Észak-Magyarország, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-06 / 80. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 f9S3. április 6., szerda A képernyő előtt Szokatlan ságok A híre messze megelőzte a képernyőn való bemutatást. Amikor a győri Kisfaludy Színházban hajdan bemutatták n Hamletet, mindenféle híresztelések, pletykák keltek szárnyra az előadásról. Voltak, akik magasztalták, mások valami szent borzadállyal emlegették, frivol részletekről szóltak, vitatták a rendezői koncepciót, az egyes részmegoldásokat. A kritikák is igen sokat foglalkoztak vele, sokfelé valami botránykőként emlegették a dán királyfi győri megjelenítését. Cserhalmi György Hamlet-alakításának átütő erejét viszont csaknem egyhangú elismerés fogadta. Nos, aki az elmúlt csütörtökön már 19 órakor a második műsorra kapcsolta készülékét, maga is meggyőződhetett a győri Hamlet milyenségéről, a Kisfaludy Színház és a Magyar Televízió koprodukciójáról, Bódy Gábor rendezéséről. (Igaz, akkor le kellett mondania a Mint oldott kéve című magyar történelmi tévéfilmsorozat negyedik folytatásának megismeréséről, mert a két adás időben egybeesett és szemben a külföldi, keddi sorozatokkal — Onedin, most Offenbach — a magyar folytatásos film adásait nem ismétli meg a televízió. Vajon miért?) — Nos, a Hamlet főcímében azt olvashattuk, hogy „Televízióra rendezte: Bódy Gábor”, s ez azt a képzetet kelti, hogy megsem azt láttuk egészében, amit a győri nézőtéren ülők láthattak, s ami annyi szóbeszédre adott okot. Ez adat birtokában viszont csak a televíziós produkcióról formálhatunk véleményt. — Láttunk egy meglehetősen szokatlan, a hagyományoktól, a korábbi Hamlet-élményeinktől eltérő eladást, egy minden eddigitől eltérő dán királyfit. (Amikor hajdan a moszkvai Taganka Színházban láttam a Ljubimov rendezte hippi-Hamletet, a címszerepben Viszockijjal, azt hittem, Hamletben már nem érhet meglepetés.) A Bódy rendezte Hamlet a maga televízión teljesen áttekinthetetlen díszletével, nem volt köny- nyű műélvezet. Nem volt könnyű a helyszíneket azonosítani, a homályos mozgásokat követni, ám Arany János szövege Cserhalmi György megszólaltatásában, természetes, emberi előadásában igazán emléke** ^s élményt adott, a sok, látványosnak szánt körítés fölé emelkedett. Szokatlan volt ez a Hamlet, akárcsak a közelmúltban a Macbeth Tarr Béla rendezte és ugyancsak Cserhalmi főszereplésével látott tévés megjelenítése. Úgy tűnik, a Shakespeare-hősök életre keltésé új útjainak, vagy azok kezdeteinek lehetünk tanúi. Szokatlanok még ezek a hősök, szokatlan a köréjük rendezett dráma, de érdemes rájuk figyelni. * Budapest Jancsó Miklós szemével — olvashattuk a tartalmi meghatározást a szombat esti Budapesti muzsika cí.mű műsor előtt. Az Olasz Televízió kezdeményezésére készült, Európa tizenhárom kulturális nagyvárosát bemutató sorozatban Budapest megismertetésére Jancsó Miklóst kérték fel. Előre tudható volt, hogy Jancsó nem „Ibusz- filmet” készít, hanem a maga sajátos optikájával láttatja azt a várost, amelyet nemcsak fővárosi rangja, politikai súlya, népességének száma tesz naggyá, hanem kultúrája is. Jancsó az egymást követő képsorok és a zene nyelvén kívánta elmondani, mi az, amit ő ötvenöt perc Prokrusztesz- ágyában Budapestről el szeretne, illetve el tud mondani. A híres magyar daltanítás volt egyik domináló — kezdő- és záróeleme az összeállításnak, amelyben igen sok zene helyet kapott az Internacionálétól Seres Rezsőig, s belefért sok minden, az ünneplő fővárostól, a Kossuth téri zászló- felvonástól a rockig és a táncházig, az alkotmánynapí parádétól a Hungária kávéházig, a Nemzeti Múzeum lépcsőjétől a Hősök teréig. Rapdszodikusan csapongóit Jancsó a zene szárnyain Budapest utcáin és a város fölött, forradalmi daloktól a pólyás baba békés öltöztetéséig, a Szomorú vasárnaptól a Fölszállott a páváig, a Nemzeti daltól az Európa csendesig és még sokfelé odavetődött Jancsó irányításával Kende János érzékeny kamerája, s mozaikqze- rűen kialakult a kép. Amit Jancsó láttatott, az mind jellemző Budapestre. Ö így látja, láttatja. Persze, minden néző ezernyi mást is szívesen látott volna. De Jancsó ezt akarta felmutatni, ezt akarta láttatni a maga sajátos nyelvén, eszközeivel, visszatérő motívumaival, önmagát is belerendez- fce a filmbe, a fel-feltűnő, bóklászva szivarozó férfi alakjában — kár is volt a zsinagógába kalap nélkül, szivarozva besétálnia! —, ugyanakkor a zenére vágott csodás képkompozíciókkal igen érzékletesen jelenítette meg — ha nem is egyenletes ritmusban — a maga (és még százezrek) Budapestjét. Később látjuk majd az egész sorozatot, más világhírű rendezők munkáit, ám a maga szolcatlanságában is nekünk ez a Budapesti muzsika szól igen szépen. Benedek Miklós A Miskolci vórosi Művelődési Központ keretében működő Kétszemélyes Színház a közelmúltban mutatta be Szakonyi Károly Holdtölte című játékát Zsolnay Júlia és Matus Görgy, a Miskolci Nemzeti Szinház tagjai közreműködésével, Gyarmati Béla, a szinház igazgatója rendezésében. Azóta már több alkalommal előadták a város művelődési intézményeiben és számos előadást tartanok még a közeljövőben Miskolcon és a megyében. Legközelebb április 11-én látható az előadás Miskolcon, az úttöröház színpadán. (Fotó: Jármay) Vetélkedő a Szovjetunióról A Szovjetunió megalakulásának 60. és a magyar— szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 35. évfordulója alkalmából a diáitok körében meghirdetett „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedősorozat országos döntőjét kedden ünnepélyes keretek között Budapesten, a kőbányai Pataky István Művelődési Központban tartották. A tizedik alkalommal megrendezett vetélkedő korábbi színterei — mintegy hatvanezer tanuló részvételével — az iskolai, majd a megyei és fővárosi elődöntők voltak. A döntőn tíz középiskola és hat szakmunkásképző intézet csapata a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a KISZ, a Művelődési Minisztérium és a Lapkiadó Vállalat képviselőiből álló zsűri előtt vetélkedett. A középiskolások versenyében a ldsbéri Táncsics Mihály Gimnázium csapata lett az első, a szakmunkástanulók között a tatabányai 314. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói nyertek. Juhász Gyulára emlékeztek r Juhász Gyula születésének századik évfordulója alkalmából kedden a költő utolsó szegedi lakhelyén, a Juhász Gyula utca 6. szám alatt ünnepséget rendeztek. Az épület lépcsőházában állandó kamarakiállítást nyitottak. A tárlóban a költőt különböző életkorában ábrázoló fényképeket, verskéziratainak, újságokban közzétett vezércikkeinek fotókópiáit mutatják be. Kiállítottak Juhász Gyulának, a Szegedi Múzeum iratanyagából az idén előkerült, 1925- ben írt Prolog című, négyszakaszos versének másolatát, amely „A Magyar Tehetségek Országos Védőegyesületének nagykőrösi alakuló ünnepére” alcímet viseli. A vers a tehetséges fiatalok támogatására hívja fel a figyelmet. Huszonhat esztendővel a Magyar Televízió adásainak megkezdése után megjelent a „TV-mozi Titkárság műsorlapjaiként a tévéLAP című havi kiadvány, amely 48 oldalon kíván színes, sok fényképpel gazdag tájékoztatást adni a televízió iránt érdeklődőknek. Szerkesztőségének tagjai ismert újságírók és tévéalkotók, akik e lapot külön elfoglaltságként szerkesztik. Az első, áprilisi számban Mihályfi Imre fő- szerkesztő, az ismert tévérendező vázolja a lap céljait, de elég csak a tartalomjegyzékre tekinteni, máris kitűnik, milyen sokszínűén kívánja a populáris szándékú lap a televíziós munkát, életet nézőközeibe hozni, az érdeklődő nézőt a Magyar Televízió műhelymunkáiba, gondjaiba, terveibe beavatni. Az első számban például interjú olvasható Köpeczi Béla művelődési miniszterrel, betekinthetünk a Hír- háttér című műsor műhelyébe, beszélgetést olvashatunk Vitray „csodabogarairól”, különböző tervekről, készülő műsorokról kapunk tájékoztatást, nagyszabású publikáció foglálkozik — a korábbi angol dokumentumfilm nyomán — a nyomtatott sajtó és a vizuális információ kapcsolatával, Gutenberg világának állítólag közelgő végével. (A filmet egyébként a közeljövőben megismétlik.) Igen sok érdekes anyag olvasható a tévéLAP első számában, felkelti az érdeklődést, megelőlegezteti a bizalmat a későbbi számok iránt. 0» Oktatás és művelődés M ire jó az oktatás? Lehet, hogy túlságosan is pőrének, odaveteít- nek, sőt profánnak tűnik e kérdés, pedig ez ma a kérdések kérdése közoktatásunkat illetően, s az erre adott válasz tükrében mérhető hitelesen, hogy jó irányban haladunk-e, s hogy miként keil meghatároznunk tennivalóink sorrendjét? A magyar közoktatás milyenségéről meglehetősen eltérőek g vélemények, s olykor egészen szélsőségesek. A hevesen összecsapó nézetek, a viták azonban nem mindig szolgálják az előbbre lépést. Azon például szinte teljesen fölösleges meditálni, hogy szükség volt-e, van-e a változásokra; a tantervi követelmények módosítását nem egyének, maga az élet írta elő. A vita témája legfeljebb az lehet, hogy a végrehajtott módosítások jól szolgálják-e közoktatásunk célját, valóban olyan ismereteket közvetítünk a gyerekek felé, amelyek az ezredfordulón is helytálló, hatékony ismeretek lesznek. Lebontva; az általános iskola eléggé alapozó ismereteket ad-e, a ma szakmunkástanulója otthon érzi-e majd magát a húsz évvel későbbi technikában is? Ez az értelme a bevezetőben említett kérdésnek is, hogy mire jó, mire készít fel az oktatás? Sem erre, sem pedig arra a kérdésre, hogy milyen most a magyar közoktatás, nem lehet tőmondattal válaszolni. S a válaszadásnál nem lehet kikerülni egy harmadik kérdést sem, mármint azt, hogy a ma tantervei mennyire korszerű műveltség-ismereteket közvetítenek? Csak egy bizonyos. Közoktatásunknak és közoktatásunkban bőségesen van mit tenni azért, hogy egyértelműen pozitív válaszokat adhassunk. Ami nem jelenti azt, hogy eddig semmi sem történt, vagy hogy csak hibás lépéseink lettek volna. A közoktatás változása — s mindaz, ami ezzel jár! — világjelenség, összefügg a tudományos, társadalmi fejlődéssel. A közoktatás stabilitását elsősorban és min- denekfelett az iskolarendszer stabilitása adja, s az a törekvés, hogy egyrészt a változások megalapozottak legyenek, másrészt pedig, túl is nőjjenek az iskola falain. A sokat emlegetett társadalmi felelősséget kell és szükséges szélesíteni, ami nem pusztán anyagi támogatást jelent (sőt elsősorban nem azt!), hanem egyfajta szemléletet. Nevezetesen azt, hogy a társadalom különböző szféráinak és intézményeinek is van tennivalójuk azért, hogy ne csak az oktatás, hanem a nevelés is hatékonyabb legyen. E kapcsolódások egyik összetevőjét, az oktatás es a művelődés kapcsolatát vizsgálják egyébként a Kazincbarcikán ma kezdődő, háromnapos országos pedagógiai tanácskozáson. A gazdaság és a kultúra kapcsolata, az iskolai és az iskolán kívüli művelődési anyag, a közművelődés és a közoktatás egybehangolása — a plenáris üléseken elhangzó három nagy előadás címe. S e címek is mutatják, többről van szó, mint a pedagógusok zárt, szakmai eszmecseréjéről. S e témáknak csak egyik eleme — habár korántsem mellékes eleme — az a tény, hogy a közoktatás és a közművelődés egymást kiegészítő, segítő tevékenysége különösen hangsúlyossá vált az ötnapos tanítás bevezetésével. Nagyon sok hasznos, érdekes kezdeményezés történt az intézménytípusok együttes munkájában. De korántsem elegendő. Ma még sajnos helytállóbb az a megállapítás, hogy a közművelődési intézmények nem készültek fel megfelelően arra, hogy az ötnapos tanítás több szabad időt hoz a diákoknak, s hogy egy sor olyan funkciót is átvegyenek, amelyre már nem marad idő az iskolában. Az ötnapos tanítás, a megnövekedett hétvégi szabad idő ma is inkább óriási esély, mint kihasznált lehetőség. A társadalmi felelősség — amibe hangsúlyozottan van ott a családok felelőssége a felnövekvő nemzedékért — persze nem jelenti azt, hogy csökkenne a pedagógusok felelőssége. Közoktatásunk hatékonyságának javítása többé-kevésbé azon múlik, hogy a pedagógus mennyire érzi személy szerint magát felelősnek minden egyes gyermekért. Azért, hogy megfelelő tudásszinttel kerüljön ki az iskolapadból, hogy szakmai műveltsége ne hagyjon kívánnivalót maga után, s hogy birtokában legyen annak a humánus értékrendszernek, ami a társadalmi együttélés- elemi alapja. Éppen ezért kívántatik meg, hogy a jövőben még nagyobb figyelem es hangsúly jusson a pedagógusokra, a közoktatás személyi tényezőire, hogy növekedjen a tantestületi kollektív munka becsülete, amelyben persze a kiváló egyéni teljesítmény is megfelelőképpen értékeltetik. E korántsem teljes felső»' rolás is jelzi: közoktatásunk továbbfejlesztésében sok tennivalónk van. És a türelmetlenség csak akkor vezet eredményre, ha mértékkel bír, ha nem a türelmetlenségért vagyunk türelmetlenek. A kazincbarcikai lanács-i kozáson nyilván ezekről az említett kérdésekről is szólnak, nemcsak az előadók, hanem a gyakorló pedagógusok, a gyakorló népművelők is. Ez, az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő országos fórum — reméljük — a tapasztalatok összegzésével olyan ajánlásokat fogad el, amelyek segítik a hatéko- nyobb oktatást, a hatékonyabb nevelést. M iként a korábbi alkalmakkor, idén is sokfelé látogatnak majd el az ország legkülönbözőbb iskoláiból Kazincbarcikára sereglett résztvevők, hogy megismerkedjenek a köz- művelődés és a közoktatás kapcsolatának helyi formáival. Az általános eszmecserén kívül, reméljük, így is segíteni tudják a magyar közoktatást. Csulorás Annamária Tornaterem — kalákában Most, hogy az igazgató elszántságát idézem magam elé, arra gondolok, , vajon mennyire vigasztalta meg az a tény, hogy megyénk pártbizottságának pár nappal ezelőtti ülésén is vita tárgyát képezte a gondja, persze megyei szinten. Nos, alig hiszem, hogy Dobos Mihályt, a bocsi körzeti Általános Iskola igazgatóját különösebb vigasszal töltené el-az a megállapítás, miszerint megyei vonatkozásban sem megfelelő az általános iskolák tornatermi ellátottsága, s így ők a „’jellemzők” közé sorolandók. Ami azonban sajnos nem mindenütt jellemző, az a mindenre elszántság és tenni akarás, az a minden követ megmozgatni kívánó szándék, ami ez ügyben az igazgatót, a tantestületet, mi több az egész községet jellemzi. Az előzményekről röviden csak ennyit: az idén nyáron megkezdik ennek a jelenleg nyolc tantermes, 420-as gyermeklétszámú iskolának a további négy tanteremmel való bővítését. A beruházás összegét, 14,5 millió forintot a megyei tanács költségvetési keretéből biztosították. Ez örvendetes esemény. Annál is inkább az, mert az építkezés idei megkezdése egy évvel korábban történik, mint gondolták. Az már viszont kevésbé örvendetes a számukra, hogy a beruházási tervből hiányzik a tornaterem építése, amely pedig egyre égetőbben szükséges volna az évről évre bővülő tanulúlét- szám alapján. Az úttörőolimpiákon, a díjak átvételekor nem esik szó arról, hogy a gyerekek, a rossz idő beálltával egy égre nyíló, huzatos zsibongóban edzenek, és Farkas Imre testnevelő tanárnak nem kis leleményességére van szükség ahhoz, hogy évről évre megszülessenek az eredmények. Asztaliteniszben például a járási versenyeken évente minden lehetséges díjat elhoznak, ugyanígy kitűnőek a labdarúgásban is, a Magyar Rádió és Televízió tehetségkutató akcióján az egyik tanuló • országos döntőkig jutott el. s az úttörőolimpia az atlétikában is évente megtenni az első helyezéseit. Ezek a sportelőzmények, amelyek sajnos semmit nem változtattak a beruházás tényén. — Ha nincs pénz. hát nincs pénz,... — csapja be a spórtakták fedelét az igazgató. — Nem ágálunk, nem jajgatunk, de a reményt nem adjuk fel. Hiszen any- nyi helyről volna segítségünk! Ez sem véletlen, mert a helyi, vagyis községi és .a sörgyári, a Borsodi Kinizsi nevet viselő sportegyesületnek az utánpótlást az iskola biztosítja. A Borsodi Sörgyár, mint patronáló üzem például már felajánlotta a segítséget egy esetleges tornatermi építkezéshez. Ez nemcsak szó. A* gyári brigádok írásban is megtették a felajánlásaikul. Szak- és kétkezi munkát adnak, ha keli. Hasonló támogatás vehető biztosra a termelőszövetkezet részéről is (alapanyag-biztosítás. fuvarozásban segítség), s a szülői munkaközösség 127 tagja pedig szintén írásba foglalta az ígéretét 2325 társadalmi munkaórára. S ezeknek a szülőknek a zöme kitűnő szakmunkás, akik lakatos, asztalos, festő, kőműves és villanyszerelői tevékenységgel járulnának hozzá az építkezéshez. De tovább folytatom: a község kisiparosai is áldoznának a ..estnevelés oltárán’’. mintegy 200 ezer forint értékű társadalmi szakmunkával*! Igaz, valóságos korleshadjaratot indítottunk itt helyben ezért a tornateremért, de az eredmény nem is maradt el. A lelkesedés nagy, a hozzáállás a sörgyár, a termelő- szövetkezet és község vezetői részéről kitűnő. Hát ez a mi optimizmusunk alapja. Keresztény Gabriella
