Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-11 / 189. szám
1983. augusztus TI., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Európa jövendő viz;útja A folyami hajózás törtéKÖLCSONÖS MEGÉRTÉSSEL Jj A Vasgyári Kórház Rendelőin I ízeiének telefonközpont kezelője többek nevében kérte meg rovatunkat, hogy faljunk helyet köszü- netüknek. A ZB 89—79 rendszámú autóbuszon utazva gyakran tapasztalják, hogy a sofőr minden megállóban udvariasan köszönti felszálló utasait es a leszállóktól is hasonló udvariassággal búcsúzik el. „Az egész napos munka -után felüdülést jelent az utazás és szinte várjuk, hogy ugyanannak az embernek a kocsijára kerüljünk” —r mondta a telefonáló, aki — világtalan, ember lévén — csak a hangjáról ismeri a gépkocsivezetőt, de nem volt rest, utána járt és megtudta, hogy Zsig- mond Istvánnak hívják. A kérésnek eleget tettünk. Hisszük, hogy a jó példa követőkre akad és eljön az idő, amikor nem kell „fehérhollóként” emlegetnünk az ilyen eseteket. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál az a törekvés ‘tapasztalható, hogy a. jármüveiken — akár villamoson, akár autóbuszon — szolgálatot teljesítő vezetők magas fokú hivatásérzettel lássák el feladatúkat. Hiszen közérzetünkhöz, hangulatunkhoz az utazás minősége is hozzátartozik. Azonban ne feledjük: mindez rajtunk, utasokon is múlik ... Kölcsönös megértéssel, figyelemmel még a legzsúfoltabb autóbusz is kényelmesnek tűnhet. A MEGKERÜLT TÁSKA Sokat hallunk arról, hogy egyre több a közömbös, a másokkal nem törődő ember. Lehet, hogy van ebben némi igazság, de én éppen ennek az ellenkezőjéről győződtem meg. Ennek bizonyítására szeretném kérni, hogy közöljék levelem. Július 27- én egy kis nyaralásra elhoztam a három- és hétéves unokámat, Kistokajból. A Búza téren szálltunk le az autóbuszról, ahol még diny- nyét vásároltunk, majd a mentre Ongáről Brancz Béla, egy számomra teljesen ismeretlen személy. Szeretném megköszönni fáradságát, segítőkészségét, s azt, hogy tettével bizonyította; nem vagyunk közönyösek, amikor embertársainkról van szó. Dcrnkó Imre Miskolc, Bokányi D. u. 4. • HOVÁ TŰNT A RÉGI LÉGYFOGÓ? Nyárikonyhás lakásban élünk. A városiak bizonyára nemigen tudják mi az, a falusiak viszont még sok helyen előszeretettel használják ezt a földpadozatú kis helyiséget, ahol az ajtót csak függöny helyettesíti, és a nyári forróságban itt tudjuk le a főzést, mosogatást, gyakran az ebédet is. Csak egy a baj: a legyek ellen alig tudunk védekezni, ott nyüzsögnek mindenütt, nálunk különösen sok van belőlük. Mivel nem zárt, tér, a mostanában divatos légyirtó sprék szinte használhatatlanok, és nem is szeretem ezeket. Drágák, hamar kiürülnek. És nem szeretem azt sem, hogy ugyanúgy rászáll a konyharuhára, evőeszközre, szóval mindenre, ami ott van. s . Régen, még a gyerekkoromban, nagyon kedvelt volt a plafonra akasztható ragacsos légyfogó. Pár fillérért lehetett kapni, egy szöggel felfüggeszteni, pár naponként cserélni. Nem volt szép, de igen hasznos volt, s ráadásul nem volt egészségkárosító hatású. Az istállóban is nagyon jó szolgálatot tett, most meg nincs helyette semmi, mert nagyapám például nem engedné meg, hogy sprével fújkál- junk a lovak körül. Hová tűnt ez? Miért nem gyárLleben Szántó lslvanne, me- zökeresztesi olvasónk. MEGÍRTUK - INTÉZKEDTEK ÉS EGY MEGJEGYZÉS Lapunk július 28-i számában három selyemréti panaszt tettünk szóvá e rovatunkban. Elsőként azt, hogy többnyire nem zárható a szeméttároló edények fedele, másodiknak a frissen felújított bérházak telefirkált, plakátokkal teleragaszlgatott falait, harmadik panaszként a strand közelében, a parkokban, nagy gonddal ápolt zöldterületeken parkoló autók sokaságát említhetjük. Az olvasói panaszra, észrevételre Nyíri István, a MIK vállalat igazgatója válaszolt, közölve, hogy a Selyemréten a vállalatuk kezelésében levő épületeknél elhelyezett szeméttároló edények állapotát felülvizsgáltatta. Az ellenőrzést végző dolgozók az összes ott levő konténert megvizsgálták, ahol azok cseréje látszik szükségesnek, az intézkedést megtették. A gyors, kielégítő választ és intézkedést a levélíró nevében is örömmel nyugtázzuk. Azt nem várhatjuk, hogy a másik két észrevétel tárgyában is a MIK vállalat intézkedjen. Hiszen mindazokkal szemben, akik a tilosban parkolnak, ily módon zöldterületeket tesznek tönkre, vagy a felújított bérházak falait magánhirdetésekkel, plakátokkal csúfítják el (az otromba, ízléstelen szövegekről nem is be- ( szélve ...) a szabálysértési eljárás különböző módozatait lehet — és kellene! — alkalmazni. Erre a rendőri szervek, tanácsi hatóságok a hivatottak. De nem utolsósorban maguk az ott lakók is sokat tehetnek azért, hogy figyelmesebbek, éberebbek legyenek: a köztulajdon megvédése valamennyiünk kötelessége! neteben nevezetes évek lehetnek a nyolcvanas évek: várhatóan befejeződik a Rajna—Majna—Duna csatorna kialakítása, és elkészül egy egész Európát átszelő csatorna, a hajózható Duna—Odera—Elba ösz- szeköttetés. A Duna—Rajna—Majna csatorna nyolc, az egész -rendszer tizenhárom európai ország, köztük hazánk számára ígér nagy lehetőséget, hiszen mintegy három és fél ezer kilométeres közvetlen víziót jön létre az északitengeri Rotterdamtól, a fekete-tengeri Sulináig. Közlekedésföldrajzi helyzetünk és az a körülmény, hogy a víziút földrajzi felezőpontja hazánk területén van, érthető módon számunkra különösen jelentékennyé teszi a csatornát. Kiszélesíthetjük külkereskedelmi kapcsolatainkat, hiszen a víziút Nyugat-Európa csaknem valamennyi fontos ipari területét összeköti, s így az olcsó szállítási lehetőségeket mi is kihasználhatjuk. Az utak. túlterheltsége, az üzemanyagárak emelkedése miatt egyébként is számos áru és anyag szállításában a vizi- utak jelentősége egyre nő. De figyelembe kell venni azt is, hogy a modern ipar olyan hatalmas súlyú és nagyméretű berendezéseket hoz létre, amelyeket vasúton vagy teherkocsin egyáltalán nem, vagy csupán nagy nehézségek árán lehet továbbítani. Egy szakértői csoport szerint a Duna—Odera—Elba hajóúíIsmeretlen Garay-versre bukkant Czeglédi Imre, a békéscsabai múzeum történésze a Bélvés című gyulai lap egyik 1882-i számában; az „Alföldön” című költemény hiányzik Garay János valamennyi eddig megjelent kötetéből, összes müveinek 1886-os öt- . kötetes kiadásából is. Az rendszeren a jövőben az összeköttetés folyamatosságát legalább 3500 tonnás szállítóhajókkal kell biztosítani. Képünkön Európa majdani legkorszerűbb vízi- útjának egyik — Erlangen (NSZK) melletti — befejezett szakaszát láthatjuk. 1853-ban elhunyt költő 1832- ben lett volna 70 éves, így a verset valószínűleg az évfor- duló alkalmából jelentették meg a lapban, melynek közlése szerint az „Alföldön” című költemény Gyulán született, s rossz hangulata, szó- használata arra utal, hogy a bukott szabadságharc után. A csatornarendszer jövője szempontjából biztató, hogy a kómplexum „szűk keresztmetszetén”, az NSZK- bun a kormány újabb jelentős összeget folyósított a munkák folytatására. Már csupán egy 55 kilométeres végső szakaszt kell megépíteni. Kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándor 1844-ben íródott az Alföld című versének első sorára (Mit nekem te zordon Kárpátoknak...). Czeglédi Imre szerint az „Alföldön” petőfies sora is arra utal, hogy e költemény 1849 után született: Garay János ily módon idézte Petőfi és a szabadságharc szellemét. Ismeretien Garay-vers nem kevés csomaggal hazafelé indultunk. Ütközben vettem észre, hogy kézitáskám. amelyben az irataim és a pénzem volt, nincs nálam. Azonnal visszamentem az autóbuszáiiomásra, de sajnos ott sem találtuk, s azt sem tudtam megmondani. hogy leszálláskor magamhoz vetlercve, vagy sem. Nagyon elkeseredtem, s minden reményemet elvesztettem, amikor két nap múlva július 29-én csomagot hozott a címemre a posta. A táskám volt benne, irataimmal, s a pénzemmel. Hiánytalanul visszaküldte ezt cíBezáiult a RÉMdÉi nyári egyelem Szerdán befejeződött Egerben a műemlékvédelemmel foglalkozó nyári egyetem. A kurzuson a hazai szakembereken kívül 12 országból érkezett vendégek vettek részt. A téma ebben az évben az agrár- és • Ipartörténeti emlékek védelme volt. A hazai és a külföldi előadók úgy vélekedtek, hogy világszerte széles körű akció bontakozott ki a mezőgazdasági és ipari emlékek összegyűjtésére, és ezzel jelentősen bővült a hagyományos felfogásban ismert műemlékvédelem köre. E napon is korán kel© tek. Esetükben mi sem természetesebb ennél. Valamennyien megszoktál^ a kakasjelre ébredést. Az elmúlt hetekben, az aratás időszakában egyébként még a korábbiaknál is gyakrabban nyílott erre mód. Akárcsak a késői lefekvésre. Ez a mai korai ébredés azonban valahogy mégiscsak más volt, mint a többi. Talán ezért egy kicsit furcsa is. A pizsamát ezúttal nem a megszokott kék, olajos kezeslábasra, overállra cseréljék. Mint ahogy az út sem a műhelybe, tanyára, tarlóra vezetett. Szerda ide, szerda oda, aznap ünnep volt. A rakacai Új Dolgozó Tsz parányi húsz fős aratóstábja — kombájnosok, gépkocsi- vezetők, szakvezetők — brigádkirándulással ünnepelték a sikeres betakarítást. Fénylett a félcipő, ahogy buszra szálltak, s a vasalt fehér, színes ingek simogatták a napégette karoacl. * — Akkor irány Bogács! — adta ki a jelszót áz elnök, a kocsiparáncsnok Csabai János, és a kis mikrobusz nekilódult az útnak. A szövetkezet főagronó- musa, Gass Ferenc mellett kapok helyet. Odakint erősen borul. Fekete fellegek gyülekeznek minden irányból. Nem éppen a legszeren- csesebb idő kirándulásra — gondolom kifelé bámulva, szememben még némi álmossággal. — Bárcsak esne! —■ jegyzi meg ekkor meglepetésemre a főagronómus. A megjegyzésre az elnök is rábólogat. — No és a kirándulás? — kérdem. — Fürödni esőben is leheti —i válaszol az elnök. — Ugye, fiúk? — szól hátra a brigád tagjainak. Rajtuk látom, őket nemigen zavarja, ha netán esne, — Csak Kukacára is jusson — Nagyon kiszáradt minden. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen szárazság. De hát láthatod — mutat a 3-as út mellett furulyázó kukoricákra Feri barátom —, sehol sem jobb a helyzet. Lám, a gazdász még pihenőben sem tud kibújni a boréból. Alig hagyjuk el Miskolcot, valóra válik a kirándulóktól mégiscsak furcsa kívánság. A szélvédőn nagy cseppek- beu kopog az eső. Egyre sűrűbben. Egészen Bogácsig — Miskolc tói 60 kilométerre van —, végig esik. Ott is ernyő alatt igyekszünk be a fürdő területére. Amíg a csoport vetkőzik a kabinokban, a vezetők ebédet rendelnek. Hallom, hogy mondják: — ezek az emberek erős fizikai munkát végeznek. Legyen mindegyik, másfél adag ... Pacal, pörkölt rotyog a kondérokban, s pirul a máj. Ám, az ebéd még odább van, a társaság most a vizet élvezi. — Kellemes a víz? — kérdezem a kombájnosok „leg- tapasztaltabbikát”, a 61 éves Viszokai Lászlót. — Igazán kiváló — válaszolja. — Ritkán adatik meg, hogy az ember hétköznap csak a lábát lógassa. No, de talán most mégiscsak megérdemeljük. Márcsak azért is, mert az aratás ideje alatt nem adatott meg az, ami az úristennek, hogy a hetedik napon megpihenjünk. Vasárnap is arattunk. Névrokonom, Hajdú Lajos szerelő érkezik. Leül mellém a padia. Ü nem fürdik, régi ismerősét volt megkeresni a faluban. Beszélgetünk mindenféléről, aztán valahogy mégis az aratásnál, a tsz-nél lyukadunk ki. Nézem az ujjait. Jó néhány begörbült, mozdítani sem tudja. Reuma. — Nem lehet megműttet- ni? — Lehetni lehetne, de csak kiegyenesíteni tudnák. Merevnek merev maradna. Ügy viszont nem tudnék dolgozni vele. — így tud? — Nem úgy, mint tíz épp ujjal, de azért tudok. Most az aratáskor sem volt semmi fennakadás. Még azt is beszereztük, ami éppen nekünk nem volt... A fóagronómustól tudom, hogy az egyik SZK—5-ös- höz valahonnan Gadnáról hoztak sebességváltót. ldöközDen elállt az eső. Teljesült tehát mindkét kívánság: esett is, mert szükség veit rá; aztán a kirándulóidő ■ is csak kialakult, mert hát arra is szükség volt. Ebédkor már a nap is kisü- tött. ' Az étvággyal nincs baj. A szomjat- hosszúlépés oltja. A sörösök jó része is eZt issza, mert a következő program piucelátogatás a Hórvölgye Tsz-ben. Cserépfaluban, a Hórvöl- gye Tsz szép fekvésű pincéjében leányka és tramini kóstolgatása közben szakmai tapasztalatcserére is sor kerül a helyi szakemberekkel. A központi téma: a keteset. — Maga mennyit keresett most az aratásban? — kérdezem a köporpince előtt üldögélve a három rakacai kombájnos egyikét, Viszlát Mihályt. — Pontosan még nem tudom, de úgy tízezer forint körül van ... — Azokban a napokban a család gyakran látta? — Hát jmitt-amott. Este, mindig- volt kilenc, hogy hazaértem. Reggel pedig még aludtak a gyerekek, amikor elmentem. — Az asszony mit szólt mindehhez? Rámnevet. •— Mit szólna? Beletörődött... Vis2'ai Mihály három lány apja, hét éve arat. Egyszerbelőle! — ez .az egyetlen kívánságuk. re kezdte a kombájnjával,’ az E—512-essel. ’Jók ezek a bükkaljai berek. Érezhetően emelkedik a hangulat. Síkfőkút felé haladva már zeng a nótaszó. — A rakacai villanypózna jaj de magas ... Síkfőkútcn a bátrabbak csónakba szállnak. Sőt, a két legbátrabb kézzel még halat is aKár fogni. De póruljár- nak. felborul a csónak. Nincs nagy baj, a víz csak derékig ér. A parton maradtak persze a hasukat fogják a nevetéstől. Szerencsére kellemes meleg az idő, nem kell két óra, s már száraz a két „hajótörött”. Esteledik. Kövesdi vacsora, nyárádi dinnyevásár. A kocsiban körbejáró üveg alján még tart a bükkaljai nedűből. A nótaszónak sincs vége. A Pótkerék csárdánál újra hosszabban időzünk. Már egészen besötétedett. Egyszer csak megszólal a névrokonom, Hajdú Lajos, a szerelő: — Induljunk, emberek! Reggel kezdenünk kell! Csodák csodájára nem ellenkezik senki. Molnár Fe- yenc, Fiaskó Mihály, Kiss József, Seszták Ferenc és a többiek, ki tudja hányadszor, buszra szállnak. Haladva Miskolc felé, egy darabig csendben ülünk. Ugyan mire gondolnak? A szép nap emlékére? Vagy talán már a holnap jár az eszükben? Hajdú Imre j
