Észak-Magyarország, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-02 / 51. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. március 2., szerda Történelem, és világnézet A történelem évekig nem volt kötelező érettségi tantárgy a gimnáziumban és a szakközépiskolában. Ennek visszásá- . gáról aligha kell most már külön szólni. A történelem visszanyerte rangját, legalábbis ezekben az iskolatípusokban. Ám történe­lemtanításunk a fellelhető pozitívumok el­lenére sem mondható igazán kiegyensúlyo­zottnak, s ehhez talán elégséges azt meg­említeni, hogy • szakmunkásképző intézete­inkben ma is előfordul, hogy e tantárgyra egy héten mindössze fél tanóra jut. Két hét alatt van mindössze egyetlen történelem- óra, és a szakmunkásképző intézetek tör­ténelem és társadalmi • ismeretek tankönyve változatlanul korszerűsítésre szorul, nem­csak vázlatos, hanem elnagyolt és egyoldalú képet is rajzok a társadalmi folyamatokról. Pedig az ifjúság történelmi tudatának fej­lesztése fontos eleme a világnézeti nevelé­süknek. A közelmúlt történelme iránti ér­deklődés fokozódása ugyancsak tény. s nem mindegy hogyan, milyen válaszokat adunk kérdéseikre, egyáltalán adunk-e választ? Az iskolának fokozódó szerepe van a felnövek­vő nemzedék nevelésében, tudományos vi­lágnézetének kialakításában. Ez még akkor is így van, ha az ifjúság neveléséért a csa­lád és a társadalom is felelősséget kell, hogy vállaljon, amit másképpen úgy szoktunk megfogalmazni, hogy az ifjúság nevelése tár­sadalmi ügy. Éppen abban van az iskola szerepe és felelőssége, hogy a különböző társadalmi folyamatokban segítik eligazod­ni a fiatalokat, megpróbálják kiegyensú­lyozni az ellentmondó hatásokat. Mert igaz, hogy az iskola ellentmondásai nem függet­lenek a társadalmi ellentmondásoktól, de az iskolának mégis törekednie kell az eszmei ideálok megvalósítására. Az ifjúság körében végzett eszmei-politi­kai nevelőmunka tapasztalatairól váltottak szót egyébként a közelmúltban a középfokú oktatási intézmények és kollégiumok igaz­gatói, alapszervezeti párttitkárad, az MSZMP miskolci Pedagógus Bizottságán. Ezen a be­szélgetésen fogalmazódott meg: az oktatás ma nemzeti ügy hazánkban. Milyenségét nem ’ lehet csak pillanatnyi adottságok tük­rében nézni. Ma azonban hajlamosak va­gyunk arra, hogy az oktatást mennyiségi oldalról értékeljük. Azt vizsgáljuk, hogy mit ad, s nem azt, hogy hogyan adja. Az ifjúság eszmei-politikai nevelése, világnéze­tének formálása nem lehet igazán hatékony akkor, ha az ismereteik elszigetelődnek, s nem ötvöződnek világnézetté. Nyilvánvaló, hogy az ifjúság világnézetének formálódása hosszú folyamat, s nem fejeződik be 17—18 éves korra. Ám az' elgondolkodtató, hogy jóllehet az 1972-es oktatáspolitikai pártha­tározat a nevelő iskolát tűzte célul, iskoláink­ra is ma is elsősorban az oktatáscentrikus- ság jellemző, tantárgyakra szakadozottan. A történelem rangjának visszaállítása határo­zottan pozitív változás. Ám változatlanul igaz, a világnézetünk alapjai tantárgytól várják sok helyen a tanulók világnézeti ne­velését. Ez pedig így, nyilvánvalóan képte­lenség. A nevelés-oktatás folyamatában az 1978- tól folyamatosan bevezetésre került neve­lési-oktatási tervek és tantervek hangsúlyoz­zák az iskolák társadalmi tudatot közvetí­tő, alakító funkcióját, a tanítás világnéze­tet megalapozó szerepét, megjelölik az ifjú­ság eszmei-politikai arculata formálásának feladatait. Ennek az iskolában — a tanítási órán és a tanítási órán kívül — kialakult formái vannak. Összességében igen sokat fejlődött az iskolai demokrácia, noha még mindig nem mentes formális elemektől. A tapasztalat azt mutatja, hogy a miskolci kö­zépfokú oktatási intézményekben tanuló fiatalok általában fegyelmezettek, lelkesen vesznek részt a különböző társadalmi mun­kaakcióban. és népszerű körükben minden olyan kezdeményezés, amely a lakóhelyhez, a környezethez, a hazához, a néphez való kötődésükre épül. erősíti szocialista hazafi- ságukat. Az ifjúság társadalmi magatartása alapvetően pozitív. Ugyanakkor a különbö­ző társadalmi hatások — sok esetben a csa­lád — befolyására tapasztalható a fiatalok körében közömbösség és passzivitás is. Pe­dig a fiatalságra az jellemző, hogy kritiku­san szemlélik a társadalmat, a fellelhető visszásságokat, és szóvá is teszik. A nyílt, őszinte vitalégkör megteremtéséért nagyon sokat tehet az iskola, s az iskolai demok­rácia további kiteljesítésével sokat is kell tennie! Rétegenként természetesen vannak elté­rések e korosztályban. Az előbb említett beszélgetésen többen is megfogalmazták: a szakmunkástanulók erkölcsi-politikai arcu­latának kialakításában milyen nagy szere­pük van a szakoktatóknak, és a gyakorló munkahelyeknek. Hiszen a fiatal tanuló ideje felét nem az iskolapadban, hanem a tanműhelyben tölti el. Éppen ezért köny- nyebb a beilleszkedésük, amikor munkába állnak. Épp e réteg kapcsán fogalmazódott meg: a szakmunkástanulók igen jelentős része faluról kerül a városi intézményekbe. Többségük második generációs, szüleik ipar­ban dolgoznak, de a kollégiumban lakó szakmunkástanulók szülei között kevesebb a szakmunkás, több a betanított és segéd­munkás. Ebből pedig az következik, hogy a fiatalok még elején vannak a bonyolult mobilizációs folyamatnak, nincs olyan ki­alakult értékrendjük, ami erősítené mun­kássá válásukat. Ebből adódik például az is, hogy e tanulók körében az elméleti tár­gyaknak sokkal kisebb a rangja, mint a gyakorlatiaknak. Az iskolareform — fogalmazott az egyik hozzászóló — többek között a tudatformá­lásban való előrelépés jegyében fogant. Fel­tételezi, hogy a szakmai munka során is előtérben van a nevelés. A z ötnapos tanításra való áttérés két­ségtelenül feszítettebbé, zsúfoltabbá tette az iskolai munkát. Ezt pedig egyelőre a nevelés érzi meg. Nem mond­hatunk le mégsem arról, hogy a nevelést a különböző tantárgyakon keresztül valósít­suk meg. Még akkor sem, ha ez a pedagó­gusoktól még tudatosabb, elkötelezett neve­lő-oktató munkát kíván. Csutorás Annamária Filmnapok falun ’83 Borsodban A megyei megnyitó Bcrsodszirákon Áz 1977 óta minden tavasz- szal hagyományosan vissza­térő Filmnapok jalun soro­zat idei borsodi rendezvé­nyeinek ünnepélyes megnyi­tóját hétfőn tartották Bor- sodszirákon. A március kö­zepéig tartó sorozatot a Bor­sod megyei Moziüzemi Válla­lat és a Borsod megyei Ter­melőszövetkezetek Szövetsé­ge szervezte, a nyitó ünnep­ség házigazdája a borsodszi- ráki Bartók Béla Mezőgazda- sági és Ipari Termelőszövet­kezet volt. A községi műve­lődési ház moziterme bizony szűk volt az érdeklődők szá­múra, zsúfolásig megtelt, sőt. az előtérben is sokan vára­koztak, amikor Szilágyi Adolf, a szövetkezet elnök- helyettese köszöntötte a kö­zönséget és az ünnepség szó­nokát, Orosz ' Istvánt, az MSZMP Borsod megyei Bi­zottsága gazdaságpolitikai osztályának politikai munka­társát, aki röviden méltatta a falusi filmnapok céljait, jelentőségét, a közönség és a magyar filmek kapcsola­tát, s szólt a megye terme­lőszövetkezeteinek eredmé­nyeiről is. A megnyitót követően nagy (Érdeklődés mellett vetítették le Rózsa János filmjét, a Ka­balát, majd igen sokan vet­tek részt a bemutatót köve­tő — késő estébe nyúló — ankéten, ahol meghívott filmkritikus segítségével na­gyon sokoldalúan beszélték meg a veszélyeztetett gyer­mekekre leselkedő nehézsé­gekről, sőt tragédiákról, va­lamint a szülők és a felnőtt társadalom felelősségéről szó­ló filmdrámát, illetve annak helyileg is levonható tanul-, ságait. A gondolatcsere igen sokszínű volt, s a konkrét, látott filmen túl. szó került ai magyar film és a falusi közönség kapcsolatairól, a nézők elvárásairól, jogos kí­vánságairól — például: a sok-sok negatívumot tükröző film mellett legyenek nap­jaink pozitívumait, pozitív hőseit bemutató filmek is! — és általában az a tanulság vonható le a találkozóból, hogy a gondolatébresztő fil­mek után, érdemes lenne az élményeket, tanulságokat Borsodszirákon is rendszere­sebben megvitatni. Az anké­tet — házigazdái minőségé­ben — Botya Péter, a Bar­tók Béla Termelőszövetkezet elnöke összegezte és zárta be. A Filmnapok falun *83 so­rozatban ma 17 órától a Me- zönagymihályi Állami Gaz­daságban a Vörös föld című filmet mutatják be ünnepi keretek között, majd utána a film alkotói részvételével, ankéton vitatják meg annak tapasztalatait. fiz 1982-es év legjobb plakátjai A Magyar Nemzeti Galéria ad otthont keddtől az el­múlt év legjobb plakátjait bemutató kiállításnak. A Mű­velődési Minisztérium és a Magyar Hirdető 25. alka­lommal rendez ilyen tárla­tQt. Az idei kiállításra 450 pályázat érkezett. A zsűri 87-et tartott alkalmasnak arra, hogy a nagyközönség elé tárja. A kiállítás’ már­cius 6-ig tekinthető meg. Szabad (szombati) jegyzetek Szerencsen, az elmúlt hé­ten a nagyközség több pont­ján is lehetett találkozni a falusi színjátszók találkozó­jára, bemutatójára invitáló plakátokkal. A dolog' termé­szetéből adódóan csak a leg­fontosabb információk voltak olvashatók: az említetten túl az, hogy hql, mikor, kik lát­hatók. Itt viszont kikívánko­zik a bővebb magyarázat: az elmúlt évben országos pályá­zat íródott ki a falusi színját­szók „feltérképezésére”, meg­mozgatására az amatőr szín­játszó mozgalom számára va­ló „újrafelfedezésére”... * Falusi színjátszók, falusi színjátszás... — mondhat­nánk most a viccbeli bagoly- lyal: „hu-huú... fiam, de ré­gen volt az ..De ne mond­juk, hiszen az a húsz-harminc év talán nem is fedi a „rég”- jelentést. Egy azonban tény: az elmúlt hét végén az emle­getett országos pályázat me­gyei bemutatóját nézve-néze- getve, bennünket, harminca­sokat is elkapott a „régi szép idők” emléke; elkapott, s ki­mondatlanul is megforgatott a nosztalgia környékén. Kü­lönösképpen a szerencsi „munkás színjátszó csoport” Paprikáscsirke című bohóza­tát végigderülve nézegettünk egymásra is: vajon nem lcáp- rázat, nem álom ez?! Hogy nyugdíjkorhatárt megélt em­berek, erejük teljében levő középkorúak és családalapító fiatalok ott elevenednek meg előttünk, a színpadon, élvezve az együttlétet, a játékot?! Nem volt káprázat, nem volt álom, nem volt mese. Aki nem hiszi — járjon utána. Mert ha igaz, talán még lehet: nem fogja megakadályozni ennek a felpezsdítő játéknak a „ván­doroltatását” semmiféle „szűk anyagi keresztmetszetre” hi­vatkozás ... (Az eddigi 11 be­mutató után már hallani a fenti hangokat.) * Ha már az előbb a mese leíródott, folytassuk a szabad röpködésű gondolatokat az­zal^ hogy a szerencsi, megyei bemutatón két mesejátékot is láttunk: az egyiket az abaúj- szántói ifjúság képviselői; a másikat a szirmabesenyői ál­talános iskolás gyerekek szín­padot szerető fiataljai mutat­ták meg nekünk. Ami a pro­dukciókat illeti: láttunk már jobbat mesejátékban. Ám ami a tényt illeti: azt, hogy e te­lepüléseken egyáltalán „eszé­be jut valakinek” ezzel fog­lalkozni, nos, ezt a tényt a legmelegebb hangú elismerés illeti. Csak legyen erejük-szí- vük tovább csinálni! Éppen ezt a fenti utolsó mondatot lehet jó érzéssel és megelégedéssel üzenni a sa- jókazai tizen- és huszonéves lányoknak és fiúknak. Ök mai elevenünkbe vágó probléma színpadra állításával, s a meg­jelenítés hihetőségével, am- biciózusságuk „lesugarzásá- val” (a produkció szakmai szétboncolásán túl) adták az örömet: itt vannak, élnek és dolgoznak ezek a fiatalok, ját­szanak és mondandójuk van. Tehát meg kellene őket is tar- tani-becsülni. Hogy legyenek is... Kétségtelen, hogy a megyei bemutató legnagyobb vitát ki­váltó produkciója a múcso- nyi művelődési ház színját­szóinak nevéhez fűződik, az Ubü király előadásával. Itt most azért érdemes a produk­cióval foglalkozni, mert. a szerencsiek mellett egész Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyé­ben a legfolyamatosabban, legrégebben, leginkább támo- gatoltan dolgozó csoportról van szó. Nagyon tehetségesek ezek a fiatalok, a bányászterü- leteken elismerésre méltó „missziót” vállalnak (és vál­laltak) lel. Szerencsre vitt bemutatójuk bevallottan is műhelymunkának (ez éppen belefér az országos pályázati kiírásba) szántan vitték szín­re az Ubü királyt. Egy dolgot elértek vele: két részre sza­kították a négők és bírálók tá­borát ... És ez is valami... Tcnagy József Szépen magyarul — szépen emberül Fonnyadt virágok Jeles költőnk, Baróti Szabó Dávid \(1739—1819) a „ma­gyarság virági”-nak nevezte szólásainkat, közmondásain­kat. Igaza is van, ha jelenté­süknek megfelelően használ­juk őket. A jó stílushoz épp­úgy hozzátartozik egy-egy szólás, közmondás használa­ta, mint például a változa­tosság. A virág akkor szép, ha nyílik és illatozik. A szólások és a közmondások akkor te­szik stílusunkat mozgalmassá, beszédünket színessé, ha nem változtatunk rajtuk önkénye­sen.. Sajnos, az önkényes vál- toztatgatásra jó néhány példa akad (nem a véletlenül elkö­vetett vétségekről beszé­lünk). Bizony, megesik, hogy két közmondást összekevernek, mert úgy vélik, hogy így hu­morosabb, és a mondanivalót is jobban kifejezi. Még ez az utóbbi is alig hihető. Ugyan milyen mondanivalójuk lehet számunkra az alábbi, kevert közmondásoknak? Például: Alamuszi macska partot mos; Ki mint veti ágyát, maga esik bele; Addig nyújtózkodj, amíg meleg! Első hallásra né- hányan talán még humoros­nak érzik az etféle kijelenté­seket, amelyek sokszor már az • ízléstelenség határát sú­rolják, mint például: Néma gyereknek híg a leve. Ha­mar rájöhetünk, hogy a nyelv tudatos rombolásáról van szó, s másodszor hallva, aligha nevet rajtuk bárki is. Másik gyakori jelenség a szólásoknak és a közmondá­soknak az eltorzítása. A mon­dat második része az elsőnek általában a szó szerinti ki­egészítése, esetleg megmagya-. rázása. Ezzel épp a lényeget vonják el: Aki másnak ver­met ás, az sirásó; Addig jár a korsó a kútra, míg el nem lopják; Ki korán kel, az ál­mos. Van agyafúrtabb módon kitalált torzítás is. A megállt bennem az ütő szólásunk je­lentése: a meglepetéstől meg- némultam. Nyelvjárásaink­ban a következőképpen is is­meretes: megállt a szívem ütője. A torzított változat a következő: megállt a vesém­ben a velő (jelentése nem változott; kitalálására a ve­sevelő ételnév is hatással le­hetett). Az már ritkább, amikor torzítás is, keveredés is tör­ténik: Kicsi a borsó, de falra hányják Az erőltetettség itt már nagyon a szemünkbe öt- lik. A szellemességen szívesen derülünk, ezeken a kiforga­tott szólásokon és közmondá­sokon azonban; nem. Akik a bemutatott módon használják őket, humoros hatást akarnak elérni, de legfeljebb csak egy fanyar mosolyt kaphatnak szándékukért. Csak a szándé­kukért, mert az általuk „al­kotott” mondásokat csati eny­he jóindulattal lehet még szel- lemeskedésnek, avagy jópo- faskodásnak felfogni. A fonnyadt, vagy az út szé­lén eltiport virág már nem szép, nem illatozik többé: Szó­lásainkat, közmondásainkat se tiporjuk el. mert éppen lé­nyegüktől fosztjuk meg őket! Ebben a vonatkozásban is ér­vényesül Arany János: Leté- szem a lantot című versének az alábbi mondata: „Ki ör­vend fonnyadó virágnak, Mi­után a törzsök kihal?” Mizscr LajM j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom