Észak-Magyarország, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
ESZÄK-MÄGYÄROffSZÄG 4 19§3. december 17,, szembet at A „Segíthetünk?” nyomában Idézetek a Magyar Rd- ® dió „Segíthetünk?” című műsora mellékle- i léként elhangzott riportból („Az általunk szeretett ház” címmel a Petőfi-műsorban hangzott el, november utolsó napján): Egy idős asszony: — Hogy én mit segítenék? Hát mennék meszelni, takarítani, amit kell, amit tudok csinálni. Vennék még rózsafákat is, elüffetném az udvaron... Egy fiatal lány: — Nem sok fiatal van itthon. Göncruszkún, húszán vagyunk KISZ-tagok. Természetesen örömmel mennénk dolgozni mi is, ha konkrét munkáról van szó, szívesen vagyunk ott, ami tölünk telik, azt megcsináljuk.' Nagyon sok érték ment tönkre a Kazinczy-hózban, de talán még lehetne menteni tárgyakat. Ha 15—20 évvel hamarabb jön ez a megmentő gondolat, ma már szép múzeumunk lehetne... Egy idős asszony: — Dolgoztam én is a kúriában a téesznek, krumplit csíráztattunk. Voltak még akkor ott bútorok, iratok is, meg könyvek. Hát igen. néha begyúifótiunk vele... Nem tudta senki. mire valók azok, nem móndta nekünk ! senki, hogy vigyázni kell rá... Az orvos: ' — A Zemplén-vidék nem tud szállást adni a. turistáknak, lehetne itt egy fogadót létrehozni. Ha kell, anyagiakkal is hozzájárulnánk az | épület megmentéséhez, pél- } dáui tégla jegyeket lehetne f kibocsátani... Í A művelődési ház vezetője, pedagógus: F — Nem itt születtem, de ) szeretném, ha fejlődne ez a ! falu. Tudom, hogy itt szíve- |. sen tesznek ezért, ha értelmét i látják. A falu nevében is F nyilatkozhatott): itt mindig l megmozdultak az emberek, niost is segítenének, a Ka- zinczy-ház megmentésében.- I A népfront elnöke: f — Kár, hogy itt látjuk f pusztulni ezt a nagy házat, 1 örülnénk, ha sikerülne meg- ! menteni. Mi szívesen szerve- ! zünk, meg megyünk doigoz- nils... i A református lelkész: [ — A honismereti körrel, a j gyerekekkel akadtunk rá er- 1 re a házra, így kezdtem kutatni a sorsát. Az tény, hogy • Kazinczy Ferenc nem, de ■. testvérhúga — Klára — itt i -eft; ;s tudjuk, hogy itt ne- ; verté Kazinczy Ferenc gyer- ; mekeit. A nagy író, iroda- lömszervező bizonyíthatóan többször járt itt. A családból Kazinczy Margit élt itt utoljára. A ház alapjait egyébként a XIII. század közepe táján rakták le. Most tehát nagy a buzgalom mindannyiunkban, hogy ne hagyjuk a sorsára ezt a házat.- A faluban csökkenőben van a lakosság, egy ilyen értékmentő és értékteremtő lehetőség a közösség összefogására, megtartására is alkalmas. Igaz, hogy rengeteg értéket széthordták már innen, de a nyolcszobás épületben lehetne talán valamilyen módot találni, hogy a Kazinczyak itt-tartózkódásá- ra emlékezzünk; műemlék templomunkban nyaranta hangversenyeket rendezünk, nagyon sokan érkeznek ide, szálláshelyre is jutna a szobákból... ■A. Gönc és Vidéke Áfész elnöke: — Mi nem zárkóznánk el ez anyagi támogatástól, ha lenne gazdája a háznak. Egy fogadó berendezésére gondolok... A községi közös tanács titkára (Göncről): — Igyekszünk a saját forrást is igénybe véve megoldást keresni. Partnerek kellenek. Én azt tudom vállalni, hogy igyekszem: jó útra térjen ennek a háznak a í 4KUf*a ... Göncruszkán, egy udvarház körül Mintha a rácsok tartanák össze a falakat, az ablakot. Persze a helyszínen látni lehet jól, Hogy masszív falai vonnak ennek a valahai udvarháznak. Csak a tető ... az a csapadék „átjáróháza" évtize. de. Kazinczy Ferenc többször járt ebben a házban, gyermekeit Klára húgánál látogatni. „A gólyafészket tortó kémény tegnap reggelre dőlt meg, szerencsére nem zuhant le. Bent, láthatta, megy tönkre minden, kár ezért a házért. Alatta meg olyan pincerendszer van, hogy. a kör- nyéken sincs” - mondta Pásztor Béla, aki a szemben levő házból „látja a sorsot". Fotó: Lacié József Ennyit a helyiek „rádiós nyilatkozatából”. Innen világos: buzgalom van. Pénz nem volt, hogy megvásárolja valaki a jelenlegi tulajdonostól. (Aki egyébként nem ott él, a ház több mint tíz éve lakatlan.) És jött a műsor csattanója: Fekete Gyula, az Írószövetség alelnöke revén eljutott a „szeretett ház” híre egy adakozó lelkületű kanadai magyarhoz, s felajánlotta „a vételár átutalását”. A rádióriport után — december elején •— jártunk mi is Göncruszkán. Dr. Bojtor István, református lelkész: — Október közepén, s november elején jártak nálunk a rádiósok. Később megjött a levél Fekete Gyulától, hogy a ház vételi árát megkapjuk. Jelenleg két kérdés van: kinek a tulajdonába kerüljön az épület?, és; lehetne-e a' felújítás, a hasznosítás nagy munkájára valamilyen „felügyeletet” találni? (Magyarán: gazdát az „üzemeltetésre”.) E dolgokról beszélgettünk, mikor érkezett Sándorné Hornyák Mária, pedagógus, a. művelődési ház vezetője, s magával hozott egy frissen kapott levelet. Ebből idézünk: „Megállapítottuk, hogy építészeti értekei miatt az épület megérdemli a műem,- lóki védettséget. Örvendetes, hogy azóta a hasznosítás és helyreállítás gondja is megoldottnak látszik. A védetté nyilvánítás érdekében kérjük, küldjék meg az épület pontos címét, helyrajzi számát, kezelőjének, tulajdonosának adatait, esetleges egyéb, az épületre vonatkozó adatokat, Feltétlenül kérünk néhány fotót a mai állapotról is. Ezek kézhezvétele után a védetté nyilvánításnak akadálya nem lesz" — a levél az Országos Műemléki Felügyelőség műemlékfelügyeleti osztályáról érkezeti. Itt tartunk most (ismereteink szerint). Mindenki tudja: a neheze még most jön! A rádiósok „nem mentek el", ígéretük szerint nyomon követik az eseményeket, a ház sorsát. Ezt mi is ígérhetjük. Hozzátéve- nagyon kívántatik, hogy a göncruszkaiak ne maradjanak magukra e házmentő, értéket létrehozni kívánó buzgalmukban! A hét elején ülést tartott az országgyűlés kulturális bizottsága. Mint a Kossuth rádió híradásából kitűnt, több képviselő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy művelődési intézmények a gazdaságosságra. való hivatlco- zással színvonalbeli engedményeket tesznek, olyan műsorokkal próbálnak bevétett elérni, illetve fokozni, amelyek nívóbeli lefelé tendálást eredményezhetnek. A képviselőknek válaszolva, Drecin József művelődési államtitkár azt válaszolta, hogy a kormányzat olyan gazdasági szorítást nem alkalmaz, amely miatt színvonalengedményt kellene tenni, az ülésen felszólaló Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára többek között arról szólt, hogy az állami juttatások, támogatások tekintetében rangsorolni kell, nem lehet egyformán támogatni az értékest, a csökkentett értékűt, vagy éppen az értéktelent. A képviselők aggodalma nem volt alaptalan. Aki nyitott szemmel figyeli művészetünk, közművelődési, könyvforgalmazási életünk- mindennapjait, szinte naponta találkozik olyan jelenségekkel, amikor könyvkiadók, könyvforgalmazók, filmforgalmazók, tévéműsor-szerkesztők, művelődési házak vezetői — a fentebb idézett államtitkári megállapítás gyakorlati cáfolataként — a gazdaságosságra való hivatkozás zászlaját lengetve, igénybeli, színvonalbeli engedményeket tesznek, majd rákapva ennek ízeire, meglovagolva a már-már fetisizált gazdaságosság vesszőparipáját, szinte ’ teljesen fity- tyet hánynak annak a feladatuknak, hogy igényes műsorokkal, kulturális kínálatokkal kell az ízlésfejlesztést szolgálniuk. Gyakran esik szó arról, hogy tömegméretekben igénytelenség mutatkozik a kulturális szolgáltatásokkal szemben, az ízlés- szint nem felfelé, hanem lefelé tendál. Minél kevésbé színvonalas egy műsor, egy adás, egy film, egy rendezvény, annál nagyobb közönségsikert várnak tőle. És a közönségsiker egyben kász- szasikerre) is jár a bevéte- les szerveknél, „természetes” hát, hogy a kínálat ehhez igazodik és nem az igényességhez, az ízlésfejlesztéshez. Ezt a komor megállapítást könnyen igazolják például a könyvesboltok kínálatai. Igen sok érték van a könyvesbol- tOKban, de az igazi érték, az igazi irodalmi alkotás rovására mind nagyobb helyet foglal el a lektűr, a fclpony- va, a krimi, néhány poraiból feltámasztott, hajdan divatos író műveinek friss kiadása, xgenyesseg, ízlésfejlesztés és kínálat amelyért minden pénzt megadnak, így a könyvkiadás igen sok jó törekvése ellenére is roppant aránytalanságok mutatkoznak. A könyvbolti forgalomban viszont egy összegben jelentkezik az eredményesség; egy kasszába folyik be a társadalomtudományi müvekért, a kortársi szépirodalomért, az importált detektívregényekért. a különféle társulások állal kiadott kötetekért, vágj' éppen a legújabban a Herczeg Ferenc regényeiért befizetett összeg. A mozik műsoránál, illetve bevételénél már van bizonyos könyvelésben difja- renciálás, mégis úgy tűnik, kifizetődőbb dolog a moziknak is elsősorban a kevéssé igényes, nagy tömegeket vonzó, közönségszervezést nem kívánó műveket előnyben részesíteni, mint az esetleg szervezési munkát kívánó társadalmi töltésű filmeket. Így adódhat, hogy nagy hírű filmek cgy-két előadásban kerülhetnek a közönség elé, s utána örökre eltűnnek, egyes, a művészet külső peremén mozgó filmkészítmények viszont folyamatosan jelen vannak, lgj' megy ez már jó régen, s így történhetett az is, amit több olvasónk szó.vá lett, nevezetesen, hogj' a Jób lázadása című új magyar film, amely ho.sz- szú-hosszú idők óta a legmélyebb humanista töltésű játékfilm volt a hazaiak közül, Miskolcon egy Icamara- leremben került bemutatásra háromszor a premier hetében, ugyanakkor a premiermozikban Belmondo és Búd Spencer bunyósorozatail mutogatták, ki tudja, hánj'ad- szor. Abban bizonyára jobban bíztak a filmben bevételt hozó és nem művészetet kínáló alkotást látó forgalmazók. Szomorú statisztikát lehelne összeállítani az utóbbi he- 1 tek esti tévéműsor-kínálatáról. A többször jelentkezett Tetthely és társai, a kommersz sorozatok és a szabvánj'krimik tengerében szinte elvesznek az értékek, az olyanok, mint például legutóbb A piac. De említhetnénk a művelődési házakat, amelyeknek szinte már teljesen felbillent az életrendje, mert afféle vendégmüso- ■rokat szolgáltató létesítményekké kezdenek válni, s nem a sokszínű közművelődés jegyében, a környezetükben mindenfajta kulturális Igényt a lehetőség szerint kielégítő, illetve azt Jelkeltő szervekké. Tudott, hogy egyszerűbb és jövedelmezőbb aa ügyes pesti szervező által kínált fővárosi mű vész páros kritikán aluli egyórás szereplését meghirdetni, mint mondjuk megszervezni a Helyi irodalmi színpadot, és az is tudott, hogy bevételi nett a művelődési háznak produkálni, de az arányokra jobban kellene vigyázni, mert lassan a haknik dömpingje; mint szennyes folyam áradáskor, elsodor minden értéket. Az igényességre nevelés; az ízlésfejlesztés a kínálatinak a függvénye. Az említett példák azt igazolják: # kínálattal baj van. és a gazdaságosság jelszavát — cáfolva az államtitkárt — igen sok helyen lobogóul használják fel az igénytelenségre, a csökkentett ízlésre való szoktatásban. Mert ugyan mitől lenne igényesebbé a néző a képernyő elölt, ha mindig megkapja a maga PeLrocel- li.jét és hasonlóját, miért keresné a jó magyar filmet a moziban a néző, ha azt nem is propagálják és nem is kínálják neki, a bunyófilm pedig mindig biztosítva van?! Es ugyanígy van a többi ágazatban is. Nem oktalan hál a képviselők aggodalma, és az Óvári Miklós által mondottak is úgy tennének haszno- sitandók, hogy az allaim művelődési intézmények keretei is elsősorban az értékek propagálására és továbbítására használandók fel, nem pedig a selejtes áruk közvetítésére, vagy éppen ömlesztésere. Benedek Miklós T 1/1 JNyitmkeK! Könyv kivesző emberekről, növekvő gondjainkról Tenagy József Mottó: „Az ember nem tud kibújni a bőréből. Az ember nem fér a bőrébe.” Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem Brackó István újságíró „Kinek fütyül a madár?” című, napjainkban megjelent riportkötetét — amit a megyei tanács és az észak-magyarországi írócsoport közös kiadásában megjelenő sorozat második könyveként bocsátottak útjára —, azt mondhatnám: elegáns. Riportok Miskolcról, Borsodból, olyan ember tollából, aki „az időt nem mérni, hanem eltölteni akarja: szépen, embermódra, bölcs eleink templomépítő bölcsességével.” Ez az íveket kimérő és végigrepülő tempó jellemzi a kötet írásait. melyek egymásba • kapaszkodnak, ölelkeznek, építkeznek, számba vesznek és nyomon követnek emberi sorsokat, vá- rosrésznyi lakóközösségek terápiás kezelésért kiáltó, növekvő gondjait. Hogyan lehet országnyi feladatokról, nehézségekről úgy írni, hogy az egyes ember ; a nyüzsgő, a lobogó, családszerető és építő, a felkészült és felkészületlen, a munkát keményen markoló és a simogatni is tudó ember ne vesszen el? Részben az egészet látni, az egészben hem szem elől téveszteni á részt, az egyest, az egyedit, a meg nem ismételhető! ... gj'akran, a kihalót — ez a módszere Brackó Istvánnak. „Marx ezt a mondatot írta íróasztala föle: Mindenben kételkedni kell I” — olvasom az egj'ik riportban . . . és a kételkedések kérdéseket szülnek. A riporter tehát kérdez: „Miért állítottuk, hogy a mi gazdaságunkra nem hat a világpiac?...” „Ki és milyen jogon tartja kis ügyekben kisiskolás színvonalúnak a közvéleményt?! . ..” „Egv emberarcú város jövőjének szempontjából mi lehet fontosabb az itt lakó emberek mai érdekénél?” — sorolhatnánk még a konok kérdéseket. „Nyitnikék!” — figyelmezteti a törékeny dolgainkban és izmos kötöttségeinkben eligazodást kereső krónikást a madár. Nyitnikék az újításait Inába kinálgató mérnök gondjaira, nyitnikék a dísztribünökről lemaradó értékteremtők világára, nyitnikék a munkáját kemény daccal végző munkás árván maradt lánya gyászára, nyitnikék szüléink leveleiből kimosoly- gö szereidre, nyitnikék a mellettünk, elszáguldó világ szavára ... figyelmezteti a fütyülő madár a riportert,.. figyelmeztet a riporter minket, olvasókat. Több év termése ez a könyv. Esztendők múltak . .. ám mintha a riportokból kitekintő tények makaesabbak lennének, mint szeretnénk és az idő sem fordulna oly sebességgel, ahogy mértékegységeink csonkasága hiteti ... vagyis: ember és haza általánosítható gondjai, reményei fűződnek riport- lánccá, Ezért mér most'kimondható: időt álló és a lelkiismeretűket nem vesztett embereknek. álmatlanságot okozó könyv a „Kinek fütyül a madár?”. (szcndrcl)
