Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-26 / 21. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1983. Január 26., szerda Gyereksereg az Avason Most az iskolásokat kell leültetni Levelet kapott szerkesztőségünk. Idézet a levélből, amelyet hárman írtak alá. „Gyermekeink az ' Oszip u. 2,'a napköziotthonos óvodába járnak már három éve. Most sajnálattal, sőt mi több, felháborodással halljuk innen-onnan, hogy ezt az óvodát meg akarják szürf- . tetni és napközi otthonná akarják átalakítani...” A hír igaz, A közismertebb nevén Távhő-óvodá- ból szeptembertől valóban napközi otthon lesz. A hír nem új. E mostani tanévre hároméveseket már nem vettek fel ebbe az óvodába. Kiscsoport nem indult. Az iskolába eltávozó hatéveseket már nem számítva 36 óvodáskorú elhelyezését kell a városi tanács művelődésügyi osztályának biztosítani. Ezzel szemben az épület ötosztálynyi termében — délelőttös-délutános váltással — tíz napközis csoportot működtethetnek. Ez testvérek között is azt jelenti, hogy legalább 350 gyereket. le tudnak ültetni. A borotvaélen táncoló óvodai felvételi korszaknak vége. Az óvodában a 80—81- es tanévben tetőzött a demográfiai hullám Miskolcon. Olyan „ideggócoknak” tekintett városrészekben, mint a Győri kapu, a Bolgárföld, a diósgyőri városközpont, ma már sima ügy a felvétek S ebben a mostani „tanévben” ez Avason is nagyobb mozgatás nélkül fel tudtak venni mindenkit A kihasználtság már csak 117 százalékos. Ami persze még mindig magas, de lényegesen elviselhetőbb, mint az iskoláké. Bizonyításként álljon itt néhány számadat Hányán tanulnak az általában nyolcszáz tanulóra tervezett intézményekben? Ebben a tanévben! A 3-asban 1561-en. A 20-asban 1531-en. A 42- esben 1728-an. Az ezektől kicsit kieső, legújabb 33-as- ban 706-an. De mielőtt megterhelnénk magunkat újabb számadatokkal — a harminc- hármas körzetében még készülnek lakások. S most térjünk vissza a régiekhez. A 42-esben várhatóan ez év szeptemberében a tanulók száma megközelíti a kétezret. Jóval több elsős jön most is. mint amennyi a nyolcadikból kimegy. A demográfiai hullám elérte — folyamatosan — az általános iskolát. És csak 88—89- ben tetőződik. Akkor hatezren lesznek többen ebben az intézménytípusban. A kérdés itt úgy vetődik fel; hogy van-e annyi hely, ahová elfér egy szék, amire leüljön a gyerek? És helynek kell lennie! Az iskolakötelezettség a gyerekek 100 százalékát érinti. S alsó tagozatban ez ugyancsak majdnem, százszázalékosan napköziotthonos ellátást is jelent. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy sakk! Miskolcon ma minden ötödik óvodás szükségóvodába nyer felvételt. Ami persze nem jelent szükségszerűen rossz körülményeket. A művelődésügy átvett és óvodai célra átalakított • néhány épületet, ezek közé tartozik az említett Távhő-óvoda is, vagy a Tanácsköztársaság lakótelepen az úgynevezett AGROBER-óvoda. És jó néhány lakásóvoda is működik. Most. hogy az óvodai helyzet stabilizálódott, ezek az intézmények jelentik, jelenthetik a megoldást. A lakásóvoda után most megtanuljuk a lakásnapközi kifejezést. Nem tehetünk mást. Pedig gyakorlatilag nemcsak az országos normáknál. hanem a városrendezési tervben meghatározottnál is több férőhelyet létesítettek az óvodában és az iskolában is a városban. Az Avason, a 3-as ütemben készül egy újabb iskola is. A minden új lakótelepet utólérő túlzsúfoltságot egyszerűen — anyagiak híján — lehetetlen kivédem. De enyhíteni muszáj! Dr. Kömyey László. Miskolc város Tanácsának művelődési osztályvezetője ezt úgy fogalmazta: átcsoportosítanak, hogy a lehető legjobban osszák szét azt, ami van. Az a bizonyos Távhő- épület például — amikor először megnézték — egy könyvtár képét idézte meg bennük. Ami ugyancsak nagyon elkelne itt. De szó se lehet róla addig, amíg a gyerekeknek kell a hely. Ez is egyszerű képlet — az élet diktálja. S tegyük hozzá, amit az osztályvezető is mondott. Az elkövetkező két-három évben valamennyi szükségóvoda megszűnhet Miskolcon. Lesz, ahol az lesz belőle, aminek eredetileg készült, lakás — és lesz, ahol iskolai célokat szolgál majd. Az összekötő városrész lakásóvodájára már az ott lévő iskoláknak sincs szükségük. Ami pedig az arva- siakat illeti — nos, ott az iskolák fogják megkapni őket. • Az újságíró bevallja, elsőnek „ugrott” a hírre, hogy az, Avason megszüntetnek egy óvodát. Azután körbejárt ... S bár nem tapsol „hurrá”-t a zsúfolt iskoláknak. megpróbál tárgyilagos lenni. Akkor is, ha tudja: harminehatos osztálylétszámmal senkinek sem álom az élete. A gyereknek sem, a pedagógusnak sem és a szülőknek sem. És tudja azt is. hogy őket nem vigasztalja, hogy egy évtized múlva „belefogyunk” a ruhába, akarom mondani, az iskolába. Ahogy most már kezdünk beleférn, az óvodákba is. Viszont kötelessége elmondani; a lehetőségekhez mérten és nagyon tervezetten és szervezetten próbál gondoskodni a város arról, hogy ne legyen fojtogató a zsúfoltság. A VI. ötéves tervben 169 tanterem épül. Mi több. Arról is, hogy legyen elég tanító az ugrásszerűen megnövekedett alsó tagozatban. Többek között úgy. hogy az óvónőket — aki vállalkozik persze — beiskolázza a tanítóképzőbe. Mert nemcsak az intézményeket, a pedagógusokat is mobilizálni kell. És itt, ezzel még nem lesz vége. Igen, „ erről elég sok sző esik. A tömegkommunikációs eszközökben csakúgy, mint az országgyűlésen, vagy mondjuk a villamoson. Az elvvel nincs is baj. Az elvet megértjük. Csak akkor bor- zolódurik, ha személyünkben érint. Idézek ismét a levélből: „A gyermekek nagyon jól érzik magukat az óvodában, a szépen kialakított környezetben, amelyhez mi, szülők is sok társadalmi munkával járultunk hozzá. Az elmúlt' évek során rendeztük a terepet, szép udvart, játszóteret alakítottunk ki... Miért egy ilyen jó fekvésű, óvodát szüntetnek meg, amikor az Avas-délen több lakásóvoda: van?” Sorra-rendre megszűnnek azok is — megtették a dolgukat, óvodaként nem lesz rájuk szükség. Mert az óvodásból iskolás lesz, maradjunk csak ennyiben, s ne firtassuk, hogy jó lenne, ha nem csökkenne az óvodáskorúak száma. Mármint társadalmi méretekben lenne jó. És megnyugtatásul tegyünk hozzá még valamit; a 36 óvodásnak, óvodának épült óvodákban ajánlanak majd fel új helyet. A lehető legközelebb. Az Avason jelenleg tizennégy óvoda működik. S időben leülnek azokkal az óvónőkkel is beszélgetni, akik helyére tanítók lépnek. Lesz állásuk. Ami pedig az udvart, a játszótereket illeti; ugyanr azok használják őket ‘ iskolásként, akiknek óvodáskorukban készítették,.. Csutorás Annamária Vendég volt: A Hevesi Szemle Nem kellett sokáig szemlélődnie Cs. Varga Istvánnak — a Magyar írók Észak-magyarországi Csoportja által hétfő este rendezett összejövetel házigazdájának —, hogy bevezetőjében megállapíthassa: azok vannak itt, a miskolci Kazinczy-klub- ban, — akik írnak, akik szakmabeliek... Az olvasók közönsége nélkül kerül tehát sor a Hevesi Szemle „bemutatkozására” ; a szomszéd megyei orgánumot képviselő szerkesztők és a miskolci- borsodi érdeklődők találkozójára. Azért bocsátom mindezt e „megemlékezés” elé, mert legutóbb — Fecske Csaba költői estjén — nagyon sok szó vesződött 4 a kérdéssel: „ ... és hol vannak, miért nincsenek itt az olvasók, hol van a közönség?” Gondolom, ha az észak-magyarországi írócsoport összejöveteleire (el)várják a „közönséget”, akkor az eddiginél sokkal hatékonyabb propagandához kéne folyamodni. Ám. ha ezek a havonkénti találkozások „meghívóra zárt” körűek — akkor nem kellene a közönség hiányát megemlegetni ... Kellett erről szólni akkot is. ha tiszteletlennek mutatkozik a tudósító a vendéggel, a hétfőn este „itt járt” Hevesi Szemlével szemben. Az illendőség természetesen azt kívánta volna, hogy róluk szóljon mindenekelőtt; arról, amit elmondtak magukról; arról, ami a jelenlévők megnyilatkozásaiban velük ’ kapcsolatban kitapinthatóvá vált, továbbadni érdemesnek mutatkozott. Kezdjük hát el, s a könnyebb „végénél” megfogva a dolgot. A bemutatás bizonyára olvasóinknak is új információkat közöl. A Hevesi Szemle a megyei tanács művelődésügyi osztályának gondozásában negyedévenként megjelenő közművelődési folyóirat. Talán a rovatok címei is mondanak arról valamit, hogyan szándékozik a szerkesztés mindenütt ott lenni a megyében: irodalom-művészet; jelenünk; múltunk jelene; haza és nagyvilág; tudományos műhely... A folyóirat kétezer példányban jelenik meg, s országosan terjesztik. A Hevesi Szemle 10 éves. S ez egy folyóirat életében — amint azt Gyurkó Géza felelős szerkesztő fogalmazta — a felnőttkort jelzi már Vagyis felnőttként kel] dicsérni és. bírálni; felnőttként kezelni. A hétfő esti miskolci találkozáson hangzottak is el bíráló megjegyzések a szerkesztést illetően, igazi „megbeszélés”, vita azonban Ma este a képernyőn: Apám néhány boldog éve A Viadukt című Malus- ka-film rendezőjeként emlegetik napjaink mozilátogatói Simó Sándort, akinek egészen más jellegű, 1977- ben készült műve kerül ma este 21.10-kór a második műsorban képernyőre. A címbeli apa vegyészmérnök, aki a felszabadulás után próbál önálló lenni, egy kicsike romos üzem rendbehozatalával önálló egzisztenciát teremtve régi álmait valóra váltani. Ezek az évek azonban előre nem várt fordulatokat hoznak. A film legújabbkori történelmünknek egy meglehetősen mostohán kezelt időszakáról, a felszabadulást közvetlenül követő évekről ad képet egy álmodozó és csalódó kisember történetében. A filmbeli Apa Lohinszky Lóránd, a felesége Szakáts Eszter, további főszereplők: Patkós Irma (ő látható képünkön), Bujtor István, Meszléry Judit, Madaras József, Tarján Györgyi, Garas Dezső. „Boldog csütörtökök”... Kovács Pal, Kőművesmester: — Szeretjük csinálni, ezért vagyunk itt. Én nem tudok mást mondani.., Mihályi Jánosné, nyugdíjas: — Van azért mélyebb oka ig. Harminc éve szavalok, énekelek, mindig szerettem szórakoztatni az embereket. Boldog vagyok, hogy mint nyugdíjas is itt lehetek és játszhatok. Tizenhat éve vagyok özvegy, a koromnál fogva is hol itt fáj már, hol ott fáj,' de én mondom magának: ha itt vagyok próbán, vagy ha szerepben vagyok — nekem nem fáj semmi ! Csak még csinálhatnám sokáig! És tudja, milyen elmondhatatlan boldogság az, ha egy előadás után az unokám hozza a virágot a színpadra?! ... Nincs itt semmi ámítás, de tessék, csak tessék, lehet ámuldozni, csodálkozni: valóban létező, valóban dolgozó amatőr színjátszó csoport tagjait hallhattuk megnyilatkozni az előbbiekben. Majd idézünk még itt a többiektől is. csak essünk túl a névsorolvasáson: Cseppely János, vállalati KISZ-titkár; Dovák József, műszerész; Földi Istvánná, bölcsődevezető: Kovács László, segédmunkás; Körösi Lajos, mentős; Merczi uora (elnézést kérve az ő rendes foglalkozását elfelejtettem; pedig ő itt a súgó); Maszlényi Ildikó. csecsemőgondozó: Nyisa- lovits András, műszerész; nem alakult kd. Inkább csak egymás melletti beszélgetések váltak hallhatóvá. (S ezzel az egy mondattal kívántam jelezni ennek az összejövetelnek a nehezebb „végét”). A Heves; Szemle jelenlevő szerkesztői — Gyurkó Géza és Moldvay Győző — beszéltek arról, hogy több „nekilódulús” után tíz évvel ezelőtt valós szellemi igény hozta létre, hívta életre ezi a közművelődési folyóiratot — „mindenes szemleként” Azzal a céllal egyek ma is. ami akkor megfogalmazódott: „Zsilipet nyitni az okos és szép gondolatoknak. Utal nyitni a gondolkodók, többet és jobbat akaró szellemi erők mondandójának.” A tervekről ennek szellemében mondotta Gyurkó Géza: „Üjabb tíz évet kívánunk magunknak és olvasóinknak Azt reméljük,, nem rozsdásodik be. nem szorul be a zsilip” ... Kívánjuk mi is. (t. n. J.) Papp Janos, nyugdíjas; Sípos Katalin, gyógyszertári asszisztens-jelölt; Zelenák Judit, óvónő; és Balovits Béla, a technikus meg mindenes ... A felsorolásból is kitűnik, hogy ez esetben a csoport nevében foglalt „munkás-” előtag nem formai kötődést jelent egy vállalathoz, vagy intézményhez. A szerencsi nagyközségi és járási művelődési központ munkásszínpada 197G-ban alakult. És dolgozott azóta is folyamatosan, a ma is szeretettel emlegetett Réda Józsi bácsi vezetésével; aki haláláig, a csoporttagokra szintén jellemző megszállottsággal „élt az ügyért...” ... az ügyért, ami itt Szerencsen nem a „porfelverős” kiugrásokat és bukásokat; nem a szakma; országos sikereket jelenti' — hanem ti- zenvalahány ember közösségi egymásratalálását elsősorban: Cseppely János: — Gimnáziumi és seregbeli előzményei vannak a színpadhoz való vonzódásomnak. A 76-os alapítók között vagyok én is, azóta egy évet hagytam ki, a házépítés kötötte le minden energiámat. Hogy miért jár ide az ember? Ha csak azt veszem, hogy az évek során 50—60 emberrel megismerkedtem, itt. az is haszon. De ehhez jön még az az élmény, amit csak egy csapatmunka adhat meg az embernek. Ennek az a lényege, hogy egymásra vagyunk utalva, senki se lazíthat, szurkolunk egymásnak és egymásért a játék közben, a felkészülés közben. Igazi baráti kapcsolatok alakulnak így^ ki, tudunk egymás öröméről, gondjáról- bajáról, az ember érzi, hogy tartozik valahová, valakikhez. Földi Istvánná: —i A próbák, a színpadi előadások sokat változtatnak az emberen. Ezt észre lehet venni a beszéden, de a magatartáson is. Az ember megtanul uralkodni magán, hiszen a színpad nagyon precíz. fegyelmezett jelenlétet követel meg. És valójában ezeket megpróbálva tudjuk mi is más szemmel nézni ‘ és értékelni a színészek munkáját... Meszlényi Ildikó: — Én mindig gyorsan beszéltem, és az itteni munkának köszönhetően tudtam ezen javítani; most már vigyázok és figyelem magam akkor is. ha nem a színpadon vagyok... Egyébként mi tényleg egy nagy család vagyunk így együtt, annyira megszoktuk, megszerettük egymást. A legeslegszebb élmények közé tartozik, amikor az ember a munka utáni esetleges rossz kedvét itt a próbák során le tudja rázni magáról. És szenzációs érzés a tapsot hallani! Ekkor érzi az ember, hogy a hónapokig tartó összmunkának megvan az értéke, az elismerése. Ilyenkor fülig ér az ember szája __ K ovács László: — Kazincbarcikáról kerültem Szerencsre, s borzasztóan hiányzott itt a színpad. A gimnazistákkal megpróbáltunk összehozni egyet, de ez összedőlt. Eljöttem ide, s pár próba után már úgy érzem, hogy be tudtam illeszkedni, olyan légkör van itt, amire vágytam ... Oly sokszor hallunk és írunk le panaszos, sopánkodó sorokat arról, hogy „bezárulnak” az emberek — most a szívem vérzik: nincs hely több a szerencsi' 'munkásszínpad tagjainak megnyilvánulásait továbbadni. Nem szóltam így sem az úgynevezett amatőr színpadi szakmai munkáról. Megütött ez az élmény: ezeknek a felerészt családos, felnőtt vagy éppen meglett korú embereknek a gyermeki örömű „mesélése” a színjáték révén megtalált közösségi együttlétről. Lelkem re kötötték: „Aranyosak a feleségek. áldott az ő bizalmuk és megértésük... Köszönet a családtagoknak ...” összeszámoltuk: ha a színpad tagjai meghívnák őket: 13-an „gyermek”-ként; 10-en ..uno- ka”-ként ülhetnék végig velünk a próbát: ebeket .i boldog csütörtök estéket... A színpad tagjai évente 10—15 „színházi előadást’ visznek a szerencsi járás községeibe. (Legutóbb egyébként Nyíregyházán „vendégeskedtek”, a Fegyveres Erők Klubjában). Amikor próbán találkoztunk. Illyés Gyula Tűvé-tevők című parasztkomédiájának olvasatát próbálták. (Ez lesz az új bemutatójuk.) Körösi Lajos mentős innen ment esti-éjszakai szolgálatba: a két műszerész — Nyisalovits András és Dovák József — este 10-kor kezdett a , cukorgyárban; másnap délben indultak játszani... Kőművesmesterük beállt gépkocsi- vezetőnek ... — Ezért nem szabad ezeket az embereket magukra hagyni — mondotta a Miskolc felé haladó vonaton a színpad vezetője: Győrvári János. ny. színművész, ö egyébként Egerből jár ..le” próbákra: aznap este 11 óra tájban ő is hazaérkezett... Tcnagy József Színjátszói! biziü, Szerencsen
