Észak-Magyarország, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-30 / 75. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. március 30., szerda „Nagyfényű’' lehetőség — „Nagyfényűnek” nevez­te több mint három évszáza­da a pataki iskolát Comeni- us, a „Népek Tanítója”. Ö sem tett keveset azért, hogy Patak valóban jelen legyen az európai szellemtörténet­ben. ’ — Európai szintű ez a lé­tesítmény — mondta az el­múlt hét végén Sárospatakon a Művelődés Házának avatá­sára összegyűlt országos so- kadalom egyik „idevalósi” részvevője: Urbán György festőművész, akinek megada­tott a lehetőség, hogy több európai országban járva, az összehasonlíthatóság alapján fogalmazza meg véleményét. Azt tette még hozzá: „Öröm ma itt lenni, és öröm lesz mindig, de vigyázni kell ér­ié a pompás építményre!” Ha már szó esett az „or­szágos sokadalomról”, hadd idézzük ide a Dombóvári vá­rosi-járási Művelődési Köz­pont és Könyvtár igazgatójá­nak; a Magyar Népművelők Egyesülete művelődési-otthon szervezete elnökének, Bali- pap Ferencnek a szavait: — Irigylem azokat, akik­nek «»bben az épületben na­ponta dolguk lesz — akár mint népművelőket, s még- inkáhb, mint olyanokat, akik itt élnek, és a maguk hasz­nára fogják alakítani az it­teni lehetőségeket. Az építke­zés megkezdése óta figyelhet­tem a ház születését. Fél év­vel ezelőtt már megfogalma­zódott bennem: mire az épü­letbe beér az ember, addigra már történik vele valami. Nem lehet, hogy az épület hatása ne változtatná meg az utcáról érkezőt. Ügy érzem, a pataki kollégák szép köte­lessége, hogy méltók legyenek a ház építészettel megjelení­tett szelleméhez. Nagy szó talán, de az egész népművelő társadalom kötelességének is tartom, hogy itt, Makovecz Imre első művelődési ottho­nában valami fontos, lénye­ges és sokak hasznára való történjen. — Nem előzményéle nélkül történt, hogy a húz terveinek elkészítését Makovecz Imre, Ybl-díjas építészmérnökre bízták. A megvalósult terv mutatja, hogy mennyire jó választás volt ez. A kiváló tervező, az országszerte sok művéből jól ismert építész nagy tehetséggel, szeretettel és Sárospatak iránti elkotele- aettséggel végezte ért a kö­zösséggyarapító ’ munkát — mondotta avatóbeszédében a Hazafias Népfront főtitkára. Makovecz Imre ki esi t már, patakinak számít; a házépítés revén egyik otthonává vált a Bodrog-parti város. S ameny- nyire élenjárója volt a Mű­velődés Háza ilyenné szüle­tésének — annyira szerényen „húzódott meg” az avatási ünnepségen. Ám így sem ke­rülhette el ,.sorsát”: a legde- rekasabb falusi lagziban kell csak a vőlegénynek elviselnie annyi jóra-kíyánságot, kézfo­gást, ölelést, s más módú megnyilvánulást — amennyit méltán kapott szombaton a tervező. Borongott, csepergett; mor- coskodott az időjárás az el­múlt hét végén Sárospatakon is. Hiába. Ezen a napon be­lül volt a fény és a melegség az emberekben. A hivatalos ünnepet még messzire jelez­ték az órák, amikor a Mű­velődés Házában már nagy volt a nyüzsgés. Voltak, akik csak nézelődtek, de a gyere­kek már korongozhattak is, bábokat készíthettek a mű­helyek részében. S amikor vé­get ért az avatóbeszéd, fel- emelően szép, hangulatos mű­sorral léptek színpadra az ál­talános iskolák, a középfokú iskolák, a főiskola és a mű­velődési ház művészeti • cso­portjainak tagjai. Akik nem fértek be a nagyterembe — százakról van szó —, színes televíziókon követhették az eseményeket. S bizonyára az ő torkukban is összeszorult valami, az ő tenyerük is taps- - ra mozdult, amikor a műsor „koronájaként”. a- Bodrog „öregtáncosai” is megmutat­ták: van még szív, bírja itt a láb, s itt van a jövő: tán­cuk végén gyermekeik tipeg­tek be szüleikhez, közéjük állva. A folytatásból mutatva valamit. Patakon, a Művelődés Há­za egésznapos avatóünnepével befejeződött egy korszak a Bodrog-parti városban. Helye volt ennek az ünnepnek. Nem egyszer hallhattuk e jelzőket: „jeles; pazar; im­pozáns ...” A ránk követke­ző hétköznapok sokkal kevés­bé lesznek látványosak. Egy azonban bizonyos: ebben a házban jó helye van a műve­lődni vágyó embernek. Talál­ja meg ki-ki a legjobb lehető­ségét (l. n. JJ> Emlékeztető lebontották az utolsó öreg házat is a közelmúlt napok­ban Miskolcon az Arany Já­nos utca, Vörösmarty utca, Korvin Ottó utca és Szeme­re utca által körülzárt te­rületen. Már évek óta üres volt ez a térség, egyetlen földszintes ház állt csak, ahol a bányászati aknamélyítök tanyáztak. Most a Szemere utca mellett már mélyítik az alapját egy új nagy épü­letnek, a térségen felvonu­lási épületet húztak fel, bi­zonyára hamarosan beépül ez a szomorú emlékű terü­let. Hajdan, 1944-ben itt, az Arany János utca, Szemere utca, egykori Zöldfa utca és Kölcsey utca négyszögében volt a gettó. Ide, erre a szűk területre tömörítették Mis­kolc és környéke üldözött zsidóságát, itt élték rövid ideig embertelen körülmé­nyek között, itt volt a mai lottóház tövében az a ház, amelyben kínvallatások so­rán próbáltak a ‘ csendőrök újabb értékeket elszedni az emberektől, itt haltak bele igen sokan a kínzásokba, s innen, erről a kis területről indult el a tizennégyezer emberből álló menet az egy­kori téglagyár szárítóiba, hogy ott vagonba rakják őket a kakastollasok és ha­marosan Auschwitzba kerül­jenek. A haláltáborból a ti­zennégyezer Miskolcról de­portált üldözöttnek igen el­enyésző kis töredéke tért vissza, a gázkamrák és kre­matóriumok szüntelenül tel­jesítették a hitleri paran­csot, Horthy csendőrei meg szállították hozzá az embe­reket. Most már végleg beépítés­re, újjászületésre vár a haj­dani miskolci gettó területe. Nézem a kopár íölddarabot, emlékezem. S eszembe jut: most olvastam, hogy a kö­zelmúltban újabb utcanevek­ről döntött Miskolc város Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága. Például utcát kap a város köztiszteletben állt egykori várostörténésze, Marjalaki Kiss Lajos, aki örök példa lehet a miskolci lokálpatriótáknak, s további új utcanevek is kerülnek a kész és születő utcák falai­ra. Ám a miskolci tizen­négyezer mártír emlékét még sem utcanév, sem köz­téri emlék nem örökíti. Mis­kolc alighanem az egyetlen város, ahonnan ilyen sok ül­dözöttet deportáltak, s ahol ennyire megfeledkeztek ró­luk. . Jövő nyáron, június ele­jén negyven esztendeje lesz a deportálásnak. Addigra bizonyára kialakul a gettó helyének beépítése is. Igen­csak itt az ideje a mulasz­tás pótlásának, örökítse ut­canév, vagy egyéb közterü­leti emlék a mártírok em­lékét és szolgáljon emlékez­tetőül az utókornak ... (bm) Vevők és eladók... Hétköznap és a Hét végén is egyaránt nagy a forgalom. Külö­nösen az új vásárcsarnokban kialakított elárusítóheiyet kedvelik c környékbeiiek, ahol meghatározott időszakonként más-más vál­lalat, szövetkezet jelentkezik csökkentett árú cikkeivel. Képünkön: a vásárlás utolsó percei, várakozás a pénztár előtt. Fotó: L J. A Munkásőrség életéről Kiállítás a December 4. Drátafivekkes Huszonöt éves tevékenysé- i gük eseményeit idézi fel a Munkásőrség' "megyei pa­rancsnokságának vándorkiál­lítása, amejv tegnap nyílt meg Miskolcon, a December 4. Drótművekben. Negyedszázados jubileumát ünnepelte az elmúlt évben a Munkásőrség; a tegnap meg­nyílt kiállítással idén is em­lékeztetnek a ma már törté­nelminek számító eseményre, a megalakulásra, a munkás­őrök társadalmi, politikai, gazdasági és fegyveres tevé­kenységére, napjainkban vég­zett munkájára. Kovács Mi- liály, a December 4. Drótmű­vek pártbizottságának titkára nyitotta meg a gyár dolgozói és a Munkásőrség megyei kép­viselői előtt a mintegy száz dokumentumfotóból álló kiál_ lítást. Méltatásában sióit a megye munkásőreinek sokirá­nyú és felelősségteljes tevé­kenységéről, a gyárral való jó kapcsolatáról, a fiatalok ne­velésében végzett szerepéről. A drótművekben három na­pig nyitva tartó kiállítás do­kumentumai egy negyedszá­zadnyi történelmet ölelnek fel. A legrégebbi képek a meg­alakulásról adnak informá­ciót, majd gyakorlatokról, ün­nepségekről készített fotók következnek. Kézfogások, az­óta már szervezeteknek nevet adó ismerős arcokat látha­tunk gyakorlatokon, ünnepé­lyeken ellesett pillanatképe­ken: Prieszol Józsefet, Rónai Sándort... Egy másik tablón a fiatalok munka, gyakorlatok, segít­ségnyújtás közben. Harminc­ötön felüliek, akik olyan csa­ládok tagjai, ahol munkásőr­nek lenni megbecsült tradíció. A „25 éves a Munkásőrség” vándorkiállítás három nap múlva Leninvárosban te­kinthető meg. " Ógörög csúcsos ivóeiiiy Az antik művészet kin­csestára újabb szép példány­nyal gyarapodott: a szovjet régészek a vallási szertartá­soknál használatos aranyból készült ógörög csúcsos ivó­edényt — ősi nevén — ri- tont hoztak a felszínre egy észak-kaukázusi kurgán,. az­az népvándorlás kori ősi te­metkezőhely mélyéből. A bikaszarv formáját kö­vető, vert aranyból készült kupa alját apró szárnyaslo­vak és borostyán intarziák díszítik, a kupa oldalán pe­dig a görög mitológia motí­vumai elevenednek meg. A szakértők a kupát a lenin- grádi Ermitázsnak adták át, ahol a „szkíta arany” gyűj­teményt gazdagítja majd. fiz Ideológiai munka tapasztalatai a DIGÉP-ben A Diósgyőri Gépgyár Párt- bizottsága a közelmúltban megtárgyalta a pártalapszer- vezetek marxista ideológiai nevelő tevékenységének ta­pasztalatait, s határozatot fogadott el a munka tovább­fejlesztésére. A testület töb­bek között megállapította, hogy a XII. pártkongresszus óta a vállalat pártvezetősé­geinek és pártalapszervezé- teinek ideológiai nevelő­munkája megélénkült, terv­szerűbbé, tudatosabbá vált. Az ideológiai tevékenység személyi feltételei az elmúlt években kedvezően alakul­tak. A vezetőségi tagok, a tisztségviselők többsége ren­delkezik a munkájához szük­séges marxista—leninista is­meretekkel, képzettséggel. A párttagokra a szocialista esz­mék terjesztése, az elvek melletti nyílt kiállás jellem­ző. Magatartásukkal és gon­dolkodásukkal kedvező irányba befolyásolják mun­kahelyi környezetüket is. A vállalat dolgozóinak többsé­ge a szocialista erkölcs nor­mái szerint él és dolgozik, a gyárban a politikai légkör kiegyensúlyozott. A dolgozók többsége általános és politi­kai műveltsége alapján al­kalmas az ideológiai kérdé­sek megismerésére, elsajátí­tására, terjesztésére, Nagy hangsúlyt fektetett a testület a pártcsoportök- ban folyó ideológiai munka elemzésére. Ebben nagy sze­repet tulajdonítanak a rend­szeres pártcsoport-értekezle- teknek. Megállapították, hogy az alappervezeti vezetősé­gek egy része nem fordít kellő figyelmet a pártcso­portvezetők megfelelő infor­málására, helyi ismeretek­kel való ellátására. Gondot jelent, hogy a pártcsoport- értekezletek nincsenek min­denhol rendszeresen meg­tartva, s elsősorban a tájé­koztatás hiánya miatt „a po­litikai műhely” szerepét nem tudják mindig betölteni. A pártcsoport vezetők felké­szültségének, tájékoztatásá­nak növelése érdekében . a pártbizottság részükre ha­vonta továbbképzést tart, melyen az általános bel- és külpolitikai kérdések elem­zésén túl nagy gondot for­dítanak a napirenden lévő. a dolgozókat érdeklő és érintő ideológiai vonatkozá­sú kérdések tisztázására is. A meglévő gondok ellenére a pártcsoportok jelentős részé­nél meghatározóvá vált a kommunista szellem, erősö­dött kapcsolatuk a párton- kívüliekkel. Megfelelő segít­ségnyújtással továbbra, is fejleszteni kívánják a párt­csoportok meggyőző, érvelő agilációs készségét és mód­szereit. Az elért eredmények elle­nére a testület úgy látja, hogy a további fejlődés ér­dekében a pártvezetőségek és pártalapszervezetek ideo­lógiai tevékenységét még tu­datosabbá kell tenni. Külö­nösen vonatkozik ez a párt­csoportokra. A pártszerveze­teket fokozott mértékben fel akarják készíteni arra, hogy az alkalmazkodási készsé­gük, a változó körülmények­hez igazodva erősödjön és fejlődjön. Ennek érdekében a marxista—leninista Vég­zettséggel, képzettséggel ren­delkező párttagokat az ed­diginél jobban be kívánják vonni a politikai munkába. A testület többek között úgy határozott, hogy pártvezető- segi üléseken, taggyűléseken napirendre kell tűznf az ideológiai nevelőmunka ta­pasztalatainak helyi elemzé­sét, a feladatok meghatáro­zását. Céljuk, hogy ezzel is tovább bátorítsák, élénkít­sék, a pártszervezetek, a szakszervezet és a KISZ szer­vezeteinek ideológiai mun­káját. Frisovszki Tibor Nemzetközi zeneszerzői verseny Zongorás trió komponálá­sára nemzetközi zeneszerzői pályázatot hirdet — a Buda­pesti Tavaszi Fesztivál ren­dező bizottsága felkérésére — a Magyar Zeneművészek Szövetsége közösen a Zene­műkiadó Vállalattal és a Nemzetközi Versenyek és Fesztiválok Irodájával. A kiírás szerint a verse­nyen minden ország zene­szerzője részt vehet, aki 1983. december 31-ig nem tölti be a 40. életévét. Csak olyan művekkel lehet pályázni, amelyeket nem adtak ki, nem mutattak be és más versenyeken nem nyertek dí­jat. A trióban a zongora mel­lett bármilyen vonós- és fú­vóshangszer alkalmazható, elektronikus eszköz felhasz­nálása nélkül. Második bil­lentyűs, illetve ütőhangszer nem szerepelhet az együttes­ben. A beküldési határidő 1984." február 29. A zongorás trió komponálására kiírt zene­szerzői verseny eredmény- hirdetésének napján, 1984. március 24-én kerül sor a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorának keretében annak a tavaly, 1982-ben meghir­detett fúvósötös pályázat díj­nyertes müveinek gálakon­certjére, amelynek eredmé­nyét most, szombaton, hoz­ták ‘ nyilvánosságra. Kossuth-est: Ilyenek vagyunk A szokásoktól eltérően hét­fő délután szünet nélkül nyílt és csukódott a színház bejárata. A tegnapi napra „kibérelték” a kossuthosok. Mármint a miskolci Kossuth Gimnázium tanulói. Folytat­va az iskolai hagyományo­kat, az 1982—83-as tanév hallgatói is úgy' döntöttek, hogy a nagyközönség elé lép­nek. Elsősorban persze tár­saik és szüleik elé, de tágít­va a kört mindazok elé, akiknek közük van ehhez az iskolához, mert ide jártak, vagy egyszerűen csak szim­patizánsok. Ilyenek vagyunk — hirdette a meghívóban feltüntetett műsorcím, kicsit noszogatva is a kérdést — tényleg, milyenek ezek a mostani kossuthosok? Mielőtt a választ megad­nánk rá —, amilyennek mi láttuk e csaknem három­száz fiatalt színpadra lépte­tő • monstre műsort, s benne persze a diákokat, hiszen mindenekelőtt őket illik „megmérni” — hadd bocsás­suk előre: szükség van az ilyen iskolai ünnepekre is, az ilyen, kicsit kifelé ka­csingató, reprezentatív meg­mozdulásokra. Mert igaz, hogy mérhetetlenül sok energiát, rengeteg munkát kívánnak diáktól és irányí­tó, szervező pedagógustól egyaránt, de valahogy mégis elengedhetetlenül hozzá tar­tóznak ahhoz, amit egy is­kola vonzáskörének szoktunk nevezni. És persze azért is jók ezek az alkalmak, mert ilyenkor azok is „szóhoz jut­hatnak”, akik más alkal­makkor talán nem jelesked­nek annyira, egy kicsit szo­rosabbra vonja a kötődést, a közösségért érzett felelőssé­get, hiszen ilyenkor nem X. Y. tanuló szerepel (még ha a szülők persze így is néznek a színpadra), hanem a gim­názium tanulója; az iskola, ha éppen úgy tetszik. Nem tévedhetek nagyot, ha azt mondom, tegnap így érzett a színházban mindenki — akár a színpadon, akár a nézőté­ren volt a helye. Ettől volt nemcsak jó hangulatú, ha­nem kicsit emelkedett is a tegnapi két és fél óra. S egy iakffila belső tartásához ez éppúgy szükségeltetik, mint az oktatás színvonala. A kettő nem zárja ki egymást, éppenhogy összefügg. És akkor lássuk, milyenek is voltak a diákok. A válasz lehetne ilyen egyszerű: mint az életben; mint a fiatalok. Komolyak • és vidámak, elfo- gódottak és felszabadultak. Meghatóan emelkedettek és szertelenül csapongók. Az el­lentétpárok nem véletlenek. Maga a műsor is ilyen volt. Az első rész, himnikusan szép esengés a békéért, amelyben testvéri kezet nyújtott egymásnak Kazin­czy és a pol-beat, a kétszáz tagú kórus és a gitárját egy- szál magában pengető fiú. Ebben á nagy ívű, gondosan felépített, az egymásra ríme­lő gondolatokat a fiatalok érzelemvilágára hangoló mű­sorrészben egyik arcukat mutatták. Azt, amelyet több­nyire belsőnkben hordozunk. A másik néw, a második volt a felszabadultabb, ki­csit fricska .tükör. Sulibuli — szombat esti filmkoktél keretben. Friss volt és szel­lemes — ízig-vérig fiatalos. Végig felszabadult jókedv kísérte, az a fajta derültség, amit csak az összetartozók tudnak éreztetni. Az egymást jól ismerők. Szándékosan kerültük, hogy egy-egy műsorszáftiot kiemeljünk, pláne egy-egy szereplőt.- Aki színpadra le­pett — sok vagy kevés fel­adattal, egyedül vagy cso­portban — az iskoláját, a közösséget képviselte. A fe­lelősség egyformán „nyomta vállukat”. Mondjuk hát, örültünk, hogy részesei "le­hettünk estjüknek, hogy megtudhattuk, milyenek is. Egy gondolat azonban még kilcfvánkozik a krónikásból. (Néhány iskolai est emléké­vel tarsolyában.) Egyszer ki lehetne próbálni, hogy ünne­peink ünnepi műsorát gon­dozza egy-egy iskola. Alig­hanem nemcsak a feladat lenne nagy és megtisztelő, de közösségérlelő ereje is hor­dozna magában igazi érté­keket. Csutorás Annamária

Next

/
Oldalképek
Tartalom