Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-25 / 225. szám

ÉSZAK - MAGY ARORSZ AG 6 1982. szeptember 25., szembot Miskolc új főépítészénél \7PFPTPm P7 1$a* *in & viliig w&» K elemen István, Miskolc áj főépí­tésze az kién, április 16-án fog­lalta el beosztását. A kérdésre, bogy elfogadja-e ezt a „hivatalt”, hosszú gondolkodás, az ő szavait idézve, va­júdás után mondott igent. Ügy érezzük: jó oka volt a hosz- szas töprengésre. Az új, nehezebb feladatokkal járó murfka mellett szembe kell néznie a város közvéle­ményének aligha hízelgő ítéletével, amelyet Miskolc építéséről az utóbbi évtizedben alkotott, s alkot még ma is. — Lapunk 1980-ban sorozatot kö­zölt megyénk városainak fejlesztési elképzeléseiről. Miskolcról szólva, a korábbi várostervezésről megjegyez­tük : lehetett volna másképpen is. Egyetért ezzel a gondolattal ? — Egyetértek, de csak bizonyos fenntartásokkal. Az ugyanis, hogy Miskolc lakótelepek „halmaza”, és lakótelepeink „arca” ilyenre formá­lódott, véleményem szerint nemcsak az építészek hibája. — Így van ez az A vasi lakótelep esetében is? — Igen, s remélem nem árulok el titkot, amikor elmondom, hogy az első ütemet át akarták terveztetni. De ezt egyszerűen már nem lehetett megtenni. Azt a bizonyos területet akkorra már közmű vési tették, a ki­vitelező vállalatok felvonultak. Ami pedig ennél is százszorosán nyomo­sabb érv volt: a tervezett mennyisé­gű lakást csak ott lehetett felépíte­ni. A mennyiségi szemléletet a kínzó lakásproblémák alakították ki, egé­szen országos szinten. Enyhítése csak a házgyári technológia megjelenésé­vel volt lehetséges, s a panel is olyan volt az első időkben, amilyen. Gon­dolja el: Miskolc tizennyolc-húszezer lakás igénylőjéből most vajon hányán költöznének szívesen az Avasra? — Minden marad tehát a régiben? — Nem erről van szó. Amióta, I975-ben Alsózsolcán felépült a ház­gyár és termékeiből elkészültek az első lakások, minden városépítészet­tel és tervezéssel foglalkozó szak­ember töri a fejét, miként lehetne a panelból is szebbet, jobbat. Ho­gyan lehetne a lakótelepeket színe­sebbé, elevenebbé, az emberek igé­nyedhez jobban alkalmazkodóbbá tenni. Mindenképpen tovább aka­runk lépni, a panelból is szépet aka­runk építeni. Ennek érdekében mun­kálkodunk együtt a rendszergazdák, a BÁÉV és az ÉSZAKTERV mérnö­keinek kis csoportjával. A homlok- zatgazdagítási eljárások mellett a fő feladata a házgyári épületek te­tőtereinek beépítése, fogadószintjeik kedvezőbb megoldása, az épületek jobb színezése, az emberhez köze­lebb álló, arányosabb léptékű együt­tesek kialakítása, és a kísérletezés. — Ennek mikor láthatjuk gyakor­lati eredményét? — Várhatóan kéfe-három érr mói­V.TL — Váltsunk témát. Fotóriporterek, idegenforgalmi szakemberek pana­szolják, hogy Miskolcról aüg-aiig le­het szép felvételt készíteni. Ebben terveznek-e valamilyen változást? Mi a helyzet a Széchenyi út Ady-hidtól Tanácsház térig történő felújításá­val? — Amikor föttették nekem a kér­dést, hogy vállalom-e ezt a beosz­tást, eszembe jutott: tíz évvel ez­előtt elhatározott feladatok végrehaj­tásában is közre kell működnöm. Ezek közé tartozik a Széchenyi út felújítása. A villamosvágány és az útfelületek mellett a belváros elö­regedett lakótömbiednek felújítása sem várhat már magára. Az átépí­tés, felújítás a VI. ötéves tervidő­szak végére történő megkezdésére a temáesűlestink pénzt is jóváhagyott. A belvárosból mindenképpen egy emberi iéptékű városközpontot sze­retnénk kialakítani fokozatos tömb­rekonstrukcióval.' Tágas, világos bel­ső udvarokkal, amelyek között átjá­ró* is lesznek. A növényzet és mik- roarchitekturális elemek segítségé­vel — portálok, kirakatok, reklámok stb. — pedig egyfajta. Miskolcnak jellegzetességét, sajátosságát is adó atomszférát, képet szeretnénk for­málni. — A sétálóutca? — A Rudas László és a Toronyalja utcák korszerűsítésével lehetőség nyílik a gépjárműforgalom elterelé­sére, és akkor nem lesz akadálya a sétálóutca kialakításának sem. Je­lenleg tervezési munkálatok folya­matban vannak, és az elképzelések szerint az átépített villamospálya to­vábbra is a jelenlegi helyén fut majd. A gyalogos felületektől biz­tonságos elválasztást növények te­lepítésével és az előbbiekben emlí­tett „utcabútorozással” lehet megol­dani. Ennek „átfutási”, megjelenési ideje ugyanúgy, mint más városfej­lesztési elképzelések megvalósulásá­nál, úgy hét-nyolc évre tehető. — Befejezésül pályájáról kérünk néhány szót. Harmincnégy évesen lett egy kétszázezres város főépíté­sze __ — Az ellendrukkerekre gondol Biztosan vannak ilyenek is, bár még senki sem mondta a szemembe, hogy a vesztemet kívánja. Mindenesetre tudom, hogy sok „kritikussal” kell majd szembenéznem, a szakmabeli­ekkel és a laikusokkal egyaránt. Megbízatásomat „küldetésnek” te­kintem, melyben a szűkebben vert szakmai — építészeti, városépítési —• megoldások színvonalának segítése mellett, városunk arculatának alakí­tásában „diplomáciai” feladatok is várnak hám. Az adott gazdasági kör­nyezet, a realitások talaján állva kell tudnom összehangolni az érdekeket a városfejlesztésben aktívan tevé­kenykedő „erők” között. Ehhez vi­szont a jó partneri kapcsolat, az „ér­dekek” kölcsönös tiszteletben tartá­sa és segítő szándék szükséges valar­men nyi „fél” részéről. Egyébként, ha ezt igy lehet mondani, tősgyökeres miskolci vagyok. A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiztem, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem építész- mérnöki karán szereztem diplomá­mat. Azonnal visszajöttem Miskolc­ra, az ÉSZAKTERV területfejlesztési csoportjához. A városi tanács terv­osztályának főmérnöki beosztását 1976-ban pályáztam meg, sikerrel. Most itt vagyok. Szeretem ezt a vá­rost, s azt akarom, hogy előnyére változzék. KALÁSZ LÁSZLÓ: (Szonett gyermekeimnek) Szívvel és ésszel: tömörebb tervvel s bátrabb nekiszánással — nem oldalazván apró mással — küzdjétek jövendőtöket! ne egyedül! vállvetve mással! s ne magatokért! ne tömeg legyen a nép de ötvözet: amely majd titeket is árnyall induljatok hát kitárt szárnnyal kitárt szívvel: nerrj jövöget a jövő! de vad akarással együtt az értelmes világgal és szíves-eszes látomással eléritek jövőtöket FECSKE CSABA: Öszike Virít, virít az őszt ke — Szemed a fényt még örzi-e? Hűvös az őszi éjszaka De még nincs dere, nincs Hava Még se dér, s* Hó, még ne fétj Ha hűvös az éj, ha reszket A Föld, a Mindeoség szíve — Virít, virít az öszike Ddvardy József AKÁC ISTVÁN: Hogyha kezével mt. iöioldozza a kiot.-j Törékeny kedvesem ahol jár., lába nyomán Nap zokog: zsoltár. Virágok sietnek eléje, s meghajlanak az ütemére . 11 Ä gyerek elhúzódott • tőle. amikor arcon csókolta. Pedig fél­órája jött meg a borbély­tól, a Béke utcán tekerte a biciklit, amikor a kilen­ces vonat elfütyült. Igye­kezett, nehogy Karcsiék előbb érkezzenek. A baju­sza persze szúrhat, s undo­rodhat a gyerek a dohány- szagtól is. Apja-anyja szív­ja pedig, igaz, nem ilyen kapadohányból való kopor- BÓszögeket, mint ő. — Ne ijedj meg a nagy­apától, Ákoskám — lök­dös te feléje az anyja. A gyerek azonban letörölte az arcát, mintha tehén nyálta volna, s bizony még tá­volabb tekeregett, anyja kezéből is kirántva a vál­lát. Az öreg a szemével kö- rülszeretgette azért. Csupa apja, no. Akár azt látná tízéves korában. Csak tán erősebb, inasabb volt Kar­csi. Ez olyan puha izom­zatú úri gyerek már. Szép azért. Sokat nőtt, vállaso- dott. Igaz. valami sportra beíratták, úgy mondják. De nem futtballra, valami más­ra, azt írták. Mikor is lát­ta legutóbb? Van tán más­fél éve is. Ügy van, éppen annyi, mert húsvétkor volt egy éve. Ok vonatoztak el a helyükbe, bár ne tették volna. Karcsi már az állo­máson lekapta őket, hogy milyen ódivatúan öltöznek. Ott van pedig a szürke öl­töny, amit 6 adott neki, igazán felvehette volna. Anyának is adott Tériké szoknyát, meg blúzt, kar­digánt is. Erre beállítanak ezekben a ... Űj ez a mun­kásruha, nézd csak meg, bi­zonygatta ő, a fia azonban erre még gorombábban vá­laszolt. Látom, mondta gú­nyosan, tán még az árcé­dula is ott fityeg rajta. Meg ez a micisapka! Hát az a barna kalap, amit én adtam? A legnagyobb sér­tés azonban már bent a la­kásban esett Gyanútlanul lépett ki az erkélyre az öreg. s elégedett hümmö- - géssel dicsérte a kilátást. Fia és menye egyszerre ki­áltottak rá, mintha bizony földrengés lenne, s az er­kély máris megindult vol­na alatta. Jöjjön vissza, apuka! Azonnal jöjjön visz- sza I De miért? Valami ba­ja van az erkélynek? Mert én nem szédülök ennél ma­gasabban se ... Nem, nem, próbálták enyhíteni a fel- csattanás élét, csak tetszik tudni, odaát a sárga ház­ban, ott a másodikon, ahol a pelenkák száradnak, Kar­csinak egy kollégája lakik. Olyan kíváncsiak, olyan ... Az öreg megbénultan állt, majd fojtott hangon oda­szólt a feleségének: azt hi­szem, anya, akár indulha­tunk is vissza ... Nagy sür­gés-forgás kezdődött, a fia­talok magyarázkodtak, a mama szipogott, végül még­is megvárták az ebédet, de ott már megint nem bírta ki a fia, hogy ne figyel­meztesse! apus, ' ne szür- csölje a levest, mert óikkor a gyereket is hiába figyel­meztetjük ... De feledjük el a régi sé­relmeket, gondolta most. Különben is ezúttal mi va­gyunk a házigazdák, fo­gadjuk őket, mintha mi se történt volna. Meg a múltkor olyan kedves le­'5>etet írt ez a büdös kö-> lyök! Ámbár nagyon for­más volt, sok szép mondat­tal, igencsak az anyja dik­tálhatta neki. A tanárnő anyja! Mindegy, az no, jól­esett Kétszer olvasta föl a mamának, de magában még délután is elővette: „Drága Nagypapa és Aranyos Nagy­mama ... ”, így kezdődött. Irt a suliról, az autóról, hogy milyen jól szalad, amikor apu hajtja, mert az anyu nem mer gyorsan menni, ha néha 6 vezet. Szóval, gyönyörű egy levél volt, fölért egy gazdag cso­maggal. „Drága Nagypa­pa ..Szereti, ha így szó­lítja. Máma már ez a di­vat. Jól van az. — Menjetek ki a nagy­papával, nézzétek meg a malacokat indítványozta a mama. — Kismalacok? — Igen. — Hű, de klassz, gye­rünk! A suliban a Venczel- nek van aranyhörcsögje. a Csabának meg egy Igazi uszkárja ... Kismalacok? És mekkorák? — Ilyen pieurkák... A múlt héten születtek. — Jaj, de jó, nézzük meg! Ugye, le is fényké­pezzük, apa? •> — Persze, majd később, ha erősebb lesz a nap __ M enjetek csak a nagypa-v. pávai- -' ' ■ ■ Alig; csukódott be mö­göttük1 az ajtó, Karcsi fel­villan yozottan kérdezte az anyját:'-1 — Mi van? Atyus nem iszik? Nem éreztem .rajta a pálinkát. Vagy csak most, a mi kedvünkért? 1 .‘ Annus József: — Nem, nem, fiam. Le­szokott ... — Leszokott? Hogy csi­nálta ezt, anya? Hát meny­nyit könyörgött, rimánko- dott neki. Meg mi is, ami­kor felcseperedtünk. — Nem volt ő részeges — szólt közbe Tériké. — Mindig azt mondtad — — Hát, nem itta el az egész fizetését, de bizony, jócskán belenézett ő a po­hárba, ha tehette. Hiába szépítenénk a dolgot, bi­zony sokszor ivott részeg­ségig is. — Hát, megtörtént... — bizonytalankodott a mama, némiképp még most is, a múltat is takargatva a me­nye előtt. — Hálisten. ma már nincs semmi baj. Em­lékszel, amikor nálatok jár­tunk ... Már akkor is ép­pen csak belenyalt. Rá egy vagy két hétre meghalt az a vasutas cimborája, a Kakuszi akivel olyan so­kat voltak váltótársak. Hogy aztán ettől ijedt-e meg, vagy tán egyedül nem esik olyan jól a kocsmá- zás, de tény, hogy azóta : még , vasárnap se megy. Át . nem. lépte a Dübögő kü- írtzábjét... — Nem is hozat? J. —1 iá. nem. Feri sógor ; hozott, ide a múltkor egy liter bort, kóstolóba. A fe­linél^ több ottmaradt, tán meg , is romlott már. 5; — Nahát! Atyusra rá- romloU a bor! Soha nem hittem volna. Emlékszem olyanra, amikor három li­tert ivott meg egy ültő he­lyében, éppen Feri sógo- réknál, egy disznóvágási vacsora után. Pedig nap­közben is emelgette... És nem is tántorgott. Vajon mennyit ihatott, amikor úgy kellett az utcáról be­vonszolnunk ... — Olyan is volt? — Hát.. „ vegyszer meg­történt ... — Egyszer? Hajaj... — feledkezett meg magáról ezúttal a mama. — Volt az vagy háromszor-nógyszer is ... De hát. ami volt, el­múlt, hálisten. Olyan most. mintha kicserélték volna. Nem győzöm dicsérni án­gyodnak. Állandóan tesz- vesz, ő jár a boltba, a pi- . acra. Egy héten kétszer megy borotválkozni. Ott el­diskurálnak, ez az egy szó­rakozása van A kocsmá­nak a tájékára se megy. Pedig a múltkor rápirított Barna János. Azt mondja: na, komám, téged is jól odakötözött az asszony az asztal lábához, ha már egy fröccsre se mersz bejönni. Nem mék. mert nem aka­rok, kiabálta vissza. Men­jetek csak, vha olyan mar­hák vagytok, hogy még fi­zettek is a méregért. — Na, tessék. Pár éve, amikor az orvos ijesztgette ilyenformán, ő csak neve­tett: ó, ha a doktor úr tudná, mitől halunk meg, ' ' esi hát először is magát men­tené. De hát nem tudja. Semmit se tudnak az orvo­sok, csak azt hajtogatják: eldobni a poharat, eldobni a cigarettát... A gyerek nekipirosodva kapaszkodott az akol desz­kájába, nagy, kerek sze­mekkel bámult, amikor a malacok előfutottak az öreg cöccögésére. — De szépek! Hű, de aranyosak! Meg szabad fogni őket? — Hát ilyenkor, amikor fias a koca, akkor elég vad. Nem nagyon szereti... — Ez vaddisznó? — Nem vaddisznó, de úgy ráront az emberre, mintha az lenne ... — A gazdáját is megtá­madja? — Hát..., engem ugye, nem. Mert tőlem kap enni. ismer pici kora óta ... De a nagymamádat már nem tűri. Még az állatorvos is félve lép be hozzá, mert úgy/acsarog ... — De én úgy szeretnék megsimogatni egyet... — Ó. kisfiam, hát nem kismacska ez, hogy simo­gatni kelljen. No, várj csak, azért megpróbálhatjuk ... — Becsusszant az akol aj­taján. álldogált egy ideig, majd hirtelen mozdulattal elkapta egy foltos kisma­lac hátsó lábát Föl is emel­te mindjárt, csak azután nyúlt a has’a alá, s odatar­totta a gyereknek. A koca

Next

/
Oldalképek
Tartalom