Észak-Magyarország, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

Mit hoztál, Télapó MW Koztál, Télapó? efmmel megjelent oz új Dörmi kifes­tő, a Dörmögő Dömötör téli különkiadása. A színezés örö­me mellett meglepetést is tartogat a gyerekek számára, akik nogyszüleiknek, szüleik­nek, testvéreiknek készíthet­nek a kifestő könnyen kivág­ható lapjaiból ajándékot. Emellett többek között Osvát Erzsébet vidám télopós versét olvashatják, a hátlapon pe­dig társasjátékot találnak, Aki, pedig lerajzolja és be­küldi a megadott feladatot, méteres télapót nyerhet. A téli Dörmi az újságárusoknál kapható. mim ®rar ií Miskolcon Felvételűnk oz éj ajándékboltban készült. Képünkön: or eladó­pulton egy üveg 27 éves tokaji aszú és egy kalocsai kávéskészlet látható. A pult mögött Mikola Sándorné, a bolt vezetője. Fotó: Szabados György SzilőollvÉiiy őszi telepítése November 1-én, ked- 9 den, Miskolcon, a Szé- 1 chenyi utca 4. szám alatt, szemben a Pátria üz­lettel, új ajándékbolt nyílt | meg az Utasellátó Vállalat ! kezelésében. A cégtáblán ez ; olvasható: Utasellátó — So<u- j venir. Tegnap, a délelőtti ; órákban meghívott vendégek I részvételével Juhász Ferenc- I né, az Utasellátó Vállalat 1 Borsod—Heves megyei igaz- I gatója adott tájékoztatást. Elmondotta, hogy a 651. szá- ! mű ajándékbolt hiányt pó- ! tol a városban, mert olyan 1 áruféleségeket kínál, ame- 1 lyeknek jó részét tőkés relá- | cióból szerzik be, természe­r A Merkúr közlése szerint megkezdődött az őszi BNV-n bemutatott, 1984. évi kivitelű Skoda gépkocsik szállítása. Az új modellek módosításai: légszűrő automata, levegő- hőmérséklet szabályozással, új gyújtáselosztó, módosítóit rnenetirányítós tengelykap­csoló, szélesített első-hátsó keréknyomtáv, hőáramkörű olajszűrő. A 105 S és a 120 L típusok ovális fényszóróval. tesen a különleges hazai ter­mékek is kaphatók. Nehéz lenne felsorolni a közel 400 ezer forint értékű árukészle­tet, amelyekből csupán né­hányat azért megemlítünk. Kapható 27 éves, négy-hat- puttonyos tokaji aszú, nemes­penésszel bevont üvegben, 2600 forintért. Gyönyörűek a Zsolnay, hollóházi porcelán- áruk, a tőkés importból szár­mazó szépítőszerek, a Matyó Háziipari Szövetkezet termé­kei. Vásárolható cseh járó- baba, különböző kristály- készlet, svájci karóra, indiai elefántcsont bizsu, osztrák mosópor stb. val és módosított hűtőmaszk­kal készülnek. A GLS típust szögletes, döntött fényszóró­val szerelik. Mindhárom tí­pusnál módosították az első­hátsó lökhárítókat és a mű­szerfalat, az üzemanyagmérő óra led diódás kijelzővel ké­szül. A 120 L és a GLS típus­nál napi kilométerszámláló van. LobopzzÉ fel épiíetsiiiket! Miskolc m. Várost Tanács Végrehajtó Bizottsága felkéri a vállalatok, üzemek, szövetkeze­tek és intézmények vezetőit, a város lakosságát, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 66. évfordulója tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. A zásziódisz november 4-8. között köszöntse oz ünnepet. G«É gesztenye Elkészült az első három élelmiszer-granuláló üzem be­rendezése az Építőgépgyártó Vállalat Veszprémi Gyárá­ban ; a gépeket átadták a megrendelőknek, a siófoki éa a kőszegi áfésznek, valamint a zalai Zöldért Szövetkezeti Vállalatnak. A kisüzemek első terméke a granulált — porított, szemcsézett — gesz­tenye, s hasonló formában feldolgozhatnak az új gépe­ken más gyümölcsöt, s zöld­séget is. A granulált készítmények felhasználhatók turmix ita­lokhoz, tortákhoz, sütemé­nyekhez, szállításuk olcsóbb, tárolásukhoz nincs szükség hűtőpultra. Eddig , 160 ezer forint a vadasparkra Félidejéhez érkezett a Ha­zafias Népfront Miskolc vá­rosi Bizottsága és az Észak- magyarországi MÉH Nyers- anya ghasznosító Vállalat árL. tal szervezett hasznosanyag- gyűjtő akció. Mint ismere­tes, a város lakói és az úttö­rőcsapatok által összegyűj­tött vas, papír és textil ellen­értékét a városi vadaspark bővítésére használják majd fel. Az akció során eddig mintegy 60 tonna ócskavas, 51 tonna papír, 3 tonna tex­til és 1,5 tonna üvegcserép gyűlt össze, mintegy 160 ezer forint értékben. Az akció novemberben to­vább folytatódik. Két hétvé­gén az a vasi lakótelepen, il­letve Diósgyőrben és Majlá- thon, Lillafüreden jelennek majd meg a lerakóhelyeket ismertető és a gyűjtés idejét, meghatározó plakátok. Mint a MÉH-nél elmondották, a hasznosanyag-gyűjtésben ed­dig elsősorban az úttörők je­leskedtek, s a későbbiekben szeretnék, ha a lakosság job­ban bekapcsolódna az akció­ba. A jelenlegi számítások szerint egyébként a HNF és a MÉH közös akciójának eredményeként mintegy fél- ynillió forint kerül majd a vadaspark bővítésére nyitott számlára. HÍVATLAN VENDÉGEK Három kígyó jeient meg a minap a Sri Lanka-i kis ha­lásztelepülés, Chilaw tör­vényszéki termében, páni­kot keltve a bírák és vádlot­tak körében. Mindazok, akik a teremben voltak, ré­mülten, egymást tiporva igyekeztek a kijáratok felé. A csúszómászók rejtekhe­lyükről bújtak elő röviddel a tárgyalás megkezdése előtt. A kihívott rendőröket az a nem éppen kellemes meglepetés érte. hogy a bí­rói testület elnökének ka­A híres szaporítóanyag­termesztő gazdaságból, , az abasári Rákóczi Tsz-ből, megérkezett az első szőlő­oltvány szállítmány Hejőcsa- báru, a bekecsi Hegyalja Tsz üzemeltette faiskola lerakat. ba. Kisfalusi Lászlóné lera— katvezető elmondta, hogy a csemegeszőlő-fajták közül kapható az írsai Olivér, a saszla, a szölőskertek ki­rálynéja muskotály, narancs­ízű, favorit, a borszölőfajták közül pedig az ottonel mus­kotály, az ezerfürtű, a zenit, a zalagyöngye, a királyle­Elemelte a táskát, elfutott Tolva/# fog fák a bokorban — Segítség, tolvaj! Fogják meg! A kétségbeesett kiáltás er. év júniusában hangzott el Tapolcán, a Strand büfé kö­zelében. A parkban sétálók a kiáltás nyomán megláttak egy női táskát lóbáló futó alakot, aki a játszótér köze­lében lévő bokrok között' próbált meg elmenekülni ül­dözői elől. Hiába, mert nem sikerült olajra lépnie. Egy önkéntes rendőr, s annak se­gítője, fülöncsípfe, a táska visszakerült tulajdonosához. A Miskolci Járásbíróság büntetőtanácsa a közelmúlt­ban hirdetett ítéletet a ta­polcai tolvaj. Rádonyi István, szirma besenyői (Dózsa György VTLLANVATJTÖ Zagrebben bejegyezték az első jugoszláv villanyautót, melyet Zlatko Safranko mérnök talált fel és terve­zett. A Zasztava—750-es tí­pusú autó óránkénti sebes­sége 60 kilométer, 100 kilo­méterenkénti fogyasztása értékben kifejezve, mint n Tanjug jelenti, mindössze 30 dinár, tehát olcsóbb a szo­kásos autók üzemeltetési költségénél. A Crvena Zasz-. tava gépkocsigyár idén .17 500 darabot kíván előál­lítani ebből a gépkocsitípus­ból. ányka, a rubintos, a char­donnay. A szőlők mellett már ugyancsak kapható a tele­pen magas törzsű köszméte és piros ribiszke (ez utóbbi Jonhker van Test fajta), va­lamint fekete ribiszke. Ez utóbbi bokor változatban is. A vásárolható gyümölcsfa- fajták közűi pedig az első szállítmányokból még hiány­zó pomázi hosszúszárú cse­resznyefajták, illetve a szil­vafajták közül a Stanleyt, a zöld ringlót, az althann ring­lót, az ágenit és a tuleu grast emeljük ki. a. 16.) lakos ügyében. Amint azt az ítélet megállapítja, a más ügy miatt most is sza­badságvesztését töltő vád­lott a büfében L. Istvánné- tól és ismerősétől asztaluk­hoz lépve, sört kért. Meg­kapta az italt, de a köszönő szavak helyett inkább fel­kapta a táskát, amelyben 3 ezer forintnyi készpénz és egy takarékbetétkönyv volt. A bíróság kisebb értékre elkövetett lopás vétsége mi­att 6 hónapi, fogházban le­töltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, s 1 évre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. AZ ŐSEMBER MENÜJE A paleontológusok a fosz- sziiis emberi maradványok vizsgálata meiiett foglalkoz­nak a történelem előtti kor­szak embere életének meg­fejtésével is. Az ősember étkezési szokásait a kutatók többnyire indirekt úton vizsgálják. Az elmúlt évek­ben ismét lendületet kapott az ősember fogmaradványa- mak beható vizsgálata. A paleontológus együtt dolgo­zik e téren a fogásszal és a fogsebésszel. A fogak kopá­sai nyomából próbálnak in­formációkat szerezni arra vonatkozóan is, hogy meny­nyi húst fogyasztott egykori gazdája. BRAZÍLIAI BANKRABLÓK Hét halottja volt bank­rablók és rendőrök tűzpár- bajának, amely hétfőn zaj­lott le a brazíliai Sao Pau- lóban. A rablók még a bank épületében „tevékenyked­tek”, amikor a rendőrség a helyszínre érkezett. A rend­őrök és a bűnözők között ki­bontakozott tűzharcban öt bandita kapott halálos se­bet, de a kereszttűzben egy asszony és egy gyermek is életét vesztette. Rajtuk kí­vül két rendőr és két járó­kelő is megsebesült. JAPAN TULAJDONIT VÁLLALATOK KINÄBAN A japán Sanyo cég nyi­totta meg az első, teljesen külföldi tulajdonban levő vállalatot Kínában. A válla­lat egy dél-kínai különleges gazdasági övezetben tevé­kenykedik. Hat üzemet mű­ködtet, melyek közül három tisztán japán beruházással épült Az ezer főt foglalkoz­tató vállalat rádiómagnókat, elektromos órákat, világító diódákat gyárt, A Sanyo be­jelentette szándékát, hogy egy légkondicionáló beren­dezéseket gyártó üzemet is létesít TOKIÓI AUTÓK IÁLLÍTAS A következő évtized autó- modelljes szerepelnek a 25. tokiói autókiállításon. Két­százhúsz gépkocsi- és alkat­részgyártó — köztük 76 kül­földi — mutatja be Tokió­ban a tervezőasztalról épp hogy csak lekerült prototí­pusokat. Ha a japán terve­zők jól bgcsülik fel a jövő­beli piaci keresletet, akkor l!)!)0-ben már számítógép fogja ellátni az autóvezetés fontos részfeladatait. FÉREISZÉPSÉG- VERSENY Jean-Claude Arrigon 22 éves pincért választották meg Mr. France-nak a Dole- ban, a világon első ízben megrendezett férfiszépség­versenyen. A 23 pályázó há­romszor vonult el a kizáró­lag hölgyekből álló zsűri előtt: először szmokingban. K aztán egyszerűbb öltözék­ben. és végül alsóneműben. A női szépség versen vek sza­bályaitól eltérően, a zsűri nem hozta nyilvánosságra Arrigon derék-, mellkas- és csípőméretét... KRIZANTÉM­VILÁGREKORD A világ legnagyobb kri­zantémbokrát nevelte fel Francois Santini francia műkedvelő' kertész. Egyet­len növényen egyszerre 688 virág nyílt. A világrekorder krizantémbokor 183 centi­méter' magas, kerülete öt és fél méter. rosszéke alatt 19 tagú ki- gyócsaládot és 25 kígyóto­jást fedeztek fel. Eli kiviteli Sktda mellettük elhelyezett viDogő­Az ítélet jogerős. innen-onnan ÉSZAK-MAGVARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaűj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, Ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat rxa- naszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinsziky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pt 178. Felelős kiadó VERES MIHAÍ.F. Telefonj 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és á hírlapkézbesítőknél Az előfize­tés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egy évre 400 Ft. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom