Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-24 / 226. szám

ESZAK-MAGYAROR5ZAG 4

1933. szeptember 24., szombat

Hetek óta nézzük a televízióban vasárnap délutánonként A kegyelmes úr szárnysegédje című, ötrészes szovjet filmet, s benne Kol. cov kapitányt, az elegáns cári tisztet, illetve cári tisztnek álcázott bolsevikot. Már eddig is számos izgalmas fordulatot éltünk át vele. Kolcov alakítója Jurij Szolomin, akit ma q Szovejtunió tíz legnépszerűbb filmszínésze között tartanak számon. A jégsziget foglyai című szovjet—olasz, a Szokolovo című szovjet-csehszlovák, a Derszu Uzala című szovjet-japán filmekből ismerjük többek között, hogy csak a koprodukciós filmeket említsük. Egyébként a moszkvai Kis Színház társulatának tagja, és színpadi színészként is igen népszerű. Képünkön: Jurij Szolomin civilben.

Család és iskola

Párbeszéd a nevelésben

ez fel. Rendezetlen a vidékülök a Miskolci Nemzeti Színház nézőtéren. Kint szikrázó szeptemberi napsütés és meleg, bent didergetően hűvös van. Délelőtt tizenegy óra.. Az új évad nyitó darabjának a próbái folynak. A harmadik képre állnak éppen át. Forog a színpad, befordul a nézőtér felé a harmadik kép díszlete. A még csak lécekből, ócska, sokszor felhasznált díszletelemekből összerakott színpadkép jelzi, hogy a jelenet templombelsőben játszódik. Az egyik sarokban még ott ül a , súgó, a másikban a zongorakísérő. Szőke István rendező Kalmár Péter karmesterrel azt beszéli meg, hogyan és mikor szólaljon meg a harang. Látni a nézőtérről, hogy a< színpad hátterében gyülekeznek a szereplők. Tömegjelenet .várható.

Egy rövid részpróba után közli a rendező, kezdődik a kép folyamatos próbája. Fráter Kata a jelzett templomi kóruson ül egy harrnó- niumnál, s amikor Malus György, azaz a darabbeli Gebe] di Imre belép a templomba, Fráter zsoltárba kezd: „Perelj, Uram perlőiddel...” Néhány rövid dialógus után Máthé Éva — Sisterákné — jajszavára, vagy vezényletére beront a tömeg a templomba, dulakodni kezdenek Gebejdivel, majd amikor szóba kerül, hogy földosztást tervez, az emberek lecsöndesülnek Ügy tűnik, évezredes éhségük csillapításának lehetősége csillant fel előttük. Vass László kezdi, majd á tömeg is átveszi, szárnyal, harsog a zsoltár. „Gyerekek! Győzedelmesebben!” —

mondja a rendező. Aztán megjelennek más szereplők, Polgár Géza, Csapó János, Bregyán Pétéi-, mások; éles viták, sőt tettíegesség tanúi lehetünk: kikiáltják az önálló helyi köztársaságot, és a harmonium játéka immár a Bunkócskát intonálja.

; Ennek a jelenetnek a tulajdonképpeni lényege, hogy a falu vezetőjének tekinteti Gebejdi Imre bejelenti a parasztoknak a földosztást, ezzel maga mellé állítja a többséget, a nincsteleneket, összetűz a .megye képviselőjével, megszületik a ma már nagyon naivnak minősíthető helyi köztársaság. Daliás idők voltak ezek. Ez a darab címe is: Daliás idők. írója Gály József. A darab 1944 szeptembere és 1945 tavasza között játszódik.

*

Harminckilenc évvel ezelőtt, 1944 szeptemberében is sokszor sütött a nap, melengető sugarai életet, biztatást hoztak. Amikor hazánk felszabadulására emlékezünk, általában 1945. április 4-e. vagy esetleg 1945. február 13-a, Budapest teljes felszabadulása jut eszünkbe. Holott Magyarországon a fel- szabadulás már . 1944 szeptember második felében megkezdődött, éppen napjainkban van az évfordulója Battonya, az első magyar község felszabadulásának és roppant nehéz harcok árán ez a folyamat 1945. április 4-ig tartott. Az ország egyik felében még dúlt a háború, amikor például a Viharsaroknak nevezett békési tájakon már Szabadon lélegeztek az emberek, és még nem volt meg a debreceni ideiglenes kormány sem. amikor e vidéken már meg kellett indítani újra az életet. Be kellett takarítani a termést, szántani, vetni kellett a következő évre, élelemről, tüzelőről kellett gondoskodni, nem utolsósorban, a felszabadító csapatoktól kapott szabadsággal élve, el kellett indítani a közösségek újfajta életét, közigazgatást; közbiztonságot, egyebeket kellett teremteni, a régi rend képviselői, a falvak nagy többségben erősen kompromittált vezetői vagy megszöktek, elfutottak a nyilasokkal, vagy ha maradtak, nem voltak alkalmasak az újfajta élet irányítására, esetleg nem is vállalták azt. Valakiknek pedig kézbe kellett venni a kormányt, S ezek elsősorban — ahol voltak ilyenek —, a munkásmozgalom kipróbált személyiségeiből adódtak, ahol nem, ott szimpatizánsok, akiknek valamilyen kapcsolatuk volt a mozgalommal, vagy korábban valamilyen ellenzéki jellegű közéleti szerepet töltöttek be, és természetesen mindenütt akadt egy-egy erősebb, agresszívabb vezér- egyéniség. akinek rátermettségétől, képzettségétől, nem utolsósorban emberségétől igen sok függött. Központi irányítás még nem lévén, nem volt egységes gyakorlat sem, s így egyik helyen így, másik helyen úgy alakult az új élet kezdete.

A Békés megyei Vésztőn például egy bizonyos Rábai Imre vezetésével szinte önálló államhatalommá nőtt ki a helyi igazgatási szervezet, amelyet a későbbiekben, s azóta is vésztői köztársaság néven emlegetnek. Ennek a hiteles történetét igen érzékletesen mutatja be Gazdag Gyula dokumentumfilmje, A bankett, amelyben az egykori „köztársaság” vezetői, a község akkori lakosai emlékeznek vissza a vésztői önállóság hónapjaira. Sajnos, Rábai nélkül emlékeznek, mert már ő nem él, s így sokféle megállapítással szemben védekezni sem tud.

Az élet nemcsak Vésztőn indult sajátosan. Borsodban is van olyan nagyközség, egykor járási székhely, ahol központi irányítás híján, egy rendőrnek legkevésbé sem alkalmas ember szervezte meg a járási rendőrkapitányságot, és becsületére szolgáljon, igen jól látta el átmenetileg feladatát, anng a hivatalos szervek át nem vették tőle. De ezen a példán túl, hány, meg hány helyen álltak oda a községek és egyéb közösségek, hivatalok élére az új emberek, akik az Internacionálé soraiból jól értelmezett „parancsnak” fogták fel azt, hogy „a múltat végképp eltörölni”, és jól-rosszul. de őszinte hittel és lelkesedéssel láttak hozzá a jobb jövendő megalapozásához. Volt, ahol szerencsésen választódott ki a vezető és a vezető együttes. Volt, ahol kevésbé szerencsésen. Ennélfogva volt, ahol több hibát követtek el, volt, ahol túlzásokba bocsátkoztak, volt, ahol olyan tettekre került sor. amelyek ma már szinte érthetetlenek, de mindegyiket az újat, a jót akarás vezette, s ezért az utókor részéről csak tisztelet és — a tárgyilagos bírálattal együtt is — elismerés járhat nekik.

*

A színpadi jelene*, amelynek a próbáját néztem, néhány héttel egy bizonyos Vészhát nevű község felszabadulása után játszódik. A darab története tulajdonképpen a vésztői köztársaságot idézi színpadra. (Hogy miként, arról most még korai szólni.) Ennek a kornak kevés még nagyon a színpadi irodalma. A Miskolci Nemzeti Színház egy új magyar mű ősbemutatójával most ennek a hiánynak részbeni pótlására vállalkozott. Harminckilenc év telt el a darabbeli események óta. A szerző már nem él. A szereplők nagy többsége még nem éíí az adott időben. A felszabadulás emlékei a közel négy évtized alatt bizonyos mértékig deformálódtak. Egy ilyen színpadi emlékezésnek kellene azokat j felragyogtatok j

Egyelőre nézem a próbát, várom a bemutatót. Október 7-én lesz.

A tavaszi nevelési értekezletek témája volt a család és az iskola kapcsolata. Annak, hogy fél év múltán is van aktualitása a tapasztalatok számbavételének, egyszerű a magyarázata. Sőt, többszörös is a magyarázata. Az egyik lehetséges ok; a család és az iskola kapcsolatának folyamatos csiszolása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy igazi, sőt, valódi partnerkapcsolat alakuljon ki a gyermeknevelésben. A másik: e kapcsolat milyenségét és mibenlétét az említett nevelési értekezleteken elsősorban a pedagógusok fogalmazták meg. Az elvárásokat, s a tennivalókat nyilvánvalóan tovább kell vinni, ki kell vinni a a tanári szobákból. S ennek most jön majd el az ideje, amikor újra alakulnak a szülői munkaközösségek. Szeptember végén, október elején mindenütt megtartják az idei tanév első szülői értekezleteit, ahol bizonyára megfogalmazzák, mit akar tenni az iskola azért, hogy eredményesebb legyen a nevelése, s mit vár él a szülőktől ebben a folyamatos munkában.

A Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottsága mellett működő Pedagógiai Munkaközösség nyilvánvalóan azzal a céllal tűzte napirendzeivel segítse annak tudatosítását a szülői munkaközösségekben; elsősorban a nevelés területén kell keresni az együttmunkálkodás lehetséges formáit, eszközeit.

A kapcsolat ma nem zökkenőmentes. Aminek van történelmi magyarázata is — a nők tömeges munkába állásakor egyértelműen az iskolára hárítottunk minden felelősséget a gyermekek nevelésében, s ez a tudat még fellelhető napjainkban is — de okai ott gyökereznek a család mai szerepváltozásában is. Ennek ellenére fogalmazhatunk úgy: a szülők, a családok többsége szeretne jól nevelni Hogy .valóban jól is neveljen —, ehhez kell az értelmes párbeszéd, a szülők „nagykorúként” való kezelése a problémák megbeszélésében.

Akár úgy, hogy jobban kihasználják a már meglevő formákat, akár úgy, hogy újakat keresnek. Ehhez azonban sok mindent rendbe kellene tenni. A közös nevezőre jutást a nevelésben legrégebbtől a családlátogatások segíthetik elő. A családlátogatások azonban többnyire egyszeriek vagy még annyiak sem. A pálya elnőiesedése azt is jelenti, hogy a pedagógus családanya, akinek saját gondjaival is meg kell küzdenie. De más probléma is van — igaz, elsősorban középiskoláknál vetődik

re való családlátogatás elszámolása is. Pedig éppen a problémás esetekben hatástalan többnyire az a kérési hogy a szülő keresse meg a pedagógust. Azoknál a gyermekeknél, akiknél legnagyobb szükség volna arra; hogy a család és az iskola valamiféle párbeszédet kezdő- jen el. *

A tavaszi nevelési értekező leteken — amelyekre ezúttal a szülői munkaközösségek elnökeit is meghívták, a amelyek előtt, sok helyen kikérték a szülők véleményét is — fogalmazódott meg, hogy gond van a fogadóórák rendjével is. Az érdeklődő szülő olykor félórákat is vár azért, hogy 1—3 percet tudjon beszélni a pes> dagógussal. Érdemi párbeszédre ilyen körülményed között nem, vagy aligha kerül sor. A leghatásosabbak! még mindig a szülői értekezletek, ha valóban olyan témákról esik szó rajtuk, amelyek a gyerekek nagy többi ségét érintik. A pedagógiai; pszichológiai kérdések iránt mutatnak legnagyobb érdeklődést a szülők — túl a gyei rek érdemjegyein.

Ez utóbbit a magunk részéről nem tartjuk rossznak. Visszatérve arra a tapasztai latra, hogy a szülő elsősori ban saját gyermeke ügyesbajos dolgai után érdeklődik — ez a természetes. Nehéz elképzelni; valaki más gondját veszi a vállára, mii közben sajátja sem érdekli;

A családtól, a szülőktől, sok mindenben vár, várhat segítséget az iskola. De nem a társadalmi munkán, nem a rossz csapok, ajtózárak megjavításán múlik a kap* esolat jósága, eredményessé-! ge. Kell ez a fajta együtbJ működés is persze, de nem ez a lényeges. Amiben most a legnagyobb szükség miH tatkozik: olyan közös neveJ zore jutni a nevelésben, ami mindenekíelett a gyermek, a felnövekvő fiatal érdekeit tartja számon. Ehhez pedig nemcsak a szülőktől kívántad tik meg sokkal több figyeJ lem — ez elvárható, hiszen ma már egyre inkább tadJ juk, a család nevelő szerepei pótolhatatlan —, de több tíM relem, sőt, több akarás a peJ dagógusolc részéről is. Mert bármennyire időigényes a családdal való kapcsolattar-j tás — az oktatómunka eredJ ményeit is megkérdőjelezheJ ti, ronthatja, ha a nevelésbe»! egy helyben tonoeunk.

Csu tolás Annamária

A közelmúltban a Lenin Kohászati Művek személyzeti és szociális igazgatósága felhívást tett közzé, amelyben fiatal házasok jelentkezését várta, a korábbi HM- szállón kialakított ifjú házasok otthonaiba. A felhívásra hetvenketten jelentkeztek, akik közül végül is ötvenkét fiatal felelt meg a beköltözés feltételeinek. A boldog lakástulajdonosok között van a Dudás család is.

*

— Pénteken reggel nekünk nyitott elsőként kaput a portás néni — mondja Dudás ■József né, a Lenin Kohászati Művek terv-statisztikai osztályának gyors- és gépírója. — Mi voltunk az első fecskék — mosolyog —, hiszen már alig vártuk a beköltözést.

Nem csoda, hiszen négy esztendő alatt — amióta ösz- szeházasodtak — jóformán egyik albérletből a másikba mentek. Az egyik kicsi volt, a másik salétromos, a harmadikban alig lehetett megszólalni, mert az zavarta a háziakat. A most négyéves Krisztina korántsem nevezhető hangoskodó, eleven gyeteknek, mégis gyakran csililAz első lakók

gáttá anyukája. Nehéz volt, de a viszonylag elfogadható összegű albérletekért még ilyesfajta árat is kellett fizetni. ,

— Mivel mindketten dolgoztunk, csupán szombatra fejeztük be a költözködést — folytatja otthonhoz jutásuk történetét a férj, aki a Miskolci Közlekedési Vállalat autóbuszvezetője. — Pénteken az apróbb holmikat hoztuk. szombaton pedig a barátaim segítségével a bútorokat. Azon a napon mi már itt aludtunk a feleségemmel. Vasárnap pedig a nagyi elhozta Krisztikét is, aki azóta velünk együtt élvezi a tágas, kényelmes lakást. '

A mosolygós, kerek arcú kislány „részlege”, a játéksarok az ablak mellett kapott helyet. Vele szemben most még a nagymama fotelágyában alszik, ám mint anyukájától megtudtuk, már nem sokáig. Helyére olyan 'sarok ülőgarnitúrát vásárolnak

Benedek Miklós

majd, amely egyúttal Krisztina fekhelyéül is szolgál.

Az új lakásban — a ko- lábbi albérletekkel ellentétben — kényelmesen helyezhették el a franciaágyat, a szekrénysort, a dohányzóasztalt. Az előtérben ügyesen alakították ki az étkezőt, ahol a többiekkel közös konyhában készített ételeket fogyaszthatják el. Reggelit, ebédet, vacsorát., Mert erre különös gondot fordít a ház asszonya,

— Ügy számítgattuk, jobban járunk, ha mindennap főzök. Férjem munkahelyén adnak néhány tikettet, de az egyhónapi meleg étkezéshez nem elég. Ezért határoztuk el, rendszeresen főzök, amelyből ételhordóban nekem is jut bőséggel a munkahelyre. Meg kell fognunk minden forintot, hiszen a lakáshozjutás feltételei között az is szerepelt, hogy havonta előtakarékosság címén ezer forintot minden lakó betesz a takarékba. Ez

jére a tapasztalatok összegzését, hogy a maga es/.köriéi™ könnyebbséget jelent majd a tanács últaí kiutalandó végleges lakás megvásárlásához, ami három, avagy öt év múlva esedékes. így fogalmazták meg a szerződésben.

Az öt, illetőleg a három év letelte is még nagyon mesz- sze van. Ám ez egyáltalán nem zavarja a Dudás házaspárt. Hisz’, amint a fiatalasz- szony mondja:

— Vasárnap, a hajnalig tartó szekrényrámolás után fáradtan zuhantam az ágyba. Mégis, az örömtől alig tudtam elaludni. Annyira boldog vagyok. Végre saját otthonom van, ha csupán átmenetileg is. Néhány hete még kilátástalan volt a helyzetünk. Az albérletezés fel- őrli az ember idegeit, próbára teszi a rászorulók türelmét, egymás iránti megértését. Amikor először olvastuk az ifjú házasok otthonára kiírt pályázatot, felcsillant bennünk a remény. Az elbíráláson valamennyi feltételnek megfeleltünk, így a döntés a javunkra szólt. Bekerültünk a szerencsés ötvenkettő közé. Hasonló körűi ményű fiatal házaspárok között vehettük át az elmúlt héten a kulcsokat, a vállalat által rendezett ünnepségen. Két nap múlva már bent is laktunk.

— Időközben persze sok. helyre kellett futkosnunk, mert bizony az ügyintézés nem csupán a szerződés aláírásával járt — mondja a férj. — A gyereket is át kellett íratni ide, a közeli, Tátra utcai óvodába, ahol csakhamar barátokra talált. Mindennap újabb és újabb élménnyel jön haza.

— Nagy segítség nekünk ez a Jakás — szól közbe felesége —, most már félretehetjük a magunkéra azt a több tízezer forintot, amit az évek során albérletezésre fizettünk ki. Jó helyen vagyunk, közel van minden. A munkahely, az üzletek, a piac és az óvoda. Fél hétkor indulok reggelente. és húsz perc múlva már a munkahelyemen vagyok. Pedig a gyereket is én viszem az óvodába.

Monos Márta