával kínál. — Beszélgessünk egy kicsit, aztán majd munkához látunk •— javasolja. Így tudom meg, hogy az őrnagy először katonatiszt szeretett volna lenni, aztán engedett egy bv-s jó barátja . rábeszélésének és — a szegedi -Csillagbörtönbe jelentkezett szolgálatra. — Valahogy én is így léptem be a Csillag kapuján, sőt! — mondja nevetve. — Aztán egy szép virágoskertbe kerültünk, végigkísértek a fo.y «sókon, az intézeten és megnyugodtam. A büntetés- végrehajtás a szocialista társadalmi rendben megváltozott, mi tiszteletben tartjuk az emberi méltóságot a legelvetemültebb bűnözők esetében is. Nem az elítéltek életének a megkeserítése a cél, hanem a nevelés, a személyiség jobb irányba terelése. Az utóbbi időben már nem csupán a nevelői állománytól várjuk el a nevelő munkát, hanem a munkáltatóktól és az őrségtől is. — Meg is kapják? — A Sátoraljaújhelyi Fegy- házban igen. Ezért is jöttem szívesen három évvel ezelőtt egy szép dunántúli megyéből, Kaposvárról. A nevelőtisztek tanárok, szinte mindenki a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte diplomáját, néhányan elvégezték a belügyi főiskolát is. Az állomány többi tagja is érettségivel kerül hozzánk, többnyire a városból és a környékről. Az intézetnek jók a kapcsolatai az újhelyi intézményekkel, 'társadalmi szervekkel. Ahol szükség van rá, ott társadalmi munkát végez az állomány. Az idei őszön is elmentünk szüretelni, építkezéseken is segítettünk korábban, úttörőtáborokba járunk íegyverbemutatól rendezni ... Éppígy mi is megkapunk minden segítséget, amit igénylünk. MHSZ-klu- burik egyre-másra aratja a sikereket, az idén már harmadszor nyertük el az Avas Kupát. A város és a járás MHSZ-klubjai szívesen találkoznak a miénkkel. Emellett, gazdasági kapcsolataink is vannak újhelyi üzemekkel, elvégre nagy termelőüzem a miénk. Nem mindenki tudja, hogy az intézet területén működik a Sátoraljaújhelyi Fehémeműgyár. De mielőtt; ellátogatnánk oda, meghívom egy légy házi sétára. Tudnia kell, nálunk olyan emberek töltik büntetésüket, akiket a köznyelv súlyos fiúknak „becéz”. Rablásért, garázdaságért, súlyos festi sértésért, nemi erőszakért, emberölési kísérletért, emberölésért, hivatalos személy elleni erőszakért ítélte el őket, a bíróság. Az elítéltek nagy hányada — sajnos — visszaeső. Semmitől sem kell tartania, nagy a fegyelem, a fegyházasok csak örök kíséretében mozoghatnak, a zárkaajtókon lakat... — Vannak szökési kísérletek? — kockáztatok meg egy kérdést. — Előfordul — válaszolja dr. T. J. — Nemrég is volt ilyen, de lelepleztük őket. Főleg azok kísérletednek, akik előtt hosszú, tíz-tizen- két év büntetés áll. Igen, a filmekben is ilyen — gondolom, ahogy kopog lábunk alatt a kövezet. Nyílnak, zárulnak az ajtók, az őrök tisztelegnek, jelentenek a parancsnoknak. Az emeleti szintek között dróthálók feszülnek, a zárkaajtókon kukucskálók. ' — Börtönösökhöz megyünk — szól az őrnagy. — Öli délutános műszakban dolgoznak, most a szabad idejüket töltik. Ezek az emberek hamarosan más intézetbe kerülnek. Felsorakoznak az emeletes ágyak előtt az elítéltelC Csu- pa-csupa fiatalember. Zöld nadrág, barna trikó, a csíkos már nincs forgalomban. A mosdókagylókon szappanok. Kék-Vörös, Alma, Amo; fogkrémek: Óceán, Pomorin, Ámodent. A zárkafelelős jelent: Mindenki a helyén. Szót váltok vele. — Hány éves? — Harminc. Ezerkilenc- száznyolcvanhat november tizennyolcadikén szabadulok. Ez a második büntetésem. — Milyen bűncselekményt követett el? — Lopás, csalás, sikkasztás, okirathamisítás. A zárka egyik lakója alig tudja visszafojtani kuncogását. Igaz, ami igaz, szép lajstrom. — Mi a foglalkozása? — Mérlegképes könyvelő, de az utóbbi időben már gépkocsivezetőként dolgoztam. — 'itt mivél töltik munkaidőn túl az idejüket? — Dominó, sakk, de én legszívesebben olvasok — mondja 1. L. és egy saját tulajdonú könyvet mutat. Régi olasz elbeszélések. A poszter-macska mintha egy kicsit fölborzolná a szőrét, amikor visszanézek az ajtóból. Az intézet legsötétebb helyére invitálnak: fegyház a fegyházban. Magánzárka. Prices és egy kis fény az ablakból, öt lépés előre, kettő oldalra. Súlyos vétséget kell elkövetnie annak, aki idekerül. A 27 éves P. U-t láthatóan nem viselte meg a büntetés, pedig már hatodik napja egyedül van. Igaz, nagy a rutin, kilencedszer van börtönben, fegyházban, noha csupán 27 éves. Szőke, jóképű, — Rossz helyre születtem, állami gondozott voltam! — rágalmazza a sorsát — Mennyi voít a jövedelme legutóbb odakint? — Nyolc-tízezer forint a Cirkusz-Varieténél. És mégis betörtem, igen, mégis! Mert rossz a családi életem is. A, feleségem nem olyan életet élt, ami jó lenne! — A felesége volt büntetve? — Nem, ő nem. De a szülési segélyből nadrágkosztümöt vett __ — A gyerek? — A közös lányunk állami gondozásban. És balkézről van egy fiam is. ö nem tudom, hol él... Uvsy Györgyi Kis repl... Fotó: L J. Kukoricából készül az édesítőszer Izocukorral édesítik a Szabadegyházi Izocukor és Szeszipari Vállalat új termékeit, a természetes alapanyagokból készülő fekete- ribizli, meggy és szamóca Sztár italokat. A kukoricából készült édesítőszer alkalmazása azért előnyös, mert magas gyümölcscukortartalma miatt a szokottnál jobban érvényre juttatja a természete* alapanyagok aromáját, jobb ízű. A Sztár család legújabb tagjaiból — amelyeknek készítését a közelmúltban kezdték meg Szabadegyházán —, az idén ötmillió, két decilitere* palackot szállítanak az üzletekbe, főként Fejér, Baranya, Tolna és Komárom megyébe. A szabadegyházi üdítőital-üzemből egyébként az idén közel ötvenmillió palack Sztár Hal, Coca-Cola, valamint a választékbővítő céllal gyártott Fanta narancs és citrom üdítő ital került az üzletekbe. Hogyne lenne mindenütt kincs a víz! Szó szerint is az élet vize, hiszen enélkül semmi sem létezhet! De nálunk, a mi megyénkben, ahol száznál több faluba kell vinni fólia zacskóban a vizet, hogy legalább a csecsemők és a terhes mamák egészséges kutakból igyanak, ne kó- lisat és főként ne. a kék betegséget okozó, semmivel sem tisztítható nitrátosat, Bzóval itt, nálunk különösen nagy kincs a víz. Ünnep bizony, lobogókkal, szalagokkal, virágokkal, beszédekkel, szalagátvágosokkal díszes ünnep, amikor egy-egy faluban megnyithatják az utcai, netán konyhai, fürdőszobai csapot és buzogni kezd a tiszta víz. Az iható víz. Valami ahhoz hasonló-mérhető ünnep, mint amikor annak idején a ’45 utáni években elfújták a petrót és kigyulladt a szemkápráztató fényű villany! Csak a víz megteremtése nehezebb. Költségesebb, több munkával jár, több pénzt igényel. A megfelelő minőségű, bőségű forrás megtalálása, ehhez a kút megfúrása, — néha sok száz méternyi mélyre —, majd a vezetékek lefektetése, a vízbázis kiépítése, innen, a rengeteg elágazás, a gépek, szivattyúk, tisztítók, gáztalanítók stb., stb. állandó vigyázása, a vízminőség ellenőrzése — szó szerint üzemről beszélhetünk. Kár, hogy sokan nem veszik mindezt figyelembe. Kár, hogy sokan szennyezik, pusztítják vizeinket, tönkreteszik patakjainkat, forrásainkat. Meggondolatlanságból, vagy butaságból. Leginkább pedig: anyagias szemléletből. Mi mással magyarázható például ama fortélyok sokasága, melyekkel községeink új lakóházainak tulajdonosai — hál’ istennek egyre több új háznak tulajdonosai — igyekeznek elkerülni a derítők ürítéséért fizetendőket? Mert a szenny- ' vízderítőket, mivel kötelező, megépítik ugyan, de ügyes fogásokkal akként építik meg, hogy ezek ne teljenek meg soha, hanem szivárogjon a lé a földbe el. Így nem kell fizetni az ürítésért. A másik döbbenetes dolog: szemétgyűjtőnek használják, vagy éppen a szennyvizet kötik be a használaton kívüli ásott kutakba. Mivel már a vezetékes ivóvíz kiépült, gondolja: az udvaron levő ásott kút a saját tulajdona, következésképpen arra használja, amire jónak látja ! Hát szennygyűjtőnek használja. Talán nem is tudja, hogy ezzel megkezdte a saját, vezetékes ivóvizének is a szennyezését, hiszen ugye a felszín alatti vizek sokfelé, sok helyre eljutnak, de mindenképpen valamely forrásnál, víznyerőnél kötnek ki. Lapunkban többször tudósítottunk már róla: napjainkban a járási pártbizottságok, a járási-városi népi ellenőrzési bizottságokkal együttesen megvizsgálják az adott terület környezetvédelmi helyzetét is. A fentebb emlegetett derítőkről, az ásott kutak elcsúfításáról, a vizek szennyezéséről mindenütt szó van. A kövesdi járásban, a szerencsiben, az enesiben, de ismerősek ezek a problémák az újhelyi járásban és nyilván a többiben is. Kiegészítve még néhány más gonddal, mikről utoljára az encsi járás népi ellenőrei is tapasztalatokat szereztek. Például: több faluban az utcai fronton, a kerítés mellett van a trágyadomb, a lé folyik bele a patakba. Vagy: több gazdaságban a műtrágya és a szerves trágya, kezelése nem felel meg a kívánalmaknak, ezek is szennyezik a felszín alatti vizeket. Vagy: a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árkok piszkosak, hulladékkal telítettek. Vagy: nem a kijelölt helyre szállítják a szemétet. Vagy: erdőkben, árkokban, vízmosásokban, mezei dűlőkben szórják le a háztartási szemetet. Vagy: nylonzsákokba gyűjtik a szemetet és a kocsiból kidobják a főút mentén. És még sorolhatnék. De kit csap be a derítőt lyukasra építő ember, az ásott kutat szennygyűjtőnek használó, a kijelölt szemétgyűjtőig elmenni nem akaró stb., stb.? A víz — akár a vezetéken érkező víz is — előbb-utóbb jelzi a fortélyos derítő létét, a mindenfelé szemetelést. Meg a szemlehunyást is. Priska Tibor Kutak Ápolónők „Gyógyítás nincs ápolás nélkül, s a meg nem felelő ápolás semmivé teheti a legjobb orvosi munkát is.” (Hetényi Géza professzor) . Tisztában vagyok azzal, hogy van olyan ápolónő, aki odalöki az ételt, nem törődik vele, tud-e a beteg egymaga enni vagy «ein:, Van aki azt a fáradságot sem veszi magának, hogy — tiszteletben tartva emberi méltóságát — nevén szólítsa a betegét: „Egyeske!” —■' süvíti végig a kórtermen. És még abban sem kételkedem, hogy akad, akinél az ágytálnak vagy egy pohár víznek megszabott ára van, aki felületesen hajtja végre az orvos utasításait, idejéből bőségesen jut trécselésre, kávézásra, csak éppen a gondjaira bízott betegre nem. Bár statisztika nem készült róla, mégis meggyőződésem: ők vannak kevesebben. Ebbéli hitemben és tapasztalataimban csak megerősítettek azok a nővérek, akikkel nemrégiben beszélgettem. Évente két-két és fél millió beteget gyógykezelnek a kórházakban. Ez a tömeges ellátás olykor az elszemélytelenedéshez vezet az orvoslásban. Képes-e az ápolónő ezt valamiképpen ellensúlyozni? Erzsébet nővér szerint ez függ az ápolónő személyiségétől, idejétől, szemléletétől. Az ápoláslélektan tantárgy a képzőkben, de még kevéssé valósult meg a gyakorlatban. A hétköznapok során előtérbe kerülnek a halaszthatatlan szakmai teendők: a ' gyógyszerosztás, az injekciózás, a vérvétel, a bajmegállapításhoz szükséges orvosi vizsgálatok előkészítése. A betegek pszichés gondozására már alig jut idő. De arra van gondjuk, hogy megmagyarázzák egy-egy vizsgálat értelmét, lefolyását, csökkentve a szorongást. De fel kell figyelnünk arra is — fűzte hozzá —, ha valaki szótlanul ül az ágy sp.élén és idegesen gyűrögeti a zsebkendőjét, vagy könnyen sírva fakad. Ilyenkor a tapintatos érdeklődés többet ér a nyugta tónál. Ágnes nővérnek nem lehet annyi dolga, hogy ne válaszoljon türelmesen, ha kell, napjában többször is arra, ami a beteg számára a legfontosabb: mikor tud lábra állni, hogyan alakul a sorsa. Megragadóak Katalin nővér szavai: „Amikor reggel belépek a kórterembe, körülnézek és azonnal látom, nyugodt volt-e az éjszaka vagy sem. Ezernyi apró jelből lemérem, hogy a hangulat gyógyulást segítő vagy éppen hátráltató. Ez a szokatlanul érzékeny kapcsolat abból adódik, hogy úgy érzem: ők az én betegeim, felelős vagyok értük .. A televízió pályaválasztási tanácsadója néhány esztendeje úgy akart kedvet csinálni az ápolónői munkához, hogy bemutatta; milyen bonyolult vizsgálatoknál segédkeznek a nővérek. Továbbá szó volt a cseppinfúzióról, a vérátömlesztésről, a gépi altatásról, az injekciózásról. Láttuk, ahogy az ápolónő vérnyomást mér, pulzust számlál, gyógyszert oszt. Mindez jól illusztrálta, hogy korunkban az ápolás alaposan megváltozott, az orvostudomány rohamos fejlődése, a modern vizsgáló és gyógyító eljárások magasan képzett,* művelt ápolónőket kívánnak. Viszont a képsor adós maradt az ápolás klasszikus, lényegbeli feladataival, a betegek körüli teendőkkel. Nem láttuk, ahogyan ágyaznak, mosdatnak, etetik a betegeket, ahogyan jó szóval nyugtatják őket. Mindez . kevésbé látványos, de a nővéri teendőknek a leg» hálásabb és talán a leg«» humánusabb része. „Az ápolás önmagában nem ad egészséget — mondta egy alkalommal Friderike Dittrich, az Európai Ápolónői! Egyesületének elnöke —, d» nélkülözhetetlen az orvai munkájához. Hivatásunli szép, nehéz és igénye*. Aki ennek eleget akar tenni, att* nak erős forrásból kell me» rítenie, hogy naponta ajáa» dékozni tudjon. Ajándékozni a gyengének, élniakarást 0 liétségbeesönek.” De hogy ez a forrás el apadjon, s mindig tisztás áradjon, ez nemcsak a nő-; vértől függ, hanem munkád jának megbecsülésétől, szűk környezetében és a társadalomban egyaránt. Általános tapasztalat, hogy az ápolói nők jobbára ott tartanak Idj ahol érzik: mindazt megtehetik a betegekért, ami tudásukból telik, ahol a gyógyító közösség megbecsül* tagjainak tekintik őket. Orvosszociológusok szerint is pályán-marasztaló tényező^ ha képzettségüknek megfelelő munkát végezhetnek. De végezhetnek-e? A nővérek bizonyos tenni-; valókat gyakran nem az or-} vostól, hanem a takarítói nőktől kénytelenek átvenaií Egyik nagy kórházunkba« kerestem az osztályveMÉÍ nővért, nem találtam mm» ■ szobájában, sem a kórteremben. Végül ráakadtam a tálalókonyhában, ahol kél szakképzett ápolónővel kaiéi kában mosogatták a betegebi edényeit, mert nem nőit takarítónő. Ezzel nem a tekini télyükön, hanem a betegek ellátásán esett csorba. Hazánkban több mintateM ezer szakdolgozó — MftlBl ötvenezer ápolónő — teáéi kenykedik az egészségügyi elí látás különböző terül etetni Számuk csak látszólag nagy, a korszerű munkamegosztás ennél lényegesen többet kívánna. Annál is mkábts mert a szakdolgozóknak csaknem 25—30 twánléka állandóan hiányzik «nonkaha; lyéről, gyermekgondoaási, *H letve szülési szabadságon van, beteg vagy rendes évi szabadságát tölti. Egy ápolónőtől hattottam* „Nem a jövedelmünk okos elsősorban gondot, hanem M asszonynak, anyának alig elfogadható munkabeosztás. As osztályunkon tizenhat nővé»* állás van, de kettő betöltetlen, hárman szülési, tettei* gyermekgondozási szabadsáv gon vannak. Ezenkívül egy ápolónő mindig távul vasj mert vagy ő vagy a gyermai ke beteg. Szinte fél létazámi mai látjuk el a munkát t* ez az állapot nem tekintheti átmenetinek. Az állandói rendszeres helyettesítés kitti zetődő, viszont aki huzamos ideig végzi, testileg-lelkileg belefárad.” Sokat hallani az ápolónők elvándorlásáról, de lényegesen kevesebbet azokról, akik évtizedeken át hűségesen kitartanak a kórházakban, szociális otthonokban és a töb^ bi gyógyintézetben. Pedig as egészségügyi dolgozóknak több mint ötven százaléka töfzsgárdatag. ök az orvoi sok nélkülözhetetlen segítői társai, akik szakmai érdeklődésből, humánumból egy életre eljegyezték magukat az orvostudomány vívmái nyait nap^mint nap alkali mazó, izgalmas és szép hii vatással, a gyógyítással. Róluk — értük szóltam. Székelyné . Kertész KaUlin
