Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
1982, november 20., szombat ÉSZAK-MAGYARORS ZAG 7 TAKÁT5 GYULA VERSEI: A szépen túli messze Zöld és csontszín lapok ... £n kedvelem oz élő és a holt virágokat. Ök mindig voltak és vannak velem. Beszélgetünk a Teljesről sokat. És követnek, mert mind igen serény a kérdésben s nem várva feleletre, csak jönnek és fénylenek felém, mert bennük a szépen túli messze, ahonnan valami alyon s talán ez adja, Hogy csak sejtve, de érzem is e szirmokat kezembe s e lencsétváltó szép növénytan mögénk néz, de úgy, hogy megadja tán, kimondani a porzó idő szavát. Vázlatfüzetből 1. Víz, víz, kegyetlen vakít o víz. Bor, bor, lángokba ragad a bor, Rohanó rácsok, vibráló zebranyáj dübörög szívem fölött, az őszi nyár. 2. Magunk, ha alig is, de sejtve épülünk közöttük állva s már nem is tárgyai, teljes valónk rakódik, épül egy tisztább tájba. 3. Az őszi hegy puha és hallgat, kettős illatot ontva. Gyümölcs ízét, virág színét mézes fényekkel oldja. Winden végletet ts9 mert. Volt agyon- nyaggatott sztár és agyonhallgatott színész. Volt korszak, amikor a neve egyet jelentett a nevetéssel — és volt korszak, amikor megpróbálták kijátszani már-már elfelejtett komikus színészecskék ellen. Volt idő, amikor szinte el sem tűnt a filmvászonról — és volt idő, amikor a filmgyárban megkérdezték: „Mi van a Latabárral? __” A közönség, a mely természetesen nem dőlt be a sznob esztétizá- lásnak, a humor „alacsony abb-rend Őségéről” — fittyet hányt az éppen hivatalos véleménynek és ugyanúgy megtapsolta a hülye grófot vagy a kispolgári csökevényt kifigurázó színészt —, mint évekkel azelőtt. Latabár Kálmán ugyanis a nagy nevet- tetők, vagy merjük bevallani a nagy, igazán nagy „bohócok” közé tartozott, aki képes volt mindennek meglelni a fonákját, mindenben észrevenni a mosolykeltés oly ritka alkalmát ... (Bizony nehéz dolga lehetett, hiszen éppen olyan korszakokban élte élete javát, amikor mindenen járt az ember esze, csak a humoron nem... Ha csakugyan létezne titok, akkor az talán éppen az a kivételes képessége, amellyel átsegítette pompás tehetsége nagy ' adományával a közönséget azon a kis, de áthághatatlannak tűnő mezsgyén, ami a látszatot és a valóságot elválasztja, s gyerekes belefeledkezéssel el is tudta hitetni, hogy a lehetetlent mi is megkísérthetjük. Mint kétbalkezes afrikai vőlegény, kötöznivaló bolond, szépreményű gavallér, ügyefogyott tanár, szerencsétlen mondabeli király, megcsalt férj, óvatos orvos, gyáva idomár — új és új arcok mögött láttatta régi önmagát, akin egyre több lett a ránc, s akit egyre inkább megjelölt a betegség. Mérnöki pontossággal megtervezett, százszor elpróbált rögtönzései frisseségükkel alapozták meg azt a legendát, hogy az egyik szerző úgy vitte be legújabb nagyoperettjét a Nagymező utcai színházba, hogy bizonyos részeknél csak annyit írt: „Itt bejön a Latabár és jókat Latabár Kálmán a Hegyen-vSIgyön lakodalom című operettben. Most lenne QO éves... LATYI mond”. És Latyi ahogy a furfangos cukrászinasról alkotott gyerekdarab óta egy ország becézte, csakugyan bejött és annál is jobbakat mondott. Emögött nemcsak egy nagy színészdinasztia vérré vált színpadismerete rejlett, rengeteg megélt tapasztalat, hanem egy a tehetség minden oldalát egyaránt edző folytonos munka is, amelyben a test és a szellem egyaránt megtette a magáét. Fergeteges tánc- és énektudásához még valami társult, amit az úgynevezett „könnyű műfajban” nem szokás észrevenni, a remek dikció, hogy a néző értse, amin nevet... Libegős, mozgékony alakja már jóideje nincs közöttünk, de a neve még ma is mosolyt csal az arcunkra- Nyolcvan éve született. X.Gjb ^ Latabár Kálmán portréja kukkantott a postaládába,' és kimért léptekkel indult, hogy elérje a hetest. Simon Géza újságárus el- szortírozta a napi- és hetilapokat, a folyóiratokat a stand pultján, megtömte első pipáját, természetes mozdulattal söpörte a kasz- szába a filléreket, amit az idegen otthagyott az új- sátíhalmazon. Negyed hat volt. Valaki később erősen bizonygatta, hogy inkább fél hat fele járt az idő, . állítását azonban nem tudta alátámasztani. hiszen előző nap adta zaciha karóráját, a pályaudvar villamos órái pedig már kél évvel ozelött'mog- álitak. Egv kopasz úr meg tudni vélte, hogy az idegent nem várta senki. Ézt a tényj olyan fontosnak tartotta, hogy napokkal később sajtóértekezletet is tartott, és ez a városban eseményszámba ment. ugyanis a kopasz úrban valaki felismerte az évek óta körözött. hamisítványokkal kereskedő képügynököt. Az, idegent valóban nem várta senki. Ezt mi most nem csupán föltételezzük, hanem az egyes-egyedül valós információk egyetlen bi rí okosaként felelősségünk teljes tudatában kijelentjük. Hogyan is várta volna bárki is, amikor ő a naprendszernek ezen a vidékén még soha életében nem járt. s erről a vidék- Mti sem tévedt soha senki oda. ahonnét ö jött. Egyrészt. Másrészt azonban akkor sem várta volna senki. ha netán van valakije ebben a városban, s ha netán jelezte volna érkezését. mint ahogy nem is jelezte. Ezt a momentumot azonban ne firtassuk, s hiába firtatná bárki is. mi hűek maradnánk igazi valónkhoz, és inkább betömnénk saját szánkat anyafölddel, mintsem hogy valaha elkotyognánk bármit is a ránk bízott titokból. Jellemünk milyenségét azonban most ne bizonygassuk ily eszeveszetten. hiszen bebizonyíttatott már ezerszer: fecseg a felszín, s hallgat a mély. " Csupán egyeÖé* doégot árulhatunk el, ami talán segít eligazítani a bő forrásként felbugyogó dolgok, mellébeszélések rengetegében: negyed hat volt, any- nyit mutatott minden pontosan beállított karóra, ezt. az időpontot jelölték volna a pályaudvar órái, ha netán működőképesek. Az idegen leült a galambszaros padra az állomás előtti téren. Innét indultak a helyi járatok, s az idegen figyelmes tekintetét nem kerülte el egyetlen apró mozzanat sem. Megfigyelte, hogy Bertalan István olyan nett mozdulattal száll fel a húsz- nullanullás Ikarusra. ahogyan csak a kormányőrség állományába tartozó emberek tudnak lépni lépcsőről lépcsőre. Bertalan Istvánban van valami, állapította meg elégedetten az idegen. Mert Bertalan István tud valamit, s nemcsak képessége van meg hozzá, hanem töretlen akaratereje is, mely akaraterőnek majd csak első és egyben utolsó szívinfarktusa fog véget vetni, negyvenkilenc éves korában. Az idegen ez utóbbi dolgon nem szomorodott el jobban, mint ahogy illik, hisz’ tolakodó még érzéseiben sem lehet azzal szemben, akihez ugyan, mondhatnánk, meleg baráti szálak fűzik ettől a pillanattól kezdve, ám, az e|kovetkezendö hu- ^szóhlvú'pfoá.-év.bán, '„a .feladat végrehajtása közben xr. a két pálya,' melyen ők ketten következetesen haladnak, nagy on-na gyen távol esik egymástól. Harmincöt éves lesi maholnap. még adhatna magára, dünnyögte magában az idegen, amikor Koch Róbertné belibbent a húsz- nullanullás elülső ajtaján. Az asszony rámosolyodott Kovács Gáspár gépkocsi- vezetőre, Kovács Gáspár a férfi elégedettségével nyugtázta a mosolyt és a melegbarna szempár villanását. Az idegen megbizser- gett hirtelen, mert az őszinteségnek azt a pillanatát sikerült megragadnia, amellyel ö személy szerint eddig fájdalmasan ritkán találkozott, Boldogság öntötte el, mert megérezte, hogy Kovács Gáspár nemcsak az asszonyi szíveket uralja, de járművét is teljes egészében kezében tartja. Az idegen azt is látta, hogy Kovács Gáspár türelmesen várja ki. amíg Horváth János villanyszerelő is felkapaszkodik az autóbuszra. Még mindig a pádon ülve kiolvasta a napilapokat. Ezekben az órákban kezdte meg kongresszusát egy szakadár szakszervezet valahol, megint meggyilkoltak egy államügyészt, valami őrült eszme égisze alatt kivégeztek ötven gyanús személvt. erejük teljébe® levő férfiakat és ép-‘ pén csak mast bimbózó lányokat, meghalt a francia nagykövet is, a gazdasági fejlődés pedtg, ha nem is töretlen, de tendál, a köz- tisztasági vállalat fölkészült a télre. Az ám, venni kellene egy télikabátot, gondolta az idegen, hiszen nem átutazóba jöttem én ide. S lelki szemei előtt világosan leperegtek az elkövetkezendő órák, napok, évek, évtizedek, századok és ezredek eseményei. Koch Róbertné üzletében most rögtön megvásárolja'- a szükséges ruhadarabot. és eztán is nála fog vásárolni, ha szüksége lesz nadrágra, ingre, zoknira, meg ami kell egy közönséges embernek manapság. Az Alkotmány utca nyolcban Horváth Jánosáétól bérbe vészi azt a picike, ám a jövőben oly kellemessé és kedvessé váló szobát, amelyikre már ki tudja, mióta vágyott.. Fölkeresi Bertalan Istvánt, átnyújtja neki a bejelentőlapot. és igazolványát, vár kicsit, azután már mint komoly albérlő, nyakába veszi a várost, hogy munkát keressen. Nem kell majd sokáig bolyongania. a járatindító garázsmester segítségével egykettőre a fagybrigád oszlopos tagja lesz. s örömmel tankolja meg reggelenként a húsz- nullanullás Ikarust, hogy ne-kélljen Kovács Gáspárnak többé bosszúsan káromkodnia.
