Észak-Magyarország, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-19 / 298. szám

ÉSZAK-M AG YMORSZAG 4 1982. december 19., vasárnap Panelek között Egy leninvárosi ankét tanulságaiból Az elmúlt héten mutatták be a premiermozik a Pa­nelkapcsolat című új magyar filmet, Tarr Béla munkáját és a minap, december 16-án került- sor e mű leninvárosi bemutatására. Ennek az ad különös jelentőséget, hogy a Panelkapcsolat ott készült, a két színész főszereplőn kí­vül szereplői helybeli lako­sok, minden mozzanata itte­ni környezetben játszódik és egy elképzelt leninvárosi munkáscsalád példáján ke­resztül a panelházakban meghonosítható életformáról szól. Konkréten azt mutatja be. hogy a panelvárosban pa­nelházakban élő átlagember egész életvitelét, gondolko­dásmódját, igényeit, illetve igénytelenségét mennyire behatárolja a panel, miként válik maga az ember is pa­nelekben gondolkodóvá. A leninvárosi bemutatást a he­lyi városi könyvtár és a megyei moziüzemi vállalat gondolatcserével kötötte össze, amelyre az érdeklődő lakókon kívül meghívtak egy családszociológust (Kása Er­zsébeted az MSZMP KB Tár­sadalomtudományi Intéze­tének tudományos főmunka­társát), egy építészt (Golda. Jánost, az ÉSZAKTERV-től), meg egy filmkritikust (alul­írottat), hogy mind több ol­dalról megvitathassák, igaz-e a film állítása’ a pa­nelkapcsolatok károsságáról, vagy ha nem, miben tévedett. A vetítést követő ankétra sokan jöttek el. A nagyszá­mú felszólaló között mind­össze egyetlen akadt, aki egyértelműen jónak minősí­tette a filmet, de az sem esztétikai megközelítéssel, hanem olyan meggondolás­ból, hogy a benne ábrázolt valóság nagyon is fedi a le- ninvárosi életet, jó szemmel választotta a rendező általá­nosító szándékú mondandó­jához ezt a várost E felszó­laló középkorú nő volt Vé­leménye szerint e városban szürkeség van, az emberek elzárkóznak egymástól, s en­nek nagyrészt a monoton pa­nelépítkezés az oka. Ez volt gyakorlatilag az egyetlen olyan vélemény, amely egyértelműen a pa­nel házakat marasztalta el az emberi kapcsolatok hiá­nyáért és ezért jónak minő­sítetté a filmet (A film esz­tétikai megítélését, az erre vonatkozó észrevételeket e feljegyzésben mellőzzük; részben, mert kritikánk de­cember 9-én már megjelent másrészt pedig e gondolat­csere célja nem filmkritikái jellegű volt, hanem az em­beri-társadalmi kapcsolatok és a filmben ábrázolt panel­korlátok összefüggéseinek megbeszélése.) Igen sok felszólaló tette szóvá a panelházak olyan korlátáit amelyek megnehe­zítik az emberi kapcsolatok kibontakoztatását — a lép­csőházi, meg tömbönkénti önkéntes pinceklubok, bar- kácsszobák stb. nagyon elszi­getelt és kis hatósugarú je­lenségek még napjainkban —, különösen egy olyan tele­pülésen, mint Leninváros, ahol a lakók mind valahon­nan másfelől jöttek. A csa- ládpszichológus abból a szempontból minősítette jó példának Leninvárosi a pa­nelkapcsolatok érzékeltetésé­re, hogy teljesen új, hagyo­mányok nélküli település és kizárólag panel-, vagy ko­rábbi hasonló jellegű bérhá­zakban élnek lakói. Míg a régi körfolyosós, illetve füg­gőfolyosói házakban a tö­megkommunikációs kény­szerpálya adott, azaz az em­berek akarva-akaratlanul ta- lálkoznak-érintkeznek egy­mással, s ez jó, vagy rossz előjellel, de mindenképpen közelíti egymáshoz az embe­reket, s ebből valami módon az egyén kiszűrheti a maga alkalmas kapcsolatait, a pa­nelházban ez a lehetőség hi­ányzik. Szomszédot nem lát­ni, sőt a lakótelepi házak többségének földszintjén még bolti kirakat sincsen, ami előtt megállva két asszony beszélgetésbe kezdhetne. Ál­talában ez épületrendszerből hiányzik az emberi kapcso­latot teremtő erő. Ugyanak­kor a régebbi, más jellegű otthonokból és másfajta te­lepülésekről magunkkal ho­zott kommunikációs refle­xeink nem ültethetek át eb­be a lakórendbe. E város­nak és más ilyen települé­seknek lakói régifajta kap­csolatokat nem tudnak itt megvalósítani, az újabb kap­csolatlehetőségek pedig még nem alakultak ki. Több fel­szólalásban kapott hangot, hogy túlzás lenne mindent a panelnek, mint építészeti el­járásnak a rovására írni. A filmbeli házaspár és na­gyon sok hasonló család bi­zonyára ennyire elzárkózott és egymást marcangoló le­hetne másfajta épületben is. A sokféléi jött emberek ne­héz egymásra találása az alapvető nehézség, idegenek egymás számára, a panelház csak „besegít", hogy a kap­csolatok még nehezebben te­remtődjenek meg, s az egyes emberben meglevő igényte­lenséget a kultúrálódási, kapcsolatteremtési lehetősé­gek hiánya csak jobban el­mélyíti. A panel behatárolja a kapcsolatokat, az infra­struktúra városi hiánya be­szűkíti az igényeket. Szó esett többször is arról, hogy a filmbeli házaspár nem le­het egészen tipikus, hiszen önmaguk igénytelensége, életvitelük elviselhetetlensége nagyrészt személyiségükből fakad, de e rossz tulajdon­ságokat a panelkömyezet se­gíti, „ápolja”. Kétgyerekes házaspár hogy mozduljon ki, amikor ide még egy nagy­mamát sem lehet elhívni? — kérdezte egy felszólaló. Ugyanakkor el kell mon­dani, hogy az ankét részve­vői igen reálisan nézték a panelváros panelházai adta lehetőségeket. Nem a jelen­volt építészit marasztalták el, hiszen tudják, ők tudnának jobb, emberibb léptékű ott­honokat és lakóterületeket is tervezni, hanem annak az ag­godalmuknak adtak kifeje­zést, hogy az emberek lassan el is szoknak attól, hogy egy másik lakásba bekopogja­nak, tartanak, félnek, ide­genkednek egymástól. Na­gyon ideje lenne az egymás felé nyitottság elkezdésének. Kezdeményezni kellene ezt az egymás felé nyitást, de ahhoz a városok felszereltsé­ge is több segítséget kelle­ne, hogy adjon. Legyenek családi beszélgetésre alkal­mas és nemcsak szeszeladás­ra épülő vendéglők, hason­lók. Legyenek nyitott klubok, legyen az utca, a közterület emberibb stb. És főleg le­gyen meg a lakókban is az igény a kulturáltabb, emberi kapcsolatokra épülő életre, mert a panelházakban élők rossz közérzetében nem kizá­rólag a panel a hibás. Nagyon sok tanulsággal járt ez a minapi leninvárosi eszmecsere. Megállapítható: a film — bármennyi elmarasz­talás is érte — arra jó volt, hogy egy, a maga határain túlmutató társadalmi töltésű vitának alapot adjon. És az is levonható tanulságként, hogy nekünk, az embereknek — és nemcsak a hivatásos közművelődési emberelőnek — lépni kell az igényesebb 'élet felé akkor is, ha betonkor­látok szegik kedvét. Benedek Miklós M munkahelyi mfivelüdés időszerű kérdései Egy országos tanácskozáson, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa hívott ösz- sze, a szakszervezeti tisztség- viselőkkel, vállalati szakszer­vezeti bizottsági titkárokkal, kultúrfelelősökkel vitatták meg a munkahelyi művelődet időszerű kérdéseit. A tanács­kozás azt kérdezte: Milyen a munkahelyi művelődés hely­zete, lehetősége a mai gazda­sági és társadalmi körülmé­nyek között? A válaszadáshoz a munka­helyi művelődés feladatát is tisztázni kellett. A munkahe­lyi művelődésnek nem egy­szerűen az a feladata, hogy kulturális szolgáltatást nyújt­son az üzemekben, az intéz­ményekben, hogy biztosítsa dolgozói oktatását, tovább­képzését; segítenie kell a mű­velődés iránti igény felkelté­sét, tudatosítania kell, hogy a dolgozóknak saját létérdeke a szakmai és az általános mű­veltség fejlesztése, sőt, az üze­meknek, a gyáraknak is ere­dendő gazdasági érdeke a mű­velődésben rejlő lehetőségek­nek a felhasználása, mert a munkahelyi művelődés a dol­gozók személyiségének, élet­módjának sokoldalú fejleszté­se által visszahat magára a termelésre is. Ugyanakkor el­lensúlyozni kell azt a szemlé­letet, amely azonnali anyagi eredményeket óhajt, nem gon­dolva arra, hogy lassabban megtérülő szellemi befektetés nélkül nincs valódi, tartós gazdasági előrehaladás sem. Amikor a munkahelyi mű­velődésről beszélünk, legtöbb­ször a munkásokra gondo­lunk. A tanácskozás azt is tisztázta, hogy ugyan a mun­kások a legfontosabb alanyai és résztvevői, a munkahelyi művelődés hatókörének azon­ban sokkal szélesebbnek kell lennie; egyetlen réteget sem lehet számításon kívül hagy­nia. A fiatalokat, a szakmun­kástanulókat, a kezdő szak­munkásokat külön hely illeti meg. Segíteni kell őket a kö­zösségbe való beilleszkedés­ben, szakmai és általános mű­veltségük hiányainak felszá­molásában. A vezetőknek — beleértve a közvetlen terme­lésirányítókat, a művezetőket, a brigádvezetőket, a szakszer­vezeti tisztségviselőket is — személyes példaadással kell hozzájárulniuk egy-egy mun­kahelyi közösség művelődésé­hez. A tanácskozáson sző esett a szocialista brigádok ról is, mint a munkahelyi művelő­dés legfontosabb bázisairól. Kulturális vállalásaikkal kap­csolatban sok negatív észre­vétel hangzott el az elmúlt években. Biztató, hogy ezeket maguk a brigádok is megfo­galmazták. Ezek személyi, szemléleti feltételek. De milyenek az anyagiak? A tanácskozás megnyugtatott, ugyanakkor a reális gondokra, veszélyekre is fölhívta a figyelmet: lesz­nek olyan vállalatok, melyek a kényszerítő hatásokra elő­ször a kulturális célokra for­dított összegeket fogják csök­kenteni. A Szakszervezetek Országos Tanácsának december 13-i konferenciája a munkahelyi művelődésről éppen azért cse­rélt eszmét a legilletékeseb­bekkel, hogy a jövőbeli gon­dokat megelőzze, s még idő­ben jelezze, hogy a gazdasági­termelési és a művelődési fel­adatok szorosan összefügge­nek : a művelődés a maga esz­közeivel elő tudja segíteni az üzemek, a gyárak tevékeny­ségének megújulását. ion Ma este a képernyőn Pygma G. B. Shaw színmüve vaiami hét évtizede Magyarországon is állandóan színen van és ál­landóan siker. A Madách Szín­házban szinte állandóan re­pertoáron van ez a darab, s most Ádám Ottó-Mészöly De­zső fordítása és televízióra al­kalmazása nyomán - tévéjáté­kot rendezett belőle. így ma este az első műsorban 20 óra 05-kor elevenednek meg a képernyőn Higgins tanár úr, Liza és a többiek Hűsíti Pé­ter, Haumann Péter, Márkus László, Kiss Mari, Psota Irén, Sulyok Mária és mások alakí­tásában. Képünkön: Husztí Péter (Higgins), Haumann Pé­ter (Doolitle) és Márkus László (Pickering ezredes). A család védelmében Beszélgetés dr. Buda Béla pszichiáter főorvossal Reneszánszukat élik a társ­kereső szolgálatok, szolgálta­tások. Az apróhirdetés már ósdi módszernek számít. Egy­más után alakulnak a part­nerkapcsolatokat segítő tár­saságok, ahol a magányosok adatait csinos kis kartoték- rendszerben, esetleg lyukkár­tyákon rögzítik, igényeiket tetszetősen rubrikázott pa­pírlapra írhatják. Sok min­den változott, csak egyetlen kívánság nem. Ez pedig a társkeresők kilencven .száza­lékánál szerepel: ,dbegyen családszerető”. Reneszánszukat élik (saj­nos már régóta) a válóperés bíróságok is. Gyakoribb a megromlott házasság, s a köz­vélemény a szomorú adatok ismeretében levonja a követ­keztetést: válságban a család, elavult, korszerűtlen, eseten­ként gátló az együttélési for­ma. Furcsa kettősség. Egyik ol­dalon a család után vágyako­zó magányosok, a másik ol­dalon széthullófélben levő közösségek. Valóban válságba került a családi élet? Dr. Buda Béla pszichiáter főorvos egyértelmű nemmel válaszol. — Sokan a válások gyako­riságát bizonyító statisztikai adatok ismeretében beszélnek a család válságáról — mond­ja. — Ám nem ninden válás jelenti egy család felbomlását, hiszen sok esetben gyermek­telen házaspárokról van szó. Az is igaz, hogy mostanában már nagyobb a gyermekes családok széthullási aránya, mint régebben, vagyis a há­zasság válsága vetül rá a csa­ládra. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a család vált korszerűtlenné. — Mégis, mintha manap­ság nehezebbnek tűnne a csa­ládi együttélés. — Ennek egyik fő okát ab­ban látom, hogy az egyéni önmegvalósítási értékek ke­rültek előtérbe. Talán túlsá­gosan is. Szép számmal van­nak olyanok, akik csak azt tartják igazi eredménynek, amit munkájukban, pályáju­kon erkölcsi és anyagi téren elérnek. Ügy gondolják, a családalapítás mindebben gá­tolja őket. — Nem így van? — Kétségtelen, hogy a csa­ládalapítás, a gyermekek vál­lalása a terhek megnöveke­désével és sok lemondással jár. De amit cserébe kap mindezért a családban élő: szilárd érzelmi biztonság. Ami viszont nem akadályoz­za, hanem serkenti a produk­tivitást. Már maga a házas­ság is stabilizálja az érzelmi életet, s ami nem elhanya­golható, a szexualitást is. Az igazi családalapítás azonban a gyermek születésével kez­dődik. — Sokan egyáltalán nem akarnak gyermeket. — Őszintén szólva nem hi­szek ebben. Persze különféle magyarázatokkal, érvekkel el lehet fedni azt . a gyermek utáni vágyat, amely minden egyéni önmegvalósítási tö­rekvésen is áttör. Az esetek többségében nem is véglege­sen. Szerencsére hogy nem. A gyermeknevelésnek óriási személyiségformáló és sze­mélyiségfejlesztő szerepe van. — Ezt el is ismerik azok, akik szeretnének gyermeket. Csak éppen családot nem. — Ha rajtam múlna, min­denkit lebeszélnék a családon kívüli gyermekvállalásról. A házasság utáni családalapí­tással létrejön egy intim kis közösség, s két ember meg­kapja közös élete egyik leg­szebb feladatát. Gyermeküket ép személyiséggé, önálló lény- nyé kell formálniuk. Közben pedig az ő szövetségük is ki­teljesedhet, megedződhet, ha úgy tetszik, megnemesedhet. Jórészt éppen a terhek meg­növekedésétől, az áldozatvál­lalástól. Ugyanakkor egviitt ismerik meg azt a rendkívü­li élményt, amit csak a gyer­mek nyújthat. — Mégis szép számmal van­nak, főként a fiatalok köré­ben olyanok, akik nem akar­nak családot. Talán szüleik rossz példáién okulva. Talán, mert családi életre társadal­mi szinten kellene nevelni. — A családi életre nevelést oktatási szinten megoldhatat­lannak tartom. Ezt tanítani nem lehet. A légidéi'isabb persze az lenne, ha ezek a fia­talok szüleik példáját látva jutnának el a megfontolt csa- ládalapítási szándékhoz, de hát ez sem valósítható meg mindig. Amit tehetne a tár­sadalom és a pszichológia, az a családgondozás, családterá­pia fejlesztése. Ez nálunk még gyerekcipőben jár. Talán kü­lönböző tanácsadók rendsze­rét kellene létrehoznunk, ahol — akár gyermekkortól fogva — fokozatosan készítik fel az embereket a családi életre, s az ezzel járó gondok elviselé­sére. Az ilyen intézmények szakszerű segítséget nyújthat­nának a családi problémák megoldásához, s a legfonto­sabb társadalompolitikai fel­adatunk, a család védelmé­nek megoldásához. — Beszélgetésünkből kide­rült. hogy ön egyértelműen családpárti. A magánéletben is? — Szerencsésnek tartom magam. Kiegyensúlyozott, boldog családban élek felesé­gemmel és két kislányommal. S ha a kicsit szűkös lakáskö­rülményeink javulnak, öröm­mel várjuk újabb családtag­jainkat! N. Sz. Hétfőn, Tokaiban r Moziátadás és fiimkiib-tsiiécslizás A szovjet filmek fesztivál­ja borsodi eseménysorozata keretében december 20-án, hétfőn két eseményre kerül sor Tokajban: délután négy órakor ünnepélyesen adják át rendeltetésének a korábbi tűzeset után felújított Pe­tőfi filmszínházat dr. Zborai Gábor tokaji tanácselnök kö­szöntőjével és ; Kőhalmi Fe­rencnek, a Művelődési Mi­nisztérium főigazgató-helyet­tesének avatóbeszédével, majd bemutatják az ősszel a tengernél című szovjet filmet; ezzel párhuzamosan, fél öt ói'ai kezdettel nagysza­bású tanácskozás kezdődik a nagyközségi tanács tanács­termében. A tanácskozás előadója ugyancsak Kőhalmi Ferenc, témája pedig a szov­jet filmművészet hatása, sze­repe, jelentősége a filmklub­mozgalomban. A konzultá­ciót Csáki Imre, a megyei tanács közművelődési cso­portjának vezetője irányítja. Különös jelentőséget ad a gondolatcserének, hogy a lö­vőben országosan — s így Borsodban is — új alapokra kívánják helyezni a film­klub-mozgalmat, s annak majdani helyi szervezői, irá­nyítói is itt kapnak érdemi tájékoztatást. Diáknapi felkészülés Elkezdődtek a jövő év áp­rilis 29-e és május 2-a között megrendezendő sárospataki diáknapok szervezése, a ver­senyekre és fesztiválra való felkészülés. A KISZ megyei bizottsága olyan kulturális, művészeti találkozót szeretne teremteni, amely a hagyomá­nyokhoz híven őrzi és fölmu­tatja a diákság öntevékeny, amatőr művészi produkciói­nak legjobb, legszebb ered­ményeit, és jelentősen hozzá­járul a fiatalok politikai, vi­lágnézeti fejlődéséhez. Szabolcs-Sza1 már, Heves, Borsod megye és Budapest középiskolásainak képviselői juthatnak el Sárospatakra a megyei versenyeken való 'ó szereplés jutalmaként. A kö­zelgő diáknapok megyei ve­télkedéseit összekapcsolják a Ki mit tud? selejtezőivel /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom