Észak-Magyarország, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-02 / 129. szám
1983. június 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 SEGÍTETTEK A BRIGÁDOK Az idősökkel való törődés szép és önzetlen példáját bizonyította a Miskolci Beruházási Vállalat „Rendezett ÍViiskolcért” szocialista brigádja és a tiszakeszi „Ti- szamenti” Termelőszövetkezet rakodóbrigádja. Egy idős házaspárnak kellett a szanált házból új lakásba költöznie, de magas életkoruk, törődöttségük miatt erre képtelenek voltak. A felmérés során a MIBER brigádjának tagjai látva az idős emberek helyzetét, megígérték, hogy segítenek. Az ígéretet dicséretes tett követte; s a költözés simán lebonyolódott A nehéz bútorokat a tiszakeszi rakodóbrigád különös gondossággal kezelte, így azok sértetlenül kerültek új helyükre. Ide kívánkozik még, hogy a néni 21 gyermeket szült, közülük 14 ma is él. többségük távol a szülőktől. llodonyi György Miskolc, Ságvári E. u. 27. II/3. HANGVERSENY ‘ AZ ÓVODÁBAN A mezőkövesdi óvodai ének-zenei munkaközösség a város nagycsoportos óvodásai részére május 3-án hangversenyt adott a VI. számú óvodában, ahol a műsort a zeneiskola tanárai, növendékei és az óvónők adták. A nemrégen még óvodások, ma már zeneiskolások, különböző hangszereikén mutatták be zeneszámaikat a hallgatóságnak, a. háromszáznegyven óvodás kisgyereknek. A gyerekek többször is felismerték az ének- és zeneszámokal, és örömmel énekelték egvütt azokat az iskolásokkal, nevelőkkel. Ügy gondolom, ezzel a hangversennyel is segítettünk elérni azt a célunkat, hogy a gyerekekkel megszerettessük a zenét. Tusay Déncsné Mezőkövesd LEKOPOTT A ZEBRA FESTÉSE... Miskolcon, a Szeles és a Madarász Viktor utca kereszteződésében igen nagy a gépjármű- és a gyalogos- forgalom. Ez természetes is, hiszen itt van közel a városi és a VOLÁN autóbusz- pályaudvar, p Búza tér, itt halad el az új 3-as főútvonal. Szinte megállás nélkül 'f egymást érik az autóbuszok, a teherkocsik, kamionok, s más gépjármüvek. Nyugodtan állíthatom, hogy ez a városnegyed egyik legforgalmasabb pontja, ahol azonban nincs közlekedési lámpa. A gyalogosok a kijelölt gyalogátkelőhelyen inkább futnak, szaladnak, mint mennek, hiszen másodpercenként négy irányból jön- nek-mennek a járművek, de a hosszas várakozást megunva, egyszer mégis csak el kell indulnunk. Igazán nem mondható veszélytelennek ez az átkelés, már csak azért sem, mert a zebra festése any- nyira lekopott már, hogy alig lehet látni. Bizonyára a gépjárművezetőknek is problémát okoz ez, hiszen későn, vagy egyáltalán nem veszik észre, s ez súlyos baleset előidézője lehet. Jó lenne tehát, ha az illetékesek — ha közlekedési lámpa elhelyezésére nincs lehetőség — mielőbb gondoskodnának a zebrák újrafestéséről. M. T. Bánréve GÖDRÖK AZ ÚTTESTEN Nemrégen olvastuk az Eszak-Magyarországban, hogy balesetveszélyes, nagy gödrök vannak a Körösi Csorna Sándor utcában, ahol nagyon sok gépkocsi közlekedik. Dicséretes módon, rövid idő alatt megjavították az úttestet, s nem is akárhogyan, hanem jó minőségben. Remélve, hogy az illetékesek mielőbb intézkednek, szeretnénk felhívni a figyelmet egy nem kevésbé balesetveszélyes, rövid útszakaszra. A Bajcsy-Zsilinsz- ky útról a Körösi Csorna Sándor utcába kanyarodva a villamossíneken kell áthajtani. A gépkocsivezetőknek igazán minden ügyességükre és óvatosságukra szükség van ahhoz, hogy a kocsiban ülők feje ne kerüljön közvetlen kapcsolatba a kocsi tetejével. Erősen kell fogni a kormányt, hogy baj nélkül átérjenek a síneken, hiszen a kövek itt már any- nyira kilazultak, hogy jókora gödrök keletkeztek. A villamosokat üzemeltető Miskolci Közlekedési Vállalat reméljük mielőbb megjavít- latja ezt a rövid kis útszakaszt, s az itt közlekedő gépjárművezetőknek nem kell tartaniuk majd attól, hogy esetleg egy baleset előidézői lesznek a gidres-göd- rös út miatt. T. János Miskolc, József Attila u. Belülien... Ut az új gyógyszerekhez Hogyan jejijjk az orvostudomány? Fojtön l. fel». Hegymászók vizsgálata A Bécsi Egyetem Sporttudományi Intézete egy hegy- mászótanfolyan 33 hallgatóját filmezte videokazettával, kritikus helyzetekben. Magatartásukat vizsgálva ranglistát állítottak össze azokról a képességekről, amelyekkel a hegymászóknak rendelkezniük kell. Első helyen áll a benyomások gyors felfogásának és feldolgozásának képessége, tehát az időjárás, a sziklafal nehézségi fokának stb. gyors megítélése, és ennek megfelelő magatartásra való beállítódás. Ezután következik a jó térbeli képzelőtehetség, a mozdulatok tudatos összehangolása veszélyes helyzetekben is, a kéz és a szem koordinációja, a vizuális benyomásra való reagálás. Csak mindezek után következik az erő és a kondiAz utóbbi évtizedek# ben világszerte számos üzembiztos helikoptert alakítottak ki mind polgári, mind katonai célra, de érdekes, hogy legkevésbé azon a területen vált be. amire eredetileg tervezték: a rendszeres utas- és teherszállításokra. Ennelí az az oka, hogy a helikopter szállítási önköltsége a merev szárnyú repülőgépekéhez képest meglehetősen nagy: azokénak három-négyszerese. A helikopterek előnye, hogy bármely irányban, előre, hátra, oldalt emelkedve, vagy süllyedve minimális sebességgel repülhetnek, sőt huzamos ideig egy helyben lebeghetnek is. A rotor, vagy forgószárny teszi ezt lehetővé, amely a helikopter legbonyolultabb szerkezeti eleme. A rotoron keletkezik a repüléshez szükséges felhajtóerő, Napjainkban, a tudo• mányok rohamos fejlődésének korában a közvélemény megkülönböztetett figyelemmel fordul az orvosi diszciplinák felé. Hazánkban jelenleg is több száz, alapvetően az ellátás javítását célzó témán dolgoznak a kutatók. A költségvetésből és más forrásokból a VI. ötéves terv időszakában több, mint egymilliárd forint áll a szakemberek rendelkezésére, emellett a tudománypolitikai bizottság rendszeresen finanszírozza az öt orvosegyetemen folyó ígéretes kutatásokat, s megfelelő anyagi támogatásban részesülnek a 13 országos intézetben, valamint az egyes kórházakban végzett — a betegségek diagnosztizálásának és gyógyításuk biztonságát növelő — vizsgálódások, kísérletek is. Az orvos- tudomány jelenéről, távlati fejlődéséről beszélgettünk dr. Vizi E. Szilveszter egyetemi tanárral, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének igazgatóhelyettesével. — A statisztikában világszerte azok a halálokok szerepelnek az első helyen, amelyek összefüggésbe hozhatók a századunk második felének technikai fejlődésével. Mit tehet ez ellen az egészségügy'.’ — Az orvostudomány rendkívül gyorsan fejlődött az utóbbi néhány évtizedben, sikerrel küzdötte le a heveny fertőző betegségeket, képes elhárítani a sebészeti katasztrófákat, megszüntette a tuberkulózist, mint népbetegséget. Most olyan problémákkal kell szembenéznie, amelyeknek okozója, előidézője többnyire maga az ember. A motorizáció, a mozgásszegény életmód, a túltáp- láltság, a mértéktelen dohányzás és alkoholfogyasztás, a nyugtató és serkentő Export szempontból az idei ígérkezik a pásztói kötöttáru, gyár eddigi legeredményesebb első fél évének. A Váci Kötöttárugyár évről évre tekintélyesebb feladatokat vég. rehajtó pásztói konfekcióüzeme május végéig 54 000 kocogóruhát szállított egyik leg. nagyobb nyugati üzletfelének, az Adidasnak. A sportruházati világcégnek július régéig ezenkívül további 11500 hétvégi ruhát, egy angol és egy francia cégnek pedig ▼alatmtnt a eizsäntes repülőshez szükséges vonóerő is: egyszerre ellátja a szárny és a hajtómű feladatát. De a rotoron keletkezik a kormányzáshoz szükséges erő egy része is, ily módon részben a kormány szerepét is betölti. A rotor a repülőgép légJ csavarjához hasonlóan lapátokból és agyból áll, mégis sokban különbözik a légcsavartól. Először is jóval nagyobb átmérőjű, mint az azonos nagyságú vonóerőt termelő légcsavar, a fordulatszám viszont lényegesen kisebb. A rotor megszabja a helikopter maximális sebességét, amely nem több az óránkénti 200—250, legfeljebb 300 kilométernél. Helikoptereket csak olyan polgári szakter'üete- ken használnak, ahol más repülőeszköz nem alkalmazható, vagy ahol a költség alárendelt szerepet játgyógyszerek felelőtlen használata, más, szintén káros jelenség mellett, szükségessé teszi, hogy a gyógyításban- megelozésben legyünk figyelemmel a felerősödött környezeti, társadalmi hatásokra .. Az egészségügy az ezredfordulóig fontosabb lesz, s ez elsősorban a szűrések és a felvilágosítás alkalmainak bővítésében, kiterjesztésében nyilvánul meg. Minderre az I972-es egészségügyi törvény megalkotásakor gondoltak, így az abban foglalt célok 2000-ben is érvényesek lesznek, azaz a magyar egészségügy követendő stratégiája változatlan. — Említette a gyógyszereket. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a gyógyulni vágyó emberek mind többet, olykor csodákat is várnak az új készítményektől, Lesz- nek-c a mainál hatásosabb gyógyszerek? — A helyzet és a tennivaló meglehetősen bonyolult. Egyfelől napi feladat a meglevő gyógyszerekkel való ésszerű gazdálkodás: a fogyasztás orvosilag indokolt és szükséges szintre csökkentésével ugyanis az elkövetkező 10—15 évben 5000— 8000 kórházi ágyat szabadíthatnánk fel. Ugyanakkor a magyar egészségügynek az is érdeke, hogy folyamatosan fejlessze a gyógyszerkutató-bázist, keresse azokat az új vegyületeket, amelyek gyógyszerekké fejlesztve si21 600 gyermek, női és férfi vikendegyüttest indítanak útnak Pásztó ró L, a fél év hátralevő heteiben. A szép hasznot hozó exportfeladatok teljesítése mellett jutott erő a hazai vá_ laszték bővítésére is. Nagy tételben szállítottak a belkereskedelemnek Senior cégjeí- zésú pamut-szintetikus alapanyagból kötött rovidujjú kamasz- és férfiingeket. E kitűnő minőségű új termék importot tett feleslegessé. szik. Itren tér üget például a mezőgazdaság, ahol növényvédő szer vagy műtrágya kiszórására rendkívül alkalmas. Ismeretesek a rendőrségi forgalomellenőrző és szabályozó helikopterek is. Főleg árvizek idején nálunk is nagy szerepet (öltenek be a honvédségi helikopterek, amelyek közvetlen veszély esetén leszállás nélkül fedélzetre vezetik a bajba jutottakat. Helikopterrel akkor is eredményes a segélynyújtás, amikor más módón meg sem lehetne kísérelni, például hegymászó-katasztrófa, lavinaomlás esetén. A mentö-betegszállitó helikopterek gyorsaságukkal és a földi forgalomtól való függetlenségük révén már' sok ember életét megmentették. Az építőmunkában szintén óriási a jelentőségük, különösen nehezen járható terepen, mint a képünkön is látható szibériai olajfúrásnál, de az emelő-szállító helikopterek is nagy szolgálatot tesznek, például a csővezetékek fektetésénél, javításánál, épületelemek beemelésekor, vagy nehezen megközelíthető építkezéseknél. körrel alkalmazhatóak • legkülönbözőbb betegségek terápiájában. Jó úton járunk: a becslések szerint 1985 körül megismerjük a receptorok elvi felépítését, 1990-ig a receptorrendszerre vonatkozó részletesebb ismeretek is a birtokunkban lesznek. Ez roppant fontos, ugyanis a receptorok olyan enzimkomplexek, illetve más molekulacsoportok, amelyekhez egy-egy adott gyógyszer speciális módon kapcsolódik. A kémiai szerkezet és a biológiai hatás közötti összefüggésre vonatkozó információs anyagok 1985-ig annyira felgyülemlőnek, hogy ezt követően már általános érvényű törvények megfogalmazására is számíthatunk. Ezzel megnyílik az út az egyes betegségeket speciálisan, cél- zottabban, azaz hatásosabbon, eredményesebben gyóJ gyitó készítmények előállításához. — Az orvosbiológiai kutatások, különösen az alapkutatások nemzetközi jellegűek, e téren észlelhető leginkább a nemzetközi munka- megosztás. Hogyan veszünk ebben részt? — Legfontosabb feladataink közé soroljuk a nemzetközi együttműködésben, elsősorban a KGST-ben folyó kutatásokat A baráti szocialista országok orvostudományi intézetei közötti sokoldalú kutatási együttműködés további szélesítését célozzák azok a szakértői ajánlások, amelyek rögzítik a közös kimunkálásra javasolt kutatási, Tőirányokat, kijelölik a koordináló intézeteket. Feladatunk elsősorban az együttműködés tartalmi javítása. A tőkés országokkal folytatott tervszerű orvostudományi együttműködések koordinálásánál és szabályozásánál egyik alapvető szempont, hogy azok összhangban legyenek a hazai kutatásokkal... Rendkívül összetett feladatról van szóc a megelőzés, illetve a gyógyítás érdekében 35 szakorvosi és 6 gyógyszerészi diszciplínát tartunk nyilván. A kutatásban a differenciálódás még erőteljesebb, mivel az elméleti és a klinikai kutatásokban egyaránt lehetővé vált a jelenségek törvényi- szerűségeinek mélyebb megismerése. Miután a gyári technológiai szabadalmaktól vagy ipari érdekeltségű felfedezésektől eltérően az orvosbiológiai alapkutatások eredményei a különféle kongresszusok, szimpozio- nok, ösztöndíjas utak révén könnyen hozzáférhetőek, a nemzetközi együttműködés kölcsönös előnyöket biztosító tevékenység... Természetesen nemcsak a kifejezetten tudományos eredmények hasznosítása javíthat a társadalom általános egészségi állapotán. A jelentős, széles körű életmódbeli változások; a dohányzás mérséklése, az ésszerűbb étrend, a fizikai tevékenység fokozásának eredményeként például az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Üj-Zélandon nagymértékben csökkent a koszorúér-elmeszesedés okozta szívbetegségben elhalálo- zottak száma. Ha meggondoljuk, hogy nálunk szív- és érrendszeri betegségek a halálozások több, mint feléért, a rokkanttá nyilvánítások negyven százalékáért felelősek, s hogy a belgyógyászati osztályokon és az alapellátásban gondozottaknak ugyancsak negyven százalékát ezek a betegek teszik ki; nyilvánvaló, hogy a helyzet javítása nem képzelhető el kellő társadalmi ösz- szefogás nélkül. cto. fi repülés mindenese i Adidas, Puma, Senior