Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-04 / 209. szám
1983. szeptember 4., vasárnap £SZAK■ MAGYARORSZÁG 5 A hárman főúton Hejő- csabán még órákig mutogatnak, jeleznek egymásnak az autósok, diszkréten felvillantják a fénykürtöt, mutatóujjukkal köröket rajzolnak a szélvédő mögött a levegőben. Pedig a traffipaxos kocsi legénysége már régen bevonult. Akik most ereszkednek befelé autóval Miskolc határába Mályi felöl „veszik” a jelzést és bár komótosabbra fogják a tempót, sehogy sem értik, hol is jöhettek el a radarernyő előtt. Ugyanebben az időben viszont, a legkevésbé sem gondolnak a sebességmérő kocsi jelenlétére a város másik pontján, a József Attila utcában. Piros jelzés után már a Zsigmondi utcánál az élre verődik egy új Skoda, magára húzza az egész mezőnyt, mint egy futóversenyen. Valamivel idébb a Pamutfonó bejáratától aztán sorba is állnak, amíg valamennyiükkel elrendezi a rendezendőket a járőr. Okmányok kerülnek elő megértést kérő szavak kíséretében. Miután a sebességtúllépés egyikük esetében sem volt jelentős, helyszíni bírságot fizetnek. A sor végén várakozó Zsiguli vezetője nehezen leplezett türelmetlenséggel nézi végig az előtte zajló intézkedést, és előre kikészíti amit kell. még a pénzt is. Akkor csodálkozik el kikerekedett szemekkel, amikor a rendőr jelentős sebességtúllépésről beszél, hi-. szén egy bolyban jött a többiekkel. Csakhogy az utánfutó miatt, amiben fürdőkádak, építőanyagok látszanak ki a ponyva alól, járműszerelvénynek megfelelően ötven kilométeres sebességgel mehetett volna a városi forgalomban. Kapkodó mozdulatok, egj'ik zseb, másik zseb, aztán egy kérdés: tud ezresből visszaadni ? Valaki azért hajt gyorsabban, mert előtte mások is kihúzatják jól a motort, mások pedig mert üresnek találják az úttestet maguk előtt. — Mit vétettünk? — kérdi a fehér hajú idős férfi, aki lendülettel rohanó kocsiját csak a járőrt elhagyva tudta megfékezni. Jön mellette nehezen engedelmeskedő fájós ízületeit erőltetve, előreha- jolva, a felesége is. Egymásra füstölögnek, amikor megtudják. hogy gyorsabban hajtottak a kelleténél. Nehezteléssel néznek egymásra, aztán amikor a helyszíni bírság összege is szóba kerül mindketten megenyhülnek. Ha nem mutatná a műszer, alig hinnénk a szemünknek, milyen fürge a kis ribizliszínű Polski Fiat. Felmordult a lámpa alatt és íme... — Igen, láttuk a mérőkocsit. de már későn — pirul a fiatalabb hölgy, a vezető. Mondana még egyebet is, de Epizód a Ferihegyen Kanadában történt a tragédia az immár hetvenen túli emberrel. Megérkezésük után alig két héttel már fájlalta a lábát. Soha semmi baja nem volt, ezért szokatlan volt szájából a panasz. Egy fájdalom miatt átvirrasztott éjszaka után elmentek az orvoshoz. A többféle gyógyszer sem hozott enyhülést. Amikor bementek a klinikára, már nem engedték ki. Azonnali műtéti beavatkozásra volt szükség. Az eredménye azonban lehangoló volt, így rövid időn belül másodszor, majd harmadszor kellett megműteni a szerencsétlenül járt férfit, és még ez sem hozta meg a kívánt javulást. A szakszerű és lelkiismeretes orvosi ellátás ellenére nem maradt más megoldás: amputálni kellett a lábat a beteg életének megmentése érdekében. Az önmagán mindenkor uralkodni tudó férfi most is némán tűrte a testi és lelki sérülést. Egyetlen vágya volt, mielőbb hazautazni. Repülővel érkeztek meg a fővárosba, ahonnan taxi hozta otthonába az id ősi házaspárt. Ám az utazás sem ment egyszerűen. Már- a reptéren közölték, sajnos a feleség egyik utazótáskáját nem találják, ezért kérik .türelmüket, majd értesítik őket, mikor jöhetnek érte. Ekkor a feleség javasolta, a Malév illetékeseinek, küldjék el címükre a táskát, úgy sincs benne érték, csupán egy-két használati cikk. Erre azonban nem volt lehetőség, sőt arra sem, hogy. valaki helyette utazzon fel a fővárosba átvenni a megkerült holmit. Mondván: erre rendelet van. azt személyesen kell átvenni. Az értesítés néhány nap múlva megérkezett. Idegesen készítette össze a szükséges iratokat a másnapi utazáshoz. Kétszáz kilométer Oda- vissza már négvszáz Ráadásul a formaságokkal elmegy a nap nagy része. Mi lesz addig férjével? Azon a napon kora reggel szállt vonatra az asszony. Az állomás után következett a reptér a hosszas ügyintézéssel és formaságokkal. Visszafelé már csak a késő délutáni vonatot érte el. Azon gondolkodott, a váratlan műtétsorozatnál több megértésre talált, mint itthon egy utazótáska kapcsán ... (monos) inkább lenyeli és úgy hallgatja végig a rendőr szavait, mintha mindegyik szó tövisként szúrná. — Ha helyszíni bírságot fizetek, mondja, hogy menynyi, mert nagyon sietek ... Hát éppen ezért akadt fönn az ellenőrzésen. Másokat még ennél is jobban elkapott a szombat esti láz, sötétedés után még jobban rákapcsoltak a hazafelé igyekvők. Csengeti Ferenc főtörzsőrmester hangját, halljuk a kézi adó-vevőből: — A szürke Trabant hetvenegy kilométerrel söpör, kérem megállítani. Kormos János főtörzsőrmester nyugtázza a vételt és már jelez is a vezetőnek, aki a toronyházig érve sikerrel csendesíti le a járművét. — Láttam, hogy rámvillantottak — ráncolja a homlokát a reklámsapkás férfi — aztán fanyar mosollyal hozzáteszi még: „úgy is régen voltam fényképésznél” ... A gyorsfényképhez elvégzik a szükséges papírmunkát is, aztán alig marad idő a köszönésre, most ugyanis az őrszem szól sürgetően a kocsinak: — Megkülönböztető jelzéssel mentő közeledik. A többit tudjuk, gyorsabban hajt balesetes utasával a városi utakon megengedettnél. Egy halk _ kattanás és amíg a mentő elhalad, nem fényképez a berendezés. Kopott tízesekből, zsebben gyűrűdött húszasokból és maroknyi apróból szedi össze a bírság összegét a motoros, aki hatvan kilométerrel hajlott. Rokonai építkezéséh segédkezett és sietett haza Szendrőládra, hogy még elérje az esti filmet a tévében. — Egy-egy jó műsor el-' apasztja az esti forgalmat — mondja Kormos János, a megállító őrszem. — Olyankor a kezdés előtti percekben igen nagy a kapkodás a volán mögött. Nagy József Jelenleg kint vannak a kövek. Ezeket később visszarakják, máshová Fojtán László felvételt Tapasztalom, egyre érzékenyebbek az emberek. Egyre gyorsabban és harcra készebben reagálnak mindenre, ami a környezetükben történik. Bizonyára sokan emlékeznek még a „fa-ügyre”, a miskolci Szemere-parkban, amikor is darázscsípésként érintette az embereket, hogy fákat vágatnak ki a Szemere-parkban. Jelezték, s a jelzések nyomán a favágást azon nyomban megszüntették. Ám, a park, úgy tűnik, ez évben is közérdeklődésre tart számot. Felháborodott hangú telefonáló kereste a szerkesztőségünket a napokban, s mondandójának a lényege a következő volt: — A megyei tanácson dolgozom, és elképedve figyelem kollégáimmal együtt a Szemere-parkban történő eseményeket. Parkfelújítás címén (ami rendben is volna) gépekkel szedik, markolják ki a talajba jól beépített, jól beállt régi mészköveket. Miért van erre szükség? Sok pénzünk van talán, hogy ezeket az értékes köveket csak úgy kidobáljuk? Egyáltalán, mi lesz ezekkel a kövekkel, és mi lesz a parkkal? Valóban. Mi lesz ezzel a parkkal, és miért volt szükség a régi kövezet kiszedésére? — kerestük kérdésünkkel a felújításban illetékes Schmidt Pálnét, a Miskolci Városgondnokság műszaki részlegének csoportvezetőjét. — A Szemere-park elidősödött, elöregedett már. Legutóbbi közös „bejárásunkkor” a megyei tanács gazdasági osztályának az illetékeseivel a szemle igen elszomorító képet nyújtott. A park útjának egy része például gyöngykaviccsal van beszórva, ami az évek során annyira tönkrement, hogy a sárba ragadni nem kívánók a pázsitot használták közlekedésre, s mostanra már az is kikopott teljesen. Minden a felújítás szükségességét indokolta. A tervet és a költség- vetést a kivitelező, a Miskolci Kertészeti Vállalat készítette el, „beruházók”, hogy úgy mondjam, mi vagyunk, s a felújítás költségei körülbelül másfél millió forintot tesznek ki. A gazdasági osztály járul még hozzá — az elképzelések szerint — az új padok vásárlásához 20 ezer forinttal. — Mi indokolja a jelenleg jó állapotban levő temiéskőMár becsengettek, s • mire cikkünk megjelenik, alighanem minden iskolában lecsillapodtak a tanévkezdés hullámai. Lassan minden tankönyv és felszerelés a helyére kerül, talán az első leckét is megoldották, megtanulták már a Jdsisko- lások. Pedagógus ismerősömtől tudom, az érdemjegyeken, a gyermek magatartásán kívül a szülők legtöbbnyire a menza f őztjére kíváncsiak. Azt szeretnék, ha a kisdiák ugyanazt kapná az iskolában, mint amit otthon megszokott. Több száz kisdiáknak azonban még a Hilton főszakácsa sem tudna egyformán fogára való ételt készíteni. Az étlap összeállításakor nem lehet ezt a célt kitűzni, azt viszont már igen, hogy az iskolások életkori sajátosságainak megfelelő menüt fogyasszanak az iskolában. Néhány évvel ezelőtt a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság az elsők között kezdeményezte az országban, hogy az iskolai konyhák a tanintézmények kezeléséből kerüljenek át a vendéglátóipari vállalatokhoz. A képzett szakemberek, a jobb felkészültség mindenképpen a gyermek érdekeit, színvonalasabb táplálkozását szolgálják — summázták véleményüket. A megyei tanács egyetértett a népi ellenőrök véleményével. határozatának eredményeként ma mór több mint száz iskolai konyhán dolgoznak a vendéglátóipari vállalatok szakemberei. A „váltás” egyáltalában nem zajlott le zökkenők nélkül. A szakszerű gyermekélelmezést, az esetleges kapacitásbővítést még ma is nehezíti néhány iskolaigazgató és tantestület makacs ragaszkodása a saját kezelésű konyhához. Vajon miért tapasztalható az ellenállást? A Népi Ellenőrzési Bizottság e témával foglalkozó ülésén lényegre tapintó vélemény hangzott el a kérdéssel kapcsolatban. A vendéglátóipari dolgozók függetlenek az Iskolák igazgatóitól, zett „étteremben” oldják meg az étkeztetést — azonban sok szülőt meggondolásra késztet az ebédbefizetést illetően. Sokan szívesen vállalnák az önköltséges étkeztetési formát, amelyet szintén nagy hévvel, elleneznek az iskolákban. A tanulók ebben az esetben éttermekben, vendéglőkben fogyasztják el az ebédet, annak önköltségét térítve. A diákok mozgásának megszervezése, a felügyelet biztosítósa újabb gondot szakít a Diákmenü gazdasági vezetőitől. Az étlap összeállítása, a menük elkészítése — hogy „másra” most ne gondoljunk — már nem a pedagógusok, hanem a gyermekek ízléséhez alkalmazkodik. Azzal mindenki egyetért, hogy a meleg ételre mindennap , szüksége var\ a gyermeknek. Eltérőek viszont a vélemények, ha arról esik szó, hol ebédeljen a kisdiák. Faluhelyen legtöbb esetben a hazai terítést részesítik előnyben, míg a városokban, ahol gyakran mindkét szülő dolgozik, már szívesebben járatják napközibe az iskolásokat. A zsúfoltság- a rossz körülmények — van, ahol öt-hat turnusban, folyosón elhelyepedagógusok nyakába, akik nem szívesen vállalják ezt a feladatot. Holott egyre több szülő venné örömmel, ha gyermeke a vendéglőben ebédelne, mert az egységes önköltség sokszor olcsóbb, mint az átlagfizetés utón kiszámolt menzai térítési ,díj. A Minisztertanács határozata szerint 1985 végére kívánatos. hogy a kisdiákok 80 százaléka az iskolában ebédeljen. . Megyénkben (már most látható) nem lehetünk biztosak a cél elérésében. Jelenleg a tanulók 45 százaléka fogyasztja el az ebédet az iskolákban, jócskán elmaradva az országos átlagtól. Néhány községben különösen alacsony az iskolai menzalétszám, több településen egyáltalában nincs lehetőség a szervezett étkeztetésre. Nincs kétségünk afelől, hogy ingoványos talajra lépünk, amikor az iskolai főzőnők szerepét megemlítjük. Mert éppen ők azok, akik az ételek házi elkészítésének gyakorlatát honosították meg az iskolai konyhákon, annak előnyeivel és hátrányaival együtt. A népi ellenőrök azonban javasolták, hogy ahol még ez nem történt meg, ott kerüljön a konyha a vendéglátóipari vállalatok kezelésébe. Már csak azért is, mert az ellenőrzések megállapították: a szakvállalatok változatosabb, korszerűbb étlapokat állítanak össze, amelynek során figyelembe veszik a gyermekek korát, biológiai adottságait. Konyháikban képzett szakácsok vezetésével folyik a munka, javul a technikai felszereltség. Az alapanyagot többnyire nagykereskedelmi áron szerzik be. Náluk szigorúbb az elszámoltatás, a számonkérés — ritkábban fordulhat elő, hogy kevesebb kerüljön a gyermekek tányérjába, mint amennyit elkészítettek számukra. Persze, ahány ház, annyi szokás, ahány konyha, annyiféle vélemény sűrűsödik a diákmenük esetében. Mert nem elhanyagolható kérdésről. hanem a felnövekvő nemzedék fejlődéséről, étkezési szokásainak kialakításáról van szó. Udvardy József út kiszedését? Ügg - tudom, azt nem is olyan régen, körülbelül 10 évvel ezelőtt egyszer már rendbe hozták. — Először is: az az út egyáltalán nincs olyan jó állapotban. A mészkőburkolat már „kiteknősödött”, tehát előbb-utóbb ismét ki kellett volna szedni a javítások miatt. Másodszor: a felújítás tervrajza új útvonalakat jelölt ki a parkban, amelyek: aszfaltból készülnek, kényelmesek, jól tisztán tarthatók. — Mi lesz a kövek sorsa? — Mivel a fölszedett köveid jó minőségűek, ezért tovább használhatóak, s a tervek szerint egy részüket, kövezet szegélyezőként, tehát perem- kőként, más részüket pedig a támfalrendszer meghosszabbítására (a Palóczy utca felé, a buszmegállóig) használják fel. — Mi történik még a felújítás során? — Az új útvonal vezetés mellett megújul a gyeprés* is. és új, amerikai típusú, tehát nem elmozdítható padokat helyezünk ki. S megszűnik a kerti homokozó is, mert az jelenleg már inkább ..kutyaillemhelyként” szolgáit.. i — Tulajdonképpen miért volt szükség új útra? — Ettől az átvezetéstől azt várjuk, hogy megszűnjön az átjárás, „áttaposás” a pázsiton. Persze, az embereket nem lehet kötéllel irányítani... — A költségvetési tervnek mi képezi a legnagyobb részét? — A bontás, az építéselőkészítés és természetesen az úí út felrakása ... Megújul a Szemere-park. Ez tulajdonképpen szép és örvendetes dolog. Ám, engedtessék meg nekünk, laikus .szemlélőknek, hogy mindenféle építészeti végzettség nélkül is hangot adjunk a véleményünknek, miszerint a felújítás tervezete nyugodtan meghagyhatta volna a régi terméskőutat, s magát a felújítást ahhoz igazítva végezhették volna el. Mert ezzel nemcsak a városgondnokságnak takarítottak volna meg tetemes összeget, hanem végső soron valamennyi miskolci polgárnak. Keresztény Gabriella Előadások Az UNIVÁZ vázszerkezeti rendszer fejlesztésének legújabb eredményei címmel közös rendezvényt szervez a Beton- és Vasbetonipari Művek alsózsolcai gyárában szeptember 20-án az Építőipari Tudományos Egyesület, a BVM—ÉTÉ vállalati csoport és az ÉTÉ miskolci csoportja. Több előadás hangzik majd el az UNIVÁZ alkalmazhatóságáról és a fejlesztés lehetőségeiről. „Darázscsípés” a Szíiimiaian
