Észak-Magyarország, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-15 / 244. szám

’1953. ettoSer tf.; ssam&dfr

ES2ÄK-HÄGTÄRORSZÄG *

Hegytetőn

Hegytetőn áll az irodaház, persze az egykori ,,sasfészek-várak” minden* leie romantikája nélkül. Nyáron szürkésfehér port vág az örökké mocorgó szél az érkező szemébe, télen a dirib-darab, lengely- töréses, keskeny kis utakon autókerekek fulladoznak a sárban. Az épületben kongó üresség, az adminisztrációt itt alig pár ember végzi. A főnökök sem sokat üldögélnek, napjában többször is nekiindulnak a hegynek a munkát irányítani, ellenőrizni.

Alacsony termetű ember, de az a szívós fajta. Szája szegelelében félmosoly, míg a bakancsa porát leveri a kopottas iroda szálkássá taposott padlóján, s kabál- ját, sisakját a fogasra akasztja. Voltaképpen a bányáról kezdődött a beszélgetés. A mészkőkitermelés prózai mindennapjairól, műszakokról és műszak berendezésekről, arról, hogy ez a mészkőbánya, mint egyetlen ipari létesítmény a környékén, három falu férfilakosságának

• biztosit munkát, mert idejárnak Bódvaszilasról, Yor- naszentandrásról, és Bod- varákéról. Arról, hogy a hegyet, ahol a kitermelés' folyik, nevezik Ostromos- ríak és Extrámosnak is, ki1 nek-kinek a gusztusa szerűit... Rezignáltén emlegeti azt is, hogy elöregedett a gárda, a fiatalok

• nem jönnek már ide, inkább utazgalnak a munkáért, mert az esemenytelje- $e,bb. Még. a pár évvel ezelőtt dűlő harcról is szó esik közöttünk, amit röviden úgy foglal össze, hogy a természetvédők kimondták az ítéletet: „Ennek * bányának az egész évi termelése nem pótolhatja azt a kárt, amit a természet kincseinek az elpusztításával. • -a robbantások miatt tphkreteH eseppköburla»- gokkal okoz ...”

Molnár László, a Torna- szenlandrasi Mészkőbánya főművezetője — aki egyébként maga is igen természetszeret, ő ember «—>, ezzel kapcsoló i os véleményét nyugodtan és egészen természetes módon elhallgatja. Mert neki ez a bánya adott és ad ma is kenyerei. Negyvenegy éve.

tiágyújL, k odébb tolja » Hézagos fecskes dobozt. Egy doboz egy napig sem tart. A cigarettafüst éppúgy hozzá tartozik az eleiéhez, mint fji, őrléskor levegőbe kerülő meszkőpor, ami makacsul rátelepszik mindenre, míg a környék növényeiről valami jótékony eső ei nem mossa.

Molnár László 57 éves. Három éve van még a nyugdíjig, s ha számot vet az életével, elégedett. Józanul felmérte az indulás adta szűkös lehetőségeket, s amit kitűzött maga ele.

elérte. Es végül is ez a íé-!,

nyeg.

— A bányában ki-futó-!;

ként kezdtem. Olyan sza-ji ladj ide, szaladj oda vöt-; tani. Jártam a postáért, Szilasra, takarítottam az!: irodákat, mindent csináltam, amivel megbíztak. Az-- tán bekerültem a karbantartó műhelybe, mint ipart tanuló. Dolgoztam egy da-; rabig, majd hirtelen meg-!’ gondoltam magam: minek^ nekem ez a bánya?! Nem!- szerzek én itt „koronát”! Elmentem Miskolcra, a Le-; nin Kohászati Művekbe: Egy évig dolgoztam a dur- vahengerdében, s aztán ef-;; untam. Nem a munkát, * vonatozást. A csavargást.5 Végleg hazajöttem. Innen-!: tői aztán pofonegyszerű minden. Elvégeztem a gép-! ipari technikumot, Saiga-,,

tarjánban a művezetőkén zőt, művezető lettem, és húsz évig gyakorlatilag fa; nősülésemen, s a gyerekeim születésén kívül) sen»-: mi különösebb nem történt! az életemben. Művezetőként dolgoztam a karban-! tartóknál, 50—70 embert5 irányítottam.

Szigorúnak tartanak, de! azért szeretnek, ebben biztos vagyok._ Egyébként valóban szigorú vagyok. I Mert hirtelen haragú. Rettenetesen mérges tudok tenni, ha valami nem megy! úgy, ahogy mehetne.

Hogy mi kötött ide? A| mi munkánkban annak, aki!; szereti, sok a sikerélményJ Naponta meg kell küszköd -íj nürrk valamiért. Egy-egyr főjavításnak a befejezéce-j ért, vagy emlékszem, a kompresszorház építésének! a bevégzéséért, és sorol-;; hatnám még tovább, de“! minden lei másnak unalmasí lenne, csak nekem nem;; volt az.

A 41 év alatt egyeffer., egyszer sem volt veszély-* helyzetem.- Pedig adódhat'.- ri á" ’Tt t Bőven, frontom 1 ás, robbantás, bányai alom! ás.. Nem is mondom tovább inkább lekopogom, hogy! ezután se legyen. Egyetlen olyan pillanatom volt a 41 év alatt, amikor azt hittem, na most végem van. Az is az országúton történt. egy közúti baleseti volt. Érontális ütközés, n én a vezető mellett tem.

Fő mű vezető TS we ya : gyök itt, s ' akárhogy 1st gondolkodom, semmi meg-! lépőt ivem tudok mondani: arról, hogy volt-e valaha! valami hátsó, rejtett von-- zalmam más munka, más; pálya iránt. Nem volt.]! Ninrr. bennem az, hogy jaj,f ez sem lett belőlem, meg; az sem. hanem örülök an-J nak, hogy már unokám >s; van, s örülni szeretnék! majd a nyuedíjas észtén-!1 nőknek is három év műl-jj va, a szőlőmben. Békében,!; mert remélem, az lesz.

Keresztény Gábriel!*

TAKA.TS GYULA

Vad réti

Lesárgult mór o nyár a parton, ami maradt, eszi a birka.

I olyónkról fölrepült a háló.

A múlt védett romokba írva

kószál a park mértani táján.

Majd gyorsan nád közé szalad s jelenbe ázik talpának nyoma a fosjló, ritka csillagok alatt,

melyek, míg éltél, nem rs ott.

itt köztünk fénylettek, ragyogtak, .

de lassan nincs mit róluk mondjak.

mert egyre mélyebben kereslek.

Vad rétegek préselt sora alól kísért arcodnak vonala..

;; Miskolci vasholt. A belepő férfi pult elé vonszol ja társát, majd rákezdi:

— Asszonyom! Megettem !; a kenyerem javát, íme s

tél szele már megütő hajamat ... Maradjon csak semmi baj. Életemben most először lakatot sze- ! vetnék vásárolni. Bármi ; lyet, csak lakat legyen nyitható, csukható. Eme jj barátommal fogadtam: sae- f rmtem nem kapok lakatot, , Rövid szólás a pult túl- oddaláröi.

— S-ra túlélők. Ön nyert; «nun!

*. U

Duiko Gábor rajai

Tudod drágám, azt sem tudom, mikor vettem utoljára valami szép kis darabot, Mióta abba az átkozott házba belefogtunk, elnyeli minden pénzünket, hónap végén jó, ha ennivalóra futja. Pedig azelőtt a Lajos biztatott, most öltözködj, mert húsz év múlva már fene se nézi rajtad a ruhát. De hiszen ismered a Lajit, világéletében gavallér volt, nem múlt el hét, hogy valami meglepetéssel haza no állított volna, vagy ha nem, hat beültetett az autóba, elszaladtunk Pestre, vagy csak ideadta a pénzt.

Valósággal nincs mar egy göncöm sem, amit magamra szedhetnek. Miniszoknyát ki hord ősszel? A tavalyi cicanadrágol se veheti föl mar az ember. Az az édes kié kosztüm, amire annyit vártam, n végén nem tetszik, a színe nein áll jóL Nyakunkon a tél, nincs egy darabom, mi meg egyedül az ajtókért, ablakokért fizettünk negyven- ezret, és még nincs is üvegezve. összesen egy harisnyanadrágot. vettem, tudod, elven színes, kötöttet. Jaj, mert azt nem is mondom, hogy járok aerobicra, tudod, egy héten két esté, hát hallod, «tana mindig úgy

I

érzem,' rrúrrt afe egy éret

fiatalodott.

Hát, a harisnyanadrág kicsit nagyra sikeredett. De már nem is lehet kiigazodni ebben a sokfajta számozásban, aztán meg fogytam is, szóval, nagy lett. Majdnem egy százas egy ilyen, hát a Lajos is mondta, vigyem vissza, cseréljem be valamire. Ö, pedig olyan isteni száné volt, korallpiros; de hát mit csináljak, visszavittem. Igaz, addigra már mindegyik elfogyott, mondták, pénzt vissza nem adnak, Tegyek helyette valamit. Hát, én ki is néztem, egy cuki kis melltartói, jaj, ha azt látnád, a Lajos majd megörül érte, úgy hogy az arát már nem is mondtam neki, mert a harisnyanadrágra egy kicsit rá kellett fizetni, szóval négyszázhetven volt az egész. De valami anyaghibája lehetett, mert két nap alatt ügy ld- tágutl, hogy rossz volt ránézni, visszavittem, de ttgyanolyat már nem tudtak adni, hát mondták, válasszak valamit helyette, eppen akkor kaptak klassz pulcsikat, isteni vastag gyapjú, egy kicsit ráfizettem, ezerki lenéért vettem. Mit mondjak, úgy állt, mintha egyenesen nekem kötötték volna. De sajnos, az első mosásnál kiderült, nem tartja a színét, pedig előírás szerint mostam, hi aha mérgeskedett a Lajos, hogy biztos túl forró vizet engedtem rá. Hát, vissza is cserélték a pulcsii. vettem helyette egy bordó bőrdzsekit, tudod, az ilyen színes kis dzseki most ottan nagy divat. Es ha latiad volna, puha. mmt a vaj. hogy jó fölvenni, meg aztán éppen passzolt a le- viszemhez, hát valamit ráfizettem. azért az ötezer- hétért szerintem nem volt drága. De mikor először megázotl, ugv megkeményedett, mint a vizes.ruha, ha kifagy, hal visszavit- lem. Alig akarták visszavenni, de en megmondtam, felküldoin a Kerminek. erre megijedtek, mondták, válasszak valamit, hat, volt

ott egy gyönyörű n-utna, nem, csak rövid bunda volt, tudod huszonhétért; de eggyel nagyobb kellett Volna. hát tanácstalan voltam, mit is kéne venni.

Akkor jött oda a boltvezető, hogy elnézést kér, de az újabb rendelkezések szerint a pent is vissza tudják adni, erre eszembe jutott, hogy a Lajos már olyan régen kér. vegyek neki, ha látok, mert sose lehet kapni, csak nagyon ritkán, és épp most érkézért, hát hadd kapjon ö is valamit,'ne csak mindigaz asszony öltözzön, szóvá) megleptem, két pár fehér painufzoknival. Mondta is, Éva, te olyan gondos feleség vagy, idén már úgysem építkeztünk tovább, vegye! magadnak te » vaíe- mi kis apróságot.

Elát, nem egy arígyatt Félre is tetettem egy eofeé kis bundát, tegnap érkezett, harmincnégyért, most oda szaladok, de mindjárt vége az ebédszünetnek, és meg föl sem próbáltam, hat ne haragudj,’ most rohanok. aztán majd csak összejövünk már egy kieset ekuncsizni.

öreg ei mór, rég nem látott tüzel. Matton lánosék portáján egyszer még felfütik ti kemencéi.

<emonce

Egy évben egyszer # meg megtapasztják az oldalát, s olyankor talán álmodik rőt szikrákról. duruzsoló lángnyelvekről, izzó » elhamvadó

fahasábokról. A tfiz melegét régen éreste testeben, de olykor-olykor, miközben pókok szövik be háborítatlan gyomrát, még megcsapja a sutó tészta édeskés illaté, a barnuló ke-' nyer hejanak puha melege. Az öreg kemence nem számolja a múló eveket, az évszakok váltakozását, fity- tyet hány az oldalánál karaid tyúkokra, s talán azt sem veszi tudomásul, hogy a diófa lombkoronája egyre kevesebb napsugarat enged. ormótlan hátához.

Tapogatjuk a kemence oldalát a szomolyai Marton János portáján. A gazda eppen ez utcai ablak zsa- lugáterét készítette elő a télre „Nem nagy munka, legyintett, negyedóra alatt fenn lesz a csónaklakk” — s invitált befelé n a.vet, papírhéjú dióra Akkor láttuk meg a kemencét: ajtót imitáló rozsdaette vaslapja árulkodott, tüzet bizony, régen nem látott.

— Még egyszer süt benne kenyeret az asszony, aztán lebontjuk. Csak a helyet foglalja . ..

— Aztán miért?

— Lagzira mégiscsak illik az itthon sült kenyér. Utoljára akkor sütöttünk benne, amikor a nagyobb esküvője volt. A kisebbét még megvárjuk.

Az asszony, Mariska néni nincs itthon. Egerbe ment vásárolni. Esőkabátot. mert a régi megszakadt, s az ősz csak meghozza majd az esőt. Aztán Ssabadszállasre is mennek, tizenöt éve minden esztendőben, kukoricát fosztani. Jó munka, pénzt is hoz a konyhára, isaz. kimérvén meg kell dolgozni érte. Oda se mehetnek esőkabát, nélkül, ki tud ja, milyenre vált az idő. Mert most süt a nap igaz, jó idő volt a szüretre, lassan forrni kezd a

most is, Jó bar lesz belőle, edes, finom. A pince csak száz lépés, ballagunk hát megkóstolni. Bizseregteti kissé a nyelv hegyét, csípős murcí ez mar, dé tényleg edes. Cukor? Ugyan már! A lagzira lesz ez is, a v eszprémi egyetemen tanuló fiú esküvőjére készülnék. Mariska néni nagy gondosan már a meszes vizes üvegekbe vagy kétszáz tojást is elrakott, kell majd a csigatésztaba, s ki tudja, akkor hogy tojnak majd a tyúkok. Így meg eláll, esztendeig is friss marad.

— Mennyi csiga lesz. ebből ?

Baktatunk mar visszafelé.

— Sok. Sok kell.

— Nagy lagzik járják erre?

— Ahogy vesszük. Van. ahol négyszázan is vannak. Meg kell adni a módját így kívánja a tisztesség is. Nagy esemény az ...

— Nem lenne egyszerűbb a bolti?

Mér megint az udvaron vagyunk, riogatjuk a tyúkokat a dióhéjjal.

— Á, nem ...

— De hát a kenyérsütés... Regen nem dagasztott ...

Már megnéztük a csajé-' di képeket Az idősebb ftfi lányának. az unokának matrézruhás képét is.

A gazda érti a kérdést, de csak rázza a fejét

— Benne van az az asz-' szonv karjában. Es a kemence is megszólalta, hogy egyszer még süljön benne kenyér. Utoljára.

(Cs. A,—L. Xj