Észak-Magyarország, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
«> ÉSZAK-MAGYARQRSZAG 4 ,, 1983. május 1., vasárnap Jelenléte a műalkotásokban „Nehéz volt, de megérte” meghatározó c Hová lett a munkás? •r-. í Á címbefi kérdés nem azt m munkást keresi, aki az üzemekben termel, hanem azután érdeklődik, akiről korábban színdarabok, regé- xiyek. filmek, képzőművészeti alkotások születtek, sőt hely- lyel-közzel legendák is. Alig _ néhány éve még eg.v-egy művészeti ág éves. vagy nagyobb időszakot átfogó tevékenységi vizsgálatánál ki-' mondva-kimondallanul egyik •legelső kérdés az volt. hogy az új művek közül hány munkástémájú. Ma ez a kérdés, nagyon ritkán, vagy sosem merül fel, a művek elbírálásánál ezt nem veszik figyelembe. Legfeljebb abban oz esetben, amikor egy-egy tízemi szerződésben álló, így smecenált képzőművész a támogató vállalatnak a szerződésnek: megfelelően, átadja alkotásait. Mert ilyenkor kilök” mtmkástémájú képet adni. Sajnos, ez a munkástéma ez esetekben sokszor eléggé erőltetett. Pedig a munkás itt van a társadalomban, és a munkás szerepe nem csökken. Mégis, mi okozza hát, hogy nem-' csak nem „követelmény” a munkástéma, hanem jóformán el is tűnik az ilyen jellegű mű, és egyre kevesebb rá az igény? Ha végigtekintjük az új magyar színpadi műveket, aligha találunk az elmúlt években érdemi alkotást, amely munkásté- xnájúnak tekinthető. Ugyanígy vagyunk a filmekkel, tévéjátékokkal; az irodalomban is nagyon elenyésző az arányuk. vagy ha jelentkezik, akkor olyan extrém alakban, mint például Kertész Ákos legutóbbi kisregényében, — Családi ház manzárddal —, ahoi a nagyüzemi művezető albérlőként lakásába fogadja eigánty származású segédmunkását, majd szinte após-1 fcolává lesz annak, hogy felesége az albérlővel megcsalja. A képzőművészeti alkotásokban elsősorban a fentebb már említett körűimé-' nyék között, vagy a más úton, de rendelésre készült művekben jeletkezik markánsabban a munkásfigura. Persze, a munkás nemcsak a társadalomban van jelen változatlanul, hanem jelen van a különböző művészeti alkotásokban is, anélkül, hogy azok kifejezetten mun- kástémájúak lennének. Vegyünk egy egész köze-' K példát a film területéről. Az Adj király katonát! eímű film fonólányokról szól, főszereplője, központi hőse is fiatal fonónő. mégsem tekinthető ez a film kifejezetten munkástémájúnak. Egyszerűen azért nem. mert mindaz, ami ebben a filmben történik, és ami központi hősével történik, más foglalkozású területen, más társadalmi kategóriákba tartozó emberekkel is ugyanígy meges-' hét. És azt hiszem, ez a példa érvényes az egész kérdéskör megválaszolására. S választ ad a címben feltett kérdésre is. Közelebbről: új művészeti alkotásainkban, a munkás nem mint a nagyüzemi termelés egyik „élő alkatrésze” jelentkezik, életéből nem pusztán a termeléssel kapcsolatos vonatkozásokat ismerjük meg, hanem az emberi egészet, vagy a megközelítően teljeset, és e teljességben a korábban a munkás jeli eget megadó termelési tényezők háttérbe szorulnak, olykor egészében el is tűnnek, ám sokkal marJ kánsabban jelentkeznek á munkás emberi vonásai, gondjai, örömei. Azé a munkásé, akinek lakásgondja van, u»í,y aki házat épít, vagy családi problémái vannak, általában életvitele megegyezik a társadalom döntő többségének életvitelével. A munkás eltűnéséhez nagymértékben hozzájárni a társadalmi átrétegződés. és a munkás fogalmának megváltozása is. Magyarországon a családoknak több mint 70 százaléka úgy él, hogy tagjai között munkás, alkalmazott. értelmiségi, paraszt egy-' aránt található. Talán ez a paraszt megfogalmazás sem ideillő, hiszen azt is már a gyakorlatban régen felváltotta a mezőgazdasági dolgozó, és itt érkezünk a másik tényezőhöz, á munkás fogalmának átlényegüléséhez, amikor munkás a vegyi üzemben kapcsolótábla előtt ölő íehérköpenyes dolgozó is, és ugyancsak munkássá lett a tsz-paraszt, illetve tsz-tag, vagy -dolgozó, hiszen a javítóüzemben traktort repa- rál, vagy a melléküzemágban tapétát termek A felesége meg esetleg az állat- tenyésztésben dolgozik, a lánya a tsz könyvelője. Az ő közös gondjaik most mik? A róluk szóló bármilyen jellegű műalkotás paraszttéma, vagy munkástéma? Mindkettő és egyik sem. Emberi téma. A magyar társadalom tagjainak a témája. Napjainkban a társadalom egyedeinek gondjai, örömei, életvitele rendkívüli módon közelítenek egymáshoz. Nem meghatározó az egyed foglalkozása, legalábbis nagyon sok kérdésben nem az. A művelődési élet kínálataihoz való közeledésben talán legmarkánsabban fellelhetők még bizonyos különbözőségek, bár ez sem meghatározó, hiszen tvdunk egyetemi tanárról, aki nem jár soha moziba, vagy hangversenyre, és pihentetésül csak detektívregényt olvas, és tadunk operabérletes munkásról, meg irodalombarát mezőgazdasági dolgozóról stb. Leninvárost tipikusan munkásvárosként szokás emlegetni, holott a korszerű üzemekben dolgozó munkások élete már merőben különbözik a régi robotos munkásélettől, vagy akár a még ma is meglevő föld alatti bányászélettől. Egy nem túl sikeres film a közelmúltban éppen Leninvárosban készült, Panelkapcsolat címmel, s azt mutatta be, hogy egy panelekből összerakott városban az emberi, sőt a családi kapcsolatok is valamiféle panelszerkezetből rakódnak össze. Az az élet, amit ez a film ábrázol — a városban tartott ankét tanúsága szerint is — jellemző az. ottani életre. A szereplői munkások voltak. De amit felmutatott, az nemcsak a munkásra jellemző, az általánosabb társadalmi érvényű. Hát itt is jelen volt a munkás, s mégis nemcsak a munkásról szólt a mű. Hová lett a munkás? — kérdezi a cikk címe. A munkás jelen van az alkotásokban továbbra is anélkül, hogy cimkézye lenne —- „munkástémájú mű” —, mert nincs olyan társadalmi kérdés, amely műalkotásokban jelentkezik, hogy az steril módon vonatkozna a társadalom egyik vagy másik kategóriájára, hanem érinti valameny- nyi réteget, osztályt. így, ha nem is annyira harsány jelekkel. mint évtizedekkel korábban, a munkás ott van az alkotásokban, azok nagyrészt róla, de legalább róla is szólnak, s mert a munkás van a társadalomban többségben, az össztársadalomról, vagy annak egy összetettebb szeletéről szóló műalkotásban a munkás jelenléte továbbra is meghatározó. Benedek Mikiéi Kiss Attila grafikája Szögre akasztott tarisznya Sok éve már, voK egy kis falu a megyében, igazából nem is falu, csak olyan telepféle, ahogy a hivatalos papírokban szerepelt a heve. De ennek a csöpp településnek híre járt messze földön, az országhatárokon belül véve persze a lépték mértékét. Volt egy tarisznyájuk, igazi tarisznya, amelyet körbeküldtek mindenfelé, ahonnan értelmes szót, okos, emberi biztatást kaphattak. Jó ideje nem hallatnak már magukról, végleg szögre került a vándortarisznya, a tanító néni, aki biztatta, lelkesítette az apró falu még apróbb gyereknépét — nyugdíjba ment. Az iskola sincs már meg, azaz pardon, az épület még megvan, de szünetel a tanítás benne (megint csak hivatalos verziókra hivatkozva mondom), s a gyerekeket hozza-viszi a busz a szomszéd faluba, ahogyan hozza- viszi máshonnan is, máshova is, sokfelé ebben a megyében. Mostanában megint csak sok szó esik ezekről a buszokról, meg a szünetelő iskolákról is, mert hiába a hivatalos formula, azért csak tudjuk, a legtöbb ilyen régi épületben bizony sohasem fújják már az egyszeregyet a gyerekek, nem birkóznak az ákom-búkomokkal sem, s a tízperces szünetek ricsajozása is a múlté. Akárhogy csűrjük-csavarjuk, akárhogy sajnálkozunk, a körzetesítésből bizony visszafelé kevés út nyílik. Többek között azért is kevés, mert az iskolaépületek egyikét-mási- kát már átalakították könyvtárnak, meg másnak is, amit meg nem — azt bizony rontja az idő. De még mindig ez lenne a legkevesebb gond, vissza is lehetne alakítani, rendbe is lehetne hozni, csakhát ezekben a falvakban bizony most is kevés a gyerek, s ha akadna is egy csoportra való, pedagógus végképp nincs. Ezekbe a ids falvakba — de még nagyobbacskákba is — nem akad pályázó. Ahol van, gyerek is, meg tanító is, ott többnyire az iskola is maradt. Hogy a városi kényelmes körülmények között, karnyújtásnyira minden elérhe- tőhöz meditáljunk azon, hogy miért nem vonzó a falu — kicsit kényelmes megoldás. De éppúgy hasztalan, mint csak azon bánkódni, hogy elmentek a gyerekek, s utánuk »eat a tanító. Gondolkodni persze nemcsak lehet, kell is, hogy szükségszerű-e, ha az iskola eltá- voztóval megszűnik az élet. Az az élet, amit közösséginek szoktunk nevezni. Mert, sokfelé mondják, amíg voltak a gyerekeit, voltak az iskolások, mindig volt alkalom, amire össze lehetett jönnie öregnek s fiatalnak, hiszen szegről-végről mindenkinek volt valami köze az iskolához. A farsangi műsort hetekig lehetett beszélni, az anyák napi megemlékezésről még tovább, hogy milyen szépen mondta a gyéréit, meg a szomszéd- asszonyé is, persze. És a hivatalos ünnepségeken is mondtak verset, énekelt az énekkar. A körzetesítéssel ennek is rége szakadt. Sajnos. A legtöbb körzeti iskola — tisztelet a kivételnek — nem érd magáénak a körzet közösségeinek gondját. Csak a gyerekeket fogadják, s a székhely közösség életében vesznek részt. • Pedig hát — mérlegel magában az ember —, ez talán mégsem olyan törvény- szerű, mint az, hogy a gyerekek után költözött a tanító. S nem is mindegyik költözött el, van aki maradt, csak a napközbent tölti máshol, estére visszatér. El lehetne képzelni — s remélem senki nem legyint rá, hogy még ezt is! —, hogy a körzeti iskola felvállalja a körzeti községeket is, mint ahogy felvállalta a gyerekeket. Nota bene, fel nem foghatom, miért lehetetlenség mondjuk az anyák napi műsort kivinni a kis faluba, ha alkalmas helyet találnak. Nem kell nagy terem, tíztizenöt gyerek, ha jár a falucskából, de esemény lehetne, mint régen. Az övék. Persze több lenne a munka — de talán megérné. Ilyen apró araszolgatásokkal, ilyen csekélységekkel — hiszen nem eget-földet rázó nagy dolgokról van szó — lehetne enyhíteni a bele nem nyugváson; hogy már iskolánk sincs! Mert még az észérvek mellett is — érthető — a legtöbb helyen ma is sajnálják. De hát nem is törvényszerű, hogy az iskolával együtt elmenjen minden. Az sem volt törvényszérű, hogy annak a kis falusi iskolának szögre került a ta-- risznyája! Omtoric Annámért* Dolpzók az Érettségiért... A tavaszi nap nyári meleggel árasztja el az iskola zárt udvarát. Dolgozók Gimnáziuma, Miskolc. Az egyik tanterem előtt virágokként „nyílnak” élénk színű, egyforma ruhájukban az asszonyok, lányok. Kedvük is friss, ők már túl vannak a vizsgán. — Ha látta volna a ballagásunkat! Minden osztály más színű ruhában sorakozott fel, egy idős tanárunk meg is jegyezte, hogy ilyen színes ballagást még soha nem látott — melegség és elégedettség van a hangokban. Felszabadultság is, négy kemény év után. A mai nehéz napon is túl vannak. Majd az érettségi jön még... * Vajon mi hajtotta ezeket az embereket., hogy négy évvel ezelőtt eljussanak az elhatározásig: beiratkozzanak a gimnáziumba? Ezzel a kérdéssel indultam közéjük. Egy házaspárral ültünk le beszélgetni. Hajtós Bertalan húsz esztendeje a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója. Jelenleg nehézgépkezelő: — Együtt beszéltük meg a feleségemmel, hogy megpróbáljuk a gimnáziumot, hogy sikerül-e vagy nem, majd meglátjuk. így vágtunk neki. Nem volt könnyű az elhatározás, húsz éve voltam ón is diák, fizikai munkát végzek, gondolhatja, meg kellett vívni magammal. De végül idáig eljutottunk, s ennyivel is többet tudunk... — Végül is együtt határozták el, de kinek jutott először eszébe? Hajtós Bertalanná dajka a miskolci 3. számú óvodában, az avasi lakótelepen: — Először én szóltam, hogy meg kellene próbálni, neki kellene vágni. Most már öröm, hogy itt vagyunk, igaz, sok nehézség árán jutottunk el az érettségi lehetőségéig. Képzelje el, hogy 7-en tanultunk a családban... Van ugyanis négy fiunk, 18, 16, 15, 13 évesek, meg egy 7 éves kislányunk, alii most jár elsőbe! Sokat segített az anyósom, aki eljárt hozzánk ezekben az években. Különösen a vizsgákra való felkészülés elég nehéz volt... — A munkahely támogatta gimnáziumi tanulásukat? — Első szóra hozzájárultak a vállalatomnál, és a későbbiekben is minden támogatást megadtak — így a BÁÉV-es férj. — Engem is minden sző nélkül elengedtek, sőt a vezető óvónő közben is segített, ha valami nehezen ment — mondja a feleség, s még hozzáteszi: — nagyon kedvesek voltak a munkatársaim is, amikor -csak kellett, cseréltek velem munkaidőt, mert váltásban dolgozunk ... — A négy gimnáziumi osztály elvégzéséről most már papírjuk lesz, s jön még az érettségi. Más beosztást, magasabb fizetést ezért nem kapnak. Végül is miért vállalták a nagy család és a munka mellett a tanulást? Hajtós Bertalan: — Utólag felmerült, tőlem Is kérdezték munkatársaim, hogy mire lesz ez jó? Az érettségi Hát én úgy érzem, hogy ___csak többet tud ok, mint négy évvel ezelőtt, s esetleg á gyermekeknek tudok valamiben a segítségére lenni. Három fiunk már ipari tanuló. Talán azért is csináltam végig, bár nem bíztam, hogy végig tudom csinálni — mert példát akartam adni a gyermekeknelc.3 A feleség: — Akkor is megérte, ha beosztásban nincs ebből elő-j nyünk. Lehet, hogy pár év múlva ez lesz az alapköve^ telmény... A sikeres érettségi rémé-, nyében búcsúzunk. * A Dolgozók Gimnáziumá-j ba az idei tanév kezdetén 161D-en iratkoztak be az esti és a levelező tagozaton. Az átlagéletkor 25 év, a tanulóki 80 százaléka fizikai dolgozó; a beiratkozottak 60 százalékának szakmunkás-bizonyítványa van. Nem kevesen a negyven év közelében vál-| lalkoztak arra, hogy érettsé-J gi bizonyítványt szerezzenek. Szabó Gyula, a Dolgozók Gimnáziumának igazgatója3 — Magam is izgalmas kérdésnek ítélem azt, hogy miért vállalják a gimnáziumi tanulást ezek az emberek. Az általánosítható tapasztalatok, az érettségi vizsgák! tapasztalatai azt mutatják; hogy négy év során kifejlődnek a képességeik, személyi tulajdonságaik, fogékonyabbá válnak a társadalmi Kérdések iránt, szemléletültben, Ízlésükben, értékítéletükben szembetűnő változás történik. Igen fontos, hogy magabiztosabbá válnak a munkahelyükön, jobban és bátrabban mernek megszólalni a gazdagabb szókincs révén is. Megszerzik négy év során azokat az ismereteket, amelyek révén a képességeiknek leginkább megfelelő munkakört tölthetik be. Érzékelni lehet azt is, hogy más lett ezeknek az embereknek a családban a helyük és rangjuk. Úgy vélem, hogy ma a technikai haladás és az egyéni boldogulási igény hívja újra meg újra életre a dolgozók gimnáziumi osztályait; a magasabb műveltség megszerzésének a vágya, hiszen ez az alapfeltétele a magasabb szakmai képzett-- ség megszerzésének is... * Az igazgató egy levelet őriz asztalfiókjában. A ballagás napján kapta egy végzős „diáktól”. Megható sorok, az előzőekben mondottakra rímelő gondolatok sorjáznak a kézzel írott sorokban: — „Nehezen vettem tudomásul, hogy a tudásszomjam kalodába van zárva, s azt nem lehet onnan kimenteni. Ez a zár olyan masszív volt, hogy az idő vasfogai is nehezen tudták széttépni. Közel negyed évszázad telt el az általános iskolás éveim után, míg — jelképesen szólva — korrodálódott ez a zár. és nekem is lehetőségem nyílt, hogy tudásom bővíthessem...” — „Köszönöm a bizalmat, melynek kapcsán naivsága- im mindig zavartalanul feltárhattam, tudva azt. hogy tanáraim sohasem nevetnek ki, hanem segítenek, támogatnak. Csak így 'juthattam el. bizonyos sikerélményekkel telve, 1979. szept. 11-töl 1983. április 12-ig ...” — „Bár az itt szerzett, is- j méreteimmel nem leszek több főnökeim szemében, de úgy érzem, sokkal gazdagabb lettem...” xk Érettségire készülnek a negyedikesek a Dolgozók Gimnáziumaiban. Húsz év alatt Miskolcon 10 ezren kaptak érettségi bizonyítványt. Én azt tapasztaltam, néhányuk- kal találkozva: a tudás örömét emlegetni mégsem közhely. Tcnagy József Közművelődési és politikai műveltség Tizenkettedik alkalommal rendezik meg július 27-e és augusztus 4-e között a TIT szegedi művelődéselméleti nyári egyetemét, amelynek témája ez alkalommal: köz- művelődés és politikai műveltség. Az előadások az általános műveltség és a politikai műveltség mélyebb összefüggéseit vizsgálják. A hallgatók tájékozódhatnak a politikai műveltség fejlesztésének kérdéseiről, ugyanakkor arról is, hogy a köz- művelődés milyen feladatokat válla' e célkitűzés megvalósításában. A nyári egyetemre június 7-ig lebet jelentkezni, bővebb tájékoztatást a TIT Művelődóselméleti Nyári Egyetem (Szened, Kárász Utca 11. 6720) ad. \
