Észak-Magyarország, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-11 / 240. szám

fSZAK-MAGTAROKSZAG 4 T983. október T1., kedd A képernyő előtt Szombati feljegyzések Az elmúlt hét nem kínált olyan hazai tévéjátékot, vagy tévé- Clmet, amely alaposabb elemzést kívánna, így most inkább néhány kisebb-nagyobb jelentőségű adásról szólok röviden. Régen láttam már a Teleráma adását, kíváncsian vártam, mit mutat meg most Vitray Tamás a Magyar Televízió mű­helytitkaiból. A Mi van az ablak mögött? című blokk az Ab­lak című magazin kulisszái mögé engedett bepillantást. Talán kevés újat jelentett ez a bemutatás, mert éppen ez a műsor annyira közvetlen igyekszik lenni, annyira felfedi esetenként önmaga intimitásait, igyekszik annyira közvetlen lenni, annyi­ra a spontaneitás hatását kelteni, hogy a néző sokszor úgy érezheti, előtte készül a műsor. Nos, ez a Teleráma-adás arról győzött meg, hogy mennyire szervezetten előkészített ez a spontaneitásnak ható műsor. Érdekesebbnek éreztem a pécsi körzeti stúdió bemutatása során ismertetett kábeltelevíziós rendszert, amelyet a pécsi nevelési központban már alkalmaz­nak, s amelyet nagyrészt a jövő televíziózása egyik lehető és hatásos útjának deklaráltak. Nem tudom eldönteni, vajon a „kiscsoportos”, vagy „kiskörzeti” televíziózás jelentheti' lóban a jövőben szükséges tömegkommunikáció egyik séges és fontos formáját; amit láttunk, érdekes volt és jó le­het — akkor is, ha nem kiáltjuk ki előre a televíziózást for­radalmasító módszernek. A harmadik Teleráma-téma, a kép­ernyőn sugárzott filmek feliratozásának szükségessége a hal­lássérültek szempontjából vitathatatlan, ám velük szemben áll a gyengébb szeműek tábora, meg egyáltalán a feliratok olva­sása és a kép egyidejű befogadásának kettős nehézsége. * Ha szombatról vettem az első témát, maradok is ennél a napnál. Kicsit sok volt ezen a napon az ismétlésekből. Már délelőtt jelentkezett az angol Színtiszta varázslat, meg a Kór­ház a város szélén esedékes — tizennyolcadik — folytatásá­nak ismétlése, kora délután a Kengyelfutó gyalogkakukk, meg A malájt tigris ügyeletes része, a második műsorban meg Sza- konyi Károly két egyfelvonásosa — a Ha itthon maradnál, meg a Benn a szobában kát inovi ts Zoltánnal, Butt kai Évával, illetve Szemes Marival és Kállai Ferenccel tíz ér után is él­vezetes volt —, meg az Omega műsora az Üj egymillió fontos hangjegyben. De bizonyára mindegyiknek megvolt a maga közönsége, n bizonyára mindegyik ismétlés valót igényeket elé­gített ki. * A szombat esti főműsoridőt egyik műsoron a Szombat esti filmkoktél című összeállítás, a másikon egy régi francia film, az Egy halálraítélt megszökött töltötte ki. Ez utóbbit bizonyá­ra több százezer néző látta a mozikban, a képernyőn most pre­cízen kidolgozottnak, ám határozottan vontatottnak érződött. A filmkoktél változatos volt. Aki nem nézte az említett fran­cia filmet, ízlésének megfelelően Henry Salvador műsorát él­vezhette, meg előtte Brekit. (Az adást két készüléken figyelő kritikus csak éppen belefigyelt ezekbe.) A Krimileckék című NSZK tévéűknrc már nem volt ilyen jellegű vetélytárs a má­nk adón. A négy kis történetet kínáló összeállítás négy kát remeket adott. Jóllehet a halál volt közős motívumuk, mégis remekül szórakoztattak, frappánsak voltak,' egyikük sem mor­bid. Tematikailag nagyrészt kapcsolódott hozzájuk a M«*- gham-novellából készült Louise, a szerző műved tévéváltoza­tainak megszokott tisztes színvonalán. Késő éjszaka volt már, amikor az összeállítás záró darabjára, a Disznótor című cseh­szlovák groteszk tévékomédiára sor került. Érdemes volt érte ébren maradni. A kórházi sorozat írója, Jaroslav Dietl írta, Jitka Nemcová rendezte e kis remeket, amely egy mindenna­pi esemény, egy falusi disznóölés történetének keretében mon­dott el nagyon sokat emberi kapcsolatokról, magatartásokról — egyetlen szó nélkül, csak képekkel, zörejekkel, mégis izgal­masan, kaeagtatóan és elgondolkoztatóan. Jó lenne hasonló jellegű műveket a képernyőn gyakrabban is látni. * Megkezdődött a héten a Magyar Televízió közművelődési főosztályának újabb nagyszabású sorozata, Az ókori Kelet cí­mű tévéegyetemi sorozat, hogy tizenhat héten át értékes is­mereteket adjon. Óriási vállalkozás tizenhat adásban évezre­deket átölelni, színesen, előadással, helyszíni filmfelvételekkel úgy bemutatni, hogy a kevesebb előképzettséggel rendelkező néző is befogadhassa és a járatosabb, esetleg szakmabeli kö­zönség is kapjon új, izgalmas adalékokat. A múlt heti első adás érdeklődést és bizalmat keltő volt. Benedek Miklós Kiállítás és vásár Hollóházi porcelánok Budapesten-e ,va- lenet­Évról évre nagyobb a Holló- házi Porcelángyár termékei­nek sikere itthon és külföldön egyaránt. A Szász-stúdióban készült alkotások messze föl­dön nevet szereztek megyénk e nagy múltú gyárának, s fel­hívták egy kissé a figyelmet a hagyományos gyártmányok­ra Is. Az idei őszi BNV-n is nagy volt a közönségsiker. A vásáron látott porcelá­nokból rendez mától, 11-tőJ kiállítást a Fimcóop Finöm- kerámia-ipari Közös Vállalat Budapesten, az Apáczai Cse­re János utca 7. szám alatt ievő kiállítótermében. A kiállítás október 29-ig mindennap — szombaton és vasárnap is — 10 és 18 óra között tekinthető meg. Az ét­kező-, teás-, kávés-, sütemé­nyes készletek, valamint a dísztárgyak és kisebb aján­déktárgyak a helyszínen meg is vásárolhatók. Egy amatörszínpadi bemutató után Kosta, elismeréssel, m íiröggyel A játszótéren .. Fotó: L J. Vásárhelyi őszi tárlet Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban vasárnap megnyitották a harmincadik vásárhelyi őszi tárlatot. Képzőművészeink­nek e hagyományos őszi se­regszemléjére az idén 140 alkotó 390 művel jelentke­zett. A Képző- és Iparmű­vészeti Lektorátus zsűrijé­nek döntése alapján 123 mű­vész 249 alkotása került ki­állításra. 119 festményt, 92 érmet és szobrot, 27 grafi­kai lapot és 11 különböző technikával készült más mű­vet tekinthetnek meg az idén a tárlat látogatói. A megnyitón ünnepélyes külsőségek között adták át az 1983. évi Tornyai plaket­tet Lantos Györgyi szobrász- művésznek, a földeáki köz­ségi házasságkötő terembe készült, ünnepélyesen lírai hangulatú bronz dombormű- véért és a tárlaton szerep­lő más alkotásaiért. Ha szóltunk-írtunk az utób­bi időben az amatőrmozga­lomról’(márpedig nemegyszer tettük), a színjátszókról seho­gyan sem sikeredett szíves jó szókat, afféle megnyugtatókat összehozni. Az amatőr szín­játszó csoportok meglehetősen szürke színben vannak ott a „palettán”. Az év napjaival azonos számú borsodi telepü­lésen tíz ujjúnkra valóan sin­csenek a folyamatosan, jó színvonalon 'dolgozó közössé­gek. Még a jobbak (a múlt és a minősítés alapján annak mondhatók) között is van olyan, amelyik jó időre eltű­nik, nem hallani róla. Talán nem először írjuk le, hogy eb­ben a „kavalkádban” a mis­kolci Pécsi Sándor Színpad az egyik, amelynek a működésé­ről, jelenlétéről csak elismerő szavakat lehet mondani. A Pécsi Sándor Színpad ért év végén (pontosabban de­cember elején) résztvevője lesz a Balassagyarmaton meg­rendezendő kamaraszínházi fesztiválnak. Oda szánják be­mutatóul Michel de Ghelde- rode Escuriál című színpadi játékát. A közelmúltban meg­hívókat vitt szét a posta, in­vitálva ennek a játéknak a megtekintésére, eme záró mondattal: „Tisztelettel kér­jük, előadás után maradjon körünkben és kötetlen beszél­getésben mondja el vélemé­nyét, segítse színjátszóink to­vábbi munkáját.” Sokan néz­ték meg ennek az amatőr együttesnek az említett be­mutatóját a Borsod, megyei Állami Építőipari Vállalat művelődési otthonában, és nem kevesen maradtak a be­szélgetésre. És elindult útjára „a v esőzés”, a kellemetlen kérdések és megjegyzések váltakozásában. Bizonyára nem lesz itt ár­talmas, ha egy „csontvázas” ismertetőként el mondjuk: a játék két tő szereplőre épül; a király és az „ó bolondja” küzd meg egymással, oda re­zeivé & véget, hogy • a hata­lom birtokában levő uralkodó megsemmisíti (fizikailag is) az udvari bolondot. Furcsa; érdekes úton vezeti ezt vé­gig a szerző: a királyné, mint kiderül, kedvese volt a bo­londnak (vagy fordítva) — és a király csak úgy szabadít­hatja fel önmagából ezt a „megrázkódtatást”, hogy fel­ajánlja az ellenjátékot, üljön a trónra a bolond, maga a ki­rály meg az ő szerepét veszi át... De játék ide, játék oda, a „győztes szót” csakis a va­lóságos király mondhatja ki ebben a próbában ... Miért kell ma ezt eljátsza­ni? Hatalmi kérdésekről, vagy mindennapi emberi (mondjuk féltékenység!) problémákról van-e a szó? Elegendő egy játék arra, hogy meggondol­kodtassa a nézőt — ha nem mond véleményt, ha nem ad útbaigazítást? De az-e a,szín­játék, a színház feladata, hogy szájába rágja a nézőnek a „mondanivalót”, a helyes íté­letet? — ilyen és ehhez ha­sonló kérdések, a kérdéseket ütköztető vélemények hang­zottak el a Pécsi Sándor Színpad bemutatója után. Persze, ennél „egyszerűbb” dolgokról is szó esett, a ren­dezés egy-egy pontjáról, a ját­szók egy-egy szituációbeli bi­zonytalanságáról. Bő két órán át folyt ez a beszélgetés, s a „tetemrehí- vók” is csak azon vették ma­gukat észre, hogy alapjában jó színvonalú — a rendező és a színjátszók munkáját te­kintve dicsérendő — produk­ció után több a kérdés, a két­kedés, a tanács: mint az el­ismerő szó, a gratuláció, az öröm hangja. Magam is érez­tem — ennek a beszédes együttlétnek részeseként — ezt a hangsúly-eltolódást, s ki­csit beleképzeltem magam a csoport tagjainak „lelkivilá­gába”. És eszembe jutott, hogy a “Kazincbarcikán legutóbb rendezett országos és nemzet­közi amatőrszínjátszó feszti­vál tanácskozásain egy hiva­tásos színilázi rendező azt mondta: „Azért elgondolkod­tató az az előadásoknak való nekirohanás, az a vehemen­cia, amivel néhányan az ama­tőrökön akarják elverni azt a port, amit a hivatásos szín­házi előadásokon nincs mód­jukban.” A miskolci Pécsi Sándor Színpad — „megszállott" ren­dezője: Szép László dirigálá­sával — egy érdekes, sok ér­téket felmutató amatörszin- padi előadást kozott létre. Ép­pen a rendező nyilvánította ki a bemutatói követő beszélge­tés végén, hogy nem „sértőd­tek” meg, nem vesztették ked­vüket az akadékoskodó (vagy okoskodó?) megjegyzések- kérdések hallatán. Hiszen ép­pen azért kérték a vélemé­nyeket, hogy tovább csiszol­hassák, javíthassák a játékot, hogy minél közelebb kerülje­nek a megvalósítás, a közlés legjobb „formájához”. És itt már nem maradhatott el a jelenlevők dicsérete sem: „Bárcsak gyakrabban lehelne szerencsénk ilyen együttest látni. Bárcsak mások is vál­lalnák — erejük és létük tu­datában —, hogy »kiteszik magukat« a közönség vallatá­sának. A játékért és a vállal­kozásért minden elismerés ■megilleti a Pécsi Sándor Szín­padot." Mindehhez már csak egy adalék ennek az amatőr együttesnek a működéséhez: október IZ-c és december tt-e között kereken 30 fellépésük lesz(l) a legkülönbözőbb „el- várású” közönség előtt. Bár ők vallják: csak a (jó) játék a mérce ... Tcnagy József Resell Kárely-eisléklábla Flesch Károly hegedűmű­vész és zenepedagógus szü­letésének 110. évfordulója al­kalmából emléktáblát avat­tak vasárnap Mosonmagyar­óváron. A mosoni születésű művész tanulmányait Bécs- ben, majd Párizsban foly­tatta. Csaknem fél évszáza­dos művészi pályája során Európa nagyvárosaiban, sőt a tengeren túl is hangvess-' senyezett. Pedagógiai működését a századfordulón Bukarestbe* kezdte, az első világháború után Philadelphiában mes­terkurzusokat vezetett, majd a berlini zeneakadémia he- gedúprofesszora lett. A pe­dagógia terén szerzett érde­méi szinte túlszárnyalták művészi hírnevét. Hűség, hűtlenség a házasságban, a szerelemben — hiába keressük, az ér­telmező szótárban, nincs rá megfele­lő meghatározás. Az Etikai Szótár — utolsóul említve a házastársi hűséget — azt írja: „a hűség erkölcsi tulaj­donság: jelenti a rendíthetetlen ki­tartást a társadalom, az osztály, * párt, a) társadalmi mozgalom ügye mellett: az adott kötelezettségek fel­tétlen teljesítését, az egyén állhata­tosságát azokhoz való viszonyában, akikhez a barátság, szeretet, a há­zasság köteléke fűzik”. S a továbbiak­ban is a hazához, a társadalmi ügy­höz, a forradalmi eszmékhez való hű­séget taglalja. Már a Révai Lexikon meghatáro­zása is elgondolkodtató: „a hűség: ál­landó tudatos szeretettel való ragasz­kodás azokhoz, akikhez kötelezettsé­geink csatolnak bennünket... A hű­ségnek már az ősi eposzokban, Ho­mérosznál, a Mahábháratában, és ké­sőbb a keresztény középkorban nagy szerepe volt — a költészetben. Az új­kor a hűséget gyakran gúnnyal illeti, vagy világfájdalommal szól a hűség eltűnéséről. Annál erősebb az újkor a hűtlenség ecsetelésében.” Ami azt illeti — már csak az iro­dalom. a művészetek tanúsága szerint is, — a hűtlenség ugyancsak ősi ke­letű. A kőkorszakból is kapunk fel­jegyzést a szerelmi hűtlenségről és mégbosszulásáról. Találtak olyan sziklarajzot, melyen az önfeledten Ölelkező szerelmesek felé kőbaltával közeledik a féltékeny férfi. A hűtle­neket különben a történelmi időkben súlyos büntetések fenyegették. Halál­lal sújtották a hűtlen asszonyokat a sumérok. Hamurabi, Mózes vajsv Deá­kén törvénye szintúgy. A férfiak hűt­lenségéről törvénykönyvekben, szo­kásjogban alig esik szó. Az első házasságtörő mimorry, aki­Hűség ­hűtlenség I. ről az írások is megemlékeznek, II. Ramszesz fáraót csalta meg. De ki­kapós volt Szolón, Cato, Marcus An­tonius, Antonius Pius, Julius Caesar, Nagy Konstantin felesége is, hogy csak néhányűt ismertessünk. Sok híres-hírhedt történetet isme­rünk a megcsalt férjek bosszújáról. A leg válogatottá bb halálnemeknek és kínzásoknak vetették alá a házasság­törő asszonyokat. Vadállatokkal lé­pettek széjjel, lefejezték, vízbe foj­tották, megkövezték, pellengérre ál­lították őket. Lőcsén, az 1500-as évek­ben még a nőt vízbe fojtották. Kas­sán zsákba varrva elevenen a Hernád vizébe vetették, vagy élve eltemették, a szívét hegyes karóval szúrták át. A nő, a feleség hűségére nagyon is reális gazdasági-társadalmi ok miatt kellett felettébb vigyázni. Hiszen nem volt mindegy, ki örökli a vagyont, a társadalmi rangot. Az apa valóságos gyermeke, vagy netalán az asszony: félrelépésből származó Idegen. Ha nem is az ókori és a középkori törvények szigorával, de kezdetben a polgári társadalom joga is büntette a házasságtörést. Ám a múlt század vé­gétől már csak polgári jogi következ­ményeket (vétkességi bontórendszer) fűzött a házasságtöréshez. „A szexuális kapcsolatok létesítésé­vel szemben — írja Katonáné dr. Sol­tész Márta — a társadalom mintegy érdektelenné válik... az állam ma már lényegében csupán az erőszakon és a gyermek fejlődését veszélyeztető nemi megnyilvánulásokat bünteti: a házassági hűségsérlés önmagában megszűnt abszolút válóok lenni a fej­lett nagyipar összes országaiban”. Majd másutt, „a hazai joggyakorlatra vonatkozóan: a jog a felek megíté­lésére bízza, hogy tolerálják-e egy­más hűtlenségét, vagy azt elviselhe­tetlennek ítélve, kérik a kötelék fel­bontását. A nemi kapcsolatok prog­resszív jogi szabályozása véglegesen megszűnt. Megmaradt a szabályozás társadalmi fóruma, a közvélemény, s az abban kifejezésre jutó etikai nor­mák. Napjainkban a,közvélemény el­bizonytalanodásának vagyunk tanúi. A jelenlegi társadalmi-gazdasági struktúrának megfelelő szexuál-elikai normák kialakulásának folyamata a nézetek, felfogások összecsapásának formájában megy végbe.” A nők munkába állásával, egyen- togúságával. de legfőképpen a fogam­zásgátló tabletták elterjedésével, ala- oosan megváltoztak a körülmények. Hiszen a nők most már nem félnek a következményektől, szabadon élhet­nek nemi életet a házasságon belük vagy ha úgy tetszik, a házasságén kí­vül. Napjainkban a házastársi hűség és n hűtlenség fogalma alaposan átérté­kelődött. A társadalom egy része nein várja el a házastársaktól a holtomig- lan-holtodiglant. többnyire szemet huny a hűtlenség felett. Ezzel a bi­zonytalanoknak, az ingadozóknak in­dítékot ad a félrelépésre. A fiatalok körében még az sem ritka, hogy az a „menő”, akinek sok kalandja van. a. m. I Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom