Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-01 / 26. szám
i ESZAK-MAGYARORSZAG A 1983. február 1., kedd A képernyő előtt Hetedik év r Sajátos ötvözet a péntek este látott tévéfilm, a Hetedik év: & világirodalomban igen régóta honos prostituált-romantika — a jó útra tért, igazabb életre vágyó és arra rá is talált egykori prostituáltat elkíséri a múlt, a meg nem bocsátó társadalmi előítélet és megszépült életútja tragédiába fordul — ötvöződik benne az ötvenes évek eleje, egy nagyon jellegzetes hazai szakaszával, a dunapentele—sztálinvárosi építkezés kezdeteivel, illetve az ott élő, sokfelől jött emberek sorsában tükröződő korrajzzal, történelmi mozaikkal. Az ötvenes évekről igen sok művészeti ábrázolás született az elmúlt években, s ezek sorát gazdagítja most a Hetedik év. Ha némely vonatkozásban a továbbiakban fenntartásomnak is hangot kell adnom, a film egyes megoldásaival kapcsolatban, összegészében mégis a gazdagítja meghatározást kell használnom, mert ez a film az e kort megjelenítő művek jobbjai közé sorolandó. A Hetedik év írója Palotai Boris, aki nemcsak hiteles krónikása utolsó, közel négy évtizedünknek, hanem e kor aktív részese is. Maga is ott volt Pentelén, illetve Sztálinvárosban a kezdetek kezdetén, ott élt a női szálláson barakklakóként, élte a pentelei nép életét, ha nem is kényszerből, hanem közírói kíváncsiságból, vagy még inkább: hivatástudattól hajtva. Megfigyelései pontosak, élményei ma is elevenek, s akik csak felnőttként éltük át azt a kort, a mai szocialista ipar bázisait megteremtő hajdani építkezéseket, tanúsíthatjuk Palotai Boris műve mozzanatainak valódiságát. Így volt ez Kazincbarcikán is és sokfelé, ahol csak építkeztünk, s ahol csak összekerült a kényszerből odahelyezett dolgozó, az internálástól csak éppen szabadult elem, a deklasszált réteg képviselője, a földtől menekült kulák, a máshol nem alkalmazott ember, a volt apáca és a volt prostituált, a kényszerből ott dolgozó reakciós értelmiségi és az új- kort értő és megértő tisztes szellemiségű irányító, a közönyös kispolgár, a tisztes munkás és a pártot, nem ritkán a helytelen irányítást is képviselő kommunista vezető. Együtt dolgoztak ezek az emberek, együtt laktak a barakkokban, együtt voltak a rossz hírű késdobáló kocsmákban, de Pentelén már akkor is a mai Dunaújváros épült, s úgy és olyan emberekkel épült, amilyenek akkor voltak. A két egykori prostituált, akik itt a történet középpontjába kerültek, egy életformát változtatni kénytelen társadalmi réteg roppant pregnáns képviselői. Azonban míg másoknál a környezet szívesen elnézi a múltat, a prostituált előélet megszégyenítő bélyegét a pentelei építkezés verejtéke sem képes lemosni róluk. Az ötvenes éveket és az építkezéseket kitűnően ismerő Palotai Boris ezt a prostituált-romantikát gyúrta bele az építkezések történetébe. Mindkét főszereplő nő jobbra, szebbre vágyik, Tábori Nóra idős utcalánya a nyugodt életre vágyás, a szebb élet állításának csodás megfogalmazása mind íróilag, mind színészileg, a fiatalabb Piri tragédiához vezető útja pedig annak a példázata, mennyire nem elég akarni és elérni az új életet, megtalálni azt, aki kézen fogva vezet egy szebb,' jobb úton, ha a környezetben, a társadalomban még munkálnak a rossz beidegződések, az egykori prostituáltat embernek nem tekintő nézetek. Bodnár Erika ragyogóan formálta meg ezt a tragikus nőalakot. Jó néhány évvel ezelőtt jelent meg Palotai Boris regénye, s most Szántó Erika dramaturgi közreműködésével maga írta filmre, a rendező pedig Nemere László volt, aki nem először fogalmazta át képernyőre Palotai műveit. A film a regényhez hasonlóan csupa valódi részlettel adta vissza a történéseket. Hiteles volt minden látvány, a dunai hajótól, a kocsmákon át a szállásbelsőkig, valamilyen hiányérzetet mégis hagyott bennem a film (noha nem először láttam), mert sok fordulat, cselekvés nem eléggé motiváltán, nem eléggé mélyreható ábrázolásban pergett előttünk. Például a Korbuly mérnök és Piri egyszerű megkívánásától a szerelemig, illetve házasságig vezető útjának bemutatása mintha kicsit a felszínen kanyargóit volna, csakúgy, mint nem eléggé magyaráztatott meg a kúriai bíró fiából lett mérnök magatartása — anyjával való szembefordulás, házassági elhatározása stb. —, a fenyegető magatartású párttitkár, alti még Piri múltjára is célozgat, némely logikátlansága. Mindez azonban nem csökkenti a mű egészének értékeit. A már említett két női főszereplőn kívül külön említést érdemel Komlós Juci anyája, Horváth Sándor párttitkárja, Sinkovits Imre Barátija, Bács Ferenc Korbuly mérnöke, s'elismerés jár Czabarka Györgynek, a film operatőri munkáiért. A Hetedik év több mint az ötvenes éveket ábrázoló filmek sokaságából egy. Jóval több. Benedek Miklós Mit várunk a téli erdő látványától? Mély hóban didergő, fázó szálfákat, bokrokat, esetleg elemózsiát kereső állatokat. Az idei tél nem hozott havat, hideget, de az erdő így is szép. Bizonyíték: bükki felvételünk. I Piriét februári színak tartalmából A Pártélet februári számának vezércikke elemzi a Varsói Szerződés prágai tanácskozásának állásfoglalását. Vezető helyen foglalkozik az országos agitációs, propaganda- és művészetpolitikai tanácskozás anyagával. A folyóirat közli Aczél György bevezető'előadásának több fejezetét, Övári Miklós hozzászólását, valamint részletesebb összefoglalót a tanácskozás vitájáról. ■ Elemző írás vizsgálja a falu szocialista fejlődését a nemrégiben lezajlott kecskeméti tanácskozás alapján. A fiatalok vezetővé válásának kérdéseire keres választ a Fiatalok a vezetésben címmel rendezett kerekasztal- beszélgetés. A közelgő nemzetközi nőnap is adja az aktualitását annak az összeállításnak, amely a III. országos nőkonferencián elhangzott tanulságokat összegzi. A folyóirat február 1-töl az előfizetés mellett utcai árusításban is megvásárolható. Bartók-termi hangversenyek December túlcsordulóan gazdag zenei programjai után január szerényebb miskolci koncertajánlata két színvonalas, kitűnő atmoszférái ú estet tartalmazott, mindkettő helyszíne a Bartók-terem volt. Január 18-án, egy Mo- zart-estnek tapsolhatott a közönség, legalábbis azok, akik tudomást szereztek a hangversenyről, ugyanis a hangversenyt — színvonalához képest — méltatlanul rossz propaganda előzte meg. Így aztán csak kevesen élvezhettük a miskolci fúvósok lelkes és értő Mozart-tolmá- esolását, a B-dúr triót, a e- moll szerenádot, és a Miskolcon valószínűleg először megszólaltatott, 13 hangszerre írt szerenádot, amely a koncert legizgalmasabb és legjobb produkciójának bizonyult. Reméljük, hogy a vállalkozás — érdemeinek megfelelően — további előadásokra is kap majd lehetőséget, s nem vész el a szélesebb hallgatóközönség számára. Valamivel jobb volt a helyzet a január 25-én megtartott Kodály-esten, a Városunk művészei sorozatban rendezett hangversenyre többen voltak kíváncsiak, annak ellenére, hogy a műsor jelentős részét épp a közelmúltban hallhattuk — igaz, más előadók tolmácsolásában. A koncert gerincét Kodály kórusművei adták, a 6. sz. Altálános Iskola gyermekkara, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola leánykara, valamint a Miskolci Bartók Kórus énekelt, mindhárom énekkart Reményi János vezényelte kifogástalan stílusérzékkel, tiszta és meggyőző karvezetői eszközökkel. Különösen szépen sikerült a gyermekkar előadásában a Köszöntő és a Katalinka, illetve a Bartók Kórus megszólaltatásában az Adventi ének, a 121. Genfi zsoltár és az Öregek című művek tolmácsolása. Az énekkari kompozíciók mellett két instrumentális alkotást is hallhattunk: Regös Zsolt az orgonára írt Csendes miséből játszott két tételt, Papp Gábor pedig a Hét zongora- darab című ciklusból adott elő néhány tételt. . *• A januári hangversenykrónikához kapcsolódik még egy hír: a Miskolci Szimfonikus Zenekar 25-, 28-, és 27-én Baranya megyében, Pécsen, Szekszárdon és Pakson vendégszerepeit. Kókal Verbunkos szvit, Liszt Esz- dúr zongoraverseny, Glinka Ruszlán és Ludmilla nyitány, Szymanowsky IV. szimfóniája és Gershwin Kubai nyitány című kompozícióit adták elő, zongorán közreműködött Torma Gabriella. Mindhárom koncertet Mura Péter vezényelte. D. Sz. E. Képek az étteremben Az üveggyáriak próbálkozásai Egy képzőművészeti szakkör kiállítása Kiállítás nyílt a Sajószent- péteri Üveggyár éttermében. Nem először, s bizonyára nem is utoljára.- A péntektől látható tárlaton a gyári képző- művészeti szakkör tagjainak munkáit láthatják az érdeklődők. A megnyitóra tisztes számban jöttek el a munkatársak, s azután nap mint nap megnézegethetik a képeket az ebédelni jövők. M. Kristóf Ágnes, a szakkör vezetője: — Jó egy éve vezetem a szakkört, nekem is öröm az a három óra, amit együtt töltünk. Havonta egy foglalkozást például arra szánunk, hogy a képzőművészetről beszélgetünk. Stílusirányzatokról, a magyar és a világ képzőművészeti törekvéseiről. Érdeklődő emberek, s engem lenyűgöz, ahogyan kérdeznek, kutatnak. Ahogy sem időt, sem pénzt nem sajnálnak attól, hogy kipróbálják magukat, kielégítsék kíváncsiságukat. A szakkör tagjai például rendszeresen vásárolnak képzőművészeti könyveket. Átnézik, elolvassák őket. Pedig foglalkozásukat tekintve is „hétköznapiak”, van köztük géplakatos és gépkocsi- vezető, adminisztrátor és bányász. Az utóbbihoz hadd tegyem hozzá, a szakkör az üveggyáré, de egy ideje patronál minket a bányász művelődési ház is. — Tulajdonképpen miért járnak el a szakkörbe? A kérdésre három szakköri tagtól is választ kértünk. Sípos János: Penkala Gyula bácsival, mi ketten alapítottuk ezt a szakkört. Régen volt, még 1969-ben. Hogy miért? Nem tudnám pontosan megmondani. Engem megnyugtat és szeretem csinálni. Szeretek festeni. Egyébként géplakatos vagyok, szeretem a munkámat. De ezt is. Dedics János: Az üveg hálátlan teremtmény, egy életen át kiismerhetetlen. Szakmámra nézve én is géplakatos vagyok, most csoportvezető. Automata gépeken dolgozunk s ez azt jelenti, hogy az ember közvetlenül nem is tud beleszólni az anyag alakításába. A festés más, közvetlenebb kapcsolat az anyaggal. Szeretem, ha sikerül visszaadnom valamit, ami megragadott. Hogy megnyugtat-e? Nem is tudom. Nem vagyok mindig kibékülve magammal. Hogy miért csinálom mégis? Úgy kezdődött, hogy a fejembe vettem egyszer, én megmintázom a nagyapámat agyagból. Azután egy barátom látta, hogy mit csinálok, ő hívott ide. Azóta íestegetek. Tölczéki Ferenc sorsa úgy alakult, hogy ifjabb korában két, azóta ismert képzőművész is volt környezetében. S egy harmadik, a mester, Lu- kovszky László. — Amikor később mondták, menjek képzőművészetibe, én már a bányához szegődtem. S ez a szegődés életre szólt. De műkedvelésnek megmaradt a festés. S ez a két dolog békében van meg egymás mellett. — Nemcsak képzőművészeti szakkör működik — mondta Penkala Gyula, az üveggyár: közművelődési bizottság titkára, aki nyugdíjasként is egyik motorja a közösségi életnek. — Van barkácskör, meg népművészeti szakkör, az utóbbiaknak most néztünk helyet a sportklubunkban. A klúbház szép, barátságos, mondhatnám azt is, otthonos. Úgyhogy szívesen járnak ide a dolgozóink. Kulturáltan tölthetik el a szabad idejüket. Ügy gondolom, akkor dolgozunk jól, ha minél családiasabb hangulatot tudunk teremteni. És megférnek egymás mellett az idősebbek meg a fiatalok is. Volt úgy, hogy egy-egy találkozóra sok gyereket hoztak magukkal a résztvevők. Mibe került gyorsan egy kis vetélkedőt szervezni a gyerekeknek? Vagy mesélni nekik? És akkor a szülők is nyugodtabbak. — Milyen programokat szerveznek? — Volt például egy sorozatunk a népmesétől az operáig. Miskolci színészeket hívtunk meg rá. De a legtöbb értelmét a kiscsoportoknak látjuk. S hogy el ne felejtsem, van egy énekkarunk is. Harminchat fővel. Öle rendszeresen fellépnek ünnepségeinken. — A többieknek is kell a bemutatkozás. — A képzőművészeti szakkör rendszeresen rendez kiállítást. S nemcsak hazai környezetben. Az üvegiparon belül törekszünk, hogy cseréljünk programokat. Márciusban például Orosházára visz- szük az anyagukat, és természetesen az ottani szakkörök meg nálunk mutatkoznak be. Készülünk Vásárosnaményba is. Megnéznénk, az ottani új üveggyárral hogyan tudnánk együtf dolgozni. Jót mindenütt láthat az ember, s a jót érdemes meghonosítani. És hát az is igaz, így kerülhetünk közelebb egymáshoz. A gyárkapunál házi készítésű plakátok. Most például Antal Imrét várják egy kis beszélgetésre. De hirdetik a kiállítást, a könyvtár nyitva tartását. Apropó, még a kiállítás. Ismerős tájakra bukkanhat az érdeklődő. Mert jártak ugyan Telkibányán, meg a Mályi tónál is, de leginkább ez a vidék ihleti őket. Olykor csalfl az ablakon kipillantva. „A szakkör munkája tárt», gatásra érdemes” — olvasható e kiállítás zsűrijének megjegyzéseként. Dedics János ezt egyszerűen csak úgy mondta; „tudja, amibe az ember belefeledkezik, abba nem tud belefáradni. Ezért nem mulasztottam egyetlen összejövetelt sem akkor, amikor pedig építkeztem, s szűkös volt az idő. S ezért nem lehet megválaszolni azt a kérdést sem, hogy miért esi. náljuk. Mert hozzánk tartozik.” Csutorás Annamária E3al!a Ödön: UaÉrcb, aracf ab és más iiipik II.) Harmincöt éve írtam róluk, 1948 elején, A koalíció évei voltak ezek, amikor az ország népe hozzáfogott, hogy új világot teremtsen a pusztulás helyén. De még felbukkantak figurák a régi időkből: kalandorok, aranyifjak és más ingyenélők . .. Egy zsaroló tündöklése és bukása Apja főszolgabíró volt, nagybátyja tábornok. Szülei korán elváltak, Vécsey Mátyást az édesanyja nevelte, illetve nevelte volna. A fiú azonban csak a harmadik gimnáziumig jutott el. akkor kicsapták. Kétes társaságba keveredett és egy napon kifosztotta édesanyja lakását. A javítóintézetben kitanulta a géplakatosságot, de a műhelyekben, ahol dolgozott, csak két-három hónapig bírta. Tizennyolc éves korában autóbuszkalauz lelt, maid ellenőr. De Vécsey ambícióit nem elégítette ki ez a munkakör. A könnyű életre vágyott. A jó megjelenésű, magas fiatalember az éjszakai életbe sodródott, és hamarosan a margitszigeti mulatók világában tűnt fel mint parkett-táncos. Ez az élet: az éjszakázások, a lokálok és italozások végigkísérték kalandos pályafutását. Rövid idő után elhatározta, hogy újságíró lesz. Az egyik közgazda- sági lapnál kezdte ez irányú tevékenységét. Valójában azonban sosem volt újságíró, csupán álhírlapíró. Valóságos réme volt a vállalatoknak. Mindenütt a legerőszakosabban lépett fel, és minden eszközt megragadott a zsaroláshoz. A mulatókat sem kímélte, ahol szerkesztő úrként tisztelték. Az egyik mulató tulajdonosát meg akarta zsarolni, s emiatt egyévi börtönre ítélték. Másodfokon azonban, bizonyíték hiányában felmentették. Az ügy után egy ideig kissé csendesebb lett. Akkoriban már szélsőjobb- oldali szelek fújdogáltak. Vécsey jó szimattal megérezte az ebben rejlő lehetőségeket. Megismerkedett az egyik nyilas lup szerkesztőjével, és most már a nyilas hetilapban tették közzé för- medvényeit. Mint szélsőjobb- oldali újságíró, egyre erélyesebb lelt, különösért ha valamelyik — amint akkoriban mondták — nem árja vezetésű vállalat megsarcolásáról volt szó. Mint szabadcsapatos, 1938- ban a Felvidékre ment. Jó ideig Kisvárdán állomásozott csapatával, rettegésben tartva a városka zsidó lakosságát. Ott-tartózkodasát éjszakába nyúló tivornjják és verekedések jellemezték. Vécsey, amikor visszatért a íö- városba, eldicsekedett hőstetteivel, annyi azonban bizonyos, hogy a szájhős nehány > társával csupán rabolta és fosztogatta az üzleteket. Amikor pedig beosztották egy Debrecenből induló szabadcsapathoz. Vécseynek inába szállt a bátorsága, rosszullétet színlelt, hogy ne kelljen harcolnia. Amikor rövid idő múlva Budapesten feltűnt, tele volt pénzzel. Ujjain brillánsgyű- rűk szikráztak, zsebében arany cigarettatárca lapult, csuklóján arany karóru. Ebben az Időben bontott zászlót Imrédy hírhedt Csodaszarvasmozgalma. Vécseynek a saját maga által terjesztett hősiessége révén sikerült a Magyar Élet Mozgalomba bejutnia. Imrédy személyes testőrségének parancsnokaként Ezentúl mindenütt fekete lakkcsizmában, fekete zsinó- rozott egyenruhában jelent meg. Közben azonban egyik volt hetilap szerkesztőiének) özvegye rájött, hogy Vécsey
