Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-05 / 157. szám

ßSZAK-HA6YÄRORSZA6 4 T983. júííus 5., kedd A képernyő előtt Régi dolgok Régi műsor nem vén műsor — jutott eszembe az elmúlt hé­ten, amikor a keddi, késő délutáni időben a televízió egy fél­órányi időt szánt Nádas Gábor fülbemászó melódiáira. Kicsit szomorkás a hangulatom márna — énekelte vagy húsz esz­tendeje Nádas Gábor a zongora mellett, s míg Antal Imre kérdései nyomán nagy vonalakban kialakult a képernyőn a komponista pályaképének vázlata, és egymást követték a fül­bemászó, két évtized, vagy még több idő múltán is annyira ismerős dallamok, magam is kicsit szomorkás lettem. Tudom, hogy napjaink kívánalmai szerint más muzsika kell az utá­nunk jövő generációknak, de Nádas Gábor melódiáit sem kel­lene teljesen elfelejtenünk. Százezrek, vagy milliók vannak még közöttünk, akik szeretik, akiknek őröm újra hallani a jamaicai trombitást, meg azt. hogy Szeretni kell, annyi az egész. Kellemesen szórakoztató, jóízű emlékeket idéző fél óra volt. * Másnap újra két évtizednél régebbi zenei emlékek sorjáztak • képernyőn: megismételték a Csutlapem című, Huszonegy ev­vel ezelőtt készült revüfilmet, Nezem a főcirnlistát, aztán a szereplőket, A nagyszerű szerzőgárdából Kolozsvári Andor már nincs közöttünk, a szereplők közül örökre elment azóta Keleti László, Kazal Lasziv, Rozsos István, Salamon Béla, Hlatky László, Ferenci László, ük inár nincsenek, de humo­ruk, derűjük rtlmaradt, s nyolcvan percen át szórakoztatott újra, a meg velünk elő más szereplőkkel együtt. Néztem a hu­szonegy esztendős Kimet és ámultam. Akkor még sztriptízt játszó golyóstollat próbálták elvonni a vámőrök figyelmét a csempészett nylonharisnyáról, nagy szenzáció volt a Skoda Fe­licia sportkocsi, s különös kincs volt az egy szem banán. Ma már nem harisnyát csempésznek, a Feli fiák régen beolvadtak valami új vasáruba, a banán meg ma sem mindennapos. Vi­szont ez a Csudapest olyan kedves, kellemes revü, a maga vékonyszáiú, kicsit butuska meséjére annyi ragyogó epizódot fűzött fel, hogy ma is maradéktalan élvezetet nyújt — még ha a technika nem is olyan, mint a mai, a képek egymásba úsztatása még nem olyan, mint mondjuk, Rajnai András film­jeiben. Jó volt újra látni. Kár, hogy a Magyar Televízió nem dúskál ilyen revüfilmekben, hogy rendszeresen fel is újíthatna azokból. * Ami a régi emlékek felidézését jelenti, abban nem maradt el a műit hét játékjilm-műsora sem. Sajátos módon két egy­mást követő ostoré került Stefan Zweig és Thomas Mann egy- egy müvének filmváltozata: az Érzelmek zűrzavara az eldo­bj tői és a Halál Velencében a másiktól. Ez utóbbi a Visconti éietmú-sorozatban. Érdekesség, hogy mindkét este idősödő, ko­moly férfiú — egyetemi tanár és zeneszerző. — ifjú jer fiú irán­ti érzelmei kibontakozásának tanúi lehettek a nézők, E kettő valahogy nagyon összejött. Hasonlóan idős filmeket kínált a képernyő szombaton és vasárnap vacsora utáni desszertként. A Négyen Texasért címűben már a főcím előtt húsznál több volt a halott (ezt követte a Halál Velencében!), a vasárnapi Tábornokok éjszakája meg — ha nem is az volt a vezérmotí- •vuma! — egy kéj gyilkosság-sorozat keretében kerekedett ki. Hát ez a kettő is jól összejött, * A Foltyn zeneszerző élete és munkássága című tévéfilm — Felvidéki Judit rendezése — képviselte a hazai színeket. Karel Capek regénytöredélíét hajdan a felesége egészítette ki, majd most Schulze Éva társaságában a rendező üt belőle forgató­könyvet és rendezte filmmé Szántó Erika dramaturgi közermű- ködésével .Maszlag István — egykor miskolci színész — pará­dés szerepet kapót Bed a Foltyn életrekeltőjeként. Kitűnően oldotta meg feladatát, igen markáns vonásokkal jelenítve meg a törtető dilettáns alakját, s kitűnő volt szinte az egész rangos szereplőgárda. Mégis az egész mű kicsit vázlat maradt, és bár a dilettantizmus és a dilettáns törtető még ma sem veszett ki, így Foltyn története altár itt-ott ma is megeshetne — bizo­nyára a Ccpektől torzóban maradt műből adódóan —, kevés volt nyolcvan percen át az egyenletes feszültség fenntartásá­hoz. Pedig Felvidéki Judit mind erőteljesebben mutatja meg műveiben, hogy a nagyvilág irodalmában is meg tudja találni és fel tudja mutatni a mai tévédrámákban tolmácsolható, má­hoz szóló társadalmi mondandót. Ezt honorálta többek között a XIII. veszprémi tévétalálkozó egyik fődija is, amit a Rette­netes szülök rendezésével nyert el. * Egészen röviden az Ablak pénteki adásának egy mozzana­táról. Sok keresKedelmi jellegű panaszt gyűjtött egybe ez a szolgáltató magazin, mire a szakember felsorolta, hány helyre lehet — fokozatosan — fordulni orvoslás végett, akár hóna­pokon át. i:e hogy abból mikorra lesz friss kenyér a boltban, azt ki tudja'. Inkább kabaréba való az ilyen állásfoglalás, mint­sem az Ablakba. Benedek Miklós k olvasás nehéz munka Egy krimi elolvasása ne­hezebb, mint az eszterga­padnál végzett munka. Míg ugyanis az esztergályos szel­lemileg és idegileg csak 14,7 százalékig van megterhelve, az olvasás „az egész” em­bert 100 százalékig igénybe veszi. A sokszorosan kine­vetett irodai munka sem olyan könnyű, mint a bírá­lói gondolják: az Allgemei­ne Unfallversicherungsan- stalt által közzétett táblázat szerint az íróasztal melletti terhelés 70 cs 100 százalék között mozog, tehát egyér­telműen nagyobb, mint pél­dául autóvezetés közben, amikor a terhelés országúton 35, városban pedig 58,9 szá­zalékot tesz ki. Ilyen ala­pon ' több figyelmet kellene fordítani a munkahelyek emberhez méltó kialakításá­ra. Mellesleg a gazdasági struktúraváltozások követ­keztében 2000-rc a munka- vállalók kétharmad része irodában dolgozik. Uj tanév, új szemléltetőeszközök Az ősszel kezdődő tanév­ben a Művelődési Miniszté­rium 26-féle új taneszköz használatát Irta elő az ál­talános iskolák részére. Töb­bek között történelmi és földrajzi faliképeket, föld­gömböt, a nyelvi, irodalmi és az énekoktatáshoz hang­szalagokat, diufllmeket, más tantárgyakhoz transzparen­seket, szemléltetőábrákat, amelyeket az oktatási szak­emberek elképzelése alapján az Országos Tanszergyúrtó és Értékesítő Vállalat (Tan­ért), az Országos Oktatás­technikai Központ és a Kar­tográfiai Vállalat fejlesztett ki. Ember — munka — társadalom megszerzett pozíciójukat, tc­Csontváry Kosztka Tiva­dar néhány évtizede még vi­tatott művészete ma már a magyar kultúra elismert ér­tékéi közé tartozik. Pécsett külön múzeumot állítottak fel képeinek, amelyet éppen az idén nyitottak meg Is­mét. Néhány esztendeje lá- tomásos filmet készítettek az életéből. Versek születtek róla, a titokzatos, különös, sőt különc művészről: oly­kor-olykor már mitikussá növesztették alakját. Művé­szettörténeti helyét a legen­dáktól megfosztva mára, születésének százharminca- dik évfordulójára már kije­lölték, tudományos elemzés alá vetették. Művészete ér­tékének elfogadtatásáért nem szükséges harcolni: „Kvalitásaiban méltó párja a francia Rousseaunak, ha ugyan nem nagyobb nála. Ő is azok közé a magyar fes­nyei Merse Pál, Rippl-Ronai vagy Czóbel, kik a franciák­kal nagyjából egy időben, ve­lük párhuzamosan ugyan­azokat az irányzatokat te­remtették meg a magyar művészetben.” (A századelő impresszionizmusát, ex- presszionizmusát.) Világhírét az 1962-ben, Brüsszelben megrendezett nagy kiállítás hozta meg. „A magyar Csont- váry Európa nagy művésze...” — írta róla egyik ottani mél­tató ja. 1853. július 5-én született, s elfeledve, magányosan hunyt el 1919-ben, hogy év­tizedek múlva fedezzék csak fel páratlan művészetét. Pé­csett látható képeihez, a magányos cédrus elé ma már ezrek és ezrek zarán­dokolnak. Gy. U A miskolci nyári egyetem előadássorozatában egyik kü­lön témakör volt a vezetés kérdése, a vezetők helyze­tének, milyenségének vizsgá­lata. Szombaton, július 2-án a vezetésszociológia aktuális kérdéseiről tartott előadást dr. Andics Jenő kandidátus, az MSZMP Politikai Főisko­la tanszékvezető helyettese. Laky Teréz kandidátus, a Munkaügyi Kutató Intézet tudományos főmunkatársa hétfőn reggel tartott elő­adást Érdekviszonyok a vál­lalati döntésben címmel. So­kat vitatott, gyakran sze­mérmesen kezelt kérdést is feszegetett többek között előadásában, nevezetesen az iparban dolgozó vezető be­osztású emberek jövedelmét. Sok, vagy kevés a veze­tők fizetése? Bizonyára vannak, akik soknak tartják, de bizonyíl- ható, hogy a népgazdaság más területein működő ve­zetők fizetéséhez képest az iparban lévőké viszonylag alacsonyabb. Ha így van, miért marad­nak meg mégis beosztásuk­ban, miért nem keresnek más, jövedelmezőbb foglal­kozást? Más a fizetés és más a jövedelem. Az előadó véle­ménye szerint jövedelmet te­kintve a gazdaság más ágai­ban sem érhetnének el töb­bet, hiszen hazánkban a vállalati struktúra azonos sémára épül mindenütt. Az anyagi érdekeltségen túl egyéb tényezők is befolyá­solják azt, hogy. valaki vál­toztat-e munkahelyet. A műszaki értelmiség fiatal­korban, amikor alacsony a fizetése, még könnyebben cserél állást, hiszen keresi a legjobb beilleszkedési lehe­tőséget. A vezetők 94 száza­léka viszont már tíz évnél régebben van egy vállalat­nál, ahol elért bizonyos po­zíciót, s csak ott remélhet további előrehaladást. Ilyen­kor az emberek már nem kockáztatnak. Ebből mi következik? Haj­lamosakká válnak a kon­formizmusra, igyekeznek vi­szonylag nagyobb konfliktu­sok nélkül megőrizni eddig kinlélyüket. Érdekesen befo­lyásolják a körülményeket a családi vonatkozások. Na­gyobb ipartelepeken közis­mert, hogy munkásdinasz- tiák alakultak ki, s ezek­ből a munkáscsaládokból jó néhány vezető is kikerült: akik ilyenformán családi szálakkal is kötődnek mun­kahelyükhöz. A családi kö­tődés nemcsak a pályavá­lasztásnál, hanem a későb­biek során is hat. Dr. Klein Sándor, a Sze­gedi Juhász Gyula Főiskola pszichológiai tanszékének ve­zetője u vezetők alkotóké­pességének fejlesztési lehe­tőségeiről tartott előadást. Fő vezérfonala volt az al­kotó gondolkodás, alkotó te­vékenység és az alkotó mun­kahelyi légkör. Meghatároz­ta az összefüggést a veze­tés, a kreativitás és a krea­tív vezetés közt. Az intelli­gens, művelt ember még nem biztos, hogy kreatív ve­zető típus. Még az alkotó- készség sem elég önmagá­ban. A megoldás sokfélesé­ge mellett keresnie kell a vezetőnek az eredeti, újsze­rű megoldást és meg kell lenni benne a készségnek is rá, hogy az alkotás folya­matában mindezt érvényesí­teni tudja. Összevetette az előadó a kreativitást és az innovációt. Innovatív az a vezető, aki felfedezi, alkotó módon fel­tárja az új lehetőséget és azt meg is valósítja. A vezetés problematikájá­nak további boncolgatása ar­ra a kérdésre irányult, miért olyan nagyon kevés nálunk napjainkban az igazi érte­lemben vett kreatív vezető. Az előadó az okot abban a társadalmi légkörben, szem­léletben kereste, amely nem kedvez az ilyen típusú em­bereknek. Nem kedvez ugyan jelenleg, de mégis égető szüksége van a tár­sadalomnak, további előre­haladásunknak az alkotó szellemű, kreatív vezetőkre. Délután mindkét előadó konzultáció során válaszolt a hallgatók által feltett kérdé­sekre. (a. 1.) A magányos cédrus 130 esztendeje született Csontváry Kosztka Tivadar Római híd Mosztárban. Mária kútja Názáretben. tők közé tartozik, mint Szi­Várkoncertek „Ráolvasás" Ülök a romhalmaz köze­pén, lassan magam is be- porosodok a sok évvel ez­előtti keltezésű irományok között. Igazi nagytakarítás — amikor jön a szerkesztő: „Még kellene a lapba húsz sor!” — Most?! — „prüsz­kölök egyet”, tekintettel mu­tatva a papírdombra. És a szemem éppen megakad egy több oldalas, géppel sűrűn teleírt papírcsomón. — „Em­lékeznek-e a legidősebbek közül egykori, helybeli ver­buválásra, vagy hallottak-e erről a még idősebbektől?” — olvasom az első kérdést, amit még további húsz kö­vet. A 16. például arról tu­dakozódik: „Milyen tánccal egybekötött népszokások él­nek (éltek) a helységben?... soroljuk lel a fentiekkel kapcsolatos táncalkalma­kat ...” s a többi ... És mintha csak ma len­ne, látom, milyen lelkesen avat be egy nagyszabású, a megyében élő néphagyomu- nyokat felkutatni akaró, azo­kat megörökíteni kívánó vál­lalkozásba beszélgető part­nerem. Ügy gondolták el, hogy személyesen- járják vé­gig a különböző tájegysé­geket, visznek ceruzát, pa­pírt, magnót, esetleg film­felvevőt... Öt éve volt. Ha nem szóltak volna ram húsz sorért, magam is elfeledtem volna ezt a „ter­vet”. Mert az maradt. Most hát szólnék: ennek a hu­szonegy kérdést tartalmazó kérdőívnek az ügyében. Hát­ha hiányzik mindannyiunk­nak — a megvalósítás. (t. n. f.) Kétségtelen, hogy a diós­győri várkoncertek azokban az esztendőkben vonzzák a legtöbb látogatót, amikor az . épp lezajlott televíziós kar­mesterverseny győztesei a vendégdirigensek. Népszerű­ség tekintetében nehéz kon- kurrálni ezzel a körülmény­nyel, a várkoneertek idei sorozata mégis kísérletet tett rá, hiszen vállalta a rizi­kót, s a karmesterverseny győzteseinek koncertjei elé még három hangversenyt il­lesztettek — méghozzá Nép­szerű estek címmel. Beval­lom őszintén, egész az utol­só estig nem értettem pon­tosan, miért pont ezt az ösz- szefoglaió címet kapta a ciklus. Június 13-án, a nyi­tó koncerten Kopeczky La­jos, a televízió munkatársa vezényelt — mint karmester, nem tartozik éppenséggel a népszerűek közé, s dirigen­si munkáját tekintve még meglehetősen hosszú út áll előtte, hogy azzá váljon. Fel­téve persze, ha komolyan mérlegeli a karmesteri do- ' bogó perspektíváit, s nem csupán időnkénti kedvtelés­nek tekinti, amihez alkal­manként egy szlmionikuF ze­nekar asszisztál. Az Offen- bach-nyitányt (Orfeusz az alvilágban) leszámítva, a N műsor sem volt Igazán nép­szerűnek nevezhető, sokkal Inkább népszerűsítésnek te­kinthető Cesai Franck d- moll szimfóniájának és Ván­dor Sándor Magyar szere­nádjának Interpretálása, ahol a kissé magárahagyolt Mis­kolci Szimfonikus Zenekar — a koncertek állandó köz­reműködője — nagy rutin­nal, felelősségteljes önálló­sággal oldotta meg felada­tát. A június 22-1 hangver­seny a várkoneertek átla­gos atmoszférájához állt kö­zel, a műsor összeállítása is a hagyományos rendet idéz­te: egy nyitány (Verdi: A végzet hatalma), egy ver­senymű (Richard Strauss: Kűriverseny), s egy szimfó­nia (Mendelssohn: Olasz szimfónia). Az est karmes­tere a jelenleg Finnország­ban élő Világi István volt, akit ebben «*a minőségben ugyancsak először köszönt­hetett a miskolci közönség, a kürtverseny szólóját Fried­rich Adám játszotta. A ki­egyensúlyozott színvonalon megvalósított, programból el­sősorban Friedrich Ádám kürtjátékát, s az Olasz szim­fónia lendületes, szép ívű tolmácsolását emelhetjük ki. Kár, hogy nem abban az elképzelésben valósult meg ez a népszerű ciklus, mint nmlben az utolsó, június 27- én hallott hungverseny fo­gant. A program főként Jo­hann Strauss klasszikus ope­rettjeire, s egyéb zenekari darabjaira épült., ez a zene pedig vitán felül népszerű, üdítő, kellemes muzsika, s ahhoz, hogy értékes színvo­nalon valósulhatott meg, a Miskolci Szimfonikus Zene­karnak is ki kellett tennie magáért, mégha a vaicerek lüktetése nem is mindig volt kellően könnyed és gracilis, lilőadhatóság szempontjából Strauss kompozíciói egyálta­lán nem tartoznak a „kűny- nyű” műfajhoz, autentikus tolmácsolásuk ugyanolyan műgondot es ráfofdítást igé­nyel, mint a zeneirodalom egyéb alkotásai. Tisztán, jó intenzitással szóltak az éne­kes szólisták: Molnár inna, Várhegyi Mária és Rózsa Sándor. Az est dirigense Mura Péter volt. Ennek a hangversenynek adatott meg a legnagyobb siker, a kö­zönség érezhetően nem csu­pán udvariasságból tapsolt, hanem valóban tetszett ne­ki az. amit hallott. S ha a két korábbi est műsorszer­kezete' Is ezt n koncepciót követi, akkor a várkonccr- tek első fele a tényleges népszerűség jegyében, a ze­neirodalomnak egy viszony­lag pontosan behatárolható műfaji-hangulati kínálatából merítve telhetett volna cl. Ellenpontozvg a következő hetek hagyományos értékeit, a versenygyöztes dirigensek műsorait. Talán a közönség is nagyobb számban, bát­rabban pártfogásába vette volna a k»zdeménvezést. Ü. Sz. E,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom