Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
1982. november T3„ szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 — Rosszul lett. Pontosan nem tudom, hogy mi történhetett. Az úton vettem fel, magához sietett — tördelte a kezét a vezető, majd elköszönt és kiment. — Nővérke, legyen szíves nézze meg a nénit,-amíg végzek a beteggel! Az asszisztens megsimogatta az öregasszony márványarcát, megnézte a pulzusát és kigombolta a ruha nyakát. — Mária néni! — szólongatta. Hát persze! A hajátakar- tam elsimítani a szeméből. Akkor kapott a kezem után, magához rántott és... Nem tudok nyelni. Mintha kiszakadt volna a nyelvem! Ax 1896-bmi megjelent Abaúj-Torna vármegye és Kassa című vármegye monográfia egyik fotója még eredeti szépségében ábrázolja a kázsmárki Péchy- kúriát. Vagyis szép kerttel, díszes kerítéssel körülvéve. A szöveges rész pedig Péchy Tamás országgyűlési képviselő, volt képviselőházi elnök „csinos úrilakát” említi. Napjainkban azonban —, mint az a felvételünkön is látható —, romos, elhagyott állapotban, gazdátlanul fogadja az épület az erre tévedt idegent. Azért az idegeneket említem, mert a helybéliek — ki sajnálattal, ki közönnyel — megszokták, már-már beletörődtek az épület pusztulásába. Mi több, a helybéli cigánylakosság egy része a vastag fapadlózat fel-, az ajtók, ablakok kiszedésével innen szerzi be mindennapi, tüzelőszükségletét. Viszik, miért ne vinnék?! A rács nélküli nyitott ablakok nem jelentenek akadályt, sőt ez esetben a törvény szigora is mintha hiányozna. Következésképp az épületből egyre kevesebb marad. Egyelőre még ott szerepel Genthon István: Magyarország művészeti emlékei című könyvében, mint értékes épület a kázsmárki kúria. És tartalmazza Borsod-Aba_ új-Zemplén megye műemlék-jegyzéke is. Persze az elmondottak ismeretében megkérdezhetik: meddig? Ez a kérdés izgatott minket is, amikor elhatároztuk, alaposan „körbe járjuk” ezt a magasíöldszintos, 2 -j- 3 -f- 2 tengelyes, oromzatos középrizalitú épületet. Szó szerint is, jelképesen is. Egy kis történelem ... Genthon István szerint 1798—1802. között épült a kázsmárki kúria. Utal rá, hogy az utóbbi évszám ott olvasható, a kapu felülvilágító vasrácsán. Idős Németh József, 76 éves kázsmárki lakos szerint viszont — a kúria tőszomszédságában lakik és ismerte a tulajdonosok jó részét — az épületet 1700-ban emelték. Mégpedig abban a robotvi- lágban, „amikor Tornától meg volt hajtva a nép”. Oszerinte az 1802-es évszám a kúria renoválási évét jelenti. Tőle hallunk Péchy Tamásról, Péchy Gáborról, majd egy Plathy nevű bérlőről, aki az X. világháború után bérelte az épületet. Később Péchy Gábor végleg eladta a kázsmárki ingatlanát, s azt az ongaújfalusi Darvasné vette meg Bornemisza Miklós újhelyi aiísMűem lékbejáráson pánnak ajándékozva. A IX. világháború alatt az épület pincéje á lakosságnak szolgált menedékhelyül. — A felszabadulás után a felsőkázsmárki Szabadság Tsz tulajdonába került. A tsz ház nélküli cselédeknek adta ki. Akkor négy család költözött bele. 1951-ben az itteni Alkotmány Tsz vette át, amelynek én is tagja voltam. Raktárnak használtok, a pincéjét meg juhho- dálynak. 1959-ben újra az akkor újjáalakuló tsz lett a bérlője, majd a tsz-ek egyesülése után a halmaji Aranykalász Tsz volt a gazda. Később a halmaji Tüzép. mint lerakatot használta. Ez idő tájt már nagyon pusztult. Annak idején mi még évi 29—30 ezer forint bérletet fizettünk a tanácsnak a használatáért... Kár lenne, ha teljesen tönkremenne! / Bizony, kár lenne! Mi is Ízzel az óhajjal kerestük meg a megyei tanácson Olajos Csabát, az ÉKV-osz- tály főelőadóját. — Én személy szerint bízom benne, hogy nem megy tönkre. A kázsmárki kúria ugyanis szerepel megyénk azon 5 helyrehozandó kastély* között, amelyeknek felújításáról a gazdasági bizottság pénzt biztosit. — Mennyit? ' — Ez évre például 400 ezer forint vök biztosítva Kázsmárknak. Sajnos, a Forrói Építőipari Szövetkezet kapacitáshiányra hivatkozva, nem kezdte el időben a munkákat, így az OMF ezt a pénzt másfelé csoportosította át. Jövőre újra kapunk rá pénzt, de ahhoz elvégzett munkát kell felmutatni... Telefon Halmajra, a Közös községi Tanácshoz. On- decs János vb-titkártól a következő felvilágosítást kaptuk: — Valóban, a íor- róiak kapacitáshiány miatt nem tudták időben elkezdeni a munkát, de azóta már dolgoznak a kázsmárki kastélyon. — Eddig mit végeztek el? — Leszedték a rossz tetőzet északi felét, s ezt követi a keleti oldalon levő három tartóoszlop újbóli felrakása. Ez évben elvégzik a 400 ezer forint értékű munkát... Erről biztosított bennünket a szóban forgó szövetkezet műszaki vezetője, Mcrcz Dániel ja. — A tetőzet felét leszed- jj tűk, az eldőlt oszlopokat újra felrakjuk, s az oszlopok között az áthidalást vasbetonból elkészítjük. — Az épület így megy a télbe hiányos tetőzettel? — A faanyag beszerzése most történik, lu sikerül időben hozzájutnunk, akkor még a tél beállta előtt rátesszük. Persze, mi csak 400 ezer forint értékű munkát tudunk elvégezni, annyira van fedezet, annyira kötöttünk szerződést a tanáccsal. Természetesen, ha lesz rá pénz. a későbbi munkákat, legalábbis egy részét vállalja a szövetkezetünk ... Kázsmárk, Péchy-kastély, 1982. október vége. Kint járunk a helyszínen. A tető fele valóban leszedve. Ebben az átmeneti állapotában még szerencsétlenebbül néz ki az épület. Németh Józsi bácsi kulcsot hoz, így nem kell az ablakon bemásznunk. Odabent foltokban felsejlik valami a régi szépségből. Boltíves szobák, a megkopott meszelés alatt díszes festés maradványai. Egyik-másik szobát félig még borítja a vastag fapad- ’ ló, sőt a folyosó mintás mozaikjából is megmaradt mutatónak néhány négyzetméter. A falakon mindenfelé látható ákombákom feliratok a halhatatlanságra vágyó maiak, az ablakok elvitt, vagy összehajtogatott vasrácsai pedig erős emberek itt-jártáról tanúskodnak. A kastély előtt az egykori szép kert helyén ma jub- legeltetésre szolgáló gyep sárgállik. A terület egyben alkalmi futballpálya is. Lám csak, a kapufákat is a kúriából „szerzett” gerendákból tökölték! Hajdú Imre Fotó: Főj tán László — Most hol vagyok? — döccentek halkan a szavai. — Itt a rendelőben. Már jön a doktor úr és megvizsgálja. — Mi történt magával? — tapogatta az asszony véraláfutásos nyakát. — Semmi, csak egy kis baleset,. — A karján, az igen. Nővérke, legyen szíves lemosni és bekötözni! Ki fojtogatta magát? Az öregasszony előtt egy zilált fej jelent meg. — Eressz el, fiam! — suttogta, és vékony teste megrándult. Nyöszörgött még valamit, de az orvos nem értette pontosan. — Nővérke! Kérem, hívja fel a rendőrséget és kérjen mentőt! Azonnal be kell vinni a kórházba! Adunk neki egy nyugtató injekciót mert teljesen kimerült. Az öregasszonyt tíz perc múlva elvitte a mentő. A rendőr ott téblábolt körülöttük. majd a nővértől kérdezte, hogy mi történt. — Azt hiszem, betörtek a nénihez. Ott lakik fent a Fenyves utcában. Micsoda lélekjelenléte van! — Egyedül lakik ott? — kérdezte a rendőr, és felírta az, adatokat — Igen. Jól ismerem. Mióta az a fiatal házaspár elköltözött tőle, majdnem mindennap beugrók hozzá. — A nevüket meg tudná mondani ? — Azt tudom, hogy a fiatalasszonyt Katinak hívják. — Kár. Mert értesíteni kellene valakit hogy a kórházba vitték. Az asszisztens tanácstalanul tárta szét a karjait. — Még alszik a néni. Esetleg később jöjjenek — hallotta az öregasszony. — Nem lehet. Azonnal ki kell hallgatnom. A főorvossal már beszéltem, ő beleegyezett. Az öregasszonyban egy pillanatra összekuszálódott minden. Nem merte kinyitni a szemét. Jézusom! A rendőrség? Ki akarja őt hallgatni? Hát mit mondhatna? Baleset. Nem, az nem jó. Ezek nagyon ügyesek. Inkább félreértés. Igen. hát persze! A Kati címét elfelejtettem. 6 meg mérges lett, hirtelen haragú amúgy is ..., hogy ez eddig nem jutott eszembe! • Szomjúság gyötörte, kénytelen volt kinyitni a szemét. Egy negyven körüli, civil ruhás férfi állt az ágyánál. — Kézit csókolom! Vértes százados vagyok. Hogy tetszik lenni? — Szomjas vagyok. A nyomozó üggyel-bajjal megitatta a begipszelt nyakú öregasszonyt. — Kénytelen voltam fölkeresni Mária nénit, mert... — Gondolom. — Betörtek a házába. — Nem törtek be. Ki mondta ezt magának? — Szondy doktor úr, a körzeti orvos. — ö meg honnan vette, amikor én ezt egy szóval sem mondtam neki? A nyomozó megvakarta a fejét, és sehogyse értette ért a kis öregasszonyt. — Mennyi megtakarított pénze volt? — ötszáz forintom van. Azért spóroltam össze, hogy ha történne velem valami... — Most történt. — Ezt hogy érti? — Elvitték a pénzét. És az egész lakást felforgatták. Az öregasszony lehunyta a szemét. Istenem! Bajt bajra tetőz ez a gyerek! — Ki járt tegnap magánál? — Senki. — Miért nem akar nekünk segíteni? Miért titko- lódzik ? — Nem tiíkolódzok én. Csak fáradt vagyok. — Mária néni! Értse már meg! Rablás történt magánál, és meg akarták ölni! Meséljen el szépen mindent, ahogy történt! — Baleset volt. — Elfogtuk a tettest A kocsmában randalírozott. Nem is tagadott semmit. — Mit mondott? — A maga pénze kellett neki. — ötszáz forint? — Gondolom többre számított. Kérem, meséljen el mindent! Rablógyilkosság történt, ne mentse art az embert! — Ne mentsem? — Kérem! — Az unokámat ne mentsem?! — suttogta az öregasszony. — Szóval az unokája — vett elő papírt és tollat a nyomozó. Felhajtotta az ágy szélén a takarót és leült. Várta, hogy az öregasszony folytassa. Az csak feküdt, összesao- rított szájjal és a kezét morzsolgatta. Nagy sokára megszólalt. — Tudja, hogy én hány éves vagyok? — Igen. Nyolcvanegy. — Na látja! Az unokám pedig huszonhét. Neki még szüksége lehet a mentségre. Nekem már nem. Ezért mondom: baleset volt
