Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-10 / 212. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. szeptember 10., péntek Érdeklődő beszélgetésre, amolyan „mi újság maguknál?” kérdezős kedésre kopogtattunk be Slezsák Imréhez, az edelényi járási könyvtár vezetőjéhez, ö azután szólt is néhány tervről, alakuló elképzelésről, lett lévén, hogy az iskolások még csak most kezdték újra a tanulást, s egy-két hét beletelik, amíg a velük való kapcsolat is belezökken a maga kitaposott, rendes kerékvágásába. Hanem, hogy az itt már közel húszesztendős közösségekre került a szó, előkerült néhány fénykép. Nyári, közös kiránduláson készültek, ezúttal túlon jártak az országhatáron, Betlér meg Krasz- nahorka várát látogatták, a Fábry-emlékházat, s bekukkantottak Lőcsére is. Két nap volt mindössze, sokba se került, két autóbusz vitte a „körösöket”. Merthogy elsőre csak a kertbarátokra gondoltak, , de néhány nap alatt ki- lencvenen jelentkeztek. És nemcsak a kertbarátok közül. Hanem a honismereti könyvbarátkör tagjai is, a gyermek könyvbarátok közül is. Így történt, hogy aki jelentkezett, mindenki helyet kapott az autóbuszokon. Akik különböző érdeklődéstől hajtva a könyvtár különböző kisközösségeiben tüsténkednek, most együtt indultak egy kis „világnézésre”. S hogy a könyvtár vállalta a szervezés dolgát, láttak is, nemcsak néztek... Hogy mi újság még? Vaskoö kötetet tesz ki az asztalra a könyvtárigazgató. Edelény ötvenéves sporttörténete. A honismereti kör egyik lelkes tagja készítette. A kutatómunkával összegyűjtött dokumentumokat felkutatott fényképek teszik hitelesebbé ... Lelkes emberek, s hihetetlenül sokat tudnak, amit kár lenne veszni hagyni — mondja Slezsák Imre, s nem tehetünk mást, rábólintunk. Tényleg jó, hogy a népfront meg a könyvtárak felkarolják a honismereti mozgalom ügyét. Nem baj, ha tudjuk, honnan indultunk. S milyen út vezetett a mába?... A szemtanúk sora pedig — ez az élet törvénye — ritkul. Ez az egyik. S nem kevésbé fontos a másik szempont sem. Az, hogy egy-egy művelődési intézménynek fel kell vállalnia a katalizátor szerepét. Ahhoz, hogy közösség is kialakulhasson. S erre a szerepkörre mégiscsak az egyik legalkalmasabb intézmény a könyvtár, amely mindenütt ott van Más kérdés, s ez már a szakma dolga, hogy a különböző érdeklődési körű embereknek ne csak össze- jöveteli helyet adjanak. Szóval ne csak széket, amire leülhessenek, s asztalt, ami mellé odahúzhatják a székeket. Mert a közösségben értéket lehet teremteni. Értéket, amely — gondolunk a honismereti mozgalomra — felmutatja a múltat, a fejlődést, vagy értéket úgy, ahogy a kertbarátok teszik, amikor a kiskert földjében megtermelik a krumplit, a fákon a gyümölcsöt. S ez az egyik oldala az éremnek. A másik oldalon ott van az. Hz ifiúsáq az ÉkMka korában ami egyre nagyobb érték. Hogy emberi kapcsolatokat lehet teremteni. Én ezt tudom jobban, te azt ismered alaposabban. Az összeadott tudás több mint a kettő kü- lön-külön. És ha már együtt vannak, nemcsak a hobbiról ejt szót a közösség ... Megférnek a baráti beszélgetések, meg az egyéb beszélgetések is, amikor az adott közösséghez látogat el egy neves író, ismert grafikus. Ügy is mondhatnám persze, egy másik ember... Nos, olyan évadnyitóféle beszélgetésnek szánják a könyvtárban a hónap végére tervezett találkozót Mezey István grafikussal is. Néhány képe elfér a könyvtárban is, kiállítás is lesz, meg találkozó is. A művészetről, általában... Itt, ebben a könyvtárban megszokott dolog. Mondom, idestova húsz éve működnek a körök. Akkor kezdték, amikor még majdnem rákérdeztek, ugyan, hogy kerül egy kertbarát kör könyvtárba? Majdnem így: hogy kerül a csizma az asztalra? Ma már illetlen is lenne a kérdés, meg értelme sem lenne. A járásban is egyre több helyen alakulnak, működnek a közösségek. Programot meg az élet is ad. A helytörténészek e hónapban mindkét összejövetelükön a község földrajzi neveivel „bajoskodnak”, a gyerekeknek pedig — mindig akad újonnan érkező — egy kis könyvtár- használati tájékoztató, irodalmi összeállítás érdekes... És úgy tűnik, idén még jobb körülmények között dolgozhatnak mint tavaly... ötvenezer forintot kaptak a kulturális alapból... A közösségi munka feltételeinek javítására fordítják majd. Amivel növelhetik az együtt töltött idő hasznosságát. Kisközösségek létjogosultsága felett ma már nemigen vitatkozik senki. Az önműveléshez, az önszántából művelődéshez kellenek ezek a formák. Már csak azért is, mert korántsem mindegy; csak elszenvedik vagy maguk is alakítják a kultúrát az emberek. S egy-egy jól működő közösség hatása minden agitá- ciónál, rábeszélésnél többet ér. (es. a.)-V :• .< i ' Y; 'Í J* * __Sá' G rundfoci, amit nem lehet megunni Fáradhatatlan gyerekek Nem hiszek a brosúrák hatásában, kételkedem benne, hogy a szép szavak, a látványos mondatok önmagukban elegendőek lehetnek a mozgósításra — légyen akármilyen nagyszerű cselekvésről szó. Mondjuk a sportról. Egyelőre távol van tőlem az öregség, ám emlékeim szerint a példa képes a leginkább mozgósítani. A mozgásra is. Ha a kisgyerek úgy nő fel otthon, hogy szülei idejüktől függően törődnek az egészségükkel, ha csak tehetik, úsznak, futnak, vagy éppen kirándulnak, száz az egyhez adom, hogy a gyerek is kedvet kap a mozgáshoz. Egyrészt, mert a szülők utánzása — jó és rossz példa esetén egyaránt — pedagógiai tény, másrészt pedig, mert a mozgásvágy mindenképpen létezik a gyerekben. Legfeljebb kielégítetlenül. Néhány esztendeje olvastam egy tanulmányt. A szerző azt bizonygatta, hogy az iskoláskorúak akár órák hosz- szat is képesek intenzíven szaladgálni, játszani, a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül. Állítását alátámasztandó a pszichológus kísérletet szervezett. Munkatársai néhány órán ,át figyelték a gründen játszadozó gyerekeket, megfigyelték „mozgásukat”, azaz a versenysport fogalmainak, gyakorlatának nyelvére Ültették át, amit láttak. A tapasztaltak alapján összeállítottak egy gyakorlatsort, hivatásos kosárlabdázóknak. A végeredmény igencsak meglepő volt. A versenyzők alig több, mint egy óráig bírták csak a tempót. Egyszerűen képtelenek voltak a folytatásra. Elfogyott az erejük. Mindez arra bizonyság, hogy a gyerekek szinte képtelenek elfáradni. Ha alkalmuk van rá órákon át játszanak, mozognak, csak éppen a lehetőséget kell megteremteni rá Jómagam a család és az Iskola vitájában inkább a szülőkre szavazok; az ő hatásuk szerintem a legfontosabb. Magyarán: anyjára és apjára inkább hallgat a gyerek, mint akár a kedvenc tanárnőjére. Nagy szavakkal azt mondhatnám, éppen ezért komoly a családok felelőssége. A mozgásra nevelésben éppen úgy, mint más fontos „tantárgyakban”. Persze, sokféle indíttatás képzelhető el a szülőknél a sportra nevelésben. Vannak végletek. Az egyik azoké, akik az üzletet veszik észre napjaink sportjában (is). Az effélét valló szülők elsősorban azért járatják edzésre csemetéjüket, hogy ha felnőnek, egyrészt pénzt adjanak haza, másrészt pedig helyettük vigyék valamire, legalább a sportban. Taróczy Balázs, Temesvári Andrea pályafutására, azaz a hivatásos teniszre gondolnak, vagy talán a műkorcsolyára, s a Re- gőczy—Sallai jégtánckettős karrierjével buzdítják a sok edzés miatt gyakran lankadó, elkedvetlenedő gyermeküket Ök lesznek később az úgynevezett „jégmamák” és „jégpapák”, akik mindenkinél többet tudnak a sportágról, a bennfentesek, akik semmiben sem hisznek any- nyira, mint gyerekük tehetségében, még akkor is, ha a tények nem őket igazolják. A másik végletet azok a szülők jelentik, akiknek a sport az, ami: mozgás, játék. Nekik szinte teljesen mindegy, melyik sportágban gyakorol rendszeresen a gyerek, csak az a lényeg, hogy mozogjon valamit. Kétségtelen, nem minden családban akad ráérő szülő, vagy nagyszülő, aki elkíséri és hazahozza az edzésre járó, gyereket. Egyébként is, nem feltétlenül a versenysport, a korai versenysport a legalkalmasabb a gyerekek rendszeres mozgáshoz szoktatására. A fontos csupán az, vagy legalábbis az lenne, hogy teremtsenek alkalmat rá a szü lök, hogy kisfiúk vagy kislányuk rákapjon a sportra. Hétvégeken naphosszat együtt vannak a szülők és a gyerekek, van tehát rá idő, hogy együtt mozogjanak, sportol janak. És úgy hiszem, csak szándék és elhatározás kérdése, hogy ősszel, az iskola, a munka időszakában is találjanak alkalmat a mozgásra a szülők. Természetesen a gyerekekkel együtt. M. P. Magyar fiiakét Washingtonba! Szabó István Bizalom című filmjének washingtoni bemutatójával magyar filmhét kezdődött szerdán az amerikai fővárosban, a Hun- garofilm és az amerikai filmművészeti intézet együttes rendezésében. A washingtoni magyar filmhetet George Stevens, az amerikai filmművészeti intézeti igazgatója nyitotta meg, hangoztatva, hogy. ez a rendezvénysorozat nem valaminek a kezdetét jelenti, hanem inkább azoknak a sikereknek a folytatását, amelyeket magyar rendezők, mindenekelőtt Szabó István filmjei az Egyesült Államok más városaiban arattak. A Bizalom bemutató vetítését nagyrészt szakmai közönség, a fővárosi kulturális intézmények dolgozói, film- kritikusok és filmszakemberek előtt tartották meg Washington elegáns kulturális központjában, a Kennedy Centrumban, az amerikai filmművészeti intézet vetítőtermében. A bemutató közönsége nagy szeretettel üdvözölte a filmet és a jelenlevő Szabó Istvánt, akinek Mephisto című filmje ebben az évben Hollywoodban elnyerte az év legjobb idegennyelvű filmjének járó Os- car-dijat. A filmhéten nyolc magyar filmalkotást lát majd az amerikai főváros közönsége, s valamennyit most először mutatják be a kétmilliós Washingtonban. • Ez a címe és témája a genfi Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) pályázatának, amelyet 155 tagországában élő fiatalok számára írt ki. A pályázat részleteit, a részvétel feltételeit az Univerzum 1982/8. száma közli, amely már kapható az újságárusoknál. Az ITU négyévenként ír ki nemzetközi pályázatot. Eddig Magyarország csak egyszer, 1975-ben, szerzett elismerésre méltó helyezést: harmadik dijat. A magyar fiatalok azóta sok nemzetközi pályázaton szerepeltek sikeresen. Remélhető, hogy ez az érdekes témájú pályázat felkelti a magyaí ifjúság érdeklődését, és ezen is kiemelkedő helyezéseket érnek el. Kaboskabaré címmel hirdette hétfő esti szórakoztató szándékú hetven percét a Rádió. Kaboskabaré? Ez a szóösszetétel igen sokaknak azt a halhatatlan színészt asszociálja, aki a polgári magatartás, életforma utolérhetetlen kinevettetője volt, aki a legkönnyedebb filmvígjátékok alakjaiban is igaz embert tudott formálni, aki tartalommal tudta megtölteni Halmos cégvezetőt a Meseautóban, Schneider újgazdag fuvarozóban pedig — a Hyppolit, a lakájban — a parvenük elé tartotta az ijesztő görbe tükröt, s a Lovagias. ügyben tragikomikusi tehetségével drámai alakká emelte a megbántott kis könyvelőt. Persze, tudtam. hogy nem Kabos Gyula hátramaradt felvételeiből hallok egy csokorravalót, hanem azt a kabarészinészt szerepeltetik, akinek családi neve véletlenül azonos a halhatatlan művészével, s aki az elmúlt napokban éppen megyénkben tett gyors ütemű haknikörutat. — Kaposi Miklós közreműködésével ballagott a műsor a maga megszokott keretei között. Kaposi kérdezett, Kabos László meg elmondott néhány régi-régi viccet, anekdotát Gózon Gyuláról, Sárdyról. elismételte haknikon ezerszer hallott magánszámainak rövidke sorát, énekelgetett, itt-ott kis pajzánságot vegyített műsorába, meg egy kis önreklámot, őszHallottuk és látfuk szességében kitöltötte a hetven percet. Am bizonyára még rajongóiban is maradt kis hiányérzet. A rádióban ugyanis nem lehet látni az előadót. Ez pedig olyan szereplőnél, akinek humora főleg megjelenésében jelentkezik, igen nagy hátrány. Aki csak hallja és nem látja, vagy nem asszociálja maga elé a figurát, az kevéssé érzékelheti ebben a műsorban a humort, mert Kabos László csak önmaga látványával együtt Kabos, hangja nem elég a szituációteremtéshez. Azzal búcsúzott, hogy ötvenkilenc éves és ez volt az első helven- perces műsora a rádióban. Regisztráljuk: ez !s megvolt * Évtizede külföldön élő és igen szerencsés körülmények között alkotó, nagy ,sikerű magyar művészt itthon interjúvolt a televízió munkatársa. A művész nagy lendülettel nyilatkozott — nem először a Magyar Televízió képernyőjén — önmaga sikereiről, művészi elképzeléseiről, a művészet hazai állapotairól, ahogyan azt ő látja, hiszen huzamosabb időt tölt itthon évente, nyilatkozott a kritikáról, amely neki. a művésznek akarja megmagyarázni, mit iát a csúcson stb. Simogatta ölében a kutyáját, amit egy korábbi tévéinterjúban egy macska helyettesített, a közbevágott képsorokon meg alkotott, a nézők előtt demonstrálta új alkotómódszerét, amelynek kidolgozásához, kiteljesítéséhez és megvalósításához a magyar állam, az °gylk magyar gyárüzem adott ipari hátteret és anyagi fedezetet, s amely módszernek további finomítása és újabb művek magyar állami segítséggel való létrehozása végett évente rendszeresen hazajár ebbe a gyárba. Érdekes volt ars poeticája, érdekes, amit csinál külföldi művészként itthon. Az interjúban ki emelten hangsúlyozta, hogy ő ugyan külföldön él, de magyar. Bizonyára ezt kívánta alátámasztani, hoey nyilatkozat közben olyan garbó’nget. vagy pólóinget viselt, amelynek bal mellrészén messze virított három betű: USA, s a kamera olyan ragaszkodással kalandozgalott el többször Is ezen a betűszón, hogy lehetetlen volt nem észrevenni... (bm) Kiért ha rá tok, kistony észtők! DEBRECENBEN, a Városi Sportcsarnokban és a mellette levő szabad területen kerül megrendezésre 1982. SZEPTEMBER 10-13. KOZOTT A KERTBARÁTOK ES KISTENYÉSZTÖK * Vili. ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA A kiállítás 1982. szeptember 10-én 11-20 óráig 11-12-én 8—20 óráig 13-án,. 8—18 óráig tort nyitva. A kiállításon a kertbarát körök, háztáji és kisgazdaságot segítő üzemek, vállalatok, intézmények mutatják be eredményeiket, termelési eszközöket, berendezéseket, tápszereket, tenyészállatokat. A kiállított termékek megvásárolhatók, megrendelhetők. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Rendezőség
