Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
1932. december 18., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 11 SPORT SPORT SPORT . Kazmcbarcikai beszélgetések Egy jellegzetes Szobonya-elöretörés. A kazincbarcikaiak jobbhátvédje erőssége volt együttesének, s korszerű felfogású játékára utal két ősszel szerzett gólja is. 1 Fél esztendővel ezelőtt ma- ' gasra csaptak az öröm hullámai ' Kazincbarcikán. Bajnokságot nyert a labdarúgócsapat, s osztályozol játszhatott az élvonalba kerülésért. Akkor sokan úgy vélték, fellángolás volt az egész, az átszervezett második vonalban következik majd a látványos leeresztés. Az eredmény ismert, tudjuk, hogy nem ez történt. A KVSE labdarúgói 11) forduló után az előkelő második helyet foglalják- el a táblázaton. A Vegyész tehát a tavalyinál össze- v hasonlíthatatlanul. erősebb mezőnyben sem elégedett meg. a futottak még kategóriájába való előzetes besorolással. * • Négy forduló után úgy „tűnt. hogy a jósoknak lesz 'Igazuk. A KVSE három vereséget szedett össze, s két pontjával a 19. helyen szerénykedett. — „Nem estünk kétségbe, de leültünk beszélgetni a játékosokkal. Azzal valameny- nyien tisztában voltunk, hogy sokkal többre képes ez a társaság. Az őszinte eszmecsere után tisztább lett a kép. A sikertelen osztályozó mély nyomot hagyott a labdarúgókban, s az újak beilleszkedése sem ment zökkenőktől mentesen. A munkát sérülések is zavarták, de az ötödik fordulótól kezdve mégis összeállt a kép." (Orosz Zsig- mond szakosztályelnök). * Az együttes valóban olyan sorozatot produkált, amelyre nem lehetett nem odafigyelni, Tíz mérkőzésen őrizte veretlenségét, s mindössze a Ganz MÁVAG, a Debreceni Kinizsi, valamint a Szekszárd ■szerzett egy-egy • pontot a sárga-kékek ellen! Ami az eredményességen túl külön örömmel töltötte el a helyieket: folyt a tervszerű csapatépítés Ennek következtében lett biztos ember a védelem tengelyében a 111 esztendős Sztahon; stabil csapattaggá vált a nyáron igazolt Fister; kezdte beváltani a szerepléséhez fűzött reményeket a lendületes Szép; talán csak Koleszárik küzdött meg nehezen a szerep- körváltássaí. Az őszi vég- * hajrában pedig & 17 éves Kalmár is pálvára lépett! * —1 „A gólérzékeny Gere az ősszel már a Bp. Honvéd színeiben ■ szerepelt. Szerencsére sikerült megfelelően pótolni, ettől függetlenül mégsem mondanám hogy a csatársor őszi teljesítménye kielégítő. Harminchárom gólunk közül húszat a középpályások, , illetve a védők szereztek! Ez is jelzi, hogy nekünk az -gység jelenti a leghatékonyabb fegyverünket. Nálunk nincsenek sztárok, nem szeretjük a magasabb osztályból érkező, pályafutásuk alkonyához közelgő játékosokat.” (Frenkó László vezető edző). * Az őskj hajrában egy kisebbfajta gödörbe a KVSE is belekerült. Vereség Salgótarjánban, kínos döntetlen hazai környezetben a 22. Volánnal szemben, aztán ismét vefeség Egerben. — „Akármit is mondanak, törvényszerű, hogy egy nagy sorozat egyszer megszakad. A mélypontot az egri 90 perc jelentette, azon a találkozón egyszerűen semmi nem sikerült. Az akarásra nein lehetett panaszunk, de a játék gyötrelmes volt. A befejező kőt mérkőzésre igyekeztünk felrázni a társaságot, szépen szerettük volna zárni az őszt. Legyőztük a Sopront és' a Dorogot, csattanós választ adva ezzel azoknak, akik kételkedtek korábbi sikereink megalapozottságában. ’ (Orosz Zsigmond). * Értelmetlen dolog lenne titkát keresni a kazincbarcikai sikernek. A klub, illetve a szakosztály vezetői nem hisznek a csodákban. Bíznak viszont a kemény, következetes munka erejében. A színvonalas szakmai munkálkodást Frenkó László és a szakosztálynál foglalkoztatott hat másik edző egymásra ' épülő tevékenysége garantálja. (Nem véletlen, hogy évek óla mindig ad ifjúsági válogatottat a KVSE. Jelenleg két ifi-, és egy serdülő játékosuk tagja az országos keretnek!) Korántsem elhanyagolható a város egyre inkább érződő megtartó ereje, no és az a kollektiv szellem, amelyet bízvást lehet példaként állítani más csapatok elé. A labdarúgók nem azt figyelik, hogy a másik mit rontott el, hanem azzal törődnek, miben lehet segíteni. A közös munkálkodás tevékeny részesei a szurkolók is, .akik egyre növekvő számban keresik fel a Vegyész stadionját, jelezve: érdemes manapság Kazincbarcikán labdarúgó-mérkőzésre járni. * — „Úgy tartják, hogy a fák nem nőnél: az égig. Tisztában vagyunk az állítás igazságával. Mostanában egyre többször vetődik fel, mi a tulajdonképpeni célja az együttesnek? A bajnokság kezdetén az első hat hely valamelyikének a megszerzését határoztuk el. Ebben benne foglaltatik az első és a második is. amelyek az Ígéret földjére történő lépést jelentik. Azt semmiképpen nem mondhattuk játékosainknak, hogy fel kell kerülni! Ez ugyanis olyan terhet jelentett volna, amelyet nem biztos, hogy mindenki cl tud viselni. Jónéhányszor beszélgettünk a város és a Borsodi Vegyikombinát vezetőivel. Egyértelműen elmondták: ha a csapat becsületes, tisztességes úton kiverő kszi magának az NB I-es szereplés lehetőségét, akkor biztosítják a magasabb osztályhoz szükséges feltételrendszert! Ez világos beszéd, továbbítottuk labdarúgóink felé. Ismerve őket, nyugodtan kijelenthetem: ambíciójukon, akarásukon nem fog múlni. De akkor sem dől össze a világ. ha „csal:” negyedik lesz az együttes." (Szobosziai Árpád egyesületi elnök). * Az idényzáró összejövetelen a szakosztályelnök arcán is megjelent a mosoly. Még nem teljesen érződött belőle a felszabaduhság. csak éppen amúgy mulatóba, hogy tud azért ő is örülni. Később elmondta, a felhőtlen boldogsághoz nagy dolog szükségeltetik. Olyan, amelyet először Kazincbarcika sporttörténetében a jelenlegi csapat vinne véghez. A játékosok csak hallgattak. Csendes belenyugvással? Sokat sejtetően? Ezt a tavaszi menetelés hivatott eldönDiósgyőri VT K—Ganz- MÁVAG 93-71 (60-29). Miskolc, városi sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Szabados, Si- mó. NB I női. A DVTK könnyen szerezte meg a két bajnoki pontot, a fővárosiak szinte ellenállás nélkül adták meg magukat. A diósgyőriek, győzelmükkel, tavasszal az 1-10. helyért küzdhetnek tovább. A Ganz- MÁVAG ellen a hazaiak pontjait Winter (30), Papp (21), Áronná és Medgyesi (16—16), Jászka (8) és Főnyi (2) szerezték. A bajnokság első szakasza lezárult. Baumann Gáspár vezető edző villámértékelése: — A csapat mindenképpen várakozáson felül szerepelt. Abban ugyanis csak titkon bízhattunk, hogy bekerülünk a legjobbak közé. A bajnokság elején sérüléseik gátol- . ták munkánkat, aztán a teremgondok miatt több mérkőzésünk pályaválasztói jogát fel kellett cserélnünk. Néhány váratlan vereség után, már-már nem sikerült tervünket megvalósítani, a •hajrában azonban önmagunkat felülmúlva azt nyújtottuk, amit valójában tudunk. Winter, Áronná, Papp és a szülés után rendelkezésünkre álló Neczné, Medgyesi Judittal voltam teljes mértékben elégedett. (A DVTK -ősszel nyújtott teljesítményének elemzésére lapunkban visszatérünk.) Innen-onnan Vasárnap délelőtt rendezik meg ' Miskolc város karatebajnokságát. Az előzetes nevezések is jelzik, hogy igen népes mezőnyök vetélkednek majd. Az esemény 9 órakor kezdődik, a színhely az Avasdéli (kék) iskola. * ' Erősödött az MVSC cselgáncs-szakosztálya. A közelmúltban leszerelt a katonaságtól Angyal. Varga D. és Hoffmann, x, mindhárman visszatértek a zöld-fehérekhez. * A járási sportfelügyelőség és a KISZ járási bizottsága Encs felszabadulása 38. évfordulója tiszteletére vasárnap délelőtt 9 órai kezdéssel nagyszabású röplabda és sakk emlékversenyt rendez. teni. Doros László rr Királyfik // Az idén Münchenben rendezett harmadik ököl vívó-világ bajnokságon lehullott a képzeletbeli korona a háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok kubai Teofilo Stevenson lejéről. Az „új király” az amerikai Biggs lett. akinek útjából az Európa-bajnoki címet védő olasz Damiani elsöpörte a félelmetes kubait. Arról ábrándozott a boksz-világ, hogy egyszer lesz egy Biggs—Stevenson szupercsata. November derekán a Texas államban levő Kenuban azután össze is csaptak, az amerikaiak kifejezett óhajára, a Kuba—Egyesült Államok mérkőzés keretében. Stevenson úle- genben is bizonyította, hogy nem vétel lenül kapta korábbi olimpiai és világbajnoki aranyérmeit, a második menetben kiütéssel győzött. Így az a megállapítás, miszerint Stevenson már a múlt, Biggs pedig egyértelműen a jövő, nem helytálló. Teofilo a jelek szerint újra egyenesbe került, s eséllyel pályázhat arra, hogy a Papp Lászlóval meglevő holtversenyt megszüntesse, s 1984-ben Los Angelesben. sorrendben negyedszer is olimpiai bajnok legyen. Viszont az ökölvívó aranybányában, Kubában sem terem mindennap Stevenson, kubai utód egyelőre nincs még a láthatáron sem. Az ugyancsak sok kiváló nehéz-, szupeme- hézsúlyú ökölvívóval rendelkező Egyesült Alkerestetnek kunokban sem hefnzsegnek az új Biggsek. Hogy legyenek, rendkívüli erőfeszítéseket lesznek. — Az Egyesült Államok minden részében szervezetten kutatjuk a nehéz- és szupernehézsúlyú ökölvívókat — mondotta Jim Fox, az, amerikai ökölvívás irányítója. — Sok-sok névvel rendelkezünk, ezek között rövidesen különböző rostálásokra kerül majd sor. Amikor „csak" negyvennyolcán maradnak, egyelőre szüneteltetjük a párharcokat, s a kiválasztottak, vagyis mind a negyvennyolcán többhetes táborba vonulnak. Végül biztosan lesz közöttük öt-hat olyan képességű, akik Biggsel is próbára teszik, s esetleg már Los Angelesben olimpiai esélyesek lesznek. Arra a kérdésre, hogy miért csak az „óriások” után kutatnak, a híres ökölvívó-vezető így válaszolt: • — Keressük más (súlycsoportokban is a tehetségeket. de az igazán nagy szám a nehéz- és a szupernehézsúly. Csak az olimpiákat tekintve Patterson. Muhammad Ali, Foreman, Frazier lényegében történelmet írt a legklasszikusabb súlycsoportban, s nem titok, a 90 kilón felüliek küzdelmét kedveli leginkább a közönség. A nehéz- és szuper nehézsúly a különböző kategóriák királya, s mi ehhez keressük a királyfiakat... Naptár ________ 1 982. december 18 , szombat A nap kelte 7.27, nyugta 15.54 prakor A hold kelte 9.49, nyugta 18.55 óraker Névnap: Auguszta Évforduló ___________ H etvenöt évvel ezelőtt, 1907 december 18-án szüleiéit Christopher Fry angol drámaíró. Időjárás________ Vár ható időjárás ai ország területén ma estig: borult időre számíthatunk. Országszerte várható csapadék, eleinte eső, zápor, majd elsősorban nyugaton és északon havas eső, hó. A nyugati, északnyugati szél időnként megerősödik, helyenként viharos széllökések lesznek. A hőmérséklet kora délután északnyugaton 2, délkeleten 6 fok körül valószínű. 1 i i i i i i t i i i i i i i i i ■ í v i i i i i i i i i i i i i • V I J A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Cegléden megtartott 51. heti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 3 35 41 72 80 — Környezetvédelem és vállalati magatartás témakörben utóvizsgálatot végzett a Miskolc városi-járási NEB. Az ellenőrök tavaly több tsz-nél, vállalatnál főként a kavicsbányák környezetvédelmi kérdéseit vizsgálták, most pedig az akkori javaslatok realizálását nézték meg. Az utóvizsgálat kapcsán ismét több pontban loglalták össze javaslataikat, melyek valóraváltása szükséges lenne a környezetvédelem érdekében, — Kavicsbányákra vonatkozó tájrendezési tervet rendelt meg az ónodi tsz. A tsz mindhárom kavicsbányájának, illetve környékének rendezési terve várhatóan a jövő év első felében készül el. — Karácsonyi múzeumi hangverseny lesz a Miskolci Kéotárban (Felszabadítók útia 28.) december 19-én délután öt. órai kezdettel, s azon a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola hallgatói Beethoven. Rossini és Boccherini műveket mutatnak be. — A Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a Kossuth Könyvkiadó gondozásában, a népszerű Mit kell tudni sorozatban megjelent a Szovjetunióról készült kötet. Ezúttal hatodik, átdolgozott és bővített kiadásban látott napvilágot. — A Miskolci Akadémiai Bizottság mezőgazdasági szakbizottsága Miskolcon, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságon tanácskozást rendezett teghap délelőtt A Bodrogköz és a Tak- taköz vízrendezési rekonstrukciója és annak gazdasági hatásai címmel. Dr. Szalay György kandidátus, a Kom- nolti Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatójának meg- ívitója után. dr. Stéfár Márton, igazgatóhelyettes-főmérnök tartott előadást. A vitában felszólalt Szaniszló Sándor-, a sárospataki Kossuth Termelőszövetkezet, valamint Körmendi István, a ricsei Űj Erő Termelőszövetkezet elnöke is. — Talállak egy kvarcórát december 16-án este 7 és 8 óra között a Bársony János utcai 18. sz. bölcsőde melletti útszakaszon. Jogos tulajdonosa átveheti az Észak- Magyarország szerkesztősége titkárságán. — A miskolci sajtóházban vállalatunk igazgatója, Veres Mihály, a Népszabadság szerkesztősége és a Hírlapkiadó Vállalat megbízásából Népszabadság emlékplakettet adott át négy postás dolgozónak : Kozsik Ferencnek, a szerencsi postahivatal ver zetőjének. Kozér Zoltánné- nak, a saiószögedi postahivatal vezetőjének. Sütő And- rásnénak, az ózdi postahivatal hírlapcsoport-vezet ölének és Csányi Rozáliának, a Postaigazgatóság terjesztési előadójának. — Elkészült Agricola bányászatról és kohászatról szóló latin nyelvű munkájának magyar fordítása. A Soproni Központi Bányászati Múzeum vállalkozott arra, hogy a német humanista és természettudós müvét a magyar olvasó kezébe adja. A tizenkét könyvből — kötetből — álló tanulmánynak magyar vonatkozásai is vannak: ismerteti a korabeli magyarországi ércbányák: gazdagságát, technológiai színvonalát. — Az építőanyagipar várhatóan 2,5—3 százalékkal csók-' kenti 1982-ben fajlagos energiafelhasználását. Ebből a megtakarításból Szolnok megye lakosságának csaknem kétévi villamosenergiaigényét lehetne kielégíteni. — Putnok nagyközség közös Tanácsának üiésén a vb ez évi munkájáról szóló jelentést fogadták el és megtárgyalták a szakigazgatási szervek tevékenységét. Az ülésen részt vett dr. Kardos Sándor, a terület megyei tanácstagja, a megyei tanács vb-titkára is. • — Az óvodába járó cigány- gyerekek száma növekedett az encsi járás községeiben. Jelenleg az óvodás gyereke lenek több, mint tíz százaléka cigányszármazású. — Tizenhét ,.CÍ>" lakást éní- tettek meg az idén az encsi járásban. Várható, hogy a közeljövőben még újabb 6—8 csökkentett al ipterüle- tű lakást adnak át. 9 Állatorvosi ügyelet Miskolc megyei váró* területén 1982. december 20-án fbét-. főn) repqel 7.30-5a Öeveletes: *r; Gönczi Károly köi*7etl állatom rs. Lakása: Miskolc ^ebeni n. 8. sz. Telefon nincs. Bolelcnté^: n és 13—v Ara között a Oabr vezér u. 53. ^ alatti állatorvosi rendelőben. Te* lcion: 34-145. -J