Észak-Magyarország, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-26 / 123. szám
Egészségügyi újítások bemutatója Egészségügyi éjit ók ; ® találmányaiból nyílt kiállítás kedden délelőtt Budapesten, az OM- KER Népköztársaság úti kiállítótermében. A bemutatót az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet és az Orvosműszer-kereskedelmi Vállalat rendezte. A kiállítás segítségei kíván nyújtani az egészségügyben már elfogadott és bevezetett újítások tömeggyártásához, és általános elterjedésükhöz. Képünkön: a sebbel közvetlenül nem érintkező, rögzítő, fedő Ramofix rugalmas kötözőanyaggal bepólyált próbabábú látható. Előtérben az ágyhoz kötött, elsősorban műtétes betegek kondicionálását szolgáló kórtermi ágykerékpár látható, mely segítséget nyújt az alsó végtagok trombózisának megelőzéséhez. Hárommillió palack évente Ói pezsgíivár Pécseit P" tfj élelmiszeripari Szemmel gyarapodott Baranya: elkészült a pécsi tankpezsgőgyár és megkezdte üzemszerű termelését. Már az idén hárommillió palackot töltenek meg a nemes itallal; a termékek több, mint nyolcvan százalékát exportáljál!, elsősorban a szocialista országokba. A százmillió forintos beruházás megvalósítására gazdasági társaságot alakított a Villány—mecsekaljai Borgazdasági Kombinát és a Szekszárdi Állami Gazdaság, a továbbiakban együttesen szállítják a pezsgő alapanyagát és közösen forgalmazzák belföldön az árut. A mecsekaljai városban i nagy múltja van a pezsgőkészítésmefc.' 1'353-ben alapították a Littke-féle pezsgőgyárat, amely teljesen megújulva ma is működik. A borgazdasági kombinát Pécsi Pezsgőgyár néven önálló termelőüzemet hozott létre azzal a céllal, hogy többet készítsenek a híres Pannónia pezsgőből. A hazai, de még inkább a külföldi fogyasztás ugyanis hosszú távon is biztos piacnak Ígérkezik a magyar italok számára. A régi gyáregységben továbbra is klasszikus, azaz több éven át palackban érlelt pezsgőt készítenek, az új gyáregységben pedig tankpezsgőt állítanak elő, vagyis speciális tartályokban erjesztik az italt. Most ezt ajánljuk: OTHELLO - omlós keksz — vendégváráshoz — kirándulásra — tv méné csemegének] Érdemes megkóstólnil MATSA FŐSZERT-MI8K vegyiaw NÁCI TÖMEGGYILKOS Háborús bűnök és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények vádjával szerdán bíróság elé állították Berlinben Heinz Barth volt századost. (Obersturm- führert). Az NDK berlini városi bírósága előtt ismertetett vád szerint a ma 62 esztendős Barth a második világháború idején tömeg- gyilkosságokban vett részt a megszállt Csehszlovákiában és Franciaországban. GYERMEKRABLÄS HAPPY ENDDEL Happy enddel végződött a lengyel bűnözés történetében meglehetősen példa nélkül álló gyermekrab]ási ügy. Múlt csütörtökön valaki a Jelenia Góra-i vajdaságban levő Piechowice városában elrabolta egy ismert lengyel kerékpárversenyző, Lengiewicz nyolcéves kislányát, és váltságdíjat követelt a gyerekért. Az illető hétfőn este a szomszédos legnicai vajdaságban, Lublin városában taxiba ültette a gyereket, a gépkocsi- vezetőnek megadta a pontos címet — és előre kifizette a több. mint ötven kilométeres utat, majd sietve eltávozott. A gyerek késő este már szüleinél volt NEGYMILLIÄRD ESZTENDŐS LELET Ausztrál tudósok szerint a világ legrégibb kőzetére leltek rá egy kiszáradt, nyugat-ausztráliai folyó homokos medrében. A cirkon nevű ásványi anyagot tartalmazó kőzet nem kevesebb, mint 4,2 milliárd éves, azaz a Föld feltételezett keletkezése után „mindössze* 300 miffiKó évvel jött léim Ma este a képernyőn In memóriám 0. I. A néhány éve elhunyt Örkény István emléke előtt tiszteleg ma este 20.00 órakor a második műsorban kezdődő, az iró müveiből készült össze, állítás, amelyet Valló Péter szerkesztett és rendezett. Az Örkény-müvek részleteit Egri Márta, Halász Judit, Kern András, Lukács Sándor, Mik- lósy György, Nagy Gábor, Pap Vera, Peremartoni Krisztina, Reviczky Gábor, Szilágyi 1'ibor, Vencel Vera, továbbá számos szinmüvészeti főiskolai hallgató kelti életre. Képünkön az előadás egyik jelenete. nes Kirgizia gyógyintézeteiben az orvosi eljárások között kitűnő eredménnyel alkalmazzák a kumiszterápiát. A kancatejből készített italt meghonosították a fürdőhelyi gyógyhelyek és szanatóriumok étrendjében. Az „ezer fűből készült balzsamot”, ahogy a kumiszt Kö- zép-Ázsiában nevezik, mát; az ókori gyógyászatban is nagyra becsülték azért a tulajdonságáért, hogy képes volt az emberi szervezetet gyorsan megerősíteni. Kirgiz tudósok a kumisz hatásos alkalmazásának módszerét dolgozták ki a betegségek egész sorára. Évszázadokon keresztül a kumiszt házilag állították elő, lóbőrből készült tömlőkben. Azért, hogy a gyógyhatású ital termelését növelhessék, a köztársaságban kidolgozták és meghonosították a kumisz termelésének ipari technológiáját. A jelmezes vendég hajnal felé szédelegve hagyja el a báltermet. Papírorrával gyanakodva szippant a levegőbe és megkérdezi vendéglátóit: — Mondjátok, minek van ilyen furcsa szaga? — Ez a friss reggeli levegő, barátocskám! * Egy férfi jelenti a rendőrségen, hogy a felesége egy farsangi mulatság után eltűnt. — Mikor volt * jelmezbál? •— kérdezi a hivatalnok. — Két hete. — Es csak most jelenti? — Csak ma fedeztem fel, hogy nyoma veszett a esa-í ládi ékszereknek! * — Vigyázz — figyelmezteti lányát az anya — ahoJ bál van, onnan a gyerek sincs messze! * Házassági hirdetés: „Zene- és sportkedvelő, intelligens, szép szőke hölgy leánya számára vőlegényt keres.” * — Nem tudom, mit csináljak a férjemmel, doktor úr. Beszél álmában. — Hát ez kellemetlen! — De még mennyire kel. lemetlen! Rajta nevet az egész iroda! Hűsítő újionsápk Megyénk népszerű fürdőhelyén Bogácson, az idei nyáron tovább gazdagodik az idelátogató kirándulók, nyaralók programja. A község 700 éves, eredeti alapjait tekintve román, később gót stílusban átépített Szent Márton templomában, a község művelődési háza igazgatójának, Daragó Ká- rolynak a szervezésében május 28-án, szombaton, 19 órai kezdettel hangversenyre kerül sor. A hangverseny keretében fellép a Miskolci Tádzsikisztánban a hagyományos esküvő elképzelhetetlen a menyasszony és a vőlegény arannyal hímzett tyübitejkája (kis sapkája) és ünneplő mellénye nélkül. Ezek az ifjú pár esküvői öltözékének hagyományos kellékei, amelyen Dusanbéban, az ottani Guldaszt nevű egyesülés népművészeti hímző- műhelyeiben készülnek. A hagyományos tadzsik aranyhímzés nagy hozzáértést kíván, a mesterség árnyalati finomságaira évszázadok óta az idősebbek tanítják meg a fiatalokat. A tadzsik lányok, asszonyok remek kézimunkái többször szerepeltek külföldi kiállításokon is. Mindenütt kivívták e népművészeti remekek a szakemberek csodáló elismerését. Rézfúvós Együttes, a Miskolci Kiskórus és Mura Júlia szólóénekes. Tolmácsolásukban többek között Bach, Palestrina, Händel, Kodály, Purcell művei csendülnek fel az évszázados falak mögött. A rendezvény szervezőitől megtudtuk, hogy a hangverseny bevételét a templom orgonájának helyreállítására fordítják, s a jövő nyártól már orgonahangversenyek is szerepelnek a bogácsi nyár programjában. Hazai alapanyagú üdítő italokkal gyarapítja termékeinek választékát a pécsi Pannónia Sörgyár; gyengül a jövőben a citrusfélék és a Pepsi Cola eddigi egyeduralma, növelik a szőlő, a szamóca és a meggy üdítő mennyiségét. Az idén több újdonságot is készítenek: legújabb termékeik: a Tonik jellegű, gyógynövénykivonaA. Paksi Halászati Szövetkezethez tartozó 44 kilométer hosszú Duna-sza- kaszón az utóbbi két év alatt hatvanezer kétnyaras tok felhasználásával készült Gyöngy-keserű és az illatos alma üdítő — mindkettőt most hozták forgalomba —<, s rövidesen kapható lesz a kajszi és a málna üdítő, valamint kétfajta délszaki gyümölcs üdítő. A mecsekaljai vállalat ms idén tízszeresére növeli a hazai alapanyagból készülő hűsítők arányát. pontyot helyeztek ki, ezetW kívül százötezer előnevelt süllőt, ötvenezer csukát, és tíz-tízezer kecsegét, balint telepítettek. Az idén folytatódott a halasítás, amelynek eredményeként nemcsak -a halászok, de a horgászok fogási eredményei is növekednek. A paksi horgászegyesület nyolcszáz tagjának fogási eredménye tavaly személyenként 18—20 kilogramm volt. Megdőlt az a korábbi vélemény is, hogy a víz szabályozásával, a paksi terelő kőgátrendszer kiépítésével kedvezőtlenebbek a halak életfeltételei. A Paksi Halászata Szövetkezet tagjai az ívás idején — külön engedéllyel — ivarérett halakat fogtak ki a Dunából, az ikrát és a tejet lefejték, majd a megtermékenyített ikrát a százhalombattai keltetőbe szállították. Nagy gondot fordítanak a paksi halászok a kiveszőben lévő értékes hal, a kecsege szaporítására is, amely a magyarországi Du- na-szakaszon csak két helyen él meg: Győr és Paks térségében. Öltöztetik a menyasszonyt... Arannyal hímzett börsonymeflényt próbálnak a menyasszonyra Több bal a Dunában l 8SSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Bonsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTB LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út IS. — 352?. ; Postacím: Miskolc, Pf. 351, Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049. levelezési rovat, paI naszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 178 Felelős kiadó: VERES MIHÄLY, Telefoni 36-131,. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—-17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesltőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft, egp éwre:400 Ft Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA.