Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
A Haj du-Bi bar megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya büntető eljárást folytat jelentős kárt okozó csalás miatt Boros Zsolt György, 37 éves, volt tisza- burai, ideiglenesen budapesti (XI. Karinthy Frigyes utca 44. szám alatti) lakos ellen. Boros alaposan gyanúsítható azzal, hogy eltulajdonított a Hortobágyról különböző évszakokban készített 14 olajfestményt, amelyek Torok Sándor jugoszláv festő tulajdonát képezik. A festmények zsűrizett képek, és azok jobb sarkában Torok S. név található. A rendőrség kéri azokat a közületeket és magánszemélyeket, akiknek Boros a fenti festményeket megvételre bemutatta, értékesítette, illetve, akik azok hollétéről tudomással bírnak, hogy a legközelebbi rendőri szervnél, vagy a Debreceni Rendőrkapitányságon (Kossuth utca 30., telefon: 13-335) tegyenek bejelentést. Mon kerti forplomla Ilii forintos laÉjeiy ' Június 27-én, hétfőn a Magyar Nemzeti Bank megkezdi az 1000 forintos címletű bankjegyek forgalomba hozatalát. A kibocsátás hivatalos kelte 1983. március 25-e. A szakemberek véleménye szerint az új bankjegy esztétikailag csakúgy, mint a par'r és- a festékanyag, minőségében, nyomdatechnikai megoldásában megfelel a követelményeknek. A zöld tónusú bankjegy előoldalán Bartók Béla portréját, hátoldalán Medgyessy Ferenc Anyaság című szobrát ábrázolja. Az előoldalt Vagyóczky Károly tervezte és metszette, hátoldalát ugyancsak Vagyóczky Károly tervezte, és Füle Mihály metszette. Mérete az 500 forintoséval - azonos. A.z 1000 forintos címletű bankjegy kibocsátását a meg- növekfcdett pénzforgalom indokolja, emellett az új bankjegy megkönnyíti a gépi úton -'történő feldolgozást is. A nagyobb címletű bankjegy bevezetése hosszabb időn át csökkenti a forgalomhoz szükséges pénz mennyiségét. Számítások szerint, másfél év alatt körülbelül 40 millióval csökkenthető a forgalomban levő bankjegyek száma, ami a bankjegy készítésben, -szállításban, a postai és a pénztári kezelésben, feldolgozásban számottevő anyag-, \ gépi kapacitás-, munkaerő- és időmegtakarítást tesz lehetővé. Az 1000 forintos bankjegyekkel elsőként azok találkoznak, akik hétfőtől pénzt vesznek fel a Nemzeti Bank budapesti és vidéki pénztárainak Hétfőtől ugyanis a felvenni kívánt pénz címlet-' jegyzékében már feltüntethető az 1000 forintos. A lakosság a június 27-ét követő illetmények felvételekor kap majd kézhez első ízben 1000 forintosokat. Tuüpónerdö az üvegházban Budapesten keresztül Aerafiot-járat flrieiliÉla Jünnis 26-tól S3 Aeroflot elindítja első menetrend szerinti járatát Moszkvából Budapesten keresztül Buenos Aires be. Az új járat vasárnaponként 13.00 órakor indul Moszkvából Budapestre, ahonnan 20 óra 55 perckor repül tovább Argentínába. A gép leszáll Dakarban: Buenos Airesbe.. hétfő reggel helyi idő síérint 9 óra 20 perckor érkezik meg. Visszafelé másnap reggel száll fel a gép és ismét Dakaron keHsiiiÉinyzi orvosok resztül érkezik Hudapestrc- szerda reggel 6 óra 15 perc- 1 kor. Az argentínai járat ÍL— j 62M típusú gépein első osztályú, illetve turistaosztályú kiszolgálást nyújtanak az utasoknak. Az első osztályú jegy ára Budapest—Buenos Aires között 68 364 forint, a turistaosztályon utazók 45 515 forintért vásárolhatják . meg jegyeiket. Lehetőség van a ked- vezményes turistajegy vásárlására is, melynek ára oda- vissza 72 306 forint, de ezt előre meg kell váltani. Zeaélfl 9dv6zSa!apok Az America* Express Coj 1982. augusztusában különleges ajándékkal lepte meg 3,5 millió amerikai hitelkártya-tulajdonosát. A kártyákat külsőleg semmi sem különbözteti meg a normál kártyáktól, csak a felnyitás után kezdenek el zenélni. Az elrejtett minikapcsoló segítségével két éneket hallunk. A hangok digitális tárolása a minimális méretű műasryag-alkatrésziA feHrpefc) segítségével valósítható meg. A hangszóró is rendkívül vékony, a legfeltűnőbb az 1,5 mm vastag elem. A nagy amerikai üdvözlőkártyagyártó vállalatok is hasonló elektronikus üdvözlőkártyák előállításán dolgoznak. Az ellenállást a vásárlók részéről legfeljebb a kártyák ára váltja majd ki. A bolgár orvosok a jövőben teljesen tartózkodni kívánnak a dohányzástól és így kívánnak, példát mutatni a „dohányzás bűnös szokása” elleni harcban. A bolgár egészségügyi minisztérium, az illetékes, szakszervezet és a Vöröskereszt képviselőinek megbeszélésén a dohányzást „az orvosi hivatással összeegyeztethetetlennek” nyilvánították. Bulgáriában -a jövőben szigorúan tilos lesz a dohányzás, azokban a helyiségekben, amelyeknek közük van az egész* ségügyhöz. A dohányzás et- leni általános kampánynak új lendületet adnak. Bulgáriában az elmúlt 25 év alatt állandóan növekedett a cigarettafogyasztás.' Jelenleg egy átlagos . bolgár csalad .g jövedelmének 1 százalékát költi dohányárura. Miskolci és sárospataki méhészek, figyelem! Repülőgépes szúnyogirtás Repülőgépről permetezett vegyszer segítségével irtják a szúnyogokat június 23-án, tehát jövő héten kedden, Miskolcon és Sárospatakon. A munkát a Miskolci Köztisztasági Vállalat végzi el, s ezúton is felhívja a méhészek figyelmét, hogy az ilyen esetekben szükséges intézkedéseket a méhek Védelme érdekéből tegyék meg. KAPITÁLIS HARCSAK Kapitális méretű harcsákat zsákmányoltak a Mecsek hegyei között fekvő Pécsi-tavon. Mindkettőnek a hossza megközelítette a 2 métert. Böhönyei Sándor kővágószőlősi horgász csak két társa segítségével tudta kiemelni a vízből a félmázsás ragadozót, Mezei Endre pécsi horgásznak pedig egyórás fárasztás után sikerült megfékeznie az ötvenhárom kilós halat. Folyóvizeinkben is ritkaságnak számít ilyen különleges nagy méretű harcsa, mesterséges tavaink közül pedig egyedül a meqseki horgásztóban találhatók ekkora példányok. A hatalmas ragadozók ázonban. tetemes kárt is tesznek a tó értékes halállományában; minél nagyobb a súlyuk, minél öregebbek, annál több táplálékra van szükségük. ÖRÜLT TÖMEGGTILKOS Texasban egy kettős gyilkossággal vádolt egykori elmegyógyintézeti gondozott új adatokkal támasztotta alá a hatóságok előtt azt az állítását, hogy 100 nőt gyilkolt meg az Egyesült Államok különböző államaiban. A 46 esztendős Henry Lee Lucas, akit 23 évvel ezelőtt elmegyógyintézetbe zártak Michigan államban, mert 74 éves édesanyját leszúrta, megmutatta a nybmozó ha- ■ tóságoknak két áldozata földi maradványainak helyét, illetve további részleteket közölt az általa az el- ; múlt 8 évben állítólag elkövetett gyilkosságokról. Lu- t cas most fő gyanúsítottjává | vált az Egyesült Államok j legalább 16 különböző álla- ; mában elkövetett, felderí- j tetten gyilkosságoknak. F PANDAKÖLYKÖK i, Jing Jing és Pe-Pe ismét j boldog: a pandapárnak f újabb kölyke született A kis bocs koraszülött — harminc nappal a becsült időpont előtt látta meg a napvilágot —, de mind Jing Jing, mind az újszülött panda jól van, bár ápolói szerint alig nagyobb, mint egy patkány, és hiába próbálják vigasztalni, folyton sír. A mexikóvárosi állatkertben élő pandapárnak ez a második kölyke, az első két évvel ezelőtt született. Korábban Kínán kívül sehol másutt nem született állatkertije« pandakölyök. Miskolcon az irtást haJrnHJ ban, illetve kora reggel végzik el. Az irtásba bevont -területek a következők: Tapolca, valamint a Hejő pataki medre, Tapolcától a Déli te- relőútig. Az . Egyetemváros, az Avas-tető és a Ruzsip- szőlő területe. A . Nádasrét, Népkert, Csorba-tó, és Sajó- part, Ládi-telep, . Észak-, és Dél-Kilián, Bulgárföld, valamint a diósgyőri városközpont Árpád utca, Kuruc utca és a Majláth által határolt területe. A diósgyőri vár környéké, a Csanyikban a KISZ- tábor és sétányok. Perecesen az iskolai nyári tábor területe. Sárospatakon a késő délutáni, kora esti órákban lesz a szúnyogirtás. A Bodrog- part mindkét oldalán, a Berek területén, az iskolakert és a fürdő területén, valamint a református és a katolikus temető területe, az újtelepi családi házak területe, a téglagyár, a várkert, és a Rad- vány patgk környéke. Kedvezőtlen — szeles, csapadékos — időjárás esetén a fent leirt napszakokban június 30-án. vagy július 1-én kísérlik meg újból az irtást. A Miskolci Köztisztasági Vállalat tehát ezeken a napokon is kéri a méhészek figyelmét, ha a jövő héten az időjárási okok miatt elmarad a repülőgépes szúnyogirtás. (Xü I rendőrség felhívása Kazincbarcikán egy hónoppcl ezelőtt adták őt rendeltetésének ez új véradőállomásl. Azótó korszerű körülmények között végzik munkájukat a vérellátó dolgozói, (Fotó: Laezó) Libafarm Két turnusban — turnusonként .12 ezer — libát nevel a bogácsi Hórvölgye Tsz Cserépfaluban. A zagyvarékasi Béke Tr.z-től néhány napos korban kapják a libákat, amelyeket 1ö hét múlva — kétszeri tolltépés utón — értékesítenek, újra csak a zagyvarékasi gazdaságnak. Fotó: Fojtán László ÉSZAK-MAGTARORSZaG. — az &Í.SZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRXB LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs, út 15. — 3527, Postacím: Miskolc, Pt 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035 belnolitikai rovat: 16-450 kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési wvat oa- naszüevek: 16-046 Kiadja: a Borsod meavei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Eajcsy-Zsilinszkv út 15 — 3527 Postádra: Miskolc. Pf 178 Felelős kiadó VERES MIHALV Telefoni 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a postahivataloknál és a hlrlapkézkes;-üknél Az előfizet tés díja egy hónapra: 34 Ft negyedévre: 102 Ft. egy évre: 400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari VállalatoáL Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.