Észak-Magyarország, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-22 / 94. szám

T983. április 22., péntek m Éljen a marxizmus-Beninizmus! WaldbeiDi a nullamegoldásról r Kurt Waldheim, az ENSZ marosan előrehaladást érnek frolt főtitkára a közép-ható­távolságú atomfegyverek csökkentése ügyében előter­jesztett amerikai nullaválto­zatot irreálisnak és gyakorla­tilag kivihetetlennek nevezte — jelentete az ADN, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság hírügynöksége csütörtö­kön Bécsből. Kurt Waldheim reményét fejezte ki, hogy a genfi tár­gyalásokon, napjaink egyik legfontosabb kérdésében ha­r (Folytatás az X. oldalról) kissé hátráltatta az áruszál­lítást. Az első három hónap eredményei jók, március vé­géig 536 ezer tonna árut szál­lítottak el rendeltetési helyé­re. Mint Oránszky Zoltán piac- kutatási és árufuvarozási cso­portvezető elmondta, a mis­kolci igazgatóság fuvarozta- tói fegyelmezettebbek a vago­nok kirakását illetően, itt ke­vesebb kocsiálláspénzt fizet­nek a vállalatok, mint az or­szág más területén, noha a hat MÁV igazgatóság közül a miskolci bonyolítja le a leg­több fuvarozást. Az idén pél­el. Kurt Waldheim támogatta azt a szovjet javaslatot, hogy a közép-európai leszerelési javaslatoknál olyan erő- egyensúlyból kell kiindulni, amelybe beleszámít az angol és a francia atomcsapásmérő erő is. Az ENSZ volt főtit­kára hangoztatta, hogy az amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták telepítése Nyugat-Európában negatív hatást gyakorol az egész nemzetközi helyzetre. szezon a ilí-nál dául országosan 124 millió tonna áru fuvarozása várható az országban, ebből 32 tonna a miskolci igazgatóság állo­másairól indul, vagy ide ér­kezik. Különösen gyorsan ra­kodik a Borsodi Ércelőkészí­tő Mű, az Ózdi Kohászati Üzemek és a Hejőcsabai Ce­mentgyár. Túl sok kocsiállás- pénzt fizet viszont a Lenin Kohászati Művek. A terület iparszerkezetéből adódik, hogy a szállított áruk mint­egy 95 százalékát iparvágá­nyokon rakodják. Az igazgatóság területén na­ponta mintegy 9000 teherva­gon közlekedik. Egymillió palánta az áfész-töl Primőrök a kövesdi fóliák alól Már rendkívül élénk a for­galom a Mezőkövesd és Vi­déke Áfész központi felvá­sárlótelepén, amely az ide­tartozó kis savanyítóüzem­mel és a fóliasátras palánta­nevelő teleppel együtt évi 40 millió forintos forgalmat bo­nyolít le. — Néhány hete mé" a ki­menő forgalom volt a na­gyobb — tudtuk meg Bollók István telepvezetőtől —, az itt előállított, jó minőségű palántákat vitték a zöldség- termelő szakcsoportok tagjai, de most már folyamatosan érkezik a megvételre felkí­nált áru is. Sok újhagymát, hónapos retket, több mint százezer fejes salátát vásá­roltunk már fel és szállítot­tunk a helyi üzletekbe, vala­mint a miskolci, az egri és a budapesti piacokra. Ami a palántavásárt illeti, volt miből válogatniuk az idén is a környék fólia alatti zöldségtermelőinek. A tele­pen levő 3500 négyzetméter­nyi fűtött fóliasátrakban több, mint egymillió külön­böző palántát neveltek. Zöm­mel tápkockás palántákkal segítik a kistermelőket. Bő választékot tudtak részükre biztosítani saláta-, karalábé-, paprika-, paradicsorr.nalán- tákból és káposztafélékből is. Nemcsak a környék több, mint 40 ezer négyzetméter- r.'i fóliasátrainak jelentős részét látja el ez a telep jó minőségű palántákkal, de a megye távoli vidékein is ke­resik a kövesdi áfész, táp­kockás, egészséges palántáit. A napi 30 ezer tápkockát előállító kis „présgép” las­san befejezi u idénymun­kát, s gazdára talált az itt nevelt palánták zöme is. A megmaradt palánták sem vesznek kárba. A 3500 négy­zetméternyi fóliasátrat, s a telep szinte minden négy­zetméternyi földterületét a „második lépcsőben” áruter­meléssel hasznosítják. Né­hány sátorban a palánták helyén már fejesedik a sa­láta, virágzanak a paradi­csompalánták és kúszik, „fut” a huzalokra az ubor­ka, amelyről mintegy negy­ven nap múlva szedhető az első termés. Kerékpárra kötözött ko­sárban, kézikocsin, gépko­csik utánfutójában egymás után hozzák az „árut” a kör­nyék kistermelői a telepre. Salátából van a legtöbb, de hozzák a szép, piros hónapos retket, az újhaeymát és akad már termelő, aki meg­kezdte a hegyes zöldpaprika szedését is. Sövénnyel elkerített kis parcellán facsemeték, ribisz­kebokrok sorakoznak. Az áfész ugyanis nemcsak'a fó­liásokat segíti szaporító­anyaggal. Az ország legjobb faiskoláiból beszerezték a kiskerttulájdonosok részére a telepítésekhez, pótlásokhoz szükséges csemetéket. Bogyó­sokból. különböző gyümölcs­fafélékből közel háromne­gyed millió forint értékű szaporítóanyagot értékesítet­tek. Remélik, hoe- napokon belül a „maradvány” is gaz­dára talál. 'í.s.) Folytatódtak a msgyar—francia tárgyalások Magyar küldöttség Kambodzsában Marjai József miniszter­elnök-helyettes csütörtökön folytatta hivatalos tárgyalá­sait a francia kormány és a gazdasági élet vezetőivel. A délelőtt folyamán a minisz­terelnök-helyettest fogadta Pierre Mauroy miniszterel­nök. A megbeszélésen a r. indkét országot érdeklő nemzetközi politikai és gaz­dasági kérdéseken túlmenő­en részletesen megvizsgál­ták a Francois Mitterrand köztársasági elnök múlt évi magyarországi látogatásakor i_.rejött megállapodások végrehajtásának helyzetét és egyeztették az együttműkö­dés továbbfejlesztéséhez szük­séges teendőket. A miniszterelnökkel — mint más francia vezetőkkel — érdemi eszmecsere folyt a két ország gazdaságpolitiká­járól, a gazdas* —'rányítás módszereiről és gyakorlati tapasztalatairól. A kormány elnökhelyette­se a nap folyamán tárgyalt Jacques Delors gazdasági és pénzügyminiszterrel, André Chandernagorral, az európai ügyekkel megbízott minisz­terrel. A Renault RVJ (ha­szonjárműveket gyártó) nagy- vállalat vezetőivel lebonyo­lított tárgyalás után Marjai József ellátogatott a francia nemzetgyűlésbe. Értekezle­ten vett részt, amelyet Pierre Joxe-nak, a nemzetgyűlés szocialista képviselőcsoport­ja elnökének vezetésével a parlament francia—magyar baráti csoportja rendezett, a miniszterelnök-helyettes tisz­teletére. A kambodzsai haza védel­mére és építésére alakúit Egyesült Front Országos Ta­nácsának meghívására csü­törtökön Pozsgay Imrének, az MSZMP Központi Bizott­sága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével népfrontküldöttség érke­zett hivatalos baráti láto­gatásra Kambodzsába. A ven­Jasszer Arafat elnökletével csütörtökön Tuniszban össze­ült a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet Végrehajtó Bi­zottsága, hogy a PFSZ és Jor­dánia tárgyalásairól, valamint a rendkívüli arab csúcsérte­kezlet előkészítéséről tanács­kozzon. Arafat, csütörtökön érke­zett vissza a tunéziai főváros­ba Bulgáriában, Csehszlová­kiában, Magyarországon és Romániában tett látogatásá­ról. A PFSZ Végrehajtó Bizott­ságának ülésére többszöri ha­dégeket a repülőtéren Chani Ven, a kambodzsai haza vé­delmére és építésére alakult Egyesült Front Országos Ta­nácsának alelnöke fogadta, -s jelen volt Almási Alfréd, hazánk kambodzsai nagykö­vete is. Az érkezés napján a kül­döttség tagjai megkoszorúz­ták a győzelem emlékművét! lasztás után kerül sor. Az elő­zetes bejelentések szerint a 15 tagú testület értékeli a PFSZ és Jordánia képviselői között Ammanban folytatott tárgyalásokat és megvizsgál­ja a megbeszélések felújítá­sának lehetőségeit. Áttekin­tik a különböző arab országok által a palesztin—jordán tár­gyalások folytatására tett kezdeményezéseket. A PFSZ vezető testületé várhatóan megvitatja a má­jusra tervezett rendkívüli arab csúcsértekezlet előkészü­leteit is. Gromiko a szocialista országok és a Szovjetunió külpolitikájáról Genscher felhívása Összeült a PFSZ V. B. A Kommunyiszt, az SZKP KB folyóirata legújabb szá­mában közli Andrej Gromi- kónak, az SZKP KB PB tag­jának, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa első elnökhelyet­tesének, a Szovjetunió kül­ügyminiszterének a szocia­lista országok és a Szovjet­unió külpolitikájáról írt cik­két. Andrej Gromiko hangsú­lyozza, hogy a szocialista kö­zösség . országai fejlődésük során meghatározott, gyak­ran eléggé komoly nehézsé­gekkel találkoznak. Ez a fejr lődés ugyanis még senki ál­tal be nem járt úton, a régi és az új harcán, a belső el­lentmondások megoldásán, illúziók és hibák legyőzésén át vezet. A nemzetközi hely­zet sem mindig kedvez a szocialista közösség fejlődé­sének. Ma már a szocialista kö­zösség egységes külpolitikai stratégiájáról beszélhetünk, amely erős, pozitív hatást gyakorol a világesemények menetére, hatékonyan és kö­vetkezetesen védelmezi a békét és a nemzetközi együtt­működést, a népek szabadsá­gát és függetlenségét — ál­lapítja meg Gromiko. Ma különösen nagy jelen­tőséggel bír a békés egymás mellett élés elveinek tiszte­letben tartása, mivel a nuk­leáris katasztrófa elkerülé­sének egyetlen ésszerű al­ternatívája a szocialista és a tőkés országok békés egymás mellett élése. A szocialista országok külpolitikájukban nem tekintik öncélúnak a bé­kés egymás mellett élést, ha­nem fontos elemének korunk legégetőbb problémái meg­oldásának. E problémák közé tartozik az emberiség meg­szabadítása egyszer s mind- denkorra a háborúktól, és a szilárd, igazságos, demokra­tikus béke megteremtése a Földön. Gromiko megállapítja: a Szovjetunió a béke híve, a hódító háborúk ellensége, a leszerelés, az enyhülés, a vi­tás kérdések békés megoldá­sának harcosa volt és ma­rad. A Szovjetunió követke­zetesen kitart a leszerelési kérdésekben tanúsított kez­deményező magatartása mel­lett. A Szovjetunió aktívan síkraszáll azért, hogy köl­csönösen elfogadható meg­állapodás szülessék az euró­pai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról, valamint a hadászati fegyverzetek . kor­látozásáról és. csökkentéséről Genfben folyó szovjet—ame­rikai tárgyalásokon. Hans-Dietrich Genscher, nyugatnémet külügyminisz­ter csütörtökön ismét nyo­matékosan sürgette az euró­pai biztonsággal és együtt­működéssel foglalkozó mad­ridi konferencia összes részt­vevőjét, hogy mihamarabb fejezzék be eredményesen tanácskozásukat. Genscher felszólította a szocialista országokat, hogy fogadják el a nyugat — álta­la „építőnek” minősített — javaslatait; a felhívás ugyan­akkor burkoltan az amerikai kormánynak is szólt, amely az emberi jogokra hivatkoz­va gátolja a tanácskozás be-J fejezését. A nyugatnémet külügymi­niszter szerint, ha a módii-' di konferencia kudarccál végződne, az „nem használ­na sem az emberi jogok, sem a fegyverzetellenőrzés ügyé­nek”. Az NSZK kormánya „vál­tozatlanul az európai bizton­sági és együttműködési fo- ivamat szószólójaként” fog fellépni, és az „elhatároló­dás” helyett a „nyitás”' híve marad — hangzott Genscher ígérete. ■■>&■(! Á világ legdrágább alagútia Befejezéséhez közeledik Japánban a világ leghosz- szabb alagútjának építése, amely Honshu és az északi Hokkaido szigetét köti majd össze a viharos Tsu- garu-szoros alatt. A mun­kálatokat a közvélemény a nemzeti büszkeség hangos megnyilvánulásaival és a pénzügyi veszteségekre fi­gyelmeztető kifakadásokkal kíséri. A Seikan vasúti alagutat támogatói az „évszázad legnagyobb alagútjaként” dicsérik, bírálói pedig az „évszázad legdrágább lyu­kaként” emlegetik. A leg­újabb becslések már 2,2 milliárd dollárra teszik az építkezési költségeket és az alagút vasúti szolgáltatása állítólag évente 500 millió dolláros deficittel működik majd. Idén januárban, 19 évvel az első „kapavágás” után elkészült a 22,4 kilométer hosszú próbaalagút. A na­gyobb, 93 százalékban már kész főalagút építését 1985- re fejezik be és az első vo­nat egy évvel később gör­dül át a Tsugaru-szoros alatt. Az építkezésen eddig 33 munkás halt meg. Az időközben megválto­zott közlekedési szokások okoznak gondot az alagút­tal kapcsolatban: ma már a többség repülőgépen uta­zik Hokkaidóra és híres üdülőhelyeire. A Seikan kompjárat egykor 25 mil­lió embert szállított éven­te a Tsugaru-szoroson át, az elmúlt évben ez a szám már csak 2,4 millió volt. Az utasforgalom kedvezőt­len kilátásai miatt a kor­mány sutba dobta eredeti tervét, hogy nagy sebessé­gű „szuperexpresszek” köz­lekedjenek az alagútban. Az új létesítmény — ha nem is számítanak arra, hogy nyereséges lesz — mindenesetre közvetlen összeköttetést biztosít majd Hokkaido 5,6 millió lakosa számára az „anyaország­gal”. A Seikan-alagút a törté­nelem egyik legambiciózu- sabb emberi létesítménye és egy nagyszerű mérnöki tel­jesítmény. Legmélyebb ré­sze 240 méterre van a ten­ger szintje alatt, valóságos labirintus: a főalagutat, a szervizalagutat és a próba- ' alagutat átjárók és aknafo­lyosók, valamint a földfel­színtől fúrt rézsútos aknák szövevénye köti össze. A főalagút, amelyben kettős vasúti sínpálya ha­lad majd, 54,15 kilométer hosszú lesz, több mint két­szer akkora, mint a Sváj­cot Olaszországgal összekö­tő Simplon vasúti alagút. Egyik végétől a másikig a - vonat 45 perc alatt jut majd el. . A tengerfenék kőzetfel- . , építése nagy kihívást je-‘ ! . lentett a mérnököknek. Vulkánikus övezetről van szó, s a törések mentén el­mozdult geológiai rétegek igen bonyolulttá tették a tervezést, sőt még a geo­déziai és a földtani felmé­rést is. A próbaalagút elkészül­tével most már nem lehet több ismeretlen geológiai tényező. A próbaalagúttal kiderítették a földtani fel­tételeket és megállapították a főalagút számára a leg­jobb fúrási módszert. A próbaalagút most a fő­alagút vízelvezető és szel­lőztető járataként szolgál. Magánépíikezők, figyelem! A DEBRECENI ÜVEGIPARI SZÖVETKEZEI MOKÖKÉSZlTÖ ÜZEME VÁLLALKOZIK, RÖVID HATÁRIDŐVEL, ELŐRE GYÁRTOTT lépcső-, lábazat-, loggiaszeoély ÉS EGYÉB MOKŐELEMEK GYÁRTÁSÁRA, A SZÖVETKEZET TELEPHELYÉN TÖRTÉNŐ ÁTADÁSSAL. + VÁLLALÁS HELYE: DEBRECEN, ÁLMOS U 5-7. SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom