Észak-Magyarország, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-21 / 247. szám

T982. október 21., csütörtök ESZAK-MAGYARORSZAG 7 SPORT SPORT SPORT Aranyat remélt, ezüstöt kapott Ha valaki 197G-ban azt mondja Korsovszky Agnes- nak, hogy hat esztendővel később az országos nappali tájfutó-bajnokságon ezüstér­met akasztanak a nyakába, alighanem kineveti. A szőke lány ugyanis ak­kor kezdett komolyabban érdeklődni a tájfutás iránt, s talán maga sem gondolt arra, hogy fáradozásának eredménye lesz. Érdekes, hogy mégsem elégedett. — Éreztem magamban annyit, hogy megcélozzam a dobogó legfelső fokát — mondja. — Győzni akartam, ezért most kissé csalódott vagyok. — Minek tulajdonítja az elmaradt aranyérmet? — Ideges alkatú versenyző vagyok. Amijcor a 3-as el­lenőrző pontnál utolértem az előttem indulót. teljesen megzavarodtam. Rossz szo­kás ez nálam, eddig sajnos még nem tudtam túltenni magamat rajta. Jó néhány verseny végső győzelme úszott el már ezért. — Érdekes a dolog, mert ha beéri az ön elölt indulót, akkor az nyugodtságot kel­lene, hogy kölcsönözzön. — Az én esetem eltér a szokványostól. Edzéseken próbáltam már megtalálni az ellenszert, de más a verseny és megint más egy edzés. — Mikor tudta meg. hogy nem sikerült az aranyérem megszerzése? — A beérkezést követően azonnal tisztában voltára vele, pedig a későbbi győz­tes akkor még nem is ért célba. Korsovszky Ágnes amolyan „csodabogárnak” számit a tájfutók világában. Többek között az támasztja alá fenti állításunkat, hogy 22 évesen csatlakozott a diósgyőri szak­osztályhoz. Néztek is rá fur­csán, sőt, Major Árpád edző kertelés nélkül kijelentette: nem sok az esélye arra. hogy valamikor a menők között emlegessék a nevét. — Sokan megkérdezték már tőlem, miért éppen a tájfutást választottam. Nos, ennek egyszerű a magyará­zata. Lillafüreden lakom, s nagyon szeretem az erdőt, a természetet. A Diósgyőri Gépgyárban Juhász László­val dolgozom együtt, aki ed­zőként tevékenykedik a DVTK-nál. ű bátorított, s szót fogadtam neki. —• Korábban űzött vala­milyen más sportágat? — Igen, Diósgyőrött kézi­labdáztam, de a szakosztály megszűnt. Négy év kiesett az életemből. Első versenyén 1977-ben állt rajthoz, az első osztá­lyú szintet 1980-ban futotta meg, s azóta minden évben teljesítette. Eredményeire felfigyeltek a válogatók is, az idén tagja lett a felnőtt keretnek. — Társai szerint kiszámít­hatatlan sportoló. — Igen, sajnos nálam nem lehet tudni, hogy mikor mi- lyen teljesítményre leszek képes. Általában a sziklás, lejtős terepeken szerepelek jobban, a sík, buckás vidé­ket nem kedvelem különö­sebben. No és az éjszakai viadalokat sem nekem talál­ták ki. Az az igazság, hogy íélős alaptermészet vagyok. — Hová sorolja magát, je­lenleg a hazai ranglistán? — A negyedik helyre. Rö­vid múltra visszatekintő pá­lyafutásomat figyelembe vé­ve, úgy érzem, ez a helye­zés egyáltalán nem megve­tendő. — Volt már sérült? — Huzamosabb ideig nem, de a tájfutó-„betegség” en­gem sem került el. A nehéz terep nagyon megviseli a bokákat s ez az „alkatrész” meglehetősen kényes, lassan gyógyul, s a sérülés rendre kiújul. — Jövőre világbajnokságot rendeznek Magyarországon. Milyenek az esélyei a csa­patba kerülésre? , — Mindent el fogok kö­vetni, hogy kivívjam a vá­logatók bizalmát. El kéll ke­rülnöm a formaingadozáso­kat. elsíjsprjjan a kijelölt versenyekre fogok figyelni. Korsovszky hetente átlag­ban 70 kilométert fut, s még akkor is kimegy az erdőbe, ha éppen nincs edzés. Tár­sai szorgalmasnak tartják, miként edzője. Major Árpád is. aki szerint nagyot for­dult a világ kereke azóta, hogy Ágnes félszegen je­lentkezett a szakosztályban. A tavalyi fehérkőlápai bajnokságon bronzérmet szerzett. Az idén Répáshu­ta térségében az ezüst ju­tott számára. Ha tartja ezt a ritmust, akkor jövőre a leg­fényesebb medált is beteheti a vitrinbe. (doros) Oeruiaitis páclaa A bizonyíték tárgya magnószalag, amelyet Jeffrey Hall rögzített. A felvételen egy telefonbeszélgetés hallható, amelynek egyik szereplője bizonyos Tony Goble, akit a New York-i bíróság azzal vádol, hogy kábítószereket adott el vi­lághírű teniszezőknek, méghozzá a lehető legborsosabb áron. A számos New York-i lapban idézett ominózus beszélge­tés néhány részlete a következő:- Hallottál Gerulaitis-ról?- Azt hiszem, ja persze, az egy híres teniszező. ..- Igen, s nem is akármilyen, az amerikai ranglista 5. he­lyezettje. >- ő is? .- Bizony, s Ha tudni akarod, még nagyobb nevek is sze­repelnek a névsorban.- És az a Gerulaitis mennyit fizetett?- Húszezer dollárt. A szövetségi kóbítószerosztály birtokába került magnó­szalag meghallgatása után a bíróságnak azt kell eldönte­nie, hogy Vitas Gerulaitis valóban élt-e a kokainnal, az egyik leghatásosabb kábítószerrel, amely minden sportág doppinglistáján szerepel, nem beszélve a polgári törvé­nyekről. A világhírű sportoló ügyvédje védence nevében min­den állítást tagad, a magnófelvételt „mesterséges” bizonyí­téknak minősíti, illetve egyáltalán nem ismeri el azt. A hely­zet viszont az, hogy egy kaliforniai gyógyszertár alkalma­zottja a szövetségi nyomozóknak korábban már beszámolt arról, hogy Tony Goble többször Is kokaint vásárolt a pati­kájában, nagy tételben. Mivel Goble semmiféle betegség­ben nem szenved, nem lehetett szüksége a veszélyes készít­ményre, fennáll a gyanú, hogy mégis csak összekötő volt a patika és a teniszvilág nagyságai között. Laterúió knpanap Az UEFA Kupáért: FC Zü­rich (svájci)—Ferencváros 1-1 (1-0). Népstadion, 20 000. néző. Vez.: Sanchez A'rminio (spa­nyol). Góllövő: Seiler, illetve Szokolai. Az első játékrészben rend­kívül sokat akadozott a fe- ■ renc városi gépezet. Szünet után elkeseredetten nagyobb sebességre kapcsoltak a zöld­fehérek. az akarás azonban csak az egyik pont megszer­zéséhez bizonyult elegendő­nek. A KEK-ért: Real Madrid— Újpesti Dózsa 3-1 (2-1). Mad­rid, 60 ezer néző. Vezette: Renggli (svájci). A spanyolok sokat támadtak, az újpestiek viszont keményen védekez­tek. A hazaiak 3. gólja a 90. percben született meg. G.: Santillana (2), Juan Jose, il­letve Kiss. Megkérdeztük... ... hogy miért kellett a DVTK teniszpályáin október elején, jó időben felállítani a hatalmas sátrat és emiatt már szeptember utolsó nap­jaiban elküldeni a sportág híveit? A fehér sport sze­relmesei vallják, hogy a téli hónapokban nélkülözhetetlen „fedél” felállításával várhat­tak volna még legalább egy hónapot, amikor végleg be­köszönt a rossz idő. Addig? ... Nos, hiába van még jó idő, a teniszezők így pálya nélkül maradtak ... Megkérdeztük Lukács Bé­lát, a DVTK módszertani osztályának vezetőjét: miért kellett ilyen korán felállíta­ni a sátrat? Azt a választ kaptuk, hogy erre azért volt szükség, mert a nagy hi­degben igen nehéz és bonyo­lult „összeszerelni”, közben jelentősen rongálódna is. Márpedig a milliós értékű sátrat nem tehetik ki ilyen veszélyeknek néhány hét miatt. Talán ez a válasz meg­nyugtatja a teniszsport hí­veit. Eredményekről — SOroEstSSI) CSELGÁNCS. Budapesten juni­or rangsorversenyt rendeztek. Eredmények, 71 kg: 1. Hujtós, 2. Szoták. 95 leg: 5. Balogh (mind­három MVSC). Kassán szerepelt az MVSC ifjúsági II. korcsopor­tos csapata. A vasutasok az első helyet szerezték meg. Az egyéni versenyben a következő helye­zéseket érték el, 53 kg: 5. Má­té, 4. Orosz. 57 kg: 3. Gazda... tí. Oiiiczky. 62 kg: i. Len key B., .... 4. Bárányt. 68 kg: 2. Kál­mán. ... ,5. Horváth. 75 kg: 2. Kupecz, 3. Balajti. 4-75 kg: 3. Túra}, 4. Mécséi. Abszolút kate­gória: 2. Túrái. Ed zó: Markovics László. Budapesten került sor az úttörő II. korcsoportos csapatbaj­nokságra. Az MVSC gárdája a második helyet szerezte meg. Csapattagok voltak: Szentmikló- si, Sándor. Zentai, Dulibán. Var­ga, Oláh, Mécséi. Sági, Szilágyi, Áron. Bodovics, Velti, Végső, Pásztor, Nagy. Edző: Nngy Jó­zsef. Leondingbnn került sor az osztrák nemzetközi bajnokság­ra. A 00 kg-os súlycsoportban Schulhof (MVSC) második lett. TOLLASLABDA. Debrecenben országos n. osztályú párosver­senyt rendeztek. Eredmények, férfi páros: 1. Nagy A.. Balajti (H. Papp SE). Vegyespáros: 1. Nagy A.. Gönczy (II. Papp SE. Hajdúszoboszló). 2. Balajti, Sipos (H. Papp SE, NYVSSC). ŐSZ AS. Miskolcon a városi ifjúsági bajnokságon a DVTK és a Postás SE sportolói vettek részt, míg az MVSC úszói távol­maradtak . . . Közepes ered mé­ri vek születtek. A legjobb telje­sítményt. Kovács Zsoit (DVTK) 1500 méteres gyorson 19.l7.3-hs idővel érte el. A győztesek, fiúk: Bozó (DVTK), Anciráslcó (Pos­tás SE), Urbán (Postás SE). Zsámba (DVTK), Kovács (DVTK). 4x100-as vegyesváltó: DVTK. Leányok, Dúcáéi (Dvtk), Andráskó Zs. (Postás SE). Var­ga (Postás SE). Temest (Postás SE), GU&nyi (Postás SE), szlaf- kal (Postás SE). 4xlOO-as ve­gyesváltó: Postás SE. LABDARÚGÁSt DVTK—-Tata­bányai Bányász 2-1 (1-0). Tata­bánya. 300 néző. Vezette: Palo­tai. NB I-es ifjúsági mérkőzés. DVTK: Gondos — Takács. Gon- da. Csáki, Budai — Bagbv. Csorba, Búza — Kovács, Nemes, Fekete (Szoboczlci). Edző: Csányi József. Gl.: Gon da (ll-csböl). Nemes. Jó: Gonda, Budai, Ko­vács. ÖKÖLVÍVÁS'. Lodzbnn került sor a Lengyelország—Magyaror­szág válogatott találkozóra. A hazaiak 14-10 arányban nyertek. A 8i kg-os súlycsoportban Csé- pányi (Borsodi Bányász) lépett a kötelek közé és pontozással ve­reséget szenvedett ellenfelétől. s ALARMOTOK. Nyíregyházán rendezték meg a Wiener Neus­tadt (osztrák). a Slany (csehszlo­vák), a Borsodi Volán és a Nyíregyházi Volán közötti csa» patversenyt, A győzelmet a csehs7.1ovákok szerezték meg n Borsodi Volán előtt. Az egyéni versenyben Berecz (B. Volán) harmadik lett. BIRKÓZÁS. Diósgyőrött ren­dezték meg a serdülők megyei egyéni nyílt kötöttfogású baj­nokságát. A győztesek, 42 kg: Partizer (KVSE). 45 kg: Repka (DVTK). 49 kg: Kóródi (DVTK). 53 kg: Vincze (KVSE). 57 kg: Farkas A. (DVTK). 62 kg: Szim- csera (DVTK). 67 kg: Kulcsár (DVTK). 72 kg: Báthory (DVTK). 78 kg: Erdei (Sátoraljaújhely). 4- 78 kg: Petró (H. Papp J. SE). KÉZILABDA. A megyei baj­nokság ll. fordulójának ered­ményei. férfiak: Papp J. SE—B. Kinizsi 20:20. Somsály—Edelény 22:20. Mezőkövesd—KVSE 30:23. MF.AFC-Mákvölgy 25:2R. Alsó- zsolca—Putnok 27:25. A bajnok­ság végeredménye: 1. Somsály 40. 2. Edelény 40. 3. Alsózsolca 32. Nők: Szendrő—B.* Bányász TI. 11:7. M. Afor—M. Spartacus II. 32:11. Olefin SC—Nyékládhá- za 10:0. A bajnokság végered­ménye: 1. SÜMSE 36. 2. M. Afor 20. 3. MVSC 26. Miskolcon került sor a terü­leti leány ifjúsági bajnokcsapa­tok úgynevezett ráiátszásos tor­nájára. A végeredmény: l. B. Bányász, 2. DMVSC, 3. Eger SE, 4. Ny. Volán. röplabda. Sátoraljaújhely— Szolnoki TITASZ 3:0 (0. S. 5). Sátoraljaújhely. NB Ti. férfi. Jók: Gvöngyösi, Dvorák. Sá­toraljaújhely— Gnnz-Vlllnny 3:2 (-4. 3. -1, 12. ll). Sátoraljaúj­hely. NB TT női. Jók: Lutz Ka­talin, Pásztor. Atlétika Az MVSC-í»porttelepen rendez­ték meg az Utánpótlás Kupa második fordulóját, melyen több százan álltak rajthoz. A győzte­sek, serdülő A-csoport, leányok, 100 m gát: Hegedűs (MVSC) 16.7. 100 m: Zabari (MVSC) 13.0. 400 m: Varga (MVSC) 64.0. Ma­gasugrás: GálDc (KVSE) 150. Tá­volugrás: Zabari (MVSC) 522. Súlylökés: Baja (B. Bányász) 10.14. Gerely hajítás: Gálik (B. Bányász) 27.82. Fiúk, 110 gát: Zavarkó (MVSC) 18,3. 100 m: Kiss Zs. (KVSE) 12.0. 400 m: Za­varkó (MVSC) 56,5. 1500 m: Se­res (KVSE) 4.37,8. Távolugrás: Zavnrkó (MVSC) 560. Súlylökés: Berecz (B. Bányász) 13.14. Ge­relyhaj ít,is: Berencz (B. Bá­nyász) 37,4«. A gyeim okbajnokság győztesei, leányok, 1970. kcs., 60 m gát: Tóth (S.-úJhely) 11.1. 60 m: Bori­ké (B. Bányász) 8.3. Távolugrás: Ldpták (MVSC) 440. Súly lökés: Bartkó (B. Bányász!) 88«. «00 m: Gaál Zs. (MVSC) 1.54,1. 1971. kcs., 60 m: Papp (MVSC) 9.3. 300 m: Papp (MVSC) 51.3. Ma­gasugrás: Molnár (KVSE) 120. Távolugrás: Szentesi (KVSE) 378. 60 m gát: Molnár O. (S.-újhely) 12,4. 1972. kcs., 60 m: Naár (S.- újhely) 9.2. 300 m: Gáspár (MVSC) * 52,5. Távolugrás: Polá- nyi (S.-újhely) 377. Fiúk. 1970. kcs., 60 m: Kovács (MVSC) 8,7. 60 m gát: Nagy Z. (MVSC) 10.5. Súlylökés: Molnár (MMSE) 785. Távolugrás: Kubus (KVSE) 532. 800 m: Nagy Z. (MVSC) 2.23,9. 1971. kcs.. 60 m: Salétros (MVSC) 8,8. 60 m gát: Adám (S.-újhclv) H.5. Távolugrás: Ken­di (B. Bányász) 468. Kis labda: Barna (S.-újhely) 49.00. 800 m: Jakab (MVSC) 2.32.6. 1972. kos., 60 m: Papp S. (S.-újhely) 9.4. Távolugrás: Tóbiás (B. Bányász) 384. 800 m: Demkó (KVSE) 2.42,1. Naptár _________ 1 982. október 21., csütörtök A nap kelte 6.11, nyugta 16.46 órakor A hold kelte 10.38, nyugta 19.30 órakor Névnap: Orsolya Évforduló__________ Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1772. október 21-én született, és 62 éves korában, 1834-ben halt meg Samuel Taylor Coleridge an­gol költő, drámaíró és filozófus, az angol romantika első nem­zedékének jelentős alakja. fdőtórás Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő lesz. Eső sehol sem várható. Az ország középső és nyugati részén sokfelé kell ködre számítani, amelynek egy része napközben sem oszlik fel. Napközben mérsékelt déli, délnyugati szél vár­ható. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy ré­szén 13 és 18 fok között lesz, de a tartósan ködös helyeken 10 fok körül marad. — Kinevezés. A megyei pórt- végrehajtóbizottsóg határozata alapján, Ónodvári Miklóst az Észak-Magyarország főszer­kesztő-helyettesévé nevezték ki. — Megkezdődött Kaposvár első gyógyszertárának teljes felújítása. Az 1774-ben ba­rokk stílusban emelt épület arról nevezetes, hogy Csoko­nai Vitéz Mihály, amikor Csökölyben barátainál tar­tózkodott. erős fogfájása mi­att az Arany Oroszlán pati­kába tért be fájdalomcsilla­pítóért. Ugyancsak itt volt patikussegéd a később világ­hírűvé lett kaposvári festő­művész Rippl-Rónai József is. — Befejezték a paradicsom- paprika feldolgozását a Gyű­ri Hűtőházban. Az ízletes zöldségféle mélyhűtését a vállalat nem tervezte, de a külföldi megrendelők érdek­lődtek e készítmény iránt, ezért vállalkozott a gyár elő­állítására. A piros színűre érett, vitamindús paprikát kockára vágva, kartonokba csomagolva szállítják; felét már útnak indították Svéd­országba, a többit a közeli napokban küldik az NSZK- ba. — Kétnapos történésztanács­kozás kezdődött szerdán a Heves megyei Noszvajon a Miskolci Akadémiai Bizottság rendezésében. Az ülés részt­vevői délelőtt megjelentek az egri Dobó István vármúze­umban, a „Felső-Magyaror- szág végvárai a török kor­ban” címmel rendezett kiál­lítás megnyitóján. Ezt köve­tően kezdődtek meg Nosz­vajon az előadások. — Üj termék gyártását kezd­ték meg a Nyugat-magyaror­szági Fagazdasági Kombinát szentgotthárdi gyárában. A belsőépítészet számára készí­tenek fal- és mennyezetbur­kolatot. Az alapanyaga 12 milliméter vastag faforgács- lap, amely faerezetű fóliával borított. A fal- és mennye- zetburkoló-elem hossza 270 centiméter, szélessége pedig 12,5 centimétertől 25 centi­méterig terjed. A SZÉV szerencsi cukor­gyára nagyüzemi és ház­táji gazdaságok részére felajánlja a répafeldolgo­zás során keletkezett ré­patörmeléket, q-ként 1 Ft- os áron, gyártelepen ki­szolgálva. Felvilágosítás a cukor­gyár répaosztályán, tele­fon: Szerencs 6. — Október 22-én, pénteken délután 3 órakor a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szö­vetségének székházában nyit­ják meg az V. országos para- filatéliai kiállítást. — A környezetvédelmi törek­véseknek már a tervezői gon­dolatokban jelen kell lenniük: — hangoztatták Pécsett azi építőipari környezetvédők ötödik országos konferenciá­jának szerdai megnyitóján. A környezetvédelemmel foglal­kozó építészek kétnapos kon­ferenciájukon áttekintik szak-* területük ez irányú tevékeny­ségének elvi és gyakorlati eredményeit, ajánlásokat dol­goznak ki többek között a természeti-környezeti feltéte­leknek és az energiatakaré­kosság követelményeinek! megfelelő új műszaki, gépé­szeti, üzemeltetési megoldá­sokra. — Harmincéves a Matyó Múzeum címmel ünnepi ülés lesz Mezőkövesden ma. októ­ber 21-én 10 órai kezdettel. Köszöntőt Pataki István ta­nácselnök mond, előadáso­kat dr. Sándor István, dr. Barabás Jenő, dr. Lukács Gáspár, Zupkó Béla és Han- kóczi Gyula tart. — Az Édes Anyanyelvűnk című folyóirat ankétjét ma, délután négy órai kezdettel rendezik meg a TIT miskol­ci Kazinczy klubjában. Az ankét vendégei: Lőrincze Lajos kandidátus, címzetes egyetemi tanár, Benczédy József főiskolai igazgató és Rácz Endre kandidátus, egyetemi tanár. — A Nehézipari Műszaki Egyetem aulájában hangver­senyez ma este fél nyolc órai kezdettel a Miskolci Szimfo­nikus Zenekar: Mura Péter vezényletével és Hegedűs Endre zongoraművész köz­reműködésével Borodin-; Sosztakovics- és Csajkov-; szkij-műveket mutat be. — Haltelepítés miatt teg­naptól, október 20-tól nem horgászhatnak a bogácsi Hór- völgye Mgtsz Horgászegye-' sületének tagjai az egyesü­let kezelésében levő bogácsi és cserépfalui tavon. A tila­lom december 1-ig van ér­vényben. Megrendelőkönyvem és bélyegzőm ELVESZETT, ezért a mai naptól csak az olyan megrendelésekért vállalok felelősséget, me­lyek új, 1955. IV. 1. sor­számmal ellátott bélyeg­zőmmel vannak lebélye­gezve! SÁRKÁNY ERNŐ, redőnyös kisiparos

Next

/
Oldalképek
Tartalom