Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
1983. Január 8., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Apám kútja. . összeszoritott markunkkal merítettünk a tiszta, átlátszóan tündöklő vízből, ami úgy szivárgott az agyagos kút oldalából, mint ta- vaszelőn az ereszek alá aggatott jégcsapok könny- ; cseppjei. Odébb a Takla lépegetett, lassan húzta, tolta, vállára, hátára vette l a libák éá kacsák kiázott 5 pihéit. Lepocsoltuk egymást, újra merítettünk és ismét egymás szemébe csaptuk a vizet, majd apám bürkét fogott a szájába, lehasalta kút szájához, nyakán megfeszültek az erek és szívta, szívta' a tiszta vizet. — Ez az én kutam — mondta felállva, lecsapta bajusza hegyéről a csillogó cseppeket és mellémtele- pedve mesélte el, miként is lett neki kútja. Gyermekkorában nyaranta/ mint minden fiú, ebédidőben kezébe vette a barna leveses kandlit, elindult megkeresni nagyapámat, aki már több rendet ledöntött öles kaszacsapásaival. Hasas kévék és sárga kereszt ek sorakoztak mögötte, mire apám megérkezett a combjától mesz- sze tartott levessel. Az aratás kalászillata lengte be a földeket és a kevés szavú ebéd végén jót kortyoltak a bádogkanna tetejéből. A Takta partján csobogó forrásból hozták a vizet, onnan, ahol nagy szemekkel hallgattam apámat. Ezt a forrást ő a sajátjának tekintette ... Nem tudni miért, hiszen minden asszony, minden gyermek, abból merített. a csordás is belekóstolt reggelente és esténként. ahogy elhajtotta a marhákat. így akárki sajátjának érezhette volna a kutat. De apám tudta, hogy övé ti kút. Akárhányszor merített belőle, mindig arra gondolt, hogy ha onnan visz az apjának, vagyis nagyapámnak vizet, akkor, és kizárólag csak akkor, bírja végigdolgozni a napot a mezőkön. Ezért soha nem mulasztotta el a víz meg- vámolását. Ahogy visszaemlékszem arra a beszélgetésre, most érzem, hogy amit hallgattam, az egy csodáról szólt. Arról a csodáról, amit csak gyermekként élhetünk át, amikor még mindent egyszerűnek, könnyen áttekint- hetőnek és persze megza- varhatatlannak és elpusz- títhatatlannak érzünk. Ez a kút így nemesedett apát és fiát összefonó, egymást erősítő kötéssé. Apám úgy érezte, úgy érethette, hogy akárhányszor merít a forrásból, akárhányszor tölti meg a kongó kannát, mindig, mindennap 6 visz ezzel erőt, életet az apjának. A véletlen hozta úgy, hogy évekkel később nagyapám a forrás fölötti telket vásárolta meg. Véletlen ... mondom, ám nem vagyok biztos benne... A kert lehúzódott egészen a forrásig, sőt a térkép szerint a forrás is nagyapám tulajdonába került. És altkor apám a forrás fölött épített ízikóróból kerítést. A forrásra pedig odacsúsztatott egy betongyűrűt. A kutat nem vette el a csordástól, a mezőre járó férfiaktól, asszonyoktól, a kút ott állt és buzogta vizét mindenkinek. Ezzel a vízzel locsolt arcon akkor, ez a víz járt a mezőkre, erről a vízről hitte apám, hogy erőt hordoz. A napokban láttam a kutat. Elszáradt dudvaszá- rak lepték be a betongyűrűt, nehéz Sár és elrohadt hínár büdösítette és zavarta össze a vizet. Egyedül voltam, és amikor letérdeltem meríteni a kútból; sötét víz takarta el tenyerem barázdált. Nem láttam a vízben az arcomat és összemosódtak, eltűntek a vonalúk, mélyekből valamikor — titkokat sejtve — igyekeztünk kiolvasni jövőnket. Szendéi*! Lőrinc Teliinger István rajzq CSEH KAROLY TéSi falu-kép Kutyák riadóláncán szalad a hír: valaki jön Keresztet vet a kerítés léce: imát mormol? köszön? Fény-nyelven pletykálnak a nyíló csukódó ajtók Egymáshoz bújó zsákok búza-könnye hull a fagytól vállára, éreztem a bőrét. Sokat Utam. A blúzon át is megcsapott a teste párája, Nem használt kölnit. Mindenki menni akart, egymásba kapaszkodtunk, kiértünk a lcultúrház elé az útra. A nők sikongva nevettek, a férfiak tapogatták őket. mi csak szorítottuk egymás kezét. Felágaskodott és megcsókolta a szám sarkát. Nekidültünk a falnak, csókolóztunlc. Fű ize volt a szájának. De nem hagytam abba. Nagyon szenvedélyesen csókolt, nem akartam megbántani. Haza- kísértem. 'felmentem vele. az előszobában a nővére fogadott, terhes volt. talán a nyolcadik hónapban, a "■unkán meg az arcán májfoltok. örült, hogy a húgának van egy fiúja. A férje a konyhában vacsorázott, beköszöntünk, ruhák lógtak a fregolin. mosott ruha- meg főzelékszag volt. Es egy gyenge körte fényénél... A pincérlány hozza a nőnek a teát. Leteszi, de a nő szakadatlan engem néz. Nézzük egymást. A megírt levél a kezében, de engem figyel. Gyenge körte égett a lámpában. Menjünk a szobába, 'mondta a nagyhasú nővér. Likőrrel kínált, császárkörtével, nem bírtam meginni. Magunkra hagyott a csipkék, ágyneműk meg szekrények 1 ' zött, Még a kályhát is megrakta. A díványon ültünk. í miután a nővére kiment, í megint elmondta, hogy ka- lauzvö villamoson, de ei cseppet sem érdekelt, átöleltem. engedte a s zok- ts meg a blúzát. nyájai Rettenetesen vézna volt, kis mellű; a combja sem volt formás, de forró; a hasán a felgyűrt szoknya, kombiné, harisnyatartó. Hevesen ölelt, olyan vadul, ahogy az utcán csókolózolt. Valamilyen iskolára akarják küldeni, azt mondta, hogy tanuljon, mert tervük van vele a központban, kérdezte, menjen-e? Ezt sokszor megkérdezte, minduntalan, amint csak köz- ben-közben megpihentünk. Soha nem adtam rá feleletet, ő pedig egyre kétségbeesettebben faggatott, aztán azt kérdezte, szere- tem-e? Erre is csak mosolyogtam, mint aki nem akar kitérni, csupán elodázza a választ. Később a nővére bekopogott, hogy ő most már lefeküdne. Fogtam a kabátomat, elköszöntem. A kapuban még csókolóztuhk, nyaggat ott, hogy nem beszéltünk meg semmit a jövőjéről, én vajon hogy akarom, mit tegyen? Csontos kezével simogatta az arcom. Teázik. összehajtja a levelet, borítékba teszi, ázik a tea a forró vízben. Megkavarja a gőzölgő italt. Kortyint. Az ezüstszínű kocsit belepi az ősz. Klarinét, dob. Black Eyes ... A dixieland kikúszik a bolthajtások alól. Hol lehet a pincérlány? Másnap megírtam egy tápot, odaadtam egy Győrbe utazó ismerősömnek, ''ogy adja fel, ha megérkezik a városba. Pár sárban közöltem, mekkora bosszúság, hogy a cégem áthelyezett a Dunántúlra. Nem is tudhatom, mikor találkozunk. A szőke lány meg a két férfi. Diskurálva, nevetve. Kavarog utánuk az avar. Megint ketten maradtunk. Fizetnék. A kocsi felbúg. Üres a táj. Csak odabentről a dixieland. Plying on Sledge ... Egyszer a Moszkva téren utánam kiáltott. Boldogan, meglepettem szerelmesen. Tudtam, hogii megkapta a képeslapot. És várt. De hátra •sem néztem, felugrottam egy 59-es villamosra, eltűntem a szeme elöl. A nő megint engem néz. Kibontja, kihajtogatja a levelet, olvas néhány sort, javít. Iszik a teából. Meg kell keresnem a pincérlányt. Fizetnék. A nő leteszi a csészét, összeszorított szájjal olvas, aztán hirtelen félkézzel összegyűri a papírt. Es maga mögé hajítja. Rám tekint Fogva tart a szemével. Felállók. (Elmegyek mellette, hogy bemenjek a bolthajtásos terembe. A nevemet hallom. Megfordulok. — Nekem szólt? — Tessék?! — A nő arcán kis ijedtség, kis zavar. Meglepetés. — Mit mond? Hogy én?!,... — Nem. semmi, semmi! ... — intek. Benn harsog a dixieland. A pincérlány a pultnál leteszi a cigarettáját. bemondom a fogyasztásomat, várja a pénzt. A kávéfőzőnő szórakozottan figyel. — Üj felvétel? — kérdem, csak úgy mellesleg, a zenére. — Üj. A legújabb. A dixieland band. Szereti T Megmentik Tállya nevéről a kitűnő hegyaljai bor jut az olvasó eszébe. Nem is ok nélkül. Tállyát bora tette híressé. Több évszázados múltja van postájának is. Amikor 1567-ben I. Miksa kassai főkapitánya. Schwendi Lázár elfoglalta János Zsig- mondtól a felső-magyarországi várakat, mezővárosokat, akkor jelent meg a posta Tállyán. Schwendi a hadjárat alatt tábori postamesterével Paar Péterrel Kassától Erdélyig 7 tábori postaállomást állított fel Vilmány, Tállya, Keresztár, Tokaj, Nyírbátor. Kalló, Szatmár helységekben Erdélyhez csatlakozva. Az új postavonalat 11567 novemberétől rendes postákká , alakították át és rábízták a kassai postamesterre, Mária Antalra, aki a 7 állomás fenntartásáról haláláig gondoskodott, özvegyét Paar Mundin vette nőül 1570-ben, aki mint „magisler postarum a Cassovi- am ad Zatmár et Thokaj” igazgatta e postákat. A Bocskai-felkelés (1604 —1606) során a hajdúk nem kímélték az idegen származású postásokat. A kossai postamesternek, Hu- eber Andrásnak a házát is elvették, a többi németével együtt — írja özvegye, Csató Zsófi 1644-ben kelt végrendeletében —, el kellett bujdosnia a városból, kárvallásai miatt annyira elszegényedett, hogy ura tisztességes eltemetésére sem maradt költsége. A felkelés után 1610-ben házát visszakapta és jogot kapott Kassa, sőt Sina, Vilmány, Tállya postahelyekre is. Bethlen Gábor szabadságmozgalma során a tály- lyai posta zavartalanul működött. Ekkor már Tállya hajdúszabadsággal rendelkezett. III. Ferdinand a linzi béke értelmében 1647- ben hét vármegyével együtt Tállyát, Tokajt, Öno- dot, Szerencset I. Rákóczi Györgynek és nejének, Lo- rántfíy Zsuzsannának engedte át. Rákóczi Tállyán két kisebb kastélyt építtetett, melyek labirintusában érett a bortermése. Az erősen polgárosodó városba betelepült lengyel családok annyira beolvadtak a befogadó közösségbe, hogy 1697-ben a magyarokkal egy sorban vettek részt a Tokaji Ferenc-íéle felkelésben. A mezőváros a Hegyalján elterülő Rákó- czi-birtokok révén valóságos „kuruc központtá” vált. I. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a postája is —, melyet Ágoston Kristóf polgármester vezetett — központi hely volt. Érintette a fő postavonal, sűrűn jártak itt a fejedelmi kurírok, meg a staféták. A fejedelem kíséretében járó postaigazgató Kossovics Márton innen írt 1709 márciusában a még utolsóként működő megyaszói, edelényi, kazai, putnoki, czakói, rimaszombati, losonczi, szécsényi és sági postamestereknek a szolgálat jobb ellátása ügyében. A szabadságharc után III. Károly a régi postákat beindította, újakat szerveoslafiá/aí i i zett. Sok helyen a földes-; uraság vállalta a postafel- állitás költségét, a vele járó kiváltságokkal együtt. Tállya postája ekkor már két vonal mentén feküdt. Érintette a Buda — Egér — Önöd — Szerencs — Szatmár, valamint a Pozsony — Rózsahegy — Kassa — Szatmár vonal is. Az újszerzeményi bizottság1 Tállyát a királyi kincstár részére tartotta meg, majd 1730-ban III. Károly barátjának, Trautson Donat her cegnek adományozta. E család kihalása után 181-0- ben Tállya, Tokaj, mint a ' sárospataki—regéd uradalom része. Bretzenheim Ferdinand herceghez került, ettől kezdve ö. majd özvegye Karolina hercegnő volt a tállyai posta tulajdonosa, aki adminisztrátort tartott. Érdekes a posta épület sorsa is. 1774-ben Mária Terézia országaiban feloszlatta a jezsuita rendet. A rend tállyai nagy szőlőbirtokát 1776-ban el árverezték és a rend épülete a szőlőbirtokkal együtt az uraság kezébe került, mely itt adott helyet a postának. Karolina hercegnő az 1853-tól nála helyettesítő postamesternek 1857-ben felsőbb engedélv- lyel 2000 guldenért szerződésileg eladta a postát. Ét. tői kezdve száz éven, három generáción keresztül a Sóhalmy család kezelte a postát. A legidősebb fiú György lett mindig a pos lamester. Az első Sóhalmy György tevékenysége a szabadság- harc utáni időre, az ún Bach-korszakra esik. E korszakból, szomorú emlő ke miatt, alig maradt pos- tai! dokumentum. Sóhalmy 1853-tól megőrzött személyes okmányai, bizonyítványai, a kassai igazgatóságtól érkezett rendeletéi és egyéb más jellegű iratai igen értékes emlékei e nehéz időszaknak. A tállyai régi postaház romos állapotban ma is magán viseli kolostori jel legét. A volt kápolnahelyiség, mely a posta hivatal: helyisége volt később, boltíves kiképzésével szinti áhítatot ébreszt. A feletti levő hagymakupolás toronynak lassan már a nyo ma is eltűnik. A zárt egységet képező épületegyüt tesbe boltíves kapun lehe bejutni. Az épületsort t kápolna, majd 7 lakószobé képezi, ezekbe széles tornácról lehetett bejutni. A; udvart körben gazdaság épületek, kocsiszín, istálló kocsis lakások vették körül. A lakóház alatt kétszintes pincében valamiből 500 gönci hordó bor vári eladásra miseborként a lengyeleknek, szepességieknek Az épület ablakait még kolostori időkből remek kovácsoltvas rácsozat védte. A tállyai postaházat, mint műemléket, jelentős anyagi ráfordítással megmentik a pusztulástól. Az eredeti voltában helyreállított kápolna-posta kulturális. idegenforgalmi célokat fog szolgálni. Hegyalja érdekessége lesz. Dr. Kamody Miklós Iskolátokon sír ukció Ebben az évben megyénkben 18 iskolában végzik el a fűtési rendszerek korszerűsítését, közöttük 2 kastélyiskolában is. A karbantartó és kisjavító munkákra egyébként 234 millió forintot, nagyjavításra pedig 201 millió forintot használhatnak fel a tanácsok.
