Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 V983. június 7., kedd A képernyő előtt Ki mit isi?, Ssztrigás Mici, meg mások Miként lehet az. hogy a Ki mit tud?, amely kél évtized­del korábban annyira „{eldobott" valamennyiünket, annyi­ra össztársadalmi uccué tudott lenni, ma egyre kevésbé ér­dekli a nézőket, egyre kevesebb szó esik róla? Mi váitoz- turcic meg, vagy a produkciók? — ezt kérdezte tőlem egyik nézőtársam a minap, az idei Ki mit tud? harmadik elődön­tője után. A válasz alighanem: is-is, sőt van egy harmadik tényező, a körülmények változása is. Tagadhatatlanul csök­kent az érdeklődés, mert a közvetlen környezeten kívül bi­zony már igen kevesen állnak oda az egyes versenyzők mel­lé, nem izgulnak továbbjutásukért — jellemző a beérkező szavazatok alacsony száma! —, jóval érdektelenebbé lett a néző. Miért? Alighanem közrejátszik, hogy húsz évvel ez­előtt a Ki mit tud? az újszerűség erejével is halott. Űj do­log volt, szinte meg gyerekkorú. ám tehetségesnek mutat­kozó és vállalkozó szellemű versenyzőket látni; új dolog volt egyáltalán ez a fajta nyilvános tehetségkutatás és tehetség­felmutatás; új dolog volt egy sor néptáncprodukció bemuta­tása, illetve ismeretlen folklórmotívumok azokban történt fel dolgozása: új dolog volt az akkor még a maihoz képest kisszámú amatőr zenekarok jelentkezése, és sok egyéb. Két évtized alatt, hogy éppen a legutóbbival kezdjük, gomba mód szaporodnak a könnyűzenei együttesek, amelyek azonnal profik szeretnének lenni, mindenesetre pénzkeresetnek tekin­tik tevékenységüket: megváltoztak a tehetségek felfedezé­sének lehetőségei, körülményei, a mechanikus Ki mit tud? már nem olyan vonzó, illetve az igazi tehetségnek nem kell « soron következő vetélkedőre várnia: az utóbbi sorozatok­ban feltűnt tehetséges fiatalok közül többen végleg eltűn­teik a nyilvánosság elől, nincs a korábbihoz hasonló felfedez- tetési vonzerő. És lehetne még hosszan sorolni. Mindezekkel együtt mi, nézők is változtunk. Az eltelt két évtizedben any- nyi mindent láttunk a képernyőn, hogy ..hozzáedződtünk” sokféle látványhoz, már nem hat ránk az egyensúlyozó kis- katona. nem fog meg annyira a produkciók többsége. Az­tán meg életünk, társadalmunk sokféle változása érdeklődé­si körünket is kiszélesítette, másfelé terelte, megosztotta. Talán mindezekért, nincs meg a Ki mit tud?-nak a régi va­rázsa. Még altkor sem, ha a mai szereplők újak, frissek, pró­bálkozásaik mögött sok munka és tehetség rejlik. No. de miért nem hozza izgalomba azokat a nézőrétegeket, amelyek koruknál fogva még nem fásulhattak bele a vetélkedőkbe annyira, mint kortársaim?!... * Tör öcsik Mari háromszor. Nem azért említem, mintha sok lenne, csak éppen megjegyzendő, hogy olykor hosszú hóna­pokig nem hallunk róla. most meg nemrégen őt nyilatkoz­tatták Cannes-ról. vele beszélgetett Major Tamás kedden a Hogy volt!... című műsorban a Régi nyár-béli. a meg­szokottól eltérő szerepéről, s másnap már — egy műsorvál­tozásnak köszönhetően — ismét őt láthattuk a Maár Gyula rendezte Micsoda útjaim-ban, amikor élete eddigi szerepei­ből kiemelt és a film kedvéért elénekelt, a legkülönbözőbb és műfajilag egymástól igencsak eltérő, más dalokkal, s azok „eljátszásával" bizonyította ismét sokoldalúságát. So­kat tud Törőcsik. Miért kell hát csak kampányszerűen lát­tatni?! * Kicsit hosszúra nyúlt a Feydeau századfordulós párizsi rsacskaságából készült Osztrigái Mici című zenés komédia. Fényes Szabolcs zenéjével, Szenes Iván forgatókönyvével kel­lemes időtöltés yolt. Horváth Adóm rendelése kissé vissza­fogott, kerülte az alapmű harsányságait. Kitűnő színészek sorjáztak az egyes szerepekben, a szereplő gárda élén pedig Galambos Erzsi ragyogott, bizonyítva: a zenés-táncos játé­koknak sápjainkban 6 a legjobb művelője. ★ A W éves Gobbi Hildát köszöntötte vasárnap este a Mes­tersége; színész sorozatban látott portréfilm. Vitray Tamás­sal folytatott beszélgetése többségben azokkal a Gobbi-ada­lékokkal szolgált, amelyeket a művésznő tisztelői sok más 'EorrSdbőL vagy éppen az elmúlt év végén megjelent emlé- «ecéskötetébői ismernek, « sorozat címéhez azonban kisebb •mértékbe* nőtt hű az adás, a színészi mesterségről kevesebb ■éré esett, viszont markánsan rajzolódott fel a művész- Vögéleti ember, a. közösségért élő és ma is tenni akaró em­ber portréjának néhány értékes vonása. * Thtokáink is látni fogják— s nemcsak a műsor címe perint — * nyiregyházi és a sárospataki új művelődési há­zakat. amelyek már szokatlan külsejükkel is felkeltik az ér­deklődést Já hogy Makovecz Imre építész-tervező ebben a műsorban is megnyilatkozhatott, hogy a művelődési ház sgázaactója « már funkcionáló házról beszélhetett, s kár, hogy a nyíregyházi hámál megkerültek egy lényeges kérdést: az épület meghökkentően szokatlan külleme és a belső terei­nek használhatósága közötti ellentmondásokat. Mert unoká­ink ezojart is látni fogják... Benedek Miklós Ünnep a faluban 50 éves a serénvfaivi IHVElIÉISi ttlSiOÜ Fellobogózva a művelődési Otthon Térzenét ad a putnoki bányásrzenekar Könyvhét utá n Dalosok Vasárnap délután nagysi­kerű dalostalálkozónak le­hetett tanúja az a három és fél ezer vendég, aki hétvégi programjául a bogácsi für­dőt választotta. Itt rendezte meg ugyanis a helyi Hórvöl- gye Termelőszövetkezet azt a népdalbemutatót, ame­lyen a szövetkezet pávakö­rei mellett Szlovákiából ér­kezett kórusok is részt vet­tek. A színes népviseletbe öltözött bogácsi pávakor sa­ját gyűjtésű helyi népdal­csokrával indult a dalbemu­tató. őket a Szlovákiáról, Szesztárói érkezett női kó­rus követte, magyar és szlo­Bogácson vák dalok tolmácsolásával. Majd a szomolyaiak követ­keztek, akik mi másról éne­kelhettek volna, mint hogy „víg Szomolyán megérett a rövid szárú cseresznye”. A kórusok sorát a buzitai CSE- MADOK vegyes kórus mű­sora, zárta, ők Bartók-, Ko­dály-, Smetana-műveket mu­tattak be. A dalostalálkozó második felében a nagyszámú ér­deklődő Béres Ferenc Liszt­díjas énekművész, főleg aba- úji népdalokból összeállított műsorában gyönyörködhe­tett. öt ven évvel ezelőtt, • éppen június 5-én, nagy ünnepre készült Serényfalva. Felavatták a Népházat, amelyben otthont kapott az 1818-ban megala­kult színjátszó csoport, a dalárda, s az előadásokat most már nem az iskolában kellett megrendezniük. Az elmúlt évtizedek meg­viselték az épületet, ame­lyet most szépen rend be­hoztak, hogy fennállásának fél évszázados ünnepségét méltó köntösben tarthassák meg. A Petőfi Sándor Művelő­dési Otthont körülvevő parkban sátrakat állítottak, s már kora reggel felhar­sant a térzene. A putnoki bányászzenekar jött műsort adni x együtt örülni a so- rényíalviakkal. Az épület falában annak idején emléktáblát helyeztek el az I. világháborúban el­haltak tiszteletére. Vasárnap délelőtt a Hazafias Népfront helyi vezetői, a kisdobosok és a művelődési otthon ve­zetői koszorúzták meg az emléktáblát. A nagyteremben a Him­nusz hangjaival kezdődött meg a kulturális falunap. Lőrincz Jözsefné, a községi tanács elnökhelyettese kö­szöntötte a megjelenteket, majd dr. Kardos Sándor, a megyei tanács vb-titkára mondott beszédet. Dr. Kar­dos Sándort itt választották megyei tanácstagnak, s mint mondotta, ebben a minősé­gében is szívesen jött az ün­nepségre, s a megyei tanács nevében üdvözölte a falu dolgos, művelődést kedvelő népét. — Nagy idő ölvén év — mondotta a megyei tanács vb-titkára —, most. mégis próbáljuk megállítani egy pillanatra az idő kerekét, s tekintsük át az elmúlt év­tizedek közművelődési tör­ténetét. Ezt követően vázolta a felszabadulásig eltelt kor­szakot, majd áttért azokra az évekre, amelyek alatt a szocialista kultúra szellemé­ben folyt és folyik most is a munka a művelődési ott­hon falai' közt. A kultúra nem esupán színjátszás, tánc és dal. A kultúra a falu szellemi fel- emelkedése. Ebből a faluból — annak idején szakérett­ségivel — sok olyan férfi került ed, akikből mérnö­kök, közgazdászok, politiku­sok lettek. Közben megváltozott a kulturális élet struktúrája. A sajtó, rádió, televízió kö­zelebb viszi az embereket a műveltséghez, a közélethez. A község fejlődését így ér­zékeltette az előadó: — Az elmúlt húsz év alatt több új ház épült a falu­ban, mint korábban száz év alatt. A házak legtöbb­jében a tv mellett már kis könyvtár is van. További jellemző adat, hogy ma több a személygépkocsi Serény­falván, mint amennyi ke­rékpár volt a felszabadulás előtt. A kulturális élet szervezé­séért kifejtett tevékenységért kitüntetéseket adott át Bo- diszlá Sándor, a HNF Or­szágos Tanácsának tagja. „Kiváló társadalmi munkás” kitüntető jelvényt kapott: Jakabacska Gézáné, a nép­front nőfelelőse, Gergely Ár­pád, a népfront községi tit­kára, Mérész Pál, a műve­lődési otthon igazgatója és Lőrincz József ne tanácsel­nök-helyettes. Az ünnepi műsorban fel­lépett a művelődési otthon színjátszó csoportja és az irodalmi színpad. Nagy si­kerrel szerepelt az Özdi Liszt Ferenc Művelődési Ház tánccsoportja, akik — éppen úgy, mint a putnoki bá­nyászzenekar — vendégként érkeztek a serényíalvi kul­turális íalunapra. Délután úttörőket és kis­dobosokat avattak, majd a késő esti órákba nyúló tánc- mulatsággal zárult a műve­lődési otthon ötvenedik szü­letésnapjára rendezett ün­nepség. Kép, szöveg: Adamovies I. Í isztáznunk kellene egy­szer, hogy mit várunk az ünnepi könyvhéttől. Mert a könyvhét nemcsak az irodalom ünnepi eseménye, de kereskedelmi vállalkozás is, s e kettő együtt is csak része egy folyamatnak, amely nem korlátozódhat az év e néhány napjára, s amely a könyvkiadás, a közművelő­dés különböző csatornáin, de a közoktatásén keresztül is, az olvasó népért mozgalom döccenő „szekerén” végered­ményben az egyetemes és a magyar kultúrával való azo­nosulást. a gondolkodó em­berfők sokasodását, az al­kotni kész embert erősíti. Az ünnepi könyvhetet sem kereskedelmi akcióként, sem közművelődési fórumként nem lehet s nem szabad ki­szakítani teljesen az egész­ből, noha — mint cseppben a tenger — maga az ünne­pi könyvhét alkalmas egy­fajta mérleg megvonására. De dőreség lenne azt hinni, hogy ez az egyetlen hét — bármily külsőségek közepet­te is zajlik le — megoldja akár a könyvkiadás, akár az olvasóvá nevelés gondját. A könyv ma sem kenyere min-, denkinek — idézhetném akár az ünnepi könyvhét Borsod megyei rendezvényeit nyitó ünnepi gondolatokból —, amibe persze nem szabad belenyugodnunk. De semmi­képpen sem kérhetjük szá­mon az ünnepi könyvhéttől azt, hogy miért nem? Mint ahogyan az ünnepi könyvhét idején sokasodó író—olvasó találkozók, rend­kívüli irodalomórák, irodal­mi műsorok sem állnak ma­gányos szigetként — az év legkülönbözőbb napjain, a legkülönbözőbb helyeken — művelődési házakban, könyv­tárakban és iskolákban — vannak író—olvasó találko­zók is, irodalmi estek is, s nemcsak a könyv más ünnepi alkalmain. Mindezekkel esupán azt szeretnénk jelezni, hogy ha voltak gondok az ünnepi könyvhéttel idén is, akkor ez nem ennek a nemes, szép szándékú akciónak sajátos­ságából adódnak, csak tük­rözik az általában is tapasz­talható gondokat. Miként az eredmények is — noha haj­lamosak vagyunk ezeket úgy értékelni, mint egy akció eredményeit. Az, hogy az ünnep« könyvhét idején is voltak hiánykönyvek, ame­lyek gyorsan eltűntek a könyvesboltokból és a könyvsátrakból is — máskor is előfordul. A könyvkiadás nagy gondja, s még nem si­került kibogozni azt a gu­bancot, amely a miértre egy­ben a hogyan választ is megadja. De az a tény, hogy nemcsak a „botrány­hős” angol regény tűnt el nagyon gyorsan. Amiért ak­kor sem tudok haragudni, ha ezért megharagszanak rám a könyvet hiába kere­sők. Eltűntek, elfogytak má­sok is, „fontosabb” könyvek, irodalmibbak, s tanulmány- kötetek is szép számmal. Hogy miből hány példányra lenne igény, ez bizony nagy kérdés. De igazságosztó sze­repre nem vállalkozhat a krónikás; olykor el kell fo­gadni, az egyiket azért kell megjelentetni nagy példány­ban, hogy a másikat — amelyet ugyancsak keresnek — megvásárolható áron ki­adhassanak kevésben. A végeredménnyel — meg­lehet — az olvasók egyik tábora sem lesz elégedett. Amit viszont ezen az ün­nepi könyvhéten jegyezhet­tünk fel! A korábbi évek­hez képest kiegyensúlyozot­tabb volt a kiadás, kevesebb volt a meg nem jelent könyv, széles skálán moz­gott a választék. Sok siker­könyv volt — minden faj­tából. Ezt tükrözik egyéb­ként a forgalmi adatok is. Borsodban és Miskolcon 3 millió 880 ezer forintot for­galmazott a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat a könyvesboltokban és a sát­rakban. Ez két százalékkal több a tavalyi forgalomnál, noha az idén lényegesen ke­vesebb volt a drága könyv. Elfogadható árakon jelentek meg a könyvek. Igaz, hozzá kell tennünk — s ezzel uta­lunk is egy korábbi meg­jegyzésünkre — a forgalom nagyobbik része Miskolcon volt. A megyeszékhelyen 2 millió 650 ezer forint volt a bevétel. Gondijnk s tennivalónk — mutatják ezt a könyvforgal­mi adatok is — inkább vidé­ken van. A könyv, az iro­dalom propagandáját ott kell erősítenünk, s ezért sem fo­gadható el az olyan fel-fel- bukkanó vélemény, nézet, amely csak a nagyvárosi szerepléssel méri a könyvhe­ti részvételt. Nem a hely, az író—olvasó találkozó tar­talma adja meg rangját. Mint ahogyan egy találkozó sikerét igazságtalan a részt­vevők számán lemérni. Bár e könyvhét találkozói több­ségükben látogatottak vol­tak — nem ritka volt a szá­zon felüli hallgatóság is például Miskolcon —, a sző­kébb közösségben folytatott beszélgetés adott esetben ér­tékesebb lehet, mint a tö­meggel folytatott. Az ünnepi könyvhét me­gyei és miskolci eseményei­nek utánagondolva — né­hány apró döccenő kivéte­lével sokkal szervezettebb­nek, átgondoltabbnak és si­keresebbnek is tűnt, minta korábbi években. Az aggo­dalmak ellenére jónak bi­zonyult a miskolci könyvtér helye a Rudas László utcá­ban, országos hírű írók, köl­tők csakúgy voltak a meg­hívott alkotók között, mint innen elszármazottak és itt­hon maradottak. Kalász László, Balogh Attila, Ser­főző Simon, Papp Lajos, Takács József, Bórczy Já­nos — hogy csak néhány ne­vet említsünk — vendégei voltak ennek a könyvhétnek is, a kritikus „végeken”. S hogy ez nem lebecsülendő közszereplés, arról már szól­tunk. A Kelet alkotócsoport estje a Vasas Művelődési Központban ugyancsak a he­lyi alkotók szereplését erő-] sí tette fel, s hosszan sorol­hatnánk még azokat az író­kat, akik úgy jártak itt, hogy erős szálakkal kötőd­nek a megyéhez. Fekete Gyula, Baráth Lajos nevét említenénk, mint innen el­származottakét. S megfordul-) lak e találkozókon irodalmi közéletünk jelentős alkotói is. Hogy a lista — több mint harminc író járt a me­gyében, s jó néhány „mű­soron kívüli” találkozóra is sor került, mint például egy filmvetítés ürügyén Lázár Ervin beszélgetésére — hosz- szabb is lehetne, meglehet. De meggondolandó, valóban szükséges-e még jobban sű­ríteni e találkozókat, vagy mégis hasznosabb egy év, az v évek folyamatában biztosíta­ni e találkozást. Lehetett volna több ren­dezvény a könyvtéren, eset­leg több plakát. Volt viszont — először — könyvheti új­ság, amely bőségesen ismer­tette a miskolci rendezvé­nyeket is. E gy akció véget ért. Jó volna tudni is, nem­csak hinni — az ak­ció vége egy folyamat kez­detét, vagy még inkább foly­tatódását jelenti. Hogy a könyvsátrakból szatyrainkba került könyveket, nemegy­szer épp a találkozók hatá­sára, kezünkbe vesszük, ol­vassuk. Az igazi találkozás mégis a könyv s az olvasó meghitt együttlétében telje­sedik ki. Csulorás Annamária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom