Észak-Magyarország, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 T9 S3, február 5., szombat A Miskoici Galériában fűi Tisr kiállítása A Miskolci Galéria idei kiállításainak alighanem egyik legrangosabbika nyílt meg tegnap, február 4-én, délután 5 óraikor. A mai, modern, magyar szobrász- művészet egyik nagy, öregjének, Vilt Tibornak munkáit láthatják az érdeklődők. Ámbár a „nagy öreg titulus” sokkal inkább a megélt éveknek szól, művészete visszavonhatatlanul fiatal marad; friss, eleven, dinamikus, érzékeny, meglepetésekkel téli és nyitott. Ügy is mondhatnánk, hogy munkásságában nem a járt utakat követi, hanem folyton-íoly- vást új csapást nyit, tapos magának. Méreteiben ugyan nem, de tartalmában gyűjteményes kiállításnak is tekinthetjük Vilt Tibor tárlatát, amely metszetét adja egész munkásságának. Eddigi munkásságának, törekvéseinek. Hiszen az itt és most is látható Gyermekfej még 1927-ben készült, míg a bemutatott alkotások legfiatalabbika, dr. Doktor Sándor portréja 1979- ben. S életrajzi adataiból tudjuk, hogy az 1905-ben született művész először 1926-ban szerepelt egy portréjával Bécsben, egy csoportos kiállításon. Ami az említett két portré, ami a bécsi és e mostani, miskolci kiállítás között van — az Vilt Tibor most áttekinthető munkássága. S milyen feszültségekkel, szellemi izgalmakkal, alkotói tettvággyal ■ teli ez a munkásság! A klasszikusan mintázott portréktól, figuráktól nála természetesen járható út vezet a monumentális erejű, konstruktív megfogalmazású kompozíciókig. „Lírai és szűkszavúan elvont, dinamikus és szigorúan fegyelmezett, játékosan kedves és megrendítően drámai” — írja róla Baranyi Judit művészettörténész a katalógus előszavában. Vilt Tibor egyszerre és külön-külön is képes kifejezni ezt a sokszínűséget. Képes, mert portréiban sem csak a külső formák azonossága — a ráis- merhetőség izgatja. Nem idealizál, nem szép alkotásokat akar létrehozni a szép klasz- szikus értelmében. Vilt portréiban a személyiséget ragadja meg, belesűrítve mindazokat a mögöttes tartalmakat is, amelyek e személyiséget alakítják. Egyik leg- megragadóbb portréja, a Gyermekfej háború után, amelyen nyoma sincs bájnak. Szenvedés, kiszolgáltatottság, rémület tükröződik ezen az arcon. Más, a naiv, az ártatlan, a csupa bizalom gyermek portréját készítette el a Csöpi című portréban, s ugyanígy szinte belső tükröknek foghatók fel ismert személyiségekről készült portréi is. A harmincas—hatvanas években bontakozott ki „kis- bronzok” korszaka, amelyet e kiállításán is számos alkotás képvisel. Dinamikus, lelki és fizikai feszültségek hordozói ezek az alkotások, amelyekben ott van a monumentalitás igénye és lehetősége is kritikusai szerint. S valóban, ezek a kisbronzok méreteiknek sokszorosára nagyítva is képesek ugyanazoknak a feszültségeknek a kifejezésére. Vilt Tibor az utóbbi években a tektonikus ■ felépítésű, a szerkezeti formákat tudatosan, mindig fegyelmezetten alkalmazó önkifejezés felé fordult. A belső formák feltárása izgatja — a lényegi összefüggések, kapcsolódások megtalálása. Ezért nem válik művészete pusztán a formai bravúrra képes alkotói munkássággá, hanem izgalmas, felfedező erejű, autonóm művészetté. A művészet formát ad az időnek — vallja S az idő nem elvont fogalom nála, az idő a jelen valósága, a jelent izgató, a jelent feszítő kérdésekkel. A Satu, a Satu és szobor sorozat két bemutatott darabja, az Állvány és szobor — s folytathatnánk még a sort — bizonyító erejűek. Vitt munkásságát tekintve kiemelt figyelmet érdemelnek köztéri alkotásai, amelyek ezen a kiállításon természetszerűleg csak fotók formájában lehetnek jelen. De velük teljes ez az életmű, amely — reméljük —> még szolgáltat számunkra újabb meglepetéseket, izgalmas művészi kalandokat. Vilt Tibor kiállítását Baranyi Judit művészettörténész nyitotta meg pénteken a Miskolci Galéria nagytermében. Harminchárom alkotását láthatják — a fotókat nem számítva — az érdeklődők. A bemutatott alkotások többsége a Magyar Nemzeti Galéria és a Művelődési Minisztérium tulajdona. A kiállítást március 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétfő kivételével, naponta 10—18 óráig. Csutorás Annamária A februári Napjaink Lapunk mai számában találkozhatnak olvasóink a Szalonnán élő költő, Kalász László köszöntésével. A Napjaink februári száma is terjedelmes összeállítással — versekkel, illusztrációval és interjúval — emlékezik meg Kalász ötvenedik születésnapján a pályáról, az alkotóról. (Az interjút Színt vallók a szelekkel címen Cs. Varga István készítette és publikálta.) A Napjaink legújabb számának lírai anyagát ez a köszöntő-összeállítás képviseli. A j prózai anyagok között találjuk Varga Csaba Jóslat című publicisztikai írását; Gergely Mihály Karambol című regényrészletét; Sz. Lukács Imre riportját Ami megőriz címmel. „... mondanám meg, hogy Arany János valóban volt-e képviselőjelölt Megyaszón?” — írja többek között Ru- szoly József az Arany János Megyaszón? című publikációjának a bevezetőjében (Adatok az 1865/66. évi zempléni követválasztások históriájához). A kérdésre az utolsó sorokban e feleletet találjuk: „Persze szebb lett volna, ha a megyaszóiak köz- megegyezésből valóban Arany Jánost bízzák meg képviseletükkel. Nem ez történt. Nevének akaratától független puszta fölvetése így csupán érdekes történelmi adalék maradt.” Az 1942-es szárszói írói találkozóra emlékezik M. Pásztor József összeállítása (Egy történelmi út állomása volt); Örkény Istvánról, a drámaíróról Tarján Tamás írt a Napjaink legújabb számában Éljen a kérdőjel! címmel. „Idehallgassatok, az 4P anyátok úristenét!” — önéletrajzi regénye, A lázadó ember szerint a fiatal Nagy Lajos a legszívesebben így kezdte volna miríden írását. Ezt a fogcsikorgató indulatot zabolázta írói tehetsége szug- gesztív művészi formává, ez feszül a tények vádbeszédeként megszólaló prózája kopár, kíméletlen, ügyészi tárgyilagosságában. Az indulatot egyszerre és egymást támogatva váltotta ki, és táplálta egyéni életsorsa, a századforduló feu- dálkapitalista viszonyainak a maga sorsa tükrében különös élességgel felismert embertelensége, és az a körülmény, hogy ez a társadalom nem igényelte felismeréseit, nem akart szembenézni valódi képével, és nemcsak az igazságtalan berendezkedés haszonélvezői; de kárvallottjai sem! Nagy Lajos gyermek- és ifjúkora a szégyennel és megaláztatással, felnőttkora jórészt a nyomorral való küzdelem jegyeben telt el. A háziúrfi áltat teherbe ejtett pesti cselédlány törvénytelen fiának születik, tanyasi béres nagyszülőknél nevelkedik, majd az úri világba való bejutás reményében, nélkülöző anyja aránytalan erőfeszítései árán pesti gimnáziumba és jogi egyetemre jár; az utóbbira már csak ímmel- ámmal, mert már a középiskola utolsó éveiben megsejti, amit később tapasztalnia kell, hogy kiemelkedő képességei sem képesek átsegíteni származása, neveltetése, társadalmi helyzete, anyagi körülményei gátjain és gátlásain a napos (oldalra — vagy ha mégis, hát legfeljebb szolgának; ügyvédi vizsgát nem is tesz tehát, s a szolgaság néhány változatának rövid ideig elviselt kipróbálása után (főúri magántitkár, főúri csemete magántanítója, hivatali napidíjas) a szabadúszó író életformáját, a nélkülözés „szabadságát” választja. A gyermek és kamasz, aki világát nem adott társadalomként, hanem barátságtalan egyének halmazaként észleli, ezekkel az egyénekkel akarja felvenni a harcot: birkózik, torná- szik, megszállottan' erősíti a testét, s minden vélt vagy valóságos sérelemre azonnal pofonnal válaszol; felnővén, felismerve sorsa tipikus voltát, társadalmi meghatározottságát, egyre hevesebb gyűlölet ébred benne az elnyomók iránt. Ezekből az érzésekből születnek első írói próbálkozásai. Egyébként nem készült írónak, a társadalom alsó rétegeinek életét vagy egyáltalán nem, vagy felülről ' (hol komikusán, hol részvéttel) látó korabeli irodalom, amelyben nem ismerhetett saját problémáira, nem keltett benne tiszteletet. Az írás, mint cselekvés lehetőségét először az orosz irodalom, elsősorban Gorkij művei mutatták meg neki, amelyek belülről ábrázolták az elnyomottak világát, s az ő javukra történő megváltoztatásának szükségességét sugallták:. Irodalmi értelemben vett, magát az írást célnak tekintő „írónak” soha nem tartotta magát, hanem megfigyelőnek, ítélkezőnek, aki csupán azzal, hogy pontosan, Á lázadó Száz éve születeti Nagy Lajos „Habozás nélkül, a fények ismerete nélkül a szegény ember mellé állni!" (Nagy Lajos) i Nagy Lajos portréja következetesen leírja azt, ami van, a változtatást propagálja. Már legelső megjelent írásai e program jegyében születtek. Saját élményeiből, közelről ismert közvetlen környezetéből meríti témáit A Népszavában megjelent Özvegy asszonyok.cí- mű híres pályakezdő novellája például két éhező falusi öregasszony — a minta különben saját nagyanyja és dédanyja — éhezéssel eltöltött egy délutánjának brutálisan tárgyilagos leírása. Számos novellájában a közvetlenül, vagy közvetve áruvá vált nőt, szerelmet megfizetni nem tudók érzelmi, szexuális nyomorát, a szegények és gazdagok életvitele közti éles kontrasztot, a megalázás és megaláztatás, az uralkodás és szolgaság számos formáját ábrázolta. Nem csoda, hogy nem vált népszerűvé. Látleletei kellemetlenek, bán- tóak voltak, zavarták a polgár önmaga erkölcsösségéről, igazságosságáról, emberséges voltáról kialakított képét, de zavarták a kisemmizettek „aki becsületesen dolgozik, előbb-utóbb boldogul” tartalmú birkahitét is. Érthető, hogy a kor polgári lapjai — köztük a Nyugat is — bár elismerték tehetségét, gyakran adták vissza „túl kemény” írásait, inkább „valami szépet” kérve tőle, mert „a társadalom arcába köpni' nem művészet”, s érthető az is, hogy legrendszeresebb fóNagy Lajos Meleg van. Érdekes, hogy a gazdagok nem tudják elintézni, hogy csak a szegény embernek legyen melege. Biztos, hogy azért fújnak, és azért törülik dühösen a homlokukat. Aztán meg mintha heccel- nék ezek a huncut szegények a szegény gazdagokat. Van olyan, aki targoncát húz vagy kosarat visz a hátán, s a felső testén mindössze egy trikó van, válla, karja egészen meztelen. A gazdag kabátban, a szegény meg trikóban — hol itf~az erköicsvédelem? A hájjal is nagy az igazságtalanság, mert a kövérnek rosszabb a meleg, mint a soványnak, márpedig a prohlr csaknem mind soványak, a gazdagok meg csaknem mind pocakosak. Ügy látszik, hogy sok minden nincsen rendjén: a természet nem akar tökéletesen alkalmazkodni a társadalmi rendhez. Még a rongyos ruha 's előny! Mert egy lyuk a könyökön, egy lyuk a vállon — ez maga már kész kellemes léghuzat. Ennyit pedig már csak igazán el lehetne érni: meg kellene tiltani a szegényeknek, hogy nyáron rongyos ruhában járjanak. A rongyos ruha cs'pk télen legyen megengedve. De még azt is megteszik a prolik, hogy mezítláb járnak. Rendes fasiszta országruma a Népszava, a szervezett munkásság lapja lett. A század első évtizedétől a negyvenes évek végéig ívelő írói pályája lényegé- ben nem más, mint az árnyoldaláról megismert magyar világban szerzett élményeinek, tapasztalatainak novellák, karcolatok százaiban, regényekben (való újra- és újrafogalmazása, egyre hatékonyabb, egyre szélesebb érvényű, egyre céltudatosabb újramon- dása. A személyes sors elleni ösztönös lázadástól, sorstársai iránti ösztönös rokonszenvétől e fejlődés •során jut el a társadalom tudatos, marxista szemléletéig, forradalmi, szocialista megváltoztatásának programjáig, s az erre hivatott erővel, a munkásmozgalommal, az illegális kommunista párttal való kapcsolatig. Ennek az útnak természetes állomása, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság írói Választmányának tagja, hogy a bukás után karcolatok tömegében leplezi le az ellenforradalmi rendszert. írói pályájának kétségtelen csúcsa az 1934-ben írt Kiskunhalom című irodalmi szociográfia, a műfaj egyik hazai remekműve. Ebben Kiskunhalom (valójában gyermekkorának színtere, Apostag) egy napjának, a falun éjszaka átrobogó gróftól a csendőrök által vallatott béresig terjedő társadalmi keresztmetszetének leírása során mintegy összegzi mindazt, amit a társadalomról tud. A filmkamera nyugodt objektivitásával pásztázza végig Kiskunhalomnak az általa ismert magyar társadalmat jelképező világát, s a képek nyomán az olvasó nem fogalmazhatott meg más ítéletet: ez a világ tarthatatlan. S az is felsejlett benne, mi válthatja meg — ha visszaemlékezett, milyen gyanakvóan faggatta a boldogulást keresni induló vándor munkást a csendőr, tudja-e merre van Oroszország, tudja-e, milyen világ van ott M. J. ban ez is csak télen volna megengedhető. Mussoliniiknál biztosan így is van. Nem lehetne legalább nyárra, legalább a kültelkeken, afféle öntözőgépek segítségévei tüskével teleszórni az utakat? Nem lehetne? Talán; mert drága a (üske? Hiába, szegény ország sohasem lehet tökéletesen boldog. A nap süt, ontja fényét és melegét a belvárosra és o kültelkekre egyaránt. Valami konstruktív’ Edison föltalálhatna mái egy olyan készüléket, amellyel a napot meg lehetne korrigálni: áldásait úgy fölbontani, hogy fényét csak a belvárosra, viszont melegét csak a kültelkekre ontsa. Hz Állami Haigversenyzenekar koncertje Az Állami Hangversenyzenekar ad koncertet vasárnap, január 6-án, este fél 8 órai kezdettel a diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A „Népszerű zenei estek” sorozatban mutatják be Liszt: A-dúr zongoraversenyét és Faust-szimfóniáját. Az Állami Hangversenyzenekart a koncerten az NSZK-beli Kul- ka János vezényli, aki 1964- től a wuppertali Operaház főzeneigazgatója. A hangversenyen Némethy Attila zongoraművész, Köröndi György énekművész és a Munkásőrség Központi Férfikara működik közre. Kiállítás a Nagyné Balogh Éva gyakorlóiskolai tanár alkotásaiból nyílik kiállítás a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán. A főiskola művészeti nevelési tanszéke rendezésében rendszeresen szerveznek kiállítást az intézményben. E mostani tárlatot dr. Földy Ferenc megbízott főigazgató nyitja meg, február 8-án délután hárem órakor. Az érdeklődőknek Debreczeni Zoltán, tanszék- vezető főiskolai docens mutatja be a pedagógus festőművész kiállításának anyagát. A kiállítást egyébként március 3-ig tekinthetik meg azi érdeklődők, szombat 'és vasárnap kivételével, naponta 10-től 18 óráig. 4
