Észak-Magyarország, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
1983. augusztus 20,, szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Jelentésünk a helyszínről Amikor felkapaszkodunk egy-egy gőzös vontatta nosztalgiavonatra, a múltba teszünk kirándulást. Ha visz- szatérünk onnan, inkább gyorsan kényelmesen szeretünk utazni. A vasút nosztalgiánk és gyakori szidalmaink tárgya. Melyik kisfiú ne vágyna rá, hogy egyszer masinisztaként a száguldó vasparipa „nyergébe” üljön? Akad-e viszont egyetlen olyan olvasónk is, aki ne bosszankodott volna már a késve érkező, vagy induló, netán piszkos szerelvényben ? Ernőd és Nyékládháza között a vasúti pályatesten emberek és gépek összehangolt, csoportja dolgozik azon, hogy ezen a szakaszon is megteremtsék a még biztonságosabb és gyorsabb forgalom feltételeit. Munkájuk eredményeként remélhetően nemcsak a nosztalgiavonatokon érezzük majd jól magunkat; ... IRÁNY ÉS SZU,. Az Adorján-tanyai átjáróból, az 1643-as vasúti szelvényben billenőplatós Z1L kanyarodik a földútra. A pilóta nem kíméli sem magát, sem a gépkocsit, sem bennünket. Vastag porfelhőt szakit fel az útról, amely percekre láthatatlanná teszi az egységek sorából álló gépláncot. — Teljesítménybérben dolgoznak — mondja Kóródi József, a vasútépítők üzemvezetője. — Egyszerűen lehetetlen visszafogni őket. így aztán locsolóautókat kértünk, de a víz csak rövid időre fogja meg a port. Most még esak-csak elmegy. Kél- három héttel ezelőtt viszont olyan melegünk volt, amilyet soha életünkben nem tapasztaltunk. Nem csoda tehát, hogy alig kapunk embert. A géplánc nélkül semmire sem mennénk. Régebben negyven. fő tartozott egy brigádba. Most hat-nyolc. A pályakor- szerüsítésl munkát összesen harminc emberrel végzi el az építési főnökség. Szerencsére egy század katonát az idén is a segítségünkre vezényeltek. Az 1643-as szelvényben a hét közepén már a sínpár gépláncos szabályozásánál tartottak a vasútépítők. Irányban és magasságban milliméteres pontossággal dolgoznak, az ellenőrök eltérést nem tűrnek el. szelvényben A nagy teljesítményű osztrák gép „fedélzetén” ugyanannyi műszert látunk, mintha egy repülőgép pilótakabinjában nézelődnénk. Kocsa Károly gépkezelő dobhártyáit hangtompító védi a zajtól. Ez az ára annak, hogy a Plasser-mono elvégzi a valamikori pályaépítők legnehezebb munkáját, az ágyazat tömörítését, s egyben automatikusan javítja a kereszt- szinti hibákat. — A munka nem megerőltető, inkább zajos. Feladatom az, ho°y minden pillanatban ellenőrizzem a műszereket. s ha valahol hibát veszek észre, azonnal közbelépjek. KORSZERŰBB ÉS BIZTONSÁGOSABB Mester Tstván, a MÁV Miskolci Igazgatóságának műszaki ellenőre tornamutatványnak' beillő félkar haj- lítással ereszkedik a frissen beépített sínszálak mellé. Bár rendkívül pontos műszerek állnak rendelkezésére, véleménye szerint maga a szemmérték nagyon sokat segített a munka ellenőrzésében. — Igazgatóságunk területén — halljuk később tőle — !í)77-ben kezdtünk hozzá a pálya korszerűsítéséhez. A munka magában foglalja az ág vázát felúiítását, a keresztaljak és a sínek cseréjét, valamint a biztonsági berendezések, a villamos felsővezeték modernizálását.' Jelenleg Nyékládháza és Ernőd között 5,8 kilométeres pályaszakasz felújításán dolgoznak a MÁV Építési Főnökségének munkásai. A vágányzárat július IB-án léptettük életbe, s a tervek szerint; szeptember elején már megindul itt a forgalom. A korszerűsítés jól halad, valószínű, hogy a tervezett határidő előtt két- három nappal korábban elkészülnek a munkával az éoftők. A korszerűbb pályán természetesen gyorsabban, biztonságosabban futhatnak majd a szerelvények. — Rövidül tehát a vonatok menetideje? — Menetrendi kérdésekre nem tudok pontos választ adni. A lényeg az, bogy a korábbi 48 kilogrammos síneket 54 kilogrammosra cseréljük ki A súly 1 méternyi sínre értendő. A pálya alkalmas lesz rá, hogy 140 kincs maximális sebességgel haladjanak rajta a személyszállító szerelvények. Ára, csak igazgatóságunk területén, Hatvantól Mezőzombo- rig. Ez a vasúti fővonal egyébként az ország legkorszerűbb pályája. Hasonló ki- építeltségű még a budapest— debreceni fővonal, de ott csak egy sínpár van. A szerelvényeket korszerű biztosítóberendezések. vonatbefolyásoló automatikák védik a balesettől. Egyes szakaszokon kicserélik a teljes felépítményt, másutt a rostálás, tömörítés után új sínszálakat fektetnek a régiek helyébe. Hogy hol, milyen munka elvégzése jár optimális eredménnyel, azt a talajmechanikái vizsgálatok után a vasút tervezőintézetének szakemberei döntik el. A géplánc segítségével 95 százalékos relatív tömörségű alépítményt készítenek. A nályaénítesnél, -felúiításnál használt anyagok döntő többségben megyénkből származnak. A zúzott kő (mir-"«égére sajnos sok a panasz) a tállyai bányából, a talajjavító kavics Nyékládházáról, a sínszálak Diósgyőrből, illetve Özdról érkeznek a helyszínre. A „GOMBOLÁS” Hatvan és Miskolc között már régen nem zakatol a vonat. A hegesztett pálya a nagyobb utazógyorsaságot és az energiatakarékosságot szolgálja. A sínek úgynevezett tompa hegesztése már a befejező műveletek egyike. Az előre elkészített vágánymezők Gyöngyösről, a fektető szerelvénnyel utaznak ide. Ezután következik a „gombolás” művelete, ami azt jelenti. hogy a munkagépek haladását biztosító vendégsínek helyére a véglegesek kerülnek. A gépsor legvégén most Komáromi István dolgozik köszörűgépével. — Tükörsimára ken csiszolnom a sínek felületét és eltüntetem az apró henger- lési hibákat. Ennyi a munkám, nem több, nem kevesebb. Jól érzem itt magam, bár soha sincs a fejünk felett tető. A géppel könnyen, viszonylag gyorsan haladok. — Mivel szokott utazni ? — Természetesen csak vonattal. A kocsi futásáról, riligásáról érzem, hogyan dolgoztak ott a pályaépítők. Negyedórával múlt dél, elsuhan mellettünk a nesti gyors. Szinte riasztó, miiven halkan, szinte hang nélkül surran Miskolc felé a szerelvény. A oálvaéoítők már régen* megszokták a veszélyt, amely egyben a mi biztonságunkat jelenti. U. J. Az üvegházakban nincsenek évszakok, egész évben nyílnak a virágok. Magyarország vi- rágkertészete Európa-hirü. Vá- gott és cserepes virágaink, dísznövényeink keresettek a külországi piacokon és jól jövedelmeznek. A virágvásárlást mi, magyarok általában alka. lomhoz kötjük, külföldön viszont mindennapi szokás, a kedvesség és szeretet szimbóluma. A múlt a jövőért Történelmünkről, példaképeinkről Két történelmi eseményre emlékezünk augusztus húszadikán. Mindkettő sarkalatos pontja a magyar történelemnek. Népköztársaságunk alkotmányának törvénybe iktatása a legújabb kori történelem nagy eseménye volt, hiszen ekkor mondta ki először magyar törvény: „Minden hatalom a dolgozó népé!” S van miért ünnepelnünk a régmúltnak ehhez a naphoz fűződő emlékét is: I. Istvánra, a magyar állam megalapítására tekintünk vissza augusztus 20-án. Több mint kilenc évszázad választotta el a két dátumot. Régi igazság, s a marxizmus klasszikusai is nemegyszer figyelmeztettek arra, hogy a jelen feladatait és a jövő építését el sem lehet képzelni a múlt ismerete nélkül. Erről, a múlt értékeléséről, a magyarság fogalmáról, történelmi értékeink megbecsüléséről kérdeztük meg ezeknek a kérdéseknek kutatóját és népszerűsítőjét: Nemeskürty Istvánt. — Mi a jelentősége a múlt megismerésének a mai Magyarországon? — Minden nép, nemzet, közösség mindig ismerte — vagv ismerni vélte — saját múltját. Többnyire jóval azelőtt, hogy leírták vagy tudományosan feldolgozták volna. Az ismert, vagy ismerni vélt múltat aszerint alakították, hogy miképpen szolgálta jövőjüket, vágyaikat, céljaikat. A múlt, a történelem Ismerete nem azért volt érdekes számukra, hogy az előző nemzedékek tetteit mintegy jegyzőkönyvi hűséggel őrizzék, hanem hogy abból mit tanulhatnak jövő- jükre nézve. — Vágyaink visszavetítése azt jelenti, hogy csak a szépet, a jól, a számunkra kedvezőt kell elfogadnunk a múltból? — A legkevésbé sem jelentben! Éppen ellenkezőleg: a múltat be kell vallani! Egyre fokozottabb jelentőséget kap a történelmi múlt etikai, erkölcsi megítélése. Megtisztító, megújító, a jelen feladataihoz erőt és a jövőre vonatkozólag reményt nyújtó feladat, amelyet akadályoz, ha a múlttal nem azonosítjuk magunkat. Nagyon sokszor hallottuk: ez az ország 1945 előtt az urak országa volt, s ami addig történt, ahhoz nekünk semmi közünk. A megtisztulást airadályozza, ha a múltból csak a nekünk, a mindenkori mának tetsző mozzanatokat emelünk ki, azokat dicsőítjük vagy szidjuk. Tetszetős. de olcsó és hamis el- len vetés, hogy „minek kiteregetni a szennyest”, mint például a magyar nemesség mulasztásait 1514—1552 között, a múlt. századvégi magyarországi nemzetiségi politika bűneit, a 2. magyar hadsereg cinikus feláldozását az uralkodó osztály részéről a második világháborúban, vagy a Rajk-pert. — Mindezzel együtt keü tehát vállalni magyarságunkat. Sokszor kimondjuk ezt a szót — de kit vehetünk ebbe a gyűjtőfogalomba? — Magyar ember az, aki magyar nyelven rendszerezi a világról szerzett benyomásait és ebben különbözik más embertől. Nem jobb és néni rosszabb, mint a többi nyelveken beszélők. A nyelv teszi lehetővé a történelmi azonosulást is. Nem azért mondjuk, hogy „ezer éve élünk itt”, hogy így vagy úgy tettünk 1526-ban, 1686- ban, vagy 1849-ben, hogy felszabadultunk 1945-ben, mintha őseink bizonyíthatóan ott lettek volna a nevezetes eseményeknél, hanem, mert az anyanyelv tudata azonosít bennünket a velünk közös nyelvet beszélő régiekkel, a múlttal. 1867 és 1945 között fokozatosan feledésbe merült az azonos nyelvet beszélő, de különböző társadalmi osztályokhoz és rétegekhez tartozó embereknek éppen a nyelv által megteremtett közössége. Kiki a maga kedvére magyarázta: ki is a magyar. A nemesember. A paraszt. Aki keresztény valiású. Aki itt meg itt született. Fogyván aztán a nemesúr s az „igazi”, a „tősgyökeres” paraszt is, megzsugorodván a terület, ahol születni lehetett — a tagadás vált igenléssé. Nem az határoztatott meg, hogy ki hát a magyar, hanem hogy* ki nem az: magyar, aki nem német, nem sváb, nem zsidó, nem szlovák, nem román stb Innen már csak egy lépés volt a martalóc logikájú következtetés: aki nem magyar, mert például zsidó, az kiirtandó. Voltak, akik ugyanezzel a logikával a németeket, svábokat, szlovákokat is kiirtották volna, de nem lehetett. És persze viszont: például a svábok a magyarokat. Nein rajtuk múlt. Feledésbe merült az egyetlen és történelmileg is bevált mérce: a nyelv. Magyar az. aki e nyelvet beszéli, s ezt beszélvén magát magyarnak vallja. A magyarul beszélők közössége ne mások ellen, ne mások kárára tartson össze, hanem egy közös gondolkodás természetességével. — Történelemről lévén szó: a latin közmondás szerint is „a történelem az élet tanítómestere”. Ki érdemes arra hogy .,tanítómesteréül”, példaképéül fogadja el az ifjúság? — Nincs ifjú nemzedék eszmények és történelmi tudat nélkül, a múltban élt eszmények, és hősök nélküL Akkor válhatnak eszményekké, ha a gyermek természetesen és magától értetődően azonosítja magát velük. Nem felnéz rájuk, mint egy szoborra, hanem magában, szívében őrzi őket, eggyé vállán önmagával. A munka csöndes hősei egy lángolni- lobogni vágyó ifjú számára, mégsem lehetnek akkora példaképek, mint egy Dobó István, Bornemissza Gergely, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, vagy Bocskai István. Szándékosan csak a régebbi múltból vettem a példákat, mert a régebbi múltat, történelmet és irodalmat egy időre száműzték a közoktatásból, de szerencsére újabban ismét bebocsátást nyertek. De ne térjünk ki századunk hősei elől sem. Menynyi mintaképet, eszményt, hőst kínál az 1917 és 1919 közöt a Vörös Hadseregben harcolt több mint százezer magyar katona! — S a még közelebbi múlt? — Tanulságos megfigyelné a történelmi köztudat által 1945 után elfogadott és tisztelt hősöket. Előtérbe lépett a változni tudó és „változva változtató” hős. Természetes, hiszen a felszabadulás nem csupa újszülöttet talált itt, hanem egy előző társadalmi rendben született felnőtt és ahhoz ilyen, vagy olyan módon alkalmazkodó felnőtteket. Bajcsy-Zsilinszky Endre. e kor hőse, hazája érdekében a körülményeket felismerve változni tudó hős volt, aki a magyar feudális múlt minden kellemetlen örökségét már-már jelképesen hordozva választotta egy sorsfordító történelmi pillanatban az újat, a demokratikus haladás ideálját a nemzeti függetlenség megtartása érdekében. Ugyanígy, bár nem ennyire bonyolult élet- úttal, Pálifv György. Még Szekfűt is ide számíthatjuk, aki egy változni vágyó, 1945 előtt felnőtt és beérett értelmiségi típus számára lett meghatározó példa. A fel- szabadulás előt ti hősökben a nem változás, a régihez makacsul ragaszkodás, a megtartás és megőrizni tudás erényeit tanultuk tisztelni — és milyen érdekes, hogy amikor a közvélemény már régen egy új hőstípust emelt önmaga eszményévé, a történeti (iskolai és közművelődési) ismeretterjesztés még sokáig ragaszkodott a dicső tettekben pózzá merevült hősökhöz, akiken nem illett foltot találni, akik kezdettől fogva tökéletesek. Ma nagy változások korában élünk, a magyar közvélemény bölcs és bíráló figyelemmel veszi tudomásul a gazdasági életben bekövetkező változásokat. Aligha független ez a magatartás attól, hogy eszményéül változtatni tudó hősöket ismer el. A statikus hőst. történelmünk folvamán nem először, a dinamikus hős váltotta fel a történeti tudatban. V. E. I
