Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-16 / 193. szám
r 1 REPÜLOszeeencsétlenseg Öt francia meghalt, amikor egy könnyű sportrepü- iőgép hegynek ütközött és elégett Dél-Franciaország- ban. A három férfi, és két nő holttestét a gép roncsai mellett találták meg. A gép Montpellierből áz éjjel a közép-franciaországi Sarlat felé tartó*' NUDISTA ESKÜVŐ A Lenin Kohászai: Művek dolgozói is készülnek az alkotmány és az új kenyér napjának megünneplésére. A dekorációs műhelyben már az utolsó simításokat végzik a különböző transzporén- seken, plakátokon. Pacz Pál felvétele 3 n Ünnepélyes keretek között fejeződött be vasárnap Zalaegerszegen a XII. országos Ifjú Gárda szemle. A négynapos találkozón az előcsa- tározásokon részt vett 40 ezer fiatal közül kikerült 700 legjobb gárdista adott számot felkészültségéről. A 19 megyét, a fővárost és az NDK-ban dolgozó magyar ifjúmunkásokat képviselő 24 szakasz vetélkedője három számból, az alaki, illetve a menetdalversenyből, valamint a harci túrából állt. Az edzettséget, ügyességet, fegyelmet követelő erőpróba a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gárdisták sikerével zárult. A második helyet a zalai, a harmadikat pedig az I. számú budapesti csapat szerezte meg. (A menetdalversenyben Hajdú-Bihar, az alaki vetélkedőben Szabolcs- Szatmár, a kétnapos harci túrán Zala megye szakasza végzett az élen.) Az ifjú gárdisták rátermettségét, összeforrottságát bizonyító, jól sikerült seregszemlén arra is alkalmuk nyílt a résztvevőknek, hogy megismerkedhessenek a zalai fiatalokkal, a vendéglátó megye természeti szépségeivel, nevezetességeivel. Emellett sportversenyek, a fegyveres testületek bemutatói és koncertek tették még élménydú- sabbá a négy napot. A XIII. országos Ifjú Gárda seregszemlét 1985-ben, a később kijelölendő helyszínen rendezik meg. Augusztusi szüret Virágos kalap, harisnya- kötő és szandál volt a menyasszony esküvői öltözete, a vőlegény hasonlóképp nem volt felöltözve, és a pár korábbi házasságaiból származó tizenéves gyerekek is pucéran vettek részt azon az esküvőn, melyet az USA Oregon államában levő Springfield mellett a szabad ég alatt tartottak. A szertartáson, mely különben hagyományos keretek között zajlott le, ezer ember vett részt, akik szintén nem viseltek mosolyukon, cipőjükön és nudista szövetségük jelvényén kívül egyebet. A párt összeadó lelkésznő — egyébként maga is gyakorló nudista — palástot, viselt. POKOLGÉP Pokolgép robbant egy gépkocsiban a Spanyolország északi részén fekvő Usurbil városban. A két bennülő életét vesztette. Azonosításuk még nem fejeződött be, de a gépkocsiban talált dokumentumok és a fegyverek a rendőrség szerint arra utalnak, hogy az áldozatok az ETA baszk terrorszervezetből kivált Antikapitalista Autonóm Csoportok nevű szervezet tagjai voltak. Árvíz Indiában A monszun esőzések okozta áradások eddig mintegy 90 emberéletet követeltek India középső és északi államaiban. Az indiai hadsereg és a légierő csónakokkal és helikopterekkel menti és élelmezi a több tízezer hajléktalanná vált embert Maharastra és Andra Frades államban, ahol a Godavari folyó több mint 200 falut árasztott el és mintegy, hetven ember halálát okozta. Dinnyefej Azt kérem! Dinnyék Édes az idén a görögdiny. nyo. És sok van belőle. A piacokon és az autóutak mentén valóságos dinnyehegyek magasodnak. Ráadásul ez óriás gyümölcsünk kisebb példányai ’ is jóízűek. De azért válogatunk. Ilyenkor, dinnyeszezon idején valamennyien dinnyeszakértővó leszünk, s még az az örömünk is megvan, hogy szakértői minőségünkben kivívjuk a család csodálatát. Mert szinte valamennyi választott dinnye roppan-reccsen, amikor felszeleteljük, s herseg a lógunk alatt. Választottak es Hétfőn délelőtt 10 ára 25 perckor Keszthelyen, a halászcsárdánál levő, fénysorompóval biztosított közút— vasúti kereszteződésben a Budapestről Keszthelyre tartó Balaton expressz összeütközött egy, a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyó, szerencsére utasok nélkül haladó autóbusszal, amelyet Josef Dutter 61 éves osztrák állampolgár vezetett. A baleset következtében a gépjármű vezetője a helyszínen meghalt. A vénát utasai és személyzete közül senki sem sérült meg. A közúti és vasúti forgalom 13 órakor ismét helyreállt. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. íervpiíflzaí Ózd körnvezeünek rendezésére Ózd város Tanácsa környezetrendezési tervpályázatot hirdetett. Olyan, anyagilag reális megoldásokat keresnek, amelyek újszerű környezetvédelmi, környezetés területrendezési, közlekedési és technológiai javaslatokat tar lalmaznak. A város környezetminőségének meghatározója, az Ózdi Kohászati Üzemek jelentős összegeket költött a környezetvédelemre, azonban a környezeti ártalmak, szenynyező hatások csökkentésér« további lehetőségek adódnak. Tartalékok rejlenek többek között az üzemen kívüli, városrendezési, zöldterületi, forgalom tervezési megoldásokban. A pályázatokat az Ózdi városi Tanács műszaki osztálya címére, október 24-ig kell elküldeni. A pályaművek díjazására és megvételére több mint 750 ezer forintot szánnak. A legmagasabb díj 1.60 ezer forint. ZsírszafoiHia-vásárlÉsi akcíl Az állatforgalmi és húsipari vállalatok — a kereskedelemmel egyetértésben — 1983. augusztus 15-től 1984. március 31-ig kedvezményes Jegyzet Teherbírás és ;árneye!tség Az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát területén 220 hektáron t megkezdődött a csemegeszőlő szüreíelése. A kombinát 110 dől- | gozója naponta 70 tonna mézédes gyümölcsöt szüretel. Állok a bérház földszintjén, várom a liftet. Topogok, mert már hosszú percek óta várok. Ügy tűnik, valahol fent nyitva tartja valaki az ajtót. Mellettem tíz-tizenkét év körüli kisfiú várakozik. Már előttem is ott állt Nem házbeli. Telnek a percek, végre megérkezik a lift. Beszállunk, megkérdezem a gyereket, hányadikra megy. Meglepő a válasza: az elsőre. A lift két emelet között áll meg, az elsőre kilenc lépcsőfoknyit vissza kell jönni, ezért még beteg, öreg emberek sem járnak liften. A ' kisfiú nem ment gyalog tizennyolc lépcsőfokot, kivárta a liftet. Állok a villamoson. Megállóhoz érünk. Áz előbbihez hasonló korú fiúcskát biztat az ajtónál a mamája: furakod jón előre, kerítsen ülőhelyet magának. Kerít is. A mama állva marad, büszke élelmes fiára, aki kiügyeskedte magának a helyet. Az autóbuszon karon ülő gyerekkel inog egy kismama. Egy tíz év körüli kisfiú kényelmesen ül, mellette nagymamájának tűnő hölgy áll. Valaki kéri a kisfiút, adja át helyét a gyerekes hölgynek. A nagymama közbeszól: a gyerek őhelyette, az ő helyén ül, őt meg nem állítaná fel senki, hát maradjon csak a helyén. Lehetne nagyon hosszan sorolni a hasonló apró példákat, a lépcsőjárástól, utcai gyalogsétától, villamoson, autóbuszon állva utazástól irtózó süvölvénye- ket, akik fürgék, amíg a felnőtteket megelőzve el kell foglalni az ülőhelyeket, utána meg olyan betegesen fáradtat játszanak, szinte megsajnálja őket a munkából hazatérő felnőtt. Ám nemcsak udvariatlanságról, neveletlenségről, illetve nem kevés esetben „élelmességre nevelésről” van szó, hanem a fiatal gyerkőcök mozgásirtózatá- ról, elhatalmasodó lustaságáról, életformává, magatartássá váló tespedésé- ről. Ismerek sportoló gyerekeket, akik a kilencedik emeletre is lift nélkül járnak fel, pedig igencsak erőigényes sportot űznek. De az első emeletre is liften járók, a buszon, villamoson unottan üldögélők teherbírásával bizony baj lesz előbb-utóbb ... Pedig \ könnyen lehetne ezen segíteni. Meg a jólnevellségü- kön is... (b) zsírszalonna-vásárlási akciót hirdetnek meg. Az akció ideje alatt a 24 Ft/kg-os árral szemben 20 Et/kg fogyasztói áron hozzák forgalomba a zsírszalonnát. Az akció célja a magánvágások esetében a takarmányíelhasználás megtakarítása. Vidéken a hús- és szakboltok és ABC-áruházak az akció ideje alatt előrendelést is felvesznek, ezzel is biztosítva a magánvágáshoz szükséges zsírszalonna-meny- nyiségét. CsBcsfsmalon laiiran Igazi - nyári csúcsforgalom volt a hét végén a nyugati országrész határállomásain. Vasárnap Hegyeshalomnál 30 sávon fogadták a ki- és beutazókat. Az IBUSZ mozgó pénzbeváltókat is szolgálatba állított, akik a gépkocsiknál szolgálták ki az utasokat. Nagy volt a turistamozgás Sopronnál, Rajkánál és Vámosszabadinál is. Nem csak ezen a hét végén, hanein egész augusztusban gyakran kellett megerősíteni az ütés vámkezelő szolgálatot a nyugati országrész határállomásain. Hegyeshalomnál volt olyan nap, hogy 30 ezren is átlépték a magyar határt. m»Ft«'>ÄÄM7*isr^!«o*iueeM'ee*» ESZAK-MAG YAROUS2AG. — Az MSZMF Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja, Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs út 13. — 35271 Postacím: Miskolc Pi. 35X. Telefonok: központ: 38-941. titkárság' 16-886 Ipari rovat: 16-035 belpolitikai rovat. 16-450. kultúrrovat' 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat paJ naszügyek 16-046 Kiadja- a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc Pt 178 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefonj 36-131 Hirdetésfelvétel Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlawkézbesítőknél az előfizet tée díja egy hónapra: 34 Ft negyedévre: 102 Ft egy évre 400 Ft. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsod megy®’ Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető: KILIÄN BÉLA. w rszjx: sttmrnmtri.’zstTí-uxhJv * c