Észak-Magyarország, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
CSZAK-MAGYARORSZAG 11 19S3. áprífis 3., vasárnap llfJasfnös és követendő példa margójára • a felszabadulás dia eltelt 38 év azt is bizonyította, hogy szocialista- demokráciánk, politikai viselkedéskultúránk minősége sok-sok ember hosszan tartó szellemi és gyakorlati erőfeszítésének függvénye is. A magasabb, tartalmasabb szinthet sokféle (például történelmi) ismeret megszerzésére és gyakorlására van szükség. Jövőnk nagymértékben attól is függ, hogy a felnövekvő nemzedék mennyire 1;ud beilleszkedni a szocialista társadalom építésébe, hogyan tud azonosulni a szocializmus céljaival, értékeivel, ideológiájával. A közelmúltban tartották Miskolcon a diákpolitikusok vetélkedőjének megyei döntőjét. Ezen olyan középiskolások vetlek részt', akiknek történelmi, politikai ismeretei, tájékozottsága az átlagostól jobb. Egy vetélkedőnek, így ennek a vetélkedőnek a tapasztalatai sem általánosíthatók, de néhány tanulságot mégis jelentett; a versengő diákoknak, a segítő, kísérő tanároknak és a zsűrinek egyaránt. A tárgyi tudást illetően csak két jellemzőnek tűnő apróságot említünk, amelyben élesen villant fel a közelmúlt történelmének (a diákok tudatában) „fehér” foltja. Például kiderült, hogy a többség nem tudta, hogy 1939-ben volt egy szovjet—német megnemtámadási szerződés. Viszont sokan tudták, hogy 1956-ban Szuezben volt egy válság, hazánkban ellenforradalom, de hogy ebben az évben volt a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusa, néhány kivételtől eltekintve nem tudták. A mindenképpen hasznos és sikeres vetélkedőről pedagógusokkal és KlSZ-veze- tőkkel beszélgetve vetődött fel a történelemoktatás és a közgondolkodás néhány kérdése. Szóba került az elmúlt értized néhány helytelen, vagy rosszul végrehajtott intézkedése, például a kötelező történelmi érettségi eltörlése. Amelyen már szerencsére túl vagyunk, s hogy milyen kárral, azt ma még aligha lehet lemérni — egy vetélkedőn semmiképpen sem. De egyetértettünk: a történelemtanításban, a propagandában múltunk elemzőbb, problémafeltáróbb megismertetésére kell törekedni. Nem szabad átsiklani a legújabb kori történelem problémásabb, bonyolultabb, de jelenünk és jövőnk megértéséhez elengedhetetlenül szükséges tényei, eredményei felett. A múltat, a fejlődést ellentmondásaiban kell ismerni, hiszen ez (is) segítheti a jelen politikai kultúrájának a fejlődését, amely többek között a hatalom működési szabályaira is vonatkozik. Egyebek mellett a demokratizmus gyakorlására is, amelyet, ha egy-egy hosszabb szocializációs folyamatnak (az emberi viselkedés és magatartás formáinak elsajátításának, társadalmi beilleszkedésnek) tekintünk, akkor ezt nem árt diákkorban elkezdeni. Már csak azért is, mivel egy érettségiző diák, egy 18. évét betöltött fiatal már választópolgár is. Márpedig egy választás —, bárhol, bármilyen szervezetben vagy közösségben — azt is jelenti: élni az elfogadott normák, törvények adta joggal. Nem formálisan és közömbösen; cédulát bedobva, kezet feltartva, a választandó nevét, személyét, vagy a javaslat tartalmát nem ismerve; hanem érdemben beleszólva, érdekeket, képviselve. A politizáló diákok vetélkedőjének másik, számunkra gondolatokat ébresztő kérdése azt kutatta; mit tennének a diákok, ha valakit, a jelöltjüket meg akarnák választani képviselőnek. A kérdés nemcsak a hogyanra kereste a választ, hanem arra is: mennyire ismerik az erre vonatkozó törvényeket és saját lehetőségeiket. Kiderült: a vetélkedő legjobbjainak ismeretei is nagyon hiányosak és a feladat (a kitűzött cél megvalósítási gyakorlatának leírása) pedig tele volt rosszul beidegződött formalizmusokkal és frázisokkal. Mikor és hol tanulhatták volna — kérdezhetné valaki —, hiszen még csak ezután lesznek választópolgárok. Ez igaz, de az iskola, az ifjúsági mozgalom adhatott volna több „muníciót” a demokrácia gyakorlásához. A napjainkban gyakran bírált gyermek- és ifjúsági mozgalom formális. vonásai, az öntevékenység hiánya, nem lehetett igazi iskola. A januári országos agi- tációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanácskozáson — amelynek egyik központi gondolata a demokrácia problematikája volt — Aczél György mondotta: „ __ az iskolában, ahol a d emokrácia nem tantárgy, de amely a demokrácia tágas színtere is kell, hogy legyen; ahol az életre, a jövő életre kell felkészülni, ami, ha eredményes, igenis adjon a diáknak tekintélyt. S az ifjúsági mozgalomban is, amelyben a kor követelményeihez igazodó, tartalmas és sokoldalú közéleti tevékenység megújítása elodázhatatlan feladat.” A közelmúltban sokféle törekvést tapasztalunk szocialista demokráciák tartalmasabbá tételére, a januári tanácskozás és mindennapjaink sok kisebb-na- gyobb példája is ezt igazolja. A diákpolitikusok vetélkedője is, amely ellentmondásos tanulságai ellenére, hasznos és követendő példa. Petra József Egy bőröndnyi meglepetéssel állított be szerkesztőségünkbe Tóth Gyula, a Szerencsi Édesipari Vállalat nemrég nyugdíjba vonult' grafikusa. Tóth Gyulát nagyon sok ember ismeri ebben a megyében, a munkáit pedig szerte áz országban. A forgalomban levő összes szerencsi csokoládé grafikáit ő készítette, neki köszönhető, hogy ilyen kellemes megjelenésűek a Diósgyőri Édesipari Gyár figurális csokoládéi, a Télapók, a nyuszik, a csibék és a többiek. Nagyon sok elismerést kapott a külföldi csokoládé- olimpiákon is, a szakma megbecsült mestere. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy a diósgyőri nagyüzemnek cim- festőjeként az ország legjelentősebb korszakában dolgozott — mégpedig a kirakatban. Sajátos és roppant emberi ez a gyűjtemény, amely most sorra-rendre az asztalra kerül. Azért sajátos, mert plakátokon, gyári faliújságokon, munkásmozgalmi demonstrációk tábláin vonul föl elénk ez a darabnyi történelem. És azért emberi, mert ezek a pótolhatatlan dokumentumok — amelyeknek többsége természetesen csak fotókópián látható — Diósgyőr és Miskolc több évtizedét bemutatják. A felszabadult Diósgyőrét, Mis- kolcét. Emberi ez a kis gyűjtemény azért is, mert egy mesterember — ahogyan magát Tóth Gyula nevezi — gondolva az utókorra, elraktározta ezeket a dokumentumokat. Ipari vásár a miskolci Búza téren 1949-ben. A gépgyár plakátja a munkásosztály és a parasztság szövetségét hirdeti. — Az MKP gyári irodája adta az első munkát, fessek jó nagy betűkkel felhívást palánkra, aszfaltra; „Állj be az MKP-ba, az a te pártod!” Porfestékkel, enyvvel dolgoztam éjjel-nappal. A választások előtt, még jó időben kitaláltam, hogy hatásosabb a plakát, ha a szöveg mellett figura is van. Akkor már nem az utcákon festettem, hanem egy padlástéren a gyárban. Ki kertelt a szerencsi és a mé- zőcsáti kommunisták is néhány napra. Három, négy. öt méter m.-v- gas Lenin-, Marx-, Rákosi- portrék fotóit mutatja. — Semmiben sem fáradtam et úgy, mint a faliújságok készítésében. Amennyi di- csőségtáblát és szégyentáblát én festettem! Kettő sem hasonlított egymásra, mindegyikre más figurát, más szöveget .találtam ki. Aztán a tanácsok megalakulása, a békekölcsönjegyzés, a pártkongresszusok, a forint megjelenése, a tervidőszakok ... amelyet 1975-ben, a Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen vehettem át. „Lenin születésének évfordulóján Tóth Gyula elvtársnak, eredményes propagandamunkájáért. Az MSZMP Borsod megyei Bizottsága.” Díszoklevél 1965-ből, Miskolc fennállásának 600. évfordulóján; „a város fejlődése érdekében tett kiváló társadalmi munkájáért.” És egyfajta elismerés az is, hogy a csanyiki Majális-parkban minden május 1-én az előtt a a munkásmozgalmi emlékmű A város mindig gazdagabb, mint ahogyan az építész előre megálmodja, előre megtervezi. Mint minden, a város is állandóan változik, fejlődik, a régi elemek közül számos „elhal”, új elemei szüleinek, állandóan gazdagodik környezetével együtt. Ebből indul • Iá, ezt vallja az a műhely, műterem, önálló kompíexiroda kollektívája, amelyet az ÉSZAKTERV-nél Bodonyi Csaba Ybl-díjas építész és Szabó József irodavezető irányít. Noll Tamás, a most harmincegy éves építész hat évvel ezelőtt kapta meg diplomáját a 3udapesti Műszaki Egyetemen. Mint az egyetemi szakmai diáklap felelős szerkesztője, már korábban kapcsolatba került az ÉSZAKTERV építészeivel, akiknek a munkáit publikálták lapjukban. Hat fiatal építész 1977-ben úgy határozott, hogy Miskolcon települ le, mivel itt nekik imponáló szakmai szellemi légkörrel találkoztak. A vállalat vezetői pedig vállalták ennek a fiatal kollektívának a foglalkoztatását, a városi tanács lehetővé tette , a Bodonyi Csaba által tervezett kollektív ház megépíítélését. Mire - ház elkészült, még öt egyetemi társuk társult hozzájuk. Az első időszakban Noll Tamás három éven keresztül Sallai Mátyás tervező mellett dolgozott szerkesztőként ipari létesítmények, épületek terveinek elkészítésén. Ez időszakban különösen a kiviteli tervek gyakorlati munkájában szerzett jártasságot. A vállalat 1080- ban külön műtermet hozott létre a mesteri skol ások részére, ahol Noll Tamás és Golda János, Bodonyi Csaba és Ferenczi István Yb1- díjas építészekkel együtt dolgozhatott. Az a két év felejthetetlen marad számukra, hiszen sok munkát, tanulást, szakmai utazást, és jól megérdemelt díjakat hozott. Hat mesteriskolái pályázatuk közül öt díjat nyert. Elkészítették a miskolci Jókai utcai malomrekonstrukció, az újpesti művelődési ház, az egri lakóterületek és az úi iskola terveit. Nemzetközi pályázatot nyertek Varsóban és Várnában. A miskolci kórház gyermekrehabilitációs központjának tervezéséért Noll Tamás Ybl-dijat Jcapolt. — A ház tervezésénél — mondotta az építész —. mindvégig számolnom kellett azzal, hogy gyerekeknek készül a leendő épület. Ez nem jelent azonban minőségi különbséget, hiszen kisebb termetű emberekről, emberkékről van szó. A belső építészeti munkát is én csináltam, igyekeztem barátságos környezetet teremteni, hogy valamiképpen otthonosan érezzék itt magukat a gyerekek. A népgazdaság jelenlegi helyzete miatt most a korábbinál visszafogottabban, meggondoltabban építkezünk. Az építészek nehezen viselik el ezt az időszakot. Ugyanakkor igyekeznek olyan új technológiákat és korszerű anyagokat alkalmazni, amelyek segítségével takarékosabban oldhatják meg feladataikat anélkül, hogy ez a minőségi és az esztétikai követelmény rovására menne. Az embercentrikus feladatokat — a településeknek és környezeteiknek fejlesztését — nem lehet azoknak az embereknek a részvétele nélkül jól megoldani, akik számára az új házak épülnek. Hangsúlyozzák: csak úgy lehet egy új lakóterületet és a környezetét igazán élővé tenni, ha nemcsak az ottlakók véleményét, hanem aktív közreműködésüket is kérik. Tehát az emberi és az anyagi tényezők maximális összehangolásával érhetnek el kiemelkedő eredményt. Ez pedig már nemcsak szakma, hanem politika is. Orarec JifflM — Figyeltem az eseményekre, ötleteken törtem a fejem nappal és éjszaka. Amikor elkészültek a vázlatok, az üzemi, vagy a városi párt- bizottságon választottak közülük. A nagy ünnepek, nagyobb események előtt éjszaka is bent maradtunk" a műhelyben, mert akkor már segítőtársak is voltak, egy ember nem győzte volna. A gyár gondoskodott rólunk; ételt, italt hoztak ... a Lassacskán megtelnek a nagy tárgyalóterem asztalai, kép hátén kép, rajz hátán rajz. Egy megrázó sorozat kerül elő a bőröndből. A hidegháború idejéből való. — Ez — mu'tat egy fotóra •— azért érdekes, mert ez került annak, a több ezer aláírást magában foglaló tiltakozó dokumentumnak a borítójára, amit • az KNSZ- hez juttattak el a miskolciak és a diósgyőriek. „Ne tovább az atombomba-kísérletekkel!” Az ellenforradalom idején sem tétlenkedett Tóth Gyula, karikatúra jellegű plakátjaival próbálta visszatartani azokat, akik elindultak a nyugati határok felé. Részt veti, egy híres kiállításnak a megszervezésében is: az anyag az 56-os események dokumenlurnáiból készült, és a megyei tanács épületében mutatták be. — Szép köszönőlevelet kaptam akkor a megyei tanácselnöktől. Elismerésekben nem volt hiány az életemben. A legbüszkébb a Lenin Emlékplakettre vagyok, előtt tiszteleg a nagyváros lakossága, amely Tóth Gyula tervei alapján készült. Az újabb korból: ő tervezte a miskolci ipari kiállítás és vásár emblémáját, amely ott díszeleg a baráti országokba küldött meghívókon is. * Amikor nem dolgozott, liánom „pihent”, portrékat festett. Kodály-portréját az esztergomi Balassa Múzeum őrzi. A múzeumigazgató, amikor megköszönte a képet, művész úrnak szólította Tóth Gyulát. Olajportrék, csoko- ládégrafikák. politikai plakátok — mindegyik magas színvonalon. — Három hónapja nyugdíjas. Hogyan tervezi a jö- - vőjét? S — Most már ráérek. Ezeket a dokumentumokat fölajánlom, a Miskolci városi Pártbizottságnak. “Ügy gondolom. összecsukható tablókra rakjuk és bemutatjuk néhány borsodi általános iskolában, középiskolában, hadd lássák a fiatalok, hogyan is épült ez az ország. Aztán, ha igényt tart rá a Munkásmozgalmi Múffiunt. örömmel áladom. A késői utókor is tudja meg. milyen volt a mi if-, jóságunk, mennyibe mozgalmas. Ki ezzel, ki azzal építette-az országot. Én az ecsetet választottam! Ecsettel dolgoztam a hétköznapokért és az ünnepekért Lévay Györgyi Az alkotói magatartás díja Gyermekfoglalkoztatás a Gyermckrchabilitációs Központban.