Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-18 / 271. szám
1982. november 18., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG S Fegyverszünet a belvízzel II napraforgó is megbukott Idén, végre valahára a belvíz nem okozott gondokat a sárospataki Kossuth Termelőszövetkezetben. „Csak” ötszáz hektáron pusztított foltonként, vagy egész táblákat „ölően”, így a kárt nem szenvedett 1100 hektáron annyi búza termett, hogy a gazdaság az összes kenyérgabona- területre viszonyítva 35 mázsás hektáronkénti termést mondhat magáénak. És ez az eredmény a Bodrogköz adottságai között már jónak mondható, hiszen volt olyan év, amikor sár- és víztengerben mindössze négyszáz hektáron tudták elvetni a kenyérgabona magját. Most ősszel pedig már kétezer hektáron zöldéi] a búza. Ügy tűnik, hogy az időjárás és a gazdálkodás végre fegyver- szünetet kötött a Bodrogközben. Szaniszló Sándor, a gazdaság elnöke mégsem optimista: — Ez csak egy pillanatnyi szerencsés helyzet, amire tervezni nem lehet. Márcsak azért sem, mert ennyire kedvező időben is megbuktunk, egy olyan növény termesztésével, mint a napraforgó. Virágzáskor még 16 mázsára becsültük a várható termést, végül 8,6 mázsát takarítottunk be. Ügy tűnik: a pára — a folyó közelében ez nem lebecsülendő— elősegíti a különböző gombás megbetegedéseket. És a napraforgó ezekre a legérzékenyebb. így négyszáz hektáron fel kell számolnunk, a legtöbb gazdaság legjövedelmezőbb kultúrájának termesztését. És helyére csak olyan növény kerülhet, amelyet a belvíz veszélyének csökkentése érdekében korán takaríthatunk be. Magyarán: növeljük a búza vetésterületét, azzal az indokolt kockázattal, ■ hogy két-három éven belül szembe kerülünk az elhanyagolt vetésváltás termést csökkentő tényezőjével. Lesznek olyan tábláink, ahol kény- szerűségből három egymást követő évben fog teremni a búza. Ebből következik, hogy a belvíz — a melioráció csak jövőre indul — továbbra is megkérdőjelezheti azt a növénytermesztési szerkezetet, amelyet szakmai szempontok alapján továbbra is kockázatosnak tartanak. Vagyis a növénytermesztés biztonsága még mindig rózsaszínű álom, és ebből adódóan az állat- tenyésztés helyzete is. — Idén végre sikerült a takarmánybázist megnyugtatóan rendezni. Több, mint százezer mázsa szilázs, jó minőségű pillangós széna, s gazdaságosan előállított —öt tonnán felüli hektáronkénti kukoricatermést mutathatnak fel — abrak áll az állattenyésztés rendelkezésére. A fajlagos hozamok nőttek, így ■ csökkent a költség, ezáltal olcsóbban termelhettünk. És ez roppant lényeges, hiszen csak a szarvasmarha-ágazatunk árbevétele évi 35 millió forint! Az utóbbi évben az ágasát jövedelmezősége tovább romlott. így hiába sikerült 12 százalékkal fokozni az áru- tej mennyiségét, s elérni a 2,7 millió litert, az elmúlt időszak kétforintos literenkénti prémiuma helyett, csak egy forinttal sikerült növelni a literenkénti árbevételt. Vagyis a 650 tejvonalra szakosított tehén termelésére, a jónak mondható 4300 literes hozam ellenére, majdnem ráfizetnek. Viszont lehetőségként, ott marad az államilag már jobban támogatott marhahizlalás? Az elnök: — Elvileg igen, gyakorlatban nem. Hiába kapunk kilogrammonként a felhizlalt, bikákért többet, ha éppen a tejirányú szakosodás húsminőséget rontó formája miatt, a különböző exportfelárakat elveszítjük. Évente 650 borjút hizlalhatunk fel, amelyek java része a holstein—friz keresztezésből származó utód. Ezek jövedelmezősége alacsony. Meg kellene változtatnunk hizla- lási módszerünket — külterjesebbé tenni — ahhoz, hogy a hatékonyság javuljon. Ehhez legalább ezerférőhelyes hízómarhatelep kellene. A hízótelephez harmincmillió. Itt a kör bezárul, mert nem hiszem, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között ennyi pénzt, ilyen célra elő lehetne teremteni. Hasonlóan kedvezőtlen a helyzet a baromfitenyésztésben is. Hiszen Patakon, a mostoha körülmények ellenére, az országos átlagoknál jobb mutatókat értek el a pecsenyecsirke hizlalásban. Nyereség az ágazaton mégis alig-alig mutatkozott. Az új gazdálkodási feltételek erősen megkérdőjelezik az ágazat fennmaradását. Ugyanis a táp ára egy forinttal, a csirke ára — szintén kilogrammonként — csak hetven fillérrel emelkedett. És a broyler tartáson eddig is filléres volt a haszon. így maradhat-e más választás, mint a már korántsem melléküzemágnak nevezhető ipari háttér kialakítása? Az elnök egyérteműen feleli: — Jelenleg ennél jobbat nem találtak ki. Mi pedig aligha vagyunk olyan helyzetben, hogy kísérletezgessünk. Marad a bevált modell, azzal a kitétellel, hogy elsősorban itthon, Sárospatakon telepítettük le ipari üzemeinket. A fővárosi vegyes szolgáltató üzemág mellett, így jött létre az a korszerű, kis ipartelep, amely magában foglal egy vasipari, egy forgácsoló-, s egy műanyagüzemet. A szövetkezetnek ötvenmillió forint árbevételt, s közel húszszázalékos nyereséget biztosít ez a három műhely; s ami fontosabb, közel kétszáz főt alkalmaz. Ez pedig Sárospataknak nem mindegy! — Pedig nem ez volt az első célunk. Mi kezdetben csak azt láttuk; van a környéken szabad munkaerő, akik képesek a hármas célnak —, amit a mezőgazda- sági melléküzemágaktól követelnek — megfelelni. Vagyis gyorsan, határidőre termelnek, megfelelő minőségben, s a megrendelő igénye szerint, akár egyedi darabokat is. Ennek volt köszönhető a gyors felfejlődés, saz a tény, hogy máris újabb fejlesztésre gondolhatunk. Egy-egy új üzem beindítása persze újabb gondokat is jelent Példaként: műanyagüzemünk termelése attól függött, hogy mennyire olcsón kapunk a Jövedelmező termékekhez szerszámokat. Az eltérő érdekekből adódóan, meglehetősen késleltetve érkeztek meg. Választás híján, írd indítunk be egy fröccsöntő-, szerszámkészítő üzemet Így már azt a terméket gyárthatjuk, amelyen legnagyobb a jövedelem. Lehet szidni, vagy éppen egyet nem érteni a melléküzemágak fejlesztésének kérdésével, de tény, hogy amikor ez utoljára szóba került Sárospatakon a belvízről több szó, nem esett... — kármán — Ev veiéhez közeledve Nehéz év végéhez közelednek a Pamutfonóipari Vállalat Miskolci Gyárának dolgozói. Az esztendő kezdetén alapanyagellátási gondok, alkatrészproblémák nehezítették a tervek teljesítését. Több üzemrészben is lemaradások voltak, amelyeket most, az év utolsó hónapjaiban igyekeznek behozni. A vállalat vezetői bíznak a szocialista brigádok tagjaiban, akik már korábban többször bebizonyították, hogy a nehéz helyzet ellenére is teljesifik feladataikat. Képünkön Bálint La- josné, nyújtóüzemi gépkezelő látható munka közben. Fotó: Laczó József «Sr ..*,v • • v- ve- /:;v.7 .-\,: LKM — DIGÉP Együttműködés, kooperáció, piac Valamennyi iparvállalat azonkívül hogy eladó, .egyben vevő is a piacon, ahol mind nehezebb megfelelni a növekvő igényeknek. A mai gazdasági viszonyok között, amikor rendkívül megnőtt a piac szerepe, a termelési, műszaki feladatok megoldásában a vállalatok egymás- . ráutaltsága is erőteljesen fokozódik. Vegyük példának a két nagy múltú diósgyőri vállalat, a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár helyzetét. Az egyik döntően alapanyaggyártó, a másik félkész-, illetve készterméket gyárt. A kohászatot manapság igencsak sújtja < a világpiaci kereslet nagyarányú csökkenése, ezért az ágazat alapvetően érdekelt abban, hogy mind rugalmasabban alkalmazkodjon a hazai és külföldi megrendelők igényeihez. Ma úgy fest a helyzet, hogy mindinkább létkérdéssé válik a kohászat számára, hogy határidőre, és minden esetben kifogástalan minőségű terméket szállítson vevőinek. A Diósgyőri Gépgyár viszont elsősorban abban érdekelt, hogy olyan kohászati alapanyaghoz jusson, amelyeket a legkisebb költségráfordítással tud feldolgozni, amit azután félkész- vagy késztermékként gazdaságosan értékesíthet belföldön és külpiacon egyaránt. A közös érdek, azaz a piaci pozíciók megtartása mindkét vállalatot arra ösztönzi, hogy közöttük jó munkakapcsolat, megfelelő termelési, műszaki és tudományos együttműködés alakuljon ki. Volt erre példa már az eddigiekben is. Az LKM például a DIGÉP mindenkori termékstruktúrájához igazodva biztosította a különböző hengerelt, kovácsolt és öntött alapanyagokat. Az is gyakorlattá vált a két gyár kapcsolatában, hogy a különböző konstrukciójú kalapácsok gyártástechnológiáját a DIGÉP konstruktőrei a legtöbb esetben az LKM ön- tész szakembereivel közösen dolgozták ki. Közös műszaki együttműködés eredménye az is, hogy sikerült megfelelő acélminőséget biztosítani a DIGÉP-ben gyártott MAN-főtengelyek előállításához. A szakemberek szerint eredményes kooperáció alakult ki a két vállalat között a DIGÉP termelőberendezéseihez szükséges alkatrészek gyártásában, és mind szorosabb az együttműködés a műszaki-tudományos területen is. Mindezek előrebocsátása mellett szólni kell arról is, hogy a kialakult együttműködést nem tartják elegendőnek egyik vállalat részéről sem. A mai bonyolult, nem kis gondokkal terhes gazdasági helyzetben ennél többre van szükség ahhoz, hogy mind az LKM, mind pedig a DIGÉP a kölcsönös N apjaink egyik legfontosabb gazdasági és politikai célkitűzése az elért életszínvonal megőrzése. Gazdasági helyzetünk elemzésekor mindenképpen számolni kell az adott gazdasági körülményekkel, s azzal a gazdaságpolitikával, amelynek középpontjában a külső egyensúly helyreálli- tásával kapcsolatos törekvések állnak. Másfelől azonban — rémélve, hogy ez a kormányzati program nem válhat hosszabb távú gazdaságfejlesztési stratégiává — vizsgálat tárgyává kell tenni az életszínvonal-stagnálás máris előrelátható következményeit. Erre vállalkozott a nép- gazdasági tervezés fejlesztésével foglalkozó — a közelmúltban lezajlott — szakmai konferencia egyik nagy feltűnést keltett előadása. (Kovács Ilona: „Életszínvonalpolitika a gazdaságpolitika szolgálatában két ötéves tervidőszakban”.) Az előadó első lényeges megállapítása, hogy a reálkeresetek növekedésének esetleges túlzott visszafogása automatikusan visszafogja a munkahelyi teljesítményeket. Ugyanakkor egyre többen kényszerülnek arra, hogy különböző úton-módon jöve- delemkiegészítés után nézzenek. (Ebből a szempontból •Bakis pozitív hatású lehet, Elelszínvenal és gazdaságpolitika hogy a kisvállalkozások társadalmilag szervezett keretek között működhetnek.) Nyitott kérdés viszont, hogy miként lehetséges stagnáló reálbérszínvonal mellett differenciált anyagi ösztönzést megvalósítani? A nominálbérek emelésével ugyanis csak akkor lehetséges az anyagi ösztönzés, ha egyesektől még akkor is elveszünk valamicskét, ha ők a korábbiakhoz képest többet teljesítenek. Ez voltaképpen megfelelne annak a kormányzati álláspontnak, miszerint a reálkeresetek szin- tentartásához is több és jobb teljesítményre van szükség. Am a reálkeresetek, illetve a jövedelmek hosszabb távon való stagnálása — párosulva az áruellátás esetleges romlásával — eleve kizárja a keresetek ösztönző hatásának javulását. Külön probléma a munkából származó jövedelmek — jövedelemszerkezeten belüli — csökkenő tendenciája. Ez az arány jelenleg 66.4 .százalék (az 1979-es 68,5 százalékkal szemben). A természetbeni társadalmi juttatások aránya 1979 óta változatlanul 13 százalék, a pénz- beni juttatások aránya — nagyobbrészt a nyugdíjkiadások növekedése miatt — 17,8 százalékról 18,9 százalékra emelkedett. ( A természetbeni társadalmi jövedelmek növekedésének mérséklése még feltűnőbbé tette azt a, korábban sem elhanyagolható differenciálódást^ ami például a falusi és a városi lakosság egészségügyi, kulturális és oktatási ellátását, vagy a nyugdíjasoknak például a munkássághoz .viszonyított , helyzetét jellemzi. Mindez egyre súlyosabb gond, annak ellenére, hogy például a jelenlegi ötéves terv megkülönböztetett figyelemmel kezeli az egészségügyet; az infrastruktúra általános fejlesztése azonban háttérbe szorul. Ez persze megint csak a gazdasági kényszerhelyzetre visszavezethető állapot, ettől függetlenül egyre sürgősebbek azok a vizsgálódások, amelyek az elmaradó infrastrukturális fejlesztések és beruházások, valamint a hosszabb távú gazdasági növekedés közötti összefüggésrendszert elemzik. Már csak azért is, mert bizonyított tény a fejlett infrastruktúra egyensúlyformáló szerepe, hatása. S ha mindemellett még arra az alapvető közgazda- sági összefüggésre is figyelünk, hogy a jövedelem és a fogyasztás döntő tényezője a nemzeti jövedelem növekedésének, akkor ugyancsak nem ártana . elemző vizsgálatokat végezni a szűkebb értelemben vett fogyasztás alakulásával kapcsolatban is. Az élelmiszerek részaránya — az összes fogyasztáson belül — már nem relatíve lassúbb növekedést, hanem abszolút visszaesést mutat 1979 és 1981 között. Az élvezeti cikkek részaránya hasonlóképpen. Változatlanul csökkenő tendenciájú a ruházkodással kapcsolatos kiadások aránya, de némileg más a helyzet a tartós fogyasztási cikkek esetében: az 1980. évi mintegy 0,6 százalékos csökkenéstől eltekintve e cikkek fogyasztási részaránya növekvő ugyan, de 1981- ben, 1978-hoz képest alacsonyabb hányadú. Egyértelmű részarány-növekedés csak a fűtésnél, a háztartási energiánál és a szolgáltatásoknál figyelhető meg. Nem igaz tehát, hogy a lakosság nem mutat különösebb hajlandóságot kiadási — következésképpen : fogyasztási szerkezetének módosítására. S e ponton vissza kell kanyarodni az infrastruktúrához. Feltételezhető, hogy az emberek könnyebben békül- nek meg a termékfogyasztás viszonylag lassúbb növekedésével, vagy éppen stagnálásával, ha az infrastruktúrában határozottan érezhető javulást tapasztalnak. Nemcsak az egészségügyben, az oktatásban és a közművelődésben, hanem az infrastruktúra anyagi ágazataiban is: például hírközlés (telefon!), lakásépítés, közlekedés stb.... ' özgazdaságilag el kell fogadnunk — mondta Kovács Ilona a nép- gazdasági tervezés fejlesztésével foglalkozó konferencián —, hogy a nemzeti jövedelem belső felhasználásának visszafogásával egyidejűleg a lakossági fogyasztást is risz- sza kell fogni. De ez csakis akkor hozhat eredményt, ha közben a gazdaság működési feltételei radikális módon javulnak, megteremtve ezzel a gazdaság az életszínvonal későbbiekben várható növekedésének biztosítékait”. V. Cs. „K‘ érdekek figyelembevétel érd többet profitálhasson as együttműködésből származó előnyökből. Ezt ’ felismerve, a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár üzemi párt-végrehajtóbizottsága a közelmúltban együttes ülésen tekintette át a két nagy- vállalat kapcsolatát, s egyben megszabta az együttműködés továbbfejlesztésének irányát, s a legfontosabb feladatokat. Az együttes ülésen hangsúlyozták, hogy a vállalatokat körülvevő gazdasági kényszer, a megváltozott gazdasági környezet új együttműködési formák kialakítását teszi indokolttá. Állásfoglalásában a testület leszögezte: a két nagy múltú gyár rendelkezik mindazokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, amelyek biztosítékul szolgálnak a magasabb szintű, sokrétű munka- kapcsolat megteremtéséhez Ám egyáltalán nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az eltökélt kapcsolaterősítés megfelel az LKM és a DIGÉP huszonötezer fős kollektívája érdekeinek, a legteljesebb összhangban áll a népgazdaság igényeivel és a párt gazdaságpolitikájával. A testület megfogalmazta, mely területeken kell boriién i az együttműködést. A két végrehajtó bizottság elsősorban arra hívta fel a vállalatok vezetőit, hogy a kutató, fejlesztő, kivitelező, kereskedelmi szervezetekben — a piac igényeihez alkalmazkodva — teremtsék meg a feltételeket az együttes munkához, az e területeken folytatandó közös tevékenység érdekében. A testület joggal hivatkozott' arra, hogy mindkét gyárban jól felkészült, munkáját értő műszaki és szakembergárda dolgozik, akiknek közös erőfeszítése, együttes, kellőképpen egyeztetett munkája mindenképpen eredményre vezet. Számos lehetőség kínálko-, zik az együttműködés bővítésére. Á gyárak vezetői egyebek között elképzelhetőnek tartják, hogy az LKM és a DIGÉP együttműködjön az importanyagok helyettesítését szolgáló programok! kidolgozásában és megváló-, sításában. a különféle acélminőségek előállításában, bizonyos termékféleségek közös értékesítésének megszervezésében. Az eredményen természetesen — a kölcsönös érdekek és előnyök alapján — a két- vállalat a befektetett munka arányában osztozna. Lehetőséget látnak továbbá a tervszerű, megelőző karbantartási feladatok együtt*« megoldásúban,' az emberi, munkatársi kapcsolatok további elmélyítés sében, a szakmai egvüttműs ködés bővítésében. Lovas Lajos \
