Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. szeptember 10., szombat Kiállítás a Herman Ottó Múzeumban A tárlat megnyitása; balról a második Löffler Béla szobrászművész. A kiállítás egy részlete Löffler Béla Kassán élő szobrászművész, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdemes művésze szobraiból rendezett kiállítás látható tegnap óta Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai kiállítóépületben. Löffler Béla nem csupán a kelet-szlovákiai, hanem az egész szlovák szobrászművészet kiemelkedő alakja. 1906- ban született Kassán, tanulmányait Prágában, Budapesten és Párizsban folytatta. Első önálló kiállítását 1937-ben a kassai Keletszlovákiai Múzeumban rendezték meg. Tanulmányútjai során bejárta Olaszországot, Franciaországot, Angliát és Görögországot. Hosz- szabb ideig élt és dolgozott a Szovjetunióban. Csehszlovákia területén számos emlékműve látható, Kassán az Ismeretlen katona emlékművét 1948-ban készítette el. • 1978-ban tüntették ki érdemes művészi címmel. Mint Ph. Dr. Gabriela Hascáková Vizdalová művészettörténész írja róla, a két világháború közötti időben .művészete a 20-as és 30-as évek avantgarde szobrászatéhoz kapcsolódott. A poétika elemeinek fokozott felhasználásával célja az volt, hogy megteremtse a lírikus kubizmus sajátos formáját. Ehhez a művészeti szemléletéhez későbbi korszakaiban is gyakran visszatért. Alkotó munkája folyamatosan, hirtelen törések, megszakítások nélkül fejlődött. Műveivel egyértelműbben a haladó emberiség progresz- szív és humanista célkitűzéseiért harcol. Alkotó tevékenysége során gyakran fordul a női alak motívumához, alkotásaiban az élet örömteli és szomorú perceit átélő nő, valamint az anyaság motívuma váltakozik a fiatal nő, vagy lány szép, tökéletes alakjával. Olyan női típust alkotott meg, amelyben finoman fonódik össze a testiség a szimbólummá váló női ideál alakjával. Igen jelentősek portréi. Sokféle anyagot használ, a kőtől kezdve, a fémen, csonton át az üvegig. Ismertek és lenyűgözőek miniatűr kompozíciói, amelyek a spontaneitás jeleit és az alkotás örömét egyaránt magukon viselik. Ezekhez leggyakrabban elefántcsontot használ. Alkotásai sohasem vesztik el a társadalomhoz való konkrét kötődésüket, valamint küldetésük célját. Művészetével nem csupán Kelet-Szlovákiá- ban. hanem jóval szélesebb körben járul hozzá az egyetemes kultúra gazdagításához. A miskolci Herman Ottó Múzeumban rendezett kiállításán szinte egész pályája tükröződik, hiszen fél évszazad előtti művek éppúgy találhatok, mint a legutolsó időszak alkotásai. A kis mi- niatúrákat is egyenként számítva, közel száznyolcvan műve látható a kiállítóte- remben, de ha ezeket a kisebb alkotásokat külön számítjuk, akkor is száz körül mozog az egyedi egyéb alkotásainak a száma. Márvány és egyéb más kövek egész sora. bronz és egyéb fémek, megmunkált fa és natúr fa. elefáncsont és még sok egyéb anyagból való munkák láthatók itt. Nagyjából kronológiai sorrendben követhetjük munkásságát. Portrék, nőalakok, aktok, igen érdekes fakompozíciók, amelyek a íatörzs adottságait követik, vagy furcsaságait kihasználják, külön figyelmet érdemelnek. Máshol a fa finoman megmunkált. Egyes fakompozíciói primitív népek totemoszlopaira emlékeztetnek. Külön figyelmet érdemelnek kőből faragott groteszk fejei. Munkái között az aprólékos finomsággal cizellált munkáktól a csak a legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb vonásokra ügyelő, tömbszerű ábrázolásokig sokféle törekvés fellelhető. Igen jellegzetesek nyújtott alakjai, amelyek fából, bronzból, kőből egyaránt igen nagy számban találhatók a tárlaton, és minden bizonnyal okkal aratnak majd nagyon nagy sikert elefántcsont-faragványai, a csodásán megmunkált agyarait, a miniatűr szobrocskák, medalionok. * A kiállítás megnyitóját péntek délután dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgató köszöntője vezette be. Az ünnepségre eljött Juraj Hamrák, a Kelet-Szlovákiai Pártbizottság osztály- vezetője, Pavel Kacmar, a Kassa városi Pártbizottság titkára, Viktor Muftin, a Kelet-Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének titkára, valamint több szlovákiai vendég. Jelen voltak Miskolc város művészetbarátai, társadalmi és közéletének képviselői, többek között Kövér Árpád, a megye párt- bizottság osztályvezetője, Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese. Dr. V égvári La jós művészettörténész, egyetemi tanár tartott meleg hangú bevezető előadást és köszöntötte az idős kassai művészt, a vendégek nevében pedig Juraj Hamrák köszönte meg a kiállítás miskolci megrendezését. íeoiács lilor: livay Jözseí-ljas Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsa 1982-ben létesítette a Lóvay József-díjat. Ezzel a díjjal első ízben Ten- kács Tibor tokaji festőművészt honorálták. Tenkács 1941 óta él Tokajban, több mint négy évtizedes képzőművészi. művészet-szervezői, közművelődési munkássága messze a megyehatáron túl is ismert. Pedagógusi és gyakorló képzőművészi tevékenysége mellett közreműködött a most harmincéves tokaji nyári művésztelep megszervezésében. majd 1966-ban egyik kezdeményezője volt a Zilahy György Művészetbarátok Köre létrehozásának, amely részben Tokaj és környéke lakossága körében teremtett művészetbaráti kört, részben pedig összefogja mindazokat a képzőművészeket az ország egész területéről, akik valami módon kapcsolódnak, vagy kapcsolódtak Tokajhoz, és ezzel tulajdonképpen e kör országos szervezetnek is tekinthető. Tenkács Tibor munkásságát a hetvenes években több kitüntetéssel honorálták. Nvug-’ díjazása irtán is társadalmi munkásként töretlenül és fáradhatatlan lelkesedéssel végzi művészeti, szervezői munkáját, s ugyanakkor rendkívül tevékenyen dolgozik alkotó művészként is. Epnen holnap nyílik mpg Tokajban nagyszabású kiállítása. A megyei tanács végrehajtó bizottságának döntését, amely szerint Borsod-Abaúj- Zemplén megye Lévay Jó- zsef-díját 1983-ban — egyben 70. születésnapját is köszöntve — Tenkács Tibornak ítélték, Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese tegnap ismertette a kitüntetettel, és tevékenységét meleg szavakkal méltatva, átnyújtotta a díjat. Tenkács Tibor az elismerést megköszönve azt hangsúlyozta, hogy az a munka, amit végzett, nem egyedül az övé, és így az érdem sem csak az övé, hanem a közösségé és a kitüntetés is nemcsak neki szól, hanem annak a közösségnek, amelyben és amelynek támogatásával munkáját végezhette. Kitüntetése alkalmából mi is tisztelettel köszöntjük. A kis milliói Egy csendes kisváros, mely senkiről és1 semmiről sem nevezetes, elhatározza, hogy kilép a tespedésből és valahogy híressé teszi magát. Jó lenne egy jelentős személyt, egy itt született hőst találni, s ha nincs, úgy ki kell találni egyet. így születik meg az Árpádok korából való sosem volt figura: Betsefia Bo- dony vitéz, akinek hírneve a városka fellendülését hozza mindaddig, amíg a szomszéd városkában olajmezőre nem bukkannak és Bodony vitéz a városával együtt feledésbe nem merül. Erről szól Radványi Ervin tévé- filmje, amelyet a Magyar Televíziónál napjainkban forgat Várkonyi Gábor rendező. . Társadalom és értelmiség .— ezzel a címmel adja közre .a szerkesztőség azt a kerek- ,asztal-beszélgetést, amely egy .másfél éves vállalkozás — .interjúsorozat — lezárása is egyben. A sorozat kilenc .megszólalója most egy aszlal- .hoz ült le, s ez egyfajta .lehetőséget teremteti ahhoz, .hogy tovább gondolják — nemcsak a megjelent interjúk utórezgéseit tekintve — .az egyszer már megfogalmazottakat. A beszélgetés résztvevője volt egyébként Grósz .Károly, az MSZMP KB tagja. a megyei pártbizottság első titkára is, aki vitaindítóiában nemcsak az 'értelmiséggel szembeni elvárásokat fogalmazta meg, hanem azokat a társadalmi jelenségeket is felvázolta, amelyek befolyásolják mindennapi életünket. Az értelmiségi életforma, az értelmiség feladatainak, kötelességének „körüljárása” napjaink közegében — így summázhatnánk tömören a kerekasztai-beszél- getésnek azt a részét, amely lényegében független az előzményektől, a már említett interjúsorozattól. S érmen ezért izgalmas, érdekes, továbbgondolásra késztető olvasmány azpknak is, akik esetleg nem kísérték figyelemmel a sorozatot. (Alkalmasint utólag kedvet kaphatnak hozzá!) Aligha lehet egyetlen rövid (vagy akár hosszabb) mondatba sűríteni e beszélgetés minden vonulatát. Még a felvetődött témák jelzése is hosszadalmas lenne. így inkább ajánlásként a vitaindító egyik elhangzott megállapítása: „Az értelmiség társadalmi hatása objektív létéből fakad. Értékeket hordoz. puszta jelenlétével befolyásol embereket, és én ezt tartom közéletiségnek; a munka, alkotás, szemlélet, felfogás, magatartás így hat egy meglehetősen széles társadalmi közegre...” A hogyanról, ennek sokféle befolyásoló tényezőjéről szól a beszélgetés, amelyet szívesen ajánlunk az olvasók figyelmébe. A szeptemberi — egyébként gazdag számból — a mai cseh és szlovák költőktől1 közölt összeállításra hívnánk fel még az olvasók figyelmét. Mibe ke a ^ n 7 TY w tixJL Analfabétizmuson hajdanán azt értettük, ha valaki keresztet irt a neve helyére. Azután rájöttünk, analfabétizmus akkor is lehetséges, ha valaki megtanulja leírni, legalább a nevét. Amíg az írás-olvasás nem készség, amely az ember gazdagodását segíti, hanem gyötrelme« munka — nos, addig az analfabétizmus igenis jelen van. Analfabétizmus pedig — kezdjük megtanulni — nemcsak az írás-olvasás vi1 ágában létezik. Anélkül, hogy ennek gondjait lekicsinyelnénk (sajnos, igen vaskos, reális gondokat okoz ez például megyénkben is) szólni kell és érdemes egy másfajta analfabétizmusról — a nyelviről. Mármint arról, hogy szép hazánkban igen kevesen tudnak úgy idegen nyelveket, hogy az nemcsak az egyén, hanem a társadalom számára is hasznos alkotó forrás legyen, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat miskolci székházában a napokban megtartott beszélgetésen, amelyen üzemek és vállalatok oktatással foglalkozó szakemberei vettek részt, többek között arról volt szó, hogy mibe kerül nekünk, mibe kerül a népgazdaságnak az, hogy hadilábon állunk az idegen nyelvekkel, a világnyelvekkel — az angollal, az orosszal, a némettel, a franciával — is. Hadilábon áll vele az értelmiség is, jóllehet az idegennyelv-ismeret épp az ő munkájukban nélkülözhetetlen. A beszélgetésnek volt egy nagyon konkrét apropója; az, hogy mostanság szervezik a TIT-ben a különböző nyelv- tanfolyamokat. Egyénileg is, meg az üzemeknek is. A szervezés pedig zökkenőkkel halad. Hogy miért? Erre a beszélgetés egyik üzemi résztvevője mondott ésszerűnek tűnő magyarázatot — a szorító gazdasági viszonyok között egyre nehezebben tudják megteremteni a nyelvtanulás feltételeit a vállalatok. Például, hogy részben vagy teljesen vállalják a tanfolyam költségeit, hogy az intenzív kurzus idejére legalább munkaidő-kedvezményt adjanak. Ha nagyon szorít a cipő — sürgősen szükség van az adott nyelv hasznosítható ismeretére —, akkor persze nagy úr a muszáj! Vannak persze ellenkező példák is, jó példák. A Lenin Kohászati Művekben például évek óta folyamatos a nyelvi kurzusok szervezése, s nincsenek egyedül. Az Ózdi Kohászati Üzemekben, a BVK-ban például nemcsak fordítóiroda működik — saját nyelvtanáraik is vannak. Hiszen nemcsak anyagilag lehet nyerni azon, ha a szakirodalmat nem kell lefordítani magyarra, időt is, ha azon frissiben el tudja olvasni az, akit érdekel, mert egybevág a munkájával. Régi igazság — s egyre inkább érezzük, hogy elevenbe vágó igazság is! —, a tudományos technikai fejlődéssel csak a gyors, folyamatos tájékozódás segítségével lehet lépést tartani. Ehhez pedig — mit legyünk, kis nyelv vagyunk?! — úgy kell tanulnunk a világnyelveket. hogy ne csak gagyogni, hanem beszélni tudjuk. Márpedig inkább csak gagyogunk. Talán a műszaki értelmiség üt ki ebből — igaz, újabban például a Nehézipari Műszaki Egyetemen szakfordítói stúdiumokat is tartanak, s eddig közel 100 fiatal kapott ilyen képesítést is náluk. De a helyzet' az ő körükben sem rózsás. Egy, a harmincas években végzett felmérés szerint, például a mérnökök 94,5 százaléka beszélt legalább egy idegen nyelvet. A hatvanas évek elejére már ötven százalékuk vallotta csak, hogy beszél idegen nyelven. De a hogyanra nem kérdezett rá a statisztika. Mibe kerül nekünk, hogy nem természetes, hogy jól beszélünk legalább egy idegen nyelvet. Sokba. Például milliókba az, hogy fordítani kell a szakcikkeket. Ez az, amit pontosan ki lehet mutatni. Mert azt már nehezebb, hogy mennyit fordítottunk felesleges kutatásokra, csak mert nem tudtunk kellőképpen tájékozódni a világban folyó tudományos vagy gyakorlati kísérletekről. Azt pedig már végképp nehéz kimutatni, mennyit vesztettünk el esetleg csak azért, mert nem tudtunk pontosan kommunikálni, amikor pontosan kellett volna. Jó, jó — mondhatnák. A nyelvtanulás azért egyéni érdek is. Igaz, Csakhogy az idegennyelv-ismeret akkor válhat csak gazdaságilag, a társadalom számára is hasznos tényezővé, ha az idegén- nyelv-tudást nem az egyéni érdekszférába utaljuk. Mert amíg oda utaljuk, addig — a tiszteletreméltó kivétel ellenére — legfeljebb odóig jutunk a nyelvtanulásban, hogy „nem adnak el bennünket” külföldi turistautunkon. A nyelvtanulás nem luxus.' Igaz, idegen nyelvet tanulni, megtanulni, sohasem tartozott a könnyű szórakozások közé, bármilyen tanulási módszert is kaptak fel. Időigényes, szorgalomigényes. És olykor persze költséges is. Ennél csali egy van költségesebb. Az, ha napi feszítő gondokra hivatkozva — okkal és ok nélkül — lemondunk arról, ami nálunk gazdagabb, fejlettebb országokban is követelmény: alkotó munkához — és ebbe nemcsak az értelmiségi foglalkozások tartoznak bele — ma már az idegen nyel v-isr meret is szükséges. És ehhez kevés, amit az iskola a maga • óraszámával, tanulói lét-' számával adni tud. Csutorás Annamária „Politika és hamar” Országos karikatúra-pályázat A KISZ Kecskemét városi Bizottsága, a Ludas Matyi Szerkesztőségével közösen meghirdeti azt a karikatúra- pályázatöt, amelyet a hagyományoknak megfelelően 1982- ben „általános humor”, az idén pedig „politika és humor” témakörben írtak ki. A pályázat jeligés (név. cím, életkor borítékban mellékelendő). Mindenki részt vehet, aki a beküldött rajzait még nem közölte le. A beküldött pályázatok a kiíró tulajdonába kerülnek, a zsűrizett képek kiállításon vesznek részt. Tematikai megkötöttség nincs, a hagyományos grafikai, illetve plasztikai megoldások mellett külön érté-' kelik az új technikákat, módú szereket. Az első helyezettet 2000. a másodikat 1500, a harmadikat 1000 forinttal díjaz-' zák; a kiállításon leadott sza-J vázátok alapján közönségdí.-1 jat is kiadnak, azonkívül van egy vándordíj is. Egy-egy alkotó maximum három pá~' iyamunkát küldhet bé a KISZ Kecskemét városi Bizottsága (Kecskemét, SzabadJ ság tér 1/a. 6000) címére. 1983. november 11-ig. Az alkotásokat november 267ÍÓ1 kiállí-' táson mutatják be KecskeU méten, közülük a leeszínvo-' nalasabbakat a Budapesten a Ludas Matyi Gábor Áron klubjában is.
