Észak-Magyarország, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
VU-AG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD ABAÜJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVIII. évfolyam, 2f>9. szám Ara: 1.40 Ft Kedd, 1982. november 10. Mély részvét mellett Végső búcsú Leonyid lljics Brezsnyevtől Százharminc párt- és állami küldöttség a temetésen Leonyid Brezsnyev koporsóját az SZKP KB Politikai Bizottságának tagfai viszik: etöl (balról jobbra) Nyikolaj Tyihonov kormányfő, Jurij Andropov, a KB új főtitkára és Konsztantyin Csernyenko. Az egész világ mély részvéte mellett, a világ minden tájáról erkezett párt- és állami vezetők, küldöttségek jelenlétében, a szovjet emberek országos gyászával helyezték hétfőn délben örök nyugalomra Moszkvában Leonyid Brezsnyevet, a kiváló szovjet államférfit, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét. Brezsnyev szerdán hunyt el, szívbetegség következtében. Az SZKP elhunyt főtitkárától, a szovjet államfőtől három napon át száz. és százezrek vettek búcsút ravatalánál, o Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában. Vasárnap a késő esti órákig érkeztek sűrű sorokban a moszkvaiak, a gyárak, üzemek, hivatalok, iskolák küldöttségei, a Szovjetunió más részeiből jött delegációk, a temetés külföldi vendégei, hogy leróják kegyeletüket. Felkereste a ravatalt a magyar párt- és állami küldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével vasárnap délután érkezett Moszkvába, hogy részt vegyen Leonyid Brezsnyev temetésén. Kádár János, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióheli nagykövete elhelyezte a ravatalon az MSZMP KB és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa koszorúját, kegyelettel adózott Leonyid Brezsnyev emlékének és kifejezte mély részvétét az elhunyt szovjet államférfi özvegyének, családtagjainak. Gyászíinnepség a Vörös térés Külföldi delegációk megieszélései MssÉvÉlies! Leonyid Brezsnyev temetésére Moszkvába érkeztek a szocialista országok párt- és állami küldöttségei. A bolgár delegációt Todor Zsiv- kov, a csehszlovákot Gustáv Husák. a kubait Fidel Castro, a lengyelt Wojciech Jaruzelski a mongolt Jumzsagijn Gedenbal, az NDK-t Erich Honecker, a románt Nicolae Ceausescu vezette. A vietnami delegáció élén Truong Chinh, a laoszién Szuíanu- vong, a kambodzsaién Heng Samrin állt. Moszkvába érkezett a temetésre a Koreai NDK küldöttsége Pali Szong Csői vezetésével. A Kínai Népköztársaságot Huang Hua külügyminiszter képviselte. A jugoszláv delegáció vezetője Petar Sztambolics. az afgán delegációt Babrak Karmai, a Jemeni NDK küldöttségét Ali Nasszer Mohammed. a mozambiki delegációt Samora Maciiéi, az etiópjait Mengisztu Halié Mariam, az angolait Jósé Eduardo das Santos vezette. A gyászünnepségre Moszkvába érkezett számos kommunista és munkáspárt delegációja. köztük a Francia KP küldöttsége Georges Mar- ebais, az Olasz KP delegációja Enrico Berlinguer, a Portugál KP küldöttsége Alvaro Cunhal vezetésével. Európa. Afrika és Ázsia szinte valamennyi testvéri kommunista pártja elküldte gyászünnepségen jelen voltak számos más munkáspárt, nemzeti felszabadító párt és mozgalom képviselői. Nagy számban érkeztek Moszkvába az afrikai államok, haladó pártok, felszabadító mozgalmak küldöttei. A szovjet államfő temetésén részt vett számos állam- és kormányfő. Megérkezett Mauno Koivisto finn köztársasági elnök. Karl Carstens, az NSZK és Rudolf Kirchschläger, Ausztria szövetségi elnöke. Az Egyesült Államok delegációját George Bush alelnök vezette. A temetésre Moszkvába utazott Indira Gandhi indiai miniszterelnök, Oloí Palme svéd kormányfő és sok más vezető európai politikus. Képviseltették magukat vezető nemzetközi szervezetek. A szovjet fővárosba érkezett Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára, Ibrahim Za- karia, az SZVSZ főtitkára. A külföldi küldöttek vasárnap lerótták kegyeletüket Leonyid Brezsnyev ravatalánál. A temetés napján a Szovjetunióban folytatódott az országos gyász. A szovjet vezető testületek határozata értelmében hétfőn az ország iskoláiban tanítási szünetel rendeltek el. A konorsó földbe helyezésének idejére az ország valamennyi üzemében, munkahelyén ötperces munkaszüneteí rendeltek el. Moszkva belvárosa gyászba öltözött Leonyid Brezsnyev temetésére. Az épületeken fekete' szalagos vörös zászlók lengtek, a középületelv zászlóit félárbocra eresztették. A kora délelőtti órákban már sűrű sorokban indultak a Vörös tér felé a gyászszertartáson részt vevő moszkvaiak, akik fekete szalagos vörös zászlókkal, Leonyid Brezsnyev gyaszkeretes fényképével vettek részt a temetésen. Folyamatosan foglalták el helyüket az emelvényen a külföldi küldöttségek. A világ országaiból összesen mintegy 130 párt- és állami küldöttség érkezett Moszkvába ebből az alkalomból. Közöttük több. mint harmincnak az élén államfő állt. Leonyid Brezsnyev ravatalánál még hétfőn délelőtt is lerótták kegyeletüket külföldi delegációk. Felkereste a ravatalt Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke, aki a Palesztina! Felszabadítási Szervezet küldöttségét vezeti. Moszkvai idő szerint fél tizenegykor tisztelegtek Brezsnyev ravatalánál az SZKP és a szovjet állam vezetői, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. A szovjet vezetők, élükön Jurij Vlagyimirovic* Andropovval, az SZKP KB újonnan megválasztott főtitkárával, díszőrséget álltak a ravatal mellett, néma főhajtással búcsúztak Leonyid Brezsnyevtől, majd részvétükről biztosították özvegyét, családjának tagjait. Időközben . megkezdték a Szakszervezetek Házából az ezernyi koszorú kihordását. Leonyid Brezsnyev ravatalára koszorút küldött az MSZMP Központi Bizottsága és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa is. A Vörös téren és a tér közelében felsorakoztak a szovjet fegyveres erők díszalakulatai, hogy búcsút vegyenek a Legfelsőbb Tanács és a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsa elhunyt elnökétől, a Szovjetunió marsalljától. Pontban moszkvai idő szerint fél tizenkettőkor indult el a Szakszervezetek Székhazától a temetési menet. A Szovjetunió párt- és állami vezetői, a temetésre alakult állami bizottság tagjai vál-' lükön hozták ki az épületből Leonyid Brezsnyev koporsóját, s elhelyezték a páncélozott- katonai szállítójármű vontatta ágyúlulpon, A katonazenekar játszotta gyászinduló méltóságteljes, lassú ütemei mellett vonuló menet élén a szovjet hadsereg főtisztjei Leonyid Brezsnyev gyászkeretes portréját, a család, s a Szovjetunió vezető testületéinek koszorúit vitték. Az ágyútalp előtt haladtak a szovjet hadsereg tábornokai, a haditengerészeti flotta tengernagyai, kezükben vörös atlaszselyem párnákon az SZKP KB elhunyt főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnökének kitüntetéseivel. A koporsót Leonyid Brezsnyev özvegye és családjának tagjai kísérték. Mögöttük haladtak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, a Szovjetunió állami vezetői, a temetés megszervezésére alakult bizottság tagjai, élükön Jurij Andropovval, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. A Vörös térre érve a szovjet párt- és állami vezetők a Lenin mauzóleumával szemben felállított, gyászdrapériával bevont emelvényre helyezték Leonyid Brezsnyev nyitott koporsóját. Az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, a Szovjetunió állami vezetői, a temetésre alakult bizottság tagjai, élükön Jurij Andropovval, a Központi Bizottság főtitkárával elfoglalták helyüket a mauzóleum mellvédjén. A mauzóleum melletti tribünökön helyezkedtek el az SZKP Központi Bizottságának tagjai és póttagjai, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagjai. A helyi idő szerint déli 12 órakor kezdődött gyászünnepséget Jurij Andropov, a Központi Bizottság főtitkára nyitotta meg. (Folytaiéit a J. oldalon) Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Tyi- honov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Andrej Gromiko külügyminiszter hétfőn délután Moszkvában több megbeszélést folytatott külföldi államférfiakkal, politikai vezetőkkel, akik Leonyid Brezsnyev temetésére érkeztek Moszkvába. A megbeszéléseken a külföldi küldöttségek vezetői ismételten kifejezésre juttatták részvétüket Brezsnyev elhunyta alkalmából. A szovjet vezetők őszinte köszönetét mondtak az együttérzés ki- nyilvánításáért. Jurij Andropov fogadta George Bushl, az Egye- ült Államok alelnökét és George Shultz külügyminisztert. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko külügyminiszter. A találkozóról kiadott közlemény megállapítja: rövid eszmecserét folytattak a szovjet—amerikai kapcsolatok elvi kérdéseiről. Az SZKP KB főtitkára a Kremlben fogadta Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkárát, a Forradalmi Tanács elnökét. A beszélgetésen, amelyen részt vett Andrej Gromiko és Borisz Ponomar- jov, az SZKP KB titkára, mindkét részről elégedetten szóltak a két párt hagyományos baráti kapcsolatairól. Jurij Andropov megbeszélést folytatott Karl Carstens nyugatnémet szövetségi elnökkel és Hans-Dietri eh Genscher külügyminiszterrel is. Gromiko szovjet külügyminiszter ezen a megbeszélésen is részt vett. Az SZKP KB főtitkára találkozott Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel. A kölcsönös megértés jegyében folytatott megbeszélésen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a mindkét részről előnyös szovjet—indiai együttműködés további megszilárdítása és elmélyítése a két ország népeinek ér dekeit szolgálja, hasznos az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság ügye szempontjából. Rövid találkozót tartott az SZKP KB főtitkára Hiaul Hak pakisztáni elnökkel is. Ezen a megbeszélésen — amelyen a Rőt ország külügyminisztere is részt vett — hivatalos közlés szerint az Afganisztánnal kapcsolatos elvi kérdésekről volt szó. Nyikolaj Tyihonov szovjet miniszterelnök Pierre Mauroy francia miniszterelnökkel találkozott hétfőn Moszkvában. Eszmecseréjükön a szovjet—francia kapcsolatok helyzetéről, távlatairól volt szó. Mindkét részről azt hangsúlyozták, hogy folytatni kell a politikai kapcsolatokat, s a két ország érdekelt a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésében is. A találkozón részt vett Claude Cheysson francia külügyminiszter. Nyikolaj Tyihonov megbeszélést folytatott Andreasz Papandreu görög miniszterelnökkel. A szovjet—görög kapcsolatok fejlődéséről mindkét részről elégedetten nyilatkoztak és megállapították, hogy megvan a lehetőség azok gyümölcsöző továbbfejlesztésére -is. A kormányfők eszmecseréjén szó esett néhány nemzetközi kérdésről is. Francois Mitterrand francia elnök hétfőn ellátogatott a párizsi szovjet nagykövetségre, s részvétét fejezte ki Sztyepan Cservonyenko nagykövetnek Leonyid Brezsnyev elhunyta miatt. Az elnök a szovjet televíziónak adott nyilatkozatában kije- jelentette: miközben Mauroy miniszterelnök Moszkvában részt vesz Leonyid Brezsnyev A szovjet ■ kormányfő találkozott Adum Malik indonéz alelnökkel is. akivel a két ország közötti kapcsolatokról és egyes nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserét. . Tyihonov fogadta hétfőn délután Pierre Elliot Trudeau kanadai miniszterelnököt. A baráti légkörű megbeszélésen mindkét részről kijelentették: készek továbbfejleszteni a Szovjetunió és Kanada gyümölcsöző együttműködését á legkülönbözőbb területeken. Andrei Gromiko szovjet külügyminiszter külön találkozott Claude Cheysson francia és Francis Pym angol külügyminiszterrel. E megbeszéléseken is a kétoldalú kapcsolatok és egyes nemzetközi kérdések szerepeltek. A szovjet: fővárosban tartózkodó külföldi vezetők között is több kétoldalú megbeszélésre. találkozóra került sor. Wojciech Jaruzelski lengyel kormányfő hétfőn délelőtt a szovjet fővárosban 40 perces találkozót tartott Andreasz Papandreu görög miniszterelnökkel. Az őszinte, nyílt légkörű megbeszélésen szó volt a két ország kapcsolatairól. időszerű nemzetközi kérdésekről, a lengyel- országi helyzetről is. A szovjet. fővárosban sor került a többi között Inaira Gandhi és Fi del Castro találkozójára is, amelynek központi témája az el nem kötelezettek mozgalmának helyzete volt. Az indiai kormányfő megbeszélést folytatott Jasszer Arafattal. a PFSZ elnökével is. Nicolac Ceausescu román államfő találkozott Hafez Asszad Szíriái államfővel és Huang <Hua kínai külügyminiszterrel. A Leonyid Brezsnyev temetésén részt vett külföldi küldöttségek közül több már elutazott a szovjet fővárosból. A magyar párt- és állami küldöttség Kádár János vezetésével kedden, a déli órákban vonattal indul visz- sza Budapestre. * Erich Honecker, az NSZF.P KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke, aki Leonyid Brezsnyev temetésére érkezett Moszkvába, vasárnap délután találkozott Kari Carstensszel. az NSZK szövetségi elnökével, aki ugyancsak ebből az alkalomból tartózkodik a szovjet fővárosban. A találkozón részt vett Frank-Joachim Hermann, államtitkár. az Államtanács irodájának vezetője, illetve Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancellárja, külügyminiszter. A felek megállapították, hogy tekintettel a jelenlegi nemzetközi helyzetre, különösen fontos, hogy mindent megtegyenek a bélre érdekében. és hangsúlyozták, hogy az Európa szívében levő két német államra e tekintetben különösen nagy felelősség hárul. Hangsúlyozták azt a szándékukat, hogy az alap- szerződésnek, a két német állam között fennálló szerződésnek megfelelően folytatják és fejlesztik országaik kapcsolatainak megerősítését. Nyugatnémet források a megbeszélés után közöltek, hogy nem volt szó Erich Ho- necker korábban tervezett látogatásának időpontjáról. temetésén, ő itt, a szovjet nagykövetségen akarja leróni kegyeletét Leonyid Brezsnyev emlékének, hiszen a két népet erős történelmi kötelékek fűzik egymáshoz. Gíscard d‘Est a ing, volt köztársasági elnök is felkereste a szovjet nagykövetséget és részvétét fejezte ki Leonyid Brezsnyev elhunyta miatt. hivatalába: Mitterrand a szovjet nagykövetségen