Észak-Magyarország, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-14 / 217. szám
1983. szeptember 14., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 ebi I SPORT SPORT , S SüHH SPORT Feszült figyelem az arcokon, féltés és aggódás a tekintetekben. A magyar kis- Küzdelem a kosár alatt, Kiss Lenke (14-es pad szélén Killik László edző. számmal) harcol a labdáért. Laczó József felvételei Kosárlabda EB mek hangulat, parázs csaták mindössze 54-szer próbálkozAhogy halad előre a XIX. női kosárlabda Európa-baj- nokság szekere, úgy válnak még izgalmasabbá, kiélezettebbé az összecsapások. Hiába,- nő a tét. , fokozódik a feszültség, s ebben a hangulatban már csak a legjobbak maradnak talpon. Igaz is, hangulat. Nos, tegnap a miskolci városi sport- csarnok falai is beleremegtek abba a buzdításba, biztatásba, amit például az ide- rándult lengyel és jugoszláv szurkolók produkáltak válogatottjaik találkozóján. Persze, olykor tehették volna jóval sportszerűbben is. A plávik például minden egyes lengyel támadást végigfü- tyiiliek .., r Addig azért történt egy és más.,, A spanyolok például nagyon ráijesztettek a románokra, az első félidő közepén például 24-21-re vezettek Maria Planas tanítványai. Mintha a románok túlzottan lezserül vették volna ellenfelüket, s erre ráérezve, .lehetőséghez jutottak a mozgékony. de alacsony spanyol lányok. Egyre inkább kidomborodott a tapasztalat, a lepattanó labdákat sorra Borsók, szerezték meg, s gyakran leindították az elöl ál- málkodó spanyolokat. A vége aztán 19 pontos román győzelem lett. amelynek az az érdekessége, hogy mindkét válogatott 49 százalékosan dobott, kosárra, csak éppen Románia legjobbjai 67 esetben célozták meg n gyűrűt, áz ibériaiak viszont falc. Lehettek ezren a nézőtéren, amikor a két veretlen összecsapása következett. A 3. percben 11-2-es jugoszláv vezetést olvashattunk le az eredményjelzőről. Erre mondják: teljes befűzés. A korábban igen jótorkú lengyel „énekesek” kánonja is megcsitult, pedig most nagy szüksége lett volna a' segítségre Ludwig Mietta együttesének, öt perc alatt két kosarat dobtak. Hát... válogatott szinten ez bizony szokatlan dolognak számít. 13-2, 21-10, 29-18, aztán a félidőben 33-24 a jugoszlá- vok javára. Túlzottan nem volt sok oka az idegeskedésre Milan Vasziljevicsnek, de az edző valósággal önkívületi állapotban tombolta végig az összecsapást. Perazics csak mosolygott. És persze szórta a kosarakat, Számoiatlanul. Őrizték, nagyon figyeltek minden egyes mozdulatára, mindez azonban láthatóan nem zavarta, Bátran vállalkozott, a társak ügyesen játszották meg, behunyt szemmel is a kosárba talált, Erre mondják: he egy üzlet; egyszer beindul. Mindenesetre Perazics 31-ig meg sem állt, oroszlánrészt vállalt együttese 8 pontos sikeréből. A találkozónak volt a mi számunkra külön is megszívlelendő tanulsága: jó lesz vigyázni a jugoszlávok ellen! / Gyakorlatilag a papírformának megfelelő eredmény született, a magyar—holland, találkozón. Ä mieink háromszor eladták a labdát az első percekben, a hollandok 4-0-ás előnyt szereztek. Együttesünk zónázott, játékosaink sokat mozogtak, így távoli tempódobásokra kényNAGYJELENET A megnyitó ünnepségen történt. Busnel úr, a FIBA európai elnöke már csaknem mondta szokásos köszöntőjét, amikor észrevette, hogy a tolmácsnője elölt levő mikrofon egy „fejjel” magasabb. Odalépett és egy könnyed mozdulattal lehajtotta a szerkezetet. A közönség nagyot nevetett és óriási tapssal jutalmazta Busnel nagyjelenetét. szeritették ellenfelüket. A lepattanó labdákat viszont sokszor nem sikerült megszerezni, elsősorban azért, mert Németh Ágnes olykor „elaludt”. A magyarok egyéni betörésekre vállalkoztak, ügyes „befoídulások” után érték el kosaraikat. Az első félidő közepétől válogatottunk emberfogásos védekezésre tért át. Ebben a szakaszban mindkét gárda pontatlanul dobott. Az utolsó percekben csapatunk igyekezett ziccerig játszani, és a büntetődobásokat is eredményesebben használta ki. A szünet után a magyarok dobóhelyzetig „járatták” a labdát és fokozatosan elhúztak. A rendkívül sportszerű találkozón mindkét együttes nagy akarással küzdött, a képzettebb magyar gárda biztos győzelmet aratott. JEGYZŐKÖNYV Románia—Spanyol ország 83-64 (43-36). Ld.: Bors (20). Pali (15). liléivé Junyer (J.8). Garcia (14). Jugoszlávia—Lengyelország 68-60 (33-24). Ld.: Perazics (31), Golic (17). illetve Iwaniecz (15), Paw- lak (10). Kozera (10). Magyarország—Hollandia 72-55 (34-26). Ld.: Kiss L (25). Németh (16; Boksay (12). illetve Blangé (1-*'. Doros — Kolodzey Csak röviden. Eredményekről — SSfOkkSU A hét végén Los Angelesbe. előolimpiai versenyre utazik a hattagú magyar kajak-kenu válogatott. A Parti János dr.. szövetségi kapitány vezetésével útra kelő csapatban a leninvúrosi Ra- kusz Éva is helyet kapott. A szervezők az eseményre 20—22 ország sportolóit várják. tehát csaknem teljes olimpiai mezőny száll hajóba. * Újabb fordulót játszottak le a területi ifjúsági labdarúgó-bajnokság Mátra csoportjában. Ered mén vek: Hatvan—B. Volán 3-1. DVTK II.—Petőfibanvn 3-0. Sajóbá- bonv—Borsodnádasd 4-3. B. Bányász—Recsk 22-0. Ede- lénv—Gyöngyös 0-3. Balassagyarmat—Nagybátony 2-2, Bélapátfalva—Vác 1-0. Vezet a DVTK II. 10 ponttal. Második a Sajóbábony 9. harmadik a Gyöngyös H ponttal. * Az NB-s ifjúsági és serdülő labdarúgó-bajnokságban a DVTK ifi gárdája 1-1-es döntetlent ért el. serdülő együttese 1-0-ás győzelmet aratott a Csepel ellen. * Ma nemzetközi labdarúgómérkőzést rendeznek Kazincbarcikán. A KVSE a jugoszláv EK Bor gárdájával , méri össze tudását Kezdés: 10.30-kor. * Kél rangos salakmotorversenyre kerül még sor ebben az esztendőben Miskolcon. Az elsőt szeptember 29-én, csütörtökön rendezik, ekkor dől el az országos csapatbajnok i cím sorsa. Kezdés fél négykor. Az idényzáró viadalon. október 9-én a miskolci és a nyíregyházi salakosok jugoszláv és osztrák versenyzőkkel mérik össze erejüket csapatverseny kere- ; tében. Ez az esemény délután 3 órától tekinthető meg. SAKK. Veszprémben úgynevezett élőpontszám-növelő viadalra került sor, melyen Szurovszky (Miskolci Medicor) a negyedik helvet szerezte meg. Ertékszó- mót 65-tel növelte, jelenleg 2370- nél lart. ATLÉTIKA. Megyei összetett gyermekverseny. Miskolc. A sfvőztesek. fiúk: Horeonvi (Olefin SC). Drotár (KVSE). Szabó (MVSC). Vásóczy (KVSE). Hajnal (MMSE). Hornyák (Sárospatak). JutkA (Sátoraljaújhely). ■Záhonyi (Sárospatak), Jakab (MVSC). Leányok: Fenyvesi (DVTK). PiDOly (MVSC). Lengyel (DVTK). Szűcs (Ózdi Kohász). Mida (HCSE), Szűcs (DVTIC). Dévai (DVTK). Simon (DVTK). Drotár (KVSE). Országos vasutas pályabajnokság. Debrecen. A férfiak 5000 méteres versenyét Szász (MVSC) nyerte, 15:13.8-as idővel. TEKE. DELEP SC—Ózdi Kohász 6-2 (2438-2301). Ózd, NB I női. Egyénileg: Lőrinczné (408), Tóth (405). Nyíregyházi Taurus —Miskolci EMTE 6-2 (2941-2700). Nyíregyháza. NB II férfi. Egyénileg Juhász (546). Németh (504). ÖKÖLVÍVÁS. Jól szerepeltek a Kállai-emlékversenyen a Borsodi Bányász fiataljai. Hicsár, Hajdú, Görcsös, Bertalanics. Juhász és Nyitrai első, Tulai pedig harmadik lett súlycsoportjában. A legeredményesebb edzőnek járó különdíjat Haris László kapta. Nyitrai ugyancsak tárgyjutalomban részesült. BIRKÓZÁS. Területi szabadfogású úttörőverseny, Eger. Bodnár (KVSE). Szatmári B. (H. Papp J. SE). Szatmári Zs. (H. Papp J. SE) és Hidasi (KVSE) első lett súlycsoportjában. SALAKMOTOR. Rákóczifalván került sor a páros OB 5. fordulójára. A Farkas. Berecz (Borsodi Volán) kettős az első helyet szerezte meg. Sí LÖVÉSZÉT. Nemzetközi Honvéd Kupa, Dunakeszi. A felnőttek' között Szöllősi (H. Papp J. SE) 2. lett. SÜLYEMELES. Tatabánya bajnoksága. Eredmények. 56 kg: 2. Hornyák (Olefin SC) 245. 60 kg: 2. Kőszegi (Olefin SC) 245. 75 kg: 1. Csengeri (Ózdi Kohász) 332,5. Csengeri szakításban 152.5 kg-ra javította az országos csúcsot, összetettben beállította Stark 1977-ben elért rekordiát. 82.5 /kg: 1. Barsi (DVTK) 355. Barsi szakításban 165 kg-ra javította az országos csúcsot. 90 kg: 1. Szanyi (Olefin SC) 372.5. 110 kg: 1. Jacső (DVTK) 387,5, 2. Igó (DVTK) 310. i----------•------------------------------------------------------------------------—”-----------------i Í Naptár i i ; 1983. szeptember 14., szerda i * A nap kelte 6.19 — nyugta 19.00 órakor J A hold kelte 14.52 — nyugta 23.14 órakor I Névnap: Szeréna i j Évforduló___________ ! Nyolcvan évvel ezelőtt. 1903. szeptember 14-én szüle- \ tett, és 38 éves korában. 1941-ben halt meg Schillinger J László, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő har- 1 cosa. i i ! Időjárás_________ ■ ■ Előrejelzés az ország területére ma estig: elsősorban az i északnyugati, északi országrészben időnként megnövek- ! szik a felhőzet és egy-egy zápor előfordulhat. A helyen- | ként erős északnyugati, északi szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hömérséjdet 20 fok körül ' valószínű. — Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 79 éves korában elhunyt Palotai Boris, kétszeres József Attila-díjas író, a Magyar írók Szövetségének tagja. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később intézkednek. Magyar írók Szövetsége, Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapja. — Háromszáz tonna hal raktározására alkalmas tórendszer készült, el a szigetközi Nagybajcs község határában. Az összesen két hektár vízfelületű, másfél méter mély betonozott medencékben egész éven át folyamatosan tárolhatják az élő halat, és mindig annyit fognak ki merítőhátókkal, amennyire a kereskedelemnek éppen szüksége van. — Megérkeztek az első nyugat-európai, illetve amerikai magyar kisdiákok a kőszegi Jurisics Gimnáziumba. Mint ismeretes, a Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére teremtették meg ezt a lehetőséget a külföldön élő magyarok részére, hogy gyermekeik Magyarországon végezzék el a középiskolát, s tökéletesen elsajátítsák anyanyelvűket. — Tőkés exportra 1,2 millió forint értékű terméket készítenek a Sárospataki Kerámiaüzemben. A külföldi partnerek főként díszjellegú kerámiatárgyakat rendelnek. — A műemlékvédelem Magyarországon címmel jelent meg a Képzőművészeti Zsebkönyvtár sorozatban az a kötet, amelyben az Országos Műemléki Felügyelőség vezető munkatársai hazánk legjelentősebb épület-, város-, műtárgy- és kerthelyreállítási munkálatainak sorén mutatják be e felelősségteljes tevékenységet. Közlemény A Pénzügyi és Számviteli Főiskola az 1984,85-ös tanév felvételi vizsgáira Miskolcon előkészítő tanfolyamot szervez. Előkészítő tanfolyamra jelentkezni lehet 1983. október l-ig a PM Ellenőrzési Főigazgatóság B.-A.-Z. megyei igazgatósága titkárságán (Miskolc, Fazekas u. 2. I.. cm. 8. sz. szoba), ahol az előkészítőre jelentkezési lapok és részletesebb felxilágosítás kapható. Az előkészítőre jelentkezésnél kérjük figyelembe venni, hogy a főiskolára felvételt nyertek megfelelő száma alapján Miskolcon kihelyezett tagozat is szervezhető. — A BNV-re belépőjegyek 20 forintos árban a miskolci hírlapárusoknál kaphatók. 1 — A korszerű és gazdaságos öntözés a kiskertekben címmel rendeznek szakmai bemutatót Miskolcon, a Fehér Akác Kerthasznosítási Szakcsoport, területén szeptember 15-én. csütörtökön 14 órai kezdettel. Az érdeklődő kertbarátok a 6-os autóbusz Bertalan utca végén levő megállóhelyen gyülekeznek 13.45 óráig. — A Fővárosi Tanács V. B. Csarnok- és Piacigazgatósága közli, hogy a X. kerületi Dobi István úti használtautó-piac a Budapesti Nemzetközi Vásár ideje alatt — szeptember 16-tól 25-ig —• nem üzemel. Rendőrségi felhívás A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság — előzetes letartóztatás mellett — büntető eljárást folytat két személy ellen, akik Miskolc város területén gyermekkorú személyektől karórát és kerékpárt kértek el, illetve vettek el erőszakkal és fenyegetéssel. Ezeket nem adták vissza tulajdonosaiknak, hanem elvitték a helyszínről. Kérjük azoknak a személyeknek jelentkezését, akiktől hasonló módszerrel karórát, kerékpárt. vagy egyéb tárgyat vettek el, illetve kíséreltek meg eltulajdonítani. Jelentkezni lehet: munkaidőben Miskolc. Rudas László u. 14. III. emelet 8. számú szobában. Telefon: 36-141. 488 mellék. Munkaidőn túl: a fenti kapitányság fszt. 7. szánni szobájában, vagy telefonon 36-141. 185-ös melléken. Autóra várók, figyelem! GÉPKOCSIÁTVETELI SORSZÁMOK 1983. SZEPTEMBER 13-AN Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 1 050 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 71 Trabant Iám. (Bp.) is 162 Trabant Lim. (Debrecen) i3 349 Trabant Lim. (Győr) 17 792 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 394 Trabant Combi Spec. (Győr) 3 695 Wartburg Lim. (Bp.) 9 877 Wartburg Lim. (Győr) 5 815 Wartburg de Luxe (Bp.) 13 711 Wartburg de Luxe (Győr) 7 852 Wartburg de Luxe tolótetós (Bp.) S 080 Wartburg Tourist (Bp.) 5 233 Wartburg Tourist (Győr) 1 73» Skoda 105 (Bp.) 7 029 Skoda 105 (Debrecen) 5 352 Skoda 105 (Győr) 5 832 Skoda 120 (Bp.) 13 796 Skoda 120 (Debrecen) a 588 Skoda 120 (Győr) s 89L Skoda 120 gls (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) . 506 Lada 3200 (Debrecen) 15 671 Lada 1200 (Győr) 8 464 Lada 1300 (Bp.) 10 135 Lada 1300 (Debrecen) 0 822 Lada 1300 (Győr) 2 662 Lada 1500 (Bp.) 9 325 Lada 1500 (Debrecen) G 1G5 Lada 1500 (Győr) 2 793 Lada Combi (Bp.) i 742 Lada Combi (Debrecei ‘ 2 724 Moszkvics (Bp.) 12 143 Polski FIAT 126 (Bp.) 16 587 Polski FIAT 126 (Győr) ? 926 Polski FIAT 1500 (Bp.) 3 532 Dácia (Bp.) 35 59» Dácia (Debrecen) 7 157 Zastava 1100 gtl (Bp.) TOS!