Észak-Magyarország, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-11 / 266. szám
T933. november TIpéntek ÉSZALMAGYARORSZAG 5 SPORT SPORT SPORT I Kezdődik a nemzetközi bajnokság is; rag ® sper iija rája a ' A miskolci városi sportcsarnok előtti téren a szellő vígan lengette csütörtök délelőtt a zászlókat. Az első csúcs már megvan: soha nem vett még részt magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnók- ! ságon 20 ország! összesen 187 sportoló várja a rajtot ’ izgatottan, közöttük az abszolút esélyes Kínai NK versenyzői. A magyarok a szerdai sill keres Szuper Liga mérkőzést követően nem sokat pihenhettek a babérjaikon, tegnap ! délelőtt Bérezik Zoltán gyakorlást rendelt el. A miein- i ken kívül ott láttuk az an- : gólokat is az - asztalok mel- i lett, de egy rövid ízelítőt a kínaiak is adtak tudásukból. A mai program fél kilenckor kezdődik, az érdeklődők a női, illetve férfi csapat- mérkőzéseket tekinthetik meg. Délután negyed háromtájiul kor kezdődnek az egyéni selejtezők, este 8 órától pedig a csapatdöntők következnek. Utoljára négy évvel ezelőtt, 1979-ben rendezlek magyar nemzetközi bajnokságot, akkor a férfiaknál Franciaország (Secretin, Martin és Bi- rocheau összetételben) együttese, a nőknél pedig Magyar- ország győzijtt. A szakértők szerint ez most kisebbfajta csodát jelentene, hiszen az abszolút favorit kínaiak ellen vajmi kevés eséllyel léphet asztalhoz bármelyik ország gárdája. Dr. Lakatos György, az ETTU és a MOATSZ elnöke szerint a sportág nagy napjai kezdődnek ma délelőtt Miskolcon. Kilenc asztalon folynak majd a csatározások, remélhetőleg az érdeklődés is megélénkül a szurkolók részéről az esemény iránt. Sportműsor PÉNTEK Asztalitenisz. Magyar nemzetközi bajnokság. Miskolc, városi sportcsarnok, 8 óra 30. Röplabda. NB II, férfi: Borsodi Bányász—Sátoraljaújhely. Ózd, 16 óra. KVSE—HCM. Kazincbarcika. 16 óra. SZOMBAT Asztali1 cnisz. Magyar nemzet- ’ közi bajnokság. Miskolc, városi .sportcsarnok, 8 óra 30. Vívás. Csokoládé Kupa, férfi 7 és női tőr-, valamint kard verseny. Miskolc, 42-es számú Alt. Isk., 10 óra. Torna. Előkészület) verseny. Miskolc, Zrínyi Gimnázium, 9 óra. Tollaslabda. Avas Kupa, Honvéd Kupa, és Pajtás Kupa — országos versenyek. Miskolc, ‘ Egyetemi csarnok 10 óra. Röplabda. NB IX. női: Mezőkövesd—DUSE. Mezőkövesd, 10 óra 30. Miskolci VSC—Sátoralja- • iijhely. Miskolc, MVSC-csamok, 11 óra. Miskolci Spartacus— Nyírbátor. Miskolc, Egészségügyi Szakközépiskola, 11 óra. NB II férfi: Miskolci EMTE—Szolnoki Vegyiművek. Miskolc, Vörösmarty Alt. Isk., 10 óra. Teke. NB I, női: Ózdi Kohász —Bakony Vegyész. Özd, Kohász »porttelep, 11 óra. Labdarúgás. Területi bajnokság. Honvéd Papp József SE— Borsodi Bányász. Miskolc, Honvéd sporttelep, 13 óra. Kálmán. Sajóbábony—Balassagyarmat. Sajóbábony, 13 óra. Montvai. Borsodnádasd—PetŐflbánya. Bor- jfodnádasd, 13 óra. Enreiter. Megyei bajnokság: Miskolci EMTE 1 —Mezőkövesd. Miskolc, Népkerti sporttelep, 11 óra. Lénárt. MVSC —Sajószentpéteri Üveggyár. Miskolc, MVSC-sporttelep, 13 óra. K urmal. M EÁFC—Szuh a völ gy. Miskolc, 13 óra. Balogh. NB-s ifjúsági és serdülő mérkőzések: Kazincbarcikai Vegyész—Kecskemét. Kazincbarcika, 11 óra. VASÁRNAP Asztalitenisz. Magyar nemzetközi bajnokság. Miskolc, városi sportcsarnok, 8 óra 30. Tollaslabda. Avas Kupa, Honvéd Kupa és Pajtás Kupa — országos versenyek. Miskolc, Egyetemi csarnok, 8 ór^ 30. Vívás. Borsod Expressz. Miskolc, Egyetemi csarnok, 9 óra. Labdarúgás. NB I: Bp. Honvéd— DVTK. Budapest, Kispest, 10 óra 30. NB II: Bakony Vegyész—Ózdi Kohász. Veszprém, 13 óra. Kazincbarcikai Vegyész —Sopron. Kazincbarcika, 13 óra. Területi bajnokság. Edéién y— Nagybátony. Edelény, 13 óra. Marosvári. Olefin SC—Püspökladány. Lenin város. 13 óra. Megyei bajnokság. I-Iejőcsaba—Sa- jószöged. Hejőcsaba, 13 óra. Heves m. Miskolci Üveggyár— Mákvölgyi Bányász. Miskolc, 13 óra. Pccze. Rudabánya—Putnok. Rudabánya, 13 óra. Mozgó. Bor- sodszirák—Ernőd. Borsodszirák, 13 óra. Lén árt. Sáta—Ormosbánya. Sála, 13 óra. Bozsik. Forró —Felsőzsolca. Forró, 13 óra. Csanádi. Szerencs—Sátoraljaújhely. Mezőzombor, 13 óra. Szabolcs m. Gönc—Prügy. Gönc, 13 óra. Bodnár. Alsózaolca—Encs. Alsó- zsolca, 13 óra. Lója U. Bodrog- halom—Hollóháza. Bodroghalom, 13 óra. Kalas. Tokaj—Mezőcsát. Tokaj, 13 óra. Szabolcs m. Elcserélném központi fütéses, kótszoba-öss7v- ,komfortod lakásomat hasonlóra MAV-dol- gozóval. Érdeklődni: 18 óra uián, Csécsi Miklós. Miskolc, Zó ja tér J. 3/2. __________________ E ladó egy 4- kétszer félszobás OTP-örökla- kás. Kp. 4- OTP-átvál- Jalassal. Érd.: Miskolc, Ifjúság u. 4. sz.,_l/5._ Avas! pince, 60 mé- *er hosszú, felette szoba eladó. ,,Arnót-sor 163 451” jeligére a Felszabadulás téri Hirdetőbe.__________________ M ályi-tó partján Jit'es telket, vagy félig kész vikenclházat, esetleg kisebb készet Vonnék. Ajánlatokat: »8-218. Kétszobás szövetkezeti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Kp. 4- OTP. Miskolc n. kér.. Testvérvároso k útja 34. VHI/4. Etrd.: T? óra után: Miskolc íll. kér., Nagy-Erényö, P»loiaIvy L. u. 19. Eladó Sajószentpéteren, tulajdonomat képező lakásom, mely több helyiségből áll. 5x4 m szoba. 3x2.5 nies konyha, valamint különálló szoba-konyha, megvásárláskor azonnal beköltözhető. Érdeklődni leli el.: Sa- jószentpéter, Tárna u. 0. JA. ________________ Alsózaovca* Lévay j. u. 1. háromszoba-komfortos családi ház 200 négyszögül telekkel eladó. Érdeklődni délután :: óraiéi. 300 l\)ö forinttal la- kásni cgóltiást keresek. Minden megoldás érdekel. Kalocsai Géza. 8100 Várpalota. Liszt F. U. 52.______________ Eladó 1,5 szobás, 35 négyzetméteres OTP- 1 a kás a Győri kapuban. Érdeklődni: 72- 798-as telefonon. Eladó 14-2 félszobás szövetkezeti lakás kp. 4- OTP. Érdeklődni: Középszer 11. 9/2., 17 órából.__ E ladó a tiszti telepen, társasházban, 38 négyzetméteres, komfortos lakás. Érdeklődni: a 15-276-06 telefonon. Vállalatok, tsz-etc, szövetkezeteit részére kiadó Baiatonszeme- sen, vasútállomáshoz, vízhez közel, 4 szobás ház üdülőnek. Érd.: Konyicsákné Csontár Kornélia 2400 Dunaújváros, Bocsikai u. 7/A. V/l. Levélben vagy személyesen. 400 négyszögöl, kertbe telepített szőlő, pincével együtt, sürgősen eladó, a bodrogkeresz- túri állomás mellett. Érdeklődni: ugyanitt, Mónokéknál. _______ P ince borházzal eladó. Cím: Nagyavas. Felsősor, 455. Érdeklődni a helyszínen, szombatodként délután. vagy a szomszédban bármikor. ráadó a belvárosban., f öldes Ferenc utca 17. s^. aiait, másfél szobás lakás. 50 négyszögöl területen. Ara: 166 ezer Ft. A Papszer utcából nyílik. Eladó ?. szobás, parkettás, távfűtése». 51 négyzetméteres, szövetkezeti lakás, részletfizetéssel. Érdeklődni lehet, 5 óra után. AMskoVc, Hoff mami o. ff. TV A. Párizsban átadták a legjobb európai góllövöt jutalmazó „Arany- cipőt”. Képünkön: az idei díj nyertese az FC Porto 27 éves csatára, Fernando Gomes. (A magyar Dobány 23 góljával holtversenyben a 7-10. helyen végzett). T úrák MVSC. Találkozás vasárnap reggel 9 órakor Lillafüreden, az 5-ös számú autóbusz végállomásán. Az útvonal: Hollóstető — Gyertyán-völgy — Dorongós — Lófőtisztás — Bükkszentke- reszt: Túra vezető: Klusócz- lri Gyuláné. DVTK. Találkozás vasárnap reggel fél kilenckor a Majális-parkban lévő autóbusz-megállóban. Az útvonal: Csanyik-gerinc — Kő- lyuk-barlang — Csókás-forrás — Barátság kert — Viszszafolyó — örvénykő — Kö- püs-forrás — Ömassa. Túravezető: Hallgató Ferenc. MISKOLCI IIELYIIPAR. Találkozás fél kilenckor a Majális-parkban. Az útvonal: Vadas Jenő-forrás — Fehér- kőlápa — Áfonyás — Orosz- lcút — Bársonyos-forrás — Lillafüred. A távolság 12 kilométer. Túra vezető: Móré Orsolya. A szakosztályok vendégeket szívesen látnak. Csak röviden... November T. tiszteletére síversenyt rendeztek Miskolcon, a Honvéd Papp József SE műanyagpályáján. A győztesek, nők: Sándor, Kovács, Mogyoródi, Tavassy (valamennyi H, Papp J. SE). Férfiak: Deák, Szala, Tóth, Kriston (valamennyi H. Papp J. SE), Chlepkó (MÉMTE). * A szabadfogásé éfttörő- olimpia megyei döntőjének győztesei 35 kg-tól felfelé: Szilágyi (21. sz. Iskola), Bodnár (Kazincborcika, toöacpoo- tí iskola). Ülés (35c ml. Iskola), Irinyi (30. se. Iskola), Ináncsi (18. sz. Iskola), Jakab (17. sz. Iskola), Szsatroá- ri (2. sz. Iskola), Balogh (X s*. Iskola), Bajti (Kazincbarcika, kertvárosi iskola). Saa- la (Kazincbarcika, kertvárosi iskola). ♦ A hét végén két rangos vrvórotaenyt rendeznek Miskolcon- Szombaton kerül sor a Csokoládé Kupa férfi és női tőr-, valamint kardversenyre, melyen az előzetes nevezések alapján 26 csapat vesz részt. Jelezte érkezését Szatmár és Kassa gárdája ». Kezdés: 10 órakor a 42. se. Általános Iskolában. határnap a Borsod R»- preaai nemectkőri női tűrés km-dfcraepyt láthatják a sportág kedvelői. Az eseményre az egyetemi körcsarnokban kerül sor, 9 órától. WtaiA, Kfesml ML. mám alatti családi kertes hár. eladó. Érdeklődni lehet: 172-es telefonon vagy a helyszínen. Effy éve átadott OTP- garzon at Avas HL ütemben, másfél évig lakottan, 230 ezer forint kp. 4- 15 000 Ft OTP-átvállalással eladó. Cím: Hajós I. u. 34. 1/3. este fi óra után. Eladó nagyméretű borospince a Kitúrvason. Miskok: Bertalan u. M. Eladó Ixivtnvárosban, a Lenin u. 5. 1/S. sz. alatti, 2,5 szobás, nugy- könyhés, 63 m’-es szövetkezeti lakás, kevés OTP-hátralékkal, kp.- tizetési kedvezménynyel, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni lehet: a helyszínen, naponta. munkaidő után. lehetőleg 17—19 óra körött. Miskolc-Tapolcán, a Nagy szén tbenedek tetőn, 220 négyszögöl telek, 26 négyzetméteres faházzal eladó. Érdeklődni; a 48/14-912-es telefonon, vagy ..Panoráma 135268” jeligére a kiadóba. ________ A vason, pince borházzal, udvarral el- adA- Érdeklődni: Kis, fA ■Am után. Dcrkovíts ét ##. AMSMMdl bdcPHgmé* sei o’.octo I» sraobóa. 79 rwyryv-etmétenos szövetkezeti tekás. Készpém* 4-OTP-flzetört kedvezménnyel. Érdeklődni: mindennap 18 órától, u 17-725-öa telefonon Böc* község központjában 214 négyszögöl beépíthető telek eladó. Villany, gázvezeték van. Érdeklődni; Nagy László. Bocs. Ifjúság u. 6. sz. Pllszírozás rövid határidővel, minden méretben. Nagyobb tételnél árengedmény. Postán, utánvéttel is szállítok. Márton né, Mis- kolc-Heiöcsaha, Igazság u. l/a._____________ E SKÜVŐRE n<M és féí*iirubák nagy választékát kínálja kölcsön- zőboltunk 1 Debrecen, Dimitrov n. 31. (Miskolc, Arany J. u. 33., új telefonszám: 87-226.) Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok. Komplett : tkás előnyben. Címfelvétel: 75-501. __________ C sótányirtáa garanciával. Megrendelés es- • «tán. telefon: 38A Ifi>dÉ megyei Állami Építőipari Vállalat kap&dtást keres, debreceni és hajdúszo- boszlói munkahelyekre, asztalos, festő, hidegburkoló, műköves, Üveges, tetőfedő-szigetelő, bádogos szakmákra. Érdeklődni lehet: a szakipari főüzemben Debrecen. Kálvin tér H. sz. Telefon : 10-777/145-ös mellék, 14-301. GyDmötcofAk, rózsa- tövek, elsőrendű minőség, őszi szállítás postán, kérelemre árjegyzéke? küldök. Tóth kertészet 2315 Szigethalom. pf. 7. Matematikából, felvételi vizsgákra, érettségire előkészítés, folyamatos korrepetálás. Ságvári utca 13. IV/3. Szobafestést, másolást. tapétázást, fóliatakarással, bútormozgatással. árengedménnyel. Telefon: 77-514. Légszigetelés. parkettacsiszolás, -lakkozás. világosra Is. Sző- nyegtisftítás. Telefon; 11-744. 31-744. GMK én kisiparosok részére telelőn ügy el e- tet vállalok. 8—14 óráig. Telefon: 37-473. Naptár 1983. november 1 h, péntek A nap kelte 5.42. nyugta 16.14 órakor A hold kelte 12.50. nyugta 21.33 órakor Névnap: Márton Évforduló ______ S záz évvel ezelőtt. 1883. november 11-cn született, és 60 éves korában, 1943 januárjában halt meg Horváth Ernő tanár, a hazai repülés úttörője. időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: észak falói felszakadozik a felhőzet, és egyre több helyen megszűnik a köd. Számottevő csapadék nem lesz. A megélénkülő északi szelet gyakran kisérik erős széllökések. — Picasso, a század festője és a Látogatás Marc Chagall- nál című filmeket vetítik november 14-én, délután 4 órakor Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum előadótermében. A filmeket a Francia Intézettől kapják a múzeumok, s elsősorban a francia nyelvet tudók és tanulók érdeklődésére számítanak a vetítésen. — Két rendezvényt tart az Áfor Vállalat szakszervezeti bizottsága, illetve KISZ-bi- zottsága november 12-én; délelőtt 11 órakor kezdődik a nyugdíjasok találkozója a Hámor étteremben, majd a délutáni, illetve esti órákban ugyanott szüreti bált rendeznek. — Az ortopéd sebészet lesz a témája annak a tudományos ülésnek, amelyet a Borsod megyei Kórház tudományos bizottsága rendez november 15-én, délután 2 órakor a megyei kórház kultúrtermében.. Az ülésen előadásokat vitatnak meg a témában illetékes szakemberek. — Eddigi legmagasabb rekordjukat is megdöntötték a Lenin Kohászati Művek hengermű gyáregységének csiszolóüzemi brigádjai. November 7-e tiszteletére az A-, B-, C- és D-műszakos kollektívák ugyanis 627.8 tonnás napi eredményt értek el felülettisztításban. — Üj típusú körkéses szabászgép gyártását kezdték meg a Csepel Művek Jármú- és Konfekcióipari Gépgyárának sárospataki gyáregységében. Az új berendezés nagyobb teljesítményű, a gép késének élettartama hosz- szabb, mint elődjéé, és jobb minőséggel dolgozik. Az új gépek nagy részét a Szovjetunióba exportálják. — Csttfőrfökőn reggel a Hídépítő Vállalat 120 tonna teherbírású úszódaruja helyére emelte a háromszorosára szélesedő Árpád-híd utolsó, sorrendben 95. elemét, és ezzel teljesen elkészült a híd új — 8400 tonna összsúlyú — acélszerkezete. Az eredeti ütemtervhez képest kéthória- pos előnyt szereztek a hídépítők, akik délután a hagyományos szertartással, hordógurítással ünnepelték meg a teljes hídszerkezet elkészültét. Közületek, vállalatok, figyelem! A Szikszói Állami Gazdaság csobádi kavicsbányájában levő E—10 011 típusú, vonókanalas KOTRÓGÉPÜNKET 1983. novembertől 1984. március 1-ig BÉRBE ADNÁNK. Érdeklődni lehet: a gazdaság központjában, Szikszó, Bethlen Gábor utca 1. Telefon: 243, 244 — Ma tartja alakuló ülését az a koordináló bizottság, amelyet a társadalmi összefogással létesülő új megyei vérellátó állomás érdekében hoztak létre. Az ülés délután 2 órakor kezdődik a megyei tanács épületében. — Gazdasági életünk időszerű kérdéseiről szervez foglalkozást november 15-én a szakszervezeti bizalmiak klubja a miskolci Megyei Művelődési Központban. A foglalkozás délután 3 órakor kezdődik Bogár Lászlónak, * megyei tanács osztályvezető- helyettesének az előadásáéi. — A kártevők, a betegségek, a gyomnövények minden évben sok gondot okosnak a kiskertekben. Ezek eilen csak úgy vehetjük M eredményesen a harcot, ha — életmódjuk alapos ismeretében — a biológiailag legérzékenyebb időpontokban védekezünk. Ehhez ágéin os olyan eljárás és méaH szer áll rendelkezésre, —e-| lyek külön-külön vagy együttesen jó eredményt aé- nak. Nem a méreg az egp|»4 dűli üdvözítő el járás. — Az 1984. évi hambargi, résért kiállítási és kongresmaai programról csütörtökön mjtő-j tájékoztatót tartott a rendezvényeket szervező hanaMrgl cég vezérigazgatója, Hans-j Joachim Hoerenz a hnd>4 pesti Átrium Hyatt SzáRÓ-j ban. Különösen részletesen szólt két jelentős rendes- vényről: a postai berendel zések IMP A elnevezésű nun ■ zetközi kiállításától és M SMM hajógép- és teagMt*} szeti-technikai szakkiálMán-j róL — A 80-as évek vfléggandi sági és pénzügyi helysetérS Budapesten, november 14-én nemzetközi konferencia kezdődik, amelyen 15 ország mintegy 150 szakembere vasa részt. A kétnapos tanácskozást a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésével foglalkozó Duna—Európa Intézet (Donaueuropäische« Institut) szervezi, a budapesti székhelyű Közép-euró-í pai Nemzetközi Bank RtJ közreműködésével. — A Közalkalmazottak Szak-’ szervezete IX. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásának eddigi tapasztalatait, az utóbbi három évben végzett munkát tárgyalta meg a szakszervezet központi vezetősége, csütörtöki ülésén. Állatorvosi ügyel©* Miskolc város területén HJffi. november 11-én (péntek) 15.31- tol 1983. november 14-én (hétfőd 7.30-ig ügyeletes: dr. Göneai Károly, körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc. Szebenl út 'f.: Telefon nincs. Bctegbejelentés t —9 és 13—14 óra között a Miskolc, Csaba vezér út 53. szám alatt levő állatorvosi rendelőbeau. Telefon: 34-145.