Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-02 / 257. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 T982. november 2., kedd A képernyő előtt Mindenre van magyarázat! (?) Azt hiszem, nem is egyszer írtam már le ebben a rovatban, hogy őszinte együttérzéssel szurkolok a Magyar Televízió szórakoztató főosztálya munkatársainak immár évtizedek óta, csak sikerüljön valami jó kis szombat esti szórakoztatást összehozniok. Amikor hajdan a Telepódium születéséről tájékoztattak, megújult reményekkel ültem szombat esténként a képernyő elé, s néha úgy is éreztem, nem oktalan a reménykedés. S jöttek más szombat esték is, amelyek ugyan nem tartoztak a Telepódium-vállalkozáshoz, de nagyjából azonos bábáskodás mellett születtek. Tudom, hogy a legrosszabb, a legprimitívebb eszközökkel operáló, a hatásvadászatban egyáltalán nem válogató műsoroknak is van közönségsikere, amit a Magyar Televízióhoz érkező levelek, meg a tömegkommunikációs reprezentatív felmérések igazolni látszanak (s amikből persze kimaradnak azok, akiknek eszükbe sem jut levelet írni a Televízióhoz, meg kívül esnek a felmérések reprezentatív „tömegén”, amelynek tényleges arányát az összes nézőkhöz képest alighanem csak valamely matematikai zseni képes pontosan meghatározni), s ugyancsak igazolni látszik egy-két, a tévékritikushoz intézett telefonüzenet is. Örömmel regisztrálható viszont, hogy legutóbb, A tökfilkó című szombat esti valami után, mert azt kritikámban lidércnyomásnak aposztrofáltam, a telefonáló már nem százak és ezrek, meg a kemény munkában kifáradt dolgozó tömegek nevében tört lándzsát a műsor mellett, hanem csak elmondta, hogy velem szemben, neki tetszett a játék, jól szórakozott, neki ilyen kikapcsolódás kell, s ezt nem egyedül mondja, vannak vagy tizen. (A műsort nézhette vagy 4,5—5 millió néző.) Ezek jártak az eszemben, amíg szombaton este a Telepódi- ®m újabb adását néztem. Mindenre van magyarázat! — mondta a hetvenperces műsor címe, amelyben pontosan egy futballcsapatra való — tizenegy — szerző elmés dolgozatait jelenítette meg húsz szereplő, köztük néhányan a szerzők, közül. Ez azért jegyzendő meg, mert például nagy szerephez jutott — szerzőként és szereplőként — dr. Veres Pál ‘ szexológus, aki többek között elmondta etimológiai töprengése közepette (hogy egy gyakorlatban gyakran használt, mégis kimondhatatlan szót, miként lehetne helyettesíteni): „a legnagyobb problémák a beszéddel adódnak/'. Ezt a műsor közben többször tapasztalhattuk. Dr. Veres viszont igen hálás szereplő volt: ő maga nevetett elsőként mindenen. Egyébként méltatlan a Telepódiumhoz és dr. Vereshez egyaránt az a fajta könnyű humoreszköz, hogy a fentebb már jelzett, kimondhatatlan, trágár szó igekötőit sorolgassa. A műsort egyébként stafétaszerűen vezette Gálvölgyi János, Antal Imre, dr. Veres Pál és Kudlik Júlia, nem kevés — már közhelynek tekintendő — önismétlő ötlettel. Például Gálvölgyi meddig hivatkozik egy régi sikeres villanására, a Rózsa György-paródiára? Vagy meddig téma a „leváltás- felmentés”? Kicsit hosszabb yolt a kelleténél a műsort nyitó rádió vásárló-jelenet, örök igazságot jelenített meg a korosztályi ellentétekről szóló tréfa, és — sajnos — örökzöld téma új megfogalmazásaként fogadható az albérlő felvételi vizsgája. Néhány vicc, meg tévéműsorok paródiája töltötte még ki az időt. Egészében a hetven percben — a közhelyek és felmelegítések, meg az említett olcsó hatásvadászat ellenére — sokan találhattak ízlésüknek megfelelően tizenöthúsz percnyi szórakozást. És már az is valami. De nem '„Mindenre van magyarázat!” Legfeljebb magyarázkodás. * Nagyon ritkán szoktunk ebben a rovatban külföldi importfilmekkel foglalkozni. Most mégis szólni kell a csütörtökön látott Seriff — fegyver nélkül című amerikai filmről, amely — mint emlékezhetnek, akik látták — arról szól, hogy egy déli USA-államban, ahol lépten-nyomon megalázzák a négereket, egy néger baptista lelkész. Martin Luther King, a meggyilkolt békeharcos híve, úgy harcol a fajgyűlölő fehér-hatalom ellen, hogy seriffé választatja magát és bebizonyítja: fegyver nélkül, az isteni segítségben bízva is meg lehet vívni a csatát az elnyomók ellen. A film végén fehérek és feketék békességben együtt vesznek részt a lelkész-seriff vezette istentiszteleten. A film „túlpolitizált” és nem igaz. Éppen King tragédiája bizonyítja, hogy a fegyveres elnyomással és a faji gyűlölettel szemben kevés az isteni segítség, a seriffé lett Haywood tiszteletes hamis példázata éppen forradalmiságuktól akarja megfosztani az'elnyomottakat. Benedek Miklós donságai között található Mann Miklós könyve: Trefort Ágoston élete és működése. Trefort Ágoston egyike múlt századi történelmünk legjellegzetesebb alakjainak; politikai pályafutása még a reformkorban. a centralisták táborában indul, 1848-ban államtitkára, 1872-től haláláig 16 éven át Magyarország kultuszminisztere. Mann Miklós könyve elsőként mutatja be részletesen Trefort gazdag életútját, á magyar művelődésügy fejlődésében betöltött pozitív szerepét, munkásságának markáns eredményeit, s ezzel értékesen járul hozzá a dualizmus évtizedei kultúrtörténetének jobb megismeréséhez A budai Egyetemi Nyomda román kiadványainak dokumentumai 1780—1848 a címe a Veress Endre hagyatékában maradt dokumentumgyűjteményből Domonkos Sámuel válogatásában, szerkesztésében és bevezető tanulmányával megjelent kötetnek, amely jelentős hozzájárulás az erdélyi román irodalom eddig kevéssé ismert értékeinek tanulmányozásához s egyben irodalmi kapcsolataink e kezdeti időszakának behatóbb megvilágításához. ötödik kötetével jelentkezett a nagyszabású vállalkozás, a Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936—1945. A Juhász Gyula összeállításában most megjelent Magyarország külpolitikája a nyugati hadjárattól a Szovjetunió megtámadásáig című, másfélezer oldalas mű 891 diplomáciai iratot ad közre 1940. május 11-e és 1941. június 28-a között. Az első irat egy feljegyzés O’Malley budapesti angol követ és gróf Teleki Pál mihiszterelnök beszélgetéséről, az utolsó pedig Horthy Miklós levele Hitler Adolfhoz, amelyben a magyar kormányzó örömét fejezi ki a Szovjetunió elleni háború megindítása miatt, s közli, hogy Magyarország váll váll mellett harcol a német hadsereggel a bolsevizmus ellen. Akadémiai újdonságok Az Akadémiai Kiadó újteljes életművét vállalhat- J ja. A legveszedelmesebb > evekben is megőrizte tisz- [ tességét. Erkölcsi elkötele- i zettség vezette akkor is, amikor a harmincas évek- ■ ben Kun Béláról írt. ami- 1 kor az ötvenes években a ■ magyar szabadságharc és • Kossuth, vagy a paraszt- | forradalom és Dózsa em- i lékét idézte, és erkölcsi el- | kötelezettsége miatt emeli t fö! a szavát ma is. ha bár- J hol a világon a diszkrimi- i náció, a nemzeti, a faji, 1 vagy a vallási megkülönböztetés valamilyen forrná- i jával kel! találkoznia. Szü- J letésnapján olyan írót kö- i szönthetünk, akiben a nagy J mű mindvégig tiszta er- i kölcsjséggel párosul. Aki csak a sors ajándé- [ kára, a nyolc évtizedre, a i megírt művek sokaságára, [ a pályát kísérő hazai és i nemzetközi elismerésre, a 1 rangos kitüntetésekre gon- , dől, és arra a következte- • tésre jut. hogy ez az író a körülmények kegyeltje. > minden bizonnyal téved. Ez j a kívülről derűsnek, ki- | egyensúlyozottnak és sze- i rencsésnek látszó írói pá- j lya valójában belső drá- i mák sorozata: ismeri a belső kínt. a szenvedést, i ismeri az emberi sors ko- • pár és kietlen fennsíkjait J is. Ami kívülről simának, i tragédiáktól mentesnek lát- J szik, az belülről lelki vál- i súgókkal, önmarcangoló kínnal barázdált. Ember- i ségét, műveinek fénylő [ tisztaságát szenvedések ■ árán, a csapdák veszélyeit 1 megismerve szerezte meg. ( Illyés életműve nem sima. i világító üvegbura, hanem J sok lapra csiszolt, éles i szögletekkel tagolt kris- J tályrendszer. i Ennek a belső kínnak — | ne hallgassuk el ezt sem i az ünnepen — az egyik okozói mi vagyunk. A leg- i nagyobbaktól, íróelődeitől j örökölt gondja: megérti-e i szavát az a közösség, amelyért a magyar szót vállal- j ta, meghallják-e gondola- • tait azok, akikért élt ésal- J kötött. • Amikor még a múlt esz- , tendő végén új könyve, a • válogatott verseit tártál- j mazó kötet, a Konok ki- , kelet megjelenése előtt föl- < kereste egy újságíró, és J közelgő nyolcvanadik szü- i letésnapjára emlékeztette, Illyés Gyula azt mondta, i hogy tapintatos felköszön- [ tésben reménykedik: „En, i személy szerint — minden 1 tiszteletet megadva a mű- J fajnak — nem szeretek < közszerepelni. Nem kedve- [ lem a színpadra lépést, vi- i szolygok attól, ha fényké- J peznek, és — elnézést — i nem szívesen adok interjút sem. S nem is valamiféle ■ szerénység gátol, ' zavar ] ezekben. Meglehet, inkább | túl igényes vagyok. Ez nem • a költészet, nem az iroda- J lom területe. A költő ne az i arcával, a termetével nyer- J jen, toborozzon olvasókat i magának, hanem a mun- J kásságával, az eszméivel. ■ Ezért — remélem, nem 1 sértem meg az ünneplő J akaratot, ha ezt megval- • lom — kerek esztendőm | idejére legszívesebben i messzire utaznék, vagy be- J venném magam egy tiha- i nyi pincébe...” Legyen meg a költő aka- ! rata: legyen ereje távoli , tájakra utaznia, legyen bor < a poharában és a miénk- J ben is, hogy egészségére i koccinthassunk, és legyén J tapintatos, hozzá és mun- ■ kásságához méltó a felkö- * szöntés, az ünneplő aka- ( rat. • Ami ezt a megemléke- i zést, ezt a méltatást ment- i heti, talán az, amit a kö- J szöntő elején már leírtunk: J erre az ünnepre nem a köl- > tőnek: nekünk van szűk- i ségünk. Az ünnep arra al- , kálóm, hogy életművével, J gondolataival szembenéz- ■ zünk. * Tüskés Tibor í A magyar irodalmi élet, a magyar szellemi élet kivételes pillanata: Illyés Gyula nyolcvanéves. Ha voltak- is irodalmunknak már eddig pátriárkái kort megért — kevés számú — alkotói, még aligha mondhattuk el, hogy bár deres hajú férfi, de szellemileg teljesen friss, alkotóereje teljében élő, nyolcvanéves művészt köszönthetünk, akinek elmeszikráztató gondolatait képernyőre tapadó szemmel hallgatjuk, figyeljük, aki most is új meg új versekkel ajándékozza meg olvasóit, s színház készülődik legújabb drámájának bemutatására. Az ünneplésre, a köszöntésre nem a költőnek; nekünk van szükségünk. Az ünnep csak altkor igazi, ha közösségi együttlétre, találkozásra alkalom. Hisszük, hogy ez a mai nap ilyenféle találkozásra ad lehetőséget: a magyar anyanyelvűek közösségét készteti számvetésre, önvizsgálatra, és a magyar népnek a nagyvilágban szétszóródott fiait fűzi szorosabb egységbe. Gondoljuk el: micsoda hatalmas ívű pálya az övé! Illyés Gyula századunk első évtizedében, a magyar- országi nagy aratósztráj- ‘ kok, az első nagyarányú munkásmegmozdulások, a kormányzati válság idején, 1902. november 2-án született egy Tolna megyei nagybirtok uradalmi központjában, Felsőrácegres- pusztán. Tizenhét éves fejjel részt vesz Ady Endre temetésén, fiatalon Párizsba kerül, ahol kijárja a szürrealista képzelet iskoláját; Aragon nal, Éluard- ral, Tristan Tzarával indul együtt, kapcsolatba kerül a magyar avantgarde művészettel is, Kassák folyóirataiban publikál, és azon tűnődik, ne franciául ír- jon-e. Ha Párizsban marad, ma talán híres francia költőként ismerhetné a világ a nevét. De Illyés dönt, 1926-ban hazatér, szülőföldjére látogat, és a két háború közti magyar társadalom legégetőbb, leginkább megoldásra váró kérdéseinek a vonzásába kerül. Ha igaz — az ő gondolatát idézzük szabadon —, hogy külföldön járva akkor látunk legtöbbet, ha nem veszítjük el a hazai szemmértéket, ugyanígy a hazai élet sajátszerűsége akkor mutatkozik meg leginkább, ha a külhoni tapasztalatokhoz viszonyítjuk. Ahogy André Gide Kongóban, úgy néz szét a Párizsból, a Szent Lajos szigetéről a francia munkásmozgalom és az avantgarde művészet ismeretével hazatérő Illyés a pusztán, a magyar falvakban, a hazában. Babits bizalmasa, a Nyugat közli írásait; József Attila barátja; tiltakozik a társadalmi és a politikai igazságtalanság minden formája ellen. A harmincas és a negyvenes években a szegényparasztság sorsa, élete, vágyai, reményei, elfojtott indulatai az ő műveiben szólalnak meg a legnagyobb erővel, írói pályájának útjelzőire azt írhatjuk: a pusztától Párizsig, Párizstól a pusztáig. Babits halála után Ady szellemében és a humanista elkötelezettség jegyében szerkeszti tovább a Nyugatot Magyar Csillag címmel. Lapja a háború idején — az önkéntes megszűnésig — a legjelentősebb és legtisztább őrhelye az emberi értékeknek, az írói tehetségnek és tisztességnek. Illyés hű maradt eszméihez akkor is, amikor támadás és üldözés járt értük. Mint minden jelentős életmű, Illyésé is szintézis: összefoglal és kezdeményez, lezár és elindít folyamatokat, általánosít és új távlatok felé nyit utat. Párizsból indul, és a hazán. ILLYÉS GYULA: a magyar pusztákon és falvakon keresztül belenő a huszadik század európai kultúrájába. Életművében a megtett út összes állomása, a Tolna megyei puszta, ahol született, a Szajna rakpartja, ahol dolgozott, a PEN Club New York-i értekezlete, ahol az írói függetlenségről beszélt, egyetlen harmóniába olvad. Munkásságába, belesimulnak az anyanyelv legtisztább ízei, a magyar irodalom hagyományai, a világlíra legmodernebb formái. Az ünnepi köszöntés nem arra alkalom, hogy akár felsorolásszerűen számba vegyük műveit, ezt a termésében roppant 'gazdag, műfajilag igen változatos írói munkásságot. Életművének egyetlen — talán legalapvetőbb — vonásáról azonban nem feledkezhetünk meg: ez Illyés Gyula erkölcsi ereje, műveinek etikus tartalma. Nyolc évtized a huszadik század történetéből roppant nagy idő. S Illyés Gyuláról elmondhatjuk, hogy annyi történelmi fordulat, társadalmi és politikai változás, közösségi tragédia után ma is A tél ellen örök forradalomban Látom a lelkem: itt a fagy; szemmel látom a lelkemet, ahogy mellemből ki-kicsap. Kardként küzd értem, úgy szeret. Töményebb lettem, igazibb, hogy a fény s meleg itthagyott. Minden szervem viaskodik. Szüntelen diadal vagyok. ölni akart? Éltet a Tél! Rám rontott? Hátrál a Halál! Kard volt? — Most — ha nő a Veszély! — tűzkígyót vet az orr, a száj. Egész szívemmel dohogok és forrongok és pörölök. Mint a teleírt szalagok, szentek szájából libegők, dől belőlem az érv örök melegért, mihelyt vacogok. És páncéltoronyként forog szívem a hó és a jég fölött isten-jussunkért, emberek: ne haljon sose meg, ki egyszer a világra jött. Illyés Gyula köszöntése
