Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-01 / 204. szám

1982. szeptember 1., szerda ESZAK-MAGYARORSZAG 5 te iiylülézss is az emberi kgpcsGfafok liiÜÉrája ß hivatal és az állampolgárok esetenkénti ingerlékeny szóváltását, sőt néha már-már a sértegetés és a gya- núsítgatás határát súroló magatartását nem az orvos­meteorológus e hétre közzétett előrejelzése, hanem egy kö­zelmúltban megtartott tanácskozás témája adta jelen jegy­zet mondandójául. Nem szeretnék a bürokrácia kuszaságába beleveszni, vagy a paragrafusok őserdei dzsungeléból kiutat keresni, csupán az emberséges ügyintézés igényét bátorko­dom hangsúlyozni, oda és vissza. Előrebocsátom továbbá azt is, hogy alappéldámul nem azért választottam a tanácsi ügy­intézést, mert ott több gond van, mint a napi élet bármely részterületén, hanem azért, mert ott van a legtöbb ügy — és a nagyszámok törvényére hagyatkozva, érzésem szerint ott találhatók leggyakrabban súrlódási felületek és ütközési pontok. Eme irigylésre aligha számot tartó munkálkodásnak — gon­doljunk csak a lakáshivatalban, az engedélykiadásoknál, vagy a közigazgatás más területén dolgozókra - a pult mindkét oldalán az átlagosnál gyorsabban kialakulnak a neurotikus pontjai, túlbecsülve a hivatal fontosságát, illetve szükséges rossznak tekintve mindent, amit be kell tartani az együttélés írott és íratlan szabályai közül. Kétségtelen, ezt az állandóan újratermelődő ellentmondást nem lehet máról holnapra felszámolni, de a gyakoriságát mégis aján­latos csökkenteni. Ezt segítheti a hivatalban az emberekkel való foglalkozás kultúrája, az ott dolgozók problémaérzé­kenysége, hogy ezzel a sokat hangoztatott igénnyel hoza­kodjak elő magam is. Kétségtelen, néha alig felmérhetően sok teher, vagy ami attól is kellemetlenebb, nagy nyomás nehezedik a tanácsi ügyintézőkre. Történik ez egyfelől a túl­szabályozás parancsolta ügyek számának sokadalmából, másfelől pedig az eszközök hiányából, vagy szűkösségéből. Meg az irreális igényekből. Részt vettem a közelmúltban egy értekezleten, ahol Bor­sod megye tanácsának elnöke arról tájékoztatta a résztve­vőket, miként értékelte a Minisztertanács koordinációs bi­zottsága a megyei tanács tevékenységét. Az alapvetően ked­vező minősítés mellett itt is sok szó esett az emberekkel való foglalkozásról, az állampolgári ügyintézésről, úgy is, mint napjaink társadalmi és politikai életének egy kritikus pontjáról. Hangsúlyozva, hogy a tanácsi munka nemcsak általában, hanem konkrét esetekben is mennyire fontos esz­köze a jó közhangulat formálásának és szinten tartásának, a tiszta emberi viszonyok megteremtésének, a reális társa­dalmi igények kialakításának. És ennél a bizonyos „realitás" szócskánál ezúttal — éppen a téma miatt — érdemes néhány másodpercre elidőzni. Vi­tathatatlan, ma is vannak olyan valós kérések, amelyek jogosságát aligha lehet kétséqbe vonni, viszont anyagi esz­közök híján valamelyest el kell napolni. Tehát igaza van az állampolgárnak, amikor kér. És csalódás helyett megértés­sel indul haza, ha a nemleges válasz mögött kiérződik az együttérzés és a segítő szándék. Nem így akkor, ha a hivatal visszautasító, és a hiva­talnok kivagyisága sértő, egyáltalán egész lényéből a csak azért is sugárzik. Nyilván kevesen vannak — és bízvást egyre kevesebben lesznek, akik a beosztást azonosítják a hatalom­mal. De ennek a kis százaléknak a romboló hatása rend­kívül nagy, mert ennek alapján minősítik a tanácsokat, ha­misan általánosítva. Talán szokatlan a megfogalmazás, de ki kell mondani, hogy aki kompromittálja az államhatalmat, attól meg kell szabadulni, mert neki és az ügynek is ez tesz jót. Végül még annyit — egyfelől személyes tapasztalatomra hagyatkozva, másfelől a szerkesztőségi posta és telefonhívá­sok tartalmát áttekintve; akinek gondja van, az minimálisan is elvárja az emberséges együttérzést és a segítőkész maga­tartást. Meg a jó értelemben vett türelmet. Az ügyintéző pedig a megértést és a gyanúsítgatás mellőzését. Ha úgy tetszik, védelmet a demagógiával szemben. Talán ez az a pont, amelyen ügyektől függetlenül mindkét félnek igaza van — az orvosmeteorológus figyelmeztetésétől és a frontátvonu­lásoktól függetlenül. Az emberi méltóság alapján. Paulovits Ágoston Á hutoházban Korszerű automata gép segítségével csomagolják a közkedvelt gyors- fagyasztott félkész hasábburgonyát a Magyar Hűtőipari Vállalat Miskolci Gyárában. Fojián László felvétele Füradißlifät gyűjtő fiatalok Ötezer tonna, 51 millió fo­rint értékű fáradtolajat .gyűj­töttek össze tavaly a fiata­lok. Ez a mennyiség több mint 25 százaléka az ÁFOR által begyűjtött fáradtolaj­nak. Háromszáztizenöt KISZ- szervezet nevezett be a fá- radtolajgyűjtési versenybe. A tavalyi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy egyre több vál­lalat építi be gazdálkodási tevékenységébe a fáradtolaj összegyűjtését, így a KISZ- szervezetek egy részénél az elmúlt évben már nem volt szükséges, hogy külön fog­lalkozzanak ezzel. A jövőben is részt kíván venni a KISZ a begyűjtésben, a hasznosí­tásban. Erik a szeder a lírai lássa A borsodi erdőkből, első­sorban a Bükkből, 5 vagon- nyi szederre, 15 vagon som­ra, 30 vagon csipkére szá­mítanak, a gomba, a som felvásárlása már javában folyik, a gyűjtők megkezd­ték a szeder szedését is. Az idén kevesebb lesz a kökény és a gomba. A kökényter­mést a tavaszi fagyok meg­tizedelték, a gomba pedig évről évre kevesebb. Sovány a szeder gyümölcse, a csip­kebogyók sem növekedtek megfelelően. A száraz időjá­rással magyarázható az is, hogy a bükki erdők lomb­jain már most jelentkeznek az ősz közelségének jelei: színesednek a bükkfák lomb­jai. ' Ki, miben érdekelt? Kilyukadt a villanybojler. Szakember jő, egyetlen pil­lantást vet a csöpögő alkal­matosságra, s közli, cserélni kell. A tulajdonos fájó szív­vel hallgatja, hogy nincs em­ber, alá a tartály javításával bajlódna. Elhiszi — mi mást tehetne —, hogy csakis az új megvásárlásával oldódik meg a gondja. Zökkenő nélkül megy minden a maga útján. A szakember ezúttal készsé­ges, az ígért időben érkezik, s azonnal munkához lát. Van mit csodálkoznia a rendelő­nek: a mester artistaként egyensúlyoz a kád szélén, egymaga leemeli a régit, fel­teszi az újat. Már csupán a szerelvények visszahelyezése marad. Igen ám, de az új boj­ler valamivel rövidebb a ré­ginél. A szerelő mindenféle csövek között válogat, és cif­rán káromkodik, mert egyre- másra selejtes darab kerül a kezébe. Mondja a magáét, hog ha ő ilyen munkát Vé­gezne, a hideg vízre valót sem keresné meg. Bezzeg, aki ilyen pocsék teljesítményért is felveheti a fizetését, meg aki elfogadta, meg aki elad­ta... „Tudja uram, az ér­dekeltségük, az hiányzik!” A házigazda együttérzően bólo­gat. az érdekeltség. A diskurzusból pontosan megérti, hogy némi borrava­lóval illik megtoldania a vég­összeget. nehogy a mester érdekeltségét sértse. Lelkiis- merete nyugodt, végtére is a •zerelő abbéli meggyőződését erősítette, hogy a jó munka elnyeri jutalmát. Aztán töp­rengeni kezd. Mi másról, ha nem az érdekeltségről. Az újabb időben oly divatossá vált szavunk jelentéséről. Ar­ról, hogy korábban beértük az egyéni, a csoport meg a tár­sadalmi érdekkel, megjegyez­tük, hogy milyen alá- és fö­lérendeltségi viszony van köztük. És ha' emlékezete nem csal, ebben semmi nem változott. Abban sem, hogy mindenütt törekszünk a tel­jesítmény szerinti bérezésre. Éppenséggel az fejezi ki a dolgozó érdekeltségét. Hát akkor miért érzi mégis fa­ramucinak a helyzetét? Mi az, hogy a munkás, a mérnök, az orvos nem érde­kelt. a tisztességes munká­ban? Már hogyne volna ér­dekelt, hiszen a rossz, a lel­ki isinef etlen munka mind- annyiunknak kárára van. Mindjárt eszébe jut néhány, hallomásból ismert példa: nagy nehezen megszerzett külpiacon romlott a hitelünk, mert a kiszállított gép nem működött. Kínlódtak vele hetekig az üzembeállítók. Mert valaki, mert valakik hanyagul dolgoztak idehaza Mennyire rúghat a veszteség? Az azonnal mérhető — a ja­vítás ellenértéke — és a hosszabb távon érzékelhető .— a hiba miatt elvesző ren­delések. Azok a hibát elkö­vető valakik fizetést kaptak, bizonyosan a hibátlan mun­káért járó összeget. A fizeté­sért elegendő volna tessék- lássék módon dolgozni? Az elemi tisztesség mást követel. Munkáról szólva nem túl szerencsés az erkölcsöt, a munkaerkölcsöt emlegetni, könnyen esik az ember a felszínes moralizálás hibájá­ba. De azért engedelmet: olykor az erkölcsre is hivat­koznunk kell. Elítéljük az ügyeskedőket, a harácsolókat, a lógósokat, nemde hozzá­juk hasonlóan kárt okoz az is, aki rosszul dolgozik. Vagy hanyagságból, vagy mert nem tudja a szakmáját. A vég­eredményt illetően egy re­megy. . Nos, történetünk szereplő­jét emiatt ingerli az érdekelt­ség hangsúlyos felemlitése. Mert más jelentést kap a szó. Valamiféle mentség, ma­gyarázat rejlik az „érdekelt­ség hiányában”. Elfogadhatat­lan gondolkodásmód. Neveze­tesen az, hogy csak valami pluszjuttatásért illik jól dol­gozni. Miféle torz szemlélet ez, hová vezetne, ha megha­tározójává válna munkánk­nak? Példának okáért a busz­vezető menet közben latol­gatná, hogy az adott pilla­natban milyen az érdekelt­sége. Képtelen gondolat. Vagy az orvos aszerint válo­gatná meg betegeit, - hogy melyik betegség' gyógyításá­ban találja meg jobban a számítását. Vagy a pedagógu nem veszkődne nehezebb fel­fogású tanítványaival, mert ők rabolják az idejét. Nem javítgatná a gyengécske dol­gozatokat, mert az nem iga­zán jövedelmező ... Elkép­zelhető mindez? Aligha. Valójában abban vagyunk mindannyian érdekeltek, hogy ki-ki képességei javát nyújt­sa. A fizetéséért is. És a plusz nem egyszerűen a tisz­tességes munkáért, hanem a többletteljesítményért jár. A többlet lehet nagyobb meny- n.viség, de nem rossz minő­ségben és lehet a jónál jobb minőség — új ötlet, takaré­kosabb eljárás stb. Ebben is < érdekeltek vagyunk, mármint a fejlődésben, az előbbre ju­tásban, és nyilván ennek pénzbeni ellenértékét .sem irigyelhetjük. Természetszerű­leg azoktól, akik rászolgál­nak, Pluszt: várni a köteles­ség teljesítéséért, fizetést a kötelezőnél kevesebbért — ennek nincs köze az érde­keltséghez. Ezt magyarul egészen másként nevezik. M. D. Közlekedési morál Legszebb szavaink egyike a TÁRS. Sokféleképpen használjuk, más-más hang­súllyal, de azonos, kedves, kellemes tartalommal. Mun­katárs, akivel együtt dolgo­zunk és osztozunk a felada­tokban. Éiettárs, akivel élünk, neveljük gyermekeinket. Üti- társ, akivel együtt utazunk és a hosszú órákat kibírha- tóvá tesszük. Talán éppen ez a szóösszetétel — az útitárs — alakult ki nyelvünkben a legkorábban, hiszen vándor­ló, később utazó nép voltunk, lettünk. És ma különös súlyt kap ez a fogalom. Közútijainkon több mint egymillió személygépkocsi közlekedik magyar rend­számmal és évente több mint kétmillió külföldi, autós tu­rista keresi fel hazánkat. Ve­lük együtt veszünk részt az időnként zsúfolt forgalom­ban. És útitárs a gyalogos, a kerékpáros, a motoros, a sze­mélygépkocsi és a teherautó vezetője. Mindenfajta jármű és a benne ülő, aki velem és mellettem igyekszik úticélja felé. Az útitárs ma sokkal tágabb értelmű szó lett. Nem­csak az a személy az útitár­sam, aki mellettem ül a gép­kocsiban, az autóbuszon, ha­nem mindenki, aki velem azonos irányba tart, vagy szemből érkezik. Ezért aztán vannak tartósabb útitársaim és akadnak, akik csak né­hány másodpercre találkoz­nak velem. De akkor is társak! Az úton mindenkivel tár­sak vagyunk. Embertársak, és így már mélyebb értel­met kap a kifejezés. A szó — EMBER — feltételezi a megbecsülést, a figyelmessé­get, mások védelmét, testi épségük óvását, a türelmet és az előzékenységet. Milyen jóleső érzés hallani, hallgat­ni: „Tessék! Csak ön után!” Vagy a járdáról lelépni ké­szülőre szólva: „Legyen óva­tos, asszonyom! Jön egy gép­kocsi!” Hogy az effajta, egy­mást segítő, egymásra ügye­lő magatartás mindinkább általános legyen, hirdette meg a Közlekedésbiztonsági Tanács a mozgalmat, amely­nek a jelszava: „Az úton társak vagyunk!” Olyan társak, akik nem­csak megtanulták irányítani, vezetni a gépjárműveket, de ezzel együtt elsajátították az emberi kapcsolatok nélkü­lözhetetlen szabályait is. Kétféle szabály létezik a közúton: írott és íratlan. Az egyikfélét paragrafu­sokba foglalták és könyvben közreadták. Aki volán mögé ül, először megtanulja e sza­bályokat és vizsgán tanúsít­ja, hogy ismeri őket. Az em­beri kapcsolatok íratlan sza­bályait viszont útitársaink — s közvetve saját magunk — érdekében kell, kellene be­tartanunk. Az a jó gépkocsi- vezető, aki egy időben alkal­mazza az írott és íratlan közlekedési szabályokat. A leírtak értelemszerűen vonatkoznak mindenkire. Azokat betartani kötelesség. Elmulasztásuk balesetveszélyt idézhet elő és büntetést von maga után. Az íratlan sza­bályok közé tartozik például az udvariasság, a türelem, amikor nem erőszakoljuk ki vélt, vagy éppen valós elő­nyünket az úton, a keresz­teződésben. Amikor figye­lemmel vagyunk a tanuló­vezetőkre, az idősebbekre, a nőkre, a gyermekekre. Róluk — noha minden szabály az ő védelmüket is szolgálja — nem szól külön paragrafus a KRESZ-ben. Az emberi kapcsolatokhoz, az útitársviszonyhoz tartozik az is, hogy a bennünket a szabályokra figyelmeztető személyt nem hurrogjuk le, nem kérjük ki magunknak, hogy milyen jogon szólt; hi­szen az útitárs jogán figyel­meztetett. A Közlekedésbiztonsági Ta­nács által meghirdetett jel­szó és vele a mozgalom a kölcsönös megértés mellett a segítségnyújtás követelmé­nyét is tartalmazza. Ne hajtsunk el közömbösen, bár­milyen csekély is a baj, a baleset. Egy kedves kérdés: Miben segíthetek? — nyug­tatóan hat mindenkire. Ér­zi, tapasztalja, hogy mások is együtt éreznek vele, és ké­szek segítséget nyújtani. De a segítség akkor is fontos, ha csali műszaki hibáról van szó. Egy szerszám, egy hiányzó lámpa, egy jó tanács, még a segítőkész érdeklődés is sokat jelenthet annak, aki az úton a lerobbant autóját szereli. Természetesen minden mozgalom csak akkor ered­ményes, ha abban az érin­tettek túlnyomó többsége részt vesz. A mostani akció is úgy lehet hasznos, úgy szolgálhatja a balesetmentes közlekedést, ha mindannyian törekszünk az Írott és írat­lan közúti szabályok betartá­sára. Akkor azt a néhány, de notórius szabálytalanko­dót, veszélyhelyzetet előidéző útitársunkat is rászoktathat­juk a rendre. G.B. Építőtábor! mérleg Csaknem 54 ezer fiatal, 92 önkéntes ifjúsági táborban, négy turnusban, több mint 531 ezer munkanapot dolgo­zott ezen a nyáron. Az idén 25. alkalommal szervezték meg az építőtáborokat. Több mint 250 ezer egyetemista és főiskolás, csaknem 22 ezer gimnáziumi* tanuló, 15 ezer szakközépiskolás, 9 ezer szakmunkástanuló, 1300 álta­lános iskolás és 700 sportoló fiatal vállalta, hogy vakáció­jának 2 hetében napi 6 órás munkával segítse a sürgető mezőgazdasági idénymunkák elvégzését, vagy építkezése­ken próbálja ki erejét. A teljesítményük értékét jelző munkabér összege meg­haladta a 42 millió forintot. A korábbi éveknek megfe­lelően a táborozok 80 szá­zaléka a mezőgazdasági mun­kát segítette. Sokan vettek részt út- és vasútépítésben, valamint csatornázási és bel­vízvédelmi munkálatokban. Az ország nyolc településén szakmai építőtáborokat szer­veztek és itt 3200 fiatal ta- , nult' szakmájában dolgozott. Első ízben rendeztek sza­kács, felszolgáló, cukrász és húsipari szakmai építőtábo­rokat. Gyermekorvosok figyelmeztetése Megkezdődött az iskola. A gyermekorvosok minap meg­tartott tanácskozásán el­hangzott, hogy hazánkban a 14 év alattiak közül a leg­többen balesetek következté­ben halnak meg. Felhívják a szülők, minden felnőtt figyel­mét, a gyermekekkel történő balesetek veszedelmeire. Gyakran előfordul baleset gyermeki gondatlanságból, szülői felelőtlenségből. Külö­nösen az iskolakezdés idején kell fokozottan figyelni a 1 gyermekekre, elsősorban a 6 és 10 év közötti korosztály­ra. Ezek a gyermekek ugyan­is óvodás korú életükben, vagy kisiskolásként már szert 'ettek bizonyos önállóságra, de éppen ebben reilik az első számú baleseti veszély- forrás: a túlzott önbizalom a közlekedésben, a távolsá­goknak a hibás megítélése.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom