Észak-Magyarország, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-22 / 196. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1982. augusztus 22., vasárnap Emlékeim tanítói... Népművelő kollégiumigazgató Szerkesztőségünkbe rendszeresen ér© kezik levél, vagy sokszorosított meghívó Mezőkövesdről, a Földes Ferenc Középiskolai Kollégiumból. A meghívók általában különböző közművelődési alkalmakra invitálnak, a rendszeresen tartott honismereti napokra, a megye kollégiumainak vetélkedőire, egyéb hasonlókra. A levelekben pedig hol egy-egy kollégiumlakó diák, hol a kollégiumigazgató ad röviden számot egy- egy várható, vagy éppen lefolyt eseményről. arról, hogyan érezték magukat néprajzi adatgyűjtés közben és egyéb hasonló alkalmakon. Éppen huszonöt esztenedeje, 1957-től dolgozik a mezőkövesdi kollégiumban Zupkó Béla magyar—történelem szakos középiskolai tanár. Negyed évszázad ugyanabban a kollégiumban igen szép idő — ezzel párhuzamosan óraadóként is tanít a mezőkövesdi I. László Gimnáziumban — és fia azt is hozzátesszük, hogy hajdan itt volt gimnazista, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után ide jött vissza azonnal nevelőtanárnak, 1961-től igazgatóhelyettes, 1965-től pedig igazgató az intézetben, egy szépen ívelő nevelői pálya rajzolódik fel előttünk. Zupkó Béla krasznokvajdai szegényparaszt szülőknek a gyereke, a Cserehát szegénységéből jött a megye másik csücskébe. Hajdan az ottani — krasznokvajdai — iskolaigazgató szorgalmazta, hogy továbbtanuljon, illetve, hogy a szülei továbbtaníttassák. . Ügy érezte, a szegényparasztságból jött, élete munkálkodásával ezt a parasztságot kell szolgálnia. Ügy. hogy ennek a gyermekei és unokái már ne szegényparasztok, hanem művelt emberek legyenek, másrészt pedig e paraszti élet hagyományait megörökítsék és tiszteljék, az új kor szellemének megfelelően ápolják. Miskolcon kezdte a gimnáziumot, de Mezőkövesden fejezte be. ott érettségizett, és már debreceni egyetemista korában igen vonzódott a néprajzhoz. Ami talán nem is csoda, hiszen a nagyhírű professzor, Gunda Béla előadásait hallgatva nem lehet idegennek maradni ettől a tudományágtól. Amikor pedig diplomájának birtokában tanár lett, részben iskolai katedrán, részben kollégiumban nevelhetett, a néprajz, a néphagyományok gyűjtésének, a honismeretnek a szeretetét igyekezett átplántálni a rábízott fiatalokba is. A Cserehát szegényparasztjainak sorsát ismerte. De érdekelte a matyó summások múltja. Megkezdte a gyűjtőmunkát, mindinkább foglalkoztatták a szociális kérdések. S önmaga munkája mellé felsorakoztatta tanítványait. Egy évtizede, hogy rendszeresek a hon- ismerti napok — a Herman Ottó Múzeum segítségével — a kollégiumban rendszeresek immár nyolc éve a megyei jellegű kollégiumi középiskolai vetélkedők, s a honismereti szakkör a kollégiumban immár 24 éve igen eredményesen működik. Egykori tanítványai, a szakkör tagjai közül igen sokan már vagy maguk is pedagógusok, vagy egyéb gyakorlati pályán működnek, de nem szakadtak el a honismereti munkától, a néphagyományoktól, a néprajzi gyűjtéstől. A kollégiumnak kitűnő a kapcsolata a könyvtárral, a művelődési központtal, ez intézmények munkájában rendszeresen részt vesznek a diákok, az intézmények pedig segítik a kollégium életét. Zupkó Béla természetesen nemcsak irányítja diákjainak munkáját a közművelődésben. hanem maga is nagyon aktívan részt vesz abban, néprajzi és helytörténeti gyakorlati kutatómunkája mellett szerkesztőségi tagja a Matyóföd című kiadványnak, a város és a járás művelődési életének részese. és sokat publikál is. A megye északi részéből, Krasznokvajdá- ról jött Dél-Borsodba, Mezőkövesdre Zupkó Béla. Onnan is nősült, oda gyökeresedett. Ma már tősgyökeres mezőkövesdinek számít. Népművelő munkássága pedig negyed- százada idekötődik. Ezt a munkásságot honorálta a Szocialista kultúráért kitüntetés, amelyet alkotmányunk ünnepe előtt vett át. (bm) Hangversenykrónika A Muzsikáló Udvar két utolsó hangversenyének volt egy közös vonása, nevezetesen, hogy egyikre sem érkeztek meg hiánytalanul a várt előadók. De míg a sorozat befejező estjén — melyre augusztus 13-án, rendhagyó módon az a vasi templomban került sor —, sikerült a tervezettel egyenrangút produkálni, már nem mondható el ugyanez a július 30-án megtartott koncertről. Benkő Dánielt és a Bakfark Con- sortot várta a nagy számú közönség, Benkő Dániel viszont betegsége miatt nem jöhetett. A váratlan akadály érezhetően megzavarta együttesét. szárnyaszegetten adták elő a sebtiben összeállított programot, s bár igyekeztek némi hangszertörténeti bemutatóval menteni a menthetőt. egy-két kivételtől eltekintve. meglehetősen szürke, érdektelen műsort produkáltak. Nem volt szerencsés Ferencz Éva közreműködése sem, aki kicsit hamiskásan előadott, kidolgozatlan virágénekekkel és népdalokkal próbálta színesíteni a reneszánsz korabeli, hangszeres zenei blokkokat. A Bach család muzsikája — ez volt a címe és mottója a másik koncertnek, s bár itt a kitűnő fuvolaművész Lukács Lóránt távolmaradó sa ''•kozhatott volna törést mégsem így történt. A csellista Koó Tamás „ugrott be' helyette, s a romániai Jeka- terina Botár (csembaló), valamint a műsor összeállítója, Sebestyén János (orgona, csembaló) társaságában egy jól sikerült hangverseny előadójaként üdvözölhettük. Némileg megváltozott műsorral ugyan, de maradt az eredeti program, valamennyi felcsendülő darab szerzője a Bach nevet viselte; Johann Sebastian közkedvelt kompozíciói mellett alkalmunk nyílt fiainak, Johann Christian, Philipp Emanuel és Johann Christoph Friedrich- Bach egy-két művét megismerni. Az idén visszaköltözött eredeti helyszínére, az avasi templomba a Collegium Mu- sicum, Miskolc nyári zenei rendezvényeinek egyik legrégibb, s talán legnépszerűbb sorozata. Legutóbb, augusztus 17-én a fiatal, s igen tehetséges orgonamű- vész, Karasszon Dezső adott hangversenyt. Repertoárján J. S. Bach C-dúr prelúdium és fúgája (BWV 547.), valamint Pachelbel egyik partitája mellett egy ritkábban hallható, századunk elején alkotó angol komponista, Elgar G-dúr szonátája is szerepelt. Ezt a nagy formátumú, izgalmas zenei anyagból felépítette darabot — hasonlóan a másik kettőhöz — rendkívül invcnciózus, pontos előadásban tolmácsolta Karasszon Dezső. Koncertjével ismételten igazolta, hogy azok közé az orgonisták közé tartozik, aki hangszerének eredendően vonzó hangját és grandiózusságát — igényes interpretációval — a magas művészi színvonal- rangjára tudia emelni. D. Sz. E. A nyár, bevett szokás szerint, a szabadságok idejét jelenti. Az ünnepekéhez hasonlatos állapotok idejét, amikor valamelyest függetleníthetjük magunkat a bennünk végigzúduló vagy rajtunk keresztül vágtató hétköznapok sodrásától. S elutazhatunk múltunkba, felfedezhetjük emlékhelyeinket. Megtudjuk adósságainkat. Elég egy papírdarab ... Ekképpen találkoztam én is „tanítóimmal” ... o Szerettem a stílusát. Emelkedett és fontos fogalmazását. Mikor „megismertem”, éppen 300 éve volt halott. A teste. A szelleme? Tessék eldönteni : — „Jó tanító az, aki azzá igyekszik lenni, ami neve: tanító, s nem annak az árnyképe. A tanítás munkáját tehát nem kerüli, hanem keresi; nem a látszat kedvéért dolgozik teljes igyekezettel, hanem komolyan; nem felületesen, hanem a tanulók biztos és folytonos előhala- dásáért..” — „A csak szóval és paranccsal való vezetésnek nincs ereje, és csak sovány eredményt ad. Vigyázzanak tehát a mieink, hogy ne legyenek hasonlók az utakon felállított Mercurius-szobrok- hoz, amelyek kinyújtott kézzel mutatják, hogy merre kell menni, de maguk nem mennek.” — „ ... atyai érzéssel kell tanulóik iránt viseltetniük (t. i. a jó tanítóknak), s mint lelki szülőjüknek komolyan kell vágyódniuk azok előha- ladásában. Mindezt inkább nyájasan, mint szigorúan tegyék, emlékezve Horatius szavaira: »Mindenki tetszését az nyerte el, aki hasznoshoz az édeset keverte«, főleg abban a korban, amely az élet terheit nem ismerve, a hasz- ‘ nosságot csak a kellemessel méri...” , Hát így gondolta el Jan Amos Komensky, ismertebb nevén Comenius — a „Népek Tanítója” — A jól rendezett iskola törvényeiben. A padsorok egészen a tanári asztalig előre húzva sorakoztak, s V. tanár úr mindig állva beszélt, az asztal mögött mozogva. Máig nem tudom, hogyan kerültem az első padba az ő óráin, de tény, ott ültem. Ha egyenesen előre néztem, az arcát nem láttam, csak a kezeit. Nem is bántam. Az arc és a szem olykor félrevezetik az embert. A kezek — azt hiszem — soha. Ez a két kéz finom volt. Kissé párnázott tenyerekben végződött, rövid, tömör ujjak vezették le egyhangúságát; az egyiken vékony aranykarika dolgozta bele magát a húsba. „Most éppen ez a keze lendül, a levegőbe rajzol. Szaggatott, gyors mozdulatokkal, erőteljesen szabdalja ki a levegőből az alakot. Ez Tom. (Mark Twain csibész figurája.) Azután a másik kéz indul, lágy, puha, egyenletes simításokkal rajzolja körül a mintagyereket, a széltőlóvottat, kifogástalan ruhájút, lombikéletüt... Az előbbi kéz hirtelen rábök egy hallgatóra, kit választana?!” * „Folyik a víz, áll a part” — ezt a népdalt tőle hallottam egyszer, egy pohár bor mellett, és akkor láttam elő. szőr az éneket. A végén még megkérdezte a józsefaltilai mutatóujjal: „Értette, megfigyelte ezt az ősnépi bölcsességet?!” Figyeltem, és értettem, persze hogy értettem; folyik a víz — áll a part, ez csak természetes. Meg láttam is ... * Évek múltán valamilyen tudósítói feladattal tértem vissza az iskolába. Az ünnepségen — véletlenül — egymás mellé kerültünk. Egyszer megbökött a bal kezével. Egy papírt csúsztatott a kezembe. Arany János- idézet állt a lapocskán, arról szólt, hogy „minden a központba siet, ott tömörödik”, az ő megjegyzése pedig arra vonatkozott: „Jól látom-e, hogy te sem jársz eleget a »periférián«, falusi fiú létedre te is bezárkózol a várasba?!” Bólintottam, majd visszaírtam neki, hogy megbeszéljük. De hát ezt is már any- nyiszor megbeszéltük, hogy majd meglátogatom egyszer. Elbeszélgetünk majd legközelebb ... o Nagy tudású, nagy műveltségű, szigorú — egyesek szerint rigolyás — főnökasszony volt. Mindezt együtt lehetett lélegezni á levegővel, ha megjelent a hatalmas könyvtár valamelyik helyiségében. És gyakran jelent meg elmaradhatatlan szipkájával, amiből sose szűnt parázsolni a cigaretta. Nyugdíj előtt állt már, de belül is mindig parázslóit. Apró, szikár alakjának meg minden „ízével” állandó mozgásban volt. Csak szeretni és nem szeretni lehetett. Tulajdonképpen a „nyakába sóztak”. Tudta ő is, átmeneti csak az ottlétem. Az intézményi hierarchia szerint abban a két évben én állhattam tőle a legtávolabb. Az igazgatótól a segédkönyvtárosig hosszú az út. Sokszor próbáltam már végiggondolni, honnan, hogyan kezdett csökkenni köztünk ez a távolság. S ma már egyre in- ’ :ább úgy tűnik, csak én képzeltem azt, hogy volt. De nekem akkor, a 18 éves, éppen érettségizett falusi fiúnak — minden ijesztőnek, idegennek, távolinak tűnt ott: a Fővárosban. Tíznél több éves levelei most előttem: „A fene megette ezt a zsúfolt, idegbajos, tülekedő, lármás, irgalmatlanul nyugtalan városi életet. Ezt hidd el nekem, tudod, nem szoktam hamukálni. Miért is írnék Neked olyat, amit nem érzek?” — imigyen biztatott, amikor már messze kerültem (kilométerekben) tőle, s közel a tanítói képesítéshez új gondjaMúzeum az utcán címmel szervez vetélkedösorozatot a Hadtörténeti Múzeum, amelyet azért érdemes kiemelni a történelemórák, előadások közül, mert a gyermekeket nem köti előre meghatározott időhöz. A múzeumból igényelhető „hadi naplójukba” a városban jártukbar bármikor rögzíthetik élményeiket, és a naplóban szereplő kérdésekre adott válaszokat a tanév végén értékelik, és a sikeres munkákat díjazza a múzeum. A körimmal töprengett: hová, merre tovább?, hol és hogyan lenne a legjobb? — nekem. Emlékezett, nehezen viseltem a nagy fővárosi tülekedést, hát másfelé „erősített”: „Ne enerválódj, erre vigyázz! Én is éltem vidéken (tanyán is!)... Nem fogsz te elmerülni az eszem- iszomba, ha részt is kell venned benne, — mert az izolá- lódás az halál! — mindenütt akadnak emberek, akikkel egy nyelven beszélhetünk.” Egyszer behívatott magához, valamilyen ürüggyel arra kért, fordítsam le azt a levelet, amit egy francia intézetnek kellett -elküldeni. Néhány nap múltán ismét szólított: a levél ott volt a kezében, s jó órán át „újravettük” hogyan is kell ezt helyesen csinálni. Tudta, — vágyam volt e nyelvet egyetemen tanulni. Egyszer meg különösen szertartásosan készített fel másnapi megjelenésemre. Majd kezembe adta a meghívót: a Kodály Zoltán halálát követő, s az emléke előtt tisztelgő magyar PEN Club ünnepi rendezvényére juthattam be vele. Efféle ritka „ajándékok” mellett is mindig ott tudhattam és érezhettem magamhoz közel. Aztán elérkezett a búcsú is. Tanulmányaim Patakra szólítottak. S csak most, hogy figyelmesebben megnézem ezt a régi levelezőlapot, látom, tanévnyitóm napján kelt: „Csütörtökön jönnénk vonattal, fél 11-kor. Itt ugyan csak éjjel esik az eső, de Bandi bácsi azt mondta, ha esik, akkor pénteken jövünk. Nekem az a véleményem, hogy nem esik mindenütt egyszerre... és remélem csütörtökön találkozunk.” És jöttek. Később is a levelek; biztatók, tájékoztatók, érdeklődők és „igazítók”. Utólag egyszerre kellett rádöbbennem — a legminimálisabb viszonzást sem kapta meg — „Nem kívánok én episztolákat, elég az — mondjuk —, hogy tudom, nem felejtettél még el”. Bizony, fiatalon az ember a legjobb értékeket is köny- nyedén dobálja el, mintha e tekintetben visszáját élnénk a természetesnek: hamar felejtünk ... A tanács nekem se használt: „.'..és főleg — az ember minden kaput mindig hagyjon nyitva. Még akkor is, ha már »kialakult«, hát még amikor el sem kezdte.” Tíz éve már, hogy megfosztottam magam fiatal éveim legnemesebb lelkű tanítójától. Velem is beteljesedett keserűsége: „Rohan ez az élet és az emberek is benne, csak azt tudnám hová? De hát nem kell tőlük várni semmit és akkor nincs baj.” Ténagy József nyezet- és természetvédelmi nevelést segíti a Mezőgazda- sági Múzeum, amely a tanév ideje alatt az általános iskolák biológia, földrajz és környezetvédelmi szakköreinek foglalkozásokat szervez. A Petőfi Irodalmi Múzeum íz óvodásoknál: és az alsó- ■agozatos iskolásoknak a népköltészet, a népmesék világából ad ízelítőt a csoportos foglalkozásokon. A felső tagozatosokkal a reformkor irodalmát igyekeznek megszeretetni. Múzeumba csalogató I csipkebogyó értékes C-vitaminforrás! A Herbaria az idén is megszervezi az áfész-hálózaton keresztül a piros szinü érési állapotnak megfelelő csipkebogyó felvásárlását. IS im a. Vidéken részletes információt adnak az áfész-központok. Budapesten pedig a .Herbária Országos Gyógynövényforgalmi Közös Vállalat Felvásárlási és Termeltetési Osztálya. Cime: V., Arany János u. 29. 1051 — Telefon: 312-900
