Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-01 / 282. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. december 1., szerda Töprengés három (eltérő) f Vasárnap volt a miskolci színházban a „Csak egy nap a világ" utolsó előadása. Ezzel nyitott a színház október elején. Azóta volt néhány bemutató; egyikkel sincs különösebb bajom. Egy dolog azonban régóta piszkál, függetlenül a most bemutatott produkcióktóL Már az elmúlt években valamikor egy kis jegyzetben utaltam is egy fonákságra, de mert a színházi gyakorlat — nemcsak nálunk! — ezt azóta jelentősen továbbfejlesztette, nem oktalan újra szólni róla. Az előadások végét záró tapsról van szó. Mert az szinte kötelező. Igaz, a közelmúltban Budapesten, az Erkel Színházban igen sokan fütyültek is a moszkvai Taganka Színház világhírű rendezője, Ljubimov Mozart Don Giovanni-bemutatója után, mert nem talált tetszésre a rendező felfogása, de az Budapest, s egyébként is, mit sem változtat azon, hogy a bemutatók után valami eufóriád hangulatnak kell eluralkodni a nézőtéren, sokszor nem is a néző akaratától vezérelve. Valamikor volt egy vicc, amely szerint nem a néző tapsára jön ki a színész a függöny elé, megköszönni az elismerést, hanem a színész kijön, mire a néző mi egyebet tehetne, tapsol. Nos, ez így kicsit gonoszkodó, nem nem egészen hamis tétel. Ugyanis a rendezők előre elkészítik a tapsrendet, azaz, meghatározzák, ki mikor, milyen sorrendben jöjjön tapsra. Sőt, újabban néha több gondosság érződik a tapsrenden, mint az előadás egyikmásik részén. Pontosan kiszámított a sorrend, sőt, mindenféle, látszólag , spontán játé- kocslcák színesítik a taps fogadását és ha van rá mód, zenés darabnál meg mindig van, sok-sok, eleve tapsot provokáló zene. A minap utoljára játszott darabnál olyan ihaj- csuhaj nosztalgiazene mellett táncol taps közben a szereplőgárda, hogy lehetetlen abba- 'hagyni a tapsolást a környezet megvető tekintete nélkül; egy másik darab végén pattogó induló ütemére kell ösz- szevernünk kezünket (megérdemli a társulat az elismerést spontán jelleggel!), ráadásul végigjátsszák az egész indulót, abba se lehet hagyni; az operett után is árad a tapsot serkentő muzsika sokáig. Itt is bejönne a taps magától is. És mennyivel szebb is lenne, értékesebb és melengetőbb ! Alávert taktus nélkül, őszintén. _ Vasárnapi autóbusz, viszonylag kevés utassal. Több idős ember sorakozik a busz ajtajánál sorára várva, türelmesen. Fiatal, harminc év körüli mama a sor mögül elörelöki öt év körüli fiacskáját, aki mint a csík, siklik előre a nehezebben mozgó idősek között. Már fent is van, lefoglal egy kétüléses padot magának és a mamájának, miközben öregemberek állva kapaszkodnak. A mama idvezült mosollyal ül csemetéje mellé. Csak éppen nem mondja ki hangosan: jól van, fiacskám, nem hiába nevellek, így kell ezt csinálni. Boldogság terül el a képén, nem hallja az utasok nem is halk megjegyzéseit a Parképítések Huszonötmillió forint árbevételt eredményez idén az a parképítő ágazat, amelyet az Óbuda Termelőszövetkezettel közösen alakított ki a sárospataki Kossuth Termetémáról nevelésről, meg a kulturált utazásról. S hogy fog majd méltatlankodni, ha évek múlva egy nála is ügyesebb mama még szemfülesebb csemetéje előle foglalja le az ülőhelyet egy akkori fiatal mamának... 3 Napsugaras déli órán bosz- szúsan jött ki a vevő a süteményboltból. Azért volt bosszús, mert igen sokáig kellett sorbaállnia — csakúgy, mint másoknak —, s mikor végre a pénztárhoz ért, a pénztáros egy valahonnan előbukkanó vevővel foglalkozott előbb, majd egy idősebb úrral, aki a pult mögött közelítette meg egy csomaggal és egy fiatalabb kísérővel, majd miután valamit fizetett, újra a pult mögött tűnt el, valami hátsó helyiségbe nyíló ajtón. Emiatt rövid szóváltás volt a pénztárossal. Napsugár ide, vagy oda kicsit bosszús volt, de nem tulajdonított nagy jelentőséget a, dolognak, hiszen az ilyesmi sajnálatosan megszokott, különösen a csaknem monopolhelyzetben levő boltoknál. Tovább sétált a déli napsütésben, s találkozott ismerősével, alá történetesen kereskedelmi dolgozó, igaz, egy másik vállalatnál. Frissiben elmondta, miért bosszús. Mire a boltos ismerős azzal védte a mundér becsületét, hogy „azért a pénzért, amit az a pénztáros ott kap, nem várható tőle más”, meg hogy „ülne csak ott annak a helyében más” és így tovább. A beszélgetésnek hamarosan vége szakadt, de azóta is töprengésre késztet: mi köze vau a pénztáros keresetének a modorához? Senki sem dolgozik a kereskedelemben — és máshol sem — kényszermunkásként Ha valaki elvállalta, hogy pénztáros lesz egy boltban, úgy azt a feladatot kell ellátnia. Ha bérjellegű panasza van, forduljon munkahelyi feletteseihez, de amíg a munkahelyén van, az ott elvárt munkát el kell látnia. Itt most nem az említett eset pénztárosáról van szó. Az egy apró incidens, amit a vevő igen hamar elfelejt, hanem a szemléletről, amely az „azért a pénzért” megfogalmazásban tükröződik. Nem nagyon érdemes abba belemerülni, hogy például egy vendéglátóiparban alkalmazott pénztáros keresete miként viszonylik némely hasonlókorú diplomások jövedelméhez. Az viszont tarthatatlan felfogás, hogy vélt, vagy valóságos bér- és egyéb munkahelyi sérelmekre lehessen állandóan hivatkozni, ha a végzett munkával kapcsolatban valami kifogás felmerül. A vállalt munkát el kell becsülettel végezni pénztárosnak, eladónak, tanácsi hivatalnoknak, újságírónak, kohómunkásnak, orvosnak, bírónak, mindenkinek — amíg a helyén van, s munkájáért fizetést kap. Ha „azért a pénzért” nem tud dolgozni, vagy nem kíván dolgozni, úgy keresse meg a változtatás módját. De sose hivatkozzon senki vállalt feladatának hiányos ellátása esetén a fizetése és az igényei közötti különbségre. A tapasztalat szerint ugyanis a hanyagul dolgozó több pénzért is hanyagul dolgozik, s kezdi elölről a sirámot: „azért a pénzért.. (bencdek) a megyében lőszövetkezet. A 130 dolgozót foglalkoztató részleg elsősorban a megyeszékhelyen, Öz- don, s Kazincbarcikán vállal különböző kertészeti feladatokat. A Vologda-folyó partján Lenkey Zoltán rajza Benkő Marianna gobelinjei Tizenkét kész mű, s alig fél tucat terv, vázlat látható a miskolci Mini Galériában, ahol hétfőn délután nyílt meg Benkő Marianna gobelinművész kamarakiállítása. E művészetnek vannak lelkes hívei és ádáz ellenzői, korszerűségét vitatják sokan, ám a gobelinképek és szőnyegek előtt megállva, többnyire elfelejtik fenntartásaikat. Tény, hogy ez a művészet fénykorát az elmúlt századokban élte, s hogy a már említett fenntartások jobbára a közei- . múltból valók, amikor tucatszám készültek a polgári otthonok falára a cicás, naplementés gobelinképek. Ritkán, de azért időről időre tapasztaljuk, hogy e nemes és nagy hagyományokkal bíró művészet mai képviselői már-már fáradhatatlan makacssággal keresik műfajuk helyét a jelenben, s jövőjét is. Benkő Marianna kiállítását, igazán kamaraméretű bemutatkozását látva, nem véletlenül jutottak eszembe az előbbi gondolatok. A technikai kidolgozás mellett a művész — érzésünk szerint — mindenekelőtt a látványra épít műveinek meg- komponálásakor. Merész színvilága, kontrasztos megoldásai mellett olykor találkozhatunk a hagyományos gobelinművészetet képviselő alkotásokkal is. Gondolunk itt például portréira, elsősorban a Férfi portréra. Madaras sorozata azonban egy más, egy újfajta önkifejezés lehetőségeit villantja fel, s ezeken az alkotásokon tapasztalhatjuk igazán, hogy alkotójuk e művészet technikai lehetőségeinek megújítási lehetőségeit is keresi. A kész alkotásokat szerencsésen egészítik ki a vázlatok, tervek, felvillantva magának az alkotó folyamatnak az útjait. Szerencsés választás volt Benkő Marianna gobelinjeinek bemutatása a miskolci Mini Galériában. (A Kossuth utcai művelődési házban van.) Ritka vendég kiállítótermeinkben e műfaj, bár a tapasztalatok azt mutatják, általában nagy érdeklődésre számíthat. Érdekes, a maga útját járó, tehetséges alkotó olykor megkapóan szép munkáit láthatjuk. (cs. a.) Az NSZK filmhete Amint arról már korábban beszámoltunk, november végén, december elején rendezik meg Budapesten, Miskolcon és Debrecenben az NSZK filmhetét. A miskolci program keretében az Ólomidő, a Lola, és a Fitzcarraldo című filmet vetítik (az utóbbi kettőt Kazincbarcikán is bemutatják december 3-án). A megyei program keretében kedves vendéget üdvözölhetünk Miskolcon: ma, december 1-én idelátogat az NSZK budapesti nagykövetségének kulturális és sajtóattaséja; dr. Horst Wolfram Kerll. délután 5 órakor részt vesz a Kossuth Filmszínházban vetítendő, Wemer Her- cog rendezte új film, a Fitz- carraldo díszbemutatóján. Vadásrfegyverek kiállítása Vadászfegyvereket bemutató kiállítás nyílt kedden a Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermében. A tárlatot Vallus Pál, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke nyitotta meg. A fél évig látogatható bemutatóra a múzeum szakemberei háromezer darabos vadásztörténeti gyűjteményből válogatták a fegyvereket Céljuk szerint a látogatók elsősorban a fegyverkészítők művészi remekeit ismerhetik meg. A felszabadulási ünnepre Várostörténeti vetélkedő Miskolcon Tegnap már zászlókat lobogtatott a szél Miskolc utcáin. Mától zászlódísz köszönti a megyeszékhely — december 3-i — felszabadulásának 38. évfordulóját. Tegnap jelent meg a Déli Hírlapban az „Abesszíniák” a város peremén című közlés Tihanyi Endre levéltáros tollából; ez volt a lap Miskolc története sorozatának 56. írása. A két — egymástól látszólag távol eső — tényközlést egy harmadik, ugyancsak tegnapi esemény avat együvé tartozóvá: november 30- án délután a Vasas Művelődési Központ színháztermében rendezték meg a Déli Hírlap és a Herman Ottó Múzeum kezdeményezésére indított várostörténeti vetélkedő döntőjét. A nagyszabású vetélkedősorozat fináléja szervesen beleillik a Miskolc felszabadulását köszöntő ünnepi események sorába. A tegnapi döntő bevezetőjeként a játékot vezető Antal Magda, a rádió miskolci körzeti stúdiójának szerkesztő-riportere köszöntötte a 10 (4—4 fős) csapat tagjait és a 9 egyéni versenyzőt, majd bemutatta a Rózsa Kálmán városi tanácselnök vezette szakmai zsűrit. Ezt követően Békés Dezső, a Déli Hírlap főszerkesztő-helyettese szólt az előzményekről, felelevenítve azt az utat, ami elvezetett a várostörténeti vetélkedő rendezéséhez. Utalt arra, hogy a város napilapja közel egy éve kezdte meg a Miskolc történetét a kezdetektől a felszabadulásig feldolgozó sorozat közlését. A szakemberek által publikált közlések jó visszhangot váltottak ki az olvasókból, s egymás inspirálásából született az ötlet: meg kellene hirdetni csapatok és egyének A vetélkedő döntőiének egy pillanata. A Kazinczy klubban Találkozás a Palóciig! A Magyar Írók Szövetség« Észak-magyarországi Csoportja az elmúlt hónapok során vendégül látott több vidéki irodalmi lapot, a köréjük tömörült alkotókat. Hétfőn este a TIT Kazinczy klubjában a - Salgótarjánban megjelenő Palócföld főszerkesztője, Végh Miklós, szerkesztője, Laczlcó Pál és Szepesi József költő mutatkozott be a miskolci közönségnek. A mai magyar valóság egyik kutatója, feltárója ez a lap, melyben következetesen állítanak tükröt a szőkébb haza: Nógrád megye társadalmi, kulturális, művészeti változásainak, ügyelve arra, hogy a provincializmus buktatóit elkerüljék. Ablakot nyitnak az egész ország szellemi mozgására, keresik azokat az értékteremtő lehetőségeket, melyekkel szervesen illeszkedhetnek az egész magyar kultúra fejlődésébe. Példa erre az a dicséretes következetesség, mellyel a „Magyarország felfedezése” sorozatot, "’«ő kötettől a legutolsóig, emző alapossággal kísérik. A találkozó több ágú disputává alakult. Szó esett a vidéki értelmiség és művészek megváltozott, megnövekedett szellemi bázisáról, arról a szerepről, melyet újabban egyre erőteljesebben fel-; vállalnak és betöltenek a különböző tájegységeken élő és alkotó közösségek, szellemileg is belakva ezt az országot. Örömmel mutatták meg azokat a könyveket, melyeket a szerkesztőség a Nógrád megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya támogatásával adott ki a Palócföldön élő írók, költők műveit rendezve ezzel egy sorozatba. Hasonló vállalkozásra készülnek Miskolcon is. Az alkotó gondolatokkal teli találkozón megismerkedhettek az érdeklődók a nógrádiak írásaival is. — sz — 1 — részére a várostörténeti vetélkedőt. A felhívás lelkes támogatókra talált, s tulajdonképpen a versenyt meghirdetők lepődtek meg leginkább azon, milyen tömeget mozdított meg a kezdeményezés; több ezren várták hétről hétre a lapban megjelenő írásokat és a kérdéseket, s az „indulólr’ zöme végig kitartott, (Csak példaként említjük, hogy a „végelszámolásnál” még 80 szocialista brigád volt ott) ... A több hónapos vetélkedő- sorozat fényesen bizonyította — ez a tegnapi eseményen többször elhangzott —, hogy igenis vannak ennek a, sokszor rossz ízzel emlegetett nagyvárosnak hű lakói, lokálpatriótái; számosán azok, akiket érdekel Miskolc múltja, története. Amint azt még a vetélkedő félideje körül egy szocialista brigád vezető megfogalmazta: „Most, amikor sok új ismerettel gazdagodtunk. amikor megismertük ennek a városnak a múltját — most érezzük igazán, hogy érdemes büszke lenni Miskolcra” __ A tegnapi döntőn" minden résztvevő ajándékot és emléklapot (Feledy Gyula ez alkalomra készített raizávál) kapott. Az Express Utazási Iroda által felajánlott fődíjat (Moszkva—Vologda-út) a Földes Ferenc Gimnázium 1IIID osztálya; az IBUSZ fődíját (négynapos londoni út) Dudás Lászlóné (Miskolc. IBUSZ) nyerte el. S még egy örömhír: a jövő nyárra szeretnék megjelentetni a Miskolc története (a felszabadulásig) című könyvek Várjuk.
