Észak-Magyarország, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-18 / 219. szám
7982. szeptember 18., szombat* ÉSZAK MAGYARÜRSZÄG 7 Á kvarcóra Ma reggel, munkába igyekezvén észrevettem, hogy áll az óráin. — Bocsánat! — lépek közelebb egy csillogó karórát viselő hölgyhöz a buszon. — Megmondaná a pontos időt? — Hét óra tizenöt perc, huszonöt másodperc — olvassa fel habozás nélkül az óráján látható számokat, s érdeklődéssel figyeli, hogy szerencsétlenlcedem féllábon, táskámmal térdem s könyököm között, amíg beállítom öreg ketyegős VosztokomaL — Miért nem vesz kvarcórát? — kérdezi jóindulatúan a hölgy, míg a hirtelen kanyarban többször is nekiütődöm. — A tizedmásodperceket is mutatja, és sosem kell felhúzni. Ó, az órahúzás szertartása! Apám tűzhunytával felállt a nyikorgó vesszőfotelból, leakasztotta a szögről ökölnyi zsebóráját, és prrr-prrr-pr'rr, mintha a tücsök ciripelne. Erre a hangra ragadt le minden este a szemem. Az időt is erről az óráról tanultam meg leolvasni. Ez a kismutató — magyarázta apám — emez meg a nagy. öt óra, fél hat, háromnegyed hét. Ma így állna, mennyi volna? Most már ezt sem kell tanulni. A kvarcóra számokkal írja ki, hogy: hétóratizenötperchuszonötmásadperc. Tudok egy játékos kísérletet. Kérdezzék meg barátjuktól, mennyi az idő, közvetlenül azután, hogy megnézte az óráját. Meglepődve fogják tapasztalni, hogy újból megnézi, mielőtt válaszolna. Bizony, bizony. Ha az ember a régi Vosztokjára. pillant, nem fogalmazza meg, még gondolatban sem, hogy: hét óra tizenöt perc, huszonöt másodperc. Ehhez egy pillantás nem elég. Ahhoz viszont igen, hogy tudja, az a lány már nem jön el a randevúra, s lassan az utolsó vonat is elmegy. Mert tulajdonképpen soha sem arra vagyunk kíváncsiak, hogy hány óra van. Mindig csak arra: időben vagyunk-e még, vagy behozhatatlan késésben immár. Ezt pedig egy nagy-, meg egy kismutató (hol van már róluk a foszfor? és hol apám, aki először megnevezte őket?) hamarabb megmutatja, mint a digitális óra zölden villogó számsora Es azok a megfoghatatlan tizedmásodpercek. Mi közöm nekem a ti zed másod percekhez? Mit is kezdhetnék velük, amikor éveket fecsérlek el? — Bocsánat! — lép egyszer majd mellém is valaki. — Megmondaná a pontos időt? Én altkor még egyszer utoljára rápillantok az órámra (amit éppen az imént néztem meg), és nem szólok, mert akkor már nem lesz jelentősége az időnek sem a foszforjuk-hagyott öreg mutatók állásszöge, sem a digitális óra zölden kijelzett villogó számsora szerint. Mester Attila Médszerbirze A megye KlSZ-propaga»distáinak találkozóját és módszervásárát rendezik meg szeptember 19-én, vasárnap a csanyiki KISZ- iskolán. A résztvevők előadásokon ismerkednek a mozgalmi munka aktuális kérdéseivel, a módszerbörze pedig jó lehetőséget ad a tapasztalatok cseréjére. Egyebek között lesz diaporáma- bemutató, módszertani vetítések, a politikai képzési központot bemutató diasor. Bemutatkoznak a propagandamunkát segítő intézmények is. Az iskola lehetőséget biztosít hanganyagok hallgatására és másolására. Az egész napos programot külpolitikai fórum, politikai kaszinó és diszkó zárja. Erdei ösvény Feledy Gyűlő rajza Kovács Margit-a!bum Negyedik kiadásban adta közre a Képzőművészeti Kiadó P. Brestyánszky Ilona Kovács Margit-albumát. Az 1377-ben elhunyt szobrász és keramikus a modern magyar kerámia egyik vezér- egyénisége volt. Munkássága korszakot jelöl. Az új szellemi! iparművész-kerámiát többek között, ő honosította meg Magyarországon. Művészete sajátosan magyar, nagyon egyéni. Életműve a kerámia minden ágában jelentékeny. Keze alól figura és edény, falicsempe és relief pazar bőségben került elő. Alkotói pályája — melynek felfelé ívelését hazai és nemzetközi sikerek, elismerések mérföldkövei jelölték — töretlen volt. A most negyedik kiadásban közreadott kötet, illetve album 65 színes táblamelléklete, az 1973- ban megnyílt szentendrei Kovács Margit Múzeumban készült, de a kötetben megtalálható katalógus további 147 fényképreprodukciót is tartalmaz.. A nagyméretű tanulmányt gazdag jegyzetanyag és irodalomjegyzék teszi teljesebbé. E kötet már régóta hiánycikk a boltokban, Kovács Margit tisztelői bizonyára örömmel fogadják. Ten verés/kők rakott szoknyát viselt és kissé kopott ingblúzt. — Hát ők azok — mosolygott Jeneiné —, ők azok. — Maga orvos? — fordult Feketéné a férfi felé. — Nem kérem. Könyvelő vagyok. — Az aranykeretes szemüveg villant egyet. „Azt hiszem, ezek nem az én embereim. Keszeg-házaspár. Ezektől még magányosabb leszek.” — És a felesége? ■— fag- gatózotl tovább. A kis keszeg, hegyes orrú nő, mintha csak ezt a kérdést várta volna, leült, rakott szoknyáját fellebbent- ve. Két kezét összetette az álla alatt. — Én az orvosi egyetem kísérleti laboratóriumában dolgozom. — Béka? — kérdezte olyan hangsúllyal, amiből rögtön kiderül, tudja ő, mit kísérleteznek a békákkal. — Egér — mondta Ágos- tonné. és Feketénél enyhe rosszullét környékezte. „A keszeg kísérletezik az egérrel, és erről’' esténként könyvelést csinálnak. Nem, ezek nem az én embereim.” — Ne kíváncsiskodjon most, édesem, ne fontoskodjon — súgta jeneiné. És Feketéné már tapasztalatból tudja, ha barátnője mindent kétszer mond, nála az idegesség jele. — Térjünk inkább a tárgyra. Persze, Jeneiné izgatott a pénz miatt, ötszáz forintot ígért neki, ha sikerül az üzlet. És ahogy ismeri, ezektől is kicsikart valami készpénzt. Feketéné kínosan feszeng a széken, nem ért ő az ilyen tárgyalásokhoz. Hogyan illik megmondani, hogy nem kellenek. El sem tudja képzelni, hogy ezeket várni lehet esténként. Pedig a főzt- jével még meg is hizlalná őket. Az Ágoston házaspár egymást nézi, a nő furcsán j ártatja szemét férjén, aki zavartan lehajtotta fejét. — Szóval? — Jeneiné izgatottan dobolt csontos ujjaival az asztalon. — Mikor nézik meg a lakást? A férfi karórájára néz. — Azt hiszem, mennünk kell — nézett feleségére. Jeneiné kétségbeesve legyezi magát kesztyűjével. — Nem vagyok szimpatikus maguknak? — kérdezi Feketéné kicsit csalódottan, mert végül is neki több joga van hozzá, hogy válogasson. Elvégre őhozzá egy lakás is tartozik, ezekhez meg csak az ellenszenvük. Ezekre mondja ez a vén boszorka, hogy csupaszív emberek?! — A néni nagyon szimpatikus, de nem elég öreg nekünk — mondta Ágostonné, és hidegkék szemével mereven kibámult az ablakon. — Mi sem vagyunk már túl fiatalok — veszi át a szót a férfi. — Nekünk egykét éven belül lakáshoz kell jutnunk. Önálló lakáshoz. Ugye, népi haragszik a nyílt' Ságunkért? ■ ■. , ?v. ;.äh< Ágostonné hóna aló kapta retiküljét, és felállt, ezzel jelezve, hogy vége a tárgyalásnak. Feketéné előtt elsötétült a világ. Azt mondta.magában: most fog meghalni. Ennyi embertelenségre nem számított. Otromba kezével egy pohár víz után kapott, Jeneiné segít pelei tartana. Mire magához tért, a házaspár nem volt ott, és bar- rátnője már a kalapját illesztette a fejéré. — Jöjjön, Márta, menjünk haza. Feketéné a szívét dőrzsöl- gette. — Inkább maradnék egy kicsit. — Akkor igyon egy konyakot, aranyt m. Attól jobban lesz. Én fizetem. — A kis madárcsontú örcgasz- szony maga ment az italért. Feketénének jólesett, egy- hajtásra kiitta. Jeneiné magának is kért egyet. — Ne búsuljon, kedves Márta. Nem sikerülhet azonnal. Ne izgassa magát, eny- njit nem ér az egész Feketéné elmosolyodott: — Nagyon aggódhat értem, ha már másodszor szólít a keresztnevemen. Jeneiné sajnálkozva meg- paskolja barátnője kezét. — Kérem szépen — próbált szólni Feketéné a pin- cémőhöz — Fizetni akarnak? — Nem. Hozzon nekünk még két konyakot.. Feketéné kezében elvész a pohár. Jeneiné kesztyűs kezével nyúl az italért. — Egészségére, Márta. — A magáéra is. És 9 nem volt igaza abban, hogy ezek csupaszív emberek ... Rögtön felmérték a helyzetet, hogy én talán még harminc évig is el- sántikálnék az életükben ... Érti már? Nincs szívük kicsinálni engem. A két öregasszony hangos nevetésben tört ki. a felszol- gálönő' értetlenül nézett rájuk. ***'«é*ag*A» Ketten di es m Kisgyőr, Völgy utca 11. szám. Takaros ház, festett kerítés, a kapu előtt a kis- padon hajlott hátú öregember üldögél. Orrán vastag szemüveg, bütykös, agyondolgozott kezében görbebot, nehezen támaszkodva áll fel jöttünkre. — Épp a boltba indultam, csak előtte erőt gyűjtöttem egy kicsit Tudják, a feleségem hébe-korba megállít egy kis sört, azért megyek majd, meg betérek a mészárszékbe is. De csak tessenek beljebb kerülni, szétnézni nálunk, beszélgetünk egy keveset. Elmondanám én a szívem nagy bánatát... Tisztara sepert udvar, szőlőlugas, a virágágyásokban őszirózsa. A konyhában a tűzhelyen krumpli fő, az öregember letörli a viaszosvászon asztalterítőt, hellyel kínál. Az ágyon töpörödött öreg néni, E. Bihari Károly felesége. — A párom nyolcadik éve az ágyat nyomja. Igen beteg szegénykém, a kórházból is úgy adták ki három éve és hat hónapja, hogy nem bír lábra állni. Mindennap kötözni kell a lábát, megcsinálom én, hogyne csinálnám. Fáj a szívem érte. Reggel mosdatom, öltöztetem, ebédet főzök majd, megetetem. Ápolni kell a kedvest, csak hát egyre nehezebben bírom.., E. Bihari Károly 1904. februárjában született. Itt élte le Kisgyőr ben hetvenkilenc évét, majd’ hét évtizedet keményen végigdolgozott. Tízéves se volt, már szántott, kapált az apjával, törték a kukoricát. A családban ő volt az egyedüli fiúgyerek, így hát a négy elemi után „elfogták az iskolától”, kellett, a munka, kellett a pénz. — Tizenkét éves koromban odaadott cselédnek az apám. rendes meleg ruhám se volt, a nagy télben igen sokat szenvedtem. Szánkóval jártunk ölfát vágni, a gazda felült a szekérre a bundában, én meg majd megfagytam a saroglvában. Aztán hazavitt az apám. de neki is arra kellettem, hogy hajtsam az ökröket, télen vágjam a fát. Az áriái erdőben sokszor hónapokra is odavoltunk Szegény világ volt, cselédvilág Volt. A legtöbbször azért dolgoztam, amit megettem, a kukoricakenyérért, a kásáért. Huszonöt augusztusáig cselédeskedtem, aztán megnősültem, elvettem a páromat, az apjáékhoz kerültem vonok. Dolgoztam ott is látástól vakolásig, vágtuk a fát bérmunkában, míg aztán vehettünk két tinót, két csikót, meg bérelhettünk tíz hold földet. Negyvenkettőben behívtak katonának, a háborúban meg én is megszereztem a bajt. Operáltak a szememre, műtötték a gyomromat. De becsülettel elláttuk a párom szüleit, nem haraggal távoztak tőlünk e világról. Hatvanban megalakult a termelőszövetkezet. Beadtam az ökrömet, ekémet, boronámat meg a hat és fél hold földemet. Földjáradékot 499 forintot kaptam, hatvanháromban beteg lettem, leszázalékoltak. Azóta ketten vagyunk __ : É ltek is szépen, kettecs- kén E. Bihari Károly és felesége. Felnevelték közben lányukat aki tizenhét éves korában férjhez ment született két gyereke, ma már unokái is vannak., A két öreg szüle asszonylánya be-- teges, az unokák, a dédunokák el-eljönnek látogatóba. De E. Bihari Károly és felesége csak magukra vannak. — Már egy baltanyelet se tudok kifaragni... — panaszolja az öreg, s tehetett lenségében könny gyűlik szemébe. — Kilencszái négyszögöl szőlőnk van, tavaly még én kapáltam bei Az idén már kétezer forint, tót fizettem, hogy felkötöz4 zék. Egy hát batyu körtét se tudok én már lehozni a| szőlőből. Nem telik belőlem. De E. Bihari Károly minden reggel a tyúkokkal kel.'Hogy ellássa feleségét,'; .apránként rendet hozzon,; etesse a tyúkokat, behordia- a tüzelőt, főzzön, boltba* menjen ... Nehezen bírja, í Valami segítség kellene..'.'^ Valaki segítség kellene!! — Tetszenek tudni, mi? már arra gondoltunk, mi-! Íven jó lenne egy rendes, becsületes házaspár, akii ideköltözne hozzánk. Ellak-j nának a házban, mi örökségünket ráiuk hagynánk.» Megvan itt minden, a nvug-' dijam 2750 forint, spórol-: tam is egy kis pénzt a szőlőből: eladom a borocskát. Nekünk már olyan kévést kell. maholnap nyolcvan-! éves leszek., a felesé rém; hetvenhat Nekünk csak segíteni kellene, mert nem bírjuk már a munkát. Ha volna olyan kedves, jó szívű pár, aki a gondozásban \ segítene, mellettünk lenne l mindig. Mert eljön egyszer í egy héten a szociális gon- • dozó, beköli a felesérem ( lábát, de hát azért csak j nehéz nekünk ketten. Igen, igen, jól tetszenek mondani. eltartási szerződésre . gondolunk. Nem kellene [ idehozni semmit, csak a házaspár legven iózar é’ettl, [ rendes. Tetszenek, tudni, j meghálálnánk... Mikes Márts
