Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 7 1982. szeptember 4., szombat Irodálm'i barangolások Ja szóit tüzel, csupán £| r «*» 18 zenegy-ti zenijét éves korában, 1834—35 között miskolci diák volt Pákh Albert í ügyvéd, humorista, szerÍ kesztő, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisla- jf ludy Társaság tagja, a Vasárnapi Üjság alapítója, Petőfi barátja. Sorozatunk jelen darabja az 6 emlékének, irodalmi munkásságának kíván emléket állítani. Annak a Pákh Albertnak, jj akiről. emlékbeszédében ! Gyulai Pál a következőket mondotta: „Mint ember és író a nagyban, vagy nagynak tetszőben öszlönszerűleg kereste az árnyoldalt, s a kicsinyben, vagy kicsinynek lát- szóban könnyen tudott valami érdekeset felfedezni.’1 Pákh Albert, Pákh Mihály, a tiszai egyházkerület evangélikus szuperintendense (egyházi főfelügyelője, püspöke) és Reményik Mária gyermekeként 1823. március 11-én a Gömör me- ! gyei Rozsnyón született. Iskolába itt járt, valamint Miskolcon, Iglón, Lőcséin, majd bölcsészetet és teoló- i giát hallgatva Sopronban. A jogi pályát 1842—43-ban Debrecenben végezte. Itt, sőt már korábban Sopronban, szoros . barátságba került Petőfivel, akin a nyomorúságban gyakran segített. Debrecen volt Pákh irodalmi próbálkozásának első állomása. Innen küldte Kaján Ábel álnév alatt első humoros írásait az Életképekben. Ezek a tárcák nevét országszerte ismertté tették. Amikor 1844. augusztusában Pestre került, egy darabig ügyvédi irodában dolgozott, de amikor Osen- gery Antal meghívta a PesAz emberiség történelme: szüntelen küzdelem a magány ellen.. Fölébe kell nőnünk önmagunknak, azt hisszük. Ki kell tűnnünk. Többet szereznünk, mint amennyi a fenntartásunkhoz szükséges. (Az állat, az értelmetlen ( lény nem teszi ezt, hanem annyit eszik csupán, amennyitől életben marad; a jóllakott oroszlán nem veszedelmes, tudják is róla a szelíd állatok.) Több földet, nagyobb házat akarunk, mint amekkora a szomszédunké. Fényesebb hírt és maradandóbb hálát. Hogy ne legyünk egyedül. Tehát, hogy kitűnjünk. Kiválni a sokaságból mindenáron. Kiemelkedni az egyformák közül. Ha másképp nem megy, s ha különösebb tehetség sincs hozzá, akkor is tenni kell valamit érte. Akkor olyan külsőt kell netán ölteni, ami miatt okvetlenül rád néz valaki. Olj'an ruhába kell bújnod, hogy fönnakadjanak rajtad a tekintetek. Ügy kell táncolnod, úgy kell ordítanod, úgy kell hadonásznod, hogy ész- revegyenek. Az emberiség történelme szüntelen küzdelem a magány ellen — mondtam. S mert ez a harc sokszor reménytelen, ezért fordul sok nemes szándék visszájára, ellenünk; és áldozunk any- nyi életet javítandó-köny- nyítendő szép vívmányt önmagunk pusztítására. Elég, ha Nobel Alfréd keserű és késői fölismerésére vagy Oppenheimer professzor tiltakozására emlékezünk. Reménytelen szerzet-e hét az ember végképp?! Századunkra nem a technikai forradalom a legjellemzőbb, hanem legalább annyira az, hogy rádöbbent sorsa különösségére, vagyis tó Hírlap tárcaírójának, végképp az irodalommal jegyezte el magát. Élénk, humoros, szelleme csakhamar meghódította az olvasóközönséget. Pákhnak pompás érzéke volt a paródiához; kigúnyolta a divatos irodalmi áramlatok sablonos, művészi fogásait, valamint az idegenmajmo- lást Alakjai a magyar élet kitűnő ismeretéről tanúskodtak. A fiatal írók nemzedéke, Petőfi köre, Pákh Albertban a jövő humoristáját üdvözölte, ö is tagja volt a fiatal írók szervezetének, a Tízek Társaságának. Sajnos, 1847-ben súlyos betegség törte meg munkák edvét. Elsősorban e betegsége — amelyből soha nem gyógyult fel teljesen — okozta, hogy a szatirikus véná- jú, kitűnő elbeszélő, kinek reményteljes jövőt jósoltak, viszonylag fiatal korban elhallgatott. 1850. augusztua magányosságra; s most már tudatosan próbálja elviselni. Azaz: kísérleteket végez a megfogalmazására — méghozzá a művészetek valamennyi ágában egyidejűleg. Egyre értelmesebben és meggyőzőbben. S ez, aligKende Sándor É hanem, jó jel. Csak ne tévesszük össze a pesszimizmussal, bármily keserű gondolatokkal civódik is. ... Akkor hát mi a szép ebben a világban? Ha egyszer itt állunk, tehetetlenül, egymásra várva, megverve, reszketve, annyi csalás után kifosztottan, s a folytonos csalódások által márí-már hitünk-vesztet- ten!... És az író, ebben az általános szorongásban, ros- kadjon le az asztalához? Mert mást nem tehet?! Mert mást nem szabad?!... Egyedül az írás lenne az, ami nem gyilkol? (Föltéve, hogy művész fogja a tollat!) De ha így van, ha ezért szabad írni: akkor nemcsak szabad, hanem — kell is. S akkor nem lehet kérdés, hogy szabad-e? Vagyis, hogy szabad-e a polcol tornácán ezzel vesztegetnünk az időt, s valamilyen marokra fogható ütőszerszám helyett a szépségről beszélnünk mégis?! Kosztolányi figyelmeztetése péK sától — akkor tért vissza a Bécs melletti Laab-féle víz- gyógyintézetből — már keveset írt, s irodalmi munkásságára egészen haláláig. i a szerkesztői tevékenység volt a jellemző. Ö vállalta az Űjabbkori Ismerettár szerkesztését, Gyulai Pállal együtt pedig a Szépirodalmi Lapokat. 1854-ben Jókai biztatására megindítja a később 78 évfolyamot megért Vasárnapi Űjságot. Üjsága rendkívül népszerű volt, 5 —7 ezer előfizetővel rendel- S kezelt. Noha élete utolsó éveiben betegsége gyakran ágyhoz kötötte, munkakedve mindvégig töretlen maradt. 1863- ban a Magyar Ember Könyvtára című sorozatot, s ezzel párhuzamosan Gre- guss Ágosttal együtt a Magyar Sajtó folyóiratot is szerkesztette. Érdemeiért a Magyar Tudományos Akadémia 1864. január 20-án. a Kisfaludy Társaság pedig 1865-ben választotta tagjai közé. , Két évre rá, 1867. február 10-én hunyt el Pesten az egykori miskolci diák. Síremlékét — melyet megyénk szülötte, Izsó Miklós szobrász készített —; a Vasárnapi Űjság olvasói állították neki. Az emlékmű felirata summázata Pákh Albert viszonylag rövid, betegséggel árnyékolt, mégis maradandót alkotó életének: „Szenvedi s panasz helyett tréfával vágott, / De gúny szavát megczáfolá szíve, / S a fáklya, melyet mindig elül vive, / Nem szórt tüzet, csupán világosságot.” Hajdú Imre dául: — Ha egyszer csak a körmünk hegyére lehetne írnunk, akkor ki kell majd fejlesztenünk a körömhegy- re-írás művészetét. írni tehát kell. Ahogyan az kell, hogy legyen kenyér. Mindig. Az a kenyér, and a mi nyelvünkön mindig is többet jelentett annál, ami. Nemcsak karéj a szalonna alá, nemcsak tejeskávéba aprítva, nemcsak zsírosán, sósan-paprikásan, vagy vajasán, friss zöldhagymával, s nem csupán húshoz és főzelékhez fogyasztva, hanem szimbólumként is. A szegénység-gazdagság viszonylatának szimbólumaként például. Jelentheti a munka hozamát, sőt az értelmét is, az egész évi küszködés eredményét. Elégtételt, any- nyi kiserkent veríték és könny utáni Ha nincs kenyér, akkor kerülhet az asztalra bármi, nélküle a legfinomabb teríték is szegényes. És jelenti magát a létet. Nem egyenesen azért, mert táplálék, hanem mert lánc is: a legel téphetetlenebb lánc. Egymáshoz köt, egymásra utal. Kézfogás. Maga a haza.' Az új kenyér fölötti öröm nélkül elviselhetetlen volna a magány ... A kenyér miatt van a törvény. Nálunk és az egész világon. Vagy inkább így: — a kenyérért. Minden törvény. S a törvényvédte becsület. A kételyekkel küszködő ember, a szépségről tűnődvén, annak értelme vagy haszna felől gondolkozva, a friss kenyér felé nyújtja a kezét. S a meleg illattól derű önti el az arcát. Tér Vologdában Közös kiállítás Moszkvában, Vologdában, Miskolcon i i A Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezetének négytagú delegációja, Feledy Gyula Kos- suth-díjas, Lenkey Zoltán, Mazsaroff Miklós Munká- csy-díjas. és Pető János grafikusművészek a szovjetunióbeli testvérmegyénk, Vologda területi képzőművész szövetségének meghívására július közepétől harmincnapos látogatást tettek. Lenkey Zoltán már másodszor járt Vologdában, hiszen két évvel ezelőtt is tagja volt annak a delegációnak, amely a miskolci művészek Vologdában rendezett kiállításán vett részt. A két területi képzőművészeti szervezet, szövetség kapcsolata már hosszabb ideje kialakult. A vologdai művészek legutóbb 1981- ben látogattak megyénkbe. — Azért örültem ennek a lehetőségnek — mondotta Lenkey Zoltán —, mert ez már igazi baráti találkozó volt, s mert a meghívás hosszabb időre szólt, alaposabban ■ megismerhettük azt a. világot, az ott élő emberekéi, gondjaikat és örömeiket, hiszen közöttük, velük éltünk. A területi pártbiaottság, a szovjet — a tanács — és a képzőművészeti szervezet vezetőinek, képviselőinek fogadása után gazdag program várt a miskolci művészekre. — Alaposabban megismerkedhettünk Vologdával, a várossal .és a területtel. Ez az ősrégh orosz város a sok új épülete mellett híven őrzi ősi műremekeit, a freskóiról híres öreg templomait, kolostorait, székes- egyházait, a régi, díszes faragásé, festett faházait is. Hosszan tanulmányoztuk a városi képtár anyagát és megcsodálhattuk a múzeum gazdag ikbngyűjteményét. Több mint tíz napot voltak . Kirillóban, a megyeszékhelytől északra fekvő régi, orosz, kisvárosban. S bár a hatalmas országnak ezt a részét „Szibéria kapujaként” emlegetik, igazi '. ‘ ■ - : «L * !- kontinentális nyár fogadta őkét. Füröd tele a tiszta tavakban, folyókban. — Itt sokat dolgoztunk, rajzoltunk — folytatta a művész.».-— És itt éltük át a fehér éjszakákat Nagy, felejthetetlen élmény. Hideg fény uralkodik a tájon, de a színeket is érzékeli az ember... Feraponlóba is eljutottak, Ezen az északon fekvő településen is nagy élményben volt részük, A Rozs- gyeszvenszlcij székesegyházban testközelből tanulmányozhatták a Dioniszij és fiai által az 1500-as években festett freskókat, Ugyanis éppen ezeket restaurálták, így az állványokon egészen a kupoláig eljutottak, „Megkóstolhatták” az akkor használt földfestékeket és igazat kellett adniok a helyi kollégáknak, akik a szóban forgó freskókat az olasz Giotto művészetével vetik össze. Jártak Cserepovecben, a városban és híres kohászati kombinátjában is, ahol végignéztek egy csapolást. A széles folyó partján elterülő város és környéke nemcsak ipari táj — gyárkémények, salak-hegyek —, hanem természeti szépségekben is bővelkedik. A tavak, a folyók, a nagy zöldövezetek, a parkok vörösfenyői megszűrik a levegőt, oxigént .termelnek. A helyi képtárban a Verescsagin életművét reprezentáló kiállítást tanul mányozhatták. Jártak egy kolhozban is Kirilló mellett. Ez a vidék az úgynevezett „nem-feke- te-föld” övezetében van. Az elnök fogadta, tájékoztatta őket. Gabonát, lent és burgonyát termelnek főleg. Gond, hogy kevés a férfimunkaerő. A második világháború nagy vérvesztesége — bár ide nem jutott el a front — és a fiatalok elvándorlása miatt a nők tartják vállaikon a közös gazdaságot. És a családok, a gyerekek, a nyugdíjas öregek, a háztartás és a kis háztáji gondja is az övék. — Szeretném még elmesélni azt a felejthetetlen egy napunkat — mondta a művész elgondolkozva —, amelyet egészen északon, egy régi, elhagyatott falu-;, ban, a vologdai kollégák dácsáiban, hétvégi házaiban . éltünk meg. Erdő, tó, patak . vett minket körül, gazdag I növény- és állatvilág élte f körülöttünk állandóan meg- i újuló életét. Még medve- f vadászatokról is meséltek, > Igazi orosz vendéglátásban i lehetett részünk. A szépen | terített asztal, mint egy i csendélet, tele volt salátáit- 1 kai, erdei gyümölcsökkel, f gombákkal, már párolgott | a cseréptálban a borscs, a | káposztaleves, illatozott a ii frissen sült pirog, a tésztá- S ban sütött hal, ízletes feke- tó kenyérszeletek mellett » ott volt a gorcsica, a jelleg- ] zetesen erős mustár, a só, : vodkásüvegek, magyar és bolgár borok, grúz ásványvíz és fényesre törölt poha- S; rak. — Gitár került elő. Pető r János kollégámnak nagy si- ? kere volt, amikor kedvenc | dalainkat kísérhette a tisz- f ta hangú hangszerrel, Va- e lentyin Jegyemszkij grafi- \ kus barátommal és a többi- |] ekkel rázendítettünk ked- véne dalunkra oroszul: „Vi- f gyél el engem, kedve- ; sem __” ö tven tusrajz sorakozfflo j a műteremben. Mind ott í készült és még több vázlat, j Lenkey önálló kiállításra : szánja. S mint mondja, kö- | zös kiállítást* rendeznek I szovjet kollégáikkal Vologdában, Moszkvában és Miskolcon. — Egy hónapig éltünk közöttük, velük — mondta befejezésül a művész. — Alaposabban megismerhettük az orosz embereket Már az első utáninál is tapasztaltam, de most megbizonyosodtam arról, hogy nyílt, őszinte, csupaszív emberek. Élhetnének módosabban is, de a haladással vállalt elkötelezettségüknek ára van. Szerényen élnek és tisztességgel doleoznak... Oravec János MEZEI ANDRÁS: ’ Ideje volt Ideje volt nyílt férfíságnak. Ideje volt vállalt halálnak. Gazdag ember látszott kövérnek, szegény ember Játszott soványnak. —M ... ............................... . inn Jó és gonosz, mint a mesében, e z fehérben, a z feketében. Az angyal arca volt födetlen. volt a gyilkosé leplezetlen. Lón: a farkasok mosolyognak. Lön: a bárányok vicsorognak. Hazug ajkán az áf-igazság. Igaz ajkán az ál-hazugság. Irgalmatlan az irgalmasság, bizonytalan a bizonyosság.
