Észak-Magyarország, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-05 / 54. szám

/ ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. március 5., szómba! ' Az elmúlt év novemberé­nek utolsó napjaiban Pé­csett egy szokatlan, s egy­ben nagyon tanulságos könyvkiállítást rendeztek A helyi könyvkiadás negyed- százada Magyarországon címmel. A kiállításhoz két­napos szakmai tanácskozás is csatlakozott. A helyi könyvkiadás kife­jezésen el kell gondolkod­nunk. hisz’ tulajdonképpen minden könyv — a szó tá- gabb értelmében — helyi, valamely helyen, városban nyomtatták, bocsátották ki. Az írásmű keletkezésének helye aligha érdekes, hisz’ remekmű éppúgy születhet Alsósztregován, Horpácson vagy a Krisztina körúton. A nyomda telephelye meg egyenesen a háttérbe szorul, s csak ha valami egészen különleges tipográfiai re­mekmű születik, lapozunk hátra: lám, a Kner Nyom­da... Alig van azonban oly ország a világban, ahol a főváros szerepe annyira meghatározó, mint nálunk, s még kevesebb, ahol a kul­turális élet intézményei, mű­helyei szinte kizárólag a fő­városban székelnek. A he­lyi kifejezés nyilván a „vi­dékit” kívánja takarni, de nálunk e szónak van vala­mi pejoratív íze és csengé­se. Némi provinciálist ér­zünk benne, valami kívül- rekedtet, a főtűzhelytől .tá­volesőt. A vidéki jelzőt, saj­nos. a legkülönbözőbb ér­telemben, lekicsinylőén hasz­náljuk.­X könyvkiadás jó százöt­ven éve vált Budapest-cent- rikussá, holott a kezdetek másképp alakultak: Nagy­szombat, Kolozsvár, Debre­cen, Pozsony, Kassa, Pécs, de mondhatnék Sárvár-Üj- sziget, Monyorókerék vagy Vizsoly nevét is, hogy a két világháború közti időből Gvoma és Békéscsaba ne­vét ne is említsük. A fővá­ros természetesen azért fő város, hogy az országiás ügyei ott intéződjenek, de nem feltétlenül ésszerű, hogy szellemi értéktermelői — egyének és intézmények — csak ott éljenek és mű­ködjenek. Kulturális életünk szinte minden területén a decent ralizálódás ment vég­be (vidéki' egyetemek, főis­kolák alapítása, új és állan­dó színházi társulatok), csu­pán a könyvkiadás intéz­ményrendszerében 1 nem kö­vetkeztek be változások. Ma minden hivatásos állami, tö­megszervezeti, egyházi stb. könyvkiadó Budapesten mű­ködik. Két adat közlése en­nek ’kapcsán mindenképpen szükséges: 1981-ben Ma­gyarországon összesen 7910 könyv jelent meg 94 millió példányban, ebből az úgy­nevezett nem hivatásos könyvkiadók 3711-et jelentet­tek meg 10,5 millió pél­dányban. A címek számát tekintve tehát az ország könyvválasztékának közel felét azok az intézmények, szervezetek produkálják, melyek — egyéb tevékeny­ségük mellett — nem főhi­vatásként foglalkoznak könyvkiadással. A helyi könyvkiadás fő mecénásai a tanácsok, a múzeumok, a könyvtárak, a levéltárak. Ezekben az in­tézményekben általában rendszeres kutatómunka fo­lyik, publikálásuk azonban korántsem ilyen folyamatos, jórészt az anyagi lehetősé­gek miatt. A helyi könyv­kiadás teljesítményeire ez idáig alig figyeltünk fel, méltatásuk szinte teljesen hiányzik országos napi- és hetilapjainkból, folyóirata­inkból. Kiesnek a nemzet szellemi vérkeringéséből, hiába produkálnak szellemi izgalmakat, amelyeket má­sutt hiába keresnénk, v A kibocsátott művek szá­ma jelentős, egy kisebb hi­vatásos könyvkiadó évi ter­mése, példányszámuk azon­ban rendkívül alacsony, mely részben a közigazgatá­si határok közé ' zártság eredménye. A pécsi tanács­kozáson főleg a terjesztés nehézségei kerültek előtér­be, annál is inkább, mivel V nehézségek visszahatással vannak a gazdaságosságra is. A pécsi könyvkiállítás volt az első, mely summáz­va és sokrétűségében mu­tatta be a nemzeti könyv­kiadás e szeletének pótolha­tatlan értékeit. S ha helyét nem is jelölhette ki egyér­telműen a közművelődés egészében, azt azonban min­denképpen reprezentálta, hogy • többszörös figyelmet érdemel az. eddiginél, s fej­lesztése mindenképpen in­dokolt. Ennek igazolására számtalan példát hozhat­nánk fel: Orosháza történe­te; Pestv Frigyes és Bél Má­tyás kéziratos anyagainak közlései; Bálint Sándor: A szögedi nemzet; Magyar történelmi fogalomgyűjte­mény;- Novák: Fejfák a Duna—Tisza közén;- Verse­ghy Ferenc latinul írt nyel­vészeti munkái magyar for­dításban; Sebestyén Ádám művei és’ gyűjtései a buko­vinai székelyekről; Bakonyi népdalok; Gutheilf Az Ár­pád-kori Veszprém; Zala megye földrajzi nevei; Tóth: Göcsej népi építészete; Vá­sártörténet — hídi vásár stb. ? De sorolhatnánk a nép­mesegyűjteményeket, az iro­dalmi emlékhelyek lexiko- nait, a földrajzi nevek kü­lönféle gyűjteményeit, a hírlap- és folyóirat-repertó­riumokat, a bibliográfiákat, , a nyomdászattörténeteket vagy neves személyiségek biográfiáit, a topográfiai, a műemléki feldolgozásokat is. Mindezek messze túlmutat­nak nemcsak egy-0 megye vagy egy tájegység határa­in, éltető forrásai egy-egy tudományág folyammá növe­kedésének. Jó néhány megye könyvkiadása azonban nem mondható éppen tervszerű-,, nek vagy kellően átgondolt­nak (sok a jubileumi, hir- teienében psszeállított kiad­vány). A helyi könyvkiadás he­lyet követel magának az or­szág kulturális életében. Te­vékenységük pótolhatatlan, hisz a budapesti hivatásos, vagy ha úgy tetszik, „or­szágos” könyvkiadók felada­tukat kapacitás hiányában sem tudnák átvenni. A fej­lődés, a fejlesztés lehetősé­gei — a funkcionális prob­lémák megoldása (a terjesz­tés. a nagyobb nyilvánosság biztosítása stb.) mellett — természetesen a helyi-vidé­ki könyvkiadók létesítésé­nek gondolata Is felmerül. A megoldás változatai: ön­álló kiadó, valamely buda­pesti könyvkiadó leányvál­lalata vagy közös vállalko­zás például egy helyi nyom­dával. önálló kiadón olyan ki­adó értendő, mely állami irányítású, minisztériumi alapítású és felügyeletű, rö­viden mint bármely más jelenleg is működő buda­pesti hivatásos könyvkiadó. A leányvállalatként működő kiadó létesítésére voltak már kísérletek (Jelenkor, Mag­vető stb.), de nem váltak be. A harmadik megoldás a ki- adói-hyomdai közös vállal­kozás — a megoldásnak csupán egy elágazása lehet. Jelenleg két önálló vidéki könyvkiadó létesítéséről foly­nak előkészítő munkálatok: Debrecenben és Pécsett. A választást, illetve a kezde­ményezést nyilván befolyá­solta az is, hogy mindkét városban jól felszerelt nyom­da működik. A főszempont azonban a szellemi erők megléte, s a helyi, elsősor­ban á tanácsi kezdeménye­zés intenzitása és az anyagi, technikai hozzájárulás. önálló könyvkiadók léte­sítéséről van tehát szó,'nem azzal a kizárólagos céllal, hogy a helyi, a regionális érdekeket szolgálja, az ott keletkezett szellemi értéke­ket tegye közzé, hanem hogy többek között legyőzze azt a beidegződést, amely jó két­száz éve honos kulturális életünkben. Az elkövetke­zendő 1—2 esztendőben lé­tesítendő debreceni és pé­csi könyvkiadók országosak lennének, olyan értelemben, miként a Szépirodalmi, Mag­vető vagy éppen a Műszaki Könyvkiadó. Nem speciális igények kielégítését szolgáló, speciáli-s profilú kiadók lesz­nek az elképzelések szerint, hanem általánosak. Sok ötlet, terv merült fel már eddig is, amelyekről hírt adni még korai lenne; bizonyosnak látszik azon­ban, hogy a középpontban valószínűleg nem a szépiro­dalom lesz. Örömmel üdvö­zöljük a debreceni és a pé­csi könyvkiadó létesítésének konkrét és keresztülvihető tervét, s várjuk mielőbbi megvalósí tásukat. Z. F. ’ Mecénások Egykoron nagypénzű földesurak, kereskedők, iparbárók és mág­nások áldoztak tőkéjükből - nem is mindig önzetlenül — a mű­vészetekre. Történelmi korok példatárából Mediciek, Borgiák tűn­nek fel a reneszánsz nagyjai mellett. Wágnert a bajorok őrültnek vélt királya pénzelte, és közismert, hogy a Nyugat nagy nemze­déke, közülük talán Ady leginkább, a gyáros Hatvány Lajos apa­názsára szorult nagyon sokszor. Az említett és most nem idézett mecénások nemcsak a művé­szek évezredek óta közismert anyagi kuszaságát igyekeztek idő­ről-időre kibogozni, de szellemi partnerek is lehettek és voltak is. Azt is mondhatnánk: közülük nem egyet szellemi mecénásnak is elfogadtak. És születtek később kevésbé neves mecénások, ügyvé­dek, o’rvosok, feltalálók szegődtek szellemi társul művészcsoportok vagy nagy művészek mellé. Rájuk lehetett számítani, hogy értő és ér­ző közönségei a legújabb képzőművészeti törekvéseknek, egy-egy botrányos irodalmi alkotásnak, vagy a századelő avantgarde kí­sérleteinek. / Napjainkban egyszerűsítve intézzük el a' mecérjásságot. Köny- nyen kijelentjük, hogy ezt a szerepet, feladatot átvállalta az ál­lam. Hajiunk is elfogadni eme állítást, ha végignézzük a külön­böző ösztöndíjak hosszú listáit, de tudnunk kell, hogy ez nem minden. Az emberi jelenlét'sokszor hiányzik... vagyis ama bizo­nyos szellemi mecénásság. Honnan jutott ez most eszembe? A közelmúltban ünnepelhet­tük Kalász László költő ötvenedik születésnapját. Lapunk is meg­írta, hogy nagyon szép számú közönség gyűlt össze a megyei könyvtárban. Feltűnt viszont, hogy a pedagógusok, könyvtárosok, irodalombarátok soraiban alig-alig lehetett látni olyan vállalati vezetőt/ igazgatót, főmérnököt... stb., akik sohasem akartak a művészetek művelői, csupán értői lenni. Ha egykoron természe­tes volt, hogy az ipar, a kereskedelem, a földművelés legfőbb irányítói, vezetői a pénzük mellé szellemiségüket is adták,' rria miért hiányoznak ők? A költő születésnapi ünnepsége csak egyet­len eset, hiszen havonta érkezik meghívó kiállításnyitásra, vagy más művészeti-kulturális rendezvényre. Szinte törzsközönségük van eme eseményeknek... , Számos vállalat, nagyüzem van szerződéses kapcsolatban mű­vésszel, Ők mecénások. De elég csak a pénzt átutalni, elég csak a felettes szervek felé jelenteni, hogy mi ilyet is csinálunk, elég csak eldicsekedni alkalom adtán, hogy nekünk művészünk is 2 Ma este a képernyőn: Családi ügy Észak-angliai munkáskör­nyezetben játszódik Roy Buil- ting angol rendező ISóó ban készült, Családi ügy című filmje, amely ma este 20.05- kor jelentkezik a képernyőn a második műsorban. Egy fiatal pár áll a történet kö­zéppontjában, akik boldogan készülnek esküvőjükre, ám a környezet, a lakáskörülmé­nyek, az izléftelenkedö bará­tok keresztülhúzzák terveiket, a szépnek várt hózaséletböl valami más lesz . .. Képünkön a játék ifjú párja (Hywell Bennett és Hayley Mills). Hol van az alsó határ? van ___í M ecénásnak lenni szellemi közösségvállalást is jelent, és eh­hez kevés a postai átutalások csekkbizonylata! Szendrei Lőrinc f,Mit vár a nép, az ország a kulturális élettől? Mindé- / nekelőtt az értelmes, gazdag emberi élet lehetőségeinek felmutatását a mai, nehézsé­gekkel és veszélyekkel ter­hes világállapotban’ — ha kell a fennálló viszonyok meghaladása irányába muta­tó, a szocialista értékek iránti elkötelezett társadalom- kritika nagyobb segítségével. Vár és ' támogat minden olyan törekvést, amely a lcözírás, a sajtó, a művészet eszközeivel szembeszegül az emberellenes törekvésekkel, síkraszáll az emberi méltó­ság, a béke, a kultúra, a nemzet értékeinek védelmé­ért, s amely képes mozgósí­tani a nehézségekkel szem­beszegülő és állandó meg­újulásra kötelezett ember ,humán tartalékait’.” — Ezek a gondolatok Aczél György­nek, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottsá­ga tagjának, a Központi Bi­zottság titkárának az orszá­gos agitációs, propagandá- és művelődéspolitikai tanács­kozáson elhangzott előadásá­ból valók. Megidézésük azért szükséges, mert áttekintve mai kulturális életünk igen sokszínű palettáját, a mű­vészi produktumok kínálatát, úgy tűnik, nem mindig azt nyújtja ez a paletta, amit a fent idézett megfogalmazás szerint a nép, az ország vár, vagy legalábbis igen nagy hányadában nem azt nyújt­ja. Művelődéspolitikánk alap­jait az 1958-ban közzétett • irányelvek rakták le,' gyakor­latilag minden azóta született művelődési jellegű párt- és állami határozat, állásfogla­lás erre az alapdokumentum­ra épül. Természetesen az azóta eltelt negyed évszázad társadalmi, gazdasági válto­zásai és az abból adódó kö­vetelmények részleteiben sok helyen finomították, módosí­tották, a napi követelmé­nyekhez, vagy éppen a gaz­dasági szorító erőkhöz mér­ten „kiigazították" teendőin­ket, alapjaiban mégsem vál­tozott és a jövőben sem vál­tozhat művelődéspolitikánk. Bizonyos káros tendenciák azonban jelentkeznek, s ezek­re fel kell figyelni! Nem értelmezzük szűk- markúan a szocialista műve­lődést. < E tág értelmezés tet­te lehetővé, hogy pz elmúlt évtizedek során tulajdonkép­pen csaknem mindenfajta művelődési jellegű dolog szo­cialista jelzővel jelentkezhe­tett. Mivel könyvkiadásunk és -terjesztésünk szocialista vállalatok kezében van, haj­lamosak vagyunk minden, a magyar könyvesboltokban forgalmazott, illetve itt ki­adott művet szocialista iro­dalomnak tekinteni. A szocia­lista filmforgalmazási intéz­mények ugyan bevallottan forgalmaznak nem szocialis­ta tendenciájú műveket is, tudati megkülönböztetésük szinte ismeretlen. Vonatkozik ugyanez a televízió képer­nyőjén, a szélesen áradó mű­sorfolyamban felbukkanó kü­lönböző művészeti produktu­mokra, nemritkán a művé­szet perifériáján is csak cset- lő-bolló filmipari, vagy - szó­rakoztatóipari készítmények­re, a színházak műsortervé- tien szereplő egyes darabok­ra, az ellenőrizlietetlennek tűnő haknivilág műsoraira, és nem utolsósorban egy olyan területre, amely — bár ko­rábban is ki-kirándultak ide az igazi művészet jelesei is! — gyakorlatilag határterüle­tet jelentett mindig és nem ritkán a határnak arra az oldalára billent, ahol nem a művészeten, hanem attól idegen egyebeken volt a hangsúly. A szórakoztatóipar­ra gondolunk itt, amely az elmúlt .években ugyancsak — nem tudni, miért —, igen erősen magára húzta a szo­cialista kultúra köpenyét, ám tartalmát tekintve, attól bizony messze állt. Nem oktalan a kérdés, hol van a szocialista kultúrának az alsó határa, hol az a ce­zúra, amelyen alul a cselek­vések, művészeti, vagy an­nak látszani akaró produk­tumok már nem élhetnek vissza a szocialista kultúra iránti társadalmi tisztelettel, nemritkán szervezésben, anyagi juttatásban, egyebek­ben is megnyilvánuló meg­különböztetéssel, elismeréssel. Ugyanis hiába szocialista könyvkiadó adta ki például a fél évszázados múltú híres ponyvaregényt, A postás min­dig kétszer csenget című könyvet, és hiába a szocialis­ta filmhálózatban vetítik a . belőle készült, igaz a tőkés világban gyártott filmet, ez a ponyva még nem lesz szo­cialista kultúra, Természete­sen, hogy van igény ilyen olvasnivalókra és látnivalók­ra, ám adják ki, árusítsák és vetítsék, de ne soroljuk tildatilag sem a szocialista kultúrához, ne hagyjunk szo­cialista brigádokat, vagy egyedi látogatókat abbarí a 'tévhitben, miszerint, ha ezt a könyvet elolvassák, vagy ezt a filmet megnézik, egy lépéssel közelebb kerültek a szocialista művészethez. Igen sok példát lehetne sorolni. Mozivásznainkon egymást váltva jelentkezik a szocia­lista tartalmú művészeti al­kotás, az ahhoz közel álló. ám általánosabb emberi hu­mánumot sugárzó mű és az értéktelen szórakoztatóipari termék. Valamennyi a szocia­lista filmvállalkozás kereté­ben, s így e jelző ráragad a szocializmustól meglehető­sen idegen produktumokra is. A felsorolható sok-sok pél­dából most csak a szórakoz­tatóipar területét kell kiemel­ni. Vajon a vendéglátóipar­ban korábban szokásos, kon- zúmáltatási célzatú, azaz a fogyasztást serkenteni kívá­nó, különböző mutatványokat felváltó műsorok, amelyek újabban a legtöbb esetben, valamely szocialista közmű­velődési intézmény égisze alatt, közreműködésével és hitelesített pecsétjével jönnek létre, beletartoznak-e még a szocialista kultúrába? Tagad­hatatlan, van ezek között, ami nagyon is odatartozik. Például a miskolci nyári kisopera-előadások. De vajon a bevallottan erotikus cél­zatú lokálműsorok, a malac- .kotjLások és egyebek nem es­nek már az említett képze­letbeli határvonal alá? De bizony, oda kell, hogy esse­nek! S ha odaesnek, csak­úgy mint a szocialista könyv­kereskedelemben forgalma­zott ponyvairodalom, az álla­mi mozikban mutogatott, a szocializmustól idegen lelkü­letű filmproduktumok, a kü­lönböző, rossz szellemiségű hakniműsorok, egyes színhá­zi produktumok, egyebek, úgy hát ezektől tagadjuk meg a szocialista jelzőt. S ha a szocialista jelzőt megtagad­tuk, mert nem az emberel­lenes törekvésekkel szegül szembe a művészet eszközei­vel. nem az emberi méltó­ság, a béke, a kultúra, a nemzet értékeinek védelmé­ért száll síkra, nemhogy nem képes, de nem is kíván­ja mozgósítani a nehézségek­kel szembeszegülő és állan­dó megújulásra kötelezett ember humán tartalékait, hanem ellenkezőleg, tévhi­tekbe ringat, valótlan világot tár elénk, , tőlünk idegen esz­méket hirdet, úgy a szocia­lista jelző megtagadásán túl ne részesülhessen ne csak a szocialista kultúrának kijáró tiszteletből, hanem társadal­mi támogatásból sem. Egyes területeken már van bizonyős fajta differenciálás1 e tekintetben. De mindez még nagyon kevés. Tudati és forintokban is kifejezhető so­rompó szükségeltetik a szo­cialista kultúra és a szub­kultúra, vagy éppen kultú­rának már nem is nevezhe­tő. az alsó határ alá eső pro­duktumok megkülönbözteté­sére. S akkor nem áll elő az a fonák helyzet sem, hogy szo­cialistává lenni kívánó kö­zösségek úgy tudnak le mű­velődési feladatokat, hogy éppen e határvonal alá eső produkciókban, könyvekben; egyebekben lelik meg a ma­guk kulturálódási forrását, Benedek Miklós }

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom