Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-29 / 178. szám

£S2M-MÁGmRÖ£3Z&G 4 'W 1983, július 29., péntefr Egy éjjel — I* Utazás Alkoholi Az útlevél ezúttal otthon maradhat. Ahhoz, hogy va­laki Alkoholiába bebocsát­tasson, a legkevésbé útlevél­re van szükség. Embere vá­logatja, elegendő-e az uta­záshoz két-három nagy- íröccs, pár korsó sör, vagy nyelni kell mellé néhány léldecit is. Alkoholia határai mentén nincsenek sorompók, nincs határőrség, hiszen területei is igen kiterjedtek, válto­zók: kocsmák, bisztrók, presz- szók, éttermek és környéke­ik, egyszóval szinte minde­nütt. Mindenütt, ahol sört, bort, pálinkát fogyasztanak. Pár perces kiruccanást tesznek a szomjas emberek az alkohol országába, órá­kat, fél napokat töltenek ott, vagy egyáltalán be sem lép­nek területére, Jci-ki maga döntheti el. Ám, aki átlépi Alkoholia határait — vagyis poharat vesz kezébe — ne számítson rá, hogy a jelké­pes határátlépés után az ivás idejére „otthagyott” or­szág törvényei reá nem ér­vényesek. A legtöbb ember persze jobb’ szeret szabályos útle­véllel utazni, valóban kül­földre, de sokunkban ott a kíváncsiság; hát Alkoholiá­ban milyen lehet? Nos, Al­koholiába szeszfogyasztás nélkül is el lehet jutni. Né- I hány embernek egyenesen í kötelező, hogy ide rendsze- j rés látogatást tegyen. Őket ! rendőröknek, a látogatást pedig razziának hívják. Akit érdekel Alkoholia: tartson velünk! Ezúttal minden kö- | vetkezmény nélkül teheti, i Az arabból, francia közve- ; títéssel magyarrá vált szó | — razzia —, szinte minden­kinek ismerősen cseng, ha : mindenkinek mást és mást jelent is. Italozó, nagyhan­gú garázdáknak, munkake­rülőknek, körözötteknek, rendőri felügyelet alatt állók­nak riadalmat, zaklatást, a rendőröknek fárasztó éjsza­kai szolgálatot, legtöbbünk- , nek csendet, nyugalmat, az újságírónak ezúttal egy vé­get nem érő éjszakát jelent. ERŐSÍTŐ varázsital? Eligazítás után a 3. szám­mal jelzett csoportunk — Erdélyi János rendőr száza­dos vezetésével — a miskol­ci szórakozóhelyek ellenőr­zésére indul. A Tanácsház téri borozóból, a Szökőkút presszóból és környékéről csak hazaküldik — igazolta­tás után — az ittas embere­ket. Ez persze a valóságban valamivel nehezebb feladat, mert két-három pohár után, mintha az alkohol valami varázsital volna, mindenki alaposan „megerősödik”, s a rendőri intézkedéshez kellő önfegyelemre van leginkább szükség. A Szökőkút előtt ér ben­nünket a hívás, a diósgyőri Éva presszóból verekedést jelentettek. A filmvászon, képernyő előtt ücsörögve persze az újságíró sem ka­paszkodik székébe, fotelkar­fába, egy-egy -szirén ázó-vil- logó autó kivonulása láttán, de a kék-fehér Zsiguliban fel-fellör belőle a hango­sabb sóhaj, csak ezt az uta­zást ússza meg épségben. Négy percnél több idő nem­igen szükséges, hogy a vá­rosközpontból Diósgyőrbe ér­jünk. Ám a küzdő felek már túl vannak az első meneten, s a szünet aligha egyperces lesz. A csoport intézkedését szemlélve úgy tűnik, a má­sodik menet ezúttal el is marad. Ha már itt' vagyunk, a százados rábeszéli a vereke­dő kedvű fiatalembert, kér­jen bocsánatot az inzultu­sért, aztán induljon haza, mára az italból elég volt! Az Otthon étteremben — hasonlóan az eddig ellenőr­zött helyekhez — jó páran .italoznak, akik rendőri fel­szólításra igazolni nem tud­ják magukat. Néhány vá­laszuk után kiderül, ki a pusztán csak feledékeny, kik azok, akiknek alapos okuk van rá, hogy személyi iga­zolványukat ne hordják ma­guknál, hiszen az okmány közveszélyes munkakerülés­ről, rendőri felügyeletről, és hasonlókról árulkodhat. Az ő útjuk a rendőrkapitány­ságra vezet, ahol döntenek további sorsukról, miután hitelt érdemlően sikerült megállapítani nevüket, lak­helyüket, munkahelyüket. A Bástya presszóban kí­sértetiesen ismétlődnek a je­lenetek. Nincs igazolvány, elfelejtettem, csak egy pil­lanatra jöttem. Egy rendőri felügyelet alatt álló nőt és egy munkakerülőt a kapi­tányságra visz az autó, a mienk folytatja útját. Pász­tor László rendőr szakaszve­zető, míg Sajóbábonyba érünk, legalább fél tucat ki- világitatlan kerékpárost pa­rancsol le, hangszóró segít­ségével, jármüvéről. Bábony, fizetésnap ellenére, csendes, utunk Innen Sajószentpéter- re, majd Szirmabesenyőre vezet. Néhány utassal gya­rapszik a mikrobusz. A ré­szegeknek a detoxikúló je­lenti az Alkohóliába tett lá­togatás végállomását. POKOL. KETRECCEL Három asszony, közöttük fekete fejkendős, szolid nagymama kinézetű kosaras nénike; félvílági hölgy; fia­tal lány már éppen szede- lőzködik. Lomha tekintetük beszél helyettük az elmúlt napról. Személyes holmijai­kat a raktárban kap ják meg, mellé a kezelési költségek számláját. ötszázhuszonhat forint és a beszállítás díja. Ennyi pénzből bármelyik miskolci szállodában el le­het tölteni egy éjszakát, aligha ilyen körülmények között. De hát a telefon, televí­Iparművészeli kiállítás T Xlena Bíubicková cseh Iparművésznő textil faliké­péiből nyílt kiállítás csütör­tökön a Csehszlovák Kultu­rális és Tájékoztató Központ könyvtártermében, a Nép- köztársaság útján. A Prága melletti Kladnóban élő mű­vésznő 28, a legmodernebb technikával készült alkotását fce&ta ed Budapestre, hogy képet adjon sajátos fantáziá­járól, romantikus képzeletvi- lágáról. A hazájában igen népsze­rű textiltervező nem .először mutatkozik be alkotásaival külföldön: az elmúlt évek­ben Bulgáriában, Lengyelor­szágban és az NDK-ban is megcsodálhatták Ízléses kom­pozícióit. i a n Ma éjjel a képernyőn Ámokfutó Aki Pierre Richard sajátos humorát kedveli és este 20 órától megnézi A szórakozott című filmjét, meg utána a fiatalok problémái iránti érdeklődéstől vezérelve továbbra is a képer­nyő előtt marad, hogy a 21,25-lcor. kezdődő Pénteki randevú című összeállítást is lássa, s még mindig nem álmos, 22.25-től láthatja az Ámokfutó című színművet, amelyet a Reflek­tor Színpad előadásában rögzített és most sugároz az első műsoron a televízió. Aldo Nicolaj olasz író több darabját ismerjük — Miskolcon is láthattunk közülük —, az Ámok­futó is az ő müve. Egy Nedda nevű, zárkó­zott asszonyról szól, aki a valóság elől a kép­zelet világába menekül, s talán élete utolsó lehetőségét szalasztja el. Az előadási Ka­rinthy Márton rendezte, szereplői a képünkön látható Sütő Irén és Maszlay István, továbbá Nagy Anna. Borsodi Kismonográfiák 15. A Barkóság és népe ába zió, ébresztés aligha hiány­zik itt bárkinek. A tízágyas szoba öklendező, nyögő, em­beri mivoltukat még külse­jükben sem őrző részeggel tele. A hevesebb vérüek ágya körül rácsketrec, a szoba levegője leírhatatlan. Csapzott hajú, borostás, vér­ben forgó szemű, középkorú férfit hoznak, injekció után ágyba kerül. Reggelre' az Alkoholiaba tett kirándulás­ra, alighanem csak alapos fejfájás fogja emlékeztetni. No, meg a kezébe adott számla. Dante Isteni színjátéká­nak Poklában ez a hely, mál­ha a reneszánsz mester ko­rában létezett volna a deto- xikálóhoz hasonló, aligha­nem szerepelt volna. Az em­berre emlékeztető testekkel zsúfolt szoba látványával talán meg lehetne Ismertet­ni egy-egy biológiaóra ke­retében a tinédzsertársadal- mat. Legtöbbjük aligha vol­na képes pohár után nyúl­ni, talán egész életében. Ta­lán, ha a szirmabesenyői 17 éves ifjút, akit a kocsmából fél tíz után küldtek haza a rendőrök, elhoznák ide, lá­togatóba, még képes lenne megállni a határon, mielőtt örökre megtelepszik Alkoho­liában. Így csak anyja si­ránkozik Nagy István törzs- őrmesternek: a fia nem hall- ,gat az anyai szóra. A pa­naszba a koesmárost sűrűn emlegetve átok vegyül, ami­ért reggeltől estig boldog­boldogtalannak méri az italt. FOLYTATÁS HELYETT Fél kettő elmúlt. A Ka­towice étteremben zárórá­hoz készülnek, a legtöbb szórakozóhely már korábban bezárt. Alkoholia hajnaltól reggel kilenc óráig meg­szűnt. Ám reggel kilenc órától újból indulhatnak a látoga­tók. Ütlevél nem kell. Van, akinek néhány korsó sör elég... És ma is lesznek, akiknek kötelező látogatást tenni Alkoholiába. Őket rendőröknek nevezik, a lá­togatást pedig ... De ezt már tudják! Ki folytatja az utazást, ki nem, erről mindenki maga dönthet. Elég csak kézbe- venni a poharat. Csendes Csaba A Borsod megyei Múzeu­mi Igazgatóság kiadványai­nak sorában igen fontos he­lyet foglal el a Borsodi Kis­monográfiák című könyvso­rozat, amely immár tizen­ötödik kötetével jelentkezett. Az előző tizennégy kötet — egy, az Imreli Zsigmond fes­tőművészt bemutató tanul­mány kivételével — mindig történeti témákat (helytörté­netit, néprajzit, ipartörténe­tit) dolgozott fel, és az egész országra érvényes kecsketar­tási történeti elemzésen kí­vül mindegyik egy konkrét helységre, vagy szűkebb te­rületi egységre, illetve ipari tevékenységre irányította az utókor figyelmét. A most megjelent tizenötödik kötet, Paládi-Kovács Attila munká­ja, A Barkóság és népe na­gyobb területet fog át föld­rajzilag és tematikailag egy­aránt. A Barkóság, mint földraj­zi fogalam, és a barkó, mint népcsoport, néprajzi mun­kákban, különösen az Ózd környékén igen pezsgő hely- történeti kutatások során ke­letkezett dolgozatokban gyak­ran bukkan fel, szükséges is volt hát ezt a fogalmat ala­posabban körüljárni, a tájat •és népességét elemző módon bemutatni. Erre vállalkozott Paládi-Kovács Attila nagy­szabású, több mint kétszáz oldalas, hetvennél több fotó­val is illusztrált kötetében. Bevezetésként, A táj és né­pe című első fejezetben azt tisztázza, honnan ered a bar­kó elnevezés, földrajzilag hol Van pontosan a Barkóságnak nevezett táj, mennyiben és hol tér az el a palócságlól. Történeti áttekintésében rész­letesen bemutatja a XIX. század elejéről való első em­lítéseket, a tájjal és népével foglalkozó, illetve azokat em­lítő legfontosabb tudományos munkákat, és az elnevezés eredetét kutatva jut el egy XVIII. század végi bejegy­zéshez a szentsimoni plébáni­án, amelyből kiindulva kikö­vetkezteti, hogy a barkó el­nevezés katonai eredetű, s egy hajdani Barco Vince ne­vű tábornokról, egykori ez­redtulajdonostól származtat­ható. Bemutatja — több tér­képvázlat segítségével — a barkók lakta településeket, a Earkóságot, amelynek egy része ma Csehszlovákia te­rületére esik, ötven község viszont nagyobbrészt a mai Borsod, kisebb részt Heves megyében lelhető. A mind területileg nagy kiterjedésű, mind számbelileg is figyel­met érdemlő barkóság ala­pos megismerése nem érdek­telen számunkra, akik a Bar­kóság szomszédságában, il­letve vele együtt élünk. A kötet további tizenegy feje­zetében ezt a népcsoportot mutatja be igen sokoldalúan a kötet. Az a tény, hogy már a má­sodik fejezet címe és témája Erdöhasználat, eleve arra utal, hogy a barkóknak az erdő kínálta elsősorban a munkát, a megélhetést, s ebből a fe­jezetből megismerhetjük azt a nagyon sokféle munkát, amire az erdő módot adott, majd a későbbiekből megtud­juk, hogy az ózdi és környék­beli iparosodás miként vál­toztatta meg az életet, a bar­kók munkáját. Részletes ké­pet kapunk a táj építkezési és települési, táplálkozási és népviseleti szokásairól, meg­ismerjük a társadalmi és családi élet legjellemzőbb vo­násait, az ünnepeket, jeles napokat, a tájegységen élő mondákat és hiedelmeket, népzenét, -táncot és játéko­kat, valamint a barkp nép­hagyomány sajátosságait. Paládi-Kovács Attila köte­te egyes tételeinek részletes elemzése a szakirodalom fel­adata, mi a kiváló néprajz- tudós lektorok — Barabás Jenő és Gunda Béla — és szerkesztő — Szabadfalvi Jó­zsef — szakvéleményére is támaszkodva, mint érdeke­sen, olvasmányosan igen so/c új ismeretei kínáló könyv­re hívjuk fel a téma iránt érdeklődő olvasók figyelmét. / (benedek) Sikló kaszaél alá hulló gabona sorsából tanultad a Rendet. Megta­nultad ott az engedelmet. Tíz se vol­tál. Már beláttad, nem ér az élet kaszasuhintásra véget. Hamar lecke volt ez egy gyereknek! Nehéz. Mert közben ájult a kéz az élet-teher alatt. De gabona sorsából kellett ta­nulnod a Rendet. Sós vízzel átitatott tested párolgott. De' szíved szokta a fegyelmet. Törékeny, vézna lány. Kilencévesen. Ki sem látszottál az élet sűrűjéből. Hol marokra mégis te szedted a rendet... * — Nem féltem, pajtás. Magá­nyomban egyáltalán nem. Törhet­tek volna rám vadállatok is. Az em­berek elég messze voltak. Nem csa­lódtam volna bennük. * — Jöttek csapatban az okosok. Zászlót tépve fejük felett, jöttek. Az elégedettek. A változásra tengeri­betegséget jelentők. Jöttek sokszor és mondták, még fiatal vagyok. Él­hetnék. Hagyjam a nagyok dolgát másra. Tudják azok, hogy hogy kell. Aztán elteltek az évek. Itt állok ki­öregedve. Felnőttem. És nem tu­dom __ Ezért a magam részét ha­g yom. Rájuk. A fiatalokra... — Minden reggel fél ötkor hang­szóró robban fejetek felett. Időzi- tett bomba. Lelöki lábatok az ágy­ról. Talpra állít a hajnal. Hetente ötször fosztja ki álmotok. Álltok szobáitokban, mint az átkozottak. Nehezen akad mozdulai a kézre. Végül a hatodik, meg a hetedik nap reménye kimossa szemétekből a bá­natot. Megnyújtózik a törülköző, hogy aztán az örömöt meg kitöröl­je. Ablakot nyit rátok a szél. Kül­di szolgáit öltöztetésre. Maradásra nem biztat itt semmi. Pedig valahol még most fordulna másik oldalára egy malteroskanál. Ti meg csak ne­kivágtok a térdig érő hajnalnak. Szótlanságotok felveri a csendet. Köröttötök elkezd nyújtózni a város. A házak. Nyitott ablakokból hozzá­tok csapódik a hitvesi agyak csú­folódó lehelele. Sietős lépések jel­zik vonulástok. Pillantásotok sincs semerre. Néztek csak mereven. A semmibe nézhet így, akinek nem marad semmije. De honnan lenne szemetekben öröm? Vagy bánat? I-Iajnalpostás mind elvitte... (A munkásszállásról.) * — Furcsa ez. A másnapok józan reggelein. Mikor csak elfojtott csuk­lásaink halva született remegései él­nek. Mikor elérnek a vér izmos pa­naszai szívünkhöz. A másnapok jó­zan reggelein már mindent világo­san látunk. Kitisztul előttünk az utolsó pohár. Csak az nem kellett < volna! Hogy volt előtte néhány? Nem vitás. De nálunk mindig az utolsó korty a hibás. — Ne féljetek ... Nem bajt hozni jöttem ide vissza. Haza. Csak meg­állók. Ez a föld. ez a hely nem en­ged. Nem átok köt ide Csuk meg­állók. Valahol itt maradt, ki tudja, mi fedi —, víz mossa?, fű fedi? — itl. maradt valahol egy darab, ami Múlt. Valahol biztosan ide nőtt., odahullt a földbe. Megnézem. Le­ások egy kicsit... Adjatok friss vi­zet. Kemény ez. nem enged. Ez a föld. ez a hely nem enged magához tékozló-idegent. „Gyöngyözzön hom­lokod! Szíved fogd marokra ásónak, kapának! Ne szégyelld. ha látnak kutatni a mélvben!” Kell az a da­rab is. Az a Múlt. A vérem itt in­dult háborgó útjain. Merészen. Rit­musát itteni szélárvák suhogták se­rényen ... Lassan ez a gödör is ké­szen van. Itt állok. Nem átok köt ide. Ez a föld, ez a hely nem en-’ ged. Ne féljetek ... Nem bajt hozni jöttem ide vissza. Haza. Csak itt ál­lok. Ütközben. Kell ez a pihenő. Még eró kéne, istenem. Neked is, nekem is. Vár még az országút. Csil- lagrácsos szoba. Megyek is szüntelen. De ezt a gödröt, itt. hagyjátok üre­sen ... Tcnagy József r Grade!, iota és rosszban

Next

/
Oldalképek
Tartalom